Pszichológia | Felsőoktatás » A kreativitásról

A kreativitásról I. BEVEZETÉS Dolgozatom témájául a kreativitást (teremtőképesség, alkotóképesség) választottam. A mai köznyelvben azt gondolják kreatív embernek, aki valamilyen különleges, extrém dolgot alkot, s legtöbbször ezeket a tulajdonságokat a képzőművészeten belül a szobrászoknak és a festőknek tulajdonítják. Szeretném bemutatni, hogy tulajdonképpen mi is az a kreativitás, hogyan vizsgálhatjuk, mik a létrejöttének, fejlődésének társadalmi és egyéni feltételei, mozgatórugói, illetve gátló tényezői. A kreativitás szó eredete a creare szó, melynek jelentése nemzeni, szülni, alkotni, megteremteni. A pszichológiában azt a belső folyamatot nevezik kreativitásnak, ami az ismeretektől és az intelligenciától nem független, de ezeket mégis túllépő, önálló tevékenység. II. A KREATIVITÁS VIZSGÁLATI SZEMPONTJAI A kreativitás jelenségét a tudósok különböző módon értelmezik. Az elmúlt században a

kreativitáskutatók vizsgálatai önmegfigyelésen alapultak, ami elég szubjektív, ezután adott csoport tagjait figyelték meg, ahol objektívebb eredményeket kaptak, de még itt is szükséges volt egyéb, objektívebb módszerekkel kiegészíteni a vizsgálatokat. Felfedezték a kreativitás sokoldalúságát, hogy annyiféle kreativitás van, ahány féle emberi tevékenység; hogy olyan sok szempontból vizsgálható, ahány féle szempontja van az emberi természetnek (fizikai, pszichés, intellektuális, szociális, érzelmi, stb.); hogy a kreativitás minden életkorban és minden kultúrában jelen van. Vizsgálat szempontjából lehet: személyiség, folyamat vagy produktum. II. 1 Személyiség Guilford (1950) volt az első, aki a kreativitás-kutatásnál személyiségjegyeket és adottságokat különböztetett meg. A jegyek olyan, viszonylag tartós vonások, amelyek az egyik embert a másiktól megkülönböztetik. Az adottság viszont lehetővé teszi, hogy az

ember bizonyos dolgokat megtanuljon; ez függ az örökléstől, a környezeti hatásoktól, illetve a kettő interakciójától (kölcsönhatásától). Guilford szerint (1956) a kreatív személyiséget az alábbi jegyek és adottságok együttese jellemzi: ♦ Könnyedség (fluency): az a képesség, hogy meghatározott körülmények között szavakra, gondolatokra, asszociációkra, mondatokra vagy kifejezésekre emlékezik az egyén. ♦ Mozgékonyság (flexibility): az elraktározott információk átalakíthatósága. ♦ Kidolgozottság (elaboráció): az a képesség, ami lehetővé teszi, hogy az adott információk alapján az ember felépítsen egy struktúrát. ♦ Eredetiség (originalitás): az a képesség, hogy a dolgokat az egyén másképp lássa. Ezt a faktort a ritka válaszokkal, a távoli asszociációkkal és az „okossággal” mérik. ♦ Problémák iránt érzékenység: a kreatív ember különösen felfigyel a szokatlan dolgokra, és észreveszi, hol

vannak a problémák. Az érzéketlen emberek nem gondolkodnak kreatívan. ♦ Problémák újrafogalmazása: azt a képességet jelenti, hogy egy tárgyat vagy egy tárgy részét az egyén teljesen új és szokatlan módon alkalmazza. A tudósok azokat a jegyeket és adottságokat vizsgálták mélyebben, amelyeket saját magukra nézve jellemzőnek találtak, majd ezeket kreativitás- és személyiségtesztekkel ellenőrizték. Megállapították, hogy az összes jegy két fontos feltétele az originalitás és a külvilággal szembeni nyitottság. 1 II. 2 Folyamat A kreatív folyamat felgyülemlett érzelmek levezetődése, mely szabad asszociációk útján valósul meg, és amelyet a fantázia, a nappali álmodozás és a gyermeki játék tükröz. A kreatív egyén elfogadja és feldolgozza ezeket az asszociációkat, a nem kreatív viszont elfojtja. Arnold (1964) és Guilford (1967) minden probléma-megoldási folyamatot kreativitásnak tekint, mivel minden

probléma-megoldási helyzet minden embertől kreatív gondolkodást vár el. Ezekben a helyzetekben az egyén (individuum) meglévő információkkal dolgozik, felhasználja korábbi tapasztalatait, majd ezeket újra átgondolva eljut az optimális megoldáshoz. A kreatív folyamatnak lefolyása szerint két fajtája van: az organizált (szervezett) és inspirált (ösztönös). (Arnold, 1959) Az organizált megközelítés lépésről lépésre, „tégláról téglára” halad a megoldás folyamatában. Itt három gondolkodási módszert emelnek ki a tudósok: 1. Előkészítés (Ebben a fázisban meg kell határozni a problémát, a vele kapcsolatos ismereteket.) 2. Produkció (Ez a fázis a problémamegoldás különböző lehetőségeit foglalja magába.) 3. Elhatározás (Ezt döntési fázisnak is nevezik Itt dönti el az egyén, hogy melyik az a megoldás, amely a legmegfelelőbb a probléma megoldására.) Az inspirált megközelítés olyan folyamathoz vezet, amely részben

nem tudatos szinten játszódik le. Fázisai, amely részben átfedhetik egymást, a következők: 1. Előkészítési fázis: az individuum itt minden ismeretet és tapasztalatot összegyűjt anélkül, hogy megvizsgálná azokat és mérlegelné, melyik a fontos és melyik nem. 2 2. Lappangási fázis: a tudatalattiban zajlik le Ez a szakasz az egyén számára nagyon nyugtalan és frusztrációkkal terhes időszak, erőteljes kisebbrendűségi érzés kíséri, jelentős frusztrációs toleranciára van szükség. Minél kötetlenebbek maradnak a tapasztalatok, annál kreatívabb lesz a folyamat. 3. Belátási fázis: az „ahá” vagy „heuréka” élmény Ez egy önkéntelen, hirtelen kialakuló mozzanat; az előző szakasz anyaga világos, értelmes felismeréssé alakul át, ezzel egyidejűleg azonban el kell távolodnia ettől a belátástól, hogy azokat világosabban tudja megfogalmazni és közölni. A nem kreatív embernél hiányzanak a lappangási fázis

feltételei, ezért a belátási fázishoz már nem jutnak el. 4. Igazolási fázis: a folyamat befejező része Ebben a fázisban az egyén az új felismerést ellenőrzi, kipróbálja, és egészen addig alakítja, amíg megfelel saját maga és a külvilág számára. Ebben a szakaszban jelentkezik a legnehezebb feladat: a szubjektív felismeréseket objektív formákká kell átalakítani a kommunikáció (pl. írás vagy beszéd) segítségével. II. 21 A kreatív folyamat feltételei Minden kreativitás feltételezi a külvilággal szembeni fogékonyságot. Ebben az a furcsa (paradox), hogy ez a fogékonyság egyszerre passzív és aktív, mivel önként, de egyúttal rákényszerített formában valósul meg, nőies (feminin) és férfias (maszkulin) vonásokat hordoz. Egyes kreativitáskutatók szerint minden kreatív folyamatban a kérdésfeltevés (kibővítés és leszűkítés egyidőben) a legfontosabb kiindulópont. Wertheimer szerint egy jó kérdés gyakran már a

legfontosabb lépést jelenti egy nagy felfedezés felé. Minden kreatív folyamatban a problémában való elmélyüléssel egyidőben jelen van a váratlan meglepő, mely csodálkozással tölti el az egyént. 3 A tárgy (objektum) iránti szeretet, szenvedély a formaadás során a tárggyal való törődést ébreszti fel az individuumban, ezzel egyidőben a tárgytól való eltávolodás is fokozódik, amely lehetővé teszi, hogy a tárgy részletesebb szempontjaival foglalkozzon. Az objektív odaadásnál az egyén énje összemosódik a tárggyal. (Pl amikor a festő visszalép a vásznától, már elkülönül a művétől, és azt ítéli meg, hogy vajon a mű kapcsolatban áll-e az eredeti szándékkal.) Az egyén folyamat során átadja magát a feladatnak, tulajdonának érzi, ezzel egyidőben megszállottság jellemzi, a felfogott nehézségek a ösztönzővé válnak a probléma megoldására. II. 3 Produktum A kreatív produktum egyik legismertebb meghatározása

Ghiselintől származik: „A kreatív teljesítmény egy jelentésuniverzum első formába öntése, annak kifejezése, hogy az egyén hogyan érti meg világát és saját magát.” (1) Ghiselin egy elsődleges és egy másodlagos szintet különböztet meg. Az elsődleges olyan új felismerésekhez vezet, amelyek megváltoztatják egy kultúra jelentésuniverzumát, a másodlagos csupán bővíti azokat a felismeréseket, amelyek a jelentésuniverzumon belül már kialakultak. II. 4 A kreativitást gátló és segítő tényezők „Minden gyermek művész. A gond csak az, hogyan maradjon felnőtt korában is művész.” (Picasso) (2) Gátló tényezők 4 A kreativitást gátló, a probléma megoldását akadályozó tényezőjeként a funkcionális rigiditást (megmerevedés), egy megszokott „set” (fogalomrendszer) megkötöttségét, a kategóriák túl sok ismeretből fakadó merevedét és az elsietett megítélést tartják. Erre egy példa Duncker

kísérlete (1945), melyben egy csípőfogó szerepel. Kimutatta, hogy azt a tárgyat, melyet meghatározott céllal használ az egyén, nehezebben tudja más céllal alkalmazni, mintha korábbi felhasználás nélkül kellene erre az új célra alkalmazni, tehát minél nagyobb az időbeli különbség az új és a megszokott között, annál kevesebb a funkcionális rigiditás esélye. A gyermekeknél Torrance 6 gátló tényezőt említ meg: 1. A „sikerirányultságú” gyermek, ha úgy érzi, a produktum negatív élményt nyújt számára, nem meri megtenni. 2. A kortársakhoz való igazodáskor a gyermek elfojtja a benne rejlő ösztönt, hogy saját maga fedezze fel a külvilágot. Mindezt azért teszi, mert fél a „mássá válástól”, a csoporttól való elkülönüléstől. 3. A kérdezés és a világ felfedezésének tilalma az egyik nagy akadálya a kreativitásnak A gyermeknek nem szabad kérdeznie, csak az otthon közelében játszhat, így nem fedezheti fel,

csak a közvetlen környezetét. 4. A nemi szerepek hangsúlyozása is akadály lehet, mivel a fiúk félnek attól, hogy nőiesnek tűnnek, a lányok pedig vonakodnak olyan feladatokat megoldani, ami szerintük „férfias”. 5. A divergencia (véleménykülönbség) és az abnormalitás azonosítása A társadalom a kreatív, „zseni” gyerekeket bolondnak tartja. Az ilyen gyermekek a „gyengeségük” legyőzésére és nem a kreativitásuk fejlesztésére koncentrálnak. 6. A munka és a játék felosztása Amikor a pedagógus előnyben részesíti a komoly, „intelligens” gyereket a játékosan dolgozó, „kreatív” gyermekkel szemben, akkor az utóbbi szégyenkezik kreativitása miatt és próbálja elfojtani. A fent felsorolt tényezők mind-mind nyomásként nehezednek a gyermekre, az egyénre, későbbi fejlődési fázisaiban egyre erősebbé válnak és így gátolják a kreativitást. 5 Ezért van szükség a gyermek kreatívvá válásához arra, hogy

nyitottan és előítéletek nélkül tájékozódjon a világban, legyen képes mérlegelni a különböző megközelítési módokat, amelyek akár saját tapasztalatai variálásából is származhatnak. Segítő, fejlesztő tényezők Rogers (1959) szerint a kreatív magatartás feltétele: a külvilággal szembeni nyitottság, a belső értékmérés, valamint az a képesség, amely segítségével elemekkel és gondolatokkal játszunk. A külvilággal szembeni nyitottság azt jelenti, hogy az egyén a lehető legtöbb információt gyűjtse össze anélkül, hogy előzetesen korlátokat szabna magának. A belső értékmérésnél a külső kritikát nem lehet figyelmen kívül hagyni, azonban az egyén önmegvalósítása szempontjából rendkívül fontosak az érzékszintek. Az elemekkel és gondolatokkal való játék flexibilitást igényel. Itt az egyén játszik a spontán ötletekkel, színekkel, formákkal. A belső feltételekhez Rogers két külső

kreativitásfejlesztő tényezőt említ meg: a pszichológiai biztonságot és a pszichológiai szabadságot. A pszichológiai biztonság feltétele, hogy az egyén - állapotától függetlenül - teljes bizalmat élvezzen; legyen olyan légkör biztosítva részére, melybe a „kritikus”, külső értékelés nem jut be; az egyén tudja, hogy olyannak fogadjuk el, amilyen és, hogy a képzeletvilágába beleéljük magunkat. A pszichológiai szabadság azt jelenti, hogy az egyén számára a szimbolikus kifejezés, az észlelések, fogalmak, jelentések spontán és játékos megjelenítése biztosított. Összegezve: a társadalom, a kultúra és az egyén között szoros kapcsolat van. Azokból a társadalmakból kerülnek ki kreatív emberek, amelyek gyermekeiket nyíltan és szabadon nevelik arra, hogy a környezet követelményeit felfogják, és ezzel kapcsolatban kérdéseket tegyenek fel. 6 III. A KREATIVITÁS MOTIVÁCIÓJA Az a tény, hogy már sok ezer évvel

ezelőtt is létezett kreatív magatartás (kézi szerszámok, barlangfestészet) azt bizonyítják, hogy a kreativitás nem az emberiség fejlődésétől vagy egy meghatározott történelmi szakasztól, hanem az egyének kreatív aktivitást eredményező eredeti motivációjától. A jelenlegi pszichológia a motivációkutatásban három szempontot alkalmaz: ♦ késztetés, ♦ cél, ♦ megerősítés. A céltudatos magatartás már magába foglalja a megerősítést: a cél egyúttal megerősítés is, mivel minden aktivitás a cél érdekében szerveződik. Bindra és Stewart szerint ez a kreatív folyamatban is így valósul meg. (Például: amikor a kreativitás motivációja a státus vagy becsvágy, akkor ezek azért foglalják magukba a célt és megerősítést, mivel az egyén egész aktivitását a státuskialakítás vagy a becsvágy mozgatja, az egyén minden lépésnél csak ezeket a szempontokat veszi figyelembe, és ezek egyidejűleg megerősítést is jelentenek

az akadályok legyőzéséhez, az aktivitás fenntartásához és megismétléséhez. (Tumin, 1962) A motivációban maga a tevékenység, az aktivitási folyamat a megerősítés. A motivációs elméleteket fel lehet osztani, hogy a motivációt kellemetlen célok elkerüléseként vagy kívánatos célok megközelítéseként fogják-e fel. A motiváció elkerüléses elmélete nem felel meg a kreatív folyamatnak. Ez a viselkedés teljesen nélkülözi a kreativitást, mivel ezek az egyének pedig mindig ugyanazokat az eszközöket és módszereket használják). A kreativitás az új keresése, melyet elkerüléssel nem lehet elérni 7 A motiváció megközelítéses (felszólító) elmélete a kreatív magatartást már sokkal jobban magyarázza. A felszólítás meghatározza a folyamat célját és a produktumot A felszólítás felfogása és feldolgozása lehetővé teszi az egyén számára, hogy jobban megértse önmagát és az élet összefüggéseit Toynbee szerint

(1964) az ember csak akkor érheti el a kreativitás új szintjét, amikor saját maga támaszt követelményeket. A kreatív magatartás motivációja minden esetben egy felszólításra adott választ, amely nem mindig tudatos. Delacroix mondása is egyfajta motivációt (belső felszólítást) sugall, mely szerint: „A zseniális ember lényege, helyesebben alkotása nem holmi új eszmékben sarkallik, hanem azon a meggyőződésen, hogy mindazt, amit őelőtte csináltak, nem eléggé jól csinálták.” (3) IV. ÖSSZEGZÉS Dolgozatomban a kreativitás vizsgálatának módszerei közül 3 fő vizsgálati módszert emeltem ki, illetve a kreativitást gátló és segítő tényezőket, valamint a motivációt vizsgáltam. Ezek igen szűk szempontjai a kreativitás lényegének feltárásához. Nyitott maradt azonban az a kérdés is, hogy vajon az intelligencia azonos-e a kreativitással, azaz minden intelligens ember kreatív –e, illetve minden kreatív ember szükségszerű,

hogy intelligens legyen? A kreativitás számomra igen érdekes téma, hiszen a mindennapi életben az embereknek óriási szükségük van arra, hogy rendelkezzenek kreativitással. Ha a kreativitást, mint folyamatot közelítjük meg – mivel minden problémamegoldó folyamat kreativitást igényel – megállapítható, hogy minden ember alkotó lehet, hiszen 8 minden élethelyzetben létezik kreativitás. Nem kell feltétlenül művésznek lenni ahhoz, hogy a külvilágot kreatívan tudjuk átélni. 9 IRODALOMJEGYZÉK 1. Erika Landau: A kreativitás pszichológiája, Tankönyvkiadó, Budapest, 1974 2. Galambos Katalin: Az általános és személyiséglélektan alapjai, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Kft, Budapest, 1998. 3. Galambos Katalin: A fejlődéslélektan és a szocializáció alapjai, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1996. 4. Geréb György (szerkesztő): Pszichológia, Tankönyvkiadó, Budapest, 1989 10 JEGYZETEK (1) In Erika Landau: A kreativitás

pszichológiája, Tankönyvkiadó, Budapest, 1974., 26 oldal (2) In Julia Cameron: A művész útja – Szellemi ösvény kreativitásunk eléréséhez Édesvíz Kiadó, Budapest, 1997., 38 oldal (3) In Kristó Nagy István (szerkesztő): Bölcsességek könyve, Gondolat, Minerva Könyvkiadók, 1995., 537 oldal 11 TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS 0 II. A KREATIVITÁS VIZSGÁLATI SZEMPONTJAI 0 II. 1 SZEMÉLYISÉG 1 II. 2 FOLYAMAT 2 II. 21 A kreatív folyamat feltételei 3 II. 3 PRODUKTUM 4 II. 4 A KREATIVITÁST GÁTLÓ ÉS SEGÍTŐ TÉNYEZŐK 4 III. A KREATIVITÁS MOTIVÁCIÓJA 7 IV. ÖSSZEGZÉS 8 IRODALOMJEGYZÉK . 10 JEGYZETEK . 11 12