Irodalom | Középiskola » Illyés Gyula tételek és a Bartók c. vers elemzése

Illyés Gyula Életpályája A Tolna megyei Felsőrácegrespusztán született 1902. november 2-án Edesapja katolikus dunántúli számadó juhászok leszármazottja, uradalmi gépész a grófi birtokon. Az anyai ág az Alföldről került a Dunántúlra A dédapa református pap, a nagyapa bognár, az ő lánya Kállay Ida. A család két ága nagy vallási vitában állt egymással, végül ez vezetett ahhoz, hogy a szülők 1916-ban elváltak. Egy fiú és egy leány után a harmadik gyermek volt Gyula. Elemi iskolai tanulmányait a pusztai iskolában kezdte meg Tízéves, amikor a család Simontornyára költözött. Itt még egy elemi iskolai osztályt végzett, majd a következő tanévben beíratták a dombóvári gimnáziumba. 19141916 között a bonyhádi gimnázium diákja Ezután édesanyjával Budapestre költözött, még egy gimnáziumi osztályt végzett, majd a további négy osztályt kereskedelmi középiskolá ban folytatta 1921-ben érettségizett. 1921-ben a

budapesti bölcsészkar hallgatój a magyar francia szakon, közben illegális tevékenységet is végzett. A várható letartóztatás elől 1921 végén Párizsba távozott. Közben a Sorbonne előadásait látogatta, bekapcsolódott az irodalmi életbe, megismerkedett a francia szűrrealizmus ekkor kibontakozó mozgalmának vezető képviselőivel, s hamarosan maga is avantgárd művészként mutatkozott be. Első versét névtelenül még 1920-ban közölte a Népszava, 1923-tól előbb emigráns folyóiratok (Ma), majd magyarországiak közölték fordításait, ismertetéseit, kritikáit, verseit. 1925-től hogy családja a kellemetlenségeket elkerülhesse az Illés családnév helyett az Illyés változatot használta.1926-ban amnesztiának köszönhetően hazatérhetett Tisztviselő lett egy biztosítótársaságnál, 1937-től a Nemzeti Bank sajtóreferense. A szintén hazatért Kassák Lajos lapjainak (Dokumentum, Munka) munkatársa, 1927 végétől a Nyugat is

rendszeresen közölte, sőt 1928-ban első verseskönyvét is kiadták (Nehéz föld). Megismerkedett a Nyugat első nemzedékének jelentős alkotóival, mind közelibb kapcsolatba került Babits Mihállyal, aki egy ideig még latinra is tanította őt és Németh Lászlót. Egy időbenJózsefAttilával is baráti a viszonya Nemzedékének mindinkább elismerten vezéregyénisége, aki 1931-től összesen négyszer kapott Baumgarten-díjat, s akit 1934ben Nagy Lajossal együtt meghívtak a moszkvai írókongresszusra. Tapasztalatairól Oroszország című útirajzában számolt be (1934). 1934-től a Válasznak, a népi írók folyóiratának vezető munkatársa, 1937-től a Nyugat társszerkesztője, 19411944 között a Nyugatot folytató Ma~gyar Csillag szerkesztője.1931-ben házasságot kötöttJuvancz Irmával. 1938-ban többszöri különélés után elváltak 1939-ben feleségül vette KozmutzaFlórát, aki pszichológus, gyógypedagógus volt (19051995). Egy

leánygyermekük született A harmincas években sorrajelentek meg Illyés Gyula meghatározó fontosságú művei: a Három Öreg elbeszélő költemény (1931), a Puszták népe (1936), a Petóji (1936), a Rend a romokban című verseskötet (1937), a Magyarok című naplójegyzetek (1938). Napvilágot láttak Osszegyüjtött versei is (1940) A német megszállás után bujdosni kényszerült. 1945 elejétől részt vett a Nemzeti Parasztpárt munkájában, országgyűlési képviselő lett, de hamarosan visszavonult a politikai szerepléstől. Szerkesztette az újraindított Választ (19461949), 1948-ban elsők között tüntették ki Kossuth-díjjal. A kommunista irodalompolitika lehetséges szövetségest látott benne, de Szigorúan bírálták azért, mert nem állt melléjük, mert nem látta konftiktusrnentesnek a munkásparaszt szövetséget, s mert az irodalom önelvűségét és értékközpontúságát hirdette. Ennek szellemében állt ki Szabó Lőrinc, Németh László

mellett Vitathatatlan tekintélye és közismert demokratizmusa miatt az ötvenes években sem lehetett félreállítani, reakciósnak bélyegezni, ugyanakkor állandóan ügyelnie kellett arra, hogy megalkuvásmentesen képviselhesse a valódi értékeket. 1950-ben keletkezett híres versének, az Eg’,~ mondat a zsarnokságról címűnek a megjelentetesét 1956 őszéig meg sem kísérelhette, de amikor a magyar írók első kongresszusán 1951-ben egy bolsevik ifjú felszólította, hogy valljon színt a szocialista építés csodálatos eredményei mellett, akkor Az építőkhöz címzett s a friss országjárás tapasztalatait szociografikusan összegző versvázlatát olvasta fel. Állásfoglalás volt részéről, hogy 1947 és 1956 között nem adta ki kötetben Új verseit, valamint, hogy megjelent munkáiban, főként drámáiban a nemzeti függetlenség ügyét és a valódi demokráciát állította a középpontba. Kézfogások című nagyhatású verseskönvve 1956-ban

jelent meg. További legfontosabb lírai gyűjteményei: Dó vitorla (1965), Fekete-fehér (1968), Mindent lehet (1973). 1956 után egy évtizeden át továbbra is erősen konfliktusos volt a költő és a hatalom kapcsolata. Műveit nem vagy csak erős szelektálással, illetve nagy késéssel adták ki, mutatták be a színházakban, s rendszeresen figyelmeztették, hogy milyen írónak kellene lennie, mit várnak cl tőle (például azt, hogy Írja meg a Puszták népe folytatásaként a szocialista parasztság megváltozott életét). A hatvanas évek második felétől a konszolidálódott szellemi életben tekintélye már vitathatatlan, az irodalmi élet egésze a nemzeti költőnek kijáró tisztelettel és igénnyel vette körül. Szinte nemzeti intézménynek tekintették idehaza és a határainkon kívül élő magyarság körében is: elsősorban tőle várták, hogy megfogalmazza a nemzeti sorsprohlémákat s azt, hogy ezekben napi Segítséget IS nyújtson. Több rangos

nemzetközi kitürítetést kapott, 1970-ben harmadszor is kitüntették Kossuth-díjjal (1948 és 1953 után). Eletműsorozata 22 kötetbenjelentmeg 19691986 között Naplójegyzetei további nyolc kötetben láttak napvilágot halála után. 1983 április 15-én hunyt cl, a Farkasréti temetőben nyugszik Temetése ellenzeki tüntetésszámba ment. Költői kibontakozás A budapesti és a párizsi évek ifjú pályakezdőjére hatottak az avantgárd irányok: az aktivizmus, az expresszionizmus, a dadaizmus és a szürrealizmus, de mint utólag őmaga is megállapította, nem volt igazán avantgárd alkat. Az a gyors váltás, amely hazatérése után bekövetkezett, nemcsak az induló újrealista hullámmal függött össze, hanem egyéni sajátosságokkal is, s mindezt erősítette a felnőtt szembesülése a hazai valósággal. Véglegesen ez formálta realista és elkötelezett íróvá Első kötete (Nehéz föld, 1928) a Nyugat kiadásában jelent meg. A Három öreg című

elbeszélő költemény (1931) két nagyapjának és az őt írni tanító öregbéresnekállít emléket. Az Új népiesség e mintadarabját Babits Mihály is méltatta: ‚A nép versével a nép lelkébőljön be valami az irodalomba: nagyobb egyszerűség, nagyobb tisztaság, a »százados szelíd Szegénység« szelleme. Ennek a szellemnek a költője Illyés, aki tud a népé lenni, anélkül hogy a kultúrát megtagadná, és a kultúráé, anélkül hogy a népet. Tud magasra szállni és lágy maradni s gyengéd; szeretetet és igazságot sugározni Dózsa seregében. Ideális forradalmár a régi és örök fajtából; megérdemelte volna, hogy kevésbé érzéketlen és éretlen korba szülessen” (Illyés Gyula versben ésprózában). A század és a Nyugat második írónemzedéke a harmincas években három nagy lírai szintézist valósított meg.JózsefAttiláé a legtágasabb, a szintézisbe a legtöbb-féle szemléleti-poétikai elemet beépítő s a

legegyetemesebb. Szabó Lőnncé kötődik legközvetlenebbül az első nemzedék hagyományaihoz, lírai forradalmához, s annak mintegy plebejusabb, ún. polgári változatát teremti meg azzal, hogy a koznyelvhez közelebb álló költői nyelvet használ. Illyés Gyula plebejusságának alapja nem a városi, hanem a paraszti s még csupán polgárosodni vágyó tömegek potenciális igénye: akiknek a sorából kiemelkedett, azoknak az érdekeit kívánja képviselni az irodalom imént jelzett poétikájú eszközeivel s nem csak azokkal. Ebben az értelemben is „ideális forradalmár”. Céljait és költői módszereit érzékletesen fejezi ki a második könyvében (Sarjúrendek, 1930) helyet kapó Elégia (1929). Ez a mű az irodalmunkban és a klasszikus népies irányban is nagy hagyományú leíró költemény különös feszültséggel telített, modern változatát teremti meg. A 19 századi leíró költeményekben a paraszti-népi Figurák általában

rokonszenvesként jelentek meg, a Szerző azonosult sorsukkal, annak megjobbításáért szállt síkra. Az esetleges elítélés, az irónia a velük szemben álló erőkre vonatkozott. Az Elégia viszont olyan történelmi helyzetben keletkezett, amelyben lehetetlennek mutatkoznak a pozitív társadalmi változások. A szerzőben munkásságának tanúsága szerint ugyanolyan erős indulatok munkálkodnak, mint egykor Petőfi Sándorban, de ő már a „Még kér a nép” állapotát sem rögzítheti, még kevésbé az ennél radikálisabbat: ez a nép már a kipusztulás, a megsemmisülés küszöbére érkezett el. A síratás érzelmessé sikeredne, a hangsúlyozott tárgyiasság s az azt átszövő és megsemmisítő irónia viszont egyszeriségében is tökéletes megoldást eredményez. A napszámosnak és családjának közönyössége sorsuk teljes reménytelenségéből következik. A látványt szemlélő és értelmező lírai én helyzete azért különös, mert

felnevelő környezete a hasonló sorsú szegényeké, mai világa viszont az elismert értelmiségié, aki nem a felfelé való asszirnilálódást, hanem a küldő társadalmi osztály érdekeinek képviseletét tekinti hivatásszerű kötelességének. Ugyanakkor a 20 századi kormányok valós céljaiktól és lehetőségeiktől függetlenül mindinkább hangoztatják népbarát politikájukat, szociális érzékenységüket. Jelen esetben ez nyilvánvaló formalitás. A költemény első három szakaszának életképére, annak mozdulatlanságára a társadalom működésének dinamikus megjelenítése következik Az állókép és a dinamikus kép kiáltó ellentétének magyarázata abban lelhető meg, hogy e működés igazi megteremtői azok a munkások, akik tevékenységüknek semmi hasznát nem láthatják. A 9 versszak szinte az ideálképet fogalmazza meg a népről, de a 10. visszaránt a könyörtelen valóságba, végérvényesen ezzel válik ironikussá a

társadalom működésének rajza. A látvány szemlélője és értelmezője tehetetlen, cselekvése csak a megörökítés lehet. Számára különösen tragikus, hogy ő valóban e nép érdekében kívánna tevékenykedni, ami lehetetlennek bizonyul: a napszámos család az állóképnek szinte már nem is szereplője, csak tárgyi része, megszólíthatatlan, s már„kiáltani se tud”. Ajövő számukra ajelképes értelmű vízbefúlás, a zsebek semmije után a létezés semmije. Segítség ugyanis nem mutatkozik sem a társadalom, sem a természet részéről. A záró szakaszokban megjelenített alkonyi nap a természet közönyét érzékelteti, a 11 szakasz látszólag lelkes és „költői” emelkedettségű hangneme azonos a társadalom mozgását megjelenítő szakaszokéval. Erdekes egybevetni e művet József Attila hasonló című alkotásával, amely 1933-ban keletkezett. A tárgyiasság, az objektív, személytelenebb kifejezésmód és a mégis érzékeltetett

személyes elkötelezettség másként formálódik a kétfajta költői műhelyben, de ugyanaz a feloldhatatlanflak mutatkozó ellentét József Attila versének is az alapja: »Az egész emberi / világ itt készül. Itt minden csupa rom “Ez a későbbi vers tudatosabban reméli az emberszabásúbb jövőt, s ugyanez a fejlődési iránya Illyés Gyula radikalizálódó költészetének is. A pálya első összegző-szintetizáló verseskönyve~ a Rend a romokban (1937). Itt a versek sora elszántan várja, jövendöli a forradalmi változások szükségességét, de ugyanakkor szembesülni kell a változatlansággal is A harmincas évek első felének társadalmi radikalizálódásakor remélt demokratikus átalakulás ismét illúziónak bizonyult. Továbbra is romok közt kell élni, egy rossz rendben, ajobbat csak az irodalom képes felmutatni. Igy egyre nagyobb lesz a szkepszis, hiszen sem erő, sem vezérek, sem tömegek nem termettek meghallani az idők szavát. Marad az

eszmék virtuális birodalma, a komorodó helyzettel irodalmunk minden jeles alkotója kénytelen számot vetni A következő kötet már címében is hirdeti: Hűtlen jövó~ s felmutatja, milyen a Haza, a magasban. A vers a második világháború előtti utolsó békeévben keletkezett. Ekkor már nem a belső, megoldatlan gondok, hanem az európai helyzet veszélyezteti leginkább a magyarság létét, aJózsef Attila-i „mi ne legyünk német gyarmat!” óhaja-parancsa mozgatja ennek a hazafias versnek a világát is. Itt nem az értékhiányosság döbbenetes állapotát bemutató társadalmi körkép a hangsúlyos, hanem éppen az, ami egy ezredévből értéknek tekinthető, olyan erősnek, hogy segítséget adhat bármiféle nemzeti tragédia elviseléséhez is. Az „Itt élned, halnod kell” parancsa nem korhoz kötött, mindegyik lehetőség a miénk, s ha helyesen cselekszünk, halálunk is életünket igazolja. Ez segít abban, hogy mások életben maradhassanak: a

nemzet a helytálló nemzedékek láncolatában szemlélheti önmagát, ami minden korra és közösségre érvényes a bibliai Noétól kezdve Petőfi Sándoron át ajelenig, sőt átsugárzik a még ismeretlen jövőbe is. Különös, vitatkozó felelet erre a műre az 1945 elején keletkezett Nem volt elég, amely a világháborús évek tapasztalatai alapján okkal állítja, hogy a „haza a magasban ‚~ azaz az eszmények köre, amely a pozitív nemzeti hagyományok összességéből táplálkozik, nem volt elegendő ahhoz, hogy az ország épen kerüljön ki a háborúból. Nemcsak a házak pusztultak el, hanem a haza is A költemény felfogásában ennek magyarázata elsősorban nem az idegen hatalmak túlerejében keresendo, hanem abban, hogy az ország nem tudott megfelelni a történelmi kihívásoknak. A felelősség nem egyeseké, nem egy-egy osztályé, hanem egyetemlegesen a haza minden polgáráé, beleértve a vers számadásra felszólító, ugyanakkor önkínzó

számvetést végző beszélőjét is, aki a reformáció korának prédikátorait megidéző következetességgel, mentséget nem találva mutatja fel a bár pozitívnak tudott, de az elismerésbez elégtelen magatartásformákat. Elsősorban nem az ország addigi vezetőit illeti a bírálat, hanem azt az értelmiséget, azokat az átlagpolgárokat, akik a tömeget képviselik, akikben volt hűség, szívósság, de ahhoz nem elegendő, hogy ép egésszé válhasson az ország, a nemzet. A nem volt eléghiánylistája egyúttal a feladatokat is kijelöli, és a tagadás inverziója felmutatja a legnagyobb feladatot: olyan házat országot kell építeni, amelyben meglelhetjük a helyünket. Egy mondat a zsarnokságról Az 1945 utáni kezdeti reményeket hamarosan a kétségek váltották fel, majd a bizonyosság, hogy ismét csak olyan az ország, amilyenben nem lelhetjük meg a helyünket. A költő is örül a demokratikus változásoknak, a földosztásnak, az újjáépítésnek

ugyanakkor mind több kétséggel szemléli a politikai csatározásokat, A reformáció genji emlékműve előtt (1946, megjelent 1956) történetfilozófiai szinten, a reformáció korát megidézve néz szembe az emberiség útjával: volt-e értelme a forradalmi küzdelmeknek, a radikális hitújításnak. A tárgyilagosságra törekvő szemlélő egyrészt kevésnek tartja az elért eredményt, de úgy véli, ennyi sem lenne, ha nincsenek önfeláldozóan harcoló hősök: Kálvin, Cromwell, Bocskai és a többiek. A bolsevik diktatúra rendjét azonban nem lehet a nélkülözhetetlen történelmi események közé sorolni. A zsarnokság minden korban és minden változatában emberellenes. Az Egy mondat a zsar’nokságról (1950) egyetlen mondata az egyik leghosszabb magyar versmondat: éppen kétszáz soron, ötven négysoros strófán keresztül tart. A megjelenés helye az Irodalmi Ujság legendás 1956 november 2-i száma, a következő hazai publikálásra csak a költő

halála után került sor. Ennek oka hosszú ideig az „ellenforradalmi” akusztikájú mű közlésének lehetetlensége, később Viszont már Illyés nem engedélyezte, hogy kiadják. Az 1956 hatására nemzetközi hírűvé vált költemény egy világhírű francia művel van rokonságban: Paul Éluard Szabadság című költeményével A francia költő verse a mindenhol jelenvaló, a mindenhová jelenvalónak képzelt szabadság fogalmát állítja a középpontba, Illyésé ennek ellentettjét, a zsarnokságot mutatja meg mindenben. Még egy formai-szerkezeti mintát feltételezhetünk: a litániát, ezt a keresztény egyházi irodalmi műfajt, amelynek lényege a verssor egyik felének változtatása, másik felének változatlan ismétlése. Illyés versében a sornak a négy rövid sorból álló versszak felel meg, s az ismétléshez sem merev szabályossággal ragaszkodik. A litánia szerkezetéből következő sajá tosság a monotónia is, ami ugyancsakjellemző e

műre is. A monotónia általában művészi hiányosság következménye, itt azonban a kifejezés plasztikusságát szolgáló eszköz: a rendszer, a zsarnokság végzetes egyöntetűségét, a külön utak lehetetlenségét is kifejezi. Ugyanakkor végzetes földi lét-helyzetet fest úgy, hogy rájátszik a kereszténység földi siralomvölgy képzetére. A litániák rendre az „ Uram, irgalmazz” (Kyrie eleison) kifejezéssel kezdődtek és végződtek, s a zsarnokságról festett irgalmatlan kép is irgalom után kiált: nem a túlvilágon’ hanem itt a földön kellene az elviselhetetlent megváltoztatni. A monotónia nemcsak ajelentés, hanem a szerkezet szintjén is oldódik A sokszorosan összetett versrnondat alapmondata a vers indítása: „Hol zsarnokság van, / ott zsarnokság van. “E látszólag tautologikus kijelentést értelmezi a szöveg teljessége, amely éppen azt sorolja gazdag részletezéssel, hogy mi mindenben van zsarnokság azon túl is, ami a

köztudatban hozzátartozik a zsarnokság fogalomköréhez. A vers első szakaszai azzal teszik újszerűvé a köztudott képet, hogy folyamatosan érzékelteti a szöveg: a zsarnokság lényege nem merül ki a tudottban, még sokkal aljasabb formája ez a tarsadalmi létezésnek. A sok nemcsak után azonban még nem következik a hanem, ami fokozza avárakozás feszültségét, s ezzel eleve csökkenti a monotóniát. Az 114 szakasz az általános zsarnokságképet és annak 20. századi újdonságait sorolja Aváltozás a 14 szakaszban indul meg, sajátos módon a zsarnokság terrorisztikus megnyilvánulási formáiról rögtön áttérve a művészetben való megnyilvánulására. Eleinte szinte észrevétlen az átmenet: az ünnepi gyűlések ütemes tapsai is a rendszer szertartásai közé tartoztak, akárcsak az operában zajló díszünnepségek. A korban tájékozatlanabb olvasó azonban már az „operában, / a trombitában” sorpár egészét a váltáshoz tartozónak

érezheti, holott maga az opera itt olyan helyszínkénhi jelenik meg, amelynek politikai és ez az Új elem a versben művészi vonatkozása is van. Ez utóbbira utal a zene szava, majd a továbbiakban a kőszobor, aJestmény, amelyek egyaránt a vezérek dicsőségét hivatottak reprezentálni. S csak ezek után a 17 szakasz általánosít, mondja ki először a nemcsak-ra következő állítást: mert zsarnokság ott van jelenvalóan mindenekben, ahogy a régi istened sem. Az ezután következő körkép a mindennapok életébe, a legszemélyesebb magánéletbe, a gondolatokba is kiiktathatatlanul beszivárgó zsarnokságot mutatja fel. Eleinte még van szerepe az ellentétesnek látszó szinteket azonosítóan egybevonó nemcsak (hanem) ott van párosításnak, a nemcsak azonban utoljára a 24. szakaszban fordul elő, s már a váltás közelétől (13 szakasz) kezdve fokozatosan átveszi a helyét a merttel kezdődő szerkezetek sora, amelyek a vers végéig ívelnek. A

vers alapjelentésének alapmondata teljességében tehát körülbelül így írható le: Hol zsarnokság van, ott a zsarnokság nemcsak a hatalom közvetlen eszközrendszerében mutatkozik meg, hanem mindenben és mindenkiben, mert a zsarnokság szellemisége mindent és mmdenkit áthat, akár akarja, akár nem. S valóban: mindenki szem a láncban; belőled bíízlik, árad, magad is zsarnokság vagy. A zsarnokság személytelen társadalmi általánosságát és a legszemélyesebb sorsba való könyörtelen behatolását a vers igehasználata is szemléletesen kifejezi. A van általánossága, az egyes és többes számú harmadik személy távolságtartó jellege fokozatosan átalakul. Eleinte csak egy-egy bizonytalan, a versszak szituációjára utaló egyes szám második személyű igealak kerül a szövegbe (7., 11 versszak,), s még a 17 szakasz régi istened kifejezése is felfogható ilyennek, de mint már láttuk, ez a fordulat kulcsstrófája, s valóban, a 19.

szakasztól kezdve feltűnően megszaporodik a kettősjelentéskörű tegező forma Kettős, mert magától értetődő, hogy ez a te egyrészt a vers minden olvasója, másrészt maga a lírai én, még tágabban pedig minden zsarnoki rendszer minden állampolgára. Teljesen egyértelművé válik a tegezés kétirányúsága a befejező részben, ahol a zsarnokság által meghatározott az éppen megszülető alkotás is: mert ahol zsarnokság van, minden hiában, e dal is, az ilyen hü, akármilyen mű, mert ott áll eleve sírodnál, ő mondja meg, ki voltál, porod is neki szolgál. A költemény egészére természetesen mmii minden próféciára a költői túlzás is jellemző: sokan gondolhatják, hogy ilyen fokú zsarnokság nem létezhet. S ha totálissá növesztetten még nem is volt rá példa, a 20. század felmutatott már több olyan rendszert, amelyik erre törekedett Az igazi költői túlzás lényegében az eflenálllás lehetetlenségének fikciója. Erdemes

azonban arra is felfigyelni, hogy a verskezdő van-ok mindvégig meghatározzák az időszemléletet is. A vers jelen ideje a lényegi változásoktól mentessé növesztett jelen idő, s bár néhányszor megjelennek múlt idejű igealakok is, azok az adott versszak miniatűr képének dramatikus szituációjából adódnak. A zsarnokságjelenében nincs történelmi dinamizmus, ezért válik e zárt világon belül a zsarnokságellenes mű is a rendszer foglyává. Ezért hiányzik ajövő idő, a feltétele sség a záró szakaszból is, pedig az a ma élők halála utáni állapotra utal. Am aki élt zsarnoki korban, az nem törölheti életéből e szakaszt akkor sem, ha az Csupán átmeneti érvényű. Illyés alkotásának nemcsak világirodalmi előzménye van, hanem kései továbbgondolása is. Bartók Vannak alkotások, amelyekről már megjelenésük pillanatában tudni lehet, hogy remekművek. A Bartók kétségtelenül ezek közé tartozik. Bartók Béla halálának 10

évfordulóján, 1955 őszénjelent meg a Színház és Mozi lapjain. Már megjelenése előtt híre járt, a lapot a pult alól elkapkodták, hiába is próbálták betiltani Nyilvánvaló, hogy a közvetlen politikai mondandó csigázta fel az érdeklődést. A vers az 1956 könyvhetére megjelenő Kézfogások című kötetben is helyet kapott. A kötet elemzői szinte kivétel nélkül kiemelten említik a verset, mint Illyés gondolati lírájának egyik csúcsteljesítményét. E mű teljesebb körű megértéséhez szükséges a keletkezés korának alaposabb művelődéstörténeti ismerete, nemcsak annak tudása, hogy Ugyancsak a „zsarnokság” korában született. A versnek az aktuálison túl általánosan érvényes jelentésköre is van, Sőt ez a meghatározó, ám az aktuális síkon is kettős a vita. Az általános politikai vita a zsarnokság társadalmi gyakorlatát bírálja, a művészetpolitikai vita viszont a zsarnokság és az Új iránti általános

értetlenség összefonódó szemléletét utasítja el. A vers nyitánya ezt a művészetpolitikai, fogadtatástörténeti vitát intonálja A „nekik” és a „nekünk” világosan két szemben álló táborra tagol, s míg a szöveg első sorait olvasva e két tábor pusztán a Bartókot értők és az őt elutasítók köre, már az 1. versszak végére egyértelművé lesz a „hangzavar” társadahni funkciója, valóságtükröző szerepe Ez az indítás az egész művön végighúzódó fő témát ragadja meg. Bartók Zenéjét értelmezve az ötvenes évekről stratégiailag és taktikailag is fontosat lehetett mondani. Polarizáló erő volt a Bartókhoz való viszony Segített rávilágítani a teremtő és a sematikus mű közti lényeges különbségre. Bartók soha nem illett a sémákhoz, és 1945 után miközben világszerte az egyetemes zenetörténet egyik legnagyobbjaként kezdték tisztelni fokozatosan kiszorult a hazai zenei életből és képzésből is.

Még a Cantataprofana is formalista műnek számított, nemcsak A csodálatos mandarin. A vezető kultúrpolitikus, RévaiJózsef nyomatékosan beszélt egyes nagy művészek, köztükJózsef Attila, Bartók Béla dekadenciájáról, néptől való idegenségéről, s ez mintegy kanonizálta, bár teljessé sohasem tette a kirekesztést. 1955 viszont már az oldódás éve lehetett Bartók fogadtatástörténetében is. Nemcsak a zenei, hanem az irodalmi élet is kiemelten foglalkozott a zeneszerzővel, az Uj Hang Bartók-számot készített, közreadta az évforduló alkalmával született másik nagy lírai remeket, Juhász Ferenc művét, amely ekkor még a Szan’as-ének címet kapta. A közlemények közös és lényegi magja annak a felismerése, hogy Bartók műve példát adó, a művész és a nép helyes kapcsolatára rámutató. Ezt a publicisztikusan megfogalmazott gondolatkört varázsolta költészetté Illyés verse A 112 soros, szabálytalan hosszúságú strófákra

tagolt költemény az életműkiadás végleges változatában 11 szakaszra bomlik, azonban nem a strófák a lényeges szerkezeti egységek. Nagyobb tömbökbe, összesen háromba tömörülnek. Az indító szakasz minősíti Bartók zenéjét, mindjárt a vitát, az ellentétet is kimondva, s ezt a zenét az emberi lélek kifejezőjének tartva. Illyés látszólag elfogadja az ellenvéleményt: igen, „hangzavar” Bartók zenéje, de valójában mégiscsak elutasítja e nézetet, mondván: ez a zene a valosag „hangzavarat tükrözi, s éppen ezzel lehet „vígasz”. Rokon ez a gondolat aJózsef Attila által tervezett Bartók-tanulmány vázlatában kifejtettekkel: a disszonancia és a konszonancia dialektikus kapcsolatával. E vázlat két fő pontja érdemel itt figyelmet: „Csak disszonancia által lehetséges alkotás. A konsz nem egyéb megértett d’isszonanciánál” és „a disz. tulajdonképpen probléma Probléma nélkül annak megoldása nincs, tehát konsz.

sincs “Bartók tehát egy hamis társadalmi konszonancia mögött fölfedezte a lényeget: a nép kirekesztődött ebből a század eleji konszonanciából, amely éppen ezért hamis. A Bartók-életműnek ez az a tanulsága, amelyet Illyés verse a középpontba állít, nyomatékosan a 2. versszakban, ott közvetlenül is kimondva, hogy Bartók zenéje a nép hangja. A 3 versszak közvetlenül Bartókot szólítja meg, s mintegy összefoglalja az addigi gondolatsort. Itt történik közvetlen utalás Vörösmarty Mihály Liszt Ferenchez címzett ódájára. A Bartók az alaphelyzetet s a gondolati anyag szerkezetét tekintve e mű szabad parafrázisa. A korszak reprezentatív nemzeti költője szólt 1840-ben s 1955-ben egyaránt a világhírű pályatárshoz. Egyikük-nél sem valamiféle ünnepi alkalom szüli a verset, így nem is lesznek szabványódák A nemzet és az emberiség gondja-baja, a társadalmi-nemzeti távlat kérdése az alapvető mindkét költő számára, s

ennek megfogalmazásához találnak fogódzót a híres zeneszerző kortársakhoz Írott ars poeticákban. A lírai alaphelyzetet azonban lényegesen módosítja, hogy Liszt Ferenc ugyan már „hírhedett zenésze a világnak “1840-ben, de még Fiatal, a pálya kezdetén álló ember. Vörösmarty tehát felszólít, kér, tanácsot ad, az eszményt mutatja föl: mi a művész feladata. Azt a társadalmi reményt és azt a kísértő reménytelenséget, amely a reformkori Vörösmarty pályáját olyjellegzetesen végigkíséri, ez az óda is tükrözi, de a feltételezett lehetőség a hangsúlyos. Illyés Gyula viszont egy lezárt pálya tanúságait tárja fel, a Bartók-modellt, a bartóki ars poeticát állitja kora elé példaként. Nem azt mondja tehát, hogy: légy példává, s mi majd követünk, hanem: Ime a példa, ezt kell követnünk. Bartók „hírhedettsége’~ a közlés idézőjelessége egyrészt utalás a Vörösmarty-versre, másrészt a „nekik”

véleményére, de arra is, hogy a fogalom egy évszázad alatt döntőjelentésváltozáson ment keresztül: most már nem elhíresült személyre vonatkozik. A Bartók körüli vita a híres és a hírhedett alak kettősségével is megragadható E harmadik szakasszal zárul a vers első nagyobb szerkezeti egysége. A gondolatmenet szigorúan következetes: disszonancia van a zenében s az emberi lélekben, azért, mert a társadalomban is. Anép azonban rendet akar, Bartók érti és ki is fejezi ezt a vágyat. A „hanezavar” kifejezésére számos költői eszköz alkalmas Gondolhatjuk, elsősorban a hangok. Van erre is példa az első szakaszban, ahol az alliterációk, a magas-mély hangváltakozások, a kiválasztott szavak hangállományának jellege is érzékelteti a tartalmilag felidézettet: Földre hullt pohár fölcsattanó szitok-szavát, fűrész foga közé szorult reszelő sikongató jaját tanu~ja hegedű s éneklő gége A zaklatottság érzetét azonban

elsősorban nem hanghatásokkal éri el a költő, hanem a sorok tördelésével. Illyésre általában a nyugodt, tempós vers-építkezés volt ebben az időben ajellemző. Ritkán használt enjambement-t, főleg éleset, azaz szorosan összetartozó fogalmakat szétválasztót. A Bartókban Viszont a soroknak közel 26%-a élesen áthajló, az első szerkezeti egységben ez az arány 38%. Szorosan összefügg az így keltett zaklatottsággal, hogy az 16. szakaszban a kérdő és a felkiáltó mondatok dominálnak Az elsó két versszak 1 kérdő és 9 felkiáltó mondatából ráadásul 6 a sorok belsejében végződik. A vers második gondolati köre, második „tétele” szorosan az elsőre épül. A 4 szakasz az egyéntől a hazán át az emberiségig táguló körben mutatja be ismét, hogy baj van. Zene és társadalom alapvető kapcsolatát, a zene valódi társadalmi szerepét fogalmazza meg, az életigenlést állítva a középpontba. Ahhoz azonban, hogy megszűnjön a

disszonancia, a bajjal szembe kell nézni, miként Bartók tette, aki ezzel segített a legtöbbet, hirdeti az ismét a művészt megszólító 6. szakasz, amely le is zárja a második szerkezeti egységet Ez a középső részjóval higgadtabb, meditálóbb építkezésű, mint az első Az indulatok magas hőfoka nem csökken, de most már egyértelműen e zene diadalmas társadalmi hatásáról van szó. A megtalált művészi igazság aforizmaszerű, részben szállóigévé is vált tömör kifejezésekben summázza a legfőbb gondolatokat, főként az alapigazságot: „Mert növeli, ki elfódi a bajt.” Szünet helyett egy ugyancsak általános igazságot megfogalmazó esztétikai gondolat köti az eddigiekhez a harmadik szerkezeti egységet: ki Szépen kimondja a rettenetet, azzalföl is oldja. A disszonanciakonszonancja művészi megjelenítésének kérdését ez a tétel érvényesen megfogalmazza, de a költő úgy véli, még mindig nem mondott eleget a 20. századi

tapasztalatokról Eddig analógiás kapcsolatot teremtett Bartók kora és az ötvenes évek első fele között, most nagyobb történelmi korszak azonosjegyeit emeli ki, az egész 20. század disszonancíájáról beszél: Mert olyanokat éltünk meg, amin? ma sincs ige. Ezt bontja ki a következőkben a képzőművészet kortárs zsenijére, Picassóra, az ő „formazavarára” utalva, még általánosabbá téve a disszonancia szükségszerű művészi megjelenítését. A 10 szakasz ismét feloldja a vers disszonanciáját a zene szabadító hatásáról szól. A rapszodikus indítású, majd meditálóvá szelídűlő óda itt himnikussá alakul át, szerkezetileg is fontos és pontos helyen idézve meg Bartók nagy szimfonikus műveinek életigenlő tételeit. A lezárás harmadszor is megszólítja Bartókot, s mintegy összegzi még egyszer a vers fő témáit, gondolatait: sok és rettenetes baj van a 20. században, a zene emberi jövőt ígér, Bartók és Kodály a

valóságot elemzi zenéjében, s ezzel a gyógyulást, a normálisabb emberi jövőt segíti diadalra. Illyés költészetére mindvégig a tárgyiasság a jellemző A harmincas években kidolgozott epikus jellegű leírás és részletező meditáció azonban mindinkább átalakult az ötvenes években, s a korábbiak helyét fokozatosan egy mozgahnasabb, kihagyásosabb, vibrálóbb szerkezetű verstípus foglalta el, amely sokat hasznosított a hajdani avantgárd tapasztalatokból is. Igy a versek gondolati anyaga gazdagabbá, több dimenziót kibontóvá vált. Ennek egyik első példája a Bartók, de az Új típusú vers a Dőlt vitorla (1965) és a Fekete-fehér (1968) kötetekben vált általánossá. Koszorú Ez az 1970-ben született vers himnusz „A mag,yar nép zivataros századaiból” és zivataros jelenéből. Himnusz az anyanyelvhez és azokhoz, akik használják s ezáltal őrzik is ezt a nyelvet. Az anyanyelvet illeti a koszorú, amely nem a dicséret

babérleveleiből fonódik, hanem a magyarul beszélők történelmének, elesett társadalmi rétegeinek, szétszórt népcsoportjainak szenvedeseibol, a szenvedések ellenére megőrzött hűségéből. Voltaképpen ez a hűség az egyetlen érték, ami átmenthető volt, ami megőrizte a magyarságot Az anya-nyelv története és sorsa egyúttal a magyarság története és sorsa is. A tekintet számára szabálytalanul kanyargó, rímtelen sorokat szigorú rend szervezi egységessé. A vers mindvégig a daktilus ereszkedő ritmusában szól. Az éles áthajlások itt nem a zaklatottságot fejezik ki Szinte úgy fonódnak együvé a sorok s bennük a tagmondatok ‚ mint a koszorút alkotó ágak. A leggyakoribb írásjel a vessző, a pontosvessző; a gondolatjelek, a kettőspontok, a zárójeles közbeékelések és a kötőjeles szóösszetételek egyrészt a magyar nyelv kifejező erejének változatosságát jelzik, másrészt azt, hogy a költő szinte egyetlen

lélegzetvétellel, egyetlen mondatban akar mindent elmondani anyanyelvéről. (A szöveg a 23. sortól egyetlen sokszorosan összetett mondat) A Koszorú indítása veszélybelyzetet ragad meg Akit a koszorú illet, lefojtva, megalázottan, a talaj szintjén, a fű közt, a gazban, az aljban él. Újra ügy, miként szinte mindig. A második versszakban a történelem egy hasonlatsorban idéződik fel: ajelen helyzet értelmezését elősegítő viszonyítási pontként. A hangsúlyos a konokul ismétlődő most helyzete lesz, a történelem és ajelen a hajszálgyökér motívumában egyesül. Illyés Gyula egyik esszékötetének is ezt a képet adta címül. A hajszálgyökerek azokat a sokrétű érzelmi-gondolati kapcsolatokat jelentik, amelyek az embert közösségeihez: családjához, osztályához, nemzetéhez s az emberiséghez kötik. A továbbiakban ezekből a kapcsolatokból idéz meg néhányat a vers: a mosolygás, a könny érzelmi, a hűség, a hit, a remény, a

szabadság gondolati fogalmaival. Körképszerűen sorolja fel azokat a rétegeket és képviselőiket, akik „csak” ismerik és használják (őrzik) a nyelvet legelemibb életfunkcióikban, a társadalom legmélyebb bugyraiba szorultan is, akik egy nyelven beszélnek, s akiket a társadalom másik fele, a valamilyen hatalmon lévő nem ért meg, bárha ő is magyarul szólal meg. „Tanár-kigúnyolta diák” kezdődik a sor, s a Puszták népéből tudhatjuk, hogy ennek az állításnak önéletrajzi háttere is van. A pusztáról a mezővárosi gimnáziumba kerülő fiú tájszólásban beszélt, s az egyik tanár ezért kigúnyolta, megszégyenítette. Fontos ennek az összefüggésnek az ismerete, mert így még hitelesebb a felsorolást záró, a sorba önmagát is belehelyező állítás: köpések-mosta-, dühpirja-törölte orcájújiaid közül egy. A vers záró részében a költő lesz a középponti alak. Onértékelése tudatos és pontos Az önmagáról adott

pozitív kép még hangsúlyosabbá teszi a verset záró gesztust: ami elismerést a költő azaz az anyanyelv művésze kap, az magát az anyanyelvet illeti. A költővé nevelő anyanyelv és az emberré nevelő édesanya képe játszik át egymásba, s ez természetes, hiszen az anya-nyelvre is az édesanya tanít meg elsősorban. A Koszorú folyamatosan negatív társadalmi élethelyzeteket sorolt fel, a fölmagasodás hiányát mutatta. A záró részben a költő anyanyelve előtt tiszteleg. A nyelv a költők munkaeszköze, ugyanakkor anyanyelve is, nemcsak technikai-formai lehetőségek gazdag tárháza, hanem a történelmi-társadalmi ismeretanyag érzelmi töltésű kincsesbányája is. Illyés Gyula verse az előbbi segítségével az utóbbit hangsúlyozza Puszták népe Illyés szépprózai alkotásai nehezen sorolhatók be a hagyományos műfajok közé: esszét, tanulmányt, tiszta epikát, vallomást és tárgyias tényközlést, önéletrajzot és szociográfiát

vegyítenek. Egyértelműbben epikus műveinek nagyobb része beilleszthető egy laza önéletrajzi sorozatba. A Puszták népe (1936) a kezdetekről, a Kora tavasz (1941) a világháborús évekről, a Beatrice apródjai (1979) a forradalmak utáni korszakról, a Hunok Párizsban (1946) az első Párizsi esztendőről szól. A Kháron ladikján (1969) esszéregény „az öregedés tünetei”-t boncolgatja. Az Ebéd a kastélyban (1962) bizonyos mértékig a Puszták népe sajátosan illyési folytatásának is tekinthető: az 1945 utáni megváltozott világot a korábban a pusztán is tulajdonos grófi család sorsában mutatja fel. A harmincas években a szociális érzékenységű írók egyre inkább feladatuknak érezték, hogy a közvéleményt megismertessék a hazai társadalom valóságos állapotával, egyes néprétegek életének tarthatatlanságával. A földművelő lakosság különböző rétegeinek állapotáról még mindig elnagyolt kép élt a köztudatban. A

népi írók mozgalma ezt a képet is hitelesebbé és árnyaltabbá kívánta tenni. E cél eléréséhez különösen alkalmas műfajnak bizonyult az irodalmi szociográfia, amely átmeneti műfaj a szociológia tudománya és a szépirodalom között. Olyan társadalomrajzot ad, amely a tudományos leírás és a művészi megjelenítés elemeit egyaránt magában foglalja. Az átmeneti jellegből következik, hogy az egyes művek hol a tudományhoz, hol a szépirodalomhoz állnak közelebb. Nagy Lajos Kiskunhalom és Illyés Puszták népe című munkája „igazi” szépirodalmi alkotásnak is tekinthető. Tudományos jellegű viszont Erdei Ferenc munkássága. A Puszták népe a magyar szociográfiai irodalom legismertebb alkotása. Szabatos társadalonirajz, ugyanakkor emlékezéssel átszőtt önéletrajz is Amit a szerző leír, azt gyermekkorában közvetlenül is átélte. Leírása tehát egyúttal felidézés is Tárgyiasság és személyesség szétbonthatatlanul

egymásra rétegződik. A kortársak számára puszta tényanyagával is felfedező könyv volt a Puszták népe. A magyar társadalom olyan tömegeiről hozott híradást, amelyekről a közvélemény szinte semmit nem tudott. A műnek nincs regényszerű cselekménye Tárgyias leírást ad a pusztai cselédek életének általános, mindenkire és mindenholjellemző vonásairól, tehát a hazai nagybirtokrendszer sajátosságairól, amelyet saját emlékeivel tesz érzékletessé. Az elbeszélt sorsképlet egyrészt a változatlanságot, az életforma merev állandóságát hangsúlyozza, másrészt az életrajz szintjén mégiscsak van változás: lehetségessé válik a család számára a kiemelkedés a pusztáról. A mű időszerkezete így szintén két alapszempontot érvényesít. A pusztai változatlan életben is van azonban valami elmozdulás. Három nemzedék sorsa s ennek megfelelően három korszak jelenik meg A nagyszülőké a kiegyezés korát idézi fel. A

szülőké a századelőt, ez a kor adja az író gyermekkori élményeit is. Végül az elbeszélő felnőttkora, a harmincas évek egyúttal a megírás és a szembesítés ideje is Az idős nagyszülők a kiegyezés korát nosztalgikusan idézik fel. Számuk-ra a pusztai élet állandó sorvadástjelent Igazuk van: a nagybirtok kapitalizálódása fokozatosan ront amúgy is sivár sorsukon. Szigorúbb gazdálkodási rend lépett érvénybe, a feudalizmus korának szabadabb élelemszerzési lehetőségeit felszámolták, a cselédek sorsa, fizetsége viszont továbbra is a régi maradt. A harmincas évek beépítése azért is fontos, mert ez az időszelet nyomatékosan képes érzékeltetni, hogy a pusztaiak helyzete tovább romlott. Ugyanakkor az író személyes emlékidézésének tárgyias ellenpontja ajelen tényszerű adatközlése. Ami gyerekként még szépnek is látszhatott, de legalábbis természetes rendnek, azt a felnőtt szörnyűnek tartja. Végül is az író a

megírás jelen idejében akar változásokat elősegítő cselekvésre ösztönözni. A pusztai élet deformálja az emberi személyiséget. A szociális-fizikai nyomorúság tudati nyomorúsággal társul Ha értékekben szegényes is ez a világ, azért nem érték nélküli. A korlátozott, de rendkívül fontos értékek közé tartozik először is a gyermeklétnek még Ott is otthonosságot és emberiességet sugárzó korszaka. Ertékképző és -megőrző erő az esküvő, a felnőttlét egyetlen nagy öröme, és ilyenek a Vasárnap délutánok is’ amelyekkel „szabadon” gazdálkodhatnak a cselédek. Hangsúlyos Szerepet kap a népművészet A legfontosabb azonban maga a nagy álom: az önálló, „szabad” emberré válás. A mű elbeszélője és a puszták népe között a legteljesebb azonosság éppen ezen a szinten jön létre: ami a pusztaiak értékhiányos világában a legfőbb érték, azaz a felemelkedés a nemzetbe, a „hazateremtés”, ugyanaz lesz az

egész nemzetben gondolkodó elbeszélő számára is a legfőbb érték, hiszen az értékhiányos nemzettest a pusztaiak áhnának megvalósulásával válhat értékekben gazdaggá. A kiválás problémája tehát mind a társadalomrajz, mind az életrajz síkján jelen van, s mindegyiken példázatos erejűvé válik. Az elbeszélő kiválása tény, de ez a karriertörténet nem eredményként, hanem problémaként épül a műbe. Aki kiválik, az általában elveszíti kapcsolatát a pusztaiakkal. A hűség, a vísszatalálás az elbeszélő fontos gondja, s Illyés egész harmincas évekbeli munkásságában központi kérdés. A zárófejezet hangsúlyozza a kiválás különös ritkaságát. Az egész műnek a jelenre vonatkozó szemlélete azt sugallja, hogy az egyéni kiválás nem megoldás, itt csak általános társadalmi fordulat segíthet. A befejezés nyitottsága egyrészt az egyéni kiválás rezignált megítéléséből, másrészt az igazi megoldás

sejtetéséből és meghatározhatatlan távolságából következik. A forradalmi jellegű változásokjelen esetben azt jelentik, hogy fel kellene számolni a feudális rend tarthatatlanul anakronisztikus vonásait, minden polgárra kiterjeszteni a polgár modern fogalmát, s lehetővé tenni a polgárosodást. A feudalizmus jelenlétének drasztikusságát közvetve igazolja az a hetvenes évekből való híradás is, amely szerint a londoni angol nyelvű kiadás után Uj-Zélandban kötelező olvasmány lett a Puszták népe, hogy az ottani diákok ennek alapján alkothassanak fogalmat maguknak arról, mi is az a náluk ismeretlen feudalizmus. A mű alapjelentése a szociális helyzet megváltoztatását követeli Erre épül rá a példázatos önéletrajzi történet a kiválásról és a visszatalálásról. A műnek azonban tárgya a magyarságszemlélet hamissága, kettőssége is. A „büszke, dicső, szabad” magyarság milliós tömegeiről bizonyítja be az író, hogy

semmiben sem felelnek meg a róluk alkotott képnek, hogy szégyenletes szolgasorban élnek. A címben szereplő puszta fogalma leíró szinten a nagybirtok cselédségének lakóhelye Jelképesen azonban, az irodalom és a közhelyek szintjén is, elsősorban Petőfi Sándor költészetének hatására a puszta a szabadság világa, az öntudatos ember tevékenységének színtere. E kétjelentéskör rétegződik egymásra, és az első megsemmisíti a második érvényességét, a szabadság helyett a szolgaságot abszolutizállja. Ez a szolgaság átsugárzik az egész magyarságra, nemcsak a „nemzet alatt”, hanem a nemzetben élőkre is, vagyis a nemzetszemlélet egésze önkritikusjellegű. Az elbeszélő nemcsak a cselédek szociális és kulturális felemelkedését sürgeti, nemcsak azt követeli, hogyválhassanakvégre a nemzet részeivé, hanem aztis, hogy az egész nemzet egészségesebbé alakulhasson. Az elbeszélő hol szereplője, hol tanúja a történetnek, a

pusztaiak sorsának. Ebből az összetett Írói nézőpontból következik a stílus összetettsége is. Az egyik réteg tárgyias, visszafogottan szenvtelen A tény- és adatközlések természetes formája ez. De ha a tényhez személyes és pozitív emlék is kötődik, akkor nemegyszer melegség, idill, elégikusság hatja át a stílust. Szép példája ennek mindjárt a 2 fejezetben a Petőfi-élmény felidézése Ha a tény közlése kapcsán az elbeszélő nem tudja, nem akarja visszatartani felháborodását, akkor az irónia, a gúny eszközéhez nyál. A mű témájának és megformálási módjának különössége következtében nemegyszer fordul elő, hogy egy pusztán tényközlőnek látszó mondat tartalmánál fogva ironikus jelentőségű lesz. Az író szenvtelensége látszólagos. Kifejezési forma ez, amellyel hangsúlyosabban tudja felhívni a figyelmet a cselédség helyzetének abszurditására. ILLYÉS GYULA (1902-1983) Egy uradalmi pusztán,

Felsőrácegrespusztán született 1902. n ovember 2 -án Uradalmi gé pészcsaládban született. A család két ága nagy vallási vitában állt egymással (anyai ágon a dédapa református pap volt), végül ez vezetett ahhoz, hogy a szülők 1916-ban elváltak. Illyés gyula a harmadik gyermek volt a családban Középiskoláit Dombóváron és Budapesten járja. 11 éves koráig még kisebb városban sem volt, ifjúságától mindhaláláig úgy tartotta nyilván magát, hogy a puszták paraszti népének fia. Ezeket az élményeket örökíti meg a Puszták népe című szociográfiájában. 1921-ben a budapesti bölcsészkar hallgatója magyar-francia szakon, közben illegális tevékenységet is végzett. A várható letartóztatás elől 1921 végén Párizsba menekült A Sorbonne előadásit látogatta, és bekapcsolódott az irodalmi életbe. Első versét – névtelenül – még 1920-ban közölte a Népszava, 1923-tól előbb emigráns folyóiratok (Ma), majd

magyarországiak közölték fordításait, kritikáit, verseit. 1925-től – hogy családja a kellemetlenségeket elkerülhesse – az I llés cs aládnév h elyett a z I llyés változatot használta. 1926-ban – amnesztiának köszönhetően – hazatérhetett. Tisztviselő lett egy biztosítótársaságnál, 1937-től a Nemzeti Bank sajtóreferense. A szintén hazatért Kassák Lajos lapjainak (Dokumentum, M unka) munkatársa, 1927 végétől a nyugat is rendszeresen közölte, sőt 1928-ban első verseskönyvét is kiadták (Nehéz f öld). Barátságot kötött Babitscsal, aki egy ideig még latinra is tanította őt, Németh Lászlóval, József Attilával pedig egy időben baráti viszonyban volt. 1931-től összesen négyszer kapott Baumgarten-díjat 1937-től a Nyugat társszerkesztője, 1941-44 között a Nyugatot folytató Magyar C sillag szerkesztője. 1931-ben házasságot kötött Juvancz Irmával. 1938-ban – többszöri különélés után – elváltak. 1939-ben

feleségül vette Kozmutza Flórát, aki pszichológus, gyógypedagógus volt Egy leánygyermekük született. A harmincas években megjelent írásai: • Három öreg (elbeszélő költemény; 1931), • Puszták népe (szociográfia; 1936), • Petőfi (1936) Illyés Gyula szerint a magyar irodalom két legszebb sora: ”Elhull a virág, eliramlik az élet” (Petőfi) és „Lassanként koszorúm bimbaja elvirít.” (Berzsenyi-vers, A közelítő tél a művészi kompozíció szempontjából az egyik legszebb.), • Rend a romokban (verseskötet; 1937), • Magyarok (naplójegyzetek; 1938), • Összegyűjtött versei (1940). 1 A német megszállás után bujdosni kényszerült. 1945 elejétől részt vett a Nemzeti Parasztpárt munkájában, országgyűlési képviselő lett, de hamarosan visszavonult a politikai szerepléstől. Szerkesztette az újraindított Választ (1946-49), 1948-ban elsők között tüntették ki Kossuth-díjjal. 1950-ben keletkezett híres verse, az

Egy m ondat a z sarnokságról, melynek megjelentetését 1956 őszéig meg sem kísérelhette. Állásfoglalás volt részéről, hogy 1947 és 1956 között nem adta ki kötetben új verseit, valamint, hogy megjelent munkáiban, főként drámáiban a nemzeti függetlenség ügyét és a valódi demokráciát állította középpontba. Kézfogások című nagyhatású verseskönyve 1956-ban jelent meg. további legfontosabb lírai gyűjteményei: Dőlt vitorla (1965), Fekete-fehér (1968), Mindent lehet (1973). 1956 után műveit nem vagy csak erős szelektálással nagy késéssel adták ki, mutatták be színházakban, s rendszeresen figyelmeztették, hogy milyen írónak kellene lennie. A hatvanas évek második felétől az irodalmi élet egésze a nemzeti költőnek kijáró tisztelettel vette körül. Több rangos nemzetközi kitüntetést kapott, 1970-ben harmadszor is kitüntették Kossuth-díjjal. Életműsorozata 22 kötetben jelent meg 1969-1986 között Naplójegyzetei

további nyolc kötetben láttak napvilágot halála után. 1983. áp rilis 15 -én hunyt el, a Farkasréti temetőben nyugszik Temetése ellenzéki tüntetésszámba ment át. Költői kibontakozás Illyés kitűnő verselő, költeményeit mondani is kellemes. Hangütése szerelemtől politikai indulatokig otthonos a líra témavilágában. Első kötete (Nehéz föld, 1928) a Nyugat kiadásában jelent meg. A Három öreg című elbeszélő költemény (1931) két nagyapjának és az őt írni tanító öregbéresnek állít emléket. Az új népiesség e mintadarabját Babits Mihály is méltatta. A pálya első összegző-szintetizáló v erseskönyve a Rend a r omokban (1937). Itt a versek sora elszántan várja, jövendöli a forradalmi változások szükségességét, de ugyanakkor szembesülni kell a változatlansággal is (Dózsa györgy beszéde a ceglédi piacon; ozorai példa; Nem menekülhetsz; A kacsalábon forgó vár). 1945 e lején keletkezett Nem vo lt el ég című

költeménye, amely a világháborús évek tapasztalatai alapján okkal állítja, hogy a „haza a magasban”, azaz az eszmények köre, amely a pozitív nemzeti hagyományokból táplálkozik, nem volt elegendő ahhoz, hogy az ország épen kerüljön ki a háborúból. A felelősség nem egyeseké, nem egy-egy osztályé, hanem egyetemlegesen a haza minden polgáráé, beleértve a vers beszélőjét is. Egy ideig a há ború ut áni é vekben, amíg a közéleti légkör el nem komorult, aktív résztvevője volt a közéletnek, de a negyvenes évek végétől visszavonult a gyakorlati politikától. És ha közben írt is politikai tárgyú verseket (mint az oly nagy hatású „Egy mondat a zsarnokságról”-t), csak 1956 lázas heteiben adta közre, hogy utána évekig szó se essék róla. Leghatásosabb - és legszebb - verses művei inkább epikus jellegűek. A kifejezett elbeszélő költemények mellett (Hősökről beszélek, Három ör eg, Ifjúság) legszemléletesebb

költői művei azok a balladaszerű rövid epikus versek, amelyek a magyar történelem egy-egy pillanatát idézik, mint a Dózsa b eszéde vagy legkitűnőbb történelmi példázata, Az oz orai példa. 2 Egy mondat a zsarnokságról Történelmi előzmény: 1945 után a reményeket hamarosan kétségek váltották fel, majd a bizonyosság, hogy megint veszítettünk. A költő Petőfit idézve figyelmezteti az országot: „hazát kell nekünk is teremtenünk!” (Az új nemzetgyűléshez). A zsarnokság: A zsarnokság minden korban és minden változatában emberellenes. Az Egy mondat a z sarnokságról (1950) egyetlen mondata az e gyik l eghosszabb m agyar versmondat: éppen kétszáz s oron, ötven n égysoros s trófán keresztül tart. (A verset első megjelenéséhez Illyés emlékezetből írta le, feltehetően ez is magyarázza, hogy szöveghiányos ez a változat, ugyanakkor ez az 1956-os közlés a legtöbb későbbi kiadás alapja, az életműkiadásban is ez

szerepel.) Keletkezési ideje: Az Irodalmi Újság 1956. november 2-i száma közölte, utána már csak a költő halála után publikálták. Először nem engedélyezték megjelenését, később pedig már Illyés nem engedélyezte, hogy kiadják. Fogadtatás: 1956 hatására nemzetközi hírűvé vált a költemény, egy világhírű francia művel van rokonságban: Paul Éduard Szabadság című költeményével, amely 1941-ben keletkezett, és a francia s általában az antifasiszta és minden másfajta elnyomás ellen küzdő népek jelképévé vált. A francia költő verse a mindenhol jelenvaló, a mindenhová jelenvalónak képzelt szabadság fogalmát állítja a középpontba, Illyésé ennek ellentettjét, a zsarnokságot mutatja meg mindenben. Formai-szerkezeti minta: Feltételezhető a litánia szerkezete, formája. Ez keresztény egyházi irodalmi műfaj, amelynek lényege a verssor egyik felének változtatása, másik felének változatlan ismétlése. Illyés

versében a sornak a négy rövid sorból álló versszak felel meg, s az ismétléshez sem merev szabályossággal ragaszkodik. A litánia szerkezetének másik sajátossága a monotónia, ami ugyancsak jellemző e műre is. A monotónia általában művészi hiányosság következménye, itt azonban a kifejezés plasztikusságát szolgáló eszköz: a rendszer, a zsarnokság végzetes egyöntetűségét, a külön utak lehetetlenségét is kifejezi. Ugyanakkor végzetes f öldi l éthelyzetet f est úgy, hogy rájátszik a kereszténység földi siralomvölgy képzetére. A litániák rendre az „Uram, irgalmazz!” (Kyrie eleison) kifejezéssel kezdődtek és végződtek, s a zsarnokságról festett irgalmatlan kép is irgalom után kiált: nem a túlvilágon, hanem itt a földön kellene az elviselhetetlent megváltoztatni. Alapmondat: A sokszorosan összetett versmondat alapmondata a ve rs i ndítása: „Hol zsarnokság van, / ott zsarnokság van.” A vers egésze éppen azt

részletezi, hogy mi mindenben van zsarnokság azon túl is, ami a köztudatban hozzátartozik ehhez a fogalomhoz. Az 1-14 szakasz az általános zsarnokságképet és annak 20. századi újdonságait sorolja Fordulat: A vál tozás a 14. s zakaszban indul meg, ahol a zsarnokság művészetben való megnyilvánulására tér át. Eleinte szinte észrevétlen az átmenet: az ünnepi gyűlések ütemes tapsai is a rendszer szertartásai közé tartoztak, akárcsak az operában zajló díszünnepségek. A művészetre utal a zene szó, majd a továbbiakban a kőszobor, a festmény, amelyek egyaránt a vezérek dicsőségét hivatottak reprezentálni. A 17. s zakaszban azután általánosít, a következő képek a mindennapok életébe, a legszemélyesebb magánéletbe, a gondolatokba is beszivárgó zsarnokságot mutatja fel, s végül elhangzik, hogy „magad is zsarnokság vagy” Lényegében az ellenállás lehetetlenségének fikcióját villantja fel. 3 A v ers i deje: a van

ige sokszori szerepeltetése (verskezdő van-ok) meghatározza az időszemléletet. A vers jelen ideje a lényegi változásoktól mentes jelen idő, s bár néhányszor megjelennek múlt idejű igealakok is, azok az adott versszak miniatűr képéhez kapcsolódnak. A z sarnokság j elenében ni ncs t örténelmi di namizmus, ezért válik e zárt világon belül a zsarnokságellenes mű is a rendszer foglyává. Ezért hiányzik a jövő idő, a feltételesség a záró szakaszból is, pedig az a ma élők halála utáni állapotra utal. Ám aki élt zsarnoki korban, az nem törölheti életéből e szakaszt akkor sem, ha az csupán átmeneti érvényű. Bartók Bartók Béla halálának 10. évfordulóján, 1955 őszén jelent meg a Színház és Mozi lapjain. Már megjelenése előtt híre járt, a lapot a pult alól elkapkodták, hiába is próbálták betiltani. A vers az 1956 könyvhetére megjelenő Kézfogások című kötetben is helyet kapott A kötet elemzői szinte

kivétel nélkül kiemelten említik a verset, mint Illyés gondolati lírájának egyik csúcsteljesítményét. Kettős vita: 1. Az általános politikai vita a zsarnokság társadalmi gyakorlatát bírálja 2. A művészetpolitikai vita viszont a zsarnokság és az új iránti általános értetlenség összefonódó szemléletét utasítja el. A vers nyitánya ezt a művészetpolitikai vitát intonálja. A „nekik” és a „nekünk” világosan két szemben álló táborra tagol, a szöveg első soraiban e két tábor pusztán a Bartókot értők és az őt elutasítók köre, az 1. versszak végén viszont már egyértelmű a „hangzavar” társadalmi funkciója, valóságtükröző szerepe. Fő téma: Bartók zenéjét értelmezve az ötvenes évekről stratégiailag és taktikailag is fontosat lehetett mondani. Polarizáló erő volt a Bartókhoz való viszony Bartók soha nem illett a sémákhoz, és 1945 után – miközben világszerte az egyetemes zenetörténet egyik

legnagyobbjaként kezdték tisztelni – fokozatosan kiszorult a hazai zenei életből és képzésből is. 1955 körül azonban már nemcsak a zenei, hanem az irodalmi élet is kiemelten kezdett foglalkozni a zeneszerzővel, az Új Hang Bartók-számot készített. A v ers: 112 s oros, szabálytalan h osszúságú strófákra tagolt költemény. Az életműkiadás végleges változatában 11 s zakaszra bomlik, azonban nem a strófák a lényeges szerkezeti egységek. Nagyobb tömbökbe, összesen háromba tömörülnek Indító s zakasz: Minősíti Bartók zenéjét, mindjárt a vitát, az ellentétet is kimondva, s ezt a zenét az emberi lélek kifejezőjének tartja. Látszólag elfogadja az ellenvéleményt is: igen, Bartók zenéje „hangzavar”. Valójában azonban elutasítja ezt a nézetet, mondván: ez a zene a valóság „hangzavarát” tükrözi, s éppen ezzel lehet „vígasz”. A 2 versszakban közvetlenül is kimondja, hogy Bartók zen éje a n ép h angja. József

Attila gondolatát követi, miszerint „Csak disszonancia által lehetséges alkotás.” A konszonancia, az együtthangzás csak látszat, a nép ugyanis kirekesztődött ebből a konszonanciából, amely éppen ezért hamis. Vörösmarty: A 3. versszakban közvetlen utalás történik Vörösmarty Liszti F erenchez címzett ódájára. A Bartók az alaphelyzetet és a gondolati anyag szerkezetét tekintve e mű szabad parafrázisa. Egyiküknél sem ünnepi alkalom szüli a verset, így nem is szabványódák A nemzet és az emberiség gondja, a társadalmi-nemzeti távlat kérdése az alapvető mindkét költő számára. Ennek megfogalmazásához találnak fogódzót a híres zeneszerző kortársakhoz írott ars poéticákban. 4 1. 2. Liszt F erenc 1840-ben már „hírhedett zenésze a világnak”, de még fiatal, a pálya kezdetén álló ember. Vörösmarty tehát felszólít, kér, tanácsot ad, az eszményt mutatja fel: mi a művész feladata. A remény feltételezett

lehetősége hangsúlyos Bartók B éla esetében Illyés azonban egy lezárt pálya tanúságait tárja fel, a bartóki ars poéticát állítja kora elé példaként. Nem azt mondja tehát, hogy: légy példává, s mi majd követünk, hanem: Íme a példa, azt kell követnünk. Bartók „hírhedettsége”, a közlés idézőjelessége egyrészt utalás a Vörösmarty-versre, de arra is, hogy a fogalom egy évszázad alatt döntő jelentésváltozáson ment át: most már nem elhíresült személyre vonatkozik. A Bartók körüli vita a híres és a hírhedett alak kettősségével is megragadható. Gondolatmenet: A gondolatmenet szigorúan következetes: disszonancia van a zenében s az emberi lélekben, azért, mert a társadalomban is. A nép azonban rendet akar, Bartók érti és ki is fejezi ezt a vágyat. Zaklatottság érzése: Ezt az érzést nemcsak a hanghatásokkal éri el a költő, hanem a sorok tördelésével is. Illyésre általában a nyugodt, tempós

versépítkezés volt ebben az időben a jellemző. Ritkán használt enjambement-t A Bartókban viszont a sorok 26%-a élesen áthajló, az első szerkezeti egységben ez az arány 38%. Az 1-6 szakaszban a kérdő és felkiáltó mondatok dominálnak, ez is segíti a zaklatottság érzésének felkeltését. Második gon dolati k ör: Zene és társadalom alapvető kapcsolatát, a zene valódi társadalmi szerepét fogalmazza meg, az életigenlést állítva a középpontba. Ahhoz azonban, hogy megszűnjön a disszonancia, a bajjal szembe kell nézni, miként Bartók tette, aki ezzel segített a legtöbbet. Harmadik szerkezeti egység: Az egész 20. század disszonanciájáról beszél: „Mert olyanokat étünk m eg, a mire / ma s incs i ge.” Ezt bontja ki a következőkben a képzőművészet kortárs zsenijére, Picassóra, az ő „formazavarára” utalva, még általánosabbá téve a disszonancia szükségszerű művészi megjelenítését. Lezárás: Harmadszor is

megszólítja Bartókot, s mintegy összegzi még egyszer a vers fő témáit, gondolatait: sok és rettenetes baj van a 20. században, a zene emberi jövőt ígér, Bartók – és Kodály – a valóságot elemzi zenéjében, s ezzel a gyógyulást, a normálisabb emberi jövőt segíti diadalra. Koszorú Ez az 1970-ben született vers himnusz a magyar nép zivataros jelenéből. Himnusz az anyanyelvhez és azokhoz, aki használják, és ezáltal őrzik is ezt a nyelvet. Az anyanyelvet illeti a koszorú, amely a magyarul beszélők történelmének, szétszórt népcsoportjainak szenvedéseiből, s a szenvedések ellenére megőrzött hűségéből fonódik. Voltaképpen ez a hűség az egyetlen érték, ami ármenthető volt, ami megőrizte a magyarságot. Az anyanyelv története és sorsa egyúttal a magyarság története és sorsa. Úgy fonódnak együvé a sorok, mint a koszorút alkotó ágak, azaz a szabálytalanul kanyargó, rímtelen sorokat szigorú rend szervezi

egységessé. 5 Puszták népe Epikus műveinek nagyobb része beilleszthető egy laza önéletrajzi sorozatba. 1. A Puszták n épe (1936) a kezdetekről vall Személyes emlékeken alapuló, mégis tárgyilagos társadalomábrázolást nyújt. 2. A Kora tavasz (1941) a világháborús évekről emlékezik meg, illetve a serdülés és férfivá válás éveiről. 3. A Hunok Párizsban (1946) az első párizsi esztendőről szól, s a párizsi világot, s benne az ottani magyarok köreit szemléletesen mutatja be. 4. Az Ebéd a kas télyban (1962) bizonyos mértékig a Puszták népe sajátosan illyési folytatásának is tekinthető: az 1945 után megváltozott világot a korábban a pusztán is tulajdonos grófi család sorsában mutatja be. Szembesül benne egymással az egykori puszta múltját vállaló fia és a puszta egykori ura, a rangját és társadalmi helyét vesztett arisztokrata. 5. A Kháron ladikján (1969) esszéregény, „az öregedés tünetei”-t boncolgatja

6. A Beatrice apródjai (1979) a forradalmak utáni korszakról vall A Puszták népe műfaja irodalmi szociográfia: átmeneti műfaj a szociológia tudománya és a szépirodalom között. Olyan társadalomrajzot ad, amely a tudományos leírás és a művészi megjelenítés elemeit egyaránt magában foglalja. Az átmeneti jellegből következik, hogy az egyes művek, hol a tudományhoz, hol a szépirodalomhoz állnak közelebb. Nagy L ajos Kiskunhalom és Illyés G yula Puszták n épe című műve igazi szépirodalmi alkotásnak is tekinthető. A Puszták népe társadalomrajz és emlékezéssel átszőtt önéletrajz is. Amit a szerző leír, azt gyermekkorában közvetlenül is átélte. Leírása egyúttal tehát felidézés is Tárgyiasság és személyesség egymásra rétegződik a műben. A magyar társadalom olyan rétegeiről, és egyben tömegeiről hozott híradást a könyv, amelyekről a közvélemény szinte semmit sem tudott. Maga Illyés többször is

nyilatkozott arról, hogy Párizsból hazatérve döbbenetes élmény volt számára a szembesülés a hazai valósággal, az afrikai gyarmati szintű léttel. Cselekmény: A műnek nincs regényszerű cselekménye. Tárgyias leírást ad a pusztai cselédek életének általános, mindenkire és mindenhol jellemző vonásairól, tehát a hazai nagybirtokrendszer sajátosságairól, amelyet saját emlékeivel tesz érzékletessé. Az el beszélt sorsképlet e gyrészt a vál tozatlanságot, az életforma merev állandóságát hangsúlyozza, másrészt – az életrajz szintjén – mégiscsak v an vál tozás: l ehetségessé vál ik a c salád számára a kiemelkedés a pusztáról. Időszerkezet: Két alapszempontot érvényesít. A pusztai változatlan életben is van elmozdulás. Három n emzedék sorsa s ennek megfelelően három k orszak jelenik meg a nagyszülőké a kiegyezés k orát idézi. A szülőké a századelőt, ez a k or adja az í ró gyermekkori él ményeit is.

Végül az elbeszélő felnőttkora, a harmincas évek egyúttal a megírás és a szembesítés ideje is. Az idős nagyszülők a kiegyezés korát nosztalgikusan idézik fel. Számukra a pusztai élet állandó sorvadást jelent A nagybirtok kapitalizálódása fokozatosan ront amúgy is sivár sorsukon. A p usztai él et: A pusztai élet deformálja az emberi személyiséget. A szociális-fizikai nyomorúság tudati nyomorúsággal társul. Ha értékekben szegényes is ez a világ, azért nem érték n élküli. Az értékek közé tartozik a gyermeklétnek még ott is otthonosságot és emberiességet sugárzó korszaka. Értékmegőrző erő az esküvő, a felnőttlét egyetlen nagy öröme, ilyenek a vasárnap délutánok is, amelyekkel „szabadon” gazdálkodhatnak a cselédek. 6 Hangsúlyos szerepet kap a népművészet. A legfontosabb azonban maga a nagy ál om: az önálló, „szabad” e mberré vál ás. De aki kiválik, az általában elveszíti kapcsolatát a

pusztaiakkal. A hűség, a visszatalálás az elbeszélő fontos gondja, s Illyés egész harmincas évekbeli munkásságában központi kérdés. Feladat: Lehetővé tenni a polgárosodást, és felszámolni a feudális rend tarthatatlan állapotát. A feudalizmus jelenlétének drasztikusságát közvetve igazolja az a hetvenes évekből való híradás is, amely szerint a londoni angol nyelvű kiadás után Új-Zélandban kötelező olvasmány lett a Puszták népe, hogy az ottani diákok ennek alapján alkothassanak fogalmat maguknak arról, mi is az a náluk ismeretlen feudalizmus. A mű alapjelentése a szociális helyzet megváltoztatását követeli. Drámák Legkésőbb a drámaíró szólalt meg – 1944-ben. A legfőbb vonulatot a történelmi tematikájú művek alkotják, közülük való a Fáklyaláng. 1. 2. 3. Fáklyaláng (1953)  Két felvonása Aradon játszódik 1849. augusztus 10-én, tehát közvetlenül a világosi fegyverletétel előtt, az utójáték

Turinban, negyven évvel később. A mű lényege egyrészt az a kiélezett vita, amit Kossuth és Görgey folytat a szabadságharc további lehetőségeiről, másrészt a „történelmi ítélet” érzékeltetése. Kossuth azzal adta át a főhatalmat a drámában, hogy Görgey folytatja a harcot. A temesvári csatavesztés hírére azonban a fővezér a fegyverletétel mellett dönt, Kossuthnak pedig menekülnie kell. A történelemből tudjuk, hogy Kossuth árulónak nevezte Görgeyt. Azóta tart a vita, kinek volt igaza. Az a lkotó e d rámában t örténelmi t ényeket és l egendákat j átszat á t egymásba. A dráma vitáinak lényege nem az, hogy ki a hazafi és az áruló, hanem , hogy mi módon menthető meg a haza. A Tiszták (1969) című drámájában a 12-13. századi, dél-franciaországi, antifeudális eretnekmozgalom, az albigensek sorsában és vereségében a nemzethalál kérdésével néz szembe, hiszen az albigenseket megtörték és kiirtották. A

Testvérek (1972) a Dózsa-testvérek sorsán keresztül mutatja be a különböző nemzetféltő magatartástípusokat, a forradalmár és reformer út eltéréseit és egybecsengését. 7 Illyés Gyula Bartók című versének értelmezése A magyar költészetben kevés példát találunk expresszív hatásokban annyira gazdag műre, mint Illyés Gyula Bartók című költeménye. A felvállalt előzmény- Vörösmarty Liszt Ferenchez írott ódája, amely utalások szintjén a versben is helyet kapott - ugyan sok tekintetben hasonló összecsengését adja szónak és zenének, de a lényeges különbségeket nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Amíg ugyanis Vörösmarty az expresszivitást a nagyon erőteljes és kifejező képekkel éri el, addig Illyés költeménye igen "tárgyilagos", képszegény. Bár az Illyésnél megjelenő - igen kevés- kép is nagy kifejezőerővel bír (például: "a nép lelke mélyének szűk bányatorka"; "a

hideg-rideg óriás terem, melynek csillárjai a csillagok"), mégis az mondhatjuk, hogy a mű hatását nem a képekre alapozza. Különbséget találunk a két vers nyelvhasználatában is. Vörösmarty az ódai hangulatot nyelvi emelkedettséggel is alátámasztja (például: "a százados baj (.) elzsibbasztó súlya nyom"; "rég ohajtott hajnal keletén"). Ezzel szemben Illyés a köznapi szóhasználatot még tovább "durvítja" a kakofonikus hangzású szavak gyakori szerepeltetésével ("szitok-szavát"; csikorított; sikolyt). 1. Bartóki út és verszene A Bartók védelmében - és halálának tizedik évfordulójára - írott költemény, a bartóki utat követve a verszene "hangzavarból kiáltó harmóniáját" állítja középpontba. (Itt kell megjegyeznünk, hogy az ötvenes években Magyarországon - az addigra már világszerte elismert- Bartók nemkívánatos művésznek számított.) A mű központi értéke, a

"magasabb rendű harmónia", "a fölfedett igazság", a szónak, a zenének a hangzavarnak és a harmóniának az ütköztetéséből jön létre. A felolvasva kakofonikusnak ható sorok rendszertelen, de hiánytalan rímelése alátámasztja azt az elképzelést, miszerint az avantgárd művészeti elveihez igazodva, a formabontás látszata mögött mély formafegyelem, a disszonancia mögött felsőbb harmónia rejlik. A versben többször visszatér az igazság, a harmónia igénye. Erre utalnak a következő sorok is: "éppen ez a jaj kiált (.) hogy harmóniát/ () vagy belevész a világ"; "Bánatomat sérti, ki léha vigaszt/ húz a fülembe"; "fölfeded,/ mi neked fölfedetett, /a jót, a rosszat, az erényt, a bűnt". Ezt a téma szintjén sokszor megjelenő igényt erősíti a költemény szókészlete is. A kakofonikus szavak gyakori alkalmazása bántóan hat, azonban ezt a durvaságot ellensúlyozza a vers egész

szempontjából létrejött összecsengés. Továbbmenve, a kellemetlen hanghatást gyakorta már nyelvi szinten semmissé teszi egy-egy stilisztikai alakzat, így a rímek, belső rímek vagy az alliterációk. Példával szolgálhatnak ez utóbbira az "elzárt zeneterem"; "kiált harmóniát"; "pokolzajt kavaró harci jaj"; "zene, zene, zene" kifejezések és szóösszetételek, míg kakofonikus nyelvi elemként szinte az egész költemény felmutatható. Nagy szerepe van a hangzavarból létrejövő harmónia elérésében a gondolatritmus gyakori alkalmazásának is (az első két versszak "Hangzavart"!" felütése - ahol a kezdő kérdéssel szemben a második már határozott válaszként van jelen; "amit mi elviseltünk./amit nem érthet ./amire ma sincs szó" kezdetű sorok a 9 versszakban) 2. Ars poetica és a művészet értelmezése A Bartók - példakép - tiszteletére keletkezett költemény egyszerre a

művészet célját megjelenítő ars poetica, és a huszadik század gondolkodó emberének küldetését leíró programvers. A művészet céljaként Illyés az előbb már érintett igazság-harmónia probléma feloldására mutat rá. A művészet önértelmezésének vágya jelenik meg a versben a három alapvető ág, a költészet, a zene és a képzőművészet összekapcsolásában. Míg az előbbi kettőt Illyés és Vörösmarty, Bartók és Liszt képviselik, addig ez utóbbit - külön versszakban - Picasso jeleníti meg. Ellenpontozása ez a vers - már tárgyalt- képszerűségének, és hangsúlyozása annak, hogy a szó még a benne rejlő zeneiséggel együtt is kevés a valóság ábrázolása, erre csak a vers, kép, hang összművészete lehet képes. Fontos megjegyeznünk, hogy Illyés- Pablo Picasso mellett - azokat a művészeket választja példaképül, akik az évtizedek során valamilyen módon szimbólumává váltak a magyarság és egyetemesség

összekapcsolásának. A Bartók című műben mindezekre konkrét utalásokat is találhatunk. A magyarságot a "nép" szó többszöri szerepeltetése mellett egyértelműsítve jeleníti meg Bartók "hű magyar" minősítése, míg az egyetemességre vonatkozik a kérdés: "Van-e remény még emberi fajunkban?" A kérdés jellege és a hirtelen váltással előkerülő jambikus sor is Madách-allúziót sejtet. És a már idézett kilencedik versszak többes szám első személye "olyanokat éltünk meg."; "amit mi elviseltünk" stb Lényeges különbség a két felhozott a két felhozott példa között, hogy a 9. Strófa utalásai egyértelműen a világégésekre vonatkoznak, de az ötödik szakasz költői kérdése kortól független egyetemességet sugall. 3. Motívumrendszer és végkicsengés A mű motívumrendszere is azt az ellentétekből létrejövő szintézist erősíti, amelyről korábban már szó esett. A

harmóniának és a hangzavarnak is megvannak a motívum - megfelelői, de a vers egészében egyértelműen ez utóbbiak dominálnak. Ezek a baj, a rettenet, a pusztító förgeteg stb. A "ma sincs ige", majd később a "ma sincs szó" kifejezésben megjelenő csend is a hangzavar sajátos, ellentétes megfelelője. Szemben áll ezekkel a remény, vigasz és nem utolsó sorban a zene motívuma, amely az utolsó két versszakban - különösen a tizedikben- a hangzavar feloldásának eszközévé válik. A feloldást erősíti meg a zene szó hatszori ismétlése, és az éles váltás után megjelenő nazális és laterális hangok elsöprő túlsúlya is. A harmónia - hangzavar immár egyetemessé tágult problémáját - konfliktusát (reménypusztulás) a költemény tizedik strófája paradoxonok halmozásával oldja fel - a zene javára: "úgy szabadító, hogy a börtön /falát is földig romboló/az ígért üdvért, itt e földön, /káromkodással

imádkozó, /oltárdöntéssel áldozó, /sebezve gyógyulást hozó (.) zene" Ezzel a - művészet győzelmét hirdető - zárlattal lesz a vers végkicsengése pozitívvá, így találja meg Illyés a disszonanciában a harmóniát, a magasabb rendű igazságot. Bár a művészetek világmegváltó szerepe kétségtelenül avantgárd hatást mutat, - az expresszionista jegyekről pedig már korábban szó esett- a költemény mégis az avantgárd meghaladása, mint ahogy Bartók is túllépett kora minden stílusirányzatán életművével összegzést, szintézist, egyetemességet teremtve azoknál