Könnyűipari ismeretek | Faipar » Faanyagok deformációja és törése

2. Faanyagok deformációja és törése 2. Faanyagok deformációja és törése 1. Bevezetés Az emberiség évezredek óta alkalmazza a fát szerkezeti anyagként. Sűrűségéhez viszonyított nagy teherbíró képessége, szilárdsága, rugalmassága, könnyű megmunkálhatósága, jó elektromos, hő-, és hangszigetelő-képessége számos alkalmazását lehetővé teszi Hazai viszonylatban a fát – a bútoripar mellett – elsősorban az építőipar alkalmazza az úgynevezett kisegítő szerkezeteknél (állvány, zsaluzat). Fában gazdagabb területeken azonban széles körben elterjedt, kedvező tulajdonságai miatt különösen családi házak kedvelt építőanyaga. Mivel szerkezeti anyag, rendkívül fontos ismernünk mechanikai tulajdonságait, illetve azok környezeti körülményektől való függését. A mérés célja különböző fafajták azonosítása, szerkezetének vizsgálata és mechanikai jellemzőinek meghatározása 2. Elméleti alapok 2.1 A fa elemi

szerkezete A szerkezet-tulajdonság összefüggések megértéséhez először vizsgáljuk meg a fák mikroszerkezetét! A faanyagban, mint porózus szerkezetű szilárd anyagban a szilárdítás szerepét a fát felépítő sejtek falai látják el. A sejtfalak anyagát alapvetően a cellulóz molekulák alkotják. Ezek a mintegy 6000 nm-es, 10-15000 ismétlődő egységből álló makromolekulák egymással párhuzamosan rendeződve elemi fibrillákba szerveződnek. Az elemi fibrillák 5080 polimer láncból állnak, és a cellulóz kristály alapvető építőkövei; hosszú távú rendezettségük hozza létre a mikro- és makrofibrillákat A 3-5 – más kutatók szerint 20-30 – elemi fibrillából létrejövő mikrofibrillák között fennmaradó résekbe, az intermicelláris térbe hemicellulóz, lignin, vízmolekulák és a rések méreténél kisebb egyéb molekulák épülhetnek be. A mikrofibrillák és a mikrofibrilláris teret kitöltő anyagok együtt újabb kötegekbe,

makrofibrillákba szerveződnek, és ebből épülnek fel a sejtfal egyes rétegei. 1. ábra A sejtfal felépítése – a mikrofibrillák orientációja 25 2. Faanyagok deformációja és törése A sejtfal szerkezete tehát a szálerősítésű kompozitokéhoz hasonló, amelyben az erősítő anyag szerepét a makrofibrillák töltik be, míg az amorf jellegű hemicellulózt és lignint tekinthetjük mátrixnak. Ez utóbbi a hemicellulóz molekulák rendezetlen elhelyezkedése és a lignin térhálós szerkezete miatt közelítőleg izotropnak tekinthető. Ezzel szemben maguk a makrofibrillák anizotrop anyagként viselkednek fizikai-mechanikai tulajdonságaik szempontjából, azaz tulajdonságaik eltérőek a makrofibrillák hossztengelye irányában, illetve arra merőlegesen. A sejtek kapcsolódását és a sejtfal felépítését a 1. ábra szemlélteti A sejtfalat az élő sejt citoplazmája hozza létre, és a kocsonyás záróréteg (W) választja el a sejtüregtől.

Először az elsődleges (primer) sejtfal (P) alakul ki, amely a sejt végleges méretének eléréséig növekszik. A szomszédos sejtek a középlemezen (M) keresztül kapcsolódnak egymáshoz Az érintkező felületeket a középlamellában található pektin ragasztja össze. A sejt teljes méretének elérése után növekedésnek indul a másodlagos (szekunder) sejtfal, amely három jól elkülöníthető rétegre bontható, jelük S1, S2, S3. Ezek közül legvastagabb, és legjelentősebb a középső réteg (S2). A háromrétegű szekunder sejtfalon kívül a sejten megjelenik még pektin, viasz és zsírréteg is (P és M között) Az egyes rétegek vastagsága fafajtól és a sejtfal fában elfoglalt helyétől függ. 2.2 A cellulóz kristályszerkezete A cellulóz kristályszerkezetét a mikro- és makrofibrillák hosszú távú rendezettsége határozza meg. A természetes körülmények között képződött cellulóz mindig cellulóz I kristályokat alkot, míg ha fizikai

(oldás, duzzasztás) vagy kémiai kezelés során ezek a kristályok lebomlanak, ezt követően kizárólag cellulóz II. kristálymódosulat keletkezik A kristályos részek hossza 50-100 nm, míg a kristályba nem szerveződött amorf részeké 20-60 nm. A cellulóz alapú polimerek esetén nem alkalmazhatjuk a poliolefineknél jól bevált hajtogatott láncú fibrillás, illetve lamellás modellt, és az ún. egyfázisú modell elfogadott Ennek lényege, hogy folyamatos átmenet van a kristályos és amorf fázis között, a fázisok közötti átmenet sorrendje pedig meghatározott: kristályos – parakristályos – rendezett amorf – kevésbé rendezett amorf. A molekulaláncok rendezettségi foka tehát a fázisok között folytonosan változik a tökéletesen rendezettől a rendezetlenig és fordítva A cellulóz kristályrács másik jellegzetes tulajdonsága az ún. él-lap szerkezet A kristályrács élei mentén jellemző a nagyszámú hidroxilcsoport jelenléte, míg a

lapok mentén a hidrogének dominálnak. Ebből következik, hogy az élek mentén erős másodlagos kötések (főleg hidrogén-hidak), míg a lapok mentén gyengébb Van der Waals kötések alakulnak ki. A kristályos részben kialakult másodlagos kötések szabályos szimmetriát mutatnak, és számuk lényegesen nagyobb, mint az amorf részben. A szerkezet kristályos jellege biztosítja a cellulóz kedvező szilárdsági tulajdonságait és nagy kémiai stabilitását, míg a másodlagos kötések a hossztengelyre merőleges szilárdságát növelik. Az elemi fibrillák keresztmetszeti mérete 3-5 nm, míg hossza a hosszanti kapcsolódások miatt a cellulózmolekula hosszának többszöröse lehet. A különböző fajtákba sorolható fák elemi szerkezetében nincs jelentős eltérés. A fák mechanikai tulajdonságainak sokféleségéért az elemi szerkezetből felépülő, különböző mikro- és makroszerkezetek, illetve a sejtek különböző szintű és eredményű

diverzifikációja felelős. 26 2. Faanyagok deformációja és törése 2.3 A fa mikroszkopikus szerkezete Az iparban hasznosított fák lehetnek puha- illetve keményfák; előbbiek többnyire a nyitvatermők, azon belül a fenyőfélék, utóbbiak pedig elsősorban a zárvatermők csoportjába tartoznak. A nyitva-, illetve zárvatermők között a legnagyobb különbség a fa mikroszerkezetében rejlik. Nyitvatermők esetében a víz szállításában résztvevő sejtek felelősek a szár szilárdságának biztosításáért is, míg zárvatermőkben ezek a feladatok diverzifikáltabban jelennek meg A zárvatermőkben a vizet szállító „edények” (tracheák) több függőlegesen egymásra rakódott sejtből épülnek fel, és általában jóval nagyobb átmérővel rendelkeznek, mint a nyitvatermőkben hasonló funkciót betöltő tracheidák (áledények) Ennek eredményeképp a zárvatermőkben akár szabad szemmel is jól megfigyelhető pórusok találhatók (2.

ábra); ezek elhelyezkedése alapján a zárvatermőket is különböző csoportokba sorolhatjuk, ami segít azonosításukban: gyűrűslikacsú fák közé tartoznak a tölgy, a kőris, az akác, a szil és a gesztenye, mivel pórusaik gyűrűsen, a korai pásztában helyezkednek el. Ezzel szemben szórtlikacsú fáknál a pórusok eloszlása véletlenszerű, ide soroljuk a bükköt, a hársfát, a nyírfát, a nyárfát, a füzet és a juhart is. 2. ábra Nyitvatermő (fenyő, bal), illetve zárvatermő fák (nyír, jobb) mikroszerkezete 2.4 A fa makroszkopikus szerkezete A természet egyik legkifejezőbb példája az anizotrópia kialakulására, jelentőségére és szerepére a növényi szárak szerveződése; ezek közül legérdekesebb, és műszaki szempontból is legjelentősebb a fák törzse. A törzs egyik legfontosabb feladata a víz szállítása a gyökerektől egészen a levelekig A fa sejtjei azonban nem képesek végtelen ideig betölteni ezt a funkciót: a

sejtekben légbuborékok, lerakódások alakulnak ki, amelyek elzárják a víz útját. A víz szállításában részt vevő rész a fa külső, frissen képződött rétege, a szijács, míg a régebben létrejött belső rétegek alkotják a gesztet (3. ábra) A fatörzs minden évben újabb gyűrűkkel gazdagodik, míg a szijács belsőbb rétegei fokozatosan a geszt részei lesznek. 27 2. Faanyagok deformációja és törése 3. ábra Fatörzs keresztmetszete A víz szállítása mellett a fatörzs másik, nem kevésbé fontos feladata a megfelelő szilárdság biztosítása. A törzs alakja, sudarlóssága (a törzsátmérő hossz menti csökkenése), sűrűsége, rugalmas és szilárdsági jellemzőinek a törzsön belüli változása, a korai és késői pásztákból álló réteges felépítés, a növekedés során kialakuló belső sajátfeszültségi állapot mind azt a célt szolgálja, hogy a törzs a hossztengelyével párhuzamos normál igénybevételnek és a

szélteherből származó hajlító igénybevételnek a lehető legnagyobb biztonsággal tudjon ellenállni. Az evolúciós optimalizáció legfontosabb következménye azonban a mechanikai szilárdságot biztosító mikro- és makroszintű elemek, szerkezeti egységek (cellulóz, sejtfal, rostok) orientációjában rejlik. 4. ábra A fatörzs felépítése A fa törzsében a farostok, amelyek szállításra és merevítésre specializálódott, hosszúra nyúlt sejtek, önmagukban is anizotropok (hossztengelyükkel párhuzamosan lényegesen nagyobb igénybevételnek állnak ellen, mint keresztirányban). Ezek a rostok úgy rendeződnek, hogy hossztengelyük párhuzamosan helyezkedik el a törzs hossztengelyével. Ez a fajta orientáció azt vonja maga után, hogy a törzs hossztengelyének irányában az anyag merevségi, szilárdsági jellemzői nagyobbak, mint keresztirányban, ami pontosan megfelel annak a tény- 28 2. Faanyagok deformációja és törése nek, hogy a

törzsre ható külső erőkből származó igénybevételek hatásvonala hossztengelyirányú, míg a keresztirányú igénybevételek jelentéktelenek. A 4 ábrán egy fenyő tipikus belső szerkezeti felépítését mutatjuk be. 2.5 A fa fizikai tulajdonságai A fák fatestének felépítése – a fatestet alkotó szilárdító, raktározó, vízszállító szövetek minőségi és mennyiségi összetétele, finom, durva, laza, tömör szövet, a különböző elemek mennyiségi viszonya, illetve a bélsugarak minősége, a farostok hossza, a sejtfalak vastagsága, stb. – határozza meg a fa tulajdonságait Az egyes fafajok által szolgáltatott faanyagok tehát különböző felépítésük következtében rájuk jellemző keménységgel, sűrűséggel, szilárdsággal, rugalmassággal, hő-, hang- és elektromos vezetőképességgel, színnel, szaggal, tartóssággal rendelkeznek, ennek megfelelően különböző célokra használhatók fel. A szerkezeti anyagok egyik

legfontosabb jellemzője azok szilárdsága. Szilárdságon a faanyag nyomással, húzással, hajlítással, nyírással és hasítással szemben kifejtett ellenállását értjük. Az igénybevételtől függően tehát megkülönböztetünk nyomó-, szakító-, hajlító-, nyíró- és hasítószilárdságot. A szilárdságot befolyásoló tényezők a keménység, a sűrűség, a göcsösség, a nedvességtartalom, a terhelési sebesség és az erőhatás iránya. 1. táblázat Néhány fa, illetve faalapú termék szilárdsága Szilárdság értékek, MPa Fafaj, termék Forgácslapok Rétegelt lemezek Kemény farostlemezek Lucfenyő Erdeifenyő Nyár Tölgy Kőris Hajlítószilárdság ║ 15-25 50-130 40-60 78 87 60 94 120 Húzószilárdság ║ 8-10 37-80 20-24 90 105 67 90 165 ┴ 0,35-0,40 20-60 0,8-1,0 2,7 3,0 2,3 4,0 7,0 Nyomó-szilárdság ║ 8-16 20-50 20-40 43 55 34 60 52 ┴ 10-35 5,8 7,7 11 11 A rostiránnyal párhuzamos nyomószilárdság mintegy tízszerese a

rostokra merőleges nyomószilárdságnak, míg a szakítószilárdság általában kétszerese a nyomószilárdságnak. Nyomó feszültség eredményeképp jelentkező jellemző makroszkopikus tönkremeneteli folyamatokat az 5. ábrán mutatjuk be 5. ábra Faanyagok tönkremenetele kompressziós igénybevétel esetén 29 2. Faanyagok deformációja és törése A hajlítószilárdság a rostokra merőlegesen ható hajlítóerővel szemben tanúsított ellenállást jellemzi, és teherhordó szerkezetek méretezése szempontjából a legfontosabb szilárdsági jellemző. Értéke általában a faanyag sűrűségével arányos, függ az évgyűrűk helyzetétől, a mérési paraméterektől és a próbatest geometriájától is. Nagy hajlítószilárdságú fafajok a nyír, a tölgy, a kőris, a bükk, a gyertyán és az akác. A hajlítófeszültségek húzó- és nyomófeszültségekből tevődnek össze, ezért a természetes faanyagok hajlítófeszültségét a húzó- és

nyomófeszültségek mértéke, valamint egymáshoz viszonyított aránya alapvetően meghatározza. A faanyag makroszkopikus tönkremenetelét is ennek a két feszültségnek az aránya határozza meg (6 ábra) Ha a húzófeszültségek vezetnek a tönkremenetelhez, az alábbi töréstípusokat különböztetjük meg: a) húzott öv egyszerű szakadása b) szálkás szakadás c) harántrost szakadása d) rideg szakadás Amennyiben a nyomó-, illetve nyíróerők határozzák meg a tönkremenetelt, akkor lehetséges: e) nyomott övből kiinduló függőleges törés f) nyírófeszültségből származó vízszintes törés. a) b) c) d) e) f) 6. ábra Fa törésének jellege hajlító igénybevétel esetén (a, b, c, d, húzott övből kiinduló törés, e, f, nyomás, illetve nyírás okozta tönkremenetel) A faanyag rostos szerkezete miatt húzó vizsgálatoknál a fa a legnagyobb ellenállást a rostokkal párhuzamos terhelés esetén mutatja. A rá merőlegesen mért

értékek jellemzően egy nagyságrenddel kisebbek. A törés (szakadás) formájából következtetni lehet a faanyag minőségére (7. ábra) 30 2. Faanyagok deformációja és törése 7. ábra Faanyag tönkremenetele húzó igénybevétel hatására 2.6 A fahibák Fahiba az adott fafajra jellemző alaktól, felépítéstől, színtől való eltérés, amely a fa felhasználhatóságát általában kedvezőtlenül befolyásolja. Szabványos mechanikai vizsgálatok esetén hibát nem tartalmazó próbatesteket vizsgálunk, viszont a felhasználás során mindig számolni kell azzal, hogy a teherhordó elem esetleges hibákat tartalmazhat, ami csökkenti a szilárdságát A bútoriparban egyes fahibák esztétikai értelemben előnyösek is lehetnek (pl a hullámos növekedés és a csomorosság) A fahibák lehetnek alaki hibák, felépítési hibák, külső hatásoktól bekövetkező szöveti elváltozások és különböző károsítók (baktériumok, gombák,

fagyöngyfélék, rovarok) okozta fahibák, térfogatváltozás okozta hibák. Az alaki és felépítési hibák közül néhányat a 8. ábra mutat be 8. ábra Fatörzs alaki és felépítési hibái: a sudarlósság és tővastagodás, b görbeség, c villás növekedés, d. csavarodott növés, e hullámos növés, f külpontos növés, g benőtt ággöcs, h kieső ággöcs 2.7 A fa nedvességtartalma A fa nedvességtartalma egyrészt a sejtüregekben, másrészt a sejtek falában (micellaközökben) van jelen. A kivágott fa nedvességtartalma a fafaj tulajdonságaitól és a külső körülményektől függően tág határok között változhat A 100%-os relatív nedvességtartalmú levegőhöz tartozó egyensúlyi fanedvesség-tartalom a rosttelítettségi határ. Értéke fafajtól és hőmérséklettől függően változik, de általában 30%-nak tekintik. A 30%-on felüli víztartalom, a sejtek üregeiben lévő úgynevezett szabad víz eltávozásával a fa méretváltozást

nem szenved, és a faanyag mechanikai tulajdonságai sem igen változnak, de ha a sejtfalakban 31 2. Faanyagok deformációja és törése található kötött (higroszkópos) nedvességtartalom a fa száradásakor vagy szárításakor eltávozik, a nedvességtartalom elvesztésének arányában a fa zsugorodni fog, fizikai és mechanikai tulajdonságai megváltoznak. A faanyag teherbírása a nedvességtartalom csökkenésével nő, a vizes faanyagénak többszöröse is lehet (9 ábra) 9. ábra Skót fenyő nedvességtartalmának hatása a nyomószilárdságra Zárt térbe beépítendő faanyagokat a szobaszáraz állapot elérése érdekében mesterségesen kell szárítani. E folyamat különféle szárítóberendezésekben, ellenőrzött körülmények között történik. Szabad térben épített objektumok esetén 12-18%-os nedvességtartalmú, természetesen szárított fűrészáru is alkalmazható Száradás közben a fa méret- és alakváltozása (pl. csavarodás,

vetemedés, repedés) jelentős mértékű is lehet, ezért a faanyagok felhasználása, beépítése lehetőleg száraz állapotban történik Az évgyűrűk helyzetéből előre meghatározható alak- és méretváltozást az anyagbeszerzésnél, illetve a faanyagok beépítésénél célszerű figyelembe venni (lásd 10. ábra) A zsugorodás mértéke rostirányban a legkisebb, közepes sugárirányban, és legnagyobb húrirányban. Néhány fafaj zsugorodása rosttelítettségtől az abszolút száraz állapotig történő szárításnál:  fenyők: 8,5-14,1%  akác: 10,1%  hárs: 14,9%  bükk: 17,9%  gyertyán: 18,8% A folyamat reverzibilis, így a nedvességtartalom növekedésével a fa méretnövekedése következik be, ezt dagadásnak nevezzük. A dagadás mértékét a szabad térben elhelyezett faszerkezetek (pl. burkolatok) készítésénél számítják be 32 2. Faanyagok deformációja és törése 10. ábra A zsugorodás mértékének irányfüggése

3. Berendezések, vizsgálati módszerek, mérés 3.1 Fénymikroszkópia Az egyes fatípusok szerkezetének vizsgálatára kiválóan alkalmazható a fénymikroszkópia, reflexiós és transzmissziós módban egyaránt. Ez utóbbihoz elengedhetetlen a megfelelő, jól átvilágítható metszetek készítése Erre a feladatra alkalmas a mikrotómia, amelynek lényege, hogy a megfelelően rögzített minta felületén egy rendkívül éles kést mozgatva vágunk le finom szeleteket. Tekintettel arra, hogy az optikai mikroszkópok felbontása általában mintegy 0,5-1 μm, a vizsgált minta vastagsága nem haladhatja meg a 40 μm-t. Szálas anyagokból, így faanyagokból is nehézségbe ütközik ilyen vékony metszetek készítése, mivel azok már a szeletelés közben egyedi szálakra esnek szét. A probléma kiküszöbölhető, ha a fát átitatjuk polimer gyantával, majd ezt követően szárítjuk, illetve térhálósítjuk: ekkor a szálakat gyakorlatilag egy térhálós polimerbe

ágyazzuk, ami biztosítja az egybefüggő, jó minőségű, akár néhány μm-es szeletek készítését (11. ábra) 11. ábra Fenyő rostjai hossz- (baloldalt), illetve keresztirányban (jobboldalt) 3.2 Hajlítóvizsgálat A hajlítóvizsgálat során hárompontos hajlítással deformáljuk a piskóta alakú próbatesteket. A mérés során az erő változását mérjük a lehajlás függvényében A mérést a minta töréséig, vagy szívós anyagok esetében egy bizonyos lehajlásig végezzük. Két mennyiséget határozunk meg a mérés során, a hajlító modulust és egy feszültség értéket. Ez utóbbi rideg anyagoknál a törés pillanatában mért feszültség, a hajlítószilárdság, míg szívósaknál egy 33 2. Faanyagok deformációja és törése adott lehajlásnál mért feszültség, a hajlítófeszültség. Az értékelés során tisztában kell lennünk azzal, hogy a meghajlított próbatest két oldala különböző deformációnak van kitéve A nyomott

oldalon kompressziós, míg az ellenkező oldalon húzó feszültségek lépnek fel. A próbatest geometriai középvonalában az elméleti leírás szerint egy semleges szál található, amely a hajlítás során feszültségmentes marad. Az erő-lehajlás diagramból a hajlítószilárdságot vagy hajlítófeszültséget az 1. egyenlet segítségével határozzuk meg: f  3 F  L [MPa] 2b  h 2 (1) F a maximális (8 mm behajláshoz) tartozó erő [N] L az alátámasztás távolsága [60 mm] h a próbatest vastagsága [mm] b a próbatest szélessége [mm]. A hajlító modulus számításához meghatározzuk a görbére illesztett egyenes meredekségét és a 2. egyenlet segítségével kiszámítjuk a modulust: ahol Eb  L3 m [GPa] 4bh31000 (2) ahol m a görbére illesztett egyenes meredeksége (12. ábra) A 2 egyenlet nevezőjében szereplő 1000-es érték azt eredményezi, hogy a modulust GPa egységben kapjuk meg A hajlítóvizsgálatot számítógéppel

vezérelt mechanikai vizsgáló berendezéssel végezzük. Az alátámasztás távolsága 60 mm, a hajlítást pedig 2 mm/perc sebességgel végezzük, legfeljebb 8 mm behajlásig F F2 F F1 l 1 2  12. ábra Példa az 1 és az 2 nyúláshoz tartozó erő meghatározására a felvett görbén 3.3 Méretnövelés A mechanikai vizsgálatokkal kapott eredmények a legritkább esetben használhatók fel közvetlenül tartószerkezetek tervezése vagy méretezése során. Fa gerendák hajlító szilárdsága függ a terhelés módjától, továbbá csökken a gerenda méretének növekedésével Ez utóbbi jelenség abból adódik, hogy a nagyobb térfogatú testekben nagyobb valószínűséggel 34 2. Faanyagok deformációja és törése jelennek meg az anyag tönkremeneteléhez vezető hibahelyek, ami a „leggyengébb láncszem” megközelítéssel statisztikai úton becsülhető; két gerenda hajlítószilárdságának aránya a következő

egyenlettel adható meg: R1  h2 L2 1  ma2 / L2    R2  h1 L1 1  ma1 / L1   1/ m (3) ahol az 1 és 2 index az első és második gerenda paramétereit jelöli, R a hajlítószilárdság, h a gerenda vastagsága, L az alátámasztás távolsága, m anyagi állandó, értéke 18, a pedig többpontos terhelés esetén a terhelések távolsága (3 pontos hajlítás esetén a=0). Teherviselő szerkezeteknél fontos tudnunk a terhelés eloszlását is, ha méretezni szeretnénk a szerkezetet. A fenti egyenletnél láttuk, hogyan alakul különböző méretű tartók szilárdsága koncentrált erők esetén. Ha a tartón egyenletesen eloszlatott terhelés esetén szeretnénk kiszámítani a hajlítószilárdságot, a következő egyenletet alkalmazhatjuk: Ru  1  18ac / Lc hc Lc    Rc  3.876hu Lu  1 / 18 (4) ahol u és c az egyenletesen eloszlatott, illetve koncentrált terhelést jelöli. 3.4 Mérési feladat A

laborgyakorlat első felében a hallgatók megismerkednek a mikrotómia alapjaival. Ezt követően fénymikroszkóppal vizsgálják a különböző fafajták felépítését, szerkezetét, és beazonosítják a saját mintájukat. A laborgyakorlat második felében a hallgatók hajlítóvizsgálatnak vetnek alá eltérő rostirányban (hossz- és keresztirányú erősítés) kivágott faanyagokat, valamint egy szintetikus polimert és egy abból előállított szálerősítésű polimer kompozitot. Ezt követően a próbatestekből kivágnak egy-egy téglatestet, amelynek meghatározzák a sűrűségét A kapott adatokból meghatározzák a modulus és szilárdság sűrűségre vonatkoztatott értékeit. A mechanikai tulajdonságokat összefüggésbe hozzák a vizsgált minták szerkezetével 4. Az eredmények megadása, jegyzőkönyv A hallgatók egyéni jegyzőkönyvet készítenek, amely tartalmazza a mérések pontos menetét, a használt berendezések típusát és a mérés

paramétereit, valamint a vizsgálatok során meghatározott értékeket. Jellemzik a mikroszkóppal vizsgált fafajta szerkezetét, táblázatosan megadják a mechanikai jellemzőket és azok szórását, valamint következtetéseket vonnak le a szerkezet és a tulajdonságok kapcsolatát illetően. A kísérleti eredmények segítségével kiszámítják a mérésvezető által megadott gerenda teherviselő képességét egyenletes vagy koncentrált terhelés esetén. 35 2. Faanyagok deformációja és törése Felhasznált irodalom Molnár S.:Faanyagismeret, Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest, 2004 Tsoumis G.: Science and Technology of Wood, Van Nostrand Reinhold, New York, 1991 Szalai J.: A faanyag és faalapú anyagok anizotróp rugalmasság- és szilárdságtana, Sopron, 1994. Wood Handbook: Wood as an Engineering Material, Forest Products Laboratory U.S Department of Agriculture, 1999. 36