Pszichológia | Felsőoktatás » Az önbizalomról

AZ ÖNBIZALOMRÓL Testi és lelki egészségünk talán egyik nélkülözhetetlenebb eleme az önbizalom. Tudjuk, hogy senki sem lehet tökéletes, de minden emberben kell, hogy legyen és van is – valami, ami tökéletes! Valami szép, valami jó, valami megkapó, amitől Ő olyan egyedi. Mivel minden ember mást és mást tart szépnek és vonzónak, így ugyanabban az emberben mindenki más és más "csodát" fedezhet fel, s egyáltalán nem baj - szerintünk létszükséglet -, ha az illető maga is ezt teszi önmaga személyével. Lényünk (testünk, lelkünk) lehetőségeinek: képességeinek, korlátainak feltárása, megismerése (önismeret), és főleg azok birtokba vétele lehet az első lépcső az önbizalom kiépítésének koránt sem könnyű útján. Ne feledjük azonban, hogy a megfelelő önismeret - és megtapasztalás - nélkül kialakult, kialakított és ezért túlzottnak mondható önbizalom mögött nincs valós érték - képesség -, így ez az

út csak az előbb vagy utóbb törvényszerűen bekövetkező kudarc (ok) sorozatához vezethet! A megfelelően megszerzett, kialakított önbizalomban egyformán - azonos mértékben - jelennek meg, mind testi, mind lelki lehetőségeink, képességeink. Ez azonos mérték megtartásáról annál is inkább lényeges beszélnünk, mivel sokak szerint mindössze a testi külsőségekre, mások szerint viszont csupán a belső "lény" minőségére, fejlettségére szükséges alapoznunk személyiségünk, s egyben önbizalmunk formálását, kiépítését. A test külső megjelenési formája, szépsége, esetleges hiányossága, régebben egy olyan velünk született adottság volt, melynek - ha nem is teljes mértékű, de hallgatólagos elfogadásával éltük le életünket. Újabban a modern orvostudomány a plasztikai sebészet alkalmazásával megpróbálja korrigálni e jellemző - esetleg fogyatékos - jegyeket, egyáltalán nem véve tudomást a karmikus

feladatokról, melyben a test külsőségeinek is fontos - adott esetben meghatározó - szerepe lehet. E durva beavatkozás eredményeként előfordulhat, hogy a lélek elvesztegeti e fizikai létét, nem tudja e fizikai létére vállalt karmikus feladatait maradéktalanul teljesíteni. Ne feledjük, hogy nem véletlenül születtünk pont ebben a testbe, így nem is véletlenül viseljük fizikai külsőnkön az adott jegyeket, és az esetleges fogyatékosságokat! Mivel minden átlagtól kisebb vagy nagyobb mértékben - eltérő fizikai megjelenésnek karmikus oka (i) is lehet (nek), ezért karmikus vállalásainkat is csak ezek birtokában vagyunk képesek teljesíteni! Tehát az a mesterségesen létrehozott önbizalom, mely a plasztikai sebész közreműködése által jött létre, mindössze átmeneti megoldást jelent, ugyanis mindössze e fizikai létünk egy bizonyos szakaszára korlátozódik, s így nem engedi megtanulnunk az igazi önbizalom kialakítását. Ezért igen

hamar elérkezik az-az idő (életkor), amikor már nincs értelme - esetleg lehetősége sincs -, a további plasztika műtéteknek. Ennek hatására nagyon hamar beköszönt az önbizalom és a társak nélküli öregkor, mellyel reális önbizalom híján nem igazán tudunk mit kezdeni. Társak nélküli, mivel az eddigi 1 "barátok" - lehet, hogy tudtukon kívül, de - nem a mi, hanem a plasztikai sebész által létrehozott forma barátai voltak, nem tudnak mit kezdeni egy öreg és ráncos alakkal. Ez már nem az Ő általuk jónak tartott forma! S végül talán arról sem árt egy-két szót ejtenünk, hogy a plasztikai sebész "segítségének" eredményeként - a nem-teljesítés miatt -, vállalt karmikus feladatunk nehézségi foka tovább növekszik, s ennek ledolgozása - teljesítése - is következő életeink feladatává, részévé válik, nem kis mértékben nehezítve azok már amúgy sem könnyű végrehajtását, teljesítését. Az

önbizalom helyes értékrendjének összeállítása során, sokan a belső értékek mindenek feletti elsőbbségét hangoztatják, s nézetük szerint a külső egyáltalán nem fontos. Véleményünk szerint ez a felfogás sem biztosíthatja a megfelelő stabil alapokon nyugvó - önbizalom kialakulását Kimondottan a belső én-re helyezi a hangsúlyt nem megfelelő, hiszen e belső én, éppen most "barátkozna" fizikai testével. Nem gondolnánk azt, hogy bárki is szívesen fogadná egy koszos-piszkos, ápolatlan, mindössze formájában emberre emlékeztető valakinek az önzetlen - és valljuk be: tolakodó - "szeretetét". Nem gondolnánk azt, hogy testének ápolása, gondozása, és bizonyos mértékű karbantartásának hiányában bárki is képes lenne társas kapcsolat kialakítására, esetleg karmikus feladatainak elvégzésére, hisz a fentiek hiányában igénye sem lenne, lehetne rá. Természetesen e szavak messze nem azt szeretnék

állítani, hogy belső értékeink másodlagosak lennének, mindössze arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy az esetlegesen meglévő külső értékeink semmit sem érnének e külsőt megszépítő és támogató belső értékek nélkül, viszont az esetlegesen meglévő belső értékeink sem érvényesülhetnének e belső értékeket támogató és megjelenítő külső nélkül. Egyik sem lehet meg a másik nélkül, mint ahogyan az árnyék sem létezne jöhetne létre - fény nélkül! Viszont nagyon lényeges, hogy amíg az esetlegesen szerényebb testi adottságokat bőven ellensúlyozhatja a testi ápoltság és embertársaink felé irányuló szeretetünk által megnyilvánuló kisugárzásunk, addig belső hiányosságaink egyáltalán nem pótolhatók az esetlegesen meglévő testi adottságok előtérbe helyezésével. Véleményünk szerint e belső hiányosságok csak és kizárólagosan tanulással, tapasztalással pótolhatók, hisz végeredményben szellemi

gyarapodásunk, és nem utolsósorban a személyes tapasztalatszerzés céljából öltöttünk fizikai testet. Ha már teljes mértékben sikerült elfogadnunk külső adottságainkat, s teljes mértékben azonosulni is tudtunk e kapott - végeredményben általunk választott lehetőségekkel, akkor kialakulhat bennünk az ún. Lelki békének nevezett állapot; a testi-lelki egyensúly. Ekkor már biztosak lehetünk abban is, hogy önbizalmunk a helyére került! De ebből semmiféleképpen sem vonhatjuk le azt a téves következtetést, mintha ez egyben tökéletességünket is jelentené! Ugyanis mindenkinek joga van hibázni. Tapasztalataink szerint kivétel nélkül mindenki 2 követ el hibákat, csak kérdés, hogy ez mennyire szolgálja fejlődését, azaz tanule belőle: felismeri-e, kijavítja-e. Mint említettük a hibák elkövetése természetes folyamat, s ugyanilyen természetes módon számíthatunk a hibát követő kritikára is, hisz ez is egy természetes

folyamat. Mivel "azt kapod, amit adsz", így nem árt, ha tudjuk, hogy minden kritika, bírálat negatív töltetű energiából táplálkozik. Így ha adott esetben úgy döntünk - illetve elkerülhetetlenné válik -, hogy kritikát gyakoroljunk, azt építő jelleggel tegyük. Ez körülbelül azt jelenti, hogy: elismerjük ugyan a hiba elkövetésének tényét, de a hangsúlyt az önbizalom építésére, a jól elvégzett részek kiemelésére helyezzük, így a hibát elkövető alkalmassá válhat a hiba kijavítására. A biztatás épít, így arra ösztönözi az elkövetőt, hogy e megelőlegezett bizalomnak mindjobban, és mihamarabb megfeleljen. Továbbá azzal, hogy megelőlegezett bizalmat szolgáltatunk, pozitív energiákat vonzunk magunkhoz, s e pozitív energiatöbblet által mi is épülünk. Ha ellenben a kritika gyakorlása közben dühösek vagyunk, és ezért ellenséges magatartást tanúsítunk, valamint bírálatunkban csak a hibákat rójuk fel,

akkor olyan negatív energiákat vonzunk magunkhoz, melyek nálunk is maradnak, s az épülés helyett saját leépülésünk következhet be. Sokan azt hiszik, hogy ha dühösek, akkor erősebbek is. Ez egyáltalán nem így van, hisz mint már említettük: egyrészt a dühünk által magunkhoz hívott - teremtett - negatív energia nálunk is marad, másrészt a hibát elkövető személy pedig igyekszik megfelelni a hatás-ellenhatás törvényszerűségének, azaz még több hibát követ el, s velünk szemben Ő is ellenséges magatartásformát indukál. Ennek következtében még inkább nem képes megfelelni a követelményeknek, s így önbizalma komoly károsodást szenved. Ezen túl mindkét félnél rengeteg negatív energia szabadul fel, ami a test harmóniájának megbomlásához, s ezt által a fizikai test megbetegedéséhez vezethet. Jó tudni, hogy amikor mások ellen vétünk, végeredményben magunk ellen is vétünk, s a mosoly melyet küldünk, mosolyként tér

vissza hozzánk! 3