Irodalom | Tanulmányok, esszék » Budavári Klára - Az ember halálszemléletének alakulása a magyar irodalomban

EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA PEDAGÓGIA FAKULTÁS SZAKDOLGOZAT Az EMBER HALÁLSZEMLÉLETÉNEK ALAKULÁSA A MAGYAR IRODALOMBAN A középkortól napjainkig Készítette: Budavári Klára Konzulens: Vidra Szabó Ferenc 1999. - 2 - TARTALOMJEGYZÉK: I. BEVEZETŐ A DOLGOZAT TÉMÁJÁNAK INDOKLÁSA 3 I. KÖZÉPKOR IRODALMA 6 A HALOTTI BESZÉD ÉS KÖNYÖRGÉS . 6 PÉLDÁK KÖNYVE . 10 III. RENESZÁNSZ IRODALMA 10 JANUS PANNONIUS:MIKOR A TÁBORBAN MEGBETEGEDETT . 11 BALASSI BÁLINT: ADJ MÁR CSENDESSÉGET! . 13 KÁDÁR KATA . 14 V. BAROKK IRODALMA 15 ZRÍNYI MIKLÓS: SZIGETI VESZEDELEM . 16 VI. FELVILÁGOSODÁS IRODALMA 18 BARCSAY ÁBRAHÁM: A TÉLNEK KÖZELGÉSE . 19 BERZSENYI DÁNIEL: KÖZELÍTŐ TÉL . 20 VII. A REFORMKORI ROMANTIKA IRODALMA 22 VÖRÖSMARTY MIHÁLY HALÁL KÖLTÉSZETE . 23 VIII. UTÓROMANTIKA ÉS A REALIZMUS KIALAKULÁSÁNAK IRODALMA . 25 ARANY JÁNOS: HÍDAVATÁS . 26 MADÁCH IMRE: AZ EMBER TRAGÉDIÁJA /XI.szín/ 27 IX. REALIZMUS IRODALMA 29 VAJDA JÁNOS:

A VAÁLI ERDŐBEN. 30 X. A NYUGAT IRODALMA 31 ADY ENDRE: ÉLET - HALÁL VERSEK . 33 BABITS MIHÁLY: ŐSZ ÉS TAVASZ KÖZÖTT . 35 KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: HALOTTI BESZÉD . 37 XI. IRODALOM A VILÁGHÁBORÚK IDEJÉN 38 JÓZSEF ATTILA "SZÁMVETÉS" VERSEI . 39 MÉCS LÁSZLÓ: IMÁDSÁG A NAGY LUNATIKUSÉRT . 40 RADNÓTI MIKLÓS: ERÖLTETETT MENET . 41 RADNÓTI MIKLÓS: RAZGLEDNICÁK . 42 XII. 1945 UTÁNI IRODALOM 43 PILINSZKY JÁNOS: HARMADNAPON . 43 VAS ISTVÁN: BRANYISZKÓ . 45 BELLA ISTVÁN: HALOTTI BESZÉD . 46 XIII. ÖSSZEFOGLALÁS 48 XIV. HIVATKOZÁSOK JEGYZÉKE 52 XV. IRODALOMJEGYZÉK 54 - 3 - "Általában az emberi életet mindig egy napig tartó, esendő dolognak tekintsd: tegnap még embercsíra, holnap már bebalzsamozott tetem vagy hamu. Az időnek ezt a kis részét éld tehát a természet szava szerint, és távozz békében, mint ahogyan az érett olajbogyó leesik, áldva életre fakasztóját, hálatelten termőfája iránt." Marcus Aurelius

I. BEVEZETŐ A DOLGOZAT TÉMÁJÁNAK INDOKLÁSA Húsz éve foglalkozom a halállal kapcsolatos irodalom megismerésével. A gyerekkor lezárása után, felnőttkorom kezdetén ráébredtem életem végességére Akkor ennek a témának a misztikussága vonzott, később az élet értelmének keresésével együtt a halál mibenléte is foglalkoztatott. Felkavaró élményt nyújtott Raymond Moody könyveinek olvasása, a klinikai halál állapotából visszatért emberek élményeinek megismerése. Akkor még csak az a fajta döbbenet, ámulat kerített hatalmába, amit a gizehi piramisok lábánál érezhet az ember. Most negyven évesen letisztultak gondolataim, a felkészülés időszaka következik, a bármely percben való szembesülés lehetőségével megbékélve. Felkészülve az ismeretlenre, az "onnan" még soha viszsza nem tért ember élményének megismerésére Dolgozatom segítségével összegezhettem gondolataim Idáig a témához kap- - 4 - csolódó

pszichológiai, művelődéstörténeti, tanatológiai, ezoterikus témájú könyveket olvastam. Most új területre merészkedtem, a megközelítés szempontjaként a magyar irodalom került a középpontba. Amióta ember az ember, folyton szembekerül ezzel a nagy kérdéssel Az érzékeny lelkű írók, költők is megjelenítették műveikben a középkortól kezdve A rendelkezésre álló hatalmas anyagból nehéz volt válogatnom, így a vezérfonalat a magyar irodalom fő korszakaiban határoztam meg. A korsza-kokra jellemző világkép, kultúra, társadalmi viszonyok meghatározása után az adott kor halálszemléletét egy-egy jelentős író, költő gondolataival, művének elemzésével világítottam meg. Az első írásos nyelvemlékünktől a XX. század iro- dalmáig dolgoztam fel az irodalmat, ez a nagy korszakbeli áttekintés lehetőséget adott következtetések levonására. Kunt Ernő írja a halálról: "Az elmúlás természeti törvény. A

mulandóság tudata megkülönbözteti az embert a többi élőlénytől. Ez a tudat hatalmas szellemi energiákat szabadít fel, melyekkel a vég ellen kísérel meg védekezni. E paradox kettősség feloldására jöttek létre az elképzelések, melyek segítségével - evilági létünk tanulságait felhasználva - a halálon túlra vetítünk egy új világot: a gondolkodó ember világa után a vágyakozó ember világát. A halál tudata ilyenformán alapvető kul- túraformáló erőnek tekintendő. Egyén és tudott vég szembefeszülésének vitathatatlanul része van az emberiség fejlődésében Minden közösségnek, minden kultúrának feladata, hogy az egyén ne felkészületlenül találja magát szembe a mulandóság - 5 - kihívásával. A kulturális parancsok tehát arra törekszenek, hogy az egyes embert az elmúlás bénító tudatától felszabadítsák, testi és szellemi energiáit az életre irányítsák. Minden kultúrát jellemez az, hogy milyen

módon, milyen fokon tartja ébren tagjaiban a halál tudatát, hogyan igyekszik befolyásolni a halálhoz való viszonyukat. Az, hogy milyen társadalomban milyen halálkultúra alakul ki, függ a jellegzetes gazdálkodásmódtól, a társadalom belső szerkezetétől, a társadalmi egyenlőtlenségektől, az ezeket szolgáló vagy ellensúlyozó ideológiáktól s alkalmasint a közösség felerősödő vagy csökkenő társadalmi szintű veszélyeztetettségétől." 1 Kunt Ernő összefoglaló bevezetője után, - melyet a halál tudatának kultúraformáló erejéről ír - tekintsük át a magyar irodalom főbb korszakainak alakulásán keresztül a halál ábrázolását, ismerjük meg az akkor élt emberek gondolatvilágát. Mivel kezdhetném mással, mint a Halotti beszéddel. Amikor először olvastam, közel harminc éve, büszkeség töltött el, hogy magyar vagyok. Talán patetikusan hangzik, de csodáltam nyelvezetét, mely néhol már mai olvasóként értelmezve

"idegen" szavakat tartalmazott, de mégis megragadott egyszerűsége, érzelemgazdagsága, tiszta bölcsessége. Ezt az érzést újból most negyvenévesen élhettem át, amikor szemtől szembe láthattam a Gutenberg bibliát, a Mátyás kódexeket. - 6 - I. KÖZÉPKOR IRODALMA A HALOTTI BESZÉD ÉS KÖNYÖRGÉS Amikor a legrégibb magyar szöveges nyelvemlék, az 1200-as évek elején keletkezett Halotti Beszéd szövegét olvassuk, a halál keletkezésének történetével találkozunk. Az első emberpár engedetlensége miatt az egész emberiség bűnhődik, Isten megvonja tőlük a halhatatlanságot, és kiűzi őket a paradicsomból a "dolgos" világba. "A temetési beszéd szerint Ádám, amikor a tiltott fa gyümölcséből eszik, nemcsak magának, hanem egész fajának halálát eszi. Egy ember sem kerülheti el a halál vermét Mindannyian ahhoz járók vagyunk A magyar temetési prédikáció szövegében már akkor nyilvánvalónak

vették, hogy tudjuk, az élet olyan út, amely a halálhoz vezet. A halálnak az úttal azonosítása különösen akkor válik nyilvánvalóvá, ha az utas hal meg. Ekkor az »életút« vége voltaképpen a halálhoz vezető út Az út szimbólumrendszere ilyenkor kétszeresen vagy sokszorosan is megjelenik." 2 A Halotti beszéd papi búcsúztató és ima. A kor mély vallásosságát fejezi ki, a halott lelkét Isten kegyelmébe ajánlja, a szentek segítségét kéri a közbenjárásra, hogy "legyenek neki segedelmére Urunk színe előtt, hogy Isten az ő imádságuk miatt bocsássa meg az ő bűnét." A földi lét értelme itt az Istenhez közeledést jelenti, az egész emberi lét ezért van, és amit Isten megteremtett, azt el is veheti: "Bizony por és hamu vagyunk." Ahogy teremtődtünk, azzá válunk. De méltóan búcsúztassuk el, és "imádkozzunk e szegény ember lelkéért, kit az Úr e napon e - 7 - hamis világ tömlöcéből

kimente" A korai középkor legtöbb irodalmi alkotásának nem ismerjük az íróját. A középkori ember nem becsüli igazán magát, saját életében pillanatnyi adományt lát, átmeneti állomást túlvilági élete felé. A korszak világképének középpontjában Isten és az ő világa áll. A természethez még nagyon közel áll, a természet állandó körforgásából arra következtet, hogy a múlt éppen olyan, mint a jelen, s a jövő olyan, mint a múlt A lényeget változatlannak és öröknek tartja, értéknek ez számít. A hit biztonságot ad, ez a tudat megkönnyíti a halálra való felkészülést, elfogadást. A magyar társadalom a középkorban mélyen átélt hittel keresztény. Magánéletét áthatja a szereteteszményre, bűnbánat és megbocsátás kölcsönösségére, a minden ember egyenlő Isten előtt elvére alapuló vallás. A halálkultúra szempontjából ideálisnak tartom a középkort, ennek az időszaknak a munkájába, ünnepeibe,

művészetébe, vallásosságába hangsúlyozott közelségbe kerülnek egymással, egységet alkotnak élet és halál eseményei, ábrázolásai, jelképei. Ilyen harmóniával újból a magyar nép hitvilágánál találkoztam, egyszerű, természet közeli, emberközpontú világnézetük saját életemet is meghatározzák. Az elfogadható, megmagyarázható igazság, a valahová tartozás, "kicsi porszem" voltom tudomásulvétele, mely mégis jelentős része az egésznek, az egységnek, ezek azok a fogódzók, amik biztos támaszt adnak, és előbbre visznek. - 8 - Ez a felfogás megváltozik a XIV. században, - az un érett középkorban - amikor minden bomlásnak indul. Joggal tekintheti a kor embere Isten büntetésének azt a pusztító pestisvészt, amely végigsöpör Európán. A "fekete halál" elől nincs menekvés, a vallásos fanatizmus úgy látja, Isten megbünteti a tévelygő emberiséget és a tömeget Bár bomladozóban a

középkori világrend, mégis a vallás az igazi hajtóerő A XIV század embere ebbe kapaszkodik, nem meri ledönteni a korlátokat. Már nem tagadja az itteni földi létet, de ezt a "nem megtagadást" bűnnek tekinti, és büntetésként a pokol borzalmaitól retteg. A természetet, a természetest a gondolkodásban elkerüli, a maga egyéni életét még nem meri megélni A XV. század végén egyszerű, megrendítő formában ábrázolják a halált A hanyatló középkor alaphangulataként fogalmazható meg, hogy minden pusztulásra van ítélve Ez a hangulat a középkori keresztény világkép megrendülésében, a pápaság elhúzódó válságában, a társadalmi ellentétek felszínre törésében, s nem utolsó sorban a pestisjárványok pusztításában keresendő. A mulandó földi dicsőséget három oldalról közelítik meg Az első kérdés, hogy hol vannak most azok, akik egykor beragyogták a világot? A második az enyészetnek indult emberi szépség

félelmetes látványának ábrázolása. A sírokon a meztelen holttest csúf, féregrágta képe éktelenkedik A szépség és boldogság értéktelenségét fejezik ki, mivel olyan hamar véget ér az emberi élet Ha- - 9 - lálfélelem, ezzel a szóval lehetne jellemezni ennek a kornak a hangulatát, a halál képe kísérteties. A harmadik a haláltánc ábrázolás, amikor a halál minden korú és rangú embert magával ragad. Ez a műfaj "többféle, részben kereszténység előtti hiedelemből és műfajból alakul ki a XIII. században, de különösen a nagy pestisjárványok idején terjed el, mikor a ragály válogatás nélkül szedi áldozatait, s mikor a halál előtti teljes egyenlőség nagyon is nyilvánvalóvá válik. A haláltánc lényege az, hogy a halál utolsó táncra hív mindenkit megkülönböztetés nélkül, legyen gazdag vagy szegény, hatalmas úr vagy nyomorult földönfutó." 3 A haláltánc műfaj kialakulásában meghatározó

szerepet tölt be a Halál diadalát ábrázoló pisai freskó és Hans Holbein 40 fametszete. Irodalmi feldolgozásaiban a motívum mögött gyakran a társadalmi egyenlőtlenségek leleplezésének vágya húzódik meg. Igazi vándortéma, a reneszánsz és a barokk idején is színre viszik, számos nemzet költészetében szóhoz jut, és egyetemes jelképként mind a mai napig eleven. A magyar irodalomban is végigkövethető létezése, Heltai Gáspártól kezdve Arany János, Madách Imre, Ady Endre, Mécs László műveiben is találhatunk ilyen haláltánc ábrázolásokat. Ebben a korban fejlődik ki a magyar nyelvű kolostori irodalom, legendákat írnak, másolnak. A haláltánc téma egyik változata az a forma, amikor nem táncról van szó, hanem a különböző személyek egymás után megszólalnak, amikor a sír szélén állnak. - 10 - PÉLDÁK KÖNYVE Költő-, és versválasztásomnál igyekeztem a jól ismert műveket elemezni, itt kivételt tettem. Régi

magyar nyelvemlékeink között, mint gyöngyszemre találtam rá erre a kódexrészletre, melyben haláltánc ábrázolást találtam. A mű fontos mondanivalója, hogy a halál mindenkit legyőz, bárki is volt itt e földön. Felsorakozik egymás után a király, a pápa, a püspök, a vitéz, a gazdag, a szegény A földi vagyon, tisztségek, vitézség semmit nem ér, ha eljő a halál Előtte mindenki szegénnyé válik. "Szegény vagyok és semmit velem el nem viszek, ez világot megutálom, mezételen belőle kimegyek és elmegyek meghalni" - mondja az utolsó sírbalépő. A ma emberének érdemes lenne szembesülni ezekkel a gondolatokkal, ahol az érték többnyire pénzben mérhető, és anyagi javakban felmutatható. III. RENESZÁNSZ IRODALMA A hanyatló középkort felváltó reneszánsz az európai művelődés egyik nagy, hősi korszaka: az ideológia, a tudományok, a művészetek megújulásának, a nagy felfedezéseknek a kora, az újkor hajnala. A

polgárság új életformát alakít ki, felfedezi a földi élet szépségeit, megnő az egyéniség szerepe, eltűnik a középkorra jellemző névtelenség. A reneszánsz gondolkodói különös kapcsolatba kerülnek az egyházakkal, nem ateizmusról van szó, inkább hangsúlyeltolódásról. - 11 - A humanista irodalom képviselői közül Janus Pannoniust választottam, számomra ő képviseli a legsarkalatosabban a reneszánsz embert. A reneszánsz életérzés megismerése nélkül akár egy öntelt, magamutogató embernek is tűnhetne előttem, de a kor hangulatát megértve közelebb tudtam kerülni költészetéhez, soraiban átélhettem vívódásait. Elsők között jeleníti meg a középkorban elitélt, a bűnök forrásának tekintett testi szenvedést. Az új életérzés képviselője, mint humanista ember ráébred saját értékeire, testi, lelki problémáival foglalkozik, már nem tartja magát Isten “tulajdonának.” Ezért is szembesül olyan nehezen a

halál elfogadásával, a földi élet fontosabb számára Bár hisz Istenben, de ez már nem a középkor elvakult vallásossága. Hozzáfordulása inkább számonkérés és könyörgés, és nem a hiten alapuló mindenbe belenyugvás JANUS PANNONIUS:MIKOR A TÁBORBAN MEGBETEGEDETT A költemény akkor keletkezik, amikor a költő súlyosan megbetegedik, ez az állapot számvetésre készteti. A mű középpontjában a testi gyötrelem, a szenvedés realisztikus, részletes pontos leírása áll. "A verssorok megtelnek rémülettel, s felsír bennük a halálfélelem, az élettől való elszakadás riadalma. Perbe száll a sorssal, az istenekkel: »Mily bűn hozta, könyörtelen istenek, árva fejemre / Bosszutokat? Mi lehet bennem a gyűlöletes?« " 4 A halál közeledtét, mint büntetést éli meg. - 12 - Meghatóan búcsúzik az olyan nagyon szeretett kéklő égbolttól, kristálypatakoktól, zöldbe borult ligetektől, az egész élettől. De nemcsak a fiatal

férfi búcsúzása ez az élettől, méltatlankodása a korai vég miatt, hanem sokkal inkább a költőé, aki nem akarja, hogy létével együtt neve is feledésbe merüljön. Az elégia záró része kétségbeesett könyörgés ifjú életéért, élni szeretne, nem akar még meghalni, de minden hiába, érzi, hogy itt a vég. "Együtt távozom innen az édes napsugarakkal" - írja, és a fájdalommentes halálban reménykedik Végrendeletében elbúcsúzik barátaitól, kijelöli sírjának helyét. Tudja, hogy Janus az ember halandó, de Janus Pannonius a költő halhatatlan,"itt nyugszik Janus, kivel ősi Dunánkhoz először / Jöttek a szent Helikon zöldkoszorús szűzei" - sírkövére ezt a feliratot rendeli. A XVI. századi magyarországi reneszánsz műveltség képviselői közül Balassi Bálintot választottam, azt a főnemest, aki kora legkiválóbb egyénisége volt. Versei olvasása közben magával ragadott az a régies, "ízes"

szóhasználat, ami olyan jól képviseli a magyar nyelv sokszínűségét. Istenhitével nem értek egyet, így kicsit furcsán szembesültem verseivel, de próbáltam kizárni magamból egyéni vélekedésem, és a kor hangulatába beleképzelni magam. Mint Janus Pannonius, úgy Balassi istenképe is megváltozik a humanizmus hatására. Vallásos versei nem viselik magukon egyik felekezet jegyeit sem, az ő istene nem azonos azzal, - 13 - akit az egyházak tanítanak. Bár a zsoltárokhoz és Istenhez fordul vigaszért, de ez a vigasztalásra vágyás az önmaga jelentőségére ébredt reneszánsz férfi gőgjével párosul, egyenrangú félként vitatkozik Istennel. "S mit engedhetnél meg, ha nem vétkeznének ellened a hívek?" - írja a Kinek bűne bocsánatjáért könyörgett akkor, hogy házasodni szándékozott című versében. Istenből embert formál, nemcsak perlekedik, de követeli is tőle a segítséget. Nehezebbnek látja az utat Istenhez, mert

mélyen meg van győződve saját maga bűnösségéről, s egyben kételkedik is saját üdvözülésében. Vallásos lírája jellegzetesen reneszánsz jelenség, kevésnek érzi hitét: “Kiért áldom őtet, erős kősziklámot / csak ne hagyja fogyni el bizodalmomot" - fohászkodik Istenhez Psalmus XLII. című versében. Hiába keresi az evilági harmóniát, sem egyéni életében, sem a korban, a reneszánsz halódásának évtizedeiben nem találhatja meg. A földi boldogság lehetőségében véglegesen csalódott ember most már csak a belső békét, a lélek csendjét igyekszik elnyerni BALASSI BÁLINT: ADJ MÁR CSENDESSÉGET! Versében a lélek nyugalmában, a szív békéjében elnyugodott, s a Gondviselés által méltányolt, erényes életet kér. S ennek az életnek "bú és kín nélkül" való lezárását, szenvedéstelen, emberi méltóságot ki nem kezdő halált. "Repülvén áldjalak, élvén imádjalak / Kit jól gyakorolván, haljak

megnyugodván" - ez - 14 - utolsó kérése Istenhez. Költeménye vallásos bujdosóvers, az immár teljesen egyedül maradt, barátaitól, kedveseitől, hazájától távol sodródott, magányos lélek könyörgése az utolsó felmentés, az engesztelő halál után. Következzen az olyan nagyon szeretett népköltészet. A hatalmas anyagból, sok kitűnő alkotásról lemondva, a Kádár Kata című balladát választottam. A régi magyar népköltészet egyik legművészibb alkotásokat adó műfaja a népballada. Legmegrázóbb népballadáink az 1514-es parasztháborút követő évtizedekben keletkeznek, és a feudális elnyomás, a társadalmi korlátok kegyetlenségét tükrözik. KÁDÁR KATA Gyulai Márton és Kádár Kata tragikus története azt a szép gondolatot juttatja kifejezésre, hogy a hűséges szerelem a halálnál is erősebb: a halálba üldözött két szerelmes a tóban is egymásra talál, s a poraikból kinőtt virágok az oltár fölött

öszszeölelkeznek. "Az ismeretlen - és nyilván népi - költő a társadalmi korlátokat semmibe vevő fiatalokkal, sőt éppenséggel a demokratikus érzésű Gyulai Mártonnal érez együtt, és meggyőzően mutatja be a szerelem demokratizáló erejét." 5 A balladában kifejeződik a nép igazságérzete, és miként a népmesékben a jó győzedelmeskedik, ebben a műben is a szerelem győz. Hiába üldözik még a síron túl is a szerelmeseket, mégis egymásra - 15 - találnak. "Holta után a hős a megszólaló virág szavával fölébe kerül a kegyetlenségnek. A nép ítéletét mondja ki, amikor az embertelenséget leleplezi." 6 :"Átkozott légy, átkozott légy /Gyulainé, édes anyám! / Éltembe rossz vótál / Most is meggyilkoltál!" - ezek Gyulai Márton utolsó szavai. Mély döbbenet vesz erőt rajtam, akárhányszor elolvasom ezt a balladát, az effajta anyai kegyetlenség megmagyarázhatatlan számomra. V. BAROKK

IRODALMA A reneszánsz hanyatlása után újra megszilárdul a feudalizmus, a katolikus egyház a jezsuiták segítségével visszaszerzi híveit. A XVII-XVIII századi Magyarország meghatározó problémája a pestisjárvány lesz Csanaki Máté, erdélyi orvos így ír erről A Döghalálról való rövid elmélkedés című művében: "Az pestis Istennek közönséges ostora, mellyel az bünért egész várost, tartományt vagy nemzetséget, angyali vagy csillagi által büntet, hogy megesmerjék vétkeket az emberek és penitenciát tartsanak" 7 Egyetlen hatásos orvosságnak az Istenbe vetett hitet tartják. A reneszánszt felváltó barokk kultúra a feudális erők nagyarányú újraerősödésével függ össze, melynek alapköve a vallás. Sokan katolikus hitre térnek, szinte minden a vallás jegyében zajlik Ebben a hitben összefonódik és kiegészíti egymást az isteni, királyi és rendi hatalom. A reneszánsz és a születő reformáció emberközpontú

világából az ember hirtelen a - 16 - végtelen világmindenség apró, kiszolgáltatott lényévé törpül. Véleményem szerint ez az "erőszakkal" történő "újravallásosság" sokáig nem nyújthatja az igaz hit bázisát, mindenképp a feudális állam "segéderője." A betegség képében megjelenő "isteni büntetés" korunkat is sújtja. Elgondolkodtató, hogy napjainkban újra felüti fejét a pestis, a kolera, a lepra, amit a középkor betegségeinek tartunk, s a sort tovább bővíthetjük a XX. század új nagy járványaival De térjünk vissza a barokk korba, a katolikus hitre tért főnemesek képviselőjéhez, Zrínyi Miklóshoz. ZRÍNYI MIKLÓS: SZIGETI VESZEDELEM A műnek az ad különös értéket, hogy írója maga is kitűnő katona, képzett haditudós, ezért tudja olyan átható erővel, a barokk festőiség eszközeivel az olvasó elé állítani a harcok kavargását, a hazájukat védő hősök

elszántságát. Katolizácója miatt elmélyül istenhite. A szultán és Zrínyi halála (tizenötödik ének) Zrínyi művében Isten, mint szövetséges lép fel, aggódó figyelemmel követi az eseményeket, mennyei sereget küld segítségül. A csatajelenet képei a barokk stílus jegyeit hordozzák: “Félholton némellyik marja ellenségét / Amaz, mint vérszopó, szomjuhozza vérét / Ki sebeken által bocsájtja lelkét /Ki szorosságtul fult, ott hagyja életét” - a halál vad öldöklés képében szedi áldozatait. Zrínyi hősi halála után a lezárás eposzi módon alakul, Gábriel arkangyal “földrül felemeli gyönyörű - 17 - szárnyával” őt és vitézeit. Ez a fajta halál lehet ebben a korban a legfelemelőbb egy végvári vitéz számára, amikor önmagát feláldozva, hazájáért halhat meg, és vitézsége jutalmául “rendelt” helye lesz örökké Isten mellett. Érdekes Zrínyi istenképe, ahol nem a megközelíthetetlen, áhítatot

fogadó Istent látjuk, hanem szinte emberként ábrázolja a költő Bár "felsőbb hatalom", de jó szándéka, segítőkészsége, a jó ügy melletti kiállása biztonságot ad. A századközép táján még nem záródik le a barokk korszaka, és nem kezdődik el a felvilágosodás kora, de megszületik a felvilágosodás kori magyar irodalom majdani két főszereplője: a művelt, a barokk világtól egyre távolodó nemes, és a világiakhoz alkalmazkodó egyházi értelmiség. A kor világnézeti alapja az, hogy közös út vezet az evilági, a kor nyelvén szólva az "ideig való élet" és az üdvösséges túlvilági lét eléréséhez. A világi örömökről való lemondás eszméje megmarad, csak szerepe változik. Az igazi öröm a "lelki csendességben" van, a lélek nyugalmához pedig a világ hívságának megvetése vezethet Az 177o-es évek nemesi írói világnézeti krízisbe kerülnek, az ő szemükben a lélekkel szemben a test, a

lélek nyugalmával szemben a világ dolgainak értéke kerül. A hagyománnyal való szakításnak a következménye a felvilágosodás eszméinek előretörése. - 18 - VI. FELVILÁGOSODÁS IRODALMA A felvilágosodás általában az uralomra jutott polgárság feudalizmus ellenes, forradalmat előkészítő ideológiája. Az észszerűséget hirdeti, fontosnak tartja a természetességet, az emberhez méltó élet feltételének a társadalmi igazságot tekinti Ezzel ellentétes az eszme kialakulása Magyarországon, miután itt még nem volt még számottevő a polgárság rétege, így a nemesség lesz a felvilágosodás bázisa. Célkitűzéseik között nem szerepel a társadalmi átalakulás hirdetése, mert ez ellentétbe kerülne saját érdekeikkel. A felvilágosodás két irányban ter- jed: a testőrírók és a főurak körében. A testőrírók közül Barcsay Ábrahámot választottam, a főurak közül pedig Berzsenyi Dánielt. Ugyanabban a korban élnek, de

mégis mennyire más a gondolkodásmódjuk Barcsay is, mint társai, fellázad a barokk értékrend ellen, de el is bizonytalanodik ennek helyességében. Új elem is megjelenik költészetében, a Hívság látásakor gerjedett jámbor érzés című versében szembesül saját testi létének végességével. Ő tekinthető irodalmunkban az első költőnek, aki a mulandóság ábrázolását megjeleníti műveiben. Barátjának, Ányos Pálnak a költészete is hasonló, ő így fogalmazza meg gondolatait A lenyugvó naphoz című elégiájában: "Mert mely nap eltűnik, többet nem világít /Vén és kiszáradt tölgyfák nyárt soha nem érnek:/ Úgy ha elaluszik életünk világa, Többé fel nem derül" - 19 - BARCSAY ÁBRAHÁM: A TÉLNEK KÖZELGÉSE Ebben a versben a természeti képek segítségével közelít a költő a télhez. "Az ősz búcsút vévén szőlő-hegyeinkről / Utolsó koszorót fon még kertjeinkről" - ezekkel a sorokkal az

elmúlás jelképe lesz az ősz. A tél érzékletes leírása után hasonlóságot keres és talál a természet és az ember életének változása között. “Hó fedi tetejét fonnyadott fejünknek / S meghűl minden része aggott tetemünknek" - itt a megmásíthatatlan halállal szembesül. A természet és az emberi lét párhuzamba vonása után elgondolkodik a halálról, de azonnal el is hessegeti magától, mint kínos árnyékot. Bár ráébred a véges emberi élet tudatára, most a jelen a fontos. "Mert ha megvizsgálom valóban szívemet / Csak a jelen-való tészi életemet." Mintha Pató Pál úr mondaná: "Ej, ráérünk arra még!" Berzsenyi Dániel nemesi költőink között azt a költőtípust képviseli, aki a maradi nemes korlátolt álláspontjáról eljut a korabeli új világnézet, a felvilágosodás igazának felismeréséig, a maga személyében és életformájában azonban képtelen levonni ennek a világnézetnek a

következtetéseit. A költészetben találja az egyetlen menedéket, ez lételeme, mely kiemelheti a mindennapiságból, eszménytelenségből. - 20 - BERZSENYI DÁNIEL: KÖZELÍTŐ TÉL Mintha Barcsay Ábrahám versének természeti képei állnának itt előttünk, Berzsenyi is a téliesre változó táj képeiben látja meg az elmúlás jeleit. Mégis több a vers ihlet alapja, mint pusztán a hervatag őszi táj leírása. "Benne van abban annak a történelmi tapasztalatnak a leverő hatása is, amely a napóleoni harcok trónusdöngető, a fél világot felforgató rengéseivel józanítja ki Berzsenyit abból a régi ábrándjából, hogy a feudális rend megingathatatlan, örökkévaló. S benne van annak a kiábrándulásnak a mélabúja is, amely a magyar nemesség csatavesztései és belső erkölcsi romlása nyomán következik be a büszke nemesi költőben, megéreztetve vele saját osztályának hanyatlását, halálraítéltségét." 8 Kétféle

természet kerül itt egymással kapcsolatba: a van és a nincs, az élet és a halottság tája. A “közönyös” természet számára magától értetődő az évszakok rendje, hiszen az mindig meghozza a megújulást is, a körforgás alapján a télre mindig tavasz következik. "Az emberi nem belefejlődik, az egyén beleszületik ebbe a rendbe, s éppen ez a ciklikus körforgás képes megnyugtatni, ha a halál tudatával birkózik: a nemzedékek láncolatában is megjelenik ugyanez a rend. Az egyén azonban olyan tudatos lény, aki nem képes konfliktusmentesen tudomásul venni önmaga megszűnését, azt a tényt tehát, hogy ő maga ki fog hullani ebből a körforgásból." 9 A műnek szinte minden eleme ezt a létfilozófiai konfliktust bontakoztatja ki. - 21 - A konfliktus tárgyalását csak elmélyíti, hogy Barcsay nem egy életút alkonyán, hanem delelőjén néz szembe a véggel. Hasonlóan Janus Pannoniushoz, ez a vers is egy élete teljében lévő

költő alkotása, aki nehezen szembesül a halállal. “Itt hágy szép tavaszom: még alig ízleli / Nektárját ajakam.", ezzel a költői képpel a természetellenes elmúlás elfogadhatatlanságát fejezi ki. Az őszi táj a kifosztottság, a pusztulás érzetét kelti benne, az egész világ mulandóságára ébreszt rá. Az idő egyirányú folyamatnak mutatkozik, mind természeti, mind történelmi értelemben: minden műre, élőre és élettelenre egyaránt vonatkozik az, hogy: “csak jelenés; minden ég alatt / Mint a kis nefelejcs, enyész." A téli táj a természeti képen túl kifejezi az emberi sorsban a képzelet megfogalmazásának előrevetítését. A természet szüntelen megújulása a pusztulás után ellentétben áll az ember életével, ahol a halál ráébreszt az élet egyedi, megismételhetetlen voltára. A vers végén az általánosítás személyes panaszba olvad. A költő itt már magáról beszél, "Itt hágy s vissza se tér majd

gyönyörű korom / Nem hozhatja f el azt több kikelet soha !", ezekkel a sorokkal saját fiatalságának, életének elmúlását siratja. A költőt a szerelem hatalma sem igézheti fel a halálból, "Béhúnyt szememet fel nem igézheti / Lollim barna szemöldöke!" Az utolsó sorok felkiáltó mondatai az érzelmi telítettséget jelzik: a költő nemcsak megállapítja, hanem mélyen fáj is neki az elmúlás. - 22 - Míg Barcsay a halállal való szembesülés után elhessegeti magától az elmúlás gondolatát, Berzsenyi filozofikus gondolatként kezelve, mélységében foglalkozik vele. Bár a természet képei mindkét versben hasonlóak, a költők különböző személyisége más tartalommal ruházza fel Egyik versben sem találkozunk a hit, Isten megemlítésével, a magára maradt ember kínzó gondolataival szembesülhetünk. VII. A REFORMKORI ROMANTIKA IRODALMA Ebben a korban tör át a romantika a korábbi hagyományokon. A romantikának két fő

jellemző vonása van, a bizonytalanság fájdalma és a természetesség vágya Az egyéniség felértékelődik, emellett a nemzeti jelleg szerepe is megnövekszik Nagy szerepet kap a valóság tényeivel szemben az álom, a fantázia. A romantikus ember bizalmatlan a lét megérthető és értelmes voltában A bizonytalanságból, bizalmatlanságból nyugtalanság és unalom, zaklatottság és tétovaság, tépettség és tehetetlenség fakad Ez hozza létre a romantika legjellemzőbb magatartásformáját: a menekülést a természetbe. Egy olyan természetbe, amely megszabadít a tudat, a szembenézés kínjától. A lét egyik alapmozzanatával, a halállal szemben is érvényesül ez a magatartás A kor embere rettegi a tudattal megélt halált, a lét értelmetlenségének fő bizonyítékát látja benne. Sóvárog a természeti halál, az öntudatlan őszi elmúlás után, a bizonytalanság, a zaklatottság, a tudat végső legyőzőjét magasztalja benne. - 23 - A

magyar romantika vezéralakjának Vörösmarty Mihályt tartom, aki a legmesszebb jut a romantika általa teremtett színes és csodálatos világába. "A nagy költőkben a halálérzés erősebb és tudatosabb, mint más emberben. Különösen a romantikus költőkben, mert a romantikának legfőbb lényege éppen az, hogy alapját abban a mélyebb léleksíkban veti meg, ahol a halálvágy lakik. A magyar költészetben a két legnagyobb költő, Vörösmarty és Ady leginkább a halál rokona, ők küzdenek a legtöbbet a démon ellen, melynek hívó szava az enyészet békessége felé vonz." 10 VÖRÖSMARTY MIHÁLY HALÁL KÖLTÉSZETE Halálábrázolásának egyik legszebb megnyilatkozását a Helvila halála című versében olvashatjuk. "Álom, álom, édes álom / Altass engem, légy halálom" - a romantikus költő elvágyódó sorai ezek a halálba ringató álom ábrázolásával. A félelemnélküli halál elfogadását, mely része életének,

így fogalmazza meg: "Légy halála életemnek / S élte haldokló szívemnek" Vörösmarty a halállal már fiatalkorában foglalkozik, a preromantika divatos sírköltészet műfajában jeleníti ezt meg. Csaba szerelme című versében írja: "leányka, lejőni ne rettegj" "Tudd, de ne irtózzál: bús Csaba szelleme az." A kísértet, mint romantikus motívum Vörösmarty költészetében rendkívül nagy szerepet játszik. A kísértet vágykép Vörösmarty számára, boldog képe annak az embernek, aki túl van már mindenen, és - 24 - nincs kétség útjain. Vörösmarty létrehoz egy eredeti, eddig ismeretlen Halál-alakot. Idáig a Halál ábrázolásaként csontvázat láttunk, kaszával a kezében. Vörösmarty úgy mutatja be a Halált Délsziget című művében, mint a szolgálatára rendelt halottak korlátlan urát. A Halál egy barlangban gyűjti népét, a "Halálfiakat". A "Halálfi" nem más, mint egy halott,

akit "anyja", a Halál küld ki, hogy legyen az emberek és népek ölőjévé. A csapatosan kóborló halottak mindegyikéből Halál lesz Vörösmarty elképzelése szerint a "Halálfiak" csak egy-egy ember mellé szegődnek, hogy a bölcsőtől a sírig kísérjék, és végül megöljék. Minden embernek tehát van egy "Halálfia", akit Isten rendel minden ember mellé, s aki a Halállal egy barlangban lakozó éjféli kísértetek hadának tagja, és a Halál - vezér parancsait teljesíti. Szerelem és halál egybefonódik Vörösmarty költészetében, a szerelem édességében átéli a halál édességét, és keserűségében a halál keserűségét. " S ott húny el hű karok között / A puszta rom felett / S a tiszta ég borít rá szemf edelet " - ezek a Hű lovag című versének utolsó sorai. A szerelem szemében a nagy hűség, amely a halálba is elkísér. "A halál Vörösmarty számára nem a megsemmisülést jelenti. A

romantikus számára a halál egy másik, másfajta realitás kezdetét jelenti, az örök-vissza romantikus vágyának teljesedését, visszaszületést." 10 Vörösmarty alakjai ezért nem mennek a teljes enyészetbe, hanem álomba süllyednek, vagy kísértetek lesznek. "Ez a két mo- - 25 - tívum állandóan visszatér Vörösmarty költészetében, és kifejezi vágyát a halál, mint visszaszületés felé: ezek a »világgá züllés« és a földbe beásás motívumai." 10 Mindkét motívum összetalálkozik a Két Szomszédvár című versének befejezésében: Tihamér, miután Enikő szeme láttára alakul át kísértetté, világgá züllik: "S mert élvén nyugtot nem nyert, maga ásta magának / A lenyugasztó sírt és befekütt megvárni halálát." Menekülés a realitás elől, visszasüllyedés az önmaga mélységeibe, az érzéstelenség magánya, ezek azok az érzelmi motívumok, melyek Vörösmarty költészetét betöltik. Ezt a

világot foglalja össze A szív temetése című költeményében: "Vas végzetekkel megbékéljek, és / Ha földben fekszem, fel ne vessen onnan / Az üldözöttek átka, mely megölt" Bár tudjuk, hogy ez a teremtett álomvilág nem helyénvaló, mégis jó megpihenni Vörösmarty verseinek körében, egy kis felüdülés a fájdalom, kétségbeesés hangjai között. VIII. UTÓROMANTIKA ÉS A REALIZMUS KIALAKULÁSÁNAK IRODALMA A világosi fegyverletétel és kiegyezés közt kibontakozó magyar irodalomra jellemző az útvesztettség, tanácstalanság, világnézeti zűrzavar, a keserű csalódás érzése, a hit, a bizakodás és az élni akarás hangja. A léhaságra, közönyre hajlamos önkényuralom emberei közül magányosan emelkednek ki a kor költői, a töprengők és útkeresők, akik hívek akarnak maradni - 26 - az eszméikhez, elveikhez, önmagukhoz. Többféle utat járnak be, nem egyértelmű tevékenységük. Az újromantikus tendenciák

újjáélednek, miközben tovább tart a realizmus térhódítása, s megerősödik a lélektani, filozófiai problémák iránti igény. Megjelenik a "magányos" ember és az elidegenedés fogalma. Ebből a korból két egyéniséget emeltem ki, Arany Jánost és Madách Imrét. A kiegyezés után Arany János is "magányos" költővé válik. Kétféle Aranyt ismerünk A reformkor, a forradalom Aranya csupa bizakodás, merészség, ifjúság. A kiegyezés utáni Aranyra a rejtett, fojtott keserűség, magány és fájdalom kifejezése jellemző. Számomra költészetének második szakasza a rangosabb, kiforrottabb, ahol a népiességet túllépve életének és saját korának problémáival foglalkozik. ARANY JÁNOS: HÍDAVATÁS A középkorban megismert haláltánc műfaj következő megjelenítése ez a mű. Arany a Híd-avatásban közvetlenül saját korához szól, a kapitalizálódó nagyváros ellentmondásait fejezi ki. A hetvenes években valóságos

járvánnyá válik az öngyilkosság a fővárosban A költő úgy érzi, hogy ez a társadalmi jelenség a tőke könyörtelen uralmával függ össze Sokan követnek el öngyilkosságot az új hídról, a Dunába vetve magukat. A régi néphit szerint minden új építmény avató áldozatot kíván. A főváros új hídja olyan áldozatokat követel, akik a nagyvárosi élet áldozataiként dobják el maguktól az életet. - 27 - A hídon álló fiatalember látomásaként a Duna öngyilkosai feltámadnak, és az új híd tiszteletére újra eljátsszák a halálukat. Hátborzongatóan örvénylenek szemünk előtt a haláltánc szereplői, kik a nagyváros legfőbb típusait jelenítik meg: a halálba zuhan a tönkrement milliomos, a becsületét vesztett férfi, a pénztelen fiatalember, a nyomorgó aggastyán, az unatkozó úrinő, a megkínzott kisinas, az amerikai párbaj áldozata és a bukott leány. A vad haláltánc forgataga halálos csöndbe merevül, és "

Mire az óra egyet üt / Üres a híd, - csend mindenütt." Madách Imre számomra a rejtélyes, vívódó, nagy ember. Akárhányszor újraolvasom művét, mindig új tartalommal bír számomra, új üzenetet rejtenek szavai. Mint az igazi műalkotások, melyek soha nem veszítik el jelentőségüket, minden kor számára mondanivalójuk van. MADÁCH IMRE: AZ EMBER TRAGÉDIÁJA /XI.szín/ A világirodalom egyik legnagyszerűbb haláltánc-műve, mely nem más, mint történelmi képsorozat, amelyben Lucifer a középkori Halál-alak megtestesítője. Az emberiség életét, küzdelmét, a merész haladás után a teljes megsemmisülést, az egyetemes világ-halált éljük át Ádám álmában. Hasonlóan Arany művéhez, ebben a színben is Madách a szabad versenyes kapitalizmus embertelen világát mutatja be. Ádámnak meg kell tapasztalnia, hogy az új társadalom is csak magasból szép, "mint a templomének." A kapitalizmus vastörvénye mindenhol

érvényesül: az erősebb maga alá tiporja a gyengét, s a munkás - 28 - kiszolgáltatottsága kegyetlenebb, mint a rabszolgaság. A londoni szín a haláltánc jelenetével zárul A vásár alakjai egy frissen ásott sírt táncolnak körül, majd életük csődjét említve, egymás után beleugranak. A társadalom halálra van ítélve, ez Madách művének végső következtetése. Felsorakozik itt egymás után a bábjátékos, aki már nem mulattat többet, a korcsmáros, aki már nem mér több bort, a cigányasszony, aki nem jósol már. Lovel, a gyáros a pénz hiábavalóságáról beszél: "Kincsem nem nyújtja boldogságot / S most ingyen nyugalmat találok." Búcsúzik a munkás, a fárasztó hét letelte után, a tanuló, kit álmából zavartak fel, és mint álmot folytatja a halált tovább. A kéjhölgy, ki a test mulandóságáról beszél: "A mámor elszállt, a f esték lement. " Az elítélt, ki így szabadul földi bilincseitől, a

nyegle, - ki a tudományoskodás híve - itt ébred rá ennek értéktelenségére. A sort Éva zárja, ki hisz abban, hogy glóriával átlépi a halált, csak teste, mint "a por hull csak belé." Mintha a Példák könyve szereplőit látnánk magunk előtt, a szembesülés a halállal itt is hasonló. Nincs semmi földi érték, ami a halál után megtartható. Ebben a balladában ezt a gondolatsort még kibővíti Madách azzal, hogy a kényszerítő körülmények elől - amit az adott társadalom mér rájuk - nincs menekvés, egyedüli kiút a halál - 29 - IX. REALIZMUS IRODALMA "A kiegyezés utáni nemzedék irányvesztett világot lát maga körül. Kritikus magatartásuk üres fülekre talál, ezt fejezi ki dezillúziós életérzésük. A századvég válsága idején a zaklatott, sokszor élesen kritikus társadalombíráló hang erősödik meg." 11 A XIX. század második felének költői közül Vajda Jánost választottam. Költészete közel

áll hozzám, szívesen olvasom verseit, melyeket a gondolatok csapongásával, szemléletességgel, talányos, újszerű költői képekkel, lendületesen, szuggesztívan valósít meg. Vajda János életműve összekötő Petőfi és Ady között, de elválasztás is, a magyar líra két nagy korszakának áramlatai közül magányosan kiemelkedő költő. Költészetének újítása a metafizika bevonása a lírába. Vörösmarty óta magyar költő nem nézett szembe élet és halál végső kérdéseivel. "Furcsa patolo- gikus módon őt nem az öröklét sóvárgó vágya gyötri, hanem az örökléttől való félelem. Ha örömeinket a végtelenbe hosszabbítjuk, szörnyű kínokká lesznek, kifejezhetetlen unalommá: és ha az élet úgy, amint van, örök, az a gyötrelmes örökkévalóságot jelenti." 12 - írja róla Klaniczay Tibor Befolyásolja a pozitivizmus korának felfogása, mely a halált a természeti folyamat záró elemeként, s az anyag más

anyaggá való átalakulásaként szemléli. S társul hozzá a romantikáról átöröklött, panteisztikus hangoltság is. Vajda elégikusan áll az - 30 - élet, a lét részeként, záró mozzanataként tekintett halállal szemben. VAJDA JÁNOS: A VAÁLI ERDŐBEN A vers alapvető mondanivalója az idilli állapotnak beállított halál utáni vágyakozás. "Vajda felfogása szerint - az anyag örök körforgását hirdető korabeli pozitivizmusnak megfelelően halál nincs, mert aki, vagy ami egyszer megszületett, az örökké van, lesz." 12 Így ír erről a Kísértetek című versében: "Nem azok az igazi holtak / Kik egyszer itten éltek, voltak / Nem vész el innen semmi, semmi / Csak ami nem bírt megszületni." Vajdának ez a verse a természetbe olvadt, a természetszerű lét nyugalma utáni vágyát fejezi ki. "Oh, milyen jó volna ottan / Abban a kis házikóban" - álmodozik. Az elvágyakozást a város polgári világából az

emlék, a vágy s a hajszoltság légkörében idillivé szépült természeti környezetbe. Itt minden probléma feloldódik, itt minden egyszerű, természetes, magától értetődő, még a halál is. Az emberi lét egyik legintenzívebb tényét, a halált az idill segítségével jeleníti meg: "Lehullani önmagától / A kiszáradt életfáról", mely a vágyott nyugalom bensőségét, biztonságát, végtelenségét fejezi ki. Az emberi gondolkodás egyik legsúlyosabb tételeként pedig a halálról, mint az oly nagyon vágyott nyugalomról, a mindent természetszerűen megoldó hatalomról beszél. "S ismeretlen sirgödörbe / Elalunni mindörökre / S ott egyebet mit sem tenni / Csak pihenni, pihenni" - 31 - X. A NYUGAT IRODALMA A századforduló halálképét a szorongás, az elfogadhatatlan, de kikerülhetetlen haláltól való testetlen, anyagtalan félelem jellemzi, melyet többé már nem csillapítanak a mennyország örömei, nem

vizualizálják a pokol gyötrelmei. "Ideges lázas reszketés búvik minden porcikámba, és valami ismeretlen félelem kezd reám szállni a csendes sötétségben. A félelem mind erősebb lesz, és minden csepp vérem beveszi magát, a szívem erősen dobog, a fejemben nyomást érzek, s mindenem hideg" 13 - szembesül Csáth Géza a halál gondolatával A Béka című művében. A vallásos hit helyébe az orvostudomány fejlődésébe vetett hit lép, és az ámítás. A polgári "jó halálhoz" hozzátartozik az orvos A halált, bár elkerülni nem lehet, de ki lehet tolni a jövőbe. "Az ember friss agyvelővel, rugalmas testtel fog megérni olyan kort, melyhez képest Matuzsálem kora arasznyi lét, s amelynek vége nem az erőszakos halál lesz, hanem természetes elpihenés." írja erről Cholnoky Tibor 1903-ban a Hét című újságban A családi otthon válik a halál színterévé, a halál a legmélyebb intimitás órája, csak a

legközvetlenebb hozzátartozók maradhatnak a haldokló mellett. A magányos halál, a kórházban való meghalás a szegények osztályrésze. Az elmúlás és a betegség iránti érzékenység és nosztalgia alapvető témája a századvég irodalmának. A kor embere a "kitaszított" ember. A keresztény egyetemesség - 32 - jó ezer éve uralkodó világképe darabokra törik, a haszonelvűség olyan pusztítást visz végbe a hagyományos emberi kapcsolatokban és életfeltételekben, melyet az ember a hagyományokból való végzetes kitaszítottként él át. A XX. század első két évtizede az egyre megújuló s egyre feszültebb politikai ellentétek után az I. világháborúhoz vezet, s annak tragikus befejezéséhez. "Bizonytalanná, titokzatossá válik a világ és az ember helyzete is A költészetnek a csaknem kifejezhetetlenül bonyolult világot kell megragadnia." 14 Ady Endre Üdvözlet a győzőnek című versében így ír erről a

hangulatról: "Bal-jóslatú, bús nép a magyar, / Forradalomban élt s ránk hozták /Gyógyítónak a Háborút, a Rémet / sírjukban is megátkozott gazok." A Nyugat rendkívül széles és változatos szellemi mezőnyt képvisel, a magyar kultúra egészének megújulását célozza a nyugati, polgári civilizációk bemutatásával. A korszak irodalmi életének központi alakja, vezetője Ady Endre. Ady Endre ellentmondásos egyéniség, a végletek és szélsőségek költője. Van aki szereti verseit, van aki elfordul tőle Egy ideig számomra is idegen volt, majd egyre több versét elolvasva közelítettem költészetéhez. Néhol még mindig taszít nyersessége, különös stílusa, szimbólumrendszere, kötői "önteltsége", de ma már érettebben fogadom gondolatait. - 33 - ADY ENDRE: ÉLET - HALÁL VERSEK Ady Endrének az ismételten kiújuló betegséggel, a gyakori egzisztenciális bizonytalansággal és a megsokasodó politikai

támadásokkal küszködő költőnek alapélménye az elmúlás közeli lehetősége. Költészetének javarésze a halál közelségének tudatában születik "Földessy Gyula, - a legnagyobb Ady kutató - számba vette Ady költészetének valamennyi motívumát, kimutatja, hogy az Élet-Halál motívum a leggyakoribb és a legváltozatosabb egész életművében." 15 Ady halálszemlélete költészetének alakulásával fejlődik, változik. Fiatalkorában a franciás, dekadens stílust alkalmazza: a Halál rokona ő, fáradt ember, aki lassan és készséggel süllyed a sírja felé. Azután mind gyakoribbak a vacogó rémület víziói, amikor a halál csakugyan jelzi közeledtét, betegségben és kifáradásban. Ő is, mint Vörösmarty menedéket keres és talál a szerelemben: "De ha megyek, sorsom Te vedd el / Kinek az orkán oda-adta / A te tűrő, igaz kezeddel. " - kéri Csinszkát a De ha mégis? című versében. A késői Ady számára a

halál már nem fenyegető, titkos rém, hanem "Minden halálok fejedelme/ A meghívott Halál" Elfogadja érkezését, " Rám hull a legszebb trónnak fénye" írja A Meghívott Halál című versében. Szembenéz az elkerülhetetlennel, tudomásul veszi, mint az élet többi törvényét, és megnyugszik benne. - 34 - Az utolsó kötetekben az élteti, hogy tovább fog élni "if jú szívekben s mindig tovább", és még egyszer vízióba örökíti hitét: "Szent, mint szent sír s mint koporsó, kemény / De virágzás, de Élet és örök " - búcsúzik Az if jú szivekben élek című versében. Az elmúlás iránti vágyakozás versei végigkísérik Ady egész pályáját, néhány különösen művészi verset szeretnék itt felidézni költészetéből. "Temetés a tengeren című versében a halál "megszelídítésének" költői módja az, hogy az élet folytatásának látja: "Vörös bárkánk tengerre

vágtat / S futunk fehéren és halottan." Másik lehetőség, hogy megszépíti, vonzónak érzi, a fáradt, beteg, menekülni vágyó lélek menedékének, otthonának: "Én a Halál rokona vagyok / Szeretem a tűnő szerelmet / Szeretem megcsókolni azt, aki elmegy” - írja A Halál rokona című versében. A Párisban járt az Ősz című versének különös hangzása és szinesztéziája teremti meg a közelgő halál elégikus, egyszerre tragikus és idillikus hangulatát. A szép őszi séta közben a Szajna felé a "rőzse dalok" a költő haláláról énekelnek. A nagy titok hatására, melyet az Ősz a költő fülébe súg, még "Szent Mihály útja" is beleremeg. A Három őszi könnycsepp c. verse a népdalokra emlékeztető módon, a kapcsolatok és ellentétek finom fokozásával közelít a halálhoz Az "Óh, be nehéz / Fölnézni a csillagokra," és "Óh, be könnyű / Sírva, sírva leborulni" sorok

ellentétével, a népdalok egyszerűségével fejezi ki a tehetetlen vágyakozást. - 35 - A Sírni, sírni, sírni című verse egy ősi siratóének fájdalmával érzékelteti a halál okozta megrendülést. Az elképzelt gyászmenetben a költő "remegve, bújva, lesve, lopva" néz az "idegen halottra." A temetési szertartás közben a költő saját halálát is megéli: "Testamentumot, szörnyűt, írni / És sírni, sírni, sírni, sírni." "A Nyugat másik két költőjének, Babits Mihálynak és Kosztolányi Dezsőnek pályája és költészetének értékelése a polgári humanista magatartás értékével, a liberális gondolkodás problémájával kapcsolódik egybe. Már az 1910-es években is eltér útjuk Adyétól, s az ő útjuk a Nyugat-mozgalom egy másik lehetőségére, másik tendenciájára világít rá." 16 BABITS MIHÁLY: ŐSZ ÉS TAVASZ KÖZÖTT Ezt a költeményt azért választottam, mert Babits versét

szerettem volna összevetni Barcsay és Berzsenyi természeti képen keresztül megvalósított halálértelmezésével. Foglalkoztatott a kérdés, hogy hogyan jelenik ez meg a reneszánszban, és a XX. század elején. Babits versében a tél közelítésének hatására kialakult gondolatok helyett az “ősz és tavasz közötti” időszak keretébe szövődik be az elmúlás panasza. A vers egy őszi természeti kép felvázolásával kezdődik, majd ez a kép átolvad az öregség hirtelen beköszöntének ábrázolásába: "nem tudjuk már magunkat megcsalni / óh, jaj, meg kell halni, meg kell halni!" - 36 - A tél természeti képén keresztül a halált olyannak látjuk, mintha a föld fehér hótakarója alá bújnánk. Majd a költő az öregkor lelkiállapotát érzékelteti, azt az ideges nyugtalanságot, ami az óév és az újév határán szokott érezni az ember. Ilyenkor izgat bennünket a sok munka, amelyet nem tudtunk elvégezni, tervek, amelyek

füstbe mentek, élmények, amelyeket nem éltünk át. Az “idegesen nyitunk száz fiókot” lélektani mozzanattal jelképezi a leáldozó férfikor nyugtalanságát, amikor "már a csókok is zsarátnokízűek." A tavasz képének megjelenítésével azt az állapotot idézi fel, amikor ismeretlen, megfogalmazhatatlan vágyak ébrednek az emberben. A természet tavaszi újraéledésével szembeállítja az emberi mulandóságot: a természet feltámad, az ifjúságot azonban – "az elröppent madarat, a lehullott ágat" – semmi nem hozhatja vissza többé. "Akit egyszer én eleresztettem / az a madár vissza sohse reppen / Lombom, ami lehullt, sohse hajt ki" - szembesül fiatalsága elmúlásával. A szomorú verset meghitt szép családi motívum zárja le: az öregkor fenyegetése elöl az “asszonyi jósághoz”, a feleség vigaszához menekül a költő. De a “rémült szem”-ben benne van a megrettenés a halál színe előtt, a végső

szembesülésre készülés. Babits versének elolvasása után akár a reneszánsz korba is képzelhetnénk magunkat, a természet állandó körforgása hasonló gondolatokat indít el a költőkben, a keletkezésük között eltelt idő mit sem változtat a költők mondanivalóján. - 37 - KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: HALOTTI BESZÉD Közel hét évszázadot ível át a kapcsolódás első nyelvemlékünkkel. Míg a régi szöveg az ember isteni teremtésére és a bűnbeesésre hivatkozik, addig Kosztolányi versében a halál mindennapiságát hangsúlyozza. Iróniával fogalmaz, ellentét van az elhunyt hétköznapisága és a temetés ünnepélyessége között. Barátja halálára írja ezt a verset, de a saját maga halálát is megéli versírás közben. "Okuljatok mindannyian e példán", ezzel a verssorral szembesíti az embereket és saját magát a halál tényével. A halál mindennapi, és mindnyájunk életében mégiscsak egyszer előforduló tényéből

különösen két vonást ragad ki: a viszszavonhatatlanságot, a megváltoztathatatlanságot, és azt a tragédiát, hogy minden ember halálában egy páratlan, egyszeri, meg nem ismételhető egyéniség vész el. "Akárki volt is ő, de fény, de hő volt" - írja barátjáról. A maga nemében páratlan értéket, csodaszerű jelenséget ünnepli, melyet minden egyes emberi egyéniség képvisel, nemcsak az úgynevezett "nagy emberek." A két vonást a költő nem a fájdalom vagy a kétségbeesés hangján tudatosítja az olvasóban, hanem a csöndes visszaemlékezés döbbenetével. "Többé soha / nem gyúl ki halvány - furcsa mosolya", a költő fájdalma fejeződik itt ki egy tegnap még bonyolultan élő, mozgó, cselekvő egyéniség összeomlása előtt Az utolsó két sor hatásosan fogalmazza meg még egyszer a vers - 38 - két fő motívumát : az utolsó előtti azt az ősi tételt, hogy a halál ellen nincs orvosság:

"Nem kelti f öl se könny, se szó, se vegyszer ", s az utolsó az egyéniség visszahozhatatlan egyszeriségét: "Hol volt, hol nem volt a világon, egyszer." XI. IRODALOM A VILÁGHÁBORÚK IDEJÉN "Az I. világháborút követő években, az általános erkölcsi-eszmei zűrzavar időszakában a szellemi élet is nehezen ocsúdik fel. Ennek az időszaknak általánosnak mondható jellemvonásai: az énközpontúság eltűnése, a technikai fejlődéssel járó irracionalizmus, a rend teremtésének vágya, a tárgyi világ tiszteletben tartása." 17 Az ember elbizonytalanodik a halál értelmét illetően Az értelmes halál képe elenyészik a világháború halottjaival, az emberek kiábrándulnak a hősi halálból. Ezt a dekadens életérzést fogalmazza meg Tóth Árpád Elég volt a vágta című versében: "Lobogni lélekkel / Haszontalan próba / Míg mi élünk, nem lesz más e / Veszett Európa." József Attila költészete is ezt a

halálszemléletet jeleníti meg. Mikor először találkoztam verseivel a kamaszkor idején, magával ragadott lírája, verseinek vibrálása, fiatalos lázadása, dekadens életérzései szinte a saját gondolataim fogalmazták meg. Számomra az a költő, aki a legnagyobb erővel foglalja öszsze a XX századi ember, a két világháború közötti magyar élet és sors minden problémáját, érzését és gondolatát. Ennek a bonyolult és sötét korszaknak a legmarkánsabb képviselője. - 39 - JÓZSEF ATTILA "SZÁMVETÉS" VERSEI Életének utolsó heteiben írt három versében létösszegzés, sorsértelmezés figyelhető meg. A Karóval jöttél, nem virággal című verse a múltra, az élettörténetre vonatkozik, a bezártságból való szabadulás lehetetlenségét, a lemondást fogalmazza meg: "Be vagy a Hét Toronyba zárva / örülj, ha jut tüzelőf ára" A Talán eltűnök hirtelen című versében egy feltételezett jövőről ír, az

egyéni lét végét lázadás nélkül elfogadó költő vallomása ez: " és most könnyezve hallgatom / a száraz ágak hogy zörögnek." Az Íme, hát megleltem hazámat című versében, - mely végső számvetés - áttekinti életét, és a legkeserűbb felismerésre, a feleslegesség tudomásulvételére jut. A jelen, ahol a költő belátja élete kudarcát, vagyis, hogy már a múlté a népét tanító költő képe. Nemcsak személyes élete válik lehetetlenné, hanem költészete is "a háborúból visszamaradt / húszf illéres, a vashatos." Korábbi életének felidézése során találkozunk a magány megfogalmazásával, mely feloldódni látszik, de mégis a reménytelenségbe csap át a közösségben való feloldódás vágya: "Magad vagy, mondták: bár velük / voltam én boldogan." "Bolondot játszottak velem" - így szembesül szomorú rezignációval betegsége miatti kivetettségével, - "s már halálom is

hasztalan." Utolsó soraiban a jövő képében a jövőtlenséget fogalmazza meg, világképében olyan emberré válik, "ki tűzhelyet, családot, / már végképp másoknak remél." - 40 - A II. világháború közeledtét baljós sejtelmekkel élik meg a költők. Ennek a hangulatnak egyik legmerészebb megfogalmazása a következő vers, - látomás az elkövetkezendő eseményekről - amelyet 1942-ben ír Mécs László MÉCS LÁSZLÓ: IMÁDSÁG A NAGY LUNATIKUSÉRT A vers XX. századi haláltánc-látomás, ahol a lanton a Hold játszik, "mint sátáni f antom". Bár nyíltan nem nevezi meg a költő, de egyértelművé válik, hogy versét Hitlerről írja: "egy holdkóros megy a Holdhoz." Jellemzése mindent kifejező, a Holdkórós lépteit "vérpárnás szivárvány" kíséri. Tovább erősíti a jellemzést: "Hős ő, hajszálbiztos, mint a Sátán / Úgy vezet megszállott millókat, / mint ki szem-nem-látta földi

jót ad." A vers végén a költő Istenhez szól, félelemmel teli imát mond, arra kéri Istent, hogy: "meg ne szólítsd, Isten, fel talál / ébredni, s jön a világhalál." A rettenet imája ez, a jelképes holdkóros ébredése a mélybezuhanás és a világégés drámájának eshetőségét hordozza. Évekkel később ez a haláltánc a II. világháború eseményeivel valósággá válik, a "világhalál" a kollektív pusztulás képében jelenik meg. A magyar irodalomban Madách Imre Az ember tragédiája c. művének elolvasása után éreztem hasonló döbbenetet, mely komoly elmélkedésre késztetett. Elgondolkodtam azon, hogy itt az ezredforduló küszöbén mennyire élő ez a probléma, az emberiséget mennyire veszélyezteti újabb "holdkóros", vagy "holdkórosok" fellépése és újabb "világhalál". - 41 - A II. világháborúval záruló korszakra a halálfélelem a legjellemzőbb, melynek tragikus

hitelét Radnóti Miklós életműve, sorsa adja. Nagy tisztelője vagyok Radnótinak, a magyar köl- tők közül ő áll a legközelebb hozzám. Tiszta embersége, hősies bátorsága, belső vívódásai mély hatással vannak rám. Akárhányszor olvasom költeményeit, mintha először olvasnám, újabb és újabb gondolatai nyílnak meg előttem. Számomra ő a költő. RADNÓTI MIKLÓS: ERÖLTETETT MENET Utolsó nagy költői műveit a halál árnyékában írja, útban az abdai sortűz felé. "Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked" - így kezdődik a vers, mely hangulati mélypontot jelöl, teljes reménytelenség fejeződik ki benne: a költő nem hisz többé abban, hogy jóra fordulhat személyes sorsa. A megmásíthatatlanság tudomásulvételét érezzük a sorokban, s a költő kinyilatkoztatást tesz Kívülről szemléli az eseményeket, így rajzolódik ki előttünk a halálmenet víziója, magunk előtt látjuk a rabot, ki

"vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet." Jelképe ő a hitük vesztett, de életükhöz az utolsó percig ragaszkodó társainak. Nem leírást ad a költő, hanem tömören, szűkszavúan a pillanat gyötrelmét jeleníti meg. A biztatást az otthon képe jelenti, hisz "várja őt az asszony," ez teszi lehetővé, hogy az életerő felülkerekedjék. A "bölcsebb, szép halál" kifejezés József Attila egyik alapmotívuma, a fasizmus uralomra jutásától fogva egész költészetének - 42 - jellegzetes és többször visszatérő gondolata. Kétféle képzete van a halálról. A "förtelmes halál" az erőszaknak való kiszolgáltatottságot, a férfikor teljében bekövetkező méltatlan pusztulást fejezi ki. A "bölcsebb, szép halál" a természet rendje szerinti elmúlás képzetét hordozza, de legalább is az élet emberhez méltó befejezését. A versben felbukkan Radnóti költészetének kedvelt

motívuma, az idill. "A régi hűs verandán a béke méhe zöng", emlékezik a költő a régi szép időkre. Az idill itt nem egyéb, mint a közvetlen pokolból, a halálmenetből való elvágyódás, hazavágyódás. A vers utolsó mondata egyetlen felkiáltás. A reménytelenség poklát megjárt költő életösztöne még egyszer fellobban, hogy tovább segítse útján, amely a halálba visz A halálos ritmus az emberi reménykedés szavait dobogja: "de hisz lehet talán még / A hold ma oly kerek / Ne menj tovább, barátom / Kiálts rám! S fölkelek!" RADNÓTI MIKLÓS: RAZGLEDNICÁK Az Eröltetett menet c. verse után keletkeznek a Razglednicák, ez a néhány epigrammatikus rövidségű vers a szenvedés stációiról ír. Itt már vége a reménykedésnek, szinte egyetlen pontjára szegeződik a költő figyelme: a "förtelmes halál" képzetére. A négy Razglednica szenvtelen szembenézés az elkerülhetetlen halállal és hűvös

híradás a barbár embertelenségről. Már nincs visszaút, reménykedés, csak a fájó szembesülés, " »a század - 43 - bűzös, vad csomókban áll.« A költő tarkón lőtt hulla mellé zuhan: »Így végzed hát te is« - súgja magának - »csak feküdj nyugodtan, Halált virágzik, most a türelem«” 1 8 Radnóti költészete költői formába zárt emlékezés a fasizmus borzalmaira, és intő példa a jelen számára. XII. 1945 UTÁNI IRODALOM Világkép és értékvilág talán sohasem rendült meg még ennyire egyetemesen, soha nem hullott ennyire szét, s a magára maradt emberek óriási tömege sohasem érezte magát ennél elveszettebbnek, idegenebbnek, célnélkülinek, mint ebben a korban. "Mindannyiunkhoz a feloszló hulla szaga tapadt A kenyérnek, amit ettünk, a víznek, amit ittunk, mindennek amihez csak hozzáértünk hullaszaga volt, mert a föld körülöttünk a szó szoros értelmében tömve volt halottakkal." - írja Georges

Blond megrendítő szavait a Verdunnál elesett katonák emlékére írt memoárjában. PILINSZKY JÁNOS: HARMADNAPON Versében a második világháború borzalmainak állít emléket. Bár másfél évtized telt el a háború óta, a költő emlékei kitörölhetetlenné válnak. A vers bizonyságtétel és figyelmeztetés "Auschwitz ma múzeum, de örök tanulság" - mondja Pilinszky Konkrét utalás nincs a versben a háborúra, de a "hamuszín egek", a "hitvány zsoldosok" és a "ravensbrücki f ák" mégis egyértelművé teszik a helyszínt. A vers a szenvedés, ki- - 44 - szolgáltatottság, embertelenség általános megfogalmazásává válik. A lágertémát a feltámadás, a megváltás diadalmas látomásával olvasztja egybe, mert bár "Megölhették hitvány zsoldosok /megszűnhetett dobogni a szíve / Harmadnapra legyőzte a halált". Ezzel a bibliai mítosz tartományába emeli az embert "A vers a

krisztusi halállegyőzésről, a megváltó feltámadás misztériumáról szól, és kifejezi a szenvedő világ, a történelmet megélő ember megváltásának reményét és bizalmát." 19 A XX. századi költők közül kiemelten Vas Istvánt választottam Személyisége, gondolkodásmódja azért volt nagy hatással rám, mert költeményeiben az emberi lét olyanfajta kérdéseivel foglalkozik, melyek hozzám is közel állnak Költészetét áthatja a halál elkerülhetetlenségének, visszafordíthatatlanságának tudata, a halál előtti idő felmérése Személyiségében ket- tősségek húzódnak, melyeket saját magamban is sokszor érzek. Cselekvés és csüggedés, a csüggedést szinte azonnal felváltó bizakodás, szárnyalás és mértékkeresés, elvágyódás és önfegyelem. A menekülés hiánya, a kikerülhetetlen szembesülés ténye, a választott életút melletti kitartás. Fel - felbukkanó vívódások, melyek mégsem akadályozhatják meg a

cselekvő, életigenlő életmódot Vas István költészetére Radnóti gyakorol nagy hatást, barátság fűzi egymáshoz őket. Több lényeges motívum jelenik meg közösen költészetükben. A haláltudat, a közelgő halál várása központi élményük, hasonló fájdalommal néznek szembe vele, s ellene azonos módon a szerelemben látják a megtartó erőt. "A - 45 - vad halálon / Egy győzelem van: a vad szerelem." - írja Vas István Gyerekek című versében. A hatvanas években megjelenő verseskötetében már filozofikusabbá válik költészete. Verseinek fő témája a halál, az elmúlás sejtelmeivel való vívódás, belső viadal. "Párbeszéd két ismeretlen között" című versében figyelmeztet, hogy: "Lassan kifogysz az időből" - ideje szembenézni a nagy kérdéssel. Önmaga válaszol saját kérdéseire: "No és mi lesz? Mi lenne? Az, amire azt mondják, természetes." "Szóval eltűröd?" -

folytatja a kérdezést: "Nem Csak kibírom azt, ami tűrhetetlen" A költő viaskodása után a vers mégis harmóniával zárul, a természet örök rendjében a helyére kerül a halál: " és mi lesz addig? / Megint a rózsák és megint a nyár." - ez utolsó kérdése és válasza önmagának. VAS ISTVÁN: BRANYISZKÓ Hasonló gondolatok foglalkoztatják ebben a versében is. A vers címe harcot jelez, a 1848-49-es szabadságharc dicső csatájára emlékezik, de átvitt értelemben a költő harcát is jelenti önmagával szemben. A költő önmagát szólítja fel gondolkodásmódja megváltoztatására, számot vet saját életével és a halállal. "Ha ötven éves elmúlt már az ember", ideje szembesülni a tényekkel, mert a "halál hada a havas tetőn már gyűlik ellene." Ha kellő az elszánás, helyes a hozzáállás, indulhat "saját Branyiszkóját megostromolni" Olyan halálról van itt szó ennek az elképzelt

rohamnak a képkockáiban, ahol az egyéni - 46 - tragikumot valamennyiünk ügyévé általánosítja. A csatajelenet harcából a hős győztesként kerül ki, "mert elfoglalta saját halálát." Bátor tettével megkíméli magát attól, hogy szembesüljön a világosi fegyverletétellel A költő, és - továbbvíve a gondolatot - az ember harcában pedig, aki szembesül a halál tényével, győztesként kerül ki, mert nem adja meg magát, felkészülten várja. A halál tudata ez ál- tal megenyhít és felemel. BELLA ISTVÁN: HALOTTI BESZÉD Dolgozatomat az 1200 években keletkezett Halotti beszéd című papi búcsúztatóval és imával kezdtem, befejezésként álljon itt még egy Halotti beszéd. Bella István ezt a versét 1977-ben írta, a két mű keletkezése között közel nyolcszáz év telt el. Ez a vers is búcsúztató, a népi siratóének mintájára íródott. Ennek a halotti búcsúztatónak személyes értelme van. A költő édesapjára

emlékezik, aki a Don menti katasztrófa egyik áldozata. Átvitt értelemben azonban a második világháború magyar katona halottjainak állít emléket, kik jeltelen sírban fekszenek. Végső tisztességadásra hívja fi- át, jelképes szertartásra, mely a néphit szerint a boldogabb túlvilági lét feltétele. "Az itthoni eget, leheletünket / emeljük szájához, mint tükröt/ hátha bepáráll" - ezekkel a mágikus szavakkal próbálja életre kelteni a halottat. - 47 - Ezután a személyes fájdalom tágabb jelentést kap, a nagy nemzeti katasztrófák jünk/Világos- áldozataira Temesvár- Ob-Jenyiszej-öregapánkhoz / emlékezik: "men- nagyapánkhoz Volga-Káma-szüleapánkhoz / / vén-sír-Atlanti-óceán apánkhoz" Az országos pusztulás jelképeinek felsorolása után, melyek a magyar történelem szomorú jelképei, így emlékezik az elmúlt századokra: "fölszántottuk sírral a földet / eleven sírokkal a földet / s

vetettünk bele élőembert." A verset a feloldódás, megbékélés zárja. Bella látja a történelmi katasztrófák jeleit, elsiratja az elesetteket. A végső búcsúztatással megtisztul félelmeitől, történelmi szorongásaitól Elgondolkodhatunk a vers kapcsán, hogy a két mű keletkezése közötti időszakban mi minden történt. Bár nagyon sok tragédia, pusztulás sújtotta a magyar népet, emelt fővel került ki ezekből a megpróbáltatásokból, és kitartásával elkerülte a "sírt, hol nemzet süllyed el." Mintha Vörösmarty szavait hallanánk: "Megfogyva bár, de törve nem / Él nemzet e hazán" - 48 - XIII. ÖSSZEFOGLALÁS A nagy irodalmi korszakok, ezen belül a költők által megjelenített halálábrázolások alakulását áttekintve a következő következtetésekre jutottam. Minden korban meghatározó jellegű volt a halálhoz fordulás kérdése, mely lehetett merész szembesülés, elfogadás, vagy szembenállás,

menekülés. Kikerülve a "Paradicsomból", már az első emberpár találkozott vele, továbbvíve a folyamatot az egész emberiségre. A középkor emberét mély vallásossága "védte", természetesnek tartotta, az Istenhez vezető út állomásának A halál előtt mindenki egyenlővé vált. A reneszánsz ember önmagára ébredésével, istenképének megváltozásával már vívódott. Vad indulatokkal könyörgött, követelt, párbeszédet folytatott Istennel, felelősségre vonta. Nyugalma, hite elbizonytalanodásával egyenes arányban csökkent. A társadalmi rend változásával találkozunk már "áldozatokkal is", a társadalom áldozataival, mely majd a történelem alakulása folyamán folyamatosan befolyásolja az ember életét. A barokk korban újból megerősödött a hit, - a katolizáció segítségével - de itt már Isten szövetségesként szerepelt, nem mint "felsőbb hatalom". A hősi halál felemelt Istenhez A

felvilágosodás korában a filozofikus szemlélődés hatására ellentétbe került a természet körforgása és az ember. Bár az ember a természet része, mégsem vonatkozott rá a megújulás, az ember menthetetlenül kihullt a körforgásból. A hit megjelenítése hiányzott a művekből, egyedül, szinte talajtalanul kellett szembesülnie az embernek a halállal A romantika korára a mene- - 49 - külés volt jellemző, az elfogadás, szembesülés teljes hiánya hatotta át a kort. Majd a kapitalizálódó társadalom elidegenedett alakjainak "haláltánca" újra az áldozatokat jelenítette meg. A realizmus korában már nem az öröklét után sóvárogtak, hanem az örökléttől való félelem határozta meg a halálszemléletet. A XX. század elejét a nyugtalanság, a félelem, látomásszerű megérzések, sejtések jellemezték A természet körforgása és az ember közti ellentét kérdése újból felmerült Az ember egyediségének,

megismételhetetlenségének adtak hangot a költők A világháborús események az embertelen, "förtelmes halál" képének kialakulásához vezettek. Napjaink költészetét a szembesülés jellemzi, a győzelmet felette az elfogadás jelenti. Ez ellentétben áll az "átlagember" szemléletével, aki váratlanul, felkészületlenül kerül szembe a halál kihívásával. Napjainkban a művelődés, a kultúra szorosan kapcsolódik életünk minden mozzanatához, a halálhoz közeledve azonban megtorpan A társadalmi érdeklődés visszahúzódik ettől a témától Társadalmi, kulturális segítség, a hagyományok megértése és újraértelmezése híján az egyén magára hagyatva kerül szembe az elmúlással, a halál gondjával, amely életének különböző szakaszaiban szükségszerűen felmerül benne. A halálra, halottra, elmúlásra vonatkozó ismeretek hiánya, a hozzájuk fűződő viszony tisztázatlansága azért vetődik fel napjainkban

különös hangsúllyal, mert azon hagyományos kultúrákat, amelyek a maguk keretein belül a halál kihívásának megfeleltek, századunkban egy új kultúra kezdi felváltani. - 50 - Legfontosabb jellemzője a természet kisajátításában, a termelésben mind fokozottabb mértékben alkalmazott gépesítésben, a technika szinte mindent befolyásoló jelenlétében határozható meg, melynek eredményeként fokozatosan elszakadunk természeti környezetünktől, s közvetett kapcsolatainkat is elveszítjük. Legtöbben a halált idegennek érzik, kizárják gondolataikból, az utolsó pillanatokban kapkodnak segítségért A ma embere jobbára úgy tekint a halálra, mint az egyén életének végére, nem pedig mint a nemzedékek megújulási folyamatának részére A tradicionális kultúrák felbomlottak, ahol a gyerekek, szülők, nagyszülők együtt laktak. Itt az emberek tisztában voltak a halálnak és a nemzedékek váltakozásának összefüggésével Az egyének

egy család és egy közösség tagjának érezték magukat, mely meghatározatlan ideig fennmarad, függetlenül az egyéni létezés mulandóságától. A vallásos hit meggyengülése szintén megváltoztatta a halálhoz való viszonyunkat. Természetesnek vesszük, hogy az ember fél a haláltól Kübbler-Ross napjaink egyik legnagyobb halálkutatójának - kérdéseire, hogy mitől félünk a legjobban, az emberek többsége azt feleli: az ismeretlentől, a fájdalomtól, a szeretteinktől való elválástól, attól, hogy nem valósíthatjuk meg dédelgetett terveiket. Sokak- nak a véggel szemben valamely vallás ad nyugalmat, néhányaknak a filozófia tanításai. A legtöbben azonban védtelenek A hit és a kultúra hagyományaira már nem támaszkodhatnak, talajtalanul, egyedül állnak ebben a felgyorsult, elidegenedett világban. Korunk nem hangsúlyozza annak fontosságát, hogy - 51 - szükséges felkészülnünk az elmúlásra. A halál közeledése így inkább

megzavar, s életünk nem befejeződik halálunk révén, hanem abbamarad. "A halál kihívása életünk egyszeriségére, megismerhetetlenségére figyelmeztet bennünket. Ennek tudatában kell megbecsülnünk sorsunk, minden megélt pillanatunk értékét." 20 Zárszóként álljanak itt Bossuet-nek, a temetés nagy költőjének szavai, melyek saját gondolataim is jól kifejezik: "Üdvös lenne, ha mindnyájan még a nap világánál, értelmünk erejében hozzákészítenénk a gondolkodásunkat, megtanulnánk a szemébe nézni. Akkor így lehetne szólni a halálhoz: Nem tudom, hogy ki vagy, mert különben úr lennék fölötted, de azokban a napokban, amikor a szemem még magasabbra nézett, mint ma, megtudtam, hogy mi nem vagy. Elég ez, te se lehetsz úr fölöttem" 21 Dolgozatom megírásának végső céljaként azt a reményt fogalmazom meg, hogy gondolataim, összegzésem elolvasása után talán sikerül egypár emberben felnyitni azokat a gátakat,

amelyekkel a halállal szemben "védekeznek." A lehetőség kétesélyes: lehet továbbra is a fejünket a homokba dugni, de lehet mindent átértékelve szembesülni vele. - 52 - XIV. HIVATKOZÁSOK JEGYZÉKE 1. KUNT Ernő: A halál tükrében Budapest, 1981 p 9 -12 (továbbiakban Kunt) 2. HALÁLJELEK szerk Kovács Ákos Budapest, 1990 p 11 3. RITOÓK Zsigmond - Szegedy-Maszák Mihály - Veres András: Irodalom I köt 6 kiad Budapest, 1985 p 163 4. MOHÁCSY Károly: Irodalom 7 kiad Budapest, 1987 p 52. 5. MAKAY Gusztáv: "Édes hazám, fogadj szívedbe!" Versértelmezések Budapest, 1959 p 27 (továbbiakban Makay) 6. NAGY íróink szerk Lengyel Dénes I köt Budapest, 1966 p. 21 7. ZOLTÁN József: A barokk Pest-Buda élete Budapest, 1963. p 27 8. MAKAY p 86-87 9. VASY Géza: Berzsenyi Dániel In : 99 HÍRES magyar vers és értelmezése. Budapest, 1994 p 101 10. SZERB ANTAL: Magyar irodalomtörténet 5 kiad Budapest, 1972. p 296 - 297 (továbbiakban Szerb) 11.

TÓTH Károly, G: Kis magyar irodalomtörténet Budapest, 1995. p 99 12. KLANICZAY Tibor - Szauder József - Szabolcsi Miklós: Kis magyar irodalomtörténet. 3 jav kiad Budapest, 1965 p. 176-177 (továbbiakban Klaniczay) - 53 - 13. LAKNER Judit: Halál a századfordulón Budapest, 1993 p 49. 14. TÓTH p 115 - 116 15. SZEGEDY-Maszák Mihály - Veres András - Bojtár Endre: Irodalom. 6 kiad Budapest, 1986 p 248 - 249 16. KLANICZAY p 221 - 222 17. TÓTH p 139 - 140 18. KANIZSAI Nagy-Antal: Magyar irodalom III 7 kiad Budapest, 1972 p 160 19. MADOCSAI László: Irodalom IV II rész 3 kiad Budapest, 1987. p 250 20. KUNT p 12 21. MAETERLINCK, Maurice: A halál Budapest, 1996 p11 - 54 - XV. IRODALOMJEGYZÉK 99 HÍRES magyar vers és értelmezése. Budapest, 1994 ADY Endre: Válogatott versek. Budapest, 1993 BALASSI Bálint összes művei. I köt Budapest, 1951 BOLDIZSÁR Ildikó: Varázslás és fogyókúra. Budapest, 1997 GERGŐ Endre: A halhatatlan ember. Budapest, 1934 A HALÁL

egészen más? szerk. Juszt László Budapest, 1981 HALÁLJELEK. szerk Kovács Ákos Budapest, 1990 HUIZINGA, Johan: A középkor hajnala. 2 kiad Budapest, 1979. JÁNOSY Gyula: Barokk hitélet Magyarországon a XVIII. század közepén a jezsuiták működése nyomán. Pannonhalma, 1935 JANUS Pannonius. Budapest, 1997 KANIZSAI Nagy Antal: Magyar irodalom III. 7 kiad Budapest, 1972. KLANICZAY Tibor - Szauder József - Szabolcsi Miklós: Kis magyar irodalomtörténet. 3 jav kiad Budapest, 1965 KLANICZAY Tibor - Szauder József - Szabolcsi Miklós: Magyar irodalom. 2 kiad Budapest, 1965 KOCSIS Ferenc: Élet és halál. Budapest, 1967 KOVÁCS Lajos: Irodalmi olvasókönyv. 7 kiad Budapest, 1971 KOZÁKY István: A mulandóság ábrázolása történeti fejlődésünkben. Budapest, 1936 KUNT Ernő: A halál tükrében. Budapest, 1981 KUNT Ernő: Az utolsó átváltozás. Budapest, 1987 LAKNER Judit: Halál a századfordulón. Budapest, 1993 - 55 - MADOCSAI László: Irodalom IV. II

rész 3 kiad Budapest, 1987. MAUZÓLEUM: Halálirodalom. szerk Adamik Lajos Budapest, 1987. MAETERLINCK, Maurice: A halál. Budapest, 1996 A MAGYAR irodalom története. szerk Klaniczay Tibor 2 jav kiad. Budapest, 1985 MAKAY Gusztáv: "Édes hazám, fogadj szívedbe!" Versértelmezések. Budapest, 1959 MOHÁCSY Károly: Irodalom 7. kiad Budapest, 1987 NAGY íróink. szerk Lengyel Dénes I köt Budapest, 1966 NEMESKÜRTY István: Kis magyar művelődéstörténet. Budapest, 1985 NÉMETH János István: A kultúra üzenete. Budapest, 1992 PÁLINKÁS László: A renaissance Magyarországon. Budapest, 1942. PÉLDÁK könyve : A halál himnusza. Budapest, 1936 PERÉNYI J. Lívia: A halálgondolat fejlődése három század magyar lírájában Bonyhád, 1934 POMOGÁTS Béla: Versek közelről. Budapest, 1980 RITOÓK Zsigmond - Szegedy-Maszák Mihály - Veres András: Irodalom I. 6 kiad Budapest, 1985 SERES József - Szappanos Balázs: Verselemzések. Budapest, 1970. SIMOR András:

Kis magyar verstörténet. Budapest, 1990 SŐTÉR István: Romantika és realizmus. Budapest, 1956 - 56 - SZAPPANOS Balázs - Vidor Pálné: Irodalomtörténet II. 9 kiad Budapest, 1975. SZEGEDY-Maszák Mihály - Veres András - Bojtár Endre: Irodalom. 6 kiad Budapest, 1986 SZERB Antal: Magyar irodalomtörténet. 5 kiad Budapest, 1972. TÓTH Károly, G.: Kis magyar irodalomtörténet. Budapest, 1995. VÖRÖSMARTY Mihály összes költői művei. I köt Budapest, 1972. ZOLNAY László: Fény és árnyék a középkori Magyarországon. Budapest, 1983. ZOLTÁN József: A barokk Pest-Buda élete. Budapest, 1963