Történelem | Középiskola » A Honfoglalástól az államalapításig

Alapadatok

Év, oldalszám:2004, 2 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:535

Feltöltve:2009. május 20.

Méret:62 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!

Tartalmi kivonat

A Honfoglalástól az államalapításig A kárpát-medence a honfoglalás előtt: germánok (453-568). Attila halála után a Kárpát-medence a germán népek hazájává vált. Avarok (568-800). A Baján kagán vezetésével érkező avarok megszállták az egész Kárpát-medencét. Kalandozásaik nyomán szinte kipusztult a lakosság a Balkánról, ami lehetővé tette, hogy oda nagy tömegű szláv népesség költözzön. 680 táján, a bolgár-török birodalom felbomlásakor újabb nomádok érkeztek Avariába. Nagy Károly 800 körül több hadjáratban szétverte az avar törzsszövetséget. A kettős honfoglalás elmélete: az avarok Kárpát-medencébe érkező második hullámát (680) nem török, hanem magyar népesség alkotta, s ezek megélték Árpád magyarjainak honfoglalását (895-900) Frankok, szlávok (800-895). Az avar uralom összeomlásával egyre nagyobb számban érkeztek szlávok a Kárpát-medencébe. A szlávok elismerték a frank fennhatóságot,

harcban álltak a morvákkal. 862-től Etelközből mindkét fél magyarokat hívott segítségül Szvatopluk halálát (894) követően a morvák állama szétesett. A honfoglalás első szakasza: a magyarok megtámadták a Bizáncot szorongató bolgár cárt, Simeont. A besenyők teljes erejükkel zúdultak eleinkre Őseink a Kárpátok északkeleti hágókon (Vereckei-, Tatár-szoros) és az erdélyi hágókon (Békás-szoros) át vonultak be. Nem találkoztak számottevő ellenállással. A Honfoglalás második szakasza: 900-ban a morvákra rontottak, kiverve őket a Kárpát-medencéből. A X század elejére az egész Kárpát-medence a magyarok kezébe került, s lakosságának nagyobb részét ezután a közel félmilliós magyarság tette ki. A bajorok tőrbe csalták Kurszánt és kíséretét: egy lakomán megölték (904). Ezzel a magyaroknál megszűnt a kettős fejedelemség rendszere, Árpád a törzsszövetség egyedüli vezetője lett. 907-ben a bajorok Pozsony

közelében teljes vereséget szenvedtek. Kalandozások: a Kárpát-medence megszerzése és biztosítása után szinte évente indultak kalandozó seregek, támadták Bizáncot. A leggyakrabban megjárt vidékek ÉszakItália, Bajorország, Szászország voltak, de gyors mozgású lovas csapataikkal őseink eljutottak Dél-Itáliába, Franciaországba, sőt átkeltek a Pireneusokon. Nyugat-Európa hatalmasságai belső harcaikkal voltak elfoglalva, s így képtelenek voltak eredményesen ellenállni a normannoknak, araboknak, magyaroknak. A sikerekben része volt a magyarok nomád harcmodorának. A fegyelmezett magyar lovasok heves támadásai, színlelt menekülései megbontották a fegyelmezetlen nyugati alakulatokat, s így azok sorozatos vereségeket szenvedtek. I (Madarász) Henrik szász uralkodó kilencévi adófizetéssel békét vásárolt a magyaroktól, s a nyugalmat erőgyűjtésre használta fel. A tizedik évben (933) megtagadta az adót, seregével kiállt a magyarok

ellen Merseburg közelében, s vereséget mért rájuk. 955-ben I. (Nagy) Ottó mért döntő csapást eleinkre Augsburgnál, ami a kalandozások végét jelentette Valószínű, hogy nem a fejedelem irányította központilag ezeket a vállalkozásokat. Ha azt feltételezzük, hogy a törzsi szervezet bomlása még kezdeti fokon állt, úgy a fegyveres nomád pásztorok tömegei indultak a zsákmány reményében a messzi nyugat felé. Ha fejlettebb társadalommal számolunk, akkor a törzsfők és a katonai kíséret alkották a kalandozó hadakat. A törzsi-nemzetségi előkelőknek önmaguk és kíséretük eltartását a harci vállalkozások helyett biztosabb alapokra kellett helyezniük. Géza (972-997) a nomád öröklési rend értelmében követték egymást, vagyis mindig a nemzetség legidősebb férfi tagja örökölte a hatalmat (szeniorátus). Így került a fejedelmi székbe 972-ben Árpád dédunokája, Géza. Géza nevéhez fűződik a törzsfők-nemzetségfők

hatalmának megtörése. 973-ban elküldte követeit a Német-római Birodalom császárához, I (Nagy) Ottóhoz Quedlinburgba. Hittérítőket kért az uralkodótól népe számára, majd lemondott a Lajtán túli magyar területekről. Az új külpolitikai irányt jelezte Vajk házassága a bajor hercegnővel, Gizellával. A hercegnő révén az Árpádok rokonságba kerültek a császári Szász-dinasztiával, s a Gizellát követő lovagok tovább erősítették a fejedelmi hatalmat. Szent István (997-1038) Árpád nemzetségén belül, Géza fiával szemben hatalmi igényekkel lépett föl Koppány. Koppány legyőzésével István kezébe a fejedelmi hatalom 1000 és 1001 fordulóján Istvánt megkoronázták Esztergomban. 1003-ban az erdélyi Gyulát fosztotta meg országától, de anyai nagybátyja életét megkímélte. Utolsó erőpróba Ajtonynak a legyőzése volt. Tevékenysége most már az új államszervezet kiépítésére irányulhatott Döntő jelentőségű volt az

önálló magyar egyházszervezet létrehozása, élén az esztergomi érsekkel. István alapította az esztergomi és a kalocsai érsekséget. A kőtemplomok a lakosság helyhez kötését is szolgálták. Az egyház ellátására előírta a tized megfizetését A szerzetesrendek közül először a bencések érkeztek meg hazánkba. A király támogatásával alapították első kolostoraikat Pannonhalmán és Pécsváradon. Az ország területe királyi vármegyékre tagolódott, melyek katonai-igazgatási, gazdasági és bírói feladatokat láttak el. A királyi vármegyék bázisai a királyi birtokon létesült királyi várak (többnyire földvárak) voltak. Az államalapítás folyamatában elengedhetetlen volt a kereszténység megerősítése. A keresztény Európához kötődést és a királyi hatalom megerősítését szolgálta. István (9971038) kiépítette országa egyházi szervezetét István hatalmas földadományokkal biztosította az egyház működésének

anyagi alapját. Az uralkodó hosszú távon gondoskodott törvényeiben egyházáról. Jelentős jövedelmet biztosított a püspökségeknek a tized, mely a termés egy tized részét jelentette. A király előírta, hogy minden tíz falu építsen templomot, támogatta a templomok berendezését is. István a törvények erejét is felhasználta az új hit előírásainak betartására. A magyar katolikus egyház élén az esztergomi érsek állt. Az egyházi hierarchiában az érseket a püspökök követték. A bencések számos kolostort alapítottak, a pannonhalmi főapáton keresztül közvetlenül kapcsolódtak a pápasághoz. A vármegyerendszer, a királyi hatalom megerősödésével párhuzamosan épült ki. A királyi vármegye különböző tulajdonú földterületekre terjedt ki. Vezetőjét az ispánt a király nevezte ki. Az ispán az uralkodó nevében bíráskodott megyéjében, beszedte a királyi jövedelmeket, háború esetén ő vezette a megye haderejét. A

vármegyei szervezet vezetője a királyi udvar bírája, a nádor-ispán volt. A magyar társadalom élén a király állt, hatalmát óriási földbirtokai alapozták meg. A szokásjognak megfelelően a király fontos döntések előtt kikérte a királyi tanács véleményét. Az egyházfők a vezetőréteghez tartoztak. A törzsi vezetők és a bevándorolt lovagok leszármazottaiból kezdett kialakulni a világi nagybirtokos réteg. Törvényeiben István elismerte mind öröklött, mind szerzett birtokaik tulajdonjogát. A magyar társadalom középrétegét a vitézek alkották, akik rendelkeztek saját földbirtokkal. A földjeiket vesztett szabadok az ország peremterületén fekvő szabad földekre vándoroltak, vagy egy nagybirtokos oltalmát választották. A XI században az emberek között a legfőbb választóvonal még mindig a szabadok és a szolgák között húzódott. István király békességre törekedett szomszédaival. A Német-római Birodalom élén álló

szász uralkodóházhoz felesége, Gizella révén rokoni szálak fűzték, ezért nem kellett támadástól tartania