Művészet | Művészettörténet » Avantgárd irányzatok a festészetben és a szobrászatban

Alapadatok

Év, oldalszám:2017, 24 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:46

Feltöltve:2018. április 28.

Méret:3 MB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!


Tartalmi kivonat

Avantgárd irányzatok a festészetben és a szobrászatban Az avantgárd eredetileg katonai műszó, jelentése előőrs, élcsapat. Az elnevezés arra utal, hogy a XX. század első felének gazdasági, történelmi válsághelyzeteire, nagy tragédiáira a művészet válasza a folyton változó, mindig újszerűséget kutató, de mindenképpen lázadó irányzatok kialakulása volt. Meg kell értenünk, hogy a technikai fejlődés és a háborúkban megnyilvánuló emberi brutalitás a művészeket arra késztette, hogy átgondolják a művészet feladatát. A fényképészet és a film elterjedésével már nem a bennünket körülvevő világ realista másolásában látták a művészi feladatot, hisz azt a gépek sokkal pontosabban teszik meg, hanem a látható dolgok mélyén lévő eszmei valóság megfestésében. Nagyon fontos tudnunk ezt, ha meg akarjuk érteni az első látásra furcsa, vagy megdöbbentő műalkotásokat. Favizmus (korai expresszionizmus) 1905-1907 Fauves

- jelentése: vadak. Nevét onnan kapta, hogy a tiszta színek fokozottabb kifejezőerejére, éles színkontrasztokra kívánt építeni (vad színeket használtak). A fény-árnyék ellentéteket kiküszöbölték. Csekély jelentőséget biztosítottak a harmadik dimenziónak (a térnek). Képviselői: Matisse (K-i szőnyegek színvilága, dekoratív stílus), Gauguin és Vincent van Gogh egyes művei, Maurice Vlaminck Maurice Vlaminck: A vörös fák (1906) A tájképi struktúra itt már csak ürügy, a kép színei és az eredeti látvány feltételezhető színei között már alig-alig találunk megfeleltetést. Mindennél fontosabb, hogyan ütközik a vörös a zölddel, hogyan áll szemben a kék a sárgával. Henri Matisse: A vörös desszert (1908) Ugyancsak a vadító színek uralkodnak, az árnyékok hiányoznak, az asztalon lévő tárgyak lebegnek, minden egybefolyik. Expresszionizmus (1905 - 1920) Az egyik legnagyobb hatású avantgárd irányzat. A szó eredete:

exprimere (latin) = kifejezni 1911-ben H. Walden, német író által alkotott fogalom, mely keletkezése idején az összes modern művészeti irányzat gyűjtőneve volt. Az erősen torzított, tördelt formák a művész belső viharát hordozzák, a művész mintegy kivetíti érzelmeit az ábrázolt motívumba. Elődei: Van Gogh, Gauguin, Bosch, Grünewald, El Greco. Az expresszionizmus a kifejezés szubjektivitása, ellentétben a naturalizmus és realizmus objektivitásával, valóságtiszteletével. Az expresszionista művész saját érzéseit vetíti a tárgyi világ motívumaiba, ezért lelki intenciója szerint a látványt tetszőlegesen, szuverén módon átalakítja, sőt időnként torzítja. Erős érzelmi töltete többnyire drámai színellentétekben, hangsúlyos kontrasztokban nyilvánul meg - hasonlóan egyik őséhez, a romantikához. Míg a romantika a XIX. sz jellemző stílusa, az expresszionizmus a XX sz egészén végigvonul, bár iskolaszerűen a század

első harmadában virágzott. Németországban indult útjára az expresszionizmus festészeti és irodalmi mozgalomként. Folyóiratok, évkönyvek (Die Brücke, Der Blaue Reiter, Der Sturm, Die Action) szerkesztőségében csoportosuló alkotók nevezték magukat expresszionistáknak. Fénykoruk a tízes évekre esik. Központi fogalmuk: az Emberért Kiáltani Die Brücke (Híd): a német expresszionista művészek első jelentős csoportosulása Kirchnerrel az élen. Ide tartoznak még: Heckel, Nolde, Barlach Der Blaue Reiter (Kék Lovas): lelke Franz Marc, aki a művészi ösztönösséget hirdette misztikus hatású képeivel Művészetüket az ember iránti vonzalom jellemezte. A fametszetek fekete-fehér kontrasztjait különösen alkalmasnak találták arra, hogy kifejezzék művük elementáris mondanivalóját. Franz Marc: Kék ló Otto Dix: Prágai utca Otto Dix rőteljesen groteszk figurái, a robotszerű emberalakok, a szokatlan képkivágás, az erőteljes színek,

átlósan hegyes szöget bezáró kompozíciós vonalak az expresszív stílus tipikus jellemzői. A csonkolt végtagú, utcán kolduló első világháborús hadirokkantak ellentétben állnak a kép szélein éppen, hogy látszó gazdag emberekkel. Otto Dix kemény „hangon” világít rá a háború igazságtalanságára, arra, hogy egyesek milliók élete és egészsége árán gazdagodtak meg. Mai napig érvényes tanulság, hogy minden háború értelmetlen Legtöbb esetben egy szűk réteg kapzsisága és hatalomvágya miatt kell ártatlan embereknek meghalnia. James Ensor: Koncon marakodó Edvad Munch: Sikoly (festmény és fametszet) Nagyhatalmak (1905) Az eldurvuló világban lévő elesett emberekért emelték fel a szavukat. Úgy látták, hogy nem az ember a rossz, hanem a társadalom, a világ. Költészetben a költő mindig az érzések, indulatok intenzív kifejezése érdekében merész egyéni szóképeket használ, belső látomásait vetíti ki. Nem a külvilág

tárgyait ábrázolja, hanem a művekben lecsapódó indulatot, szenvedélyt próbálják kifejezni. Jelentős kifejezési eszköz újra a vonal. Bizonyos vonalakat hangsúlyoznak, a kontúrokat néha kiemelik, a színeket is céljaiknak megfelelően választják ki. Fokozzák harsogóbbá teszik vagy éppen tompítják őket Fő jellemzői - szubjektivitás: érzések, belső tartalmak kivetítése a formák maximális kifejezőerejének segítségével pl. Munch: Sikoly - emberközpontúság: - az érzések őszinte, korlátok nélküli kifejezése, a szorongások feloldódnak, az ember jóvá válik, a világ is megjavul - tiltakozás a XX. századi ember magányossága, kiszolgáltatottsága ellen pl. Giacometti: Erdő Barlach: Menekülő Matisse: Tánc Munch: Pubertás Nolde: Próféta (fametszet); Utolsó vacsora Absztrakt expresszionizmus: nem valóságrészletet ábrázol, belső mozgás, lüktetés; érzelemkifejezés pusztán színekkel és formákkal pl. Kandinszkij:

Sárga, vörös, kék; Körív csúcsokból; Fúga Az expresszionizmus lemond a látvány szépségéről, belső élményeket kíván az ábrázolás tárgyává tenni, legyen szó akár társadalmi elkötelezettségről, fennálló rendszer átalakításának artikulálatlan vágyáról vagy lelkesült látomásról a jövőt illetően. A művész tekintete a külvilág felől befelé, az emberi lélek felé fordul. Élénk nyers színek használata mellett olykor görcsös, eltorzított vonásokat, formákat eredményez. Vaszilij Kandinszkij: Sárga, piros, kék, 1925. Futurizmus 1909-1944 Képviselői szembefordultak a múlt hagyományival, s arccal a jövő a technika százada felé a fejlődést, a dinamizmust, a lendületet, s korunk meghatározó élményeként a mozgást, a sebességet, a gépet dicsőítik. . Festők: Giacomo Balla, Umberto Boccini, Carlo Carra, Luigi Russolo, Gino Servini) A mozgás megragadására törekedtek, úgy hogy annak időben egymást követő

fázisait egyidejűleg, egyazon képen montázsszerűen, vagy ritmikusan ismétlődő formákkal megtörték, s egymást átfedő erőterekkel, színnyalábokkal ábrázolták. Umberto Boccioni: Az izmok dinamizmusa: A lépő alakban feszülő energiákat úgy fejezi ki, hogy megformálja az előrehaladó izmok "erővonalait" is, vagyis több időpillanatban térben elfoglalt helyzeteit fogja össze mozgalmas tömbbé. Boccioni: Az izmok dinamizmusa Duchamp: Lépcsőn lemenő akt Chirico: Baljós múzsák Kubizmus: 1907-1914 Hátat fordít a valósághű ábrázolás követelményének, s a természeti látvány motívumait mértani jelekké absztrahálva az érzéki benyomásnál többre értékeli a képépítés logikáját. A tárgyak belső szerkezetét gömbök, kúpok, hengerek segítségével akarja megragadni. Legjelentősebb képviselői: Picasso, Braque, Gris Szakaszai: - plasztikus kubizmus (a tárgyak, emberek még térbeliek, de a formák

egyszerűsítettek) - analitikus kubizmus - analizál = elemez (a tárgyakat, dolgokat egyszerre több nézőpontból, mutatják be, keveredik az elölnézet, felülnézet és oldalnézet, eltűnik a térbeliség, a formák tovább egyszerűsödnek) - szintetikus kubizmus – szintetizál = összegez (már csak a kép síkjában létrehozott újfajta rend dominál, a képalkotó dolgok szétdarabolódnak, a darabok formai ritmusa képezi a kép rendjét, új technikák: a kollázs és a montázs) Picasso: Avignoni kisasszonyok (1907) Picasso: Guernica Pablo Picasso: Guernica Pablo Picasso spanyol származású festő, a XX. század művészetének egyik legmeghatározóbb alakja, az avantgárd fenegyereke, a kubizmus megteremtője és elveinek legtudatosabb alkalmazója. Hátat fordít a valósághű ábrázolás követelményének, s a természeti látvány motívumait mértani jelekké absztrahálva az érzéki benyomásnál többre értékeli a képépítés logikáját. A

tárgyak belső szerkezetét gömbök, kúpok, hengerek segítségével akarja megragadni. Picasso e mesterműve az 1937. évi párizsi világkiállításon a Spanyol Köztársaság pavilonjának homlokzatán a polgárháború dokumentumaként tiltakozott a német fasiszták embertelen pusztítása ellen. A drámai erejű vízió szimbólumairól Picasso a következőket nyilatkozta: "A bika nem a fasizmus, hanem a brutalitás és sötétség . a ló képviseli a népet ." A kép minden bizonnyal magyarázatra szorult, hiszen a világkiállítás látogatói járatlanok voltak az alig néhány évtizedes múltra visszatekintő stílus értelmezésében. „1936-ban Picasso megjelenítette egy egész nép tragédiáját. Kevés oly haragvó, kevés oly égető festmény van, mint a Guernica. Valaha Goya támadt így a spanyol nép ellenségeire, szitokkal s átokkal. 1808 Madridja ugyanolyan bőszülten védelmezi becsületét és életét, mint 1936 Madridja. Picasso

Guernica-vázlatainak alakjai a végső fájdalmat élik át, nem vezekelnek semmiért, méltánytalanul zúdul rájuk a felháborító szenvedés. S ők nem fogadják el, verejtékeznek a dühtől, kiköpik a szégyen és düh fekete levét, a megalázó emberét, aki elpusztítja társát. A Guernicával Picasso kinyilvánította, hogy a barikád melyik oldalán áll, kezdettől fogva és mindvégig. Hogy a többség és a jövő ügyét támogatja, az élet és a boldogság ügyét a halál és a balsors ellen,” (Paul Eluard, francia költő, Picasso barátja) A kép megtörtént eseményt, a spanyol nép történelmének egyik tragikus eseményét jeleníti meg. 1936-ban Franco tábornok a hadsereg jelentős részének támogatásával jobboldali felkelést, s ezzel polgárháborút robbantott ki. A lázadó tábornokot a fasiszta Olaszország és Németország fegyverrel és csapatokkal támogatta. A náci német hadsereg számára lehetőséget teremtett az új haditechnika

kipróbálására. 1936 április 26-án a Guernica baszkföldi várost a német Kondor-légió bombázó repülői megtámadták, az épületek 71%-a megsemmisült, 1645en életüket vesztették, 889-en megsebesültek. Guernica a polgári lakosság elleni terror szimbólumává vált. Picasso-t mélyen megrendítették a szülőföldjén történt véres események. A Guernica című festmény ennek a személyes érintettségnek expresszív jegyeivel van átitatva, s bár a kubizmus stílusjegyei uralkodnak, gyakran sorolják az expresszionista művek közé. A hatalmas méretű vászonkép arányai eltérnek a megszokottól, szélessége több, mint kétszerese a magasságának. A monumentalitás hatását fokozzák az életnagyságú emberi és állati testrészek, melyeknek fekete fehér szürke ritmusa felidézi a robbanások, lezúgó bombák hangjának ritmusát. Az emberi, állati üvöltés hangjait formálja képpé, amikor a világos foltokként hangsúlyt kapó

részletekbe a vicsorgó, hörgő kifacsart arcokat, bika- és lófejeket, montírozza. Kubista képalkotást használ, a valóság elemeit összedarabolja, majd elforgatva, átrendezve, a kép dekoratív rendjét figyelembe véve újra rendszerezi. Itt azonban egészen más értelmet kap a darabokból építkezés. Nem a dekorativitás, hanem a realitás elve érvényesül A bombák által szétszabdalt, megcsonkított testek látványa, a végtelen szenvedés érzetét erősíti a nézőben. Ember és állat egyformán kínlódik, halálában egyenrangúvá válik Nem az állat nemesül emberivé, az ember aljasul állattá, azáltal, ahogyan lemészárolják. Szimbólumként használja Picasso a bikát, mely a spanyolok számára mindig is szimbólum volt. Picasso művészetében éppúgy többjelentésű, mint a spanyol kultúrában. Itt a brutalitás, a gyilkos erő szimbóluma, ellentétben a lóval, melyről azt nyilatkozta, hogy a népet jelképezi. Kiemelt szerepet kap a kép

felső mezőjében látható lámpa, melynek látszati képét nem ellipszisként, hanem stilizált szemként ábrázolta a festő. Alsó íve alatt hegyes szilánkokként merednek a stilizált fénysugarak, az alsó és felső ív közötti villanykörte groteszk utalás lehet, a középkori Isten szeme ábrázolásra, mintegy kérdést szegezve a néző felé, hol van Isten? A háborúk poklában a művészek gyakran tették fel ezt a kérdést, többek között Babits Mihály 1918-ban a Fortissimo című versében: „Haragszik és dúl-fúl az Isten Vagy csak talán alszik az égben, Aluszik vagy halott is épen – Ki költi őt föl, emberek? Tagadjuk őt, talán fölébred!” Dadaizmus (1916-1922) A dadaista mozgalom 1916-ban Zürichben született. A francia eredetű dada átvitt értelemben vesszőparipát, dajkát, vagy az orosz igenlés megkettőzését jelenti. Az elnevezés is a véletlen műve, a csoport felütött egy szótárt és az a Dada szónál nyílt ki Az

elnevezés figyelmeztet arra, hogy a DADA szó csak a lázadás és tagadás jelképe. A művészek tiltakoznak a társadalmi szervezetek és a háború ésszerűtlensége és esztelensége, a társadalmi konvenciók képmutató, hazug rendszere ellen. A művészi személyiség gátlástalan felszabadítását, a megkopott művészeti és társadalmi konvenció felszámolását, s a hagyományos esztétikai normák radikális szétzúzását követelte. A művészek ironikus-szatirikus eszközökkel kívánták átalakítani a társadalmi együttélés szabályit. Gyakori a provokáció, a polgárpukkasztás Új műfajok születnek, melyek közös jellemzője, hogy a dolgok véletlen egymás mellé kerüléséből származó jelentésváltozásra épülnek. Új műfajai: Redy made (ejtsd: redi méjd) – kész áruk kiállítása műalkotásként. Objet touvé (obzsé trüvé) – talált tárgy vagy furcsa konstrukció kiállítása szoborként Pl. Marcel Duchamp: Palackszárító,

Forrás (kidobott piszoár) Duchamp: Forrás (1917) Kollázs: különböző anyagok, tárgydarabok beépítése a kép síkjába Frottázs: átdörzsöléssel létrehozott érdekes képfelület (pl. pénzdarab mintájának grafittal papírra való dörzsölése) Fotomontázs: fényképeket, képrészleteket, nyomtatott szövegeket illeszt össze a művész, hogy új értelmet vagy szokatlan kompozíciót hozzanak létre. Merzkép. Képelemek egymás mellé helyezése a plasztikai összhatás kedvéért Duchamp: Katalógus Konstruktivizmus Az ábrázolás szerkezeti összetevőit a síkok, tömegek és terek matematikailag-logikailag leírható formai rendjéhez kívánta igazítani, s az anyag öntörvényűségéhez való alkalmazkodást hirdette. Mondrian: Kompozíció Szürrealizmus: 1924-1945 Az álom nélkülözhetetlen a valóság megragadásához. Legmagasabb rendű alkotói módszer a képzelet és képzelőerő. Új módszerek: automatikus írás: álmok, szabad

asszociációk spontán, a tudat kontrolljának kizárásával történő rögzítése. A képi ábrázolás tekintetében a szürrealizmus nem egységes stílus; laza esztétikai elvei naturalisztikusan megjelenített, ám látomásosan abszurd tematikájú műveket éppúgy megengednek, mint nonfiguratív kompozíciókat. Alkotók: Salvador Dali, Max Ernst, René Magritte, Paul Klee, Joan Miro,Marc Chagall, Chirico, Vajda Lajos, Bálint Endre, Szántó Piroska Chagall: Az én kis falum (1911) René Magritte: Ez nem egy pipa (1928-29) Brancusi: Alvó múzsa (1916) Salvador Dali: A polgárháború előérzete avagy Lágy szerkezet főtt babbal (1936, 100 x 99 cm, olaj, vászon, Museum of Art, Philadelphia) A spanyol származású festőt, bár általában kerülte a politikai, történelmi témákat, nem hagyta hidegen az 1936-ban bekövetkezett spanyol polgárháború. Picasso Guernicájával ellentétben nem a bekövetkezett tragikus eseményekre reagált, hanem hat hónappal

Franco katonai puccsa előtt, a spanyolországi politikai, gazdasági feszültségek hatására festette ezt a képet. Az 1931-ben megalakult új köztársaság radikális reformjai a konzervatív jobboldal és a szociális reformokat sürgető baloldal egyre véresebb összecsapásaihoz vezettek. Az erőszak egyre elhatalmasodó légköre a spanyol történelem hasonló, tragikus eseményeit juttatta Dali eszébe. A kép közvetlen forrásának tekinthetők Fransisco Goya festményei és rajzai, melyeket a napóleoni megszállás és polgárháború idején készített. Dali ezzel a művel a XX század egyik legnagyobb hatású festményét alkotta meg. A képen egy hatalmas emberi test látható karok és lábak irtózatos kinövéseivel, amelyek egymást marcangolják önpusztító őrületükben. Az alulnézetben ábrázolt, förtelmesen eltorzult, boszorkányszerű lény nyomasztóan magasodik fölénk. A szürreális lény monumentális hatását Dali azzal érte el, hogy a

horizont vonalát a kép alsó, egyötödénél húzta meg, valamint a perspektíva segítségével hatalmas mélységet teremtett. Az előtérben oszlani látszó hatalmas kézhez kapcsolódó kar hátrafelé nyúlik, alátámasztja egy szögletes szekrény, amit elhagyva visszakanyarodik, hogy egy amorf fenékben, alhasban és egy csökevényes másik lábban folytatódjék. A kettévágott has maradványaira támaszkodó csontvázszerű láb a misztikusan szép égboltig magasodik, ahol egy ízeltlábú végtagjához hasonló formában rögvest felkarrá alakulva csatlakozik a vállhoz, ami fölött egy óriási, fájdalomtól eltorzult, üvöltő fej látható. A mellkason egyetlen női mell csüng, melyet a lenti felkarból kiágazó kéz húz görcsösen előre és lefelé. A körkörös kompozíció járatja körbe tekintetünket ezen a rettenetes, gusztustalanságon, mely kétségkívül a polgárháború szimbóluma. A táj, melyre ráterpeszkedik ez a fertelem,

rezzenéstelenül nyugodt, spanyol vidék. A baloldali ököl mögött lehajtott fejű kispolgár, aki egy másik Dali képen (A tétlenségben elmerülő ampurdáni gyógyszerész című képen) is felbukkan, egy figureasi író apja. (Dali Figureasban született) A babok szerepéről Dali így nyilatkozott: „A polgárháború rettenetes hústömegének lágy anyagát pár szem babbal díszítettem: gyomruk ugyanis aligha volna képes bevenni ezt a tudatalatti táplálékot bizonyos hétköznapi, ámde kiadós és melankolikus köret nélkül” Utalás ez arra a jellemző politikusi magatartásra, amely a nép jólétét pusztán a szájak betöméseként értelmezi, valamint kritikája lehet annak a polgári viselkedésnek is, mely helyzetét hasának tömöttségével méri. Ugyanakkor ebben a groteszk mondatban benne van a spanyolok ősi viszonya a tulajdonhoz, melyet egy spanyol szólás őriz: „Csak az a tiéd, amit megeszel!”. Dali egyébiránt gyakran alkalmazza az

ételt képei szimbolikus, vagy tudatalattiból előhívott elemeiként csakúgy, mint az evés végtermékét, az ürüléket, mely ezen a művén is megtalálható (a kép jobb szélén, a végtagcsonkon), szembeállítva az együgyűséget a borzalommal, ledegradálva az önelégültségükben fürdő torz hatalmakat. Szürrealista és expresszionista vonások keverednek a művön. Az erőteljes érzelmi hatások, indulat, a valós elemek torzítása éppúgy lehetnek az expresszionizmus, mint a szürrealizmus stílusjegyei is. Salvador Dalit a szürrealizmus nagymestereként tartjuk számon, így ezt a művét is ide szokás sorolni, de más műveivel ellentétben itt hatalmas indulatokat, belső feszültséget juttatott kifejezésre. Picasso Dalit " egyvégtében zakatoló farmotornak" tartotta. Dali viszont önmagát zseninek tekintette, aki joggal engedhet meg magának bármiféle hóbortot. A festő, szobrász, író és filmes Salvador Dali (1904 - 1989) a század

legkülöncebb, magamutogató művészeinek egyike volt, s bárhol jelent meg, homlokegyenest ellentétes érzelmeket váltott ki. Elsőként jelenítette meg Sigmund Freud és a pszichoanalízis gondolatvilágát a festészetben; elképesztő érzékenységgel, fantáziával és műgonddal hozta a felszínre a tudatalatti elfojtott rétegeiben zajló folyamatokat. A politika iránti érdektelenség elvéhez híven Dalí a hazáján végigsöprő polgárháborút pusztán az ehető dolgok látomásának tekintette. Úgy vizsgálta, mint a rovartan kutatói a hangyákat és a szöcskéket. Számára természetrajz volt az, ami Picasso számára politikai valóság. Picasso "Guernicá"-jának Dalínál Az égő zsiráf és a Lágy szerkezet főtt babbal (A polgárháború előérzete) felel meg. Dalít a háború mint olyan egyáltalán nem érdekelte. Érdeklődésének tárgya egyedül a képein megjelenő előérzet: "Lévén a zsigeri paroxizmusok festője, hat

hónappal a polgárháború kitörése előtt elkészültem az "Előérzet főtt babbal" c. kompoziciómmal" Salvador Dalí, a 20. század egyik legtitokzatosabb művésze A közkedvelt spanyol festő a szürrealizmus legismertebb képviselője, a szürrealista festészettel és alkotókkal Párizsban ismerkedett meg. Freud és a pszichoanalízis felfedezéseit felhasználva rémálmokat, hallucinációkat, hatásvadász kompozíciókat jelenített meg, virtuóz ecsetkezeléssel. A polgárháború előérzete Az emlékezet állandósága c. művén színfokozatokból építkező illuzionisztikus tájképet teremt, amelyet meghökkentő tárgyak együttesével tölt be. A festmény a valóságos spanyol tengerpartot ábrázolja, az embriószerű lény és az olvadozó órák viszont Dalí személyes rögeszméinek szülöttei. Dali festményein az illúziókeltés fényképszerűen aprólékos eszközeivel egymás mellett ábrázolja a valóság és fantasztikus

álomképek elemeit. Legismertebb szürrealista képei - így a már említetten kívül: A polgárháború előérzete mellett ismertek színpadtervei is. Az emlékezet állandósága Lángoló zsiráf A "Trisztán és Izolda" c. balett színpadterve. 1944 Dalinál is többről volt szó, mint az avantgárd elsődleges célja, tudniillik hogy magát a tárgyat eltüntessék: az álmok és a tudatalatti világát mutatta be. Dalí egyenesen „kézzel festett fényképnek” nevezte képeit. A hagyományos perspektíva segítségével fordított világba csalogatja, majd abszurd vagy rejtélyes látvánnyal szembesítik a nézőt. Fiatal korától átlagon felüli képzelőerejét René Magritte a festészetnek szentelte, ami lehetővé tette számára, hogy álmait és vízióit képekké varázsolja. Életműve a szürrealista mozgalom része, ő volt az egyik legjellegzetesebb képviselője ennek az irányzatnak. Magritte festészete azonban, amely titokzatos

gondolatvilágának visszatükröződése, nem emlékeztet egyetlen más stílusra sem. Művészete az irreális és a hétköznapi csodálatos és váratlan találkozásán alapul. Ebben hasonlít de Chiricóhoz és a dadaistákhoz, akikkel megosztja érdeklődését a furcsaságok és a gúny iránt. Kincses sziget, 1942 Arnheim tartománya Hamis tükör Kincses sziget képén félig madár, félig növény testű lények terjesztik ki szárnyukat. Gyökerük a földhöz köti őket, aminek ellentmondásával a művész az emberi természet szorongató értelmetlenségét szimbolizálja. Arnheim tartománya: Az ablakként értelmezett vászon, illetve az ábrázolt ablak sas formájú hegyre néz. A betört üvegtábla darabjai tájképtöredékként hullnak a padlóra - és egyszer csak rájövünk, hogy az üveg nem is átlátszó! Magritte rázúdítja nézőire a maga irreális és költői világát. Alkotásaival igyekszik meglepetést és meghatottságot kiváltani,

valamint tágítani a világ vízióját, mint például a Hamis tükör c. műve 1920 és 1967 között mintegy ezer képet festett, amelyek inspirációul szolgálnak az eljövendő festőnemzedékek számára. René Magritte: Emberi sors René Magritte: A terapeuta René Magritte: A nagy háború Yves Tanguy francia szürrealista festő. Autodidakta, 1939-től Amerikában élt Az automatikus festészetet művelte, motívumai mélytengeri alakzatok látomásszerű tájban. A festő művészetét 1926-ig naivnak lehetett mondani, ám 1928-tól kezdve kialakult misztériummal teli egyéni stílusa. Öreg látóhatár,Párhuzamosok találkozása,Bebútorozott 1928 1935 idő, 1939 Az Öreg látóhatáron, ezek a különös formák mintha egy fantasztikus óceán mélyére süllyedtek volna valamikor. Párhuzamosok találkozása: A mester 1930-as afrikai utazása nagy fordulatot idézett elő művészetében: formái pontosabbak lettek, kiemelkedtek az óceánból. A furcsa

tárgyak, amelyek ezt az elhagyatott világot benépesítik, óriási ásványok vagy csontok képzetét idézik fel. A Bebútorozott idő c kép egy szétrombolt világot idéz furcsa képzeletbeli tárgyakkal benépesítve, mintha csak egy eljövendő korszaktól óvna bennünket, amely az atombombával valósággá vált. A szürrealizmus a 20. század első felét uraló politikai és szociális állapotok legpontosabb tükrözése. Ez látható Max Ernst egyik-másik képén is Repülő-faló kert, 1935 Szent Antal megkisértése Ernst, aki a dadaizmus kezdeményezőinek egyike, később a legtevékenyebb párizsi szürrealisták közé tartozott. Legjellegzetesebb műveiben a modern mélylélektan hatása alatt álombeli élményeket festett meg. Max Ernst: Szűz Mária három tanú jelenlétében elfenekeli a kis Jézust Jean Miró, első ránézésre merőben artisztikusnak hat, biomorfizmusa azonban az identitás felbomlását fejezi ki. A szürrealista elméletek

megerősítik meggyőződését a művészi szabadság szükségességéről: mindig többdimenziós és sokoldalú alkotó; fest, szobrokat készít, kerámiatechnikát alkalmaz. A világhírű művész fantasztikus világot kelt életre, amely a képzeletében születik meg. Furcsa és gyönyörű formák, madarak és csillagok kísérik minden napját, egészen haláláig. Nők, madarak Csendélet régi cipővel, 1937 holdfényben Ez az álmaim színe című alkotásban a szöveg vizuális költemény módjára a festmény alkotóelemévé változik. Abban a korszakában festette, amikor kijelentette, hogy nem határolja el egymástól a festészetet és költészetet. A Csendélet régi cipővel kép a spanyol polgárháború kellős közepén készült. A reális módon megformált tárgyak mintha részeikre esnének szét e különös sötét szín hatása alatt, tükrözve azt a drámát és borzalmat, amit az emberek átéltek. Ez az álmaim színe, 1925 Paul Klee svájci

festő és grafikus, az absztrakt művészet egyik képviselője, a szürrealista festészet meghonosítója Németországban. Duett Katedrálisok városa Arra törekedett, hogy elhagyva a tér, perspektíva, fény-árnyék elemeinek alkalmazását, a tudatalatti irracionális, kuszált világát ábrázolja. Pályája kezdetén a rajz és a sokszorosított grafika foglalkoztatta. Expresszív-elvont stílus vonzotta. 1906-ban Münchenben telepedett le, 1912-ben a "Neue Künstlervereinigung" tagja lesz. Barátságot köt Kandinszkijjal. Ekkor készült alkotásai szinte kivétel nélkül vonalasak, rajzkompozíciók. A háború után csatlakozott a weimari Bauhaus szervezethez. Itt borította el a szín élménye, s itt indult meg a színek csodálatosan kielemzett ismeretének a teljes elvonáságig való kiaknázása. Utolsó korszakának alkotásai minden olyan közeledést elutasítanak, amelyek bárminő értelmi mozzanatot keresnek a képfelületen. Annál gazdagabban

jutalmazzák azokat, akik értelmi előfeltételek nélkül a rögtöni belső megragadás (intuíció) útján érkeznek elébük, s a szín- és vonalértékeken túl a kompozíciók zenei együttjáróit is felérzik. Képei: Őszi hely Célja: a világ jelentéktelen dolgait képalkotó eszközzé változtatni, a jelentéktelen dolgok átértékelése és a némaság szóra bírása. Kis mértani formákból, szabálytalan négyszögekből és a természet legegyszerűbb alakzataiból állnak össze a képek. Az éjszakai növény növekedése: a növekedés kényszerítő benyomása a formatagok ritmikus egymásra épüléséből ered, egy vese alakú formához egy kör alakú, majd egy szögletes illeszkedik. Színe kockából kezdi felépíteni képeit. Különböző nagyságú és színű egymás mellé illesztett színes sávok önálló ritmikus harmóniává állnak össze. A sakktábla fontos síkrendező forma. Hármasütemek a négyzetben, Túlsakk, Üveghomlokzat

Ismétlődő motívumokból és ritmikus sorozatokból különöl sorozatstílust talált ki párhuzamos alakzatok nyúlnak el szövetként a síkon és gazdag ritmikus alakzatot alkotnak. Az egyes vonal, éppen az ismétlésnél fogva, határozott ritmikus súlyra tesz szert. A párhuzamos vonalak vékony szalagokat rajzolnak ki, amelyek egymásba olvadnak, egymáson keresztülhatolnak (pl. Sugárlevél virágok) Egyiptom: a táj monumentális vízszintes síkjai széles csíkokban tornyosulnak fel és zuhannak a mélybe, az egymást átszelő vízszintesek ismétlődésében a földek és ösvények finom ritmikus rasztere lappang. Sávképek: Főút és mellékutak, Este Egyiptomban, esti tűz, Napsugár pásztázza a síkot (színes vízszintes sávok, színszallagok). Célja a bonyolultból az egyszerű felé. Leegyszerűsített nagyalakú képeket készít Helyigényes stílusú: a síkok szerepét szabad ritmikájú négyszögek veszik át (Lebegés, Vitorlázó város). XX.

századi magyar művészet A XX. század első nagy művésze Mednyánszky László volt Alakos képein az ember életének árnyoldalait tette tudatossá. Munka, nélkülözés Mednyánszky László: Csavargófej (1908-10) Csók István: A keresztapa reggelije (1932) A 19. század végén, 20 század elején Magyarországon számos művésztelep működött Egyegy jelentősebb festő köré gyűlve, tőle tanulva csoportosan alkottak festőink A közös munka pezsgő szellemi légköre inspirálta a művészeket. A legjelentősebb művésztelepek a következők voltak: Szolnoki műhely: Fényes Adolf: eleinte a szimbolikus tartalom és a stilizáló előadás felé hajolt, majd a tárgyilagos, realista stílust vallotta magáénak. Színei kivilágosodtak, előadása oldottabbá vált. Nagybányaiak: A csoport Münchenben alakult meg, ahol Hollósy Simon nyitott szabadoktatású iskolát, az ő vezetésével települt a csoport Nagybányára. A szabadban dolgoztak. Céljuk a

közvetlen természeti látványnak pontos, valósághű megragadása, és minden változtatás nélkül, tiszta színekkel, s a színek megfelelő értékrendjével való megfestése volt. Elsősorban a szabad levegő és a napsütés jelenségeinek a képre való teljes átmentése. Ezért szokás a nagybányaiakat magyar impresszionistáknak is nevezni Képviselői: Hollósy Simon, Réti István, Thorma János, Iványi-Grünwald Béla, Ferenczy Károly, Csók István, Glatz Oszkár. A nagybányaiak legnagyobb művésze Ferenczy Károly volt. Az Október című festménye nyugalmat áraszt, őszi meleg napfény omlik szét a tájon, még érződik a nyár ( kék ég, zöld fák), asztalon a reggeli maradványai. A magyarrá szelídített plein-air festészet idillikus atmoszférája hatja át a vásznat, s a festő egyéni képi leleménye nyilvánul meg abban a mozzanatban, amint a napernyő színes reflexekkel teli árnyéka élesen átmetszi az olvasó férfi alakját. Kecskeméti

művésztelep: Iványi Grünwald Béla alapította, célja valamilyen különleges magyar stílust kialakítani. Gödöllői telep: Körösfői Kriesch Aladár alapította. A preraffaeliták stílusát honosították meg Nyolcak (expresszionizmus, konstruktionizmus): Kernstok Károly, Czóbel Béla, Czigány Dezső, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Tihanyi Lajos, Berény Róbert, Pór Bertalan. A posztimpresszionizmus ágazatainak szolgálatára esküdtek fel. Berény és Czigány Cézanne követője volt. Pór Bertalanra Picasso hatott Rippl-Rónai József: Kalitkás nő (1892) Ferenczy Károly: Madárdal (1893) Rippl-Rónai József: Kalitkás nő: A karcsú, megnyúlt nőalak körvonalai lágyan hajladoznak, finoman szecessziósak. Hangulata titokzatosan bágyadt, szomorú Lágy színátmenet: zöldből kékbe, majd újra zöldbe; meleg okkerből, piszkos barnába és sötétzöldbe. Vaszary János: a népies naturalizmus értelmében festett számos paraszttárgyú képet.

Csontváry Kosztka Tivadar: Marokkói tanító: A fekete-fehér kontrasztokkal hangsúlyozott felületek a kép alsó felére helyezik a hangsúlyt, de a kezek, és a bot fölfelé irányít. Gulácsy: Bohóc szegfűvel Aktivisták: Nemes-Lampérth József (Háttal álló női akt: érződik a kubizmus hatása: a testre eső fényeket és az árnyékokat, félárnyékokat világosan elkülönülő, majdnem geometrikus idomokra bontja le úgy, hogy azok izomkötegeket érzékeltessenek.), Uitz Béla (mozgalmas monumentalitásra törekvő rajzok), Tihanyi Lajos, Kmetty János (kubista kísérletek) Nemes Lampérth József: Háttal álló női akt (1916) Derkovits Gyula: Viharban (1931) Derkovits Gyula: kezdetben mind formaképzése, mind pedig színvilága a német expresszionisták felé hajlott. Bécsben önállóbbá vált, hazatérve palettája gazdagodott, és színei kivilágosodtak. Olaj helyett a tempera vált kedvelt anyagává, kísérletezett a montázzsal is. Képei

megteltek határozott és kifejezett forradalmi gondolattartalommal, éles bírálattal, példamutató állásfoglalással. Jellemző színei: hideg kék és hideg rózsaszín, mély barna Viharban: vaskos emberi formák, lágy, pasztelesen sima színek. Két alapelv választotta szét a művészeket: természetelvű, alkotásait a látott világ valóságaira építő művészek; a másik tábor hívei elfordultak a külvilágtól. Természetelvűek: Szőnyi István, Bernáth Aurél (fény szerepének kutatása), Egry József (Képein sajátságos technikával csak a tó fényben fürdő tükrének, párás firmamentumának, a víz visszavert fényben fürdő, porló partvidékének jelenségeit festette. A tó megszállottja volt, annak fény és árnyékhatását vizsgálta. Napfelkelte: sávosan - a napkorong mentén koncentrikusan - helyezi el a vonásokat, majd más irányból, más színű sávokkal keresztezi őket. Így a parti fák és épületek részben feloldódnak a

fényben, másrészt a kép egésze látomásszerű fény-szín-szövetté fonódik össze), Patkó Károly, Paizs Goebel Jenő. Szőnyi István: Zebegényi temetés (1928) Bernáth Aurél: Tél (1929) Római iskola (1929-1942) szigorúbb, klasszicista ízű stilizálás felé igazodott): Aba Novák Vilmos (tájképeinek, csendéleteinek oldott előadása határeset volt a természetelvű magatartásnak, az utolsó másfél évtizedben képei a tematikus realizmus meggyőző termékeivé alakultak) Párizs felé fordulók (posztimpresszionisták hatottak rájuk): Czóbel Béla, Vass Elemér, Bartha László, Szentiványi Lajos. Barcsay Jenő: A látott valóság elemeinek nem az esetlegességét, változó múló jegyeit figyelte, hanem annak szerkezeti állandóit hámozta ki. Színei: barna, fekete Hincz Gyula: tárgy nélküli geometrizmus. Római iskola: Aba Novák Vilmos, Szőnyi István, Dési Huber István Poszt Nagybányaiak: Réti István, Glatz Oszkár, Berényi Róbert

Gresham-kör: Szőnyi István, Bernáth Aurél, Egry József („a Balaton festője”) Egry József: Napfelkelte (1940) Európai iskola: Bálint Endre, Korniss Dezső, Szántó Piroska, Fónyi Géza, Barcsay Jenő Vajda Lajos és Korniss Dezső nevéhez fűződik a szürrealizmus magyar válfajának megteremtése, akik a bartóki, kodályi példára hivatkozva fogalmazták meg programjukat: "Tradíció nélkül nem lehet semmit sem csinálni és ez a magyar körülmények között csak a magyar népművészet lehet. Ugyanazt akarjuk, amit Bartók és Kodály a zenében már megcsináltak." Ezen a tradíción elsősorban a Szentendrén található magyar és szerb egyházi és népi, naiv művészeti hagyományt értették. Erről tanúskodnak Vajdának az ikonfestészettől ihletett Liliomos önarcképe és Korniss 1935-ös Szentendrei motívuma. Vajda Lajos: Korniss Dezső: Vajda Lajos: Szörny kék térben Liliomos Szentendrei motívum II. (1929) önarckép (1947-48)

Korniss Dezső 1947 - 48-ban készült "Szentendrei motívum II." c festménye annak az avantgardista mozgalomnak egyik legfontosabb, mintegy programadó és összegező műve, amely a harmincas évek elején bontakozott ki a magyar művészetben, s főként Szentendréhez kapcsolódott. Korniss Szentendrei motívum címen több, ún konstruktív-szürrealista képet festett, amelyekkel a szürrealizmus jelképrendszerének és a konstruktivizmus képszerkesztő módszerének új jelentést hordozó ötvözetét alkotta meg. Vajda Lajos érzékenyebb, lágyabb stílusban próbált egységet teremteni a térbe és időben különböző stílusok között. Szentendrét olyan különleges helyszínnek tekintette, amely magába szippantotta a keleti és nyugati, ősi és modern művészeti áramlatokat. Ezeknek a motívumoknak a felhasználásával Kornissal együtt sajátos jelképrendszert dolgozott ki. Az 1940-es években saját félelmei (munkaszolgálat, haláltáborok,

zsidótörvények) is megjelennek szürrealista művein. Vajda Lajos: Ezüst gnóm (1940) Ámos Imre: Sötét idők, 1940 Paizs Goebel Jenő: Aranykor Chagall látomásos művészete nyomán festette Ámos Imre a háború embertelensége ellen tiltakozó, tragikus hangú képeit. (pl Sötét idők - Csendélet sertésekkel) A szentendrei festők közül Ámos, akit méltatói "magyar Chagall"-nak neveztek, egészen más úton jutott el a szürrealizmus határáig, mint Paizs-Goebel Jenő. Kezdetben Rippl-Rónai József művészetének "fekete korszaka" hatott rá, majd a "legbensőbb lelki élet vizuális kifejezéseiben" kereste a festészet új lehetőségeit. "A tárgyaknak különös élete van, egyiket, másikat egész sajátos légkör veszi körül, amihez bizonyos emlékeim társulnak. Ezeknek az emlékképeknek kivetítése érdekel" - vallotta. Módszerét "asszociatív expresszionizmusnak" nevezte Lírai indítású,

szelíd álmokkal teli festészete a második. világháború idején egyéni tragédiájának előérzetétől beárnyékolva egyre komorabbá, drámaibb, víziókkal terheltté vált. Naiv és mágikus stíluselemekből sajátos módon ötvöződött össze a harmincas évek elejétől Szentendrén dolgozó Paizs-Goebel Jenő szürrealisztikus festészete. Az Aranykor Paizs Goebel művészi magára találásának éveiben keletkezet. Balra az előtérben romantikus én központúsággal uralkodva az előtér és háttér elemein áll a művész. Mögötte a nyitott ablakon a szabadba láthatunk. A romantikában született motívum ez is: a világra nyílt ablak, az elvágyódás, a szabadságvágy szimbóluma. A belső térben két színes tollú, halott madár, az egyik az ablakpárkányon fekszik, a másik szögön függ. Paizs Goebel művészetében állandóan visszatérő téma a halott madár, nemcsak a szimbolisták életérzésében gyakori halálvágy, halálfélelem

megtestesítője, hanem a szabad szárnyalás ellenpontja is, nemiképp a művész megnyirbált vágyainak szimbóluma. A művész egyik kezét óvóan maga előtt tartja, másikkal mintegy mágusként vezeti át a szemlélőt a külső világba. Két szimmetrikusan lefelé repülő galamb közeledik a jobb kezében tartott búzaszemek felé. A messzeségben kék tó, rajta fehér bitorlás, a parton pedig még egyszer megjelenik a festő groteszk, sovány alakja, az elvágyódás, távozás, halál romantikus jelképei: a hajó és vonat közelében. Mintha hirtelen megdermedt volna a színes világ, s a művész döbbenten várná a fejleményeket. Vajda Lajos szürreális tematikának nevezte azt a módszert, mellyel a valós látvány egyes elemeit a képen úgy montírozta össze, hogy a mű a látható és mögöttes tartalmakat is egyesítse. Ezt a fajta tartalmi sűrítést a háború után Szántó Piroska alkalmazta tovább illusztrációiban és festészetében. A

hetvenes évek legdrámaibb sorozata az ölelkező csontvázpárokat ábrázoló képek sora, mely egyszerre lírai, érzelmes, realisztikus és szürreális. Sűríti a 20. század egyéni és egyetemes tragédiáit Szántó Piroska: Elmozdult sík Szántó Piroska: Szelet a tájból Szántó Piroska: Karalábés csendélet A szürrealizmus olyan, mint egy emberi test - vannak a különböző szervek, amelyek együttesen, együttműködve alkotják az embert. Ez a nagyszerű a szürrealizmusban: ki-ki meglelte a maga kibontakozási terét, anélkül hogy a másikat kirekesztette volna. A többi, stíluson alapuló művészetben ilyen nem létezett. A szürrealizmus, mondhatnánk, a posztmodern megelőlegezett diadala volt, amelyet bárki a magáénak vallhatott. A szürrealista alkotók nézetei szerint művészi alkotás akkor jön létre, ha a művész a gyermeki világlátáshoz, a mámor vagy az álom tudatállapotához hasonló módon rendezi össze a valóságelemeket.

Ezek önmagukban lehetnek élethűek, csak a műalkotáson létrejövő kapcsolataik meghökkentők