Zene | Zenetörténet » Wolfgang Amadeus Mozart

Wolfgang Amadeus Mozart Minden idők egyik legnagyobb zeneköltője 1756. január 27-én született Salzburgban és 1791. december 5-én Bécsben halt meg Mozart „csodagyerek” volt Rendkívüli zenei képességeinek fejlődésére atyja, Leopold Mozart és a salzburgi népies dalok hatottak. Már öt és fél éves korában szerepelt a nyilvánosság előtt Atyjával és nővérével, Nannerllel, hétéves korában indult első nagyszabású művészkörútjára, mely München, Augsburg, Heidelberg, Frankfurt, Bonn, Köln, Aaches és Brüsszel városán keresztül Párizsba s onnan Londonba vezetett. Itt főleg Johann Christian Bach volt rá nagy hatással. 1766 végén tértek vissza Salzburgba Itt Sigismund érsek, hogy megbizonyosodjék az akkor alig tíz éves gyermek mesébe illő tehetségéről, egy hétig magánál tartotta és valóságos vesztegzár alatt komponáltatta meg vele első oratóriumát. A következő évben II. József opera-komponálással bízta meg

Mozartot Így készült el első „opera buffa” –ja, a Színlelt együgyű (La Finta Semplice), melynek előadását azonban színházi intrikák megakadályozták. Kis német daljátéka, a Bastien és Bastienne azonban bemutatásra került. Az osztatlan siker hatására az érsek kinevezte Mozartot az udvari koncertmesterévé. Ezután atyjával elindult nagy olaszországi útjára. Nagy sikerrel koncertezik Milánóban, Bolognában, Firenzében, Rómában és Nápolyban. Padre Martininél tanul Rómában a sixtusi kápolnában végighallgatja, majd emlékezetből leírja Allegri 9 szólamú Misererejét. A pápától megkapja az aranysarkantyús lovagrend keresztjét. Bolognában felveszik az „Accademia dei Filarmonici” zeneszerző tagjai közé. Milánóban Mitridates, Pontus királya címmel operát írt. A siker eredménye: újabb operarendelés Így születik a Lucio Silla A következő négy esztendőt (1773-1777) Mozart Hieronymus érsek szolgálatában, Salzburgban

(részben Bécsben) töltötte. Ekkor írja München számára az Állkeresztényt, majd Miksa főherceg salzburgi látogatására a Pásztor-királyt. Életének ebben a szakaszában döntő volt megismerkedése Joseph Haydnnal és művészetével. Zenei építkezésmódjában ettől kezdve előtérbe nyomul a haydni mélyreható tematikus munkával kiépített szonátaforma és ellenpont. Mozart hangszeres fantáziájának fejlődését tanúsítja az ebben a periódusban komponált 14 divertimento, 5 szerenád és 1 notturno (Haffner szerenád). 1777 szeptemberében indult el anyjával Párizsba, ahová hosszabb mannheimi tartózkodás után érkezett. Mannheimhez kötötte – a kiváló zenekar mellett – Aloysia Weber énekművésznő iránt érzett szerelme. Párizsi sikerei alig jöhettek számításba a sok csalódás mellett. Sötét kis lakásban kellett meghúzódnia, összeköttetések után kellett futkosnia, látogatásai alig jártak valami eredménnyel s olykor

egyenesen megalázóak voltak. Itt érte a súlyos csapás: 1778. július 3-án meghalt anyja –Minthogy előnyösebb állásról szó sem lehetett, kénytelen volt Hieronymus érsek szolgálatába visszatérni (ezúttal mint udvari és dómorgonista is működött). A müncheni udvar 1781 karneváljára „opera seriá”–t rendelt nála. Így keletkezett az Idomeneo. Az érsek azonban rossz szemmel nézte, majd letiltotta „szolgáinak” nyilvános szereplését. A helyzet egyre feszültebb lett s mikor Hieronymus Mozartot Bécsből szinte máról holnapra haza akarta küldeni Salzburgba, Mozart megjelent az érseknél, hogy személyesen adja át elbocsátási kérvényét, mire Arco gróf tettlegességre ragadtatva magát, egyszerűen kidobta az előszobából. Ilyen lealázó módon nyerte el Mozart a hőn óhajtott szabadságot. Bécsben a közben odaköltözött Weberéknél talált barátságos hajlékot. Mozart csakhamar úgy érezte, hogy a „hamis” Aloysia okozta

csalódásért a legszebb kárpótlást találja ennek húgában, a szerény, „házias, feleségnek, anyának” való Constanzében, s atyja ellenkezése ellenére nőül vette őt. Apa és fiú között az eddig páratlanul meleg és bizalmas viszony így elhidegült. Új opera is született ugyanebben az évben, mely a Singspeil műfajának betetőzése: a Szöktetés a szerájból. Bemutatója 1782 július 16-án volt a Burgtheaterben, mégpedig óriási sikerrel, melyet a leghevesebb intrikáknak sem sikerült kisebbíteni. A „Szöktetés” Mozartja már minden idők egyik legnagyobb zenedrámai géniusza; a színpadon elevenen megrajzolt karakterek jelennek meg. Mozart, hogy megélhetésüket biztosítsa, tanított és koncertezett. Csakhamar Bécs hangversenyéletének, és a vele összefüggő egész társadalmi életnek dédelgetett kedvence lett. Érdeklődése a kamarazene felé fordult Hat vonósnégyest komponált, melyeket Haydnnak ajánlott, mesterének, kitől

megtanulta, „hogyan kell kvartettet írni”. Mozart 1785-ben belépett a szabadkőműves rendbe, melynek mindvégig buzgó tagja maradt. Mind ellenálhatatlanabbul vonzotta a színpad A bécsi operaviszonyok miatt azonban éppen itt jutott legnehezebben szóhoz. Az udvar az olasz ízlésnek hódolt, Mozart viszont szívvel-lélekkel a német opera pártján állt. Csupán egyszer, 1786 február 7-én, egy schönbrunni ünnepély keretében szerepelhetett, mint színpadi szerző, A színigazgató című kis alkalmi egyfelvonásosával. Ezután kénytelen volt olasz librettó után nézni. Lorenzo da Ponte színházi költő Mozart kívánságára Beaumarchais „Figaro lakodalma” című vígjátékából készített librettót, s az udvar az olasz párt fondorlatai ellenére is keresztül tudta vinni az opera elfogadtatását. Így kerülhetett színre, a császár egyenes parancsára, 1786 május 1-én a Figaro lakodalma. A mű még ez évben Prágát is meghódította Ennek

eredményeként kérték fel Mozartot, komponáljon egy új operát Prága számára. Így született meg minden idők egyik legnagyobb remekműve, a Don Juan, mely 1787. október 29-én Prágában, Mozart személyes vezetésével, kirobbanó sikert aratott. Most végre II. József az ugyanakkor elhunyt Gluck helyére kinevezte kamaramuzsikusává Mozartot. A rég óhajtott állás azonban csak arra volt jó, hogy Mozartot Bécshez kösse; Mozart mindössze 800 forint fizetést kapott, s szerepe jóformán holmi „tánckomponistává” zsugorodott össze. A Don Juan bécsi bemutatását is halogatták; az énekesek egy része új számokat követelt; végre a kibővített opera 1788. május 7-én színre került és megbukott. Mozart hangszeres művészete is rohamosan vesztett népszerűségéből, úgyannyira, hogy az 1788 nyarán írt 3 nagy szimfónia (az Esz-dúr, a G-moll és a C-dúr) már nem is jutott közönség elé. Mozart magasba ívelő művészetének külső

pályáján, élete utolsó három esztendejében, mind mélyebbre süllyedt. 1789-es berlini útja sem vezetett a várt eredményre (előnyösebb elhelyezkedést remélt), meg is betegedett. Végre azonban József császár új opera komponálásával bízta meg. Így készült el a Cosi fan tutte (Mind így csinálják), melyet 1790. január 26-án sikerrel mutatott be a Burgtheater. Da Ponte ezúttal meglehetősen gyarló librettót szállított, Mozartnak azonban a Don Juan után, talán kedvére is volt ez a sablonos, együgyűen játékos szövegkönyv, melyből ismét csodás új zenedrámát teremtett. József császár meghalt, s utódjának, II. Lipótnak uralkodása alatt még rosszabbra fordult Mozart sorsa. Legfőbb támasza ezekben a nehéz időkben barátja, M Puchberg kereskedő volt, aki tehetségéhez képest segítette. Anyagi helyzete azonban így is felborult. Nem segített az sem, hogy (saját költségén) elutazott a császár frankfurti koronázásra.

Hangversenye csak erkölcsi diadalt aratott Utolsó életévét valami emberfeletti, lázas munkásság jellemzi. Ekkor írja a Varázsfuvolát, melynek az akkoriban divatos „varázsoperák” mintájára írott szövegét E. Schikander színigazgató ajánlotta fel. Két újabb megbízást is kapott: egy magát megnevezni nem akaró zenebarát Rekviemet rendelt nála (csak Mozart halála után derült ki, hogy a megrendelő: gr. Walsegg, aki titokban megvásárolt műveket saját kompozícióiként szokott bemutatni), a cseh rendek pedig őt kérték fel Metastasio La Clemenza di Titojának (Titusz kegyessége) megzenésítésére, a prágai koronázási ünnepségek alkalmára. Az idő rövid volt, Mozartnak betegen, utazás közben is komponálnia kellett, így érthető, hogy utolsó opera seriája balsikerrel járt. Bécsbe visszatérve befejezte főművét, a Varázsfuvolát. A bemutatón (1791. szeptember 30) Mozart vezette a zenekart és Schikaneder játszotta Papageno

szerepét. A közönség eleinte hűvösen fogadta az újdonságot, a siker azonban előadásról előadásra fokozódott. Mozart élete utolsó napjaiban megfeszített erővel dolgozott Rekviemjén, azonban már nem tudta befejezni: a „Lacrimosa” írása közben kihullott fáradt kezéből a toll. A hiányzó részeket tanítványa, Süssmayr pótolta, mesterének vázlatai és utasításai alapján. Zuhogó havas-esőben temették, az a néhány ember is, aki eljött (Swieten, Salieri, Süssmayr) visszafordult. Tömegsír várta Földi maradványait később sem sikerült megtalálni