Agrártudomány | Tanulmányok, esszék » Z. Kárpát Dániel - A hazai tulajdonú élelmiszergazdaság jövőnk záloga

Z. Kárpát Dániel - A hazai tulajdonú élelmiszergazdaság jövőnk záloga 1. rész Nem maradt hova hátrálni. Ez a gondolat jutott eszembe, amikor hozzákezdtem a mostani cikksorozathoz. A magyar tulajdonba lévő mezőgazdasági termőterületekre építve, és a ráépülő hazai tulajdonú élelmiszergazdaság újjászervezése lehet az a lehetőség, amely a vidék fejlődését, megtartó képességét biztosíthatja. A lehetőségek feltárása a célom, a jelen helyzetből kiindulva. A cikksorozatot vitaindítónak szánom Mi is az élelmiszergazdaság? A fogalom tágabban értelmezve a mezőgazdaságot, az élelmiszeripart, élelmiszerkereskedelmet, élelmiszer-forgalmazást foglalja magában. Ezt a fogalmat fogom használni én is. Szó lesz az élelmiszergazdaság múltjáról, jelenéről, jövőjéről. Elemezni fogok olyan fogalmakat, mint alkupozíció, (termelő felvásárló, felvásárló-értékesítő lánc vonatkozásában.) Mit jelent az árverseny, vagy

például az agrárolló. Belenézünk a multinacionális kereskedelmi láncok magánéletébe, hogy megértsük azt, hogy miért, és hogyan működnek. És néhány közgazdaságtani összefüggést is sorra fogunk venni. Mindezt azért, hogy megértsük, a jelen állapotot, melyből felépíthető a jövő. Bevezetőnek egy kis történet. A minap olvasgattam német szaklapokat az interneten. A kezem közé került egy élelmiszeripari cég vezetőjének a panasza, melyben arról ír, hogy egy kereskedelmi lánc milyen további adatokat kér a cégről: eredmény kimutatás, mérleg, stb. A tulajdonos nem értette, hogy miért. Elkezdett furdalni a kíváncsiság, hogy miért kíváncsi a vevő több információra, mint a szokásosan elfogadott. (Ha nekem ezek az adatok pár egyéb információval kiegészítve a rendelkezésemre állnak, következtetni tudok a cég belső életére). Kattintottam párat a témában, és kiderült, hogy a kereskedelmi lánc komolyan elemzi az

adatok alapján a cég profittermelő képességét. Ha ezzel tisztában van a kereskedelmi lánc, és ő a legnagyobb vevője az adott cégnek, akkor irányíthatja az adott beszállító cég profittermelő képességét az érdekeinek megfelelően az adott időszakra a termék felvásárlási árán, és egyéb költségeken (polcpénz, szerződéskötési díj, stb.) keresztül Ha ez még komoly szerződéses háttérrel is körbe van bástyázva, akkor a beszállítónak minimális lesz az alkupozíciója a lánccal szemben. A mezőgazdaságról néhány bevezető gondolat A mezőgazdaságot az élelmiszergazdaság oldaláról vizsgálva, elmondhatjuk, hogy a mezőgazdaság által megtermelt javakat használja fel az élelmiszeripar a termékek előállítására. Egyszerűbben fogalmazva, a mezőgazdasági outputok az élelmiszeripar inputjai Itt álljuk meg egy pillanatra, és gondolkozzunk el egy kicsit. Ez a fogalom megközelítés nem foglalkozik azzal, hogy milyen

földrajzi területről van szó, hány ember él ott, milyen terményeket lehet ott előállítani egy adott mezőgazdasági színvonal mellett, és ehhez a mezőgazdasági potenciálhoz milyen élelmiszer feldolgozó kapacitás társul. Ekkor még a piac igényeiről nem ejtettünk szót. A fenti fogalom meghatározás, és a rá épülő rendszerelméletek gyakorlati alkalmazása tette lehetővé az élelmiszeripari mamutvállalatok kialakulását. Például, ha a fogalmat szűken értelmezzük, akkor hazánkban nem alakulhatott volna ki a csokoládégyártás. A fogalmat tovább boncolva mérhetjük azt, hogy miért létezhet, és miért rentábilis egy-egy élelmiszeripari ágon belül olyan gyártó kapacitások üzemeltetése, amely nem kapcsolódik szervesen az adott geopolitikai egység mezőgazdasági termeléséhez. Itt válik ketté a mezőgazdasági termelés, és az élelmiszeripari termelés. Tehát nem mindig mondható el az, hogy az adott területen megtermelt

mezőgazdasági javak az adott terület élelmiszeripari kapacitásainak inputjai. Függetlenül attól, hogy az adott kapacitás kiépített Van olyan helyzet, hogy az import alapanyag feldolgozása olcsóbb a helyi kapacitás számára, mint a helyi hasonló, vagy jobb minőségű alapanyag felvásárlása késztermék gyártására. Az üzem szempontjából vizsgálva, a helyzet jó. Profitmaximalizálásra törekszik, mely megvalósítható. A helyi termelők számára a helyi feldolgozóba történő beszállítás elérhetetlen. Pár okot említve a sok közül: külország exporttámogatása a terményen, ahonnan a termény származik (ez az alapanyag jelenik meg a helyi feldolgozó inputjaként), a belpiacon kialakult átlag felvásárlási ár, a helyi feldolgozó üzletpolitikájából, és piaci súlyából adódó piaci potenciál előny. Ha ezeket a tényezőket figyelembe vesszük, a jelen helyzetben a helyi termelő alkupozíciója minimális. Ha hozzávesszük a hazai

mezőgazdaság duális szerkezetéből adódó működési zavarokat, és a kistermelők szervezettségi szintjét, akkor alakul ki bennünk a valós kép. Így alakulhat ki egy területen, pl.: egy szőlőfajtára 2007-ben a 35 Ft/kg felvásárlási ár. Ez a felvásárlási ár a termelési költségeket nem fedezi, erről is lesz só a későbbiekben. 2. rész Az előző cikkemet azzal a gondolattal zártam, hogy milyen tényezők befolyásolhatják a felvásárlási ár kialakulását egy adott felvásárló üzem szempontjából. Nézzük tovább a felvásárlási ár problémát a felvásárló szemszögéből. Az előző cikkben említettem, hogy a felvásárlási árat többek között meghatározza a külország exporttámogatása a terményen, ahonnan a termény származik (ez az alapanyag jelenik meg a helyi feldolgozó inputjaként, ha az alapanyag export, és belföldön kerül feldolgozásra), a belpiacon kialakult átlag felvásárlási ár, a helyi feldolgozó

üzletpolitikájából, és piaci súlyából adódó piaci potenciál előny. Hogy lehetne megfogni ebben az esetben a piaci súly, és piaci potenciál fogalmakat? A piaci súly, és a piaci potenciál ebben az esetben több tényezőt takar, melynek lényegét akkor tudjuk megérteni, ha értjük, hogyan működik egy vállalat. Ebben a cikkben erről lesz szó. A felvásárló vállalat működését célorientált rendszerként kell felfognunk. A kérdés az, hogy mi a tulajdonosok érdeke, és ezt az érdeket milyen vállalati célokként jelenítik meg a napi működés során. Nézzük, milyen vetületei vannak a vállalati működésnek. 1. Üzemgazdasági sík Ezen a sík a valós, fizikai gépek és berendezések síkja. A telephely, ahol a gépek találhatóak, és a dolgozók ide járnak dolgozni. Ez lehet egy telephely, raktár, nevezzük üzemegységnek Itt történik a funkció megvalósítása, az üzleti tervben meghatározott keretek között. Ilyenből lehet több

is egy vállalatnak országon belül, de országon kívül is. 2. Pénzügyi, számviteli sík A vállalat pénzügyi működése az üzemgazdasági szinttől elkülönül. A vállalat pénzügyi tranzakcióit a vállalati belső szabályzat határozza meg. A belső szabályzat határozza meg például, hogy egy számla mikor, milyen formában fizethető ki. Általánosan elmondható, hogy egy vállalat nagyon indokolt esetben tér el a lefektetett érvényben lévő működési szabályzatától. 3. Stratégiai menedzsment sík Ezen a síkon a menedzserek korlátozott felhatalmazással felelnek a vállalat érvényben lévő üzleti tervének megvalósításáért. 4. Tulajdonosi kör A vállalat tulajdonosi köre mondja ki a végső szót az üzleti terv sarokszámairól. Meghatározza a stratégiát, ahogyan el kell érni a tervszámokat. Koordinálja a működést A fenti síkok működése térben, és időben is elkülönülhet. A fenti vállalat felépítést tovább

elemezve megérthetjük a kiszervezés fogalmát is. A vállalat működéséhez szükséges funkciókat kiszervezik, akár más országba, más városba helyezik ki. Ezért van az, hogy beszállítok a multinak egy adott raktárba, a számlát a más helyen székelő központ állítja ki, az áru ellenértékét a beszállító bankszámlájára utalja a vállalat. Továbbá olyan megoldások is elfogadottak az élelmiszeriparban, hogy egy adott gyártókapacitás inputjainak megszervezésére létrehoznak egy céget. Például egy Rt-t Így alakulnak ki a cégcsoportok. Ekkor elkülönül e felvásárló –termelő funkció, önálló elszámoló egységgé válik, akár önálló cégben is, cégcsoporton belül, vagy kívül. A fenti síkok működésének megértésével közelebb jutunk a piaci potenciál, és a piaci súly fogalmakhoz, mely a versenyképesség fogalmával is kapcsolatban áll. Akkor mi is a piaci súly? A felvásárló vállalat piaci súlyát a fentiek

ismeretében a következőképp foghatjuk meg: 1.A felvásárló vállalat számára könnyen hozzáférhető árualap időbeli rendelkezésre állása 2. A vállalat számára hozzáférhető tőke (hozzáférés gyorsasága, ha nem rendelkezik saját pénzeszközzel erre a célra), melyet a felvásárlásra fordíthat. Ha valamely vállalat piaci súllyal rendelkezik egy adott input felett - és ez a funkció kiszervezett -, akkor a piaci súly piaci erőfölényt jelent számára, melyet érvényesíthet a termelő potenciál számára az átadási árban. Itt fennáll az a körülmény, hogy a felvásárló vállalat annak értékesíti az árut, aki a legtöbbet ígér érte. De lehet az érdeke ellentétes is, mégpedig az, hogy lefelé tolja a felvásárlási árat, mindezt a fentiekből adódóan megteheti. És mi az a piaci potenciál? A piaci potenciál a felvásárló számára az, hogy milyen a gyártó kapacitások piaci dinamikája. Egy felvásárló annál

versenyképesebb, minél több gyártókapacitást ér el ajánlatával, így tudja profitmaximumát biztosítani. (egy-több kapcsolatban) Lehet a fentieket egy felvásárló –egy termelő kapcsolatra is értelmezni, a lényeg ugyanaz. A fentiek megvilágítják azt a tényt, hogy egy oligopol (egy adott területen mérvadó piaci súllyal rendelkezik) felvásárlónak, vagy cégcsoportnak miért érdeke egy adott földrajzi területen piaci súllyal rendelkeznie. Így tudja a saját céljai szerint befolyásolni az adott terület mezőgazdasági alapanyag árait a felvásárlási árakon keresztül. A fentek kihatással vannak egy adott terület mezőgazdasági eltartó képességére is. Igaz, itt a csak a vállalat felépítéséből adódó működési mechanizmusból indultunk ki, nem vizsgáltuk a felvásárló vállalat gazdasági környezetbe való beágyazottságát, kapcsolatrendszerét. Egyszóval a gazdasági környezetet, melyben a vállalat működése

meghatározható. Egyszerűen megfogalmazva, egy adott területen fellelhető élelmiszeripari felvásárlófeldolgozó vállalatok piaci potenciálja, és a piaci súlya a cég versenyképességét növeli, de lehet, hogy az adott terület mezőgazdasági input termelői ebből semmit nem éreznek, vagy a hatás minimális, vagy inkább negatív. Ez azt jelenti, hogy ma hazánkban a termelő (ha termel, és felvásárlónak ad el) minidig olyan árért kénytelen eladni a megtermelt terményét, melyből nem képes saját termelési költségeit fedezni, függetlenül az üzemmérettől. Ha a felvásárlási árak problematikáját több országra kivetítve vizsgáljuk, mindenhol a fent említett problémával találjuk szemben magunkat. Erre nem megoldás a sokat hangoztatott nézet, hogy a termelők szervezzenek TÉSZ-t (termelő, és értékesítő szövetkezet) mert így egyszerűbb a termények értékesítése. A TÉSZ a fenti gondolatsort követve egyszerű felvásárlónak

minősül. A fenti nézet a termelők szervezettségét emeli, mert a TÉSZ képes a termék konverziójára, továbbá megteremti az árualapot. A lényeg az, hogy a termelő a TÉSZ közvetítésével, értékesített terményéért sem minden esetben kaphatja meg a termelési költség feletti értékesítési árat. Leszögezném, szükség van a TÉSZ-re, mint szervező erőre. A cél az, hogy az adott helyen termőfölddel rendelkező termelő a termőhely fenntartható termesztési potenciálját kihasználva maga, és a családja, és alkalmazottai számára jó életkörülményeket tudjon biztosítani. Szakmai viták alkalmával elhangzik az, hogy ilyen, vagy olyan nagyságú az „optimális” üzemméret. Optimális üzemméret. Ez ma a varázsszó A mai közgondolkodás nem tekinti a kistermelőket „optimális üzemméretnek”. Ez a felfogás vezetett odáig, hogy a most regnáló politikai vezetés nem ismeri el a kistermelő hatékonyságát, ezért nem támogatható

üzemgazdasági egységnek tekinti. Ilyen lehet egy termőterülettel rendelkező Őstermelő, vagy 1-2 hektárt saját maga művelő tulajdonos, művelési ágtól függetlenül. Meglátásom szerint nem azt kellene meghatározni, hogy mekkora üzemméretet tekintünk optimálisnak. (Ez EU szabályozás törvényben fekteti le, hogy mekkora az optimális üzemméret) Ha ezt kimondom, kimondok egy tényt, hogy X hektár alatt ezt- vagy azt a terményt nem lehet „optimális” haszon mellett termelni. A megközelítés elvezetett oda, hogy kvázi tényként fogadta el a szakmai közgondolkodás azt a fentiekből következő tényt, hogy a felvásárló a piaci súlyából adódóan határozhatja meg a felvásárlási árat. Ha így vizsgáljuk, akkor tényleg létezik egy optimális üzemméret. A kérdés az, miért létezik, és kinek az érdeke? Mivel a vállalat, legyen az termelő, felvásárló, értékesítő, saját profitmodell alapján működik, és ezek a

profitmodellek általában nem a termelő profitmaximalizálására születnek meg, és tartják fenn őket. A profit a termelő- felvásárló – értékesítő láncban a végtermék előállítás felé növekszik. A felvásárló – értékesítő vállalat célja a profitszint optimalizálása, és maximalizálása. Összefoglalva, a felvásárló –termelő vállalat céljait az érvényben lévő profitmodellje határozza meg. E cél nem a termelő profitérdekeit tükrözi A következő cikkemben a profitmodellek elemzésével fogok foglalkozni, és levonunk pár következtetést