Filozófia | Tanulmányok, esszék » Polacsekné Szőke Irma - Hegel filozófiája

Gábor Dénes Készítette: Polacsekné Szőke Irma Főiskola Születési dátum: 1965. 06 08 : 1037 Budapest, Bécsi út 324. : 250-6000 III. évf Debrecen E-mail: Szokeirma@posta.hu F I LO Z Ó F I A Vezetőtanár: Dr. Bíró Gábor Hegel filozófiája Georg Wilhelm Friedrich Hegel (1770 - 1831) Georg Wilhelm Friedrich Hegel német filozófus, német objektív filozófia idealista, képviselője. a klasszikus A filozófiai gondolkodás fejlődéstörténetében első ízben dolgozta ki idealista világnézeti alapon a dielaktikus gondolkodásmódot. Hegel felfogása szerint minden természeti és társadalmi jelenség alapja az abszolútum. Ebben áll Hegel objektív és abszolút idealizmusa. Stuttgartban született. Tübingenben együtt lelkesedik Schellinggel és Hölderlinnel a francia forradalomért, az antikvitás értékeiért; a görögök iránti rajongása a későbbiekben is megmaradt. Az ifjú Hegel nem árult el különösebb tehetséget,

ellentétben Schellinggel, aki már igen korám zseninek mutatkozott. Sokáig maga sem tartotta gondolatait publikálásra érdemesnek. Schelling hatására Jénában habilitált, a város ekkor igen pezsgő szellemi központ volt (Schiller, Fichte, Schelling, Novalis, stb.) Nünberg és Heidelberg után, ahol fontos művei születtek meg, Berlinbe költözött. Ekkor lett a német filozófia elismert és vezető személyisége. Tanítványai elárasztották a különböző egyetemek tanszékeit, olyan hegemóniára tett szert, ami még Kantnak sem jutott osztályrészül. Rengeteg témáról tartott előadásokat: jog-, művészet-, történelem-, vallásfilozófiáról, filozófiatörténetről. Több előadását tanítványai adták ki, összegyűjtött műveinek nagy részét hallgatói jegyzetek alkotják 2 Munkássága a német filozófiában Kant, Fichte és Schelling vonalához kapcsolódik, akiknek elméleteiben már felvetődtek a dialektika problémái. A dialektika

kidolgozásában támaszkodott J. G Herder, F Schiller, Goethe és az angol közgazdászok (A. Smith, D Ricardo) elméleti örökségére is Hegel filozófiája belsőleg ellentmondásos. Egyrészt tükrözte korának világtörténelmi, forradalmi eseményeit, a fellendülőben lévő egész polgárság ideológiai fejlődésének alkotó elemévé vált. Másrészt a feudális német törpeállamok nyomorúságos viszonyai között magán viselte Németország gazdasági, társadalmi és politikai elmaradottságának jegyeit. A szellem fenomenologiája című művében alapozta meg az "abszolút idealizmus" elvét. A világ alapja a személytelen világrész, az abszolút eszme, amely fokozatos fejlődése során az egész valóságot teremtette. Kezdetben a tudat szemben áll a tárggyal mint tőle függetlennel. Ebben a szakaszban a tudat nem ismeri sem a saját természetét, sem a tárgy lényegét. A második szakaszban a tudat megérti saját társadalmi

természetét. A történelmi események résztvevőjeként ismeri fel magát, de még nem ér fel a történelem végleges megértéséhez. Ehhez a szellemnek végig kell néznie a történelem összes szakaszát. Itt tudatosan emlékszik az összes megtett szakaszra, és tudatosan rendezi a megismerés múltbeli rezzenéseit. Így tehát még egyszer végighalad a történelmi fejlődés lépcsőin. Ennek az útnak szakaszai a művészet, a vallás és a filozófia. A történetiség elvét alkalmazza a megismerésre, eljutott arra a felismerésre, hogy a tudat társadalmi természetű, és hogy a munka milyen szerepet játszik a tudat kialakulásában. A szellem fenomenológiájának központi kategóriája az "elidegenülés". Hegel szerint az elidegenülés a következőket jelenti: - Minden tárgyiasság kialakulása a szellemből, vagyis a természet és a társadalom létrehozása a szellem által (tárgyiasulás); - A szubjektum és objektív közötti viszony,

az ember célszerű tevékenysége. Minden munka, pl állam, gazdagság, művészet; - Az elidegenülés társadalomban. Hegel az az emberi viszonyok elidegenülést sajátossága általában a a polgári tárgyiasulással 3 azonosítja, és ebből azt vonja le - hamisan -, hogy megszüntetésének módja a tárgyiasság megszüntetése (tárgyiatlanítás), ami Hegelnél a megismerés útján valósul meg. Hegel elsőként ábrázolta „az egész természeti, történelmi és szellemi világot folyamatnak, vagyis állandó mozgásban, változásban, átalakulásban és fejlődésben levőnek", és kísérletet tett arra, hogy „a belső összefüggést e mozgásban és fejlődésben kimutassa". Hegel - Kanttól eltérően - kimutatta, hogy az értelem ellentmondásai a minden jelenségre, folyamatra jellemző objektív ellentmondásokat fejezik ki, továbbá, hogy a mozgás, fejlődés csak azért lehetséges, mert ellentmondást foglalnak magukban. A

dialektika Hegel szerint az egyik meghatározásból a másikba való olyan átmenet, amelyben megmutatkozik, hogy ezek a meghatározások egyoldalúak és korlátozottak, azaz magukban foglalják saját tagadásukat is. Éppen ezért a dialektika „a tudományos haladás mozgató lelke s az az elv, amely egyedül visz bele immanens összefüggést és szükségszerűséget a tudomány tartalmába". A "jelenségi ", "fenomenológiai tudás" elemzése révén Hegel azt a tételt kívánta megalapozni, hogy a létező legmélyebb alapja az abszolút eszme, amely a tézis, antitézis, szintézis (triáda) elve szerint működik. Hegel filozófiai rendszerében az abszolút eszme három formában jelenik meg: - tiszta logikai lényegek formájában, - az eszme máslétének, a természetnek a formájában, - a konkrét szellem különböző formáiban. Ennek megfelelően adódik a Hegeli rendszer három része, amelyeket részletesen "A filozófiai

tudományok enciklopédiájá"-ban ismertet: 1. A logika, 2. A természetfilozófia, 3. A szellemfilozófia Hegel négy ízben is kifejtette logikai tanítását: - egy korai vázlatában, ez az ún. Jénai logika, - "A logika tudományában", ez az ún. Nagy Logika, 4 - "A filozófiai tudományok enciklopédiájá"-nak első részében, ez az ún. Kis Logika, - a "Filozófiai bevezetés"-ben, így nevezték el azokat az előadásokat, amelyeket Hegel gimnazistáknak tartott Nürnbergben. A logika központi helyet foglal el Hegel rendszerében, mivel tárgya maga az abszolút eszme, amely a logikában, mint kategóriákban bontakoztatja ki mozzanatait, s amely alapja, lényege az egész valóságnak. A logikai kategóriákat mindenoldalúan összefüggőnek, egymásba átmenőknek tekintette. Hegel logikája a lét tanára, a lényeg tanára és a fogalom tanára oszlik és ezek mindegyike a triáda elve szerint tagolódik. A tiszta

lét a kezdet. A tiszta lét, amennyiben minden meghatározástól mentes tiszta gondolat, egyenlő a semmivel, minthogy a semmi ugyanúgy a meghatározások hiánya. A lét és a semmi igazsága a kettőnek egymásba való kölcsönös átmenete, egymásban való eltűnése, azaz a levés. A levésben megszűnten megmarad a lét és a semmi, mint mozzanat. A létnek tehát három szükségszerű mozzanata van: a lét (tézis), a semmi (antitézis), a levés (szintézis). Hegel szerint a levés elve csak a szellem birodalmában érvényes; a természet viszont, bár időben létezik, nem fejlődik az időben, hanem csak sokfélévé válik a térben. A tagadást - amely Hegel szerint az összefüggés mozzanata, a fejlődés mozzanata - dialektikusan értelmezve, idealista alapon megfogalmazta a dialektika egyik törvényét a tagadás tagadásának törvényét. Ez az egész hegeli rendszer felépítésének alapja. A levés eredménye az ittlét, mint bizonyos meghatározottsággal

bíró lét. Ez valóságos meghatározottság: minőség. A minőségi meghatározottság sajátossága az, hogy "egy a léttel", eltérően a mennyiségi meghatározottságtól, mely nem azonos a léttel, s bizonyos határok közötti változás esetén nem vezet a minőség megváltoztatásához. A minőség és mennyiség egysége a mérték Ez a három kategória a lét tanának fő tartalma. 5 A minőség és a mennyiség kölcsönös összefüggése, a mennyiségi változások a minőség megváltozásához vezetnek. Ez az átmenet a mennyiségi változásokról a minőségiekre Hegel szerint ugrással történik. A mérték folyamatát, amely feltétlenül a mennyiség minőségbe való átcsapásának bizonyul, a mértékviszonyok csomósvonalának nevezi. Élesen bírálja a metafizikus gondolkodásmódot, amely a változást a növekedés vagy csökkenés fokozatos folyamatának fogja fel. A mennyiségi változások minőségi változásokba való

átcsapása törvényének megfogalmazása Hegel nagy érdeme. A logika második részének /a lényeg tanának/ fő problémája az ellentmondás és a vele kapcsolatos kategóriák problémája. Az ellentmondás "minden elevenség gyökere; valami csak azért mozog, csak azért rendelkezik hajtóerővel és tevékenységgel, mert ellentmondást rejt magában". Hegel az ellentmondást az önmozgás és az önfejlődés belső tartalmának tekintette. A dolog kategóriájának elemzése során Hegel azt a "puszta absztrakciónak" minősítette és átértelmezte a "magánvaló dolog" fogalmát. A "magánvaló tárgy a tárgy a maga kifejletlen állapotában. Amikor azonban kifejlődik, "magáértvaló" tárggyá válik, feltárul a más tárgyakkal való kölcsönhatás folyamatában s megnyilvánul tulajdonságaiban. A dolog fogalmának elemzésével összefüggésben jellemezte a törvény kategóriáját. A törvény a tartós, az

állandó, az azonos a jelenségek tarka forgatagában. "A törvények birodalma - mondja Hegel - a nyugalmas képmása az egzisztáló vagy megjelenő világnak. A törvény a lényegi jelenség" Hegel az idealista világnézet keretein belül értelmezte a szükségszerű és a véletlen dialektikáját. A kölcsönhatás kategóriájában rögzíti a jelenségek egyetemes összefüggésének gondolatát, valamint ebből kiindulva utal a kölcsönhatás korlátozottságára is. A kölcsönhatás mögött valami olyasminek kell állnia, ami meghatározza a kölcsönhatás oldalait. Ez a meghatározó princípium a fogalom. 6 A logika második része a szabadság kategóriájának elemzésével zárul. A szabadság Hegel szerint a fogalmilag megértett szükségszerűség. A szabadság a szükségszerűség felismerése. A logika harmadik, befejező része a fogalom tana. Hegel szerint a fogalom az abszolút teremtő hatalom, amely létrehozza az összes létező

dolgokat. Racionálisan utal a különös és az egyes dialektikus összefüggésére. Új módon, növekvő értékük rendjében osztályozta az ítéleteket (létezési, reflexiós, szükségszerű és fogalmi ítéletek), s ezzel a logikába beiktatta a mozgás mozzanatát. Logikájában reprodukálta a valóság képét és meghatározta a valóság megragadásának módszerét. Hegel gondolati rendszerében mégis sajátos módon a valóság reális oldalai és összefüggései tükröződnek. Hegel a logika befejező részében azt írja: az abszolút eszme "arra határozza magát, hogy magát, mint természetet kibocsátja magából". A természetfilozófia, amely három részre - mechanikára, fizikára, szerves fizikára - oszlik, Hegel szerint a máslét formájában, vagyis a természet formájában levő eszméről szóló tanítás. A természet filozófiai vizsgálatának Hegel szerint végig kell követnie, hogy a természet - lévén az eszme másléte mi

módon válik szellemmé. A szellem filozófiája a hegeli rendszer befejező része. A szellemben az eszme konkrét, ésszerű lesz. A szellem filozófiájának tartalma nemcsak az emberi tudatról, hanem az emberi tevékenység különböző fajtáiról szóló tanítás. A szellem filozófiája három részre tagolódik: a szubjektív szellem, az objektív szellem és az abszolút szellem. A szubjektív szellemről szóló tanítás - amely az antropológiából, a fenomenológiából és a pszichológiából áll -, az egyéni tudat jellemzése. Hegelnél az egyén szellemi fejlődése összefügg az egész emberi nem intellektuális fejlődésével. 7 Az objektív szellemről szóló tanítás a hegeli rendszernek az a része, amelyben Hegel az emberiség társadalmi-történelmi életére vonatkozó nézeteit fejti ki. Az emberek társadalmi-történelmi életének különböző oldalait az "objektív szellem" kategóriájának rendelve alá, Hegel azt fejezi ki,

hogy az emberek társadalmi élete felette áll az egyén életének. Az objektív szellem objektív törvényszerűséget jelent, amely az egyes emberek felett áll, s különböző kapcsolataik és viszonyaik révén jelenik meg. Fejlődése három lépcsős: az elvont jog, a morál és az erkölcs. Ezeket Hegel röviden az "Enciklopédia" harmadik részében, részletesebben a "Jogfilozófiá"-ban vizsgálja. Jogfilozófia című művében Hegel szerint a jog a szabadság ittléte. Az antifeudális polgári jogfelfogás szellemében a magántulajdont Hegel a személyiség egyetlen lényegi meghatározásának tekintette. Arra törekedett, hogy feltárja az összefüggést az erkölcsi kategóriák és a társadalmi élet több oldala között. A morálról szóló részében bírálja a morális szubjektivizmus különböző formáit. Az objektív szellem fejlődésének következő foka az erkölcs, ami a szubjektív belátás és szándék szférájából

átkerült a külső létezésbe. Hegel rendszerében az erkölcsiség az emberi viszonyok különböző fajtáit jelenti: a családot, a polgári társadalmat és az államot. Az erkölcsiség közvetlenül, mint természeti egység, mint család nyilvánul meg. A család differenciálódása vezet a polgári társadalomhoz; a legmagasabb rendű egység, amely kibékít minden ellentmondást, az államban valósul meg. Elemzi a polgári társadalmat, ahol "mindenki önmaga célja, minden más semmi a számára". A polgári társadalom viszonyai között a munka csak a gyakorlatilag szükséges képességeket fejleszti: az értelmet, a figyelmet, az emlékezetet. A személyiségből hiányzik az egyéni kezdeményezés és a szabadság. Különösen negatívan hat az emberre a tőkés munkamegosztás A polgári társadalom egészére vonatkozóan Hegel arra a következtetésre jut, hogy a társadalmi gazdagság növekedésével párhuzamosan növekszik a szegénység és a

nyomor. 8 Államelméletében megmutatkozik Hegel sajátos osztálykorlátozottsága és társadalomelméletének kompromisszumos vonása. Elutasítja a természetjogon alapuló államelméleteket. Az állam - véleménye szerint - egyáltalán nem azért létesült, hogy biztosítsa az egyén és a tulajdon szabadságának védelmét. Az állam nem eszköz, hanem öncél. A legjobb állami berendezésnek az alkotmányos monarchiát tartja. A történetfilozófiában Hegel a történelmi események szubsztanciális tartalmának feltárását tűzte ki célul. A világtörténelem elemzésénél három kategóriát használ: a változás, a megifjodás és az ész kategóriáját. A világtörténelmet a szabadság tudatában való haladásként értelmezi, amit szükségszerűen meg kell ismerni. "Változás"-nak a történelmi fejlődést nevezi, a "megifjodás" kategóriájával pedig e fejlődés fokozatosságára utalt. "A szellem megifjodása nem

puszta visszatérés ugyanahhoz az alakhoz; önmagának megtisztulása, feldolgozása." Az "ész" kategóriájában Hegel a történelmi folyamat törvényszerűségének gondolatát fejezte ki, amelyet szembeállított a szubjektív történelemfelfogással. Hegel a kidolgozta a népszellemek koncepcióját, mely a hegeli absztrakcióknak a konkrétság és az elevenség látszatát adta. A népszellemek szerinte a szabadság különböző fokát testesítik meg. Az egyéneket a világszellem eszközeinek tekinti. Két kategóriába sorolja őket: az elsőbe a "fenntartó", a második kategóriába a "világtörténelmi" egyének tartoznak. A fenntartó egyéneket az egyéni érdekek vezérlik, ezek teremtik újra az általánost, amelynek értelmét nem fogják fel. A világtörténelmi egyének a történelmi szükségszerűségüket egyéni célukká teszik. A történelmet a szabadság tudatában való haladásként fogta fel, ennek

alapján periodizálta a történelmet. A világtörténelmet négy időszakra osztotta fel: 1. A keleti világ: Kína, India, Perzsia, Egyiptom 2. A görög világ 3. A római világ 4. A germán világ 9 E periodizáció szerint csak a germán népek jutottak el a keresztény tudatig, annak megértéséig, hogy a szabadság az emberi természet alapvető tulajdonsága. Abszolút szellemnek Hegel a társadalmi tudat formáit nevezte, ennek összefüggéseit és fejlődését tárta fel. Hegel szerint az abszolút szellem önmegismerése három formában történik: a művészetben, a vallásban és a filozófiában. A művészetben a szemlélet formájában ismeri meg önmagát, a vallásban a képzet formájában, a filozófiában pedig a fogalom formájában. Úgy vélte, hogy a művészet tartalma az eszme, az eszme formája pedig az érzéki képmás. A szép a művészetben nem logikai, hanem olyan eszme, amely a valóságban képet öltött, s közvetlen egységre lépett a

valósággal. Hegel nevéhez fűződik az a felismerés, hogy a művészetet az ember társadalmi tevékenységeinek egyéb fajtáival, a gazdaságtannal, a politikával, az erkölccsel, a kor történelmi problémáival összefüggésben kell vizsgálni. Sejtése szerint a polgári társadalom ellensége a művészetnek, ami a művészet végzetszerű hanyatlásának koncepciójában jutott kifejezésre. Az abszolút szellem második formája Hegel szerint a vallás. Tartalmukat tekintve a vallás és a filozófia azonosak - az isten vagy az igazság -, s csak formájukban különböznek. A vallásban a képzet, a filozófiában a fogalom formájában jelennek meg. A vallás és a filozófia tartalmának azonosításával felelevenítette azt a tudományellenes tételt, hogy nincs ellentét a hit és a tudás között. Lehetővé tette a vallás megtisztítását a misztikus és dogmatikus elemektől, s a vallási dogmák filozófiai fogalmakban való értelmezését. Az ortodox

teológusok a vallás hegeli koncepciójában panteizmust, sőt - jogtalanul - ateizmust láttak. A filozófiát a dolgok gondolkodó szemléleteként határozta meg. Hegel szerint a filozófia összefügg létezésének történelmi feltételeivel, tehát a filozófiát történelmileg kell megközelíteni. A filozófiai gondolkodás Hegel szerint nem a "vélemények halmaza", hanem a törvényszerű folyamat, fokozatos mozgás az abszolút igazság felé. 10 Engels Hegel gondolkodásmódját - minden más filozófuséval szemben roppant történeti érzékkel tüntette ki. "Akármennyire elvont és idealista a formája, gondolati kifejtése mégis mindig párhuzamosan haladt a világtörténelem fejlődésével, s tulajdonképpen Hegelnél az utóbbi csak az előbbi próbájául szolgált. Hegel filozófiai rendszerét Engels "kolosszális koraszülöttnek" nevezte. Méltatta Hegel "nagy történelmi érzékét", a

"nagyszerű történelemfelfogást", s abban látta érdemét, hogy "az egész természeti, történelmi és szellemi világot első ízben ábrázolt folyamatnak, vagyis állandó mozgásban, változásban átalakulásban és fejlődésben lévőnek, és megkísérelte, hogy e mozgásban és fejlődésben a belső összefüggést kimutassa. Hogy Hegel ezt a feladatot nem oldotta meg, itt közömbös. Korszakalkotó érdeme volt, hogy kitűzte" 11 Filozófiai Enciklopédia vázlatos 1. LOGIKA 1.1 A lét 1.11 A meghatározottság (minôség) 1.111 A lét 1.112 A meglét 1.113 Az önmeghatározottság 1.2 A mennyiség 1.21 A kvantitás 1.22 A kvantum 1.23 A mennyiségi viszony 1.24 A mérték 1.241 A specifikus mennyiség 1.242 A reális mérték 1.243 A lényeggé váló 1.3 A lényeg131 Az egzisztenciát megalapozó lényeg 1.311 A látszat 1.312 A lényegiségek vagy reflexiós meghatározások 1.313 Az alap 1.32 A jelenség 1.321 Az egzisztencia 1.322 A

jelenség 1.323 A lényeges viszony 1.33 A valóság 1.331 Az abszolútum 1.332 A valóság 1.333 Az abszolút viszony 1.4 A fogalom és az eszme 1.41 A szubjektum (a szubjektív fogalom) 1.42 Az objektum (az objektív fogalom) 1.43 Az eszme ismertetése 12 2. TERMÉSZETFILOZÓFIA 2.1 A mechanika 2.11 Tér és idô 2.12 Anyag és mozgás Véges mechanika 2.13 Az abszolút mechanika 2.2 A szervetlen világ fizikája 2.21 Az általános egyéniség fizikája 2.22 A különös egyéniség fizikája 2.23 A teljes egyéniség fizikája 2.3 A szerves fizika 2.31 A földtani természet 2.32 A növényi szervezet 2.33 Az állati szervezet 3. SZELLEMFILOZÓFIA 3.1 A szubjektív szellem 3.11 Az antropológia 3.12 A szellem fenomenológiája 3.13 A pszichológia 3.2 Az objektív szellem 3.21 A jog 3.22 A moralitás 3.23 Az erkölcsiség 3.3 Az abszolút szellem 3.31 A mûvészet 3.32 A kinyilatkoztatott vallás 3.33 A filozófia 13 Irodalomjegyzék [1] Filozófiai kislexikon, Kossuth

könyvkiadó, 1972 [2] Maria Fürst: Bevezetés a filozófiába [3] Lendvai L. Ferenc, Nyiri Kristóf: A filozófia rövid története [4] Marx-Engels művei; 20. kötet [5] Marx: Gazdasági-filozófiai kéziratok 1844-ból [6] Hegel: Enciklopedia I-III. 14 Tartalomjegyzék: Hegel munkássága 1. A szellem fenomenológiája 2. Dialektika 3 A filozófiai tudományok enciklopédiája 3 A logika 4 A tagadás tagadásának törvénye 4 A minőség és mennyiség 5 A lényeg tana 5 A fogalom tana 6 A természet filozófiája 6 A szellem filozófiája 6 Jogfilozófia 7 Államelmlélet 8 Történelem filozófia 8 Népszellemek koncepciója 8 Történelem 8 Abszolút szellem 9 Prológ 10 A filozófiai enciklopédia vázlatos ismertetése 11 Irodalomjegyzék 13