Nyelvtanulás | Magyar » Középkori magyar nyelvű versek

SZEMINÁRIUMI DOLGOZAT Középkori magyar nyelvű versek Az Ómagyar Mária-siralom Budapest, 2002. október 23 1 Az Ómagyar Mária-siralom felfedezése, a Leuveni Kódex A hártyakódex neve, melyben a Siralmat megtalálták, Sermones volt. Ezt Jacques Rosenthal müncheni antikvárius 1910-ben, Toscanában vette meg egy árverésen. A kódexet a könyvkereskedőtől 1922 áprilisában az a német jóvátételi bizottság szerezte meg, melynek a feladata a világháború elején, 1914-ben, a németek által elpusztított belgiumi, leuveni (Louvain, Löwen) egyetemi könyvtár helyreállítása volt. Az így összegyűjtött kódexanyag számbavétele közben a müncheni bajor állami könyvtár kézirattárának igazgatója (Leindinger György) vette észre az említett latin kódexben az előtte ismeretlen, idegen nyelvű szöveget. Felhívta rá a magyarul is értő Babinger Ferenc (akkori würzburgi, később berlini) egyetemi magántanár figyelmét, aki a szöveg magyar

voltát felismervén, értesítette Gragger Róbert berlini egyetemi tanárt, az ottani Collegium Hungaricum igazgatóját. Gragger kérésére Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter 1922 decemberében Jakubovich Emilt küldte ki Berlinbe a kódex tanulmányozására és a nyelvemlék korának és hiteles szövegének megállapítására. A kódex tartalmát vallásos elmélkedéseken, az év fontosabb ünnepeire, a nagyböjt minden napjára és vasárnapjára való prédikációkon, ezekhez tartozó rendelkezéseken, a szentek rövid életrajzán, példákon és legendákon kívül túlnyomórészt bibliamagyarázatok alkotják. A kódex beíratlanul maradt lapjaira, hasábjaira vagy lapszéleire, és a kódex végén üresen hagyott vagy utólag hozzákötött ívekre az egyöntetű írású törzsszövegtől eltérő, annál sokkal gondatlanabb írással latin teológiai magyarázatokat, szentbeszéd-fogalmazványokat, vázlatokat vagy kivonatokat jegyzeteltek.

Három egy korban élt scriptor keze különböztethető meg. Az egyik közülük, különösen a kódex végén, lapokon keresztül, egyhasábosan, a XIII. század végi, kevéssé ünnepies kiadású magyarországi oklevelek jellegzetes, folyékony, kurzív írásával ír. A két másik kéz pedig lapszéli vagy sorközi magyar glosszával, a latin szöveget megvilágosító, egy-két szavas magyar nyelvezetű értelmezéssel gazdagítja a kódexet. Ezek a magyar glosszairodalom első példái: 2 222.a lap alsó szélén: O quam arta est uia reprobis undigue - ſcukſcerech 279.a lap felső széle: virudnek hullotta mia – pulkul pituaranak fuglia beleul 285.a lap sorközben: Iocu fta – hurnou 285.b lap alsó szélén: ſcumartíuiſ1 Az Ómagyar Mária-siralmat megpróbálták kikaparni a Leuveni Kódexből. Az Ómagyar Mária-siralom mintája A magyar Mária-siralom mellé bemásolták a latin Planctus ante nescia című vers egy rövidebb változatát, mely a Siralmunk

mintájául szolgálhatott, de mint Martinkó András bebizonyította, nem teljes mértékben. A magyar vers mintája Gragger Róbert és néhány tudóstársa szerint Párizsban született, szerzője az 1196-ban meghalt Godefridus de Santo Victore, akit Geoffroy de Breteuilnek vagy németesen Gottfried von Breuteuilnek is neveznek. A domonkos Leuveni Kódexben, rövidebb formában latinul és magyarul beírt planctus szerzője tehát Ágoston-rendi szerzetes, a híres Szent Viktor apátság alperjele és kórusvezetője lenne. Martinkó András szerint ebből nagyon sok minden nincs igazolva Nem biztos, hogy Godefridus de Santo Victore és Geoffroy de Breteuil azonos személy. A planctus nyelvzete alapján pedig valószínűsíthető, hogy Dél-Franciaországban, Provance-ben született. A mi Mária-siralmunkban pedig vannak olyan szakaszok, melyek a latin szekvenciában nincsenek meg. (A szekvencia megzenésítésre szánt középkori himnusz)2 A planctusszal és az Ómagyar

Mária-siralommal összefüggésbe hozható a német Unsír vrowen clage (Miasszonyunk siratója, siralma), és az izlandi Mariu Saga. A Planctus ezzel a nemzeti nyelvű irodalom ösztönzőjévé lépett elő. Az Unsír vrowen clage a legkorábbinak tartott német nyelvű Mária-siralom, ez bebizonyíthatja, hogy a latin planctus már a XII. században létezett.3 Martinkó András szerint a hosszú Planctus, melyet általában a korábbinak tartanak, tartalmaz egy törést a 8a. – 8b versszakok körül, legalábbis egy későbbi forrasztás, toldás észlelhető, és a két rész talán még műfajában is különbözik egymástól: az első fele szekvencia, a második pedig passióbetét. 3 Így lehet, hogy a nagy Planctus két vagy több részben keletkezett, és egy rövidebb verzió volt az eredeti. A latin siralom két részét mintha nem ugyanaz a személy írta volna Az első fele szinte puritánul egyszerű, megrendítő hatású, van benne valami vulgáris-népi

hangzás és humanizált közvetlenség. Az Anya a kereszt alatt állva, előzményeket és ezután következő eseményeket nem tekintve, elszigeteltségben, magányban, vagy legfeljebb Fiával létesített érzelmi kapcsolatban mondja siralmait. Egyszerűen együtt szenved a gyermekével Egyetlen utalás, Simeon jóslata („Ó, az igaz Simeonnak / valóra váló beszéde!”) kivételével semmi konkrét utalás nincs benne a bibliai epikumra, még a piéta-jelenet is hiányzik belőle. A piéta szó jelentése szánalom, azt az elképzelt képet jelenti, amikor Mária a kezében tartja a keresztről levett Jézust. Hiányzik a teológikus elvontság, a misztika, a túlvilágról szóló részek, poétikailag minden (a XII. század második felétől jellemző) formai mesterkéltség, jelképiség A klasszikus népi siratásból a 8a. strófánál a vers egyszerre felháborodott epikumba fordul: bűn, gonosztett, vad, nyomorult nemzetség, „A gyilkost szabadon engeded, / Jézust

halálra adod. / (Ha) rosszul viseled a békét, / jönni fog a zendülés.” Éhség, mészárlás és dögvész is megjelenik a 8a. versszaktól kezdve4 Tehát a Planctuson is megfigyelhető a jellegzetes középkori alkotás-, vagy még inkább: újraalkotás-mód, a kompiláció. A kompilációnak öt fontosabb fajtája van: - keveredés - rövidítés - toldás, idegen szövegek beépítése - két különböző vers forrasztása - nagyobb műben váltakozásforma. Így nem lehet tudni, hogy a rövidebb vagy a hosszabb Planctus-e a régebbi. A középkorban még nem érvényesült a mű autonómiájának, egyszeriségének, lezártságának elve. Még a sokkal később alkotó William Shakespeare sem szégyellte, ha egy sokszor feldolgozott témát írt meg, másoktól is merítve. A középkorban túlnyomórészt nem valami tartalmi sorrend, lírai logika szerint épülnek fel a versek, hanem a verset megkomponálják, szerkesztik, mozaikszerűen. Például a Stabat Maternek

száznál is több változata van. Az alkotó számára még megtiszteltetésnek is 4 számított, ha művéből elkölcsönöztek. Minél többet tudott valaki versébe építeni a Bibliából, egyházatyáktól, liturgikus szövegekből, prédikációkból annál tiszteletreméltóbb költőnek számított. De éppen emiatt ez a költészet sztereotípiákból, vagyis állandóan ismétlődő, elkoptatott, begyakorlott kifejezésekből épül fel. Több ezer vers is képes eléggé korlátozott szókészlettel élni. A legismertebb, leghíresebb költőknek így tulajdonítanak olykor 40-50 ismeretlen szerzőjű verset is, és fordítva: egy vers szerzőjének három-négy személy is kikiáltanak. A középkori vallásos költő legfőbb erénye a múlt anyagismerete volt, a versírás pedig inkább tudomány, mint művészet.5 Felmerül egy szótár gondolata vallási kommunikációs használatra. Kellett léteznie egy vallásos nyelvnek a prédikációhoz, a szentségek

kiszolgáltatásához, a kateketikus imádságokhoz. Vatikáni értesülés szerint a XIII században már létezett a magyar nyelvű, úgynevezett Passavanti-Biblia. Tehát kialakult a szókincs és a nyelvtani-stilisztikai eszköztár Jézus és Mária szenvedésének leírására.6 Ebben a korban a passióról író elbeszélő, liturgikus szövegek a terjedelembeli és a funkcióval járó változásokat, különbségeket kivéve úgy hasonlítottak egymásra, mint két tojás. A magyar fordító, úgy látszik, eléggé ismerte korának és múltjának ezt a költői-vallásos termését, és ezzel tömte be a formailag majdnem végig a Planctus mintáját követő verse hézagait.7 Visszatérve a Siralom mintájának kérdésére: miért másolta be a „kis” Planctust a másoló a kódexbe, ha nem az volt a Siralom teljes mintája? Lehet, hogy a bemásoló nem ismerte meg a Planctus és a magyar siralom nyelvtől elvonatkoztatott rendkívüli hasonlóságát, vagy tudatosan

más funkcióval másolta be a két siralmat. A latin nyelvű szöveg szakrálisnak, egyházinak számított, a magyar fordításhoz pedig a világiasság képzete tapadt. Mellette tehát egyáltalán nem látszott feleslegesnek a kis Planctus bemásolása. A középkorban alapvetően a latin az Istennel való kapcsolattartás nyelve. Lehet, hogy a másoló felismerte a két szöveg hasonlóságát, de a korabeli szokásoknak megfelelően elég különbséget látott bennük ahhoz, hogy két önálló alkotásnak tekintse őket.8 5 A magyar fordító-költő a pezsgő, széles körű fordítói munkára és műhelyre legközelebb a mai Dél-Németország, Ausztria és Csehország területén láthatott példát. A dán, skandináv és izlandi fordítókkal aligha ismerkedhetett meg. A világi és vallásos költészet összekapcsolódásának, integrációjának legfontosabb szakasza Európában a XII-XIII. század, és ez a folyamat a német területeken a legintenzívebb. Ez

hazai fordítások, kompilációk és vegyes nyelvű alkotások százaiban jelenik meg. Ezzel egy időben az irodalom átfordul a személyes líraiság felé. Eme új költészeti világgal a magyar fordító-költő a német vallásos kultúrában találkozhatott. Gragger Róbert egyébként úgy állapította meg, hogy a Leuveni Kódex bekötése német földön történt.9 A magyar Mária-siralom nem valamelyik német fordítás, hanem az eredeti Planctus rövid változatának mintája alapján íródott. De a német fordítás adhatta a lökést, az inspirációt Képviselni a hazai, magyar vallásos költészetet, kolostorát, rendjét, ez is lehetett cél. Ha a magyar vers egyes részeinek nincs meg a mintája, az nem jelenti azt, hogy nem is volt minta, és hogy a költő egyéni, eredeti szerzeménye a versrészlet. Például az Ómagyar Mária-siralmat utolsó versszaka a latin „Male solus moritur” sorának elhagyásával a Mariu Sagát kivéve minden más planctusszal

szembeállítja. Talán közös leszármazottai egy elkallódott mintának, melynek a Leuveni Kódexben található Planctus legfeljebb unokája. A mi Siralmunk abban is elkülönül minden más planctustól, hogy a 6a., 6b, 7a strófasorrend helyett 6b., 7a, 6a sorrendet ad Amíg nem kerül elő még egy ilyen, addig a másoló vagy fordító rossza memóriájának tulajdoníthatjuk. A Siralom olvasóközönsége Felmerült a kérdés, mennyire lehetett érthető az Ómagyar Mária-siralom a korabeliek számára, egyáltalán kik olvasták? Sajnos erre vonatkozóan nincs adatunk. Volt olyan felfogás, illetve feltételezés is, mely szerint a latin rövid Planctust éneklésre használták, és a latinul kevésbé tudók magyarul olvashatták a szöveget. A 200-250 évvel későbbi kódexirodalmi gyakorlatban mindennapos eset, hogy a latin himnuszok és magyar fordításaik (átdolgozásuk) közvetlenül egymás után vannak bemásolva. Ennek oka a férfi-női szerzetesek,

kórusszólamok latintudásának különbsége. A nők még a XV-XVI század fordulóján sem énekeltek latinul, de követhették a szöveg értelmét magyarul. A Birk Kódex (1474) az apácáknak regulaként írja elő, hogy aki nem érti, mit énekel, ne énekeljen.10 6 A Mária-siralom költője valószínűleg nem azonos a bemásolóval, erről árulkodik a régies nyelvezet és a helyesírási hibák is. Aligha ez volt az első lejegyzett magyar vers, de ez volt az első, mely megmaradt nekünk. Az Ómagyar Mária-siralom nyelvezete Az Ómagyar Mária-siralom a klasszikus szekvenciairodalom terméke. Már nincs meg benne a korábbi szekvenciák nyers kidolgozatlansága, zsoltárszerűsége, de még nincs meg benne a gótika szélsőséges érzelem hullámzása, a misztikus látomásosság, a végeérhetetlen elnyújtás, a naturalisztikus vagy misztikus-jelképes részletezés, formai cifrázás, mesterkéltség sem.11 Általában a Siralom ott a legtermészetesebb, ahol a

szövegek az evangéliumok és bizonyos liturgikus szövegek, könnyebb imádságok magyar tolmácsolásának jegyeit viselik: bú, fájdalom tőre, vas szegekkel veretöl, aléldozás, szív háborgása. Ezek a fordulatok kivétel nélkül megjelennek a későbbi kódexirodalomban.12 Nincs egyetlen sor vagy fordulat sem az Ómagyar Mária-siralomban, melynek latin vagy német mintáját ne találnánk meg a Bibliában vagy a korabeli vallásos alkotásokban. Ilyen például a „kit világ féljen”. Ez is megjelenik a későbbi kódexekben A magyar siralom tehát kölcsönözhetett a kódexek másolta szövegből, vagy azok ősszövegéből. Az ilyen könyvet szövegei szakrális voltuk miatt szinte változatlan nyelvi formájukban élhettek már a XIII-XIV. században is A Planctus 3a. versszaka így hangzik: „Virágok virága, erények vezére (elseje), / bűnbocsánat forrása, / milyen súlyos büntetés jutott neked / e szegekben!”. Ebből a magyar költő csak a

virágokat veszi át, azokat is megváltozott formában: „virágnak virága”. De ez ellenkezik a szokásos formával: királyok királya, szépek szépe, énekek éneke. A virágnak virága nem lehet másolási hiba. Lehet Mária a virág, akinek virága Jézus, de Mária nem nevezheti magát virágnak, ez nem illene az Úr alázatos szolgálóleányához. Ez a sor tehát származhat egy másik latin műből, mely 2. vagy 3 személyben beszél Máriáról Alátámasztja ezt az is, hogy a versszak minden más sora idegen: „Világ világa, / virágnak virága! / Keserűen kínzatul, / vos szegekkel veretül.” A virág így jelentheti a szüzességet is 7 Egyetlen más Mária-siralomban sem található meg a „Világ világa” sor. Ennek kitalálásához azonban nem kellett semmilyen fantázia. Sok latin szövegben találkozunk vele: - Cordines Kódex: „kiből támadott az világnak velágosság” - Döbrentei Kódex: „az örök velágnak fényössége” - Gömöry

Kódex: „mind az széles világnak bizony világossága”. A világ szó három értelmet rejt magában: a látást, a világosságot és a világmindenséget. Idegen, új elemeket találhatunk a 2b. (4), 3a (5), 3b (6) és a 8a versszakokban A 4 versszak utolsó sora: „te vérüd hullottya / én junhom olélottya.” Ez alighanem a magyar költő bravúrja, mert sehol máshol nem láthatjuk ilyen szépen összekapcsolva Jézus vére hullását és Mária alélását. A Leuveni Kódex 279a lapján is van egy magyar glossza, mely erre hasonlít: „virudnek hullotta mia”. A 8a. versszakban a latin változat ötsoros strófát mutat (ez zeneileg alátámasztott tény), a magyar pedig zűrzavart: „Siralmakat, kötelékeket, veréseket, / köpéseket, szegeket, egyebeket / bűntelenül szenved (Jézus).” Ezzel szemben a magyar versben: „Fugwa huztuzva wklelwe kethwe ulud.” A latin planctusok főneveket, a magyar határozói igeneveket halmoz, és még a számuk sem

egyezik. De létezik egy vers, a passióbetét Flete, fideles animae, benne található meg a következő részlet: „A mi üdvözítő Jézusunk elfogva, vonszolva, megkötözve, [korbáccsal, vesszővel] verve, kínozva – ölve, s arculütésekkel kigúnyolva.” De a fogvahusztuzva-öklelve szócsoport megtalálható Szent Bernát Tractatusában is - Latinizmus A magyar irodalmi nyelvre a latin gyakorolta a legnagyobb hatást, így elkerülhetetlenül rajta hagyta lenyomatát a magyar nyelven. A latin példájára bizonyára létrehoztak bizonyos formulákat, kliséket, sztereotípiákat, ezzel magyarázható a Siralom könnyedsége, természetessége. Ha a Siralom szerzője olyan latin szöveghez ért, melyről tudta, hogy esetleges hallgatói, olvasói vagy éneklői nem szívesen látnák, vagy nem értette egészen a szöveget, ezekhez a formulákhoz nyúlt, mint: „Világ világa, / virágnak virága”, de alighanem ilyen kész sablon a „Keserűen kínzatul, / vos

szegekkel veretül”, „eggyen egy fiodum”, „végy halál engümet”, az Anya „ézes fia” és így tovább. 8 Egyesek (például: Benkő Loránd) szerint ez a vers nagyon távol állt az akkor beszélt nyelvtől, de Martinkó szerint nem készülhetett egy zárt, tudós, szellemi elit számára, főleg ha népének volt. Az egész Ómagyar Mária-siralomban nincs egyetlen szó vagy fogalom sem, mely honfoglalás utáni jövevényszó lenne! Lexikailag tehát minden latinizmustól mentes. De nem ez a helyzet az alak- és nyelvtani formák terén. A Halotti beszéd és könyörgés négy-öt féle múlt idejével szemben a szerző itt csak elbeszélő múltat alkalmazott: volék, ére, egíre (ígére). Csak ez utóbbinak van latinban is megfelelője Vajon ezek a szenvedtető-műveltető-visszaható igék (kínzatul, veretül, tértetik) ekkor még latinizmusok voltak, vagy már az akkori „egyházi köznyelv” természetes elemei? A HBben (úgy 100-150 évvel

korábban) egyetlen ilyen igeforma sincsen. Persze a Siralom e formáit nem alkothatta a költő. A „sirolm tudotlon” is aligha köznyelvi forma, inkább a „planctus nescia” (nem ismerő) tükörkifejezése. Aligha feltételezhető, hogy ezt és a hasonlókat bármely laikus, féllaikus, de akár alsóbb klerikus közösség könnyedén befogadta volna. Tehát a különbség a magyar gondolkodás számára logikus tárgyesetben van: van „férfit nem tudván” és „férfinak tudatlana”. A 7b versszak kevéssé érthető, itt talán nyelvi archaizmussal állunk szemben. A „Hul yg kysassal” sornak négy értelmezési lehetősége nyílik: hol így kínzassál, hogy így kínzassál, hol így kínzatol, hogy így kínzatol. A hol jelenthet holottat is. A szavak ilyetén megtoldozása a XIV-XVI században burjánzik el: ma => majdan, ott => legottan, már => immáron. Tehát a hul így kínzassál lehet mikor így kínzatol jelentésű is. A Mária-siralom

költője idegenkedett a túlságosan elvont, jelképes, teológikusfilozófikus fordulatoktól, melyekre a magyar nyelvben még távoli analógiát és kliséket sem ismert. Valószínűleg ezért hagyta el a Planctus 4a-5b versszakait A Mariu Saga is a leegyszerűsítésekre törekszik. A „Male solus moritur” sor jelentése: nem jó egyedül meghalni A magyar siralomban ez „Anyát ézes fiáal / egyembelű üllyétük” formában jelenik meg, a Mariu Saga egyszerűen elhagyja. A magyar nyelv (elsősorban a beszélt nyelv) sokkal elterpeszkedőbb, verbálisabb természetű, hogysem a XII-XIII. századi latin nominális rafináltsággal meg tudjon birkózni 9 Tehát a „Mily súlyos számodra a szögek közt való (kín)szenvedés” fordítása a magyar siralomban „Keserűen kínzatul, / vos szegekkel veretül” lett. Ennek oka a magyar nyelv élőszerűsége. Tehát a latinnal szemben elvet mindent, ami könnyedség, formai játék, ami (csilingelésével) zavarná a

közölt mondanivaló halálos komolyságát. De a latin belső rímre dupla belső alliterációval válaszol: „Keserűen kínzatul, / vos szegekkel veretül”. - Hungarizmus Vér és könny csak a magyarban hull, ennek nincs a latinban megfelelője, se a könnyel áradásnak, és csak a magyarban viszi el a Halál az embert. (Végy = vígy) A régi magyar nyelv erősen poliszemantikus (nagy az olyan szavak aránya, melyeknek több jelentése van). Ilyen például a junh (jumh, jonh), amely jelenthetett szívet, bensőt, lelket, hasat, gyomrot, belet, női mellet, méhet. Ezek „mindenes” szavak Ezek a kódexirodalom korának közepe táján tűntek el. További érdekes szószerkezet a 2a. versszak negyedik sora: „buabeleul kyniukhad” Pais Dezső olvasatában ez a sor bújából kinyújtsad (kihúzzad) értelmezést nyer, de akkor a ky-nek igekötőnek kellene lennie, holott az egész Ómagyar Mária-siralomban nincs egyetlen bizonyítható igekötő sem. Nem is kérheti

Mária Fiától, hogy húzza ki fájdalmából, ha egyszer a későbbiekben éppen hogy osztozni akar fájdalmában! Vele együtt akar meghalni. Lehet, hogy ez is egy másolási hiba, és a kyniukhad valójában könnyűhhed, vagyis könnyítsed értelemben szerepel. Ugyanis Jézus egyetlen hangot sem adott ki a kereszten A passiókban – a János-evangéliumhoz híven – Jézus ezután tekint le a keresztről, és ajánlja János fiúul Máriának és Máriát anyául János apostolnak.13 10 Nem szabad az Ómagyar Mária-siralmat egyszerű nyelvemléknek tekintenünk, mivel ez egy valódi irodalmi mű. A Siralom aligha az első vagy éppen egyetlen műve a fordítónak, és valószínűtlen, hogy ez lett volna az első kísérlet latin egyházi költemény átültetésére. Szinte ki van zárva az a véletlen, hogy éppen a legelső kísérlet maradjon fenn. De ennek ellenére sem tudhatjuk, hogyan jöhetett létre a XIII. század első felében egy olyan mű, mely ilyen sok

tekintetben felülmúlja a 250-300 évvel későbbi kódexirodalom teljesítményét.14