Művészet | Művészettörténet » A rokokó stílus

Alapadatok

Év, oldalszám:2004, 2 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:256

Feltöltve:2007. február 28.

Méret:12 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!

Tartalmi kivonat

A rokokó stílus A rokokó világa, világképe, eszmeáramlatai A rokokó használata általánosabb és gyakoribb, mint a jelentés, amit társítunk hozzá. Legtágabb értelemben a 18. század elejétõl a 19 század elsõ negyedéig, harmadáig tartott Európa különbözõ területein, más-más mûvészeti ágban. Ismerik még régensi stílus, copf stílus néven, ám a rokokó általánosabb. A rokokó szó kagylót jelent; a díszítõelem mint kagyló finom mívû apró tárgyat jelent. Egyes értelmezések szerint a rokokó és a barokk között genetikus kapcsolat van: a barokk túlhajtásaira válasz. Mások szerint a rokokó a klasszicizmus utolsó korszakában jelentkezõ felvilágosodás kihívására születik, a 18. század második felében (inkább a súlypontok eltolódása érzékelhetõ ebbõl). Szellemi háttere kettõs, de nem tartalmában tekintve, hanem az eredetét vizsgálva. Egyrészt a rokokó epikureizmusa (érzékiség- és élvezetközpontúsága),

hedonizmusa válasz a XIV. Lajos uralkodására jellemzõ etikett zártságára (deformált klasszicizmus) és az udvar egyre bigottabb katolicizmusára (késõ-barokk). A régensség, majd XV Lajos uralkodása alatt válik olyanná az élet - természetesen az arisztokrácia számára, hogy Talleyrand méltán mondhatta: "aki nem élt 1789 elõtt, nem ismeri az élet édességét". A késõbb jelentkezõ irányzat a libertinus gondolkodás. (Nem tévesztendõ össze a liberalizmussal) A szabadosság szóval lehet visszaadni a jelentését. Lényege a rousseaui szabadságfelfogás abszolutizálása Mivel pedig az abszolút szabadságot közéleti szinten megvalósítani lehetetlen, ezért a magánélet területére szorul vissza, és mert a szabadság érzékelése rövid idõn belül csupán fiziológiailag lehetséges, ezért a magánéletben az élvezetekre koncentrálódik: evés, ivás, kényelem, szórakozás, szexualitás. A rokokó emberének a célja az élet

örömeinek kinyilvánítása és hajszolása. A rokokó az irodalomban A rokokó elvilágiasodó szemlélete a pásztorköltészetben és a természetköltészetben jelentkezik elõször. Újra megjelenik a kert, a zárt világ, a belsõ térnek megnõ a jelentõsége Jellemzi a gáláns, választékos, udvarló és kedélyes hangnem, a bájos kellem, a zeneiség és a játékosság. Ez eredetileg csak az illeszkedõ témában jelentkezett (öröm, idill, hangulatosság), késõbb már más témák megszólaltatásakor is. Hiányzik a fennkölt eszmeiség, a túlfutött érzelmesség; a barokk nagyságot kicsinyítette, az erõt tompította, a pátoszt az intimitással cserélte fel. Az antik mitológia hol puszta keretként, díszítõanyagként, hol pedig takaróként, az erotika leplezésére szolgált. A mesterkéltség a miniatürizálásban és az érzékelési tartományokra való hatásban is megmutatkozott: nemcsak a képiséggel, a zeneiséggel akarnak hatni, hanem a

tapintás, az ízlelés és a szaglás összetett "ingerlésével". Kedvelik a bizarr formákat, a rímjátékokat A rokokóval kezdõdik a költészet elvilágiasodása. Hisznek a rögtönzésben, a mesterségbeli tudás kifejezõjének tekintik. A pillanatnyiságból is, a szemléletbõl is következik, hogy nagy szerepet tulajdonítanak a szellemnek. Jellemzõ a rokokó alkotásra gúny valamilyen formája, amely a travesztiáig (klasszikus alkotás vulgarizálása) és a blaszfémiáig (a szó eredetileg istengyalázást jelentett, késõbb az általánosan elfogadott értékek rosszindulatú kétségbevonását) terjed. A rokokó esztétikája A rokokó esztétikája nem különbözik a klasszicizmusétól. Ugyanúgy a horatiusi pictura és sententia változására épül, de a pictura apró, finom megnevezésben is élvezetet nyújtó kép, a sententia pedig a libertinus gondolkodás része. Hangsúlyozott a báj, a kecsesség, a könnyedség, a játékosság; a

bensõségesség erõs érzelmeit iróniával ellensúlyozza. A jelenre koncentrál, pragmatista: a hatáskeltésre törekszik