Erotika, Szexológia | Történetek » Az első szerelem

Az első szerelem Pár bizonytalan lépés után a homályos szobában, halk kattanásra lettem figyelmes. Hátra néztem, és őszinte ártatlansággal, bár kissé megilletődve vettem tudomásul, hogy Kriszta elfordította a kulcsot a zárban. Aztán látva, hogy habozok elmosolyodott, majd lágyan kézen fogott és felvezetett az emeletre. Én meg csak ámultam a páratlan kincsek eme tárházán, mely telis tele volt szebbnél szebb antik tárgyakkal, faragott bútorokkal, festményekkel, sőt még egy bronz mellszobor is ékesítette az ódon villa második emeleti folyosóját, különös hangulatot kölcsönözve ez által az időtlen épületnek. Az a fajta valószínűleg század eleji villa volt ez, mely magában hordozta korának minden sajátját, zenét, identitást, egy letűnt kor atmoszféráját, melyről ma már csupán álmodik a szív, s azt is csak félve. A vörös bársony szőnyeg, amely az emeletre vitt szinte ünnep volt a szemnek, és a hangulata valami

egészen ördögi, transzcendens állapotba juttatott, melyre talán ifjú lelkem még nem készült fel, vagy legalábbis akkor még azt hittem, hogy nem. S bár csupán korrepetálásra jöttem, mivel lett volna mit behoznom az angol nyelv terén, mégis attól a veszélytől, hogy ott ragadjak bámészkodni talán napokra is, egyedül az mentett meg, hogy sikerült felfedeznem még idejekorán, vannak a világon sokkal érdekesebb dolgok is ezeknél a minden bizonnyal párjukat ritkító tárgyaknál. Mert volt ott akkor, abban a házban bizony még egy tényező, egy személy, saját kis szótáramban tulajdonképpen fogalom, aki minden képzeletemet felülmúlta, jócskán átírva ezzel addigi értékrendemet. Az én gyönyörű tanárnőm Kriszta, életem első nagy szereleme. És ez nem holmi kamaszos rajongás vagy spontán felizgulás volt, nem hanem őszinte csodálat, tisztelet, és olthatatlan vágy édes ajka után, mely az első pillanattól rabul ejtett, s el többé

nem is eresztett, még a mai napig sem, pedig már számtalan angyal illetett csókjával, mégis ez az egy, örök elsőbbséget élvezett, s fog is életem végéig, a halálon is túl. Bár nem erre számítottam, de tulajdonképpen leckét kaptam, az életből, egy leckét melyet nem feledek mert egyszerűen lehetetlen, s azért sem, mert nem szabad. Emlékszem annak idején nem nagyon figyeltem az óráin, a tananyagra, mert valahogy mindig máshol járt az eszem. Néha formás fenekén, ha éppen a táblára írt, olykor pedig izmos combjain, ha kedve szottyant felülni az asztalra. Modern nő volt, szerette a lazaságot, formás testére előszeretettel húzott feszülős farmert éppen ezért lepődtem meg annyira a házon, amit most alkalmam nyílt közelebbről is szemügyre venni. S én még akkor sem fogtam gyanút, amikor bezárta mögöttünk az ajtót, gondoltam talán a betörők ellen vagy hasonló, mindenesetre ezt teljesen normálisnak véltem. Annak idején ugyan

éreztem, mintha kicsit ő is vonzódna hozzám, de hát kik szoktak a leginkább tévedni a szív dolgait illetőleg, ha nem a kamaszok. Emlékszem számtalan meglehetősen érdekes, úgymond közös pillanatot éltünk át együtt, persze lehet, hogy ezeknek csak én tulajdonítottam túlzott jelentőséget. Mindenesetre halálomig hinni fogom hogy vonzódott hozzám, dacára annak, hogy ő 32, én pedig csak 14 voltam. Emlékeimben elevenen él egy amolyan órai affér Krisztával, na abban a pillanatban le sem tudtam volna tagadni az érzéseimet előtte. Bár talán vonzalmam mélységeit nem ismerte, de szerintem tetszett neki a dolog. Történt ugyanis egy verőfényes késő tavaszi délutánon, hogy ismét elkalandoztak gondolataim másfelé, csakhogy ezúttal szemet szúrt fiatal tanárnőmnek is léhaságom, és oda jött hozzám rögvest megtudakolni, hogy van e esetleg valami problémám. Emlékszem, így szólt hozzám: -Gyuri édesem (Mellesleg ez az édesem nem a

személyemnek szólt. Nem, ez csupán egy amolyan bevett szófordulata volt a gyönyörű Krisztának) mondd csak, te már ilyen jól tudod az anyagot? Mire én kénytelen kelletlen azt feleltem erre, hogy: - Természetesen édesem. (Különös nyomatékot kölcsönözve az utóbbinak) No, de neki se kellett több, közelebb jött hozzám, egészen közel, fölém, s félig meddig az asztal fölé hajolt, majd rábökött egy szóra (Exactly) s megkérdezte tudom e, hogy mit is jelent ez. S jóllehet ismertem a szó jelentését, mégsem adtam választ, mivel már a kérdés meghallásáig sem sikerült eljutnom, elvégre ahogy a zsenge Kriszta fölém hajolt, gyakorlatilag tökéletes belátás nyílt bársonyos és hihetetlenül formás melleire, melyeknek eddig csak a körvonalait volt alkalmam megcsodálni. És már az sem hagyott hidegen, sőt Ezért hát, nem volt mit tenni, megakadt a tekintetem, sajnálom, de semmi nem létezett akkor csupán én, és az a két gyönyörű

mell, szóval Csak nem akaródzott felelni a kérdésre. Aztán pár másodperc múlva mivel nem hagyta el ajkam válasz, rám nézett hatalmas zöld szemeivel, (Emlékszem egészen közel voltunk egymáshoz, szinte arcomon éreztem a leheletét) és akkor végre sikerült kivonnom magam csábos kebleinek bűvköre alól, s végre valahára tekintetünk összetalálkozott. Ám én tudtam, hogy már késő, lebuktam, látott mindent s az igazat megvallva éreztem rajta, hogy nem nagyon tudja mire vélni a dolgot. Szerintem, amikor az általánosba jött eszébe nem jutott volna, hogy valamelyik diák stírölni merészeli majd, és most tessék. Ráadásul még mindig nem fogva fel, hogy mi is történik, szemeimből csak egyetlen dolgot lehetett kivenni, hogy ott helyben levetkőztettem gondolatban, és a többit mindenki képzelje hozzá. Aztán még pár másodpercig álltam a tekintetét, majd mint derült égből a villámcsapás, tudatosult bennem gyarló tettem mérhetetlen

súlya, na nem mintha bármiféle következményektől tartottam volna, csak hát azért fel kellett tegyem magamnak a kérdést miszerint: TE ÚR ISTEN Normális vagyok én? Azzal lesütöttem szememet, de még gondoltam gyorsan megválaszolom a kérdést, és meghasonlott lelkem szánalmas mélységeiből odaböktem a választ: "Azt jelenti, mellesleg. ŐŐŐŐ, úgy értem azt jelenti mellesleg, hogy PONTOSAN." Aztán fülig vörösödtem, közben mindvégig magamon éreztem tekintetét, majd vagy egy jó, végtelenül hosszú perc után végre eleresztett, fölállt, és erről többé nem esett szó köztünk. No most a sors pikantériája, hogy még egy év sem telt belé, s már ott voltam a lakásán, illetve a saját külön-bejáratú palotájában, ráadásul az egész nem az én ötletem volt, hanem a drága Krisztáé. Egyszerűen nem akarta végignézni, ahogy megbukom, pont nála. Pedig én maradtam volna még pár évig örömmel, de hát a nők már csak

ilyen önfeláldozóak, gondoltam akkor. Egy szó-mint száz, jó tanárnak bizonyult, és valósággal zúdult is a sok tudás a fejembe, alig győztem megjegyezni a fortélyokat. Melyeknek oktatásába (S itt most visszakanyarodnék a történetemhez) miután beléptünk az emeleti hálószobába, rögvest bele is kezdett. Nagy, tágas szoba volt ez, középen egy hatalmas ággyal, melyet fehér selyemlepedő borított, és azon kívül semmi más. A helyiség többi részével kapcsolatban nem nagyon vannak emlékeim, mivel ahogy beléptem Kriszta már gombolta is ki blúzát, s hívott engem, hogy segítsek én is levenni. Így hát, innentől kezdve eléggé koncentrálttá vált a figyelmem, melynek tárgyában ő állott. Az eszményi nő, gyönyörű, szőke hosszú hajkoronája, szinte tökéletes teste, selymes barna bőre úgy hatott érzékeimre, hogy ha nem lehetett volna az enyém azon nyomban, akkor bizton beleőrülök a vágyba. De hála a gondviselésnek nem így lett

Odaléptem hozzá, és remegő kézzel próbáltam kigombolni a blúzt, de csak nem sikerült, ám ekkor ő ajkamra tapasztotta ujját, és türelemre intett. Én pedig engedelmeskedtem neki, mint a jó gyerek S ennek meg is lett az eredménye, mert már lent is volt a blúz, és szerencsémre nem kellett megvívnom még egy csatát holmi melltartókkal, mert az imént említett ruhadarab lehulltával izibe elém is tárultak fantasztikusan formás mellei, melyekre mint a vad készültem rávetni magam, ám akkor megint odasúgta, türelem. És szép lassan hátranyúlt, szoknyájának cipzárját lehúzta, majd finoman, kezeit szorosan formás combjaira tapasztva letolta magáról az akkorra már fölöslegessé vált ruhadarabot. Épp csak egy apró csipke bugyi maradt rajta Ott állt előttem, egy eleven hús vér angyal, és én szóhoz sem jutottam a boldogságtól. Azt hiszem ennél nagyobb csoda nem történhet az ember fiával. Szóval vagy egy percig még bámultam rá

ájtatosan, aztán odalépett hozzám, kezeit a vállaimra tette, majd arcomhoz hajolt, és apró csókot lehelt kiszáradt számra, de oly édeset, hogy annál talán csak egy finomabb dolog van a világon, de arról majd később. Aztán bal kezével beletúrt hajamba, és miközben ajkunk újfent összeforrt, jobb kezével elindult szépen lassan kirándulni, egyre lejjebb és lejjebb, mígnem már a combomon éreztem érintését, és akkor hirtelen (Legalábbis számomra) azon testrészemre helyezte a hangsúlyt, mely a leginkább kimagaslott társai közül. Elkezdett simogatni, és én felsóhajtottam a gyönyörűségtől, mire ő kacér mosollyal felelt, majd hirtelen megmarkolta akkora már égnek meredő szerszámomat. És tulajdonképpen ott meg kellett volna halni, mert ezt már nem lehet fokozni, gondoltam naivan, de aztán így szólt hozzám a szépséges Kriszta: -Na édesem, most pedig vedd le szépen a nadrágodat. Aztán sarkon fordult, lassú csábos léptekkel

az ágyhoz sétált, és lecsücsült a selyemlepedővel borított szentélybe, ahol pillanatokon belül felnőtté váltam. Vagy inkább férfivá értem, mindegy Én pedig ügyetlen mozdulatokkal igyekeztem megszabadulni ruháimtól, ledobtam a nadrágot, a zoknit, s az alsógatyán kívül már csak az ing és a nyakkendő volt rajtam, (Mivel gondoltam kiöltözöm az első angolórán, hátha ezt kívánja az illem) ám amikor azt is le akartam venni megállított és így szólt: - Csak az inget, a nyakkendő maradhat! És én természetesen engedelmeskedtem úrnőm parancsának. Azzal miután már csak ez az egy ruhadarab maradt, no meg az éhező oroszlánt fogva tartó ketrec, odaléptem hozzá, ő megragadta a gatyeszt, és egy az egyben letépte rólam, majd legalább akkora hévvel, amekkorával én akartam megízlelni melleit, vett a szájába engem, akit akkor életemben először olyan földöntúli forróság öntött el, hogy majdnem elájultam belé. Emlékszem a

lábaim megremegtek, kezemmel ösztönösen megmarkoltam Kriszti haját, és csak élveztem a pillanat nyújtotta örömöket. De legnagyobb meglepetésére mindkettőnknek, bírtam a kiképzést, szóval miután kellemesen csalódott bennem, ellökött magától, majd megfordult, ráhajolt az ágyra, széjjel tárta gyönyörű lábait, melyek közt aztán hátracsúsztatta jobb kezét, és elkezdte masszírozni a bugyikán keresztül simára borotvált (Mint utóbb kiderült) és hihetetlenül édes punciját. Ám amikor közeledni próbáltam rám parancsolt, hogy eddig és ne tovább. Mindent a szemnek, de semmit a kéznek És én türelmetlenül, kezemben tündöklő férfiasságommal álltam a sarat, de az igazat megvallva máig sem tudom hogyan. Mert az a látvány, felejthetetlen s a lány minden tekintetben utolérhetetlen volt. Hosszú percekig simogatta magát, s különös illat kezdte belengeni a fülledt szobát, melyet azóta is oly elánnal szívok magamba, mint a

hegymászó az ózón dús hegyi levegőt. És azok az őrjítő sóhajok, egyszerűen azokért élek halok, ahogyan élvezett Úr isten, először csak halkan aztán egyre hevesebben zihált, ringatta csípőjét, és teste gyümölcsének édes nedve miután teljesen eláztatta, áttört az apró csipke bugyin, s szép lassan elkezdett csordogálni lefelé formás combjain. Ám akkor már nem bírtam tovább, és négykézláb omoltam le eme tüzes nimfa mögé. Aztán elkezdtem alulról felfelé nyalni az édes kis csermelyt, és istenemre nincs ennél mennyeibb nektár széles e világon. Majd mikor már sikerült megfékeznem az áradatot, életemben először megérintettem formás popsiját, s a csodálattól és az őrülettől vegyes kábulatban, megmarkoltam a csöppnyi bugyit és kettétéptem, mire válaszul hangosan felnyögött, azzal teljes egészében belemerültem a vágytól izzó ölébe, és elkezdtem törleszteni. Oly mohó étvággyal mint aki igazából még soha

nem élt, s most egyszerre akar bepótolni mindent. Nyakig úsztam a boldogságban, s ő remegve élvezett szüntelenül, az orgazmus szilaj hullámokban tört rá, s lett úrrá időről időre szinte tökéletes testén, s úgy tűnt, a kéj soha nem hagyja el többé, a kéj végre otthonra lelt a szeméjében. És én csak játszottam vele, eleinte ügyetlenül, de egy bő három órai gyakorlás után azt hiszem jócskán belejöttem, s jelessel mentem át az elsőn, majd aztán sorra az összes többi vizsgán is. Bár bevallom, néha már annyira elfáradtam, hogy nem is éreztem nem hogy a nyelvemet, hanem az egész állkapcsomat sem. De nem akartam, nem tudtam abbahagyni, hisz oly gyönyörű volt, ahogyan élvezett. Majd egy jó fél óra után megállított, felkelt lassan, remegve, és hanyattfeküdt az ágyon szemeit lehunyta, és csak annyit mondott: -Gyere kandúrom, érezni akarlak olyan mélyen, amennyire csak lehet. Bár nekem már nem nagyon kellett semmit se

mondani, mert még meg sem vártam, hogy felmásszon, már ott voltam és csókoltam, simogattam, markoltam mindenét, formás feszes melleit, izmos fenekét, bársonyos combjait, édes arcát, és azokat a vastag, nedves ajkait, melyekbe olykor-olykor szerintem egyébként csak azért, hogy engem bosszantson beleharapott, szóval meg kellett bolondulni. Úgy szerettem akkor őt, mint eleddig soha mást az életben. És ő csak mosolygott, kezeit feje mellett szétvetette az ágyon, formás lábait újból széttárta és várta, a pillanatot, a beteljesülés mámoros ízét, amikor végleg egymáséi lehetünk. Azzal rávetettem magam, lassan nagyon lassan beléhatoltam, közben nyelvem táncra kelt az övével, s míg egyik kezemmel melleit kényeztettem, a másikkal fáradhatatlanul tartottam kézben a gépezetet. És az az érzés felejthetetlen, az első pillanat, amikor két test összeforr igazán, hát nincs is annál gyönyörűbb. Nem tudom hány orgazmust élhetett át,

mert ötnél abba hagytam a számolást. Mindenesetre jó nagy étvágya volt, akárcsak nekem Csillapíthatatlanok voltunk, s a vágy nem szűnt egyetlen pillanatra sem, hajtott előre folyvást, a boldogság felé. Számtalan módon lettünk egymáséi, Kriszti nagyon értett a dolgokhoz, hogy úgy mondjam. Mindenesetre, én a magam részéről a legjobban hátulról élveztem Hát az valami mennyei. S talán kicsit azért, mert olyan állatias olyan mocskos mint amilyen a fantáziám volt mindig is, csak eddig nem volt alkalmam kiélni. De most végre én is állatnak éreztem magam, egy csődörnek, aki keményen meghágja ezt a gyönyörű lobogó sörényű kancát, nem törődve senkivel és semmivel csak azzal, hogyan nyerít fel párja a kéjtől, újra és újra és újra. Így, összefonódva vonaglottunk együtt már szinte egy örökkévaló óta, és csak nem szűnt a vágy. Aztán hanyatt fektetett, fölém állt, szájába vette két ujját, majd lassan végigsiklatta

felhevült testén, lefelé, egyre lejjebb, egészen a gyönyörű rózsaszínű puncijáig, mely ekkorra már kinyílt mint egy virág, aztán szépen lassan fölnyomta őket magának, s két nyögés közepette beleült a még mindig sziklaszilárd jellemre valló falloszba. Aztán elkezdett hihetetlen lassan föl-le mozogni, és én nem bírtam betelni a látvánnyal, az illattal, az érzéssel, a mindennel. Csodálatos formás és szép nagy mellei voltak, melynek bimbajai oly hegyesen meredtek előre, mint az ezüstös acél, a dárda hegyén. Nem is nagyon bírtam ki, folyton a számba akartam venni őket, de nem tudtam soká tartani magam, és ő szándékosan visszalökött az ágyra, kezeit mellkasomra tette, fenekét egyre magasabbra emelte és úgy meglovagolt, hogy tudtam, már csak másodperceim vannak hátra. De tartottam magam mert láttam, hogy neki sincs már sok. Füleim valósággal itták egyre erősödő nyögéseit Mert zene volt ez, ősi s talán mind közül a

leggyönyörűbb. Aztán már nem bírtam tovább, elöntött a forróság, testem, testünk szinte teljesen egyszerre megremegett, s elárasztott minket a kéj olthatatlan tüze, mindent felperzselve maga mögött. Próbáltam nyitva tartani a szemem, gyönyörködni benne amikor élvez, mert ahogy a sóhajok paradicsomával nem, úgy ezzel a katarzissal sem lehetett betelni, de oly nagy volt a kéj, hogy képtelen voltam tisztán látni. Csak éreztem, jobban mint eddig valaha is bármit a világon, és olyan boldog voltam, hogy kicsordult a könnyem. Aztán, mikorra elementáris orgazmusom alábbhagyott, akkor ő még mindig remegett egy picit, majd egy utolsó sóhaj közepette ráomlott megfáradt testemre, és kisvártatva elaludt karjaim közt. Én meg csak öleltem magamhoz szorosan, és hallgattam a szívverését. Majd végül, minden elsötétült Másnap aztán felébredtem, otthon, az ágyamban, egyedül. Hamar megértettem, hogy az egész csak álom volt, s keserű

szájízzel, mégis egy felejthetetlen emlékkel gazdagabban indultam iskolába. Aztán a nap végén, az utolsó óra az angol volt Meglehetősen vegyes érzésekkel mentem be. Kavarogtak a gondolataim, forgott velem a világ Kriszta meg is kérdezte, hogy baj van Gyuri? S én csak azt feleltem: - Nem, nincs semmi baj édesem. Akkor mondtam neki utoljára ezt (De ugyanolyan nyomatékkal, mint annak előtte) Két hét múlva elballagtunk. És többé nem láttam Ma is bánom, hogy nem mentem soha oda hozzá, hogy elmondjam mennyire szeretem, és milyen őrülten kívánom. Bár talán, így a legjobb, mindenkinek Gondolatban azért az enyém lett S talán én is az övé, ki tudja. Meglehet, ha egy nap majd viszont látom, megkérdezem Igen akkor majd elmondok neki mindent. És ki tudja akkor majd kiderül magcsaltak e az érzékeim, vagy