Gazdasági Ismeretek | Pénzügy » Cseh Ágnes - Infláció a rendszerváltás után Magyarországon

Alapadatok

Év, oldalszám:2005, 70 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:51

Feltöltve:2011. február 20.

Méret:1 MB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!


Tartalmi kivonat

http://www.doksihu Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR KÜLGAZDASÁGI SZAK Levelező tagozat EU-kapcsolatok szakirány Infláció a rendszerváltás után Magyarországon Készítette: Cseh Ágnes Budapest, 2005 http://www.doksihu Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék . 3 Táblázatok és ábrák jegyzéke . 5 Bevezetés . 6 1. Az infláció 7 1.1 Az árak szerepe és az infláció költségei 7 1.2 Az inflációs elméletek 9 1.21 A klasszikus elmélet 9 1.22 A keynes-i elmélet 10 1.23 A keresleti infláció és a költséginfláció 11 1.24 A Phillips-görbe 13 1.25 A monetarista elmélet 14 1.3 Az infláció egyéb okai 15 1.31 A reál- és a monetáris szféra kapcsolata 15 1.32 Az adópolitika 16 1.33 Az árfolyampolitika 17 1.34 Költségvetési és politikai megfontolások 18 2. A szocializmus gazdaságtorzító hatásai 19 2.1 A gazdasági koordináció a szocializmusban 19 2.2 Árak és infláció a szocialista hiánygazdaságban 21

3. A rendszerváltás és az azt kísérő infláció Magyarországon 1995-ig 24 3.1 A magyar gazdasági rendszerváltás 24 3.2 Az infláció 26 3.21 Az infláció belső okai 28 3.22 A külső tényezők 33 3.3 Az 1990-es évek első fele 37 3.31 Az átalakulás első két éve 37 3.32 A növekedés újraélesztése? 38 3.33 Gazdasági stabilizáció 39 3.4 A magyar rendszerváltást követő infláció és dezinfláció tapasztalatai 41 4. A rendszerváltást követő lengyel tapasztalatok 46 4.1 Az átalakulás szakaszai 47 4.2 A rendszerváltás egyéb fontos folyamatai 49 4.3 Az infláció alakulása 50 5. 1995-2004 közötti infláció elemzése regresszióanalízis segítségével 52 5.1 Az analízishez használt idősorok 53 5.11 A gazdasági teljesítmény eltérése hosszú távú egyensúlyától (real GDP gap) 54 5.2 A magyar infláció 1995-2004 közötti alakulásának regresszióanalízise 55 5.3 Az analízis eredményeinek gazdasági értelmezése 59

5.31 RGDP GAP, azaz a gazdasági teljesítmény eltérése hosszú távú egyensúlyától 59 5.32 A reálkamat 60 5.33 A bérinfláció 61 5.34 Az euró árfolyama 61 5.35 Szabályozott árak 62 5.36 Az inflációs várakozások 63 5.4 A regressziós modell korlátai 64 6. Konklúzió 65 Irodalomjegyzék . 67 3 http://www.doksihu Függelék . 70 Melléklet. 71 4 http://www.doksihu Táblázatok és ábrák jegyzéke 1. táblázat: Munkanélküliségi ráta az aktív népesség százalékában Fogyasztói és ipari termelői árindex 1987-1995 . 29 2. táblázat: A nominális GDP, a vállalati gazdasági szervek költségvetési befizetései, a lakossági befizetések, a fogyasztáshoz kapcsolt adók, a vállalatoknak fizetett költségvetési támogatások és a fogyasztói árkiegészítés alakulása 1987-től 1995-ig . 32 3. táblázat: A negyedéves reál GDP átlagos eltérése a szezonálisan kiigazított értékétől 54 4. táblázat: A modell magyarázó

erejének áttekintése 56 5. táblázat: Varianciaanalízis 56 6. táblázat: A regressziós együtthatók 57 7. táblázat: Negyedéves magyar adatok 1995-2004: infláció, reál GDP eltérése egyensúlyi állapotától, reálkamat, bérinfláció, euró árfolyam, szabályozott árak, inflációs várakozások . 70 8. táblázat: Lengyel GDP, infláció és munkanélküliségi adatok 1989-2000 71 1. ábra: A fogyasztói árindex alakulása 1987 és 2004 között 28 2. ábra: Reál GDP, szezonálisan kiigazított reál GDP és reál GDP trend 55 3. ábra: A tényleges és a modell által becsült infláció alakulása 59 5 http://www.doksihu Bevezetés Az emberek ösztöneik által vezérelve jobb életre, magasabb életminőségre törekszenek. Ez a törekvésük országos szinten az ország gazdasági növekedésében jut kifejezésre. A szocializmus 40 éve egy a piacgazdaságtól távoli mederbe terelte Magyarország gazdaságát. Az állami tulajdon és a

központilag irányított tervgazdálkodás volt a domináns, a magyar valuta nem volt konvertibilis, az árakat hatóságilag szabályozták és mesterségesen alacsonyan tartották. A rendszerváltás után a szovjet befolyás alól „felszabadult” kelet-középeurópai országok megpróbáltak minél gyorsabban alkalmazkodni a demokratikus országok piacgazdaságához. Ez egy időben hosszan elnyúló, a társadalom tűrőképességét igen erősen igénybe vevő folyamatot jelentett, amikor a demokratikus intézményrendszer kiépítésén kívül a piacgazdaság bevezetését biztosító, térnyerését elősegítő intézkedésekre is szükség volt. A szabadáras rendszer bevezetésének köszönhetően az árak viszonylag hirtelen alkalmazkodtak a piaci viszonyokhoz, ami a relatív árak eltolódásához és a piacgazdaságokat jellemző infláció megjelenéséhez vezetett. Az infláció alakítása és megfékezése a gazdaságpolitika egyik meghatározó eleme lett és

várhatóan az is marad. Magyarország 2004. május 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz, és a kormány meghirdetett célja az eurózónához való mielőbbi csatlakozás. Ehhez azonban teljesíteni kell a maastrichti kritériumokat, melyekből az egyik az alacsony inflációra vonatkozik, ami tovább emeli az infláció és az inflációs politika jelentőségét. A rendszerváltást követő inflációnak és az elmúlt másfél évtized tapasztalatainak áttekintése, elemzése éppen ezért kitüntetett érdeklődésre adhat okot. Ezért ezen dolgozat keretében megpróbálom bemutatni az említett időszak inflációs folyamatait, az infláció növekedésének, illetve csökkenésének okait, és mindezek hatását az ország gazdaságára és közvetve a társadalomra. 6 http://www.doksihu 1. Az infláció 1 Az inflációs folyamatok megértéséhez, tisztáznunk kell az infláció fogalmát, és hasznos lehet a közgazdaságtan történelme során napvilágot látott

fontosabb inflációs elméletek bemutatása is. Míg az eredeti latin szó az orvosi szaknyelvben felfúvódást jelent, inflációnak a közgazdaságtan azt a dinamikus folyamatot, azaz nem egyszeri változást nevezi, ami a pénz felhígulásával, értékvesztésével jár, vagyis amikor ugyanannyi pénzért kevesebb árut lehet venni. A definíciót megfordítva azt mondhatjuk, hogy a termékek, szolgáltatások pénzben kifejezett ára nő. A definícióból láthatjuk, hogy az infláció egy monetáris jelenség, azaz a pénz létéhez kötődik, és nem létezhet például egy pénzt nem használó, cserekereskedelemre épülő gazdaságban. A hétköznapi szóhasználatban az infláció fogalmát a fogyasztói árszint növekedésére használjuk. 1.1 Az árak szerepe és az infláció költségei A fenti definícióból látható, hogy az infláció a pénzben kifejezett árakhoz kapcsolódik, de vajon miért ilyen fontosak az árak? A pénz használatának előnye abban

rejlik, hogy olcsón, gyorsan és hatékonyan lehet vele tranzakciókat lebonyolítani. Nagyon időigényes lenne az a folyamat, amíg pont az a két fél megtalálja egymást, akik a másik számára megfelelő terméket kínálják cserére, illetve nagyon bonyolult lenne a cserélt áruk értékének összehasonlítása. Ezért váltotta fel idővel a cseregazdaságot a pénz használata. Ahhoz, hogy egy csere sikeres legyen, az szükségeltetik, hogy mindkét félnek hasznára váljon az üzlet, tehát a feleknek – saját érdekükben – meg kell tanulni együttműködniük. Ebben nyújt segítséget a mindenki által elfogadott fizetőeszköz és az annak egységében kifejezett árrendszer. Az egyre fokozódó, országhatárokon is átnyúló munkamegosztás során még jelentősebb szerephez jut az árrendszer, ami egy olyan „. mechanizmus, amely központi irányítás nélkül megoldja ezt a feladatot anélkül, hogy az embereknek beszélniük kellene egymással, vagy

szeretniük kellene egymást”. 2 Az árrendszer jelentőségének felismerése Adam Smith nevéhez kapcsolódik, aki Ebben a fejezetben Erdős Tibor, Milton és Rose Friedman és Simon András hivatkozott műveire támaszkodom. Friedman, Milton és Friedman, Rose, Választhatsz szabadon. Florida-Budapest: Akadémia Kiadó és MET Publishing Corp., 1998, 18o 1 2 7 http://www.doksihu rávilágított arra, hogy a piaci árak milliók tevékenységét hangolják össze úgy, hogy azzal minden érintett fél jól járjon. A mai világban használt, belső értékkel nem rendelkező pénz mint tranzakciós eszköz – szemben az árupénzzel, illetve arannyal, ezüsttel – azért hasznos, mert alacsony az előállítási költsége, tetszőleges módon osztható, tartós, és szállítása sem okoz nagyobb problémát. Az áraknak a gazdaságban három funkciójuk van. Először is információt szolgáltatnak a kereslet alakulásáról (például mely termékekre nőtt meg a

kereslet, melyekre csökkent), másodszor arra ösztönözik a gazdaság szereplőit, hogy a hatékonyság legyen a döntő érv a termékeik gyártása során és költségkímélő előállítási módot válasszanak (azaz szerepük van a termelési tényezők allokációjában), harmadszor pedig meghatározzák, hogy kinek mennyi jut a termelt javakból, tehát a jövedelemelosztásban is „szóhoz jutnak”. Az árrendszer mechanizmusa normális körülmények között olyan jól működik, hogy észre se vesszük, csak akkor figyelünk fel jelentőségére, ha valami megzavarja a működését. A kiszámíthatatlan infláció feltűnése meggátolja az árakat abban, hogy továbbra is hiteles információkat továbbítsanak – a gyártók nem tudják, hogy azért nőttek-e meg a termékeik árai, mert megnőtt irántuk a kereslet, vagy csak azért, mert az átlagos árszint emelkedett. Ezáltal a nem várt infláció hezitáláshoz, téves döntésekhez vezethet, ami

hozzájárul az infláció költségeihez. Az infláció költségeit két csoportba sorolhatjuk. Az első csoportba azok a költségek tartoznak, melyek mindenképpen velejárói az inflációnak. Nevezetesen az árinformációk megítélését kísérő nehézségek (nem könnyű eldönteni egy áruról, hogy olcsó-e vagy drága, ha gyakran változnak az árak), és a készpénztartás elkerülését megcélzó intézkedések fáradsága (ha a pénz fokozatosan elértéktelenedik, kevesebbet érdemes tartani belőle). A második csoportba a váratlanság tényéből származó költségek tartoznak. Ha az infláció nem kiszámítható, akkor ez érzékenyen érintheti azokat a szerződéseket, megállapodásokat, melyek utólag nem módosíthatóak és melyekbe nem kalkulálták bele az infláció mértékét. A magas infláció a vagyonnal gazdálkodó vállalkozások kockázatát is megnöveli, hiszen vagyonuk értékéből veszíthet. Az inflációval járó bizonytalanság az

erőforrások elosztásában zavart okozhat, megváltozhat a korábban a fogyasztás és a beruházás között kialakult egyensúlyi arány. „Az infláció felsorolt költségei és kockázatai csökkentik a vállalkozói hajlandóságot, és 8 http://www.doksihu akadályozzák az erőforrások optimális allokációját. Ezért a magas infláció általában alacsonyabb ütemű gazdasági növekedéssel jár.” 3 Mint láttuk, az áraknak jelentős szerep jut a jövedelemelosztás folyamatában – ha az árak az infláció hatására eltorzulnak, az maga után vonja a jövedelmi arányok megváltozását is. Ami az egyik ember számára hátrány vagy többletkiadás, az a másiknak előnyt vagy többletbevételt feszültségekhez jelent. A vagyoni vezethetnek, ami viszonyokban az infláció végbement költségeit változások gyarapítja. társadalmi Ráadásul a jövedelemátcsoportosítás nemcsak az országhatárokon belül jelenthet veszélyt, hanem

nemzetközi viszonylatban is, azaz belföld és külföld között, és ez a hazai jövedelem csökkenését okozhatja. A fenntartható gazdasági növekedés és a makroökonómiai egyensúly fenntartása szempontjából alapvetően előnyös, illetve szükséges egy alacsony, 2% körüli infláció. Az ennél magasabb infláció költségei túl nagyok, nagyobbak, mint a leszorításával járó költségek, ezért a gazdaságoknak általában érdekében áll egy antiinflációs politika bevezetése, ugyanakkor az infláció teljes megszüntetése (0%-ra történő csökkentése) olyan áldozatokkal és deflációs kockázatokkal járna, ami miatt már nem éri meg felvenni vele a harcot. 1.2 Az inflációs elméletek 1.21 A klasszikus elmélet Az infláció klasszikus elméletének egyik alapvető feltevése, hogy a pénznek csak áruforgalmi szerepe van – ez az elmélet figyelmen kívül hagyja a pénz felhalmozási szerepét. Ebből kifolyólag a gazdaság szereplői a

forgalomban lévő pénz mennyiségét próbálják a minimális, a gazdasági tranzakciók és azok különböző költségei által meghatározott optimális szinten tartani. Az elmélet másik alapvető feltevése, hogy a piacot a kereslet és a kínálat egyensúlya jellemzi. Az árak szinte azonnali alkalmazkodásán keresztül a piac mindig visszatér az egyensúlyi állapotába. Egy ilyen világban a pénz mennyiségének megnövekedése nincs 3 Simon András, Gazdaságpolitikáról mindenkinek: Infláció. 12o http://www.mnbhu/Engineaspx?page=mnbhu egyebkiadvanyok hu&ContentID=0, 20050119, 15:05 9 http://www.doksihu hatással a gazdaság kibocsátására, a kínálat csak a kereslet hatására nő, ezért a bővülő pénzkínálat az árak emelkedésében csapódik le, azaz egy magasabb árszinten áll be ugyanaz a reálgazdasági egyensúly. Infláció tehát akkor lép fel, amikor a pénz mennyisége megnő adott termelési szint mellett. Az elmélet viszont nem ad

magyarázatot arra, hogyan lehetséges az, hogy több pénz kerül forgalomba, és hogy a felduzzadt pénzmennyiség hogyan növeli meg a költekezést. A klasszikus elmélet hiányosságait szándékozott kijavítani Knut Wicksell közgazdász, aki szerint az infláció megjelenésének oka az, hogy a vállalatok többet szeretnének beruházásaikra költeni, mint amennyi a lakossági megtakarításokból összegyűlik. Magyarázata szerint a beruházásokhoz szükséges pénzt a bankok megteremtik, a rendelkezésre álló erőforrások és a reálgazdaság viszont változatlan marad, és így a pénzteremtés csupán a javak általános árszintjét növeli. Mind a klasszikus elmélet, mind Wicksell teljes foglalkoztatottsági szintből indulnak ki, ami önmagába foglalja, hogy a termelést nem lehet növelni. Illetve Wicksell esetében a beruházásoknak köszönhetően idővel nő a termelés, de csak jóval a kereslet megnövekedése után, amikor a beruházások

kínálatnövelő hatásai már realizálódtak. 1.22 A keynes-i elmélet A klasszikus elmélet a pénzt, mint tranzakciós eszközt ismeri el. Ezzel szemben John Maynard Keynes bevezeti az inflációs vizsgálódások körébe a spekulációs pénz fogalmát. Szerinte ugyanis a forgalomban levő pénz egy részét értékfelhalmozási célokra használják fel a gazdaság szereplői. A pénztömeg ezen halmaza független a nemzeti jövedelemtől – ellentétben az árucsere során használt pénz mennyiségével. Mindegy, hogy az ország gazdasági kibocsátása nő, stagnál, esetleg csökken, mindig lesz olyan pénz, amit a spekulánsok a felhalmozás, a jövőbeni nyereség reményében tartanak. Ez azonban azt jelenti, hogy ha nő is a gazdaságban részt vevő pénz mennyisége, abból nem következik egyből a kereslet növekedése. Előfordulhat, hogy csak a pénz forgási sebessége csökken és a felhalmozott, vagyis a spekulációs pénz mennyisége nő. Eszerint a

növekvő pénzmennyiség nem vonja azonnal maga után az inflációt. 10 http://www.doksihu Keynes azonban a klasszikus inflációs elmélet nemcsak azon feltevésétől tekint el, ami szerint a pénz gazdaságban betöltött egyedüli funkciója az áruforgalom lebonyolításának segítése, hanem a gazdaságban uralkodó teljes foglalkoztatottság állapotát is kétségbe vonja. Ő ugyanis úgy gondolja, hogy a gazdaságban a részleges foglalkoztatottság az általános. Szerinte a keresletnövekedés inflációs hatása a teljes, illetve részleges foglalkoztatottság függvénye. Könnyű belátni, hogy a kereslet növekedése csak akkor vezet inflációhoz, illetve az infláció felgyorsulásához, ha a kínálat nem tudja követni a keresletet – általában, ha vannak szabad kapacitások, a gazdaság tud reagálni a megnövekedett keresletre, tud többet termelni anélkül, hogy ez közvetlenül az árak emelkedéséhez vezetne. Teljes foglalkoztatottság esetén

azonban erre nincs esély, figyelembe véve, hogy további munkaerőt vagy egyéb termelő tényezőket már nem lehet a termelésbe bevonni, a technikai, technológiai fejlődés pedig igen időigényes (míg a kereslet egyik napról a másikra megugorhat). Lényegében tehát a munkanélküliség, melynek társadalomi és közgazdasági megítélése egyaránt negatív, hiszen az erőforrások nincsenek 100%-osan kihasználva, rendelkezik némi pozitívummal: csökkenti az infláció kialakulásának, illetve felgyorsulásának a veszélyét, valamint segítség lehet annak megfékezésében. Keynes szerint tehát a kereslet megnövekedése – legyen annak akár a pénzmennyiség megnövekedése, akár egyéb tényező a hátterében – nem vezet minden esetben inflációhoz, hanem csupán bizonyos körülmények között. 1.23 A keresleti infláció és a költséginfláció Annak alapján, hogy minek a hatására alakul ki, az infláció két fajtáját különböztethetjük

meg. Az első a keresleti infláció (demand pull) Ahogy azt a neve is jelzi, és amint azt az előbb láthattuk, általános áremelkedéshez vezethet a kínálatot meghaladó keresletnövekmény, hiszen több vevő szándékozik megvásárolni a korlátozott mennyiségű árut és szolgáltatást. Mi válthat ki keresletnövekedést? Például a vállalati beruházások szokásosnál magasabb igénye, a növekvő költségvetési kiadások, vagy akár a lakossági fogyasztás megugrása és ezáltal a privát megtakarítások csökkenése, amelyekből a beruházásokat finanszíroznák. Nyitott gazdaságok esetében – ezek közé tartozik hazánk is –, melyek igen érzékenyen reagálnak az országhatárukon kívüli gazdasági eseményekre is, a külső kereslet változása is erősen befolyásolja a belső aggregált keresletet. Mindazonáltal fontos látnunk, hogy a beruházások, a 11 http://www.doksihu kormányzati kiadások és/vagy a külső kereslet megnövekedése

csak akkor okoz inflációt, ha ezek összege meghaladja a megtakarítások összegét. A kereslet és kínálat közötti egyenlőség a következőképpen írható fel: Y=C+I+G+(X-M), ahol Y a hazai termelést, C a lakossági fogyasztást, I a vállalatok beruházását, G a kormány kiadásait, X az exportot, M pedig az importot jelenti. Baloldalon tehát a kínálat, jobb oldalon pedig a kereslet összetevői találhatóak. Gyakran használják a fenti egyenlőség átrendezett formáját: Y-C-G-(X-M)=I, ahol bal oldalon a megtakarítások, jobb oldalon pedig a bruttó beruházások találhatóak. A kereslettöbblet káros velejárója lehet tehát az infláció, de ezen kívül ronthatja az ország külkereskedelmi mérlegét is, hiszen ilyen helyzetben természetes lépésnek tűnik az import növelése. Ez azonban ismét inflatorikus hatással bír, mert – bizonyos árfolyamrendszerek esetén – gyengíti a hazai valutát. Viszont a keresletnövekedésnek lehet pozitív

hatása – ugyanis ha a gazdaság az alulfoglalkoztatottság állapotában van, és a vállalatok vezetői hajlandóak a termelés növelése érdekében újabb munkaerő alkalmazására, akkor csökken az ország munkanélküliségi rátája. Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk a pénzmennyiség változásának súlyáról sem. Jelentősebb, illetve tartós infláció csak akkor jelentkezik, ha a keresleti többlet mellett a pénzkínálat is megnő. A pénzkínálat változása a pénz árán, azaz a kamatokon keresztül hat a kereslet kamatérzékeny összetevőire. Ha a forgalomban lévő pénztömeg nem változna, a kereslet megugrása csak a reálkamatlábak növekedését idézné elő, ami az embereket a megtakarításaik növelésére serkentené, a vállalatok számára pedig megnehezítené az újabb beruházások finanszírozását. A folyamat végén tehát a kereslet csökkenne és ismét egyensúlyba kerülne a kínálattal, és ráadásul mindez a korábbi

árszinten következne be. Ami a költséginflációt illeti (cost push), ebben az esetben a termelés során felmerülő költségek (anyagköltségek, energiaköltségek, bérköltségek) növekedése gerjeszti az inflációt. Az 1950-es évek végén és a 60-as évek elején, különösen pedig az olajválságokat követő időszakban (1970-es és 1980-as évek) a történelem rácáfolt Keynes elméletére. Ugyanis akkor a potenciális kínálatot meghaladó keresleti többlet hiánya mellett, sőt a foglalkoztatottság fokozatosan csökkenő szintje, azaz részleges foglalkoztatottság mellett nőtt az infláció. Ez 12 http://www.doksihu azoknak a szakszervezeteknek volt köszönhető, amelyek a magas munkanélküliségi ráta mellett is magasabb béreket követelnek, és azoknak a vállalatoknak, akiket még a kereslethiány sem tart vissza termékeik, szolgáltatásaik árainak emelésétől. Ők abban bíznak, hogy az áremelés ellenére is el tudják adni termékeiket,

és erre jó esélyük van, ha csak a gazdaság néhány szereplője határozza meg a piacot (ezt nevezi a közgazdaságtan oligopóliumnak) vagy számukra még optimálisabb esetben, ha monopol helyzetben vannak, azaz egyedül uralják a piacot. Oligopólium esetén, ha az egyik vállalat árakat emel, arra számít, hogy a többiek is emelni fognak. Azzal, hogy ő megemelte a saját árait egyúttal növelte azon vállalatok költségeit, akik az ő termékeit használják fel, ez viszont ahhoz vezet, hogy nekik is árat kell emelniük. Miután egyre több termék és szolgáltatás ára nő, egyre drágábbá válik a megélhetés. Ez aztán arra készteti a munkavállalókat, hogy béremelésért folyamodjanak. A bérkövetelések növekedése ismét növeli a termelési költségeket, és így áremeléshez vezet. Ez az eset jó példája annak, hogyan fordulhat az elő, hogy a vállalati szinten – mikrosíkon – lejátszódó döntések, folyamatok később az egész

nemzetgazdaságra – makrosíkra – kihatnak. Az előbb elmondottakból megállapíthatjuk, hogy mind a szakszervezetek, mind monopólium, illetve oligopólium esetében a tökéletes versenyt megzavaró, a piaci mechanizmusokat gátló tényezőkről van szó. Ezért képzelhetőek el rövid távú egyensúlytalanságok a piacon Nem nehéz belátni, hogy adott termelés mellett az árak emelkedése szükségszerűen bérnövekedést von maga után, de ez fordítva is igaz, a nominális bérek emelkedése áremeléshez vezet. Ezt az ördögi kört nevezik ár-bér spirálnak Természetesen a költségoldalról kiinduló inflációt a nyersanyagok, energiahordozók áremelkedése is kiválthatja, melynek számos oka lehet, például politikai (pl. az iraki háború hatására a világ egy időre elesik az iraki kőolajtól), vagy akár geológiai (pl. a Föld nyersanyagkészletének csökkenése). 1.24 A Phillips-görbe A. W Phillips, angol közgazdász tanulmánya, melyben az

egyesült királyságbeli munkanélküliségi ráták és átlagos nominális bérek közötti összefüggést vizsgálta az 1861- 13 http://www.doksihu 1957-es időintervallumban, arra mutatott rá, hogy a munkanélküliség és a nominális béremelkedések közötti kapcsolatot fordított arányosság jellemzi: minél kisebb a munkanélküliség, annál nagyobb a nominális bérek növekedése. Ha azonban figyelembe vesszük a korábbi megállapításunkat – miszerint a bérnövekedés két okból is áremeléssel jár, mert egyrészt a magasabb bérek hatására nő a kereslet, másrészt viszont nőnek a vállalati költségek is – akkor azt is mondhatjuk, hogy az alacsonyabb munkanélküliségi ráta gyorsabban növekvő átlagos árszinttel jár. A Phillips-görbe magyarázatot adott az infláció, változó ütemére vagy éppen arra, hogy miért nincs mindig infláció. A változó mértékű munkanélküliség ugyanis a nominális bérek gyorsabb vagy lassabb

növekedéséhez vezet, ami különböző nagyságú inflációt gerjeszt. 1.25 A monetarista elmélet A Phillips-görbének sokféle továbbfejlesztése létezik. Az egyik legismertebb a monetarista értelmezése, amit Milton Friedman közgazdász neve fémjelez. A monetaristák szerint a gazdaságban erős a tendencia a teljes foglalkoztatottság elérésére. Természetesen, létezik ideiglenes munkanélküliség, sőt vannak olyan munkaképes emberek, akik önszántukból választják a munkanélküliséget, de mindezek ellenére kialakul a munkanélküliségnek egy olyan szintje, amihez újból és újból visszatér a gazdaság. Friedman ezt nevezi „természetes munkanélküliségi rátának”. A természetes ráta alá tartósan csak az infláció folyamatos növekedése esetén szorítható le a munkanélküliség. Friedman szerint az infláció oka, hogy a pénzmennyiség gyorsabban nő, mint a termelés, ami nem véletlen, hiszen a termelésnek fizikai korlátai vannak,

például korlátozott a rendelkezésre álló munkaerő is. Ilyen korlátok viszont nem akadályozzák a pénz gyors és nagymértékű kibocsátását. A pénz keresletének és kínálatának a monetarista egyenlete a következő: M*v=PY, ahol M a pénz mennyiségét, v a pénz forgási sebességét, P az átlagos árszínvonalat, míg Y a reálkibocsátást jelöli. Friedman szerint a forgási sebesség konstans, illetve csak lassan, hosszú idő alatt változik, a forgalomba került áruk mennyiségét a termelés és annak korlátai szabályozzák, tehát az árszínvonal növekedéséért elsősorban a forgalomban lévő pénz mennyisége felelős. Mindez nem jelenti azt, hogy az infláció ugyanolyan mértékben nő, 14 http://www.doksihu amilyenben a pénzkínálat, de az biztos, hogy tartós infláció csak monetáris növekedés mellett képzelhető el. Az igazi kérdés az, hogy minek köszönhető a pénzmennyiség növekedése Friedman a kormányok felelősségét

hangsúlyozza. A monetaristák továbbá különleges szerepet tulajdonítottak az inflációs várakozásoknak. A monetarista elmélet szerint ugyanis a tapasztalt árnövekedési ütem beépül a vállalatok és a munkavállalók várakozásaiba is, ezért magasabb árakra és magasabb nominális bérekre tartanak igényt a jövőben. A természetes munkanélküliségi ráta esetében a várt és a tényleges inflációs ráta megegyezik. Az inflációs tapasztalatok visszacsatolódnak az árakba, ennek hatására a bérek a korábbival azonos ütemben nőnek, azaz az inflációnak tehetetlensége, inerciája van. Mindebből az következik, hogy az infláció csökkentése csak a természetes rátát meghaladó munkanélküliség mellett lehetséges. 1.3 Az infláció egyéb okai A fent bemutatott elméletekből láthatjuk, hogy az inflációt különböző okokra lehet visszavezetni. Wicksell, Keynes és a keresleti infláció elméletei mind a keresleti többletből indulnak ki,

míg a klasszikus és monetarista elmélet szerint a pénzmennyiség változása az infláció hajtóereje. 1.31 A reál- és a monetáris szféra kapcsolata A gazdaság ennek alapján két részre osztható: létezik egy ún. reálgazdaság vagy reálszféra, ami a termelést, a gazdaság teljesítőképességét foglalja magában, és létezik a monetáris szféra, ami a forgalomban lévő pénzhez kötődik. A gazdaság ezen két szférája hosszú távon független egymástól, és ez azt jelenti, hogy hosszú távon a monetáris politika felelős az inflációért. Viszont rövidtávon a két szféra nem független egymástól, és az infláció a reál- és monetáris szféra egészének következménye. 4 Miután a tartós infláció szükséges feltétele a reálgazdaság növekedését meghaladó pénzmennyiség-növekedés, az infláció felpörgéséért a monetáris politika felelős, mert nem 4 Simon András, Gazdaságpolitikáról mindenkinek: Infláció. 13-14o

http://www.mnbhu/Engineaspx?page=mnbhu egyebkiadvanyok hu&ContentID=0, 20050119, 15:05 15 http://www.doksihu teszi meg a pénzkínálat korlátozásához szükséges intézkedéseket, és így „tettes társává” válik az infláció gyorsulására ható tényezőknek. Ugyanakkor a pénzkínálat és növekedésének kontrolálása nem egyértelmű és egyszerű feladat, és ütközhet a jegybank egyéb céljaival, feladataival. Például egy meghirdetett árfolyampolitika fenntartása a pénzmennyiség növekedését, illetve csökkenését igényelheti. Rövid és hosszú távon inflációhoz vezethet a költségvetési deficit, a privát megtakarítások összegét meghaladó vállalati beruházási szándék, és az is, ha a nominális bérek a termelékenységnél gyorsabb ütemben nőnek (ezt nevezik bérinflációnak). Ez utóbbi akkor alakulhat ki, ha a szakszervezetek elég erősek ahhoz, hogy érdekeiket kiharcolják. Inflációhoz vezethet az árak és bérek

rugalmatlansága lefelé. A relatív árak ilyenkor csak az egyéb árak, bérek emelkedéséhez alkalmazkodhatnak, és ez az általános árszínt növekedéséhez vezet. Mint látni fogjuk, ez fontos tényező volt a rendszerváltó országok, így a magyar infláció alakulásában is, hiszen a rendszerváltás a relatív árak jelentős mozgásával járt együtt. Hosszú távon akkor is fennmaradhat az infláció, ha időközben fellépnek recessziós időszakok. Recesszió idején kínálati többlet, azaz kereslethiány jelentkezik. Ennek hatására az áraknak csökkennie kellene, de ez mégsem következik be – egyrészt azért, mert az árak lefelé rugalmatlanok, másrészt mert a dezinfláció folyamata időigényes. Ha az aggregált kereslet csak alig kisebb, mint az aggregált kínálat, vagy a recesszió csak rövid életű, akkor az infláció fennmaradhat. További oka lehet az infláció fennmaradásának, hogy recesszió idején az import mennyisége visszaesik, ami

csökkenti a kínálatot és a kínálati többletet. Ugyanakkor recesszió idején a költségvetés bizonyos kiadásai nőhetnek (például a magasabb munkanélküliség megnöveli az állami transzfert), sőt a diszkrét költségvetési kiadásokat is növelhetik a gazdasági visszaesés enyhítése érdekében, ami szintén csökkenti a recesszió mélységét. 1.32 Az adópolitika Az infláció vizsgálata során nem hagyható figyelmen kívül az adópolitika sem. Az indirekt adók (az ÁFA és a fogyasztási adó) közvetlenül áremelő hatásúak. Továbbá csökkentik a 16 http://www.doksihu fogyasztói keresletet, de a belőlük befolyt bevételeket az állam beruházásokra költheti, illetve magasabb fogyasztói hajlandósággal rendelkező társadalmi rétegekhez transzferálhatja, és így a kereslet összességében megnőhet. A direkt adó (jövedelmi) közvetlenül a béreket rövidíti meg, amit a társadalmi csoportok ellensúlyozni igyekeznek, és arra

törekszenek, hogy az adóterhek ellenére magasabb jövedelemhez jussanak. Ez béremelési nyomáshoz vezethet, és a bérnövekedés – mint azt már láttuk – áremelkedéshez vezet. Ugyanakkor az adónövelést, ha nagyon visszafogja a keresletet, mert az árak megnőnek (indirekt adók esetén) vagy a jövedelmek visszaesnek (direkt adók esetén) és a költségvetés nem vásárlásokra költi a befolyt összegeket, nem követi inflációs növekedés. Az adópolitika inflációs hatása összességében attól függ, hogy mennyire rugalmatlanok lefelé az árak és a bérek: minél rugalmatlanabbak, annál inkább valószínű, hogy inflációt von maga után az adóemelés. 1.33 Az árfolyampolitika Nyílt gazdaságok esetében az árfolyampolitikának is jelentős inflációs vonatkozásai vannak. Fix valutaárfolyam esetén a magasabb külső infláció begyűrűzik az országba. A magasabb importárak közvetlenül emelik a hazai átlagos árszintet, ugyanakkor a

kereskedelmi partnereknél érvényesülő magasabb infláció felgyorsítja az exportot, aminek köszönhetően a hazai termékek árai is elkezdenek igazodni a külföldi árakhoz. A fix árfolyammal szemben a lebegő árfolyam esetén a külső infláció nem ilyen direkt módon hat a belsőre. A külső infláció a piaci erők által meghatározott árfolyamváltozáshoz való viszonyától függően hat a belsőre. Az árfolyampolitika, ha nem lebegő árfolyamról van szó, az infláció és a külkereskedelem befolyásolásának tudatos eszköze lehet. Az árfolyampolitika lehet reál-leértékelő irányzatú, ebben az esetben a hazai valuta leértékelése nagyobb mértékű, mint a hazai és a külföldi inflációs rátának a különbsége. Ilyenkor az árolyampolitika az exportot ösztönzi, az importot korlátozza, és ezzel együtt gyorsítja a hazai inflációt, vagyis a kereskedelmi és folyó fizetési mérleg javítása érdekében rontja a belföldi

árstabilitást. Ha azonban az árfolyampolitika reálfelértékelő, az a belső inflációt fékezi Ez kétféleképpen is megtörténhet Akár úgy, hogy a pénzügyi vezetés a külföldi valutákkal szemben nominálisan felértékeli a hazait, nagyobb mértékben, mint ami a hazai inflációnak a külfölditől való lemaradásából következne, de megtörténhet úgy is, hogy nem értékeli le olyan mértékben a hazai valutát a külföldiekkel szemben, amilyen mértékben a hazai inflációs ráta meghaladja a külföldit. 17 http://www.doksihu Az exportot ösztönző árfolyampolitika szükséges rossz velejárója az infláció. Inflációhoz vezet a külkereskedelmi cserearány romlása is (azaz amikor az import termékek árszínvonala jobban nő, mint az export termékeké), főleg az olyan országokban, ahol az export és import aránya a GDP-hez viszonyítva jelentős, és főleg akkor, amikor a cserearány romlása számottevő. 1.34 Költségvetési és politikai

megfontolások Az infláció igen fontos okai lehetnek a belőle származó politikai „előnyök”. Az állam ugyanis, ahelyett hogy adónövelés, illetve kötvénykibocsátás útján jutna pótlólagos bevételhez, újabb pénz kibocsátásával is finanszírozhatja az állami kiadásokat. Ez a politikusok számára kedvező bevétel, hiszen a társadalomnak okozott világosan látható fájdalom nélkül juttatja őket több pénzhez, amit olyan célokra (beruházásokra vagy adócsökkentésre) költhetnek, melyek népszerűségüket növelhetik. Az állami beruházások ráadásul a teljes foglalkoztatottság elérését is elősegítik. Ugyanakkor az infláció okozta terheket mégiscsak a fogyasztók fizetik meg, igaz ez nem annyira nyilvánvaló számukra, mint az adónövelés esetében. „A pénzkibocsátás a legegyszerűbb és legrugalmasabb adózási forma Nem kell hozzá parlamenti jóváhagyás, csak utasítani kell a jegybankot, hogy állítson ki egy

csekket a saját nevére.” 5 Az állam – a jegybank közvetítésével – a készpénzteremtés monopóliumával bevételhez jut, amit a közgazdaságtan seigniorage-nak hív. A seigniorage származhat a költségvetésnek nyújtott gyakorlatilag ingyenes hitel révén, hiszen az államháztartás az egyik zsebéből fizet a másikba kamatot, valamint a jegybank valutavásárlásából. Természetesen a seigniorage-ból nemcsak infláció idején van jövedelme az államnak, de az inflációs ráta növekedése nagyban növelheti annak nagyságát. Az infláció azonban más módon is jelenthet állami bevételt. Többek között közvetetten többlet adóbevételhez juttatja a költségvetést, hiszen az árak emelkedését a bérek is követik, és a magasabb jövedelmek után több adót fizetünk az adósávok indexálása hiányában. És arról se feledkezzünk meg, hogy az állam az adósságállománya után ugyan fizet kamatot a hitelezőknek, de általában ezek a

kamatok nem módosulnak az infláció hatására, vagy 5 Simon András, Gazdaságpolitikáról mindenkinek: Infláció. 15o http://www.mnbhu/Engineaspx?page=mnbhu egyebkiadvanyok hu&ContentID=0, 20050119, 15:05 18 http://www.doksihu legalábbis nem teljesen, így összességében a magasabb infláció kedvező az állam számára, hiszen reálértékben nem fizet vissza annyit, amennyit a hitelfelvétel időpontjában magára vállalt (feltéve, hogy a várakozásokat meghaladja az infláció mértéke). Az infláció imént felsorolt átmeneti „előnyei”, hosszú távon mindenképp károsak a gazdaságra. Milton Friedman találóan az alkoholizmushoz hasonlítja az inflációt, ahol az alkoholista a kezdeti eufória után újabb és újabb lökéssel próbálja fenntartani a megszokott kellemes állapotot, de a betegség gyógyítása – az alkohol, illetve a mi esetünkben a pénznövekedés megvonása – elkerülhetetlen. Viszont a gyógyuláshoz vezető út hosszú

és igen fájdalmas, ezért nagy a kísértés, hogy ignoráljuk a problémát, illetve hogy bízzunk abban, hogy magától megoldódik. 6 2. A szocializmus gazdaságtorzító hatásai 7 Az előző fejezetben leírt elméletek a piacgazdaságban felmerülő inflációs jelenségekkel foglalkoznak, de mi történik, ha a piacgazdaság önműködő mechanizmusainak gátat szab a politika. A szocialista államokban a gazdaság gyökeresen eltérő módon működött, illetve annak egészét behálózta a pártérdek. Miután a rendszerváltás előtt Magyarországon is egy ilyen gazdaság létezett, a rendszerváltást követő folyamatok és infláció megértéséhez át kell tekintenünk a szocialista gazdaság jellemzőit. Ebben a fejezetben az ilyen gazdaságok főbb vonásait mutatom be. 2.1 A gazdasági koordináció a szocializmusban A klasszikus szocializmus, ahogy azt Kornai 8 nevezi, legfontosabb jellemzője az államot irányító marxista-leninista párt osztatlan hatalma.

A párt akarata mindenek felett áll, az élet minden színterén érezhető a párt irányítása. A centralizált hatalom miatt megszűnik a gazdasági élet horizontális koordinációja, azt egy bürokratikus, felülről lefelé irányuló koordináció helyettesíti. Ennek a bürokratikus parancsgazdaságnak köszönhetően a gazdaság nem csupán központilag tervezett, hanem központilag irányított gazdasággá válik. A vertikális 6 Friedman, Milton és Friedman, Rose, Választhatsz szabadon. Florida-Budapest: Akadémia Kiadó és MET Publishing Corp., 1998, 284-288o 7 Ebben a fejezetben Erdős Tibor és Kornai János hivatkozott műveire támaszkodom. 8 Kornai, János, The socialist system: The political economy of communism, Oxford: Clarendon Press, 1992 19 http://www.doksihu koordináció jellegéből adódóan, a vezetőknek nem szükséges felelősséget vállalni a saját döntéseikért, és ebből adódóan – szemben a piacgazdasággal – itt nem létezik

tulajdonos motiváció. A szocialista gazdasági folyamatok kiinduló pontja a tervalku intézménye. A tervalku során a vállalat és annak felettes hatósága egyezkedik arról, hogy a vállalatnak az állam mennyi anyagot, munkaerőt és tőkét biztosít a működéséhez, és mindezért milyen teljesítményt vár el. Az állami hozzájárulás mértéke némileg függ a konkrét gazdasági és politikai viszonyoktól is, de leginkább attól, hogy a többi szinten (nemcsak a vállalat és felettes hatósága között, hanem magasabb szinteken) is megjelenő ellentétes érdekek közül, melyik félnek nagyobb a befolyása, politikai hatalma. Persze a vállalatnak nyújtott erőforrásokat az állam a vállalatoktól begyűjtött jövedelméből finanszírozza. A klasszikus szocializmus egyik legalapvetőbb jellemzője ugyanis a társadalmi tulajdon megjelenése és elterjedése. Bár szinte kizárólag minden vállalat köztulajdonban van, a reziduális jövedelemnek (ami a

költségek kifizetése után megmarad) az állami költségvetésbe kell vándorolnia. Ezáltal a vállalatoknál a profitszerzés motívuma elhanyagolható, helyette mesterséges ösztönzőket vezetnek be. A befolyt nyereségről a vállalat helyett az állam rendelkezik, tehát végső soron a politikai elit kontrolálja a jövedelem újraelosztását, ezzel is demonstrálva az államot irányító párt kizárólagos egyeduralmát. Ami az árakat illeti, a szocialista piacok árérzékenysége meglehetősen gyenge, hiszen a vállalatok központi allokáció alapján jutnak termelőtényezőkhöz, és ezért nem fontos nekik, hogy azok mennyibe kerülnek (az már sokkal fontosabb számukra, hogy egyáltalán beszerezhető-e). Ebből kifolyólag az árak nem megfelelő információt nyújtanak a gazdaság résztvevői számára. A bevétel szempontjából az árak jelentősége szintén elhanyagolható, lévén, hogy a nyereség nem marad meg a vállalatnak, ráadásul az árakat az

árhatóság állapítja meg, ezzel befolyásolva a fogyasztást, ami viszont a már említett jövedelmi újraelosztás befolyásolását célozza meg. A piaci alkalmazkodás hiányának következtében az alacsony áron tartott termékek esetében krónikus a hiány. Egy ilyen rendszerben a relatív árak is torzulnak: az alapvető dolgoknak, mint például az élelmiszernek, egészségügynek, oktatásnak, lakásbérletnek olykor indokolatlanul alacsony az ára, míg az úgynevezett „luxuscikkek” (abban az időben ebbe a kategóriába tartozott például az autó, hűtő, a színes televízió) magas árúak. 20 http://www.doksihu Mivel a vállalatok számíthatnak állami támogatásokra, az adóhatóságok engedékenységére és kedvező hitelekre, pénzügyi forrásaik nem jelentenek különösebben szigorú korlátot a kiadásaik számára – ezért szokták a vállalatok többségére azt mondani, hogy puha költségvetési korlát érvényesül esetükben, ami

szintén a nyereségorientált, gazdaságosságon alapuló döntések hiányához vezet. Az állami támogatások további káros következménye a vállalatok szempontjából a túlzott beruházás, a gazdaság egészének szempontjából pedig az erőltetett növekedés. Erre egyrészt azért volt szükség, mert a forradalom vezetői gyors életszínvonal-javulást ígértek, másrészt mert a fegyverkezési kiadásokat valamiből finanszírozni kellett. Ez a fajta növekedés viszont hosszú távon nem tartható fenn. A teljesítmény növelése érdekében hozott beruházási döntéseknek nem volt kockázata, mert az állam segített, ha a vállalat erre rászorult. Kockázat nélkül viszont a vállalat irányítói nem voltak rákényszerítve, hogy racionális és gazdaságos beruházási döntéseket hozzanak, ahogy az egy magántulajdonban lévő vállalat esetében jellemző. A növekvő beruházási ráta visszaszorítja a fogyasztást, ami komoly károsodást okozhat

bizonyos területeken, például a környezetvédelemben, az egészségügyben és az oktatásban. A fogyasztásra ható káros tényezők között tehát ott van az erőltetett növekedés, a túlzott beruházás, mert emiatt a fogyasztás növekedése lényegesen elmarad a termelés növekedése mögött, ugyanakkor a termékek és szolgáltatások gyenge minősége is hátrányosan befolyásolja a fogyasztás mértékét. Bár a társadalmi egyensúlyra kedvező hatással vannak olyan stabilitási tényezők, mint a teljes foglalkoztatottság, az ingyenes oktatás, az alacsony lakbérek, jó közbiztonság, mindez alacsony fogyasztás és életszínvonal mellett valósul meg. 2.2 Árak és infláció a szocialista hiánygazdaságban A szocialista rendszerek egyik fő célkitűzése a teljes foglalkoztatottság elérése. Ezt sikerül is megvalósítaniuk, sőt munkaerőhiány jellemzi ezeket a társadalmakat, viszont a megvalósítás nem egy arra alkalmas foglalkoztatási politika

segítségével, hanem az imént említett erőltetett gazdasági növekedéssel történik. Ugyanakkor nem véletlenül szoktak úgy hivatkozni a szocialista rendszer munkanélküliségére, hogy kapun belüli munkanélküliség. Valójában 21 http://www.doksihu nagyon sok a felesleges munkaerő bármilyen típusú intézményben, a munkahelyek kapuin kívül azonban tényleg alacsonyabbnak tűnik a munkaerő kínálata, mint kereslete. A munkaerőhiány léte magában foglalja a túl gyors nominálbér-növekedés veszélyét, ezért a szigorú központi bérkontrollnak megfelelően a vállalatok bérkiadásai is nagyon szigorúan szabályozva vannak. Látszólag majdnem minden rendben van a szocialista gazdaságokban. Nincs munkanélküliség, a gazdasági teljesítmény nő, az emberek ingyen vagy mesterségesen alacsony áron jutnak hozzá számos szolgáltatáshoz, mégis néha még az olyanok számára is nyilvánvalóvá válik, hogy nem tökéletesen működik a

rendszer, akik nem értenek a makrogazdasági folyamatokhoz. Az ugyanis, hogy bizonyos árukból állandó vagy rendszeresen visszatérő hiány van, bármelyik vásárlónak könnyen feltűnik. A szocializmus hiánygazdaság, ami azt jelenti, hogy a gazdaság minden szférájában találkozhatunk hiányjelenségekkel, melyek nemcsak gyakoriak és krónikusak, hanem intenzív hatással vannak a gazdaságban lezajló folyamatokra. A lakosság a hiány miatt kényszerhelyettesítésre, illetve ha a helyettesítő termékekből is hiány van, önszántán kívül megtakarításra kényszerül. A kényszermegtakarításból is következő többletkereslet, azaz hiány, a vállalatokat áremelésre ösztönözheti. Ha figyelembe vesszük, hogy mindez még munkaerőhiánnyal párosul, akkor abszolút alátámasztottnak tűnik az ilyenkor általában bekövetkező béremelés. A béremelések és az engedékeny monetáris politika kombinációja maga után vonja a pénzkínálat indokolatlan

növekedését, ami inflációhoz vezethet. A szocialista államokban azonban nem szokott felszínre törni az infláció, vagy ha mégis, csak alacsony mértékű, aminek több oka is van. Az egyik oka, hogy nincsenek olyan független szakszervezetek, akik a munkavállalók bérköveteléseinek érvényre jutását képviselnék, a másik, hogy a vállalat nem emel árakat, mert számára a nyereség nagysága nem lényeges (hiszen úgyis az állam zsebébe kerül a pénz). Az infláció elmaradásának további oka, hogy az áremelkedést adminisztratív módon korlátozzák, azaz lefojtják az inflációt (a vállalati szférában ez rendszeresen előfordul), de az is előfordulhat, hogy az árak nőnek, csak a statisztikák nem mutatják ezt ki. Ez utóbbi esetben beszélünk rejtett inflációról. Az árak központi szabályozása miatt, azok nem tudnak rugalmasan alkalmazkodni a piaci viszonyokhoz, ráadásul a tervgazdálkodás számára is előnyösebb, ha az árak stabilak,

így az árak akkor sem emelkednek, amikor a keresleti többlet ezt indokolttá tenné (a hiány általános és krónikus fennállása miatt). Ugyanakkor nemcsak a keresleti oldalról jelentkező inflációt 22 http://www.doksihu fojtják le a szocialista gazdaságokban, hanem a költséginflációt is. Sokszor olyankor sem emelhetnek árakat a vállalatok, amikor az a költségek növekedése miatt indokolt lenne. Azonban, mivel a vállalatoknak a plusz költségeiket is valamiből finanszírozniuk kell, az állam ártámogatást nyújt nekik. A termelői ártámogatások mellett a fogyasztói ártámogatások mértéke is meglehetősen magas kiadásokat jelent a költségvetésnek, hiszen a fogyasztói árak alacsonyan tartása végett a vállalatok egyre magasabb állami támogatásra tartanak igényt. A fent említett elfojtott infláció mellett a rejtett infláció is gyakori jelenség a szocialista országokban. A rejtett infláció azt jelenti, hogy valójában emelkednek

az árak, csak ez a statisztikákban nem jelenik meg. Az áremelések elrejtése mind a vállalatoknak mind a központi irányításnak érdekében állt, hiszen az alacsonyabb árak mellett a nominális növekedés magasabb reálnövekedést jelent. A másik oka a rejtett inflációnak az, hogy a statisztikák jórészt a standardizált termékekre támaszkodnak. A standardizált termékek előnye, hogy esetükben – szemben a differenciált termékekkel, melyek szélesebb választékkal és változó minőségben kerülnek piacra – könnyű a központi árszabályozást megvalósítani. Ha a vállalatok – az ártámogatások révén – nincsenek rászorítva, hogy a standardizált termékeik árait a differenciált termékek árnövekedéséhez igazítsák, akkor az előbbiek megmaradnak a korábbi nyomott szinten, és a nagyrészt ezekre az árakra épülő statiszták nem mutatják ki az áremelkedést. Azonban a rejtett infláció témaköréhez tartozik az is, hogy a

hiánygazdaságban megjelenő, jelentős súllyal bíró feketegazdaságban bekövetkező magas infláció, természetesen nem tükröződik a hivatalos inflációs rátában. „Becslések szerint a rejtett infláció különböző tényezői következtében a torzulás nagysága egyes országokban évi 4-5 százalékpontot is elért, vagyis ha valamely ország stabil árszintet mutatott ki, az infláció ténylegesen lehetett akár 5%-os is évente.” 9 A szocialista tervgazdaságokban a piac egészséges működését gátolja az is, hogy a hazai valuta nemcsak külföldön nem konvertibilis, hanem még az országon belül sem. Bizonyos célra szánt pénzeket nem lehet más célra felhasználni. A pénzviszonyok alárendelt szerepét tovább fokozza, hogy a központi banknak még névleges függetlensége sincs, és az országban egyszintű bankrendszer működik, ami a centralizált irányítást hivatott támogatni. Erdős Tibor, Infláció: különös tekintettel az

1990-es évek magyar gazdaságára. Budapest: Akadémia Kiadó, 1998, 26.o 9 23 http://www.doksihu Ami a külső gazdasági kapcsolatokat illeti, a szocializmus idejében a külkereskedelem kizárólagos állami monopólium volt. A szocialista országok külkereskedelme jórészt a KGST keretén belül, egymás között zajlott. Bár az érintett országokat a hiánygazdaság miatt az importéhség jellemezte és idegenkedtek az exporttól, belső piacaik és belső áraik el voltak szigetelve a világpiactól. A szocialista gazdaságok esetében általános a külföldi eladósodás is, hiszen az erőltetett növekedést belső forrásokból egy bizonyos szinten túl már nem tudják finanszírozni. Összefoglalásként azt érdemes megemlíteni, hogy a klasszikus szocializmus legfontosabb gazdaságtorzító elemei a magántulajdon lecserélése köztulajdonra és a bürokratikus koordináció abszolút uralkodása. Ezek a tényezők egy olyan láncreakciót indítanak be, amely

a gazdaság minden szférájában negatív következményekkel jár, és végül a gazdaság önmagát pusztítja el a nem fenntartható növekedésével. Nagyon fontos megállapítani azt is, hogy a szocialista gazdaság igen hajlamos az inflációra, bár központilag elfojthatják, illetve létét elrejtik a hivatalos ráták által. Egy árliberalizációs folyamat során azonban az árak korábbi adminisztratív úton történő szabályozása, illetve a relatív árak torzulása mindenféleképpen kiugróan magas inflációt gerjeszt. 3. A rendszerváltás és az azt kísérő infláció Magyar-országon 1995-ig A rendszerváltás egy hosszú, áldozatteljes társadalmi folyamat. A társadalmi feszültségek kritikussá válhatnak, épp ezért nem mindegy, hogy a kormány milyen politikát választ a váltás minél zökkenőmentesebb lebonyolítása érdekében. A politikai prioritások megválasztásán túl, a megfelelő stratégia kiválasztása a gazdasági szakemberek

számára sem egyértelmű. Az infláció megfékezését tekintve van, aki a gyors változások mellett teszi le a voksát, mások a lassabb, de kisebb megrázkódtatásokkal járó folyamatot részesítik előnyben. Mindazonáltal, a megfelelő stratégia kiválasztásához mindig az adott körülmények megismerése az első. Ezért először nézzük meg a rendszerváltás magyar vonatkozásait, és utána foglalkozzunk az alkalmazott gyógymódokkal. 3.1 A magyar gazdasági rendszerváltás 24 http://www.doksihu A rendszerváltozás során Magyarországnak, sok másik országhoz hasonlóan, a szocialista tervgazdálkodás hibás elemeitől meg kellett szabadulnia, hogy mihamarabb egy működő piacgazdaság jöhessen létre. A gazdasági átalakulás során a társadalmi köztulajdon ismét magánkézbe került, beindult az állami tulajdonban lévő vállalatok privatizációja. A privatizációból a költségvetésnek jelentős bevételei származtak, amire égető

szüksége is volt azok után, hogy a szocializmus idejében igen tetemes államadósságot halmozott fel az ország. A rendszerváltás szükségszerűen a mikrokörnyezeten belül is változásokkal jár. A 90-es évek elején mind a politika, mind a vállalatok irányítóinak rá kellett döbbenniük, hogy a piacgazdaságban a korábbról ismert puha költségvetési korlátokkal nem lehet boldogulni. A kiadásokat a termelésből kell finanszírozni, nem lehet bármilyen megalapozatlan ok nélkül támogatni a veszteséges cégeket és ezáltal pénzt pumpálni a gazdaságba. Ebből kifolyólag nagyon fontos a megfelelő bankrendszer és annak kontroljának kialakulása. Magyarországon az 1990-es évek elején – a bankok felügyeletének hiányában – a bankok döntéseinek egy része (kezdetleges vállalkozások finanszírozása, kétes hitelek folyósítása, a mérlegben ki nem mutatott kötelezettségek elburjánzása) kvázi-költségvetési deficitként jelent meg, és

hozzájárult a költségvetés expanziójához. Ugyanakkor – és ebben David Begg és Stanislaw Gomulka 10 is egyetért –, ha túl nagy hangsúlyt helyeznek a mikrokörnyezet változásaira, az visszavetheti a dezinfláció folyamatát (az inflációs ráta növekedésének csökkenését). A mikrogazdasági struktúraváltás egyik kiinduló pontja az 1991-ben elfogadott csődtörvény volt, amely a csődeljárást, és a felszámolás és végelszámolás eljárásait szabályozza. A törvény hatására a vállalatoknak meg kellett tanulniuk alkalmazkodni az új piaci viszonyokhoz, ahol az állam többé nem segíti ki őket, ha megszorulnak, rövidtávon azonban a törvény a termelés csökkenését idézte elő a veszteséges vállalatok felszámolása révén. Az új gazdasági rendben a monetáris szféra működéséről – a korábbi egyszintűvel szemben – immár kétszintű bankrendszer gondoskodik. Az állami tulajdonban lévő, egy-egy tevékenységre

koncentráló alacsony számú bank helyett, a gazdasági váltás részeként évrőlévre egyre több kereskedelmi bank jelent meg, amelyek – a korábbi tapasztalattal szemben – egyszerre foglalkoznak lakossági és vállalati ügyfelekkel is. A monetáris politika kulcsszereplője az immáron független jegybank lett, melynek legfontosabb célja az 10 Begg, David, Disinflation in Central and Eastern Europe: The Experience to Date and Gomulka, Stanislaw, Comment (on David Begg’s Disinflation in Central and Eastern Europe: The Experience to Date) in Cottarelli, Carlo and Szapáry, György, eds., Moderate Inflation: The Experience of Transition Economies Washington D.C: International Monetary Fund and National Bank of Hungary, 1998 25 http://www.doksihu árstabilitás fenntartása. Carlo Cottarelli 11 ugyanakkor külön felhívja a figyelmünket arra, hogy ennek a jegybanknak a törvény által biztosított függetlensége mellett – Magyarország esetében ez 1991-től

áll fenn – legalább olyan fontos a pénzügyi függetlensége is, hiszen a meghirdetett célja megvalósítása érdekében nemegyszer a költségvetéstől függetlenül kell intézkednie. Erre azonban csak akkor van lehetősége, ha a monetáris politikát nyereségességi megfontolásoktól függetlenül tudja alakítani. Ehhez szüksége van egy külön számlára a veszteségei számára, amelynek segítségével a költségvetési utalásoktól függetlenül is egyensúlyba tudja hozni a számláit. Magyarországon 1997-re a Magyar Nemzeti Bank pénzügyileg is függetlenné vált, ami jelentősen hozzájárult az antiinflációs politikája hitelességéhez. A szocialista tervutasításos gazdaság lecserélése piacgazdaságra jelentős liberalizációs folyamatokat jelentett mind politikai, mind gazdasági téren. A magyar gazdaság kinyílt a világpiac felé, melynek szükséges velejárója volt a külkereskedelem liberalizációja és az árliberalizáció is. A magyar

termékeket, szolgáltatásokat a korábbihoz képest egy új, jóval nagyobb piacon kellett értékesíteni, ahol a verseny is sokkal erősebb volt. A vállalatoknak a fennmaradásuk érdekében meg kellett emelni áraikat, ez az egyik oka – többek között – a hirtelen felpörgő inflációnak. 3.2 Az infláció Magyarországon az infláció az 1980-as évek óta komoly gazdasági és társadalmi problémát jelent, ahogy arra Surányi György és Vincze János 12 elemzésükben rá is mutatnak. Sokan az inflációra vezetik vissza a jövedelmi egyenlőtlenségek megjelenését és azt a tényt, hogy sokak a szegénységi küszöb alá csúsztak. A legtöbb ember számára az infláció egyenlő a megélhetés költségeinek emelkedésével, és egy olyan folyamatot képvisel, ami ellen nem tudnak védekezni (ugyanis az infláció során a rugalmatlan keresletű szolgáltatások árai – amit nem tudnak nélkülözni – jobban nőttek, mint az általános árindex). A

nyugdíjasoknak, akiknek a nyugdíját csak részben indexálják az inflációhoz, még nehezebb az áremelések terheit elviselni, ráadásul a népesség jelentős hányada tartozik ehhez a csoporthoz. Ugyanakkor a 11 Cottarelli, Carlo, Comment (on Surányi, György and Vincze, János, Inflation in Hungary, 1990-97) in Cottarelli, Carlo and Szapáry, György, eds., Moderate Inflation: The Experience of Transition Economies Washington D.C: International Monetary Fund and National Bank of Hungary, 1998 12 Surányi, György and Vincze, János, Inflation in Hungary, 1990-97, in Cottarelli, Carlo and Szapáry, György, eds., Moderate Inflation: The Experience of Transition Economies Washington DC: International Monetary Fund and National Bank of Hungary, 1998. 26 http://www.doksihu magas inflációt okolták a hosszú távú tőke piacának alulfejlettségéért, a bankoknak a hosszú lejáratú hitelekkel szemben tanúsított óvatosságáért és a vállalkozások hosszú távú

beruházásokkal kapcsolatos ellenérzéséért is. A rendszerváltással nem szűntek meg egyből a korábbi évek káros gazdasági hatásai, sőt a szocialista tervgazdálkodás politikája úgy beépült a köztudatba, hogy az még a 90-es évek vége felé is éreztette magát a gazdasági várakozások esetében. A tervgazdaság érájában, a makrogazdasági változások idején, melyeket általában a fizetési mérleg válságai ösztönöztek, a döntéshozók hajlamosak voltak a kínálat és kereslet közti egyensúlytalanságot az inflációval „orvosolni” – a megnőtt árak mint egy adó beszívták a háztartások keresleti feleslegét. Ennek a gyakorlatnak köszönhetően az egyensúlytalanság legkisebb jele is inflációs várakozásokat ébresztett az emberekben. Az alábbi ábra az 1987 és 2004 közötti átlagos évi fogyasztói árindexek alakulását mutatja be. Az ábrából látható, hogy már a szocializmus idejében megjelent az infláció, de

igaziból csak az árliberalizáció hatására ugrott meg jelentősen. A 90-es években viszont végig igen makacsnak bizonyult, amiben – amint arra később rámutatok – nem kis része volt a gazdasági szereplők emlékeire támaszkodó inflációs várakozásoknak is. 27 http://www.doksihu 1. ábra A fogyasztói árindex alakulása 1987 és 2004 között (éves átlagok az előző év százalékában) 2004 2003 2002 2001 2000 1999 1998 1997 1996 1995 1994 1993 1992 1991 1990 1989 1988 1987 139 136 133 130 127 124 121 118 115 112 109 106 103 100 Forrás: Erdős Tibor, Infláció, 71.o, és a Magyar Nemzeti Bank 13 3.21 Az infláció belső okai A rendszerváltás utáni Magyarországon uralkodó gazdasági viszonyokat a stagfláció jellemezte, vagyis a gazdasági struktúraváltással együttjáró GDP „zuhanását” erőteljes infláció kísérte. A körülmények ismeretében egyértelmű, hogy az első fejezetben bemutatott inflációs elméletek

egyike sem magyarázza meg önmagában a vizsgált időszak magas inflációját. 1987-1990 között nagyon alacsony, 1% alatti munkanélküliségi rátát regisztráltak, míg az inflációs ráta meredeken emelkedett. A rendszerváltás első évei után viszont a munkanélküliség hirtelen megnőtt, 1994-ig folyamatosan növekedett, majd ezt követően is csak nagyon lassan apadt. Ez láthatólag ellent mond a Phillips-görbéből levont következtetéseknek, ugyanakkor, ha figyelembe vesszük, hogy a munkanélküliség mellett a rendelkezésre álló szabad kapacitások mértéke is meglehetősen nagy (gondoljunk a termelés csökkenésére), akkor megállapíthatjuk, hogy a keynes-i elmélet magyarázata is ki van zárva. 13 www.mnbhu, statisztika, statisztikai adatok idősorok, 20050321 1055 28 http://www.doksihu 1. táblázat Munkanélküliségi ráta az aktív népesség százalékában. Fogyasztói és ipari termelői árindex 1987-1995 (Árindex: előző év = 100) Év

1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 Munkanélküliségi Fogyasztói ráta (%) ár 0,11 108,6 0,20 115,6 0,26 117,0 0,44 128,9 1,86 135,0 7,80 123,0 13,20 122,5 13,20 118,8 11,40 128,2 Termelői ár 104,5 114,6 120,9 131,5 111,1 111,0 111,3 128,9 Forrás: Erdős Tibor, Infláció, 71.o A probléma kulcsát a piacváltás előbb felsorolt következményeiben kell keresnünk, tehát nézzük meg, mivel is járt az infláció szempontjából az átmenet a szocialista centralizált tervgazdálkodásból a szabadversenyre épülő piacgazdaságba. A bérek szerepe A szocialista gazdaságból kapitalistába történő átállással megjelent a magas infláció – bár Magyarországon már az 1970-es évek végétől gondot jelentett az infláció, és sokak ezt a nominális bérek folyamatos növekedésére vezették vissza. A második fejezetben azt már megállapítottuk, hogy a puha költségvetési korlátjaiknak köszönhetően általában nem elég hatékonyan működnek

azok a vállalatok, melyek állami tulajdonban vannak. A tulajdonosi viszonyok változásától sokan azt várták, hogy a tőkéstulajdonosoknak már érdekükben áll majd fellépni a termelékenységet meghaladó bérkövetelésekkel szemben. Mégis a rendszerváltás után felgyorsult a nominális bérek növekedése, ami részben az adórendszer reformjával függött össze. 1988-ban ugyanis bevezették a személyi jövedelemadót, ráadásul a fogyasztási adók is emelkedtek. Ha mindenki az árak és a bérek további növekedésére számít, a tőkéstulajdonos is tehetetlen a nominális bérek túlzott emelkedésével szemben. Az átlagkereset a rendszerváltást követően gyorsan nőtt. Az adók levonása előtti bér átlagban 29 http://www.doksihu 23,6%-kal; a nettó kereset évi 20,6%-kal nőtt átlagosan 1990-től 1995-ig. 14 A bérek plusz bérjárulékok növekedésének szerepe a rendszerváltás óta nagyon jelentős az inflációs áremelkedésben. Az

árliberalizáció és az árak piaci alkalmazkodása Míg a szocializmus idején kínálathiányos gazdaság és az árak szabályozása jellemezte az országot, a rendszerváltással együtt bekövetkezett az árliberalizáció is. Az új piaci körülményekhez történő alkalmazkodás csak jelentős árnövekedés által volt lehetséges. A „valóságos” tulajdonosok megjelenésének következménye a kereskedelmi árrés tágulása is, amit nem lehet rossz néven venni a tulajdonosoktól, hiszen nekik ebből az árrésből kell fedezni a bérleti díjat, az alkalmazottak bérét, a reklámokat és egyéb működési költségeket. Az árrés növekedésének köszönhetően kezdetben a fogyasztói árindexek gyorsabban nőttek, mint az ipari termelői árak. Mindazonáltal a fogyasztói árszint számottevő emelkedésében jelentős szerephez jut a szolgáltatások árának megugrása is. A szocialista érában nyomott árakkal működő szolgáltatásoknak a

privatizációs folyamat kezdetén sikerült állami béklyójuktól megszabadulni, és a magánkézbe került vállalkozások árai akár a korábbi nyomott áraknak többszörösére is nőhettek. A forint vásárlóerő paritása Az új tulajdonosok között voltak külföldiek is, akiknek egyértelmű céljuk volt, hogy áraikat minél hamarabb a világpiaci árakhoz igazítsák. Ez persze az esetek jelentős többségében erőteljes áremelkedéssel járt, mert a forint a vásárlóerő paritáshoz képest tekintélyes mértékben alulértékelt volt. Ez az jelenti, hogy a forint vásárlóereje lényegesen nagyobb volt, vagy másképpen megfogalmazva a hazai általános árszint lényegesen alacsonyabb volt annál a szintnél, amit a forintnak a fejlett tőkés országok valutájában kifejeződő hivatalos, később pedig az árfolyampolitika által irányított árfolyama mutatott. 15 Ennek egyenes következménye, hogy a világpiacra történő belépésünkkor

megugrottak az árak. Erdős Tibor, Infláció: különös tekintettel az 1990-es évek magyar gazdaságára. Budapest: Akadémia Kiadó, 1998, 78-79.o 15 Erdős Tibor, Infláció: különös tekintettel az 1990-es évek magyar gazdaságára. Budapest: Akadémia Kiadó, 1998, 83.o 14 30 http://www.doksihu Államháztartási reform A rendszerváltás elején nagy változások következtek be az adózás terén, bevezetésre került a személyi jövedelemadó és megnőttek a fogyasztáshoz kapcsolt adók terhei. Ezek a reformok nagy mértékű arányeltolódáshoz vezettek: míg a vállalati befizetések az államkasszába a GDP-hez viszonyított arányukat tekintve jelentősen estek, addig a lakossági hozzájárulások erőteljesen emelkedtek. Nem véletlen, hogy 1990-re, mire az adószerkezeti átalakulás nagy része lezajlott, az infláció is meglehetősen felgyorsult. Mindezek mellett a vállalatoknak fizetett állami támogatások és a fogyasztói árkiegészítések is

csökkentek (együttesen 1987ben még a GDP 17,7%-át adták, 1995-ben már csak 3,3%-át). Ha a költségvetés megvonja a támogatásokat, a vállalatnak a piaci viszonyoknak megfelelő árat kellett alkalmaznia ahhoz, hogy finanszírozni tudja az összes kiadását, és ne menjen csődbe, és ez sokszor áremelést jelentett. Azt feltételezhetnénk, hogy a költségvetési kiadások csökkentése a kereslet esése miatt dezinflációhoz vezet, ami részben igaz is, ha az állami vásárlásokra és bérkifizetésekre fordított összeg csökken, de a támogatások csökkentésének esetében egyszerre jelentkezik inflációs és deflációs hatás, és az inflációs hatás bizonyul erősebbnek. Ennek az az oka, hogy míg a támogatások megvonásából származó deflációs hatást ellensúlyozta az egyéb állami kiadások megnövekedése, a támogatások megvonását és az ebből fakadó árak emelkedését nem ellensúlyozta más árak csökkenése, mert mint azt már

említettem, az árak lefelé rugalmatlanok. 31 http://www.doksihu 2. táblázat A nominális GDP, a vállalati gazdasági szervek költségvetési befizetései, a lakossági befizetések, a fogyasztáshoz kapcsolt adók, a vállalatoknak fizetett költségvetési támogatások és a fogyasztói árkiegészítés alakulása 1987-től 1995-ig (GDP alapáron) 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 Nominális GDP (milliárd forint) 1226,4 1435,2 1710,8 2079,5 2301,5 2624,3 3140,7 3918,2 4885,0 Vállalatok befizetései a GDP %-ában 38,4 29,5 25,9 25,8 21,4 19,0 17,8 20,3 20,3 Lakosság befizetései a GDP %-ában 6,5 10,8 12,2 12,0 14,5 15,4 16,4 12,7 12,0 SZJA a GDP %-ában Fogyasztáshoz kapcsolt adók a GDP %-ában 10,0 Vállalati támogatás a GDP %-ában 12,3 Fogyasztói árkiegészítés a GDP %ában 5,4 4,3 5,5 6,1 8,0 7,8 8,3 7,8 7,9 14,7 13,5 12,3 12,5 13,0 13,8 12,8 12,8 10,0 6,8 4,7 2,8 2,9 2,5 3,4 2,7 3,1 2,6 1,8 1,8 0,7 0,7 0,7 0,6

Forrás: Erdős Tibor, Infláció, 84-85.o Az államháztartási reformok további következményei, hogy a korábban az állam által finanszírozott szolgáltatások közül sokért – egészségügyi szolgáltatásokért, oktatásért, kollégiumért, stb. – a piacgazdaságban már fizetni kell, illetve ami korábban is pénzbe került, annak esetében – a korábban nyomott szinten tartott árak felszabadulásával – jóval többet kell fizetni a reformok bevezetése után. Az imént említett állami megszorítások többsége már önmagában is infláció serkentő, de a tény, hogy az adózás szerkezeti változásai és a költségvetési támogatások szigorításai időben egyszerre történtek, radikális inflációs hatásokat vont maga után. Ráadásul, ha a már tapasztalt infláció beépül a jövőbeli inflációs várakozásokba, akkor ez a magas infláció nemcsak átmeneti, hanem hosszabb időn át fennmarad, öngerjesztővé válik. 32

http://www.doksihu 3.22 A külső tényezők A külkereskedelmi egyensúly hiánya A volt szocialista társadalmak kereskedelmét összefogó KGST felbomlása után a magyar termékeknek a világpiacon kellett megállni a helyüket, ehhez mind a termelőeszközök, mind a munkaerő-állomány versenyképességét növelni kellett. Ugyanakkor a szakmastruktúra átalakítása is és a termelőeszközök korszerűsítése, lecserélése is időigényes, nem megy egyik napról a másikra, ráadásul az ehhez szükséges tőkét is elő kell teremteni. A versenyképesség hiánya miatt a magyar export jóval elmaradt az importhoz képest, ennek köszönhetően a külkereskedelmi mérleg deficitje jelentős volt. A külkereskedelmi mérleg javítása céljából bevezetett vámpótlék illetve vámemelés, és a valuta reál-leértékelése is inflációnövelő hatással bírt. Ezáltal a belső keresletre válaszként megnövő import mennyiségét – ami önmagában fékezi az

inflációt – több mint ellensúlyozta az ennek következtében bevezetett állami intézkedések inflációgerjesztő hatása. Az importárak növekedése mégsem szabott gátat az importvolumen emelkedésének, ami az időközben lezajlott külkereskedelmi liberalizációval magyarázható. Figyelembe véve, hogy az exportvolumen növekedése jóval elmaradt az importnövekedés mögött (1990-1995 között az import 29,5%-kal, míg az export csak 4,6%-kal bővült), az aggregált kínálat növekedését tapasztalhatjuk, ami némileg fékezte az importárak hatására felgyorsult inflációt, igaz a kereskedelmi mérleg romlásának kárára. 16 Mindazonáltal az ország magas, és kezdetben növekvő külső adóssága miatt az exportnövekedés hosszú távon elkerülhetetlenné vált, ami bekövetkezése idején – a keresletnövelő hatása miatt – ismételten inflációs hatással bír. Tehát a külkereskedelmi mérleg romlása időben többször is inflációt gerjeszt

(előbb az importárak növekedésével, utóbb az exportvolumen növekedésével). A cserearány romlása A KGST összeomlása után a korábbi tagok az addig felülről szabályozott alacsonyan tartott árakat a jóval magasabb világpiaci árakra voltak kénytelenek lecserélni. Magyarország esetében ez azt jelentette, hogy 1990-ről 1991-re, azaz egy év leforgása alatt a cserearánymutató több mint 10%-kal romlott. Az importárak konvertibilis valutában Erdős Tibor, Infláció: különös tekintettel az 1990-es évek magyar gazdaságára. Budapest: Akadémia Kiadó, 1998, 88-89.o 16 33 http://www.doksihu kifejezve 1990 és 1995 között összességében 38%-kal nőttek, de már 1991-ben bekövetkezett az áremelkedés nagy része, amikor is 24,8%-kal nőtt az egységnyi import. Forintban számolva ez a növekedés sokkal nagyobb volt az időközben bevezetett forintleértékelések miatt: az 1991-es importár-növekedés 45,8%-os volt forintban, 1990-1995 között az

éves átlag pedig 21,8%, aminek jelentős közvetlen inflációs hatása volt. 17 Ahogy azt már korábban említettem, az importárak emelkedése nem elhanyagolható mértékben járult hozzá az infláció növekedéséhez. Az árfolyampolitika Az árfolyamnak a gazdaságban betöltött számottevő szerepéről már az első fejezetben is tettem említést. Az árfolyampolitika jelentősségét bizonyítja az is, hogy többek között az árfolyam is betöltheti a nominális horgony szerepét. Nominális horgonynak nevezzük azokat a nominális értékeket (például az árakat, béreket, kiadási tételeket, illetve jelen esetben az árfolyamot), melyekre a politikai vezetés erős befolyással bír, és melyeket arra használ fel, hogy demonstrálja elkötelezettségét a meghirdetett célok betartása iránt. Ezek a horgonyok segítik a piac résztvevőit várakozásaik kialakításában. A forintleértékelést tekintve a változtatható szilárd (adjustable peg) és a

csúszó (crawling peg) árfolyam esetét kell megkülönböztetnünk. A reál-leértékelés – rövidebb időszakot tekintve (egy hét, egy hónap) minden leértékelés reál-leértékelésnek számít, kivéve az előre meghirdetett csúszó leértékelés rendszerét – rövid távon mindenképp inflációs hatású. Egy év azonban már elég hosszú idő ahhoz, hogy a nominális leértékelés, akár változtatható fix, akár csúszó árfolyam esetén, ne jelentsen reál-leértékelést, ha a leértékelés mértéke az időszak egészében igazodik a belső és külső infláció különbségéhez. Vagyis az árfolyampolitika a nominális leértékelés ellenére is gátolhatja az inflációt egyéves, vagy annál hosszabb időszakban. A csúszó árfolyamrendszert akkor alkalmazzák, ha a leértékelést követő hirtelen inflációgyorsulást szeretnék megelőzni, illetve ha kiszámíthatóvá akarják tenni a leértékelést, ezzel alakítva a piac várakozásait. A

forint esetében 1995-ig a változtatható szilárd árfolyamot alkalmazták. Ez egyszeri, szabálytalan időközönként végrehajtott leértékeléseket jelentett. Ezek a leértékelések rövid távú céloknak feleltek meg, és általában infláció követőek voltak. 1995-ben a Bokros csomag Erdős Tibor, Infláció: különös tekintettel az 1990-es évek magyar gazdaságára. Budapest: Akadémia Kiadó, 1998, 88.o 17 34 http://www.doksihu részeként 9%-kal leértékelték a forintot, majd bevezették az előre meghirdetett csúszó árfolyam rendszerét, melynek keretein belül naponta egyre csökkenő mértékben értékelték le a hazai valutát. A forint ebben az időszakban +/-2,25%-kal térhetett el a bejelentett csúszó sávközéptől. Az intervenciós sávot 2001 május 4-én kiszélesítették +/-15%-ra 2001 októberében megszüntették az előre bejelentett csúszó leértékelést, attól kezdve lebeg a forint árfolyama. 2003 júniusában a sávközepet

eltolták ugyan (276,1 Ft/EUR-ról 282,36 Ft/EURra), de a +/- 15%-os sáv ingadozását változatlanul hagyták 18 A külföldi tőke A külföldi tőke beáramlásának egyik oka a kamatkülönbözettel elérhető haszon, ugyanis a dezinflációs célkitűzések következtében a rendszerváltásban résztvevő országok általában feszes monetáris politikát folytatnak, ami magas hazai kamatlábakkal jár együtt. Emellett az árfolyamkockázattól sem kell tartaniuk a külföldieknek, mert a reálárfolyam egyensúlya is fokozatosan nő, hiszen a sikeres változások gazdasági növekedést vonzanak. A tőkebeáramlás – a beáramló külföldi tőke természetétől és az erre reagáló politikai válasz természetétől függően – okozhatja a hazai valuta felértékelődését, ezzel gyorsítva a dezinflációt is, de akár visszájára is fordíthatja a már beindult kívánatos folyamatokat a forró tőke gyors kivonását kísérő egyensúlyzavarok által. A

rendszerváltás elején a makroökonómiai irányítást nagyban segítette, hogy a rendszerváltó országokat túl kockázatosnak tartották, nemzetközi hitelképességük alacsony volt, és ezért a külföldi tőke jó darabig elkerülte őket. Az egyetlen kivétel ez alól hazánk volt. Ha a külföldi tőke működő tőkeként áramlik be az országba, az semmiképp nem káros a frissen kialakult piacgazdaságok számára, sőt hosszú távon előnyössé válik a beruházások révén. Az ilyen esetekben nem kell sem a valuta nominális felértékelődésétől, sem a folyó fizetési mérleg deficitjétől tartani. Azonban, ha a külföldi tőke spekulációs célból folyik be az országba, akkor az a destabilizáció veszélyét jelenti a hazai gazdaságra, ezért a jegybanknak közbe kell lépnie, annak felvásárlásával és a tartalékban való elhelyezésével. A külföldi deviza felvásárlása kapcsán megnövekedett pénzmennyiséget – az inflációgerjesztő

hatása miatt – sterilizálnia kell kötvények eladásával. A valutafelvásárlás és az azt követő sterilizáció azonban költséges művelet, mert a jegybank alacsonyabb hozamú külföldi valutát vesz magasabb hozamú hazaiért, azaz elesik a kamatkülönbözet összegétől, és elesik attól a www.mnbhu, statisztika, statisztikai adatok idősorok, forint leértékelések 1990-2003, és a forint helyzete az intervenciós sávban, 2005.0321 1055 18 35 http://www.doksihu tőkenyereségétől is, ami a külföldi valutatartalékaiból folyna be, amikor a hazai valuta leértékelődik. A külföldi tőke beáramlása ilyen esetben késlelteti a dezinfláció folyamatát A beáramló külföldi tőkére a megfelelő válasz a rugalmas árfolyam lehet. Az árfolyam szempontjából, ami egy kis nyitott gazdaság számára létkérdéssé válhat, jó megoldásnak tűnhet egy csúszó sáv bevezetése, ha a kezdeti stabilizáció már sikeresen megtörtént. Egy ilyen csúszó

sáv bevezetésénél arra kell figyelni, hogy a sáv ne legyen túl szűk, mert szűk sáv esetén a további esetleges külső sokkokat a költségvetés már nem tudja lereagálni, és ezért túl nagy mennyiségű külföldi tőke áraszthatja el az országot. Ugyanakkor csúszó sáv esetén a központi bankok hajlamosak egy „belső sávban” tartani a hazai valutát, hogy ezáltal az általuk alkalmazott politika hitelességét erősítsék, de ebből kifolyólag a valutakockázat csökkenése mellett megnőhet a beáramló spekulációs tőke mennyisége. Magyarország a csúszó sávleértékelés bevezetésével a középutat választotta. Ez a csúszó árfolyam hasznos velejárója volt az 1995-ben meghirdetett takarékossági csomagnak, továbbá igen jelentős volt abból a szempontból is, hogy szakított a korábbi önkényes leértékelések mozgó skálájával, ami azt a látszatot kelthette a külső szemlélőben, hogy a monetáris politika visszamenőleg

próbálta az árfolyamot kiigazítani. Mégis, mivel Magyarország – Lengyelországgal ellentétben – egy elég szűk sávot választott, nem tudta az árfolyamot mint egy biztonsági szelepet, a jelentős méreteket öltő tőkebeáramlás elleni védekezés eszközeként használni. 19 A külföldi tőke beáramlását illetően a mai világban, amikor a tőke már mobilissá vált, a legjobb választást egy lazább monetáris politikával társult szigorúbb költségvetési politika jelentheti. A beáramló külföldi működő tőkére, illetve a hazai befektetésekhez igénybe vett külföldi kölcsönökre – ez utóbbi Stanislaw Gomulka szerint a legfőbb makrogazdasági problémává válhat a rendszerváltó gazdaságokban – a megfelelő válasz a reálárfolyam felértékelése, hiszen így olcsóbbá válik azok törlesztése. A reálfelértékelést el lehet érni nominális felértékelés útján vagy az árfolyam megkötése útján, melynek hatására az

országban olyan túlfűtöttség jelentkezik, ami újabb lökést ad az inflációnak, és ezáltal ugyanúgy reálfelértékeléshez jutunk. Mindazonáltal azt ne felejtsük el, hogy mind a külföldi 19 Begg, David, Disinflation in Central and Eastern Europe: The Experience to Date in Cottarelli, Carlo and Szapáry, György, eds., Moderate Inflation: The Experience of Transition Economies Washington DC: International Monetary Fund and National Bank of Hungary, 1998, 124.o 36 http://www.doksihu működő tőke, mind a hazai beruházások finanszírozásához nyújtott külföldi kölcsön gazdasági szempontból pozitív, hiszen a változások pozitív kimenetelében vetett bizalmat jelzik. 3.3 Az 1990-es évek első fele David Begg a rendszerváltás két szakaszát különbözteti meg, a stabilizációt és a folytatódó transzformációt. Az első periódusban, a kezdeti stabilizáció során Begg nagy jelentőséget tulajdonít a költségvetés deficitjének és a

finanszírozás módjának – nem mindegy, hogy az állam kölcsönökből vagy pénznyomással finanszírozza a kiadásait. A finanszírozás módját az ország hosszú távú fizetőképessége befolyásolja, kölcsönt ugyanis csak akkor tud felvenni az állam, ha a hitelezők megbíznak benne, természetesen az infláció szempontjából szerencsésebb, ha a kormány nem szorul pénznyomásra. A Begg által használt kategorizálás szerint Magyarország esetében az első szakasz az 1990-es évek első felére tehető, ugyanis 1995-ig nem sikerült a szükséges stabilizációs intézkedéseket megvalósítani. Ebben az időszakban az infláció megfékezése komoly gondokat okozott, az inflációs ráta ugyan már 1991-ben elérte a csúcspontját 35%-kal, azután mérséklődni kezdett, de 1995-ben ismét megugrott (18,8%-ról 28,2%-ra). Az első periódusban miközben a stabilizációra és az infláció növekedésének megállítására kell a gazdaságnak koncentrálnia,

nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy egy sikeres rendszerváltás csak számottevő beruházás által képzelhető el. A beruházások közt jelentős az állami beruházások szerepe is Egy jól működő gazdaság alapvető feltétele egy átfogó infrastruktúra léte. A fizikai, emberi, társadalmi és jogi infrastruktúra kiépítéséhez szükséges pénzt a kormány előteremtheti a megtakarításokból, külföldi kölcsönökből vagy akár az inflációs bevételekből. 3.31 Az átalakulás első két éve Surányi és Vincze 20 az 1990 utáni inflációnak három periódusát különböztetik meg. Az első periódus 1990-től 1991. szeptemberéig tartott Ezt az időszakot a fogyasztói és a termelői árindexek felgyorsulása jellemezte, az 1991-es év közepén csúcsosodva. Az 1991 évi csúcsot 20 Surányi, György and Vincze, János, Inflation in Hungary, 1990-97, in Cottarelli, Carlo and Szapáry, György, eds., Moderate Inflation: The Experience of Transition

Economies Washington DC: International Monetary Fund and National Bank of Hungary, 1998. 151o 37 http://www.doksihu nagyon sok tényező magyarázza, de leginkább a nominális bérek 19%-os növekedése és a GDP ezzel egyidejű 12%-os esése 21, és az ehhez társuló faktorok, mint például az importárak erőteljes növekedése és az árliberalizáció. Ebben a két évben a cél a fizetési mérleg és az állami adósság válságának elkerülése volt, dacolva a kóros külső sokkokkal (többek között a KGST felbomlása, a kelet-európai piac összeomlása, az olajár növekedése). A költségvetési politika a kemény adóztatáson, a támogatások radikális csökkentésén és az energia és egyéb szabályozott árak növelésén alapult. Mindezekkel szemben csak a külkereskedelem liberalizációja – az exportvolumen minimális növekedésével szemben jelentkező jelentős importvolumen-növekedés –, és a beruházási rátának a rendszerváltás okozta

nehézségek miatti zuhanása áll, ami az erőteljes inflációs gyorsulást valamennyire fékezheti. 3.32 A növekedés újraélesztése? A második szakasz alatt, ami 1995 elejéig tartott, a monetáris politika kettős célt tűzött ki maga elé: a gazdasági növekedés újraélesztését és az infláció csökkentését. 1991 után mérséklődött a bérek növekedésének üteme és lelassult a GDP volumenének esése. Az inflációs ráta, bár 1992-ben 35%-ról 23%-ra esett, mégis az ezt követő években – ez a még mindig magasnak mondható szint – igen makacsnak bizonyult. Ez annak volt köszönhető, hogy az importárak még mindig nőttek – bár a külföldről beáramló termékek mennyisége már csökkent, mialatt az export stagnált, így az aggregált kínálat nőtt –, emellett nem elhanyagolható tényező volt az sem, hogy a korábban megvalósult rendkívül magas infláció beépült a gazdaság szereplőinek várakozásaiba. A próbálkozások

ellenére a recesszió folytatódott, ami részben a mezőgazdasági kibocsátás visszaesésének, részben pedig a szigorú csődtörvény bevezetése miatti output csökkenésnek a következménye. A csődtörvény idővel a vállalkozások átstrukturálásához vezetett, de a közvetlen következménye a fizetésképtelen vállalkozások felszámolásából adódóan a gazdaság kibocsátásának visszaesése volt, ami az adóbevételek meredek csökkenését is maga után vonta. Mindemellett a külföldi kereslet és a versenyképességünk csökkenése miatt 1993-ban visszaesett, 1994-95-ben pedig stagnált az exportvolumen. A versenyképesség csökkenése Erdős Tibor, Infláció: különös tekintettel az 1990-es évek magyar gazdaságára. Budapest: Akadémia Kiadó, 1998, 93.o 21 38 http://www.doksihu egy olyan antiinflációs politikát tükrözött, ami a reálárfolyam indokolatlan felértékelésétől függött. A bevezetett antirecessziós politika némi sikert

ért el a termelés serkentésében és az infláció mérséklésében, de ez makroökonómiai egyensúlytalanságokkal járt, és a költségvetési deficit is bővült (a kiadás nőtt, mialatt a bevétel csökkent). A pénzügyi közvetítők korábbi túladóztatása ebben a periódusban már éreztette hatását: a kétes hitelekről való gondoskodás nem várhatott tovább, mialatt a bankprofit adója, ami korábban jelentős forrása volt az állami bevételeknek, kiapadt. A külső és belső mérlegek romlása elkerülhetetlenné tette a váltást, ezért 1993 közepén pótköltségvetést fogadtak el, melyben növelték a közvetett adókat és a monetáris politikán is szigorítottak, fokozatosan emelték a kamatot. A nominális árfolyam-leértékeléseket felgyorsította az a szándék, hogy fenntartsák a reálárfolyamot. Az országhatáron belül nőttek a reálbérek (7%-kal, a fogyasztói árindexszel deflálva), a bruttó reálbérek (14%-kal, a termelői

árindexszel deflálva), azaz nőttek a bérköltségek és nőtt a hazai kereslet is. A hazai keresletnek köszönhetően 1990 óta először nőtt a GDP, 2,9%-kal. 22 A befektetések nőttek az állami garanciavállalásnak köszönhetően, és bár ez hosszú távon hasznos, rövid távon megint hozzájárult a költségvetési expanzióhoz. 3.33 Gazdasági stabilizáció A harmadik szakasz elején az infláció ismét felgyorsult, elérte az 1991 előtti szintet. Emiatt, illetve az egyéb bel- és külgazdasági egyensúlytalanságok miatt, 1995-ben elkerülhetetlenné vált a stabilizáció. Az akkori pénzügyminiszterről elnevezett Bokros csomag bevezetése ezt a stabilizációs folyamatot indította el. A költségvetési bevételt volt hivatott növelni az adóemelés, az ideiglenes vámpótlék bevezetése, a közszolgáltatás visszafogása, a támogatások és az állami transzferek csökkentése, a reálbér- és nyugdíjcsökkentés és az energiaár emelése.

Ugyanakkor intézményi reformra is égető szükség volt, ezért az állami költekezés hatékonyabb megfigyelése és ellenőrzése céljából felállították az államkincstárt. Az árfolyam terén egy egyszeri 9%-os forintleértékelést követően bevezettek egy előre meghirdetett csúszó sávot, olyat, ami nem vezet a külső versenyképesség romlásához. 22 Surányi, György and Vincze, János, Inflation in Hungary, 1990-97, in Cottarelli, Carlo and Szapáry, György, eds., Moderate Inflation: The Experience of Transition Economies Washington DC: International Monetary Fund and National Bank of Hungary, 1998, 155-156.o 39 http://www.doksihu Mindezen intézkedéseknek köszönhetően, csökkent a hazai kereslet, megélénkült az exportnövekedés, az import mennyisége csökkent, és ismét szárnyra kapott az infláció: az előző éves 18,8% helyett 28%-ra nőtt. A folyó fizetési mérleg látványos fejlődésnek indult, a nemzeti tartalékok növekedtek,

mindezt a tőkebeáramlás – főleg a hosszú távra érkező működő tőke – lendítette fel. Ebben az időszakban, ellentétben az első periódussal, a termelői és fogyasztói árindex már nagyon hasonló növekedési ritmust vett fel. Az 1995-ben tapasztalt magas infláció gyökereit a fent felsorolt stabilizációs intézkedésekben kell keresni. Az infláció és a bérmérséklések együtt olyan reálbércsökkenést eredményeztek, ami példanélküli a magyar történelem megelőző pár évében. Azonban ez a reálbércsökkenés elősegítette a vállalkozások versenyképességének és jövedelmezőségének növekedését, és hozzájárult a költségvetés és a fizetési mérleg negatív helyzetének megfordulásához. Hosszú távon, ahogy azt később látni fogjuk, az infláción felülkerekedett a dezinfláció. Cottarelli szerint az 1995-ös inflációcsúcs leginkább a szabályozott árak változásainak volt köszönhető. Az 1995-öt követő 2-3

év stabilizációs intézkedései, és ehhez kapcsolódóan a külső mérlegek javulása azonban csökkentette az agresszívabb árfolyampolitikából (amely az árfolyamot nominális horgonyként használta, és az előre bejelentett, csökkenő leértékeléssel segítette a dezinflaciót) eredő kockázatot, így ennek a folyamatnak fokoznia kellene egy olyan dezinflációs politika hitelességét, mely az árfolyamra, mint nominális horgonyra összpontosít. Mindazonáltal, ha a dezinflációs törekvések csak az agresszív árfolyampolitikára támaszkodnak, akkor fennáll a veszélye annak, hogy túlzott hangsúly kerül a külső mérlegekre. Emiatt talán hatásosabb a monetáris politikára is nagyobb szerepet osztani oly módon, hogy az árfolyamra vonatkozó bejelentéseket egy meglehetősen széles sávval társítják (ahogy az Lengyelországban is működött). A fent felsorolt gazdasági változások sokféleségének köszönhetően a pénzkereslet állandó

mozgásban volt a 90-es évek elején. A monetáris szféra megpróbált alkalmazkodni a kereslethez, a pénzkínálatot folyamatosan bővítették, ezzel táplálva az inflációs folyamatot. 1995 előtt a figyelmet a költségvetési deficitre és a fizetési mérleg deficitjére kellett fordítani. Miután ezeket sikerült irányítható szintre hozni, új kihívás várt a gazdasági döntéshozókra: egy fenntartható inflációs csökkenés elérése, gazdasági növekedéssel és a munkanélküliség csökkentésével karöltve. 40 http://www.doksihu Ahogy az egy kis nyitott gazdaságban várható, az árfolyam nagy hatással volt a magyar árak változásaira, főleg 1995 után. Ezzel szemben a szabályozott árak változása és az adóemelések miatt fellépő relatív árváltozásoknak az inflációs folyamatban betöltött szerepe – ahogy a szükséges változások a végükhöz közeledtek – 1995 után gyengült a korábbi évekhez képest. Surányi és Vincze

rámutat arra, hogy ellentétben a 90-es évek elejével, a 90-es évek második felében a relatív bérek sokkal szélesebb körben változtak, mint a relatív árak, mert a munkaerőpiac lassabban alkalmazkodott a piacgazdaság struktúráihoz, mint az árupiac. Ez viszont arra enged következtetni, hogy a relatív bérek módosításai még az 1990-es évek második felét követően is egy ideig felhajtó erői lesznek a béreknek és így az áraknak is. Ugyanakkor nagyon fontos megemlíteni azt is, hogy az árfolyam, a relatív árak és a bérek mellett az inflációs várakozások is jelentősen befolyásolták az infláció mértékét, ezért a dezinflációs politika kialakításánál azok figyelembevétele elkerülhetetlenné vált. 3.4 A magyar rendszerváltást követő infláció és dezinfláció tapasztalatai Egy dezinflációs folyamat akkor nevezhető sikeresnek, ha minél kevesebb dolgot kell érte feláldozni. Ez az áldozati tényező attól függ, hogy mekkora

a dezinfláció költsége egyrészt a gazdasági outputot tekintve, azaz mekkora veszteséget okoz a kibocsátásban, másrészt a munkanélküliség terén. Egy dezinflációs folyamat sokféleképpen valósítható meg, és még a szakmabeliek között sem teljes az egyetértés abban, hogy mikor célszerű elindítani ezt a folyamatot, és inkább a mérsékeltebb és lassúbb lefolyás az előnyös, vagy a gyorsabb, egyben drasztikusabb. Mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai is, ezért a kérdés az, hogy az ország szemében az adott pillanatban mi élvez prioritást. A dolgozatom következő részében ezen tapasztalatokat mutatom be, különböző vélemények és javaslatok szembeállításával. A folytatódó transzformáció A gazdasági rendszerváltás második szakaszában – David Begg szerint – a korábban elért stabilizációra támaszkodva a strukturális változások véghezvitelére kell helyezni a hangsúlyt. Ezt az időszakot Begg a folytatódó

transzformációnak nevezi. Magyarországon ez az időintervallum az 1995 utáni korszakra vonatkozik. A változások ezen szakaszában a makrogazdaság egyetlen funkciója az, hogy ne álljon a transzformáció útjába. Ez pontosabban azt jelenti, hogy egyrészt ne engedje, hogy újra növekedésnek induljon az infláció, mert azt 41 http://www.doksihu nehezen viselnék el a már lezajlott költségvetési kiigazítások, továbbá ne legyen az árfolyam sokáig túlértékelt, mert az gátolná a növekedést, és az exportipar strukturális átalakulásának késését jelenthetné, végül a megfelelő politikák bevezetésével vigyázzon arra, hogy a tőkebeáramlás ne kapjon lökésszerű lendületet, ami ellen nem létezik jó védekezés. Stanislaw Gomulka többek között azt fűzi hozzá David Begg gondolataihoz, hogy egy ország számára az a legelőnyösebb, ha az adósságállományát a GDP-hez viszonyítva csökkenteni tudja, így helyet enged a magánszféra

hitelfelvételének, miközben a teljes hitelállomány méretét kordában tudja tartani. A hitelesség szerepe Olivier Blanchard 23 szerint három alapvető dolog határozza meg a dezinflációs folyamat sikerét. Az első a monetáris hatóság hitelessége Ha a központi bank elkötelezettsége az alacsonyabb infláció iránt nem elég hiteles, nem valószínű, hogy az inflációs várakozások elég gyorsan reagálnak ahhoz, hogy elkerüljék a magas output költségeket. A hitelesség érdekében ugyanakkor elkerülhetetlen a monetáris és fiskális politika koherenciája, gondoljunk csak arra, hogy a seigniorage-ban bekövetkező veszteségeket a költségvetésnek kompenzálnia kell (vagy az alacsonyabb kiadások ígéretével, vagy adóemeléssel). Ezenkívül, ha a gazdaságpolitika elég hiteles, nincs szükség nominális horgonyra sem, hiszen egy esetleges eltérés a várt monetáris eredményektől felesleges pánik kialakulása nélkül is módosítható

visszamenőleg. Azonban nagyon fontos, hogy a hitelesség ne csak egy-egy komponens jellemzője legyen, hanem az egész meghirdetett politikáé, azaz olyan egymással koherens intézkedéseket vezessenek be, melyek együtt egy egészet alkotnak. A bérszabályozás A második dolog, ami szükséges a dezinfláció sikeréhez, a bérszabályozás megfelelő struktúrája. Hiába hiteles egy meghirdetett dezinflációs politika, ha a nominális bérek nagy részében már a változások bevezetése előtt, még magas inflációs várakozások mellett megegyeztek. Egy bizonyos dezinfláció mellett minél nagyobb a múltból átnyúló nominális béremelkedések terhe, annál nagyobb az output veszteség. Azokban a gazdaságokban, ahol a nominális béreket automatikusan és teljesen a múltbeli inflációhoz indexálják, ott a politikai 23 Blanchard, Olivier, Optimal Speed of Disinflation: Hungary, in Cottarelli, Carlo and Szapáry, György, eds., Moderate Inflation: The Experience

of Transition Economies. Washington DC: International Monetary Fund and National Bank of Hungary, 1998. 42 http://www.doksihu kinyilatkozásoknak kevés hatásuk van a bérinflációra. Az ilyen gazdaságokban, ha nem függesztik fel az indexálást, magasak lesznek a dezinfláció termeléskieséséből eredő költségei. Ami Magyarországot illeti, 1993-96 között két évben is magasabb volt a valós infláció a vártnál, ami főleg a kormány intézkedéseinek volt köszönhető (ÁFA növelés, forint leértékelés, energiaár-emelés), mindazonáltal a bérinfláció csak egy év elteltével reagált erre. Ebből úgy tűnik, hogy a vártnál magasabb infláció nem vonz maga után magasabb bérköveteléseket, és ez azt sugallja, hogy a bérek akár a dezinflációs program nominális horgonyává válhatnak. A bérek érzékenysége a munkaerőpiac változásaira A harmadik tényező a reálbérek érzékenysége a munkaerőpiac állapotára. Az infláció

leszorítása érdekében folytatott harc során felmerül a kérdés, miszerint szükség van-e a reálbérek csökkenésére, vagy a dezinfláció csak koordináció kérdése-e? Elméletben a dezinflációhoz a nominális béremelkedések növekedésének és az árak növekedésének csökkenésére van szükség, és nem a reálbérek csökkenésére, de a dezinflációs folyamat csak akkor válik teljesen hitelessé, amikor megvalósul. Mivel egyik gazdaságban sem létezik folyamatos nominális bérszabályozás, ezért a gyakorlatban a dezinfláció részben annak köszönheti sikerét, hogy a munkásokat rákényszerítik az alacsonyabb nominális bérek elfogadására az adott inflációs várakozásaik ellenére. Ez a bérinflációban bekövetkező lassulás lassulást okoz az árak inflációjában is, és ez így megy tovább, amíg a dezinfláció be nem teljesedik. A dezinfláció sebessége A dezinflációhoz szükséges tényezők terén teljes az egyetértés a

szakemberek között, de a dezinflációs folyamat sebességéről már viták folynak. Mindenesetre az OECD országok tapasztalati alapján elmondható, hogy a nagyobb dezinflációs sebesség általában kevesebb áldozattal jár. Blanchard rámutat arra, hogy azok, akik a gyors dezinfláció mellett teszik le a voksukat, a monetáris hatóság hitelességének szükségességét hangsúlyozzák, ezzel szemben, akik a lassabb dezinflációt részesítik előnyben, azok a második tényező jelentőségét emelik ki, a múltbeli bérdöntések időbeli túlnyúlását. Szerintük a már létező szerződések újratárgyalása újra felnyitná a sebeket, ezért a kormány jobban teszi, ha a dezinflációs politikájának beindítása előtt megvárja míg a múltbeli egyezségek hatása szépen fokozatosan 43 http://www.doksihu megszűnik. A sebességről szóló diskurzusok általában figyelmen kívül hagyták a harmadik tényezőt, a reálbérek érzékenységét a

munkaerőpiac állapotára. Blanchard szerint, ha minden más faktor változatlan, minél alacsonyabb a reálbérek érzékenysége, annál lassabb dezinfláció az előnyös. A dezinfláció hatására ugyanis az árak nem nőnek olyan ütemben, mint korábban, a nominális bérek viszont továbbra is a megszokott ütemben nőnek, tehát a reálbérek emelkednek. Ha az árak alacsonyabb emelkedése miatt kisebb bevételei vannak a vállalatoknak, nem lesz érdekük, hogy ugyanannyit termeljenek, viszont a termelés visszaesése elbocsátásokhoz vezet. Ha a reálbérek nem reagálnak elég gyorsan a munkaerőpiac változásaira, akkor egyre több lesz az elbocsátás. Tehát a reálbérek alacsony érzékenysége mellett a lassabb, egy kevésbé radikális dezinflációs folyamat kisebb áldozattal jár. Ami a magyar gazdaságpolitikát illeti, hitelessége építhetett a seigniorage csökkenésére (1993-ban a GDP 4%-a volt, ami 1996-ra 2%-ra csökkent), sőt egyidejűleg a

költségvetési deficit is csökkent (1993-ban a GDP 7,8%-a volt még, de 1996-ban már csak 4%-a). 24 Az ország adósságállománya is csökkent, bár még mindig meglehetősen magas. Ez azt jelentette, hogy sikerült a seigniorage veszteségeit elsimítani, tehát ha csak a hitelességet tekintjük, akár a gyors dezinfláció is megvalósítható. A hiszterézis Blanchard arra hívja fel a figyelmünket, hogy a dezinflációs folyamat sebességénél talán fontosabb annak időzítése. A megfelelő időpont kiválasztásakor érdemes nem megfeledkezni a hiszterézis létéről. Az OECD országok dezinflációs tapasztalatainak egyik tanulsága szerint ugyanis, a hosszútávon fennálló magas munkanélküliség hajlamos a munkanélküliség egyensúlyi állapotává válni. Ezt nevezik hiszterézisnek A hiszterézisnek megfelelően a sokáig munkanélküli státuszban lévő emberek alkalmazhatatlanná válnak, vagy azért, mert ők maguk vesztik el saját magukba vetett

bizalmukat, vagy azért, mert a munkáltatók szerint elveszítik az alapvető képességeiket és a munka-habitusukat. Ez azt jelenti, hogy ha alacsony a munkanélküliségi ráta a dezinfláció kezdetén, akkor egy lassú csak kissé magasabb mértékű munkanélküliség kevesebb ember számára jelenti a hosszú távú munkanélküliséget, de egy gyorsabb dezinfláció (mondjuk pár éves) sokkal több munkavállaló számára jelentheti a 24 Blanchard, Olivier, Optimal Speed of Disinflation: Hungary, in Cottarelli, Carlo and Szapáry, György, eds., Moderate Inflation: The Experience of Transition Economies. Washington DC: International Monetary Fund and National Bank of Hungary, 1998, 141.o 44 http://www.doksihu hosszú távú munkanélküliséget. Tehát alacsony munkanélküliségi rátából indulva a lassú dezinfláció ajánlatos, viszont magas kezdeti munkanélküliség esetén a gyors dezinfláció vezet alacsonyabb egyensúlyi munkanélküliséghez. A

hiszterézist ráadásul politikai és társadalmi csatornák is táplálják: a hosszan fennmaradó munkanélküliség hatására megnő az igény a munkanélküliek védelmére és a magasabb munkanélküli segélyre, mindez egy munkanélküli kultúra kialakulásához vezet. Ha ezek a társadalmi csatornák jelentősek, akkor egy rövidebb távú, bár magasabb munkanélküliség mindenképp előnyösebb. Magyarországon az 1990-es évektől a munkanélküliségi ráta igen magas (10% körüli), de ami még fontosabb, hogy a munkanélküliek fele már ekkor több mint egy éve munkanélküli státuszban volt, ami egy gyors dezinflációs folyamatot igényelne. A gyors dezinfláció lehetősége Blanchard megállapítása szerint, Magyarországon 1996 után lehetőség nyílt a gyors dezinflációra, mivel ekkorra megnyílt a lehetőség arra, hogy a dezinfláció csak koordináció kérdése legyen, és ne feltétlenül igényeljen reálbércsökkenést. Továbbá a múltból

átvett bérszabályozási rendszer jó terepet biztosított arra, hogy a dolgozók elfogadják az alacsonyabb nominális béremelkedést azzal az ígérettel, hogy ha a valós infláció magasabb lenne, mint azt az előrejelzések megjósolták, akkor visszamenőleg kiigazítják a béreiket. Ami az adók és támogatások rendszerének átstrukturálását illeti, Blanchard arra figyelmeztet, hogy ezzel – csakúgy, mint a szabályozott árak módosításával – várni kell, amíg a dezinflációs folyamat lezárul. Alex Cukierman – Blanchard javaslatait kommentálva 25 – a gyors dezinfláció pártját fogta, mert szerinte a lassú folyamatot könnyű tévútra vinni. Amíg az inflációnak érzékelhető jelei vannak, könnyebb mobilizálni a legyőzéséhez szükséges politikai energiát, viszont hosszú távon már más kötheti le a politika figyelmét. Továbbá a szegényes relatív hitelesség árfolyamválsághoz vezethet, ami csökkenti a külföldi tőke

beáramlását. Magyarországon, ahol a nominális stabilitás nem tekinthet vissza több évtizedes múltra, nagy hangsúlyt kell fektetni a fiskális és monetáris intézmények megfelelő strukturálására, a költségvetési deficit 25 Cukierman, Alex, Comment (on Olivier Blanchard’s Optimal Speed of Disinflation: Hungary) in Cottarelli, Carlo and Szapáry, György, eds., Moderate Inflation: The Experience of Transition Economies Washington D.C: International Monetary Fund and National Bank of Hungary, 1998 45 http://www.doksihu jogi és egyéb hatásos korlátainak bevezetésére és a központi bank magas fokú függetlenségére. Az 1995-ös stabilizációs csomagot követően – Carlo Cottarelli szerint is – megnő az esélye a gyorsabb dezinflációnak, ekkorra ugyanis már megszűnt az a nagy egyensúlytalanság, melynek orvoslása csak az infláció növekedésével együtt volt elérhető. Az államháztartás fizetőképességének visszanyerése jó úton

halad, javultak a külső mérlegek, a jegybank törvényen alapuló függetlensége kiegészült a pénzügyi függetlenséggel is, a bankok rugalmassága nőtt, idővel beértek a mikrogazdasági struktúraváltás eredményei, és ez mind hozzájárul a dezinflációs költségek csökkentéséhez, sőt hitelesebbé és potenciálisan sikeresebbé teszik a dezinflációs politikát. Összességében megállapítható, hogy bár 1995-ig igen rögös úton haladt a stabilizáció és az infláció elleni küzdelem, a kritikus pont átlépése után már többek szerint is lehetősség nyílt egy gyorsabb lefolyású dezinflációs folyamat bevezetésére. A következő fejezetben összehasonlításként bemutatom a lengyel tapasztalatokat, majd az azt követő fejezetben egy ökonometriai modell segítségével szeretném demonstrálni, hogy mennyire sikerült Magyarországon megvalósítani a stabilizációs intézkedések után a dezinflácós célkitűzést, és hogy az 1990-es

évek második felétől 2004 végéig mely tényezők befolyásolták leginkább az infláció alakulását. 4. A rendszerváltást követő lengyel tapasztalatok 26 Miután megvizsgáltuk a magyar rendszerváltást és tapasztalatait, érdemes azt röviden összehasonlítanunk egy másik ország tapasztalataival, hogy lássuk mennyiben volt az egyedi, illetve mennyire határozták azt meg a többségében közös kezdeti feltételek. A rendszerváltás Európa egész keleti felét érintette, mégis a rendszerváltó országok között jelentős eltérések mutatkoztak. Kelet-Közép-Európa országai (Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország) egy külön csoportot alkotnak a régión belül, mert helyzetük nagyon hasonló Ebben a fejezetben Thierry Pujol és Mark Griffiths, Marek Belka és Ioanid Rosu hivatkozott műveire támaszkodom. 26 46 http://www.doksihu volt – békésen zajlott le az átmenet, ellentétben például Jugoszláviával, ugyanakkor nem állt

rendelkezésükre egy tehetős testvér, aki a rendszerváltás miatt felmerült költségek jelentős részét magára vállalná, ahogy az az NDK esetében volt. Azonban az említett három ország esetében is megfigyelhetünk különbségeket, amelyek nemcsak az adott ország földrajzi, történelmi és gazdasági sajátosságaiból adódtak, hanem az egyes országok vezetői által kiválasztott és alkalmazott gazdaságpolitikából is – és talán ez utóbbinak még nagyobb súlya volt a nemzetek eltérő fejlődésében. Lengyelország a szocializmus érájától hatalmas külföldi adósságot és magas, a hiperinfláció határát súroló inflációt örökölt. Mindazonáltal a radikális változásoknak megfelelő táptalaját szolgáltatta a gazdaság nyomorúságos állapota és a lakosság körében elterjedt lelkesedés a kommunista hatalom bukása iránt. Az adott helyzetben az emberek hajlandóak voltak az átalakulással járó tetemes áldozatok elviselésére.

A lengyel kormányok – bár elég sűrűn cserélődtek a kezdeti időszakban, mégis következetes politikát képviseltek – ki is használták a kínálkozó lehetőséget és konzisztens gazdaságpolitikájuk keretén belül a kezdetektől fogva bevezették a szükséges reformokat, az egyetlen kivétel ez alól a privatizáció folyamata. Meglehet a reformokkal nagyon nehéz dolguk nem volt, hiszen már a kommunizmus alatt születtek reformok, sőt ami a mezőgazdaságot illeti, az gyakorlatilag a kezdetektől magán kézben volt, mivel soha nem kollektivizálták. 4.1 Az átalakulás szakaszai Marek Belka 27 az 1990-es évek lengyel gazdasági átalakulásának három szakaszát különbözteti meg. Az első az 1990-92 között a transzformációs recesszió megjelölést kapta Ennek a szakasznak az egyik fő momentuma a KGST összeomlása volt, melynek következményeként a vállalkozások csökkentették a termelésüket és emelték az áraikat. A veszteséget termelő

cégeket és a költségvetési hiányt a pénzkínálat és a hitelek gyors növekedéséből finanszírozták. Az említett két év alatt a GDP 18%-kal esett – utóbb kiderült, hogy ezzel a visszaeséssel Lengyelország bizonyult a legszerencsésebbnek a régióban – a reálbérek 30%-kal csökkentek, a korábban szinte ismeretlen munkanélküliség 10%-ra nőtt, az 27 Belka, Marek, Lessons from Polish Transition, Seminar: Lessons and Challenges in Transition, Conference Hall of the Czech National Bank, 22 September 2000. http://wwwcnbcz/pdf/mmf belkapdf, 2005 03 30 12:00. 47 http://www.doksihu infláció, az árliberalizáció miatt, az égbe szökött (1990-ben elérte az 585,8%-ot). Ugyanekkor viszont a korábban uralkodó ártorzulások zöme megszűnt vagy legalábbis csökkent. Az 1990-ben bevezetett stabilizációs csomag, más nevén a sokk terápia alapját egy átfogó liberalizációs folyamat adta, melynek keretein belül sor került az árak és a

kereskedelem felszabadítására, megszűnt az áruk és a külföldi valuták korlátozása, elterjedt a magántulajdon intézménye. Ezeket az intézkedéseket, melyek lényegében lefektették a piacgazdaság alapjait, tipikus stabilizációs intézkedések kísérték, melyeknek célja a gazdaság egyensúlyi állapotának elérése volt. Bevezették a zloty hazai konvertibilitását, eltörölték az egyéni adókedvezményeket és az állami támogatásokat, csökkentették a költségvetési kiadásokat, drámai módon megszigorították a monetáris politikát, a túlzott béremelésekre büntető adót vetettek ki, mely a fiskális takarékossági intézkedéseket volt hivatott támogatni, és a vállalkozókat a dolgozóik bérköveteléseitől akarta megvédeni. A zloty-t 50%-kal leértékelték, az árfolyamot azon a szinten megkötötték, és ígéretet tettek, hogy fél évig nem változtatnak rajta, ezzel segítve, hogy a nemzeti valuta iránti bizalom és a

gazdaságpolitika hitelessége újra megerősödjön. A stabilizációs csomag legfontosabb eredményei az árak kiigazítása, a zloty konvertibilitása, és a privatizáció megindulásából és az állami támogatások radikális csökkentéséből adódó filozófiaváltás az üzleti életben. Jelentős eredmény továbbá, hogy a gazdaság irányíthatóvá vált, és hogy az emberek megjósolható módon kezdtek reagálni a gazdaságpolitika döntéseire. 1992 közepe és 1994 között egy újabb szakasz következett, a korai feléledés szakasza. Bár akkoriban a befektetések stagnáltak, ez csak a vállalkozói szektor pozitív változását tükrözte, figyelembe véve, hogy a kezdeti növekedés a már létező eszközök átcsoportosításán és némi elhanyagolható modernizáción alapult. Ami a cégek közötti hátralékokat illeti, kiderült, hogy egy hiteles makrogazdasági politika képes meggyőzni az állami társaságokat arról, hogy az életképtelen

adósokkal szembeni elnéző magatartásnak a tipikus következménye a csőd, de legalábbis különféle pénzügyi problémák megjelenése, és nem egy könnyen szerzett szubvenció. A harmadik szakasz 1994 végétől 1998-ig tartott. Ezt az időszakot Belka a növekedés felgyorsulásának nevezi, hiszen a GDP 6-7%-kal nőtt évente, intenzív modernizáció jellemezte a gazdaságot, a reál befektetési kiadások fokozatosan nőttek, melyek idővel meg is haladták a GDP 20%-át, és a külföldi működő tőke is elkezdett beáramlani. Ezenkívül 48 http://www.doksihu csökkent az infláció és a munkanélküliség, a növekvő fogyasztás pedig növelte a gazdasági szereplők optimizmusát. Mindazonáltal nem minden gazdasági mutató javult A zloty reálfelértékelődése az import beruházási termékek iránti erős kereslettel párosult, és ez a folyó fizetési mérleg deficitjéhez vezetett. 1998 után aztán lelassult a gazdasági növekedés, aminek okozója

lehetett az export piacvesztéséhez vezető 1998-as orosz válság, de akár a felpuhuló makrogazdasági politika is. 4.2 A rendszerváltás egyéb fontos folyamatai A tervutasításos gazdaság lecserélése piacgazdaságra egyéb intézményi reformokkal is járt. Lengyelországban az egyszintű bankrendszer már 1988-ben megszűnt, és megjelentek a kereskedelmi bankok. A bankrendszer független felügyeletéért az a Nemzeti Bank felelt, amely fokozatosan teljesen függetlenné vált a kormánytól (függetlenségét az új 1997-es alkotmány is garantálja). 1991-ben megkezdődött az állami bankok privatizálása és vele együtt az átstrukturálásuk, amire égető szükség is volt a bankok által nyújtott kétes és veszteséget jelentő hitelek magas aránya miatt. Az intézményi reformok mellett az adórendszer is megújult, melynek keretén belül 1992-ben bevezették a személyi jövedelemadót és a társasági adót, a rákövetkező évben pedig az általános

forgalmi adót. A mérsékelten progresszív személyi adó az adókulcsok bevezetéséből származó terheket a tehetősebb rétegek vállára helyezte, így az embereknek nem esett nehezükre a személyi jövedelemadó rendszerét elfogadni. A lengyelek egy becsületes adófizető néppé váltak. A lengyel rendszerváltás során alkalmazott gazdaságpolitikának az egyik leggyengébb pontja a privatizáció lassúsága, aminek többek között az alacsony külföldi érdeklődés és a szakszervezetek ellenállása volt az oka. Bár 1990 közepén megszületett a törvény az állami tulajdonban lévő vállalkozások privatizálásáról, mégis ami a privatizáció módját illette, a cégek vezetői és munkavállalói valóságos vétójoggal rendelkeztek. Lengyelországban a privatizációnak három módját alkalmazták. Az első szerint, mely egyben a legelterjedtebb metódus volt a gazdasági átalakulás első pár évében, a vállalatokat a korábbi vezetőik – ez

inkább nagyobb vállalatok esetében volt jellemző –, illetve – kis- és középvállalkozások esetében – az alkalmazottak vásárolták meg. A privatizáció második módja volt, amikor az 49 http://www.doksihu állam külső befektetőknek adta el a céget. Ezek közül főleg a külföldi befektetők rendelkeztek az ehhez szükséges tőkével, ők viszont az 1990-es évek elején nem mutattak nagy érdeklődést a lengyel piac iránt. A harmadik variáció szerint a vállalatokat úgy privatizálták, hogy bevezették a részvényeiket a Varsói Értéktőzsdére, melyet 1991-ben avattak fel. A privatizációt hivatott elősegíteni az 1993-as, a Bankok és Vállalkozások Pénzügyi Átstrukturálásáról szóló törvény azon rendelete, mely megengedte, hogy a cégek tartozásaikat saját tőkére cseréljék. 1994-ben egy újabb próbálkozás látott napvilágot: a Nemzeti Beruházási Alap korlátozott számban privatizációs jegyeket bocsátott ki. A

privatizációs folyamat talán legnagyobb hibája, hogy a stratégiai iparágakban gyakorlatilag nem volt semmilyen privatizáció. Ugyanakkor a megfelelő tőkepiac megteremtésével egyúttal létre hozták a tulajdonosi cserék egyik csatornáját is. A privatizáció vizsgálata során, azt is figyelembe kell venni, hogy az állami tulajdonban lévő vállalatok már a felszámolás, illetve a csőd bejelentése előtt eladták vagyontárgyaik számottevő részét (ingatlanok, gépek), ami az újonnan alakult magáncégek elterjedését nagyban elősegítette. Ez részben ellensúlyozta a privatizáció késlekedéséből fakadó problémákat. 4.3 Az infláció alakulása A rendszerváltás utáni lengyel monetáris politika fókuszában a dezinfláció állt. A cél elérése érdekében a Lengyel Nemzeti Bank megpróbálta mind a pénzkínálatot, mind az árfolyamot kontrolálni. 1990-91 között fix árfolyamot alkalmaztak, amit 1991 végén az előre bejelentett léptékű

csúszó árfolyam váltott fel, majd 1995-től 2000-ig az árfolyam sávot csúsztatták, és végül 2000-ben bevezették a lebegő árfolyam rendszerét. A stabilizációs csomagnak köszönhetően sikerült a veszélyesen magas inflációt legyőzni, de az igen ellenállónak bizonyuló „mérsékelt” (30% alatti, de jóval 0-2% fölötti) 28 inflációt már csak nagyon nehezen tudták egy számjegyűre csökkenteni. 29 Meglepő módon a valutaleértékelődések 1994-ben kezdődött feltűnő lelassulása sem igazán tudta befolyásolni az inflációt, ami csak 1995-ben a zloty sorozatos felértékelése, és az adott év jó mezőgazdasági termésének köszönhető élelmiszerárak csökkenése után kezdett jelentősen esni. Az árfolyam 28 Cottarelli, Carlo and Szapáry György, Introduction and Summary in Cottarelli, Carlo and Szapáry, György, eds., Moderate Inflation: The Experience of Transition Economies Washington DC: International Monetary Fund and National Bank

of Hungary, 1998, 1.o 29 A lengyel infláció, GDP és munkanélküliség adatai a mellékletben megtalálhatóak. 50 http://www.doksihu felértékelése csökkentette a korábban a tőkehiány miatt megnőtt termelői árrést, ami szintén kedvezett a dezinflációnak. A kitartó mérsékelt infláció oka is és egyben következménye is volt a reálgazdaságban fellépő egyensúlytalanságoknak. A rentabilitás növelése és a nemzetközi szint utolérése érdekében bizonyos szektoroknak és a veszteséget termelő cégeknek növelniük kellett relatív áraikat, nem csoda tehát, hogy Lengyelországban az inflációt jelentős reál-árváltozások kísérték. 1993-ra az élelmiszerek, a szolgáltatások és a készáruk árváltozásainak nagy része lezajlott, de az átlagos inflációt a közüzemi és bérleti árak inflációja még mindig felülmúlta. A gyakori, egy-egy szektort érintő áremelések hatása az általános inflációra csak fokozódott a bérek

indexálásának köszönhetően, mivel Lengyelországban a béreket szorosabban kötötték az árak alakulásához, mint Magyarországon. Az említett inflációs nyomásokra megfelelő választ a szigorú monetáris politika jelenthet, a magas reálkamatlábak és az árfolyam felértékelések azonban a kialakulóban lévő magánszektorra helyezik a változások terheinek oroszlánrészét. A munkahelyek elvesztésétől való félelem politikai hatalmat biztosított a nagy cégek részére a költségvetési korlátok bevezetése ellen, így azok olyan mértékű hitelt halmoznak fel, melyet ha késedelmesen vagy egyáltalán nem fizetnek vissza, az komoly veszélyt jelent a bankok számára. A strukturális problémák tehát aláaknázzák a monetáris és költségvetési politika hatékonyságát, ezért azok nem helyettesíthetik a strukturális reformokat. Sokan az 1990-es „sokk-terápiát” tartják a lengyel gazdasági sikerek legfontosabb forrásának, mert egyrészt

megtisztította a piacot az ártorzulásoktól, másrészt megkezdte a gazdasági politika hitelességének visszaállítását, és harmadrészt a piaci reformok olyan energikus és minden részletre kiterjedő napirendjét határozta meg, melynek köszönhetően a lengyel reformerek nem vesztegették azzal az időt, hogy egy harmadik utat keressenek ahelyett, hogy a már fejlett országokban kipróbált intézkedéseket bevezessék. Ugyanakkor a lengyel kereskedelmi bankok sikeres szereplése is hozzájárult az ország gyorsabb fejlődéséhez. A költségvetési és monetáris politika, karöltve a bekövetkezett strukturális változásokkal, meglehetős sikereket ért el az infláció csökkentésében, még ha annak letörése tovább is tartott, mint azt sokan várták. Ahogy aztán idővel jelentősen csökkent az infláció, és az árfolyamsáv kibővítése után a csúszó árfolyam mint nominális horgony jelentősége is apadt, Lengyelország a monetáris politikáját

az inflációs célkitűzések megvalósítása köré szervezte. 51 http://www.doksihu 1998-ban a Monetáris Tanács azt tűzte ki céljaként, hogy 1999-re az inflációt 6,8-7,8%-ra csökkenti, 2003-ra pedig 4%-ra. 30 Ezt a tervet sikerült még túlteljesíteni is, hiszen a fogyasztói árindex 2003-ban az előző évnek 100,8 %-a volt. Igaz, 2004-ben ez a mutató 103,5-re nőtt 31, mégis kijelenthetjük, hogy Lengyelországban a dezinflációs törekvések sikerrel zárultak. 5. 1995-2004 közötti infláció elemzése regresszióanalízis segítségével Mint a korábbiakban láthattuk, a rendszerváltást követő első évek Magyarországon – csakúgy, mint a hasonló helyzetben lévő Lengyelországban is – az új gazdasági rendszer kialakításának jegyében teltek: az állami tulajdon dominanciáját átvette a magántulajdon fölénye, a tervgazdálkodást felváltotta a piaci mechanizmusok által irányított gazdaság, és jelentős struktúraváltás ment

végbe a gazdaságban. Mindezen folyamatok jelentősen befolyásolták az infláció alakulását, és így az – mint azt a harmadik fejezetben láttuk – a piacgazdaságokat jellemző, az első fejezetben tárgyalt inflációs elméletek magyarázataitól eltérő jegyeket is mutatott. Feltételezhető azonban, hogy az első éveket, az új gazdasági rendszer megszilárdulását és a stabilizációt követően a magyarországi infláció is elsősorban a piacgazdaságokra jellemző módon alakul. Ezen hipotézisemet fogom ebben a fejezetben megvizsgálni egy általam készített regresszióanalízis segítségével. A következőkben azt fogom elemezni, hogy az inflációs elméletek magyarázataiban szereplő tényezők alakulásával megmagyarázható-e az infláció alakulása 1995 elejétől 2004 végéig. 30 Kutan, Ali M. and Brada, Josef C, The Evolution of Monetary Policy in Transition Economies http://www.zeide/download/zei wp/B99-19pdf, 2005 03 30 12:20 31

http://www.statgovpl/english/dane spol-gosp/ceny handel uslugi/wskazniki inflacja/wsk c 50-04htm, 2005.0419 9:55 52 http://www.doksihu 5.1 Az analízishez használt idősorok32 A fenti hipotézisnek megfelelően olyan, alább felsorolt, makrogazdasági tényezőket fogok az elemzésem során használni, amelyekkel a közgazdasági elméletek az infláció alakulását magyarázzák:  a gazdasági kibocsátás eltérése hosszú távú egyensúlyától, a potenciális gazdasági teljesítménytől,  a bérinfláció alakulása,  a monetáris politikát jellemző reálkamatláb alakulása,  az forint euróban (illetve annak bevezetése előtt ECU-ben) kifejezett árfolyamának alakulása,  a szabályozott árak alakulása,  valamint az inflációs várakozások alakulása. A regressziót negyedéves adatok alapján fogom elvégezni, miután a GDP-re vonatkozó információk csak negyedévenkénti bontásban érhetőek el. Továbbá, feltételezésem

vizsgálatához is megfelelő a negyedéves adatok használata, mivel nem a havi ingadozások magyarázatát keresem, hanem az infláció alakulására közép és hosszú távon ható tényezőket. Az éves infláció kiszámításához a Magyar Nemzeti Bank által a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján előállított havi inflációs adatokat használom. Számításaimban a fogyasztói árindex az éppen aktuális negyedév végi értéke és az előző év azonos negyedév végi értékének százalékos eltérését használom. A szabályozott áru termékek inflációját ugyanezen adatok alapján és hasonló módon számítottam ki. A reálkamatot mint a jegybanki alapkamat negyedéves átlagának és az azonos negyedévhez tartozó éves inflációnak a különbségeként definiáltam. Az euró árfolyamának éves változását a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján, mint az aktuális és az egy évvel korábbi negyedév átlagos árfolyamának különbségeként

számoltam ki. Az éves bérinflációt 1995 első negyedévétől 2002 harmadik negyedévéig a Magyar Nemzeti Bank ’Bérinfláció a versenyszektorban’ adatai alapján, mint az index értékének az előző év azonos negyedévi értékétől való százalékos elérését határoztam meg. 2002 negyedik és 2004 negyedik negyedéve között a bérinflációt, az előző idősor hiányossága miatt, a Központi 32 Az analízishez használt idősorok a függelékben részletesen megtalálhatóak. 53 http://www.doksihu Statisztikai Hivatal hasonló tartalmú indexe 33 alapján, mint a negyedéves átlagok éves változásának százalékos eltérését számoltam ki. 5.11 A gazdasági teljesítmény eltérése hosszú távú egyensúlyától (real GDP gap) A gazdasági kibocsátás mérőszámaként az OECD negyedéves reál GDP adatait használtam. 34 A gazdaság túl- vagy alulfűtöttségének meghatározásához, a reál GDP szezonális jellegének következtében,

először a szezonális ingadozásokat kellett kiszűrnöm az adatsorból. Miután a szezonális eltérések abszolút mértéke az éves átlagtól a reál GDP nagyságával feltehetően szoros kapcsolatban állnak, azaz százalékos eltérésről van szó, multiplikatív és nem additív modellt használtam az adatok szezonális kiigazításához. Számításaim eredményét a következő táblázat foglalja össze. 3. táblázat A negyedéves reál GDP átlagos eltérése a szezonálisan kiigazított értékétől Első dé Második dé Harmadik dé Negyedik -5.10% 0.33% 1.73% 3.42% A szezonális kiigazítás elvégzése után meg kellett határoznom a reál GDP hosszú távú egyensúlyi szintjét, azaz a potenciális gazdasági kibocsátást. Ezt a szezonálisan kiigazított idősor trendjeként definiáltam, mivel a vizsgálataim alapjául szolgáló 10 év meghaladja a magyar gazdaságot jellemző ciklusok átlagos hosszát. A gazdasági növekedés exponenciális jellegének

megfelelően, egy exponenciális trenddel dolgoztam. Az alábbi ábrán látható a reál GDP különböző mutatóinak alakulása 1995 és 2004 között. 33 http://portal.kshhu/pls/ksh/docs/hun/jpublichtml (Országos adatok - év - Foglalkoztatottság, keresetek - A teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi bruttó átlagkeresetének alakulása a versenyszférában), 2005.0326 13:10. 34 OECD Quarterly National Accounts, http://cs4hq.oecdorg/oecd/eng/TableViewer/wdsview/downloadasp, 2005.0321 16:10 54 http://www.doksihu 2. ábra Reál GDP, szezonálisan kiigazított reál GDP és reál GDP trend 3900 Reál GDP 3700 Milliárd Forint Szezonálisan kiigazított reál GDP 3500 Reál GDP trend 3300 3100 2900 2700 2004Q3 2004Q1 2003Q3 2003Q1 2002Q3 2002Q1 2001Q3 2001Q1 2000Q3 2000Q1 1999Q3 1999Q1 1998Q3 1998Q1 1997Q3 1997Q1 1996Q3 1996Q1 1995Q3 1995Q1 2500 Megjegyzés: A reál GDP adatok 2000-es árakban kifejezve. A gazdasági teljesítmény eltérését

hosszú távú egyensúlyától (a későbbiekben RGDP GAP) mint a szezonálisan kiigazított reál GDP-nek a reál GDP trendtől való százalékos eltérését definiáltam. 5.2 A magyar infláció 1995-2004 közötti alakulásának regresszió-analízise Az előző alfejezetben tárgyalt idősorokat használva elvégeztem a magyarországi infláció 1995 és 2004 közötti alakulásának regresszióanalízisét. A regresszióba az infláció mint függő, az összes többi idősor mint független változó került be. Az elemzéshez a lineáris regressziós modellt alkalmazom, miután az összes használt idősor valamilyen százalékpontban kifejezett különbségre vonatkozik, és mivel semmilyen gazdasági vagy statisztikai megfontolás nem szól ez ellen. A regresszió által használt egyenlet tehát a következő: 55 http://www.doksihu INFLÁCIÓt = KONSTANS+ β RGDP GAP ∗ RGDP GAPt + β REÁLKAMAT ∗ REÁLKAMAT t + β BÉRINFLÁCI Ó ∗ BÉRINFLÁCIÓ t + β

EURO ÁRFOLYAM ∗ EURO ÁRFOLYAM t + βSZABÁLYOZO TT ÁRAK ∗ SZABÁLYOZOTT ÁRAKt + β INFLÁCIÓ L AG ∗ INFLÁCIÓ LAG t + ε t ahol βX az X változó együtthatója, ε a regresszió hibatényezője, t pedig az időtényező. Az analízis eredményét a következő táblázatok foglalják össze: 4. táblázat A modell magyarázó erejének áttekintése Model Summ ary Model 1 R Square R a .990 .995 Adjust ed R Square .989 St d. E rror of the Es timate .84123 a. Predic tors: (Constant), INFLÁCIÓ LAG, RGDP GA P, RE ÁLK AMAT, EURO ÁRFOLY AM, BÉ RINFLÁ CIÓ, SZABÁ LYOZOTT ÁRA K 5. táblázat Varianciaanalízis ANOVA b Model 1 Regres sion Residual Total Sum of Squares 2347.654 22.645 2370.299 df 6 32 38 Mean Square 391.276 .708 F 552.910 Sig. .000a a. Predictors: (Constant), INFLÁCIÓ LAG, RGDP GAP, REÁLKAMAT, EURO ÁRFOLYAM, BÉRINFLÁCIÓ, SZABÁLYOZOTT ÁRAK b. Dependent Variable: INFLÁCIÓ 56 http://www.doksihu 6. táblázat A regressziós

együtthatók Coeffi cientsa Model 1 (Const ant) RGDP GA P RE ÁLK AMAT BÉ RINFLÁ CIÓ EURO ÁRFOLYAM SZABÁ LYOZOTT Á RA K INFLÁCIÓ LAG Unstandardized Coeffic ients B St d. E rror 1.533 .703 .359 .129 -.421 .093 .171 .082 .091 .031 .228 .036 .423 .081 St andardiz ed Coeffic ients Beta .058 -.122 .094 .124 .324 .425 t 2.182 2.781 -4. 508 2.069 2.932 6.305 5.240 Sig. .037 .009 .000 .047 .006 .000 .000 a. Dependent Variable: INFLÁ CIÓ Az első táblázatból látszik, hogy a független változók segítségével igen jó közelítéssel meg tudjuk magyarázni a függő változó, az infláció alakulását. A tényleges infláció és a regressziós modell által becsült infláció közötti korrelációs együttható 0,995, illetve a független változók segítségével a függő változó varianciájának 99%-át tudjuk megmagyarázni (R négyzet). Továbbá látható, hogy a kiigazított R négyzet, amely figyelembe veszi a regresszió során használt független

változók számát, 98,9%, azaz a független és függő változók között hasonlóan szoros összefüggésre enged következtetni. Láthatjuk továbbá, hogy az infláció becsült értékének standard hibája 0,84 százalékpont, ami igen alacsony hibának tekinthető, ha figyelembe vesszük, hogy a vizsgált időszakban az éves infláció átlagos mértéke 13% volt. A 5. táblázat segítségével megvizsgálhatjuk, hogy mennyire tekinthető statisztikailag szignifikánsnak a becsült regressziós egyenletünk egésze, azaz mekkora annak a valószínűsége, hogy az előző bekezdésben bemutatott szoros összefüggés a függő és független változók összessége között csupán a véletlen egybeesés eredménye. Miután az F teszt szignifikancia értéke alacsonyabb az egy ezreléknél, kijelenthetjük, hogy annak valószínűsége, hogy a becsült regressziós egyenlet csupán a vak szerencse következtében nyújt jó magyarázatot az infláció alakulására, nem éri

el az egy ezreléket, és így az egyenletünk statisztikailag szignifikáns. A 6. táblázat második oszlopában találhatóak a független változóknak a regresszió által becsült együtthatói β( -k). Ezek részletes tárgyalása, illetve értelmezése a közgazdasági 57 http://www.doksihu modellek tükrében a következő alfejezet tárgya. Egyelőre csak ezen együtthatók statisztikai jellemzőit vizsgálom. A t teszt segítségével megvizsgálható ezen együtthatók statisztikai szignifikanciája. Szemben a 5 táblázatban található F teszttel a t teszt tehát nem a független változók összességének szignifikanciáját, hanem azok egyenkénti szignifikanciáját vizsgálja. Látható, hogy az összes, az egyenletben becsült együtthatóhoz tartozó szignifikancia érték alacsonyabb az 5%-nál, sőt a bérinflációt kivéve az összes független változó együtthatójának szignifikancia értéke alacsonyabb az 1%-nál. Ezek alapján kijelenthető, hogy

annak a valószínűsége, hogy a független változók bármelyikének együtthatójának valós értéke nulla, és így az csak a véletlen következtében járul hozzá az infláció magyarázatához, statisztikailag elhanyagolható. Az összes becsült együttható statisztikailag szignifikánsnak tekinthető A 6. táblázatban (Coefficients) szereplő standardizált együtthatók további információt szolgáltatnak az egyenletben szereplő független változóknak az infláció mértékében játszott átlagos jelentőségéről. A konstans értékének értelmezéséhez fontos figyelembe venni, hogy a regresszióhoz a százalékos változások százalékpontban kifejezett értékeit használtam, így annak értéke (1.533) körülbelül 15%-nak felel meg az infláció becsült értékében A fentiekben tárgyalt statisztikai mutatók alapján látható, hogy a modellben használt független változók segítségével – statisztikai szempontból – nagyon jó magyarázatát

tudjuk adni az infláció alakulásának. Az alábbi ábra segítségével ez a szoros összefüggés vizuálisan is szemléltethető. Láthatjuk, hogy a regressziós modell által becsült infláció igen szorosan követi a tényleges infláció alakulását. 58 http://www.doksihu 3. ábra A tényleges és a model által becsült infláció alakulása 35 30 INFLÁCIÓ Százalék 25 MODEL 20 15 10 5 Q3 2004 Q1 2004 Q3 2003 Q1 2003 Q3 2002 Q1 2002 Q3 2001 Q1 2001 Q3 2000 Q1 2000 Q3 1999 Q1 1999 Q3 1998 Q1 1998 Q3 1997 Q1 1997 Q3 1996 Q1 1996 Q3 1995 Q1 1995 0 5.3 Az analízis eredményeinek gazdasági értelmezése Az előző fejezetben azt vizsgáltam, hogy a regresszió segítségével becsült egyenlet jó becslésnek tekinthető-e statisztikai szempontból. Ebben a fejezetben a regresszió eredményének közgazdasági tartalmát, illetve annak elfogadhatóságát elemzem a közgazdaságtan által az infláció alakulására adott magyarázatok

tükrében. A következőkben egyenként vizsgálom meg a regresszióban szereplő független változók közgazdasági tartalmát. 5.31 RGDP GAP, azaz a gazdasági teljesítmény eltérése hosszú távú egyensúlyától Mint azt a korábbiakban részletesen tárgyaltam, az RGDP GAP változót, mint a szezonálisan kiigazított reál GDP-nek a reál GDP trendtől való százalékos eltérését definiáltam. A közgazdaságtani elméletek alapján azt várnánk, hogy egy pozitív RGDP GAP inflatorikus 59 http://www.doksihu hatású, hiszen mikor a gazdasági kibocsátás meghaladja az egyensúlyi szintjét, az erőforrások szűkössé válnak és a kereslet-kínálat egyensúlytalanságát az árak emelkedése követi, illetve idővel ez szünteti meg. Az RGDP GAP pozitív együtthatója összhangban áll ezen várakozásunkkal, hiszen minél nagyobb a pozitív irányú eltérés a gazdasági potenciáltól, annál nagyobb lesz az egyenletünk által becsült infláció

értéke. Továbbá az együttható értéke (0,359) arra nézve is információt szolgáltat, hogy milyen mértékű inflatorikus, illetve deflatorikus hatása van az egyensúlyi gazdasági szinttől való eltérésnek. Ha egy százalékponttal magasabb a reál GDP, ceteris paribus, akkor ez közel 0,4 százalékponttal magasabb inflációhoz vezet. Miután az RGDP GAP idősor által már szerepel az analízisben a gazdasági teljesítmény potenciálistól való eltérésének egyik mutatója, így nem szükséges egyéb, hasonló tartalmú mutatók, pl. a munkanélküliség szerepeltetése 5.32 A reálkamat A közgazdasági elméletek szerint a kamatszint és az infláció között negatív előjelű kapcsolat áll fenn, ha minden más tényező változatlan. Egy magasabb kamatszint a kereslet kamatérzékeny összetevőin keresztül - pl. a beruházások vagy a tartós fogyasztási cikkek csökkenti az összkeresletet, és így alacsonyabb inflációhoz vezet A kamatszint ezért a

monetáris politika egyik legfontosabb eszköze és jellemzi annak expanzív vagy restriktív voltát. Modellemben a reálkamatot használtam, hiszen az elmúlt évtizedben a magyar nominális kamatokat jórészt az infláció magas szintje határozta meg. Így még egy magas kamatszint is lehet expanzív monetáris szempontból, ha az infláció ugyanakkor még ezt a magas szintet is meghaladja. Ezt a torzító hatást lehet a reálkamatlábak használatával kiszűrni A regresszió eredményét összefoglaló 6. táblázat alapján látható, hogy a reálkamat becsült együtthatója negatív és ez megfelel várakozásunknak, azaz egy magasabb reálkamatszint deflatorikus hatású. A modell alapján a kamatpolitika hatásának mértékéről is statisztikailag 60 http://www.doksihu szignifikáns becsléshez jutunk és kijelenthetjük, hogy az 1%-kal magasabb kamatszint, ceteris paribus, körülbelül 0,4%-kal alacsonyabb inflációt eredményez. Ez az eredmény is

alátámasztja azokat a magyarázatokat, amelyek alapján az utóbbi egy évben jelentősen csökkenő infláció hátterében – legalábbis részben – az elmúlt egy-másfél év igen restriktív kamatpolitikája áll (a reálkamat átlagos szintje megközelítette az 5%-ot). 5.33 A bérinfláció Mint azt a korábbi fejezetekben tárgyaltam, a bérek alakulása jelentősen befolyásolja az infláció alakulását és e kapcsolat együtthatója pozitív. Keresleti oldalról tekintve egy magasabb szintű bérkiáramlás megnöveli a keresletet, ami már önmagában inflatorikus hatású, de kínálati oldalról szintén inflációs nyomással jár együtt lévén, hogy a magasabb bérek magasabb termelési költségeket jelentenek. A regresszió eredménye ezúttal is megfelel várakozásunknak, hiszen a bérinfláció becsült együtthatója pozitív előjelű, tehát a magasabb bérinfláció az árinfláció magasabb becsült értékéhez vezet. Az együttható nagysága

alapján kijelenthető, hogy az egyéb tényezők változatlansága esetén az 1%-kal magasabb bérinfláció közel 0,2%-kal magasabb inflációt eredményez. Ennek tükrében újfent látható, hogy a bérinfláció megfékezése és a munkavállalókkal, a szakszervezetekkel való megegyezés miért játszott olyan fontos szerepet az elmúlt évtized dezinflációs törekvéseiben. Ez a kapcsolat részben arra is magyarázatul szolgál, hogy a 2002es választások előtti és az azt követő, az infláció szintjét jelentősen meghaladó bérnövekedés, miért járt a dezinfláció megtorpanásával és ideiglenes visszafordulásával. 5.34 Az euró árfolyama Egy viszonylag nyitott gazdaság esetén, mint amilyen a magyar gazdaság, azt várnánk, hogy a külföldi valuták árfolyamváltozása jelentős hatással van az inflációra. Egy gyengülő hazai valuta megdrágítja az importált áruk és szolgáltatások árát és így közvetlenül egy magasabb 61

http://www.doksihu árszinthez vezet. Egyidejűleg megnő a hazai termékek versenyképessége a külföldi piacokon, ami az export, azaz a kereslet megugrásához vezet, így a gyengülő valuta ezen a közvetett mechanizmuson keresztül is inflatorikus hatású. Összevetve várakozásunkat a regresszió által becsült kapcsolattal, megállapíthatjuk, hogy azok összhangban állnak egymással: az euró árfolyamváltozásának becsült együtthatója pozitív előjelű. A Bokros Lajos nevével fémjelzett stabilizációs csomag keretében végrehajtott egyszeri jelentős forintleértékelés, illetve a bevezetett csúszó leértékelés, melynek üteme fokozatosan csökkent, ezért járult hozzá az infláció hirtelen megugrásához, majd pedig a dezinflációs folyamat sikeréhez. 5.35 Szabályozott árak Mint azt a fejezet elején említettem, illetve feltételeztem, a magyar gazdaság 1995-re eljutott az átalakulás azon szintjére, hogy attól kezdve az infláció

alakulását elsősorban a piaci erők, a piacgazdaságokban megszokott makrogazdasági folyamatok alakították. Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a termékek és szolgáltatások nem elhanyagolható részének árait az elmúlt egy évtizedben is állami szabályozás alakította. Ebbe a körbe tartoznak többek között a gyógyszerek, a háztartási villamos energia és földgáz, a víz- és csatornadíjak, a helyi tömegközlekedés, a vasúti személyszállítás, a postai és vezetékes telefon szolgáltatások (ez utóbbi csak 2002-ig). 35 A piaci mechanizmusok szemszögéből tekintve ezeket az árakat külső tényezők alakítják, így a makrogazdasági alapokon nyugvó modellünket torzítani fogják. E torzító hatást kétféleképpen szűrhetjük ki. Egyrészt módosíthatjuk az inflációs adatsort, megszűrve azt a szabályozott árak hatásától. Másrészt a szabályozott árakat független változónak tekintve bevehetjük azt a

regresszióba. Részben a megfelelő adatsorok hiányában, részben pedig mivel 35 http://www.p-mhu/web/homensf/0/5897ABFDE7C0554DC1256E5F00468FB6?OpenDocument, 20050415 15.40, illetve http://portal.kshhu/portal/page? pageid=37,109886& dad=portal& schema=PORTAL&szo=szab%E1lyozott+ %E1rak, 2005.0415 14:55 62 http://www.doksihu vizsgálataim tárgya az egész fogyasztói kosár árszínvonalának alakulása, én a második módszert alkalmazom. A szabályozott árak éves inflációjának együtthatója nemcsak hogy pozitív, és így megfelel elvárásunknak, hanem annak értéke (0,228) igen közel van a szabályozott árú termékeknek a fogyasztói kosárban képviselt súlyának jelenlegi értékéhez (0,203 36). Jogosnak tűnik a feltételezés, hogy az elmúlt évtizedben a szabályozott árú termékek átlagos súlya egy kicsit a jelenlegi szintje fölött volt, hiszen az árliberalizáció fokozatosan haladt előre, valamint a gazdaságban egyre nagyobb

szerephez jutottak a piaci erők. Ennek fényében a regresszió által becsült együttható igen akkurátusnak mondható, teljes mértékben kielégítik követelményeinket. 5.36 Az inflációs várakozások Mint azt az inflációs elméletek tárgyalása során bemutattam, igen jelentős szerepet játszanak az infláció alakulásában az inflációs várakozások. Jelentős részben ezen várakozásokkal – melyek beépülnek az ár- és bérnövelési döntésekbe, például egy szakszervezeti bértárgyalás alkalmával – magyarázható, hogy a magyar dezinflációs folyamat hosszan elnyúlt és közel egy évtizedig tartott. Igen nehéz az inflációs várakozások nemcsak múltbeli, de akár jelenlegi értékét is meghatározni. A közgazdasági elméletek különböző feltevésekkel élnek, többek között racionális vagy adaptív várakozásokat feltételeznek. Én - egyszerűségénél fogva - az utóbbi csoportból választottam hipotézist, és feltettem,

hogy a gazdasági szereplők inflációs várakozása megegyezik az előző időszak (modellem esetében az előző negyedév) inflációs rátájával. Ez a feltevés megegyezik egy az infláció inerciájára, tehetetlenségére vonatkozó feltevéssel. Az így kiszámított inflációs várakozások becsült együtthatójának előjele várakozásunknak megfelelően pozitív. Látható, hogy a várakozások és a tényleges infláció közötti összefüggés igen jelentős, hiszen az összes vizsgált változó együtthatója közül a várakozások együtthatójának a legnagyobb az abszolút értéke. Egy százalékponttal magasabb várakozás, 36 www.mnbhu, statisztika, statisztikai adatok idősorok, 20050321 1055 63 http://www.doksihu ceteris paribus, 0,42 százalékponttal magasabb inflációhoz vezet. A standardizált együtthatók vizsgálatából pedig kiderül, hogy az elmúlt egy évtized magas inflációjának legfontosabb magyarázó tényezője az inflációs

várakozás volt. 37 Ez újfent rávilágít az inflációs várakozások monetáris politika által alakított jelentőségére. Összességében tehát elmondható, hogy a modell eredményei minden változó esetében megfelelnek a közgazdasági elméletek alapján felállított várakozásainknak. Ezáltal a modell nemcsak statisztikai, hanem közgazdasági szempontból is kielégítőnek, jónak ítélhető. 5.4 A regressziós modell korlátai Az előző alfejezetekben megvizsgáltam a regressziós modellt, mind statisztikai, mind közgazdaságtani szempontból, és arra a következtetésre jutottam, hogy az megfelel az összes vele szemben állított követelménynek és elvárásnak. Fontosnak tartom ugyanakkor felhívni a figyelmet a modell korlátaira, illetve továbbfejlesztési lehetőségeire. Többek között látható, hogy a regressziós elemzést csupán az infláció alakulásának megmagyarázására és nem előrejelzésére használtam. Nehézséget jelent, hogy az

infláció előrejelzéséhez a független változók jövőbeli értékének prognosztizálása lenne szükséges. Továbbá érdekes lenne tesztelni a modell előrejelző képességét, annak robosztusságát, például az in-sample testing technikájával. Ehhez el kellene végezni a regressziót például az első nyolc év alapján, és ennek eredményét használva megvizsgálhatnánk, hogy a már ismert kilencedik és tizedik évben a modell mennyire jól becsli, azaz jelzi előre az infláció értékét. Tovább lehetne vizsgálni a független és függő változók közötti kapcsolatot a negyedéves, szemben a modellemben használt éves, változások segítségével. Újabb változók, illetve azoknak késleltetett értekeinek magyarázó erejét is vizsgálhatnánk. Ez statisztikai szempontból logikusnak tűnik, hiszen az átlagosan viszonylag magas infláció magas várakozásokat eredményezett, és így az jelentősebb mértékben járult hozzá az infláció

átlagos, mint a többi tényező, melyeknek átlagos értéke lényegesen alacsonyabb volt a vizsgált időszakban. 37 64 http://www.doksihu 6. Konklúzió A rendszerváltás a társadalmi folyamatokon túl számos gazdasági átalakulást, strukturális változást hozott. Ezek következtében a rendszerváltást követő néhány évben a gazdasági folyamatok, köztük az infláció is, mind a piacgazdaságoktól, mind a tervgazdaságoktól eltérő jegyeket mutattak. Az inflációt a szocializmus időszakában vagy elfojtották, vagy valós mértékét elrejtették a statisztikák elől, viszont ebből kifolyólag kitörő erővel jelent meg a rendszerváltás alkalmával. Az árliberalizáció hatására nemcsak az átlagos árszint ugrott meg, de a relatív árak korábbi torzulása is megszűnt. Különböző országokban ez különböző inflációs rátához vezetett. Lengyelországban a hiperinflációhoz közeli magasságokba szökött az infláció, Magyarországon

– ahol az infláció már a rendszerváltás előtti években is gondot okozott – „csak” a mérsékelt szintig emelkedett. Mégis az 1990-es évek második felében már fej-fej mellett haladt a lengyel és a magyar infláció. A lengyel dezinflációs sikerek az idejében bevezetett és 1990-1994 között konzekvensen végigvitt stabilizációs programnak voltak köszönhetőek. Magyarországon csak 1995-ben vezették be az akkorra már elkerülhetetlenné vált stabilizációs intézkedéseket. Ez a késedelem elnyújtotta a társadalom tűrőképességét egyébként is meglehetősen igénybe vevő átállási folyamatot. A rendszerváltás első éveiben az árliberalizáció hatására, a korábbi nyomott árakhoz képest, tetemesen megnőtt a hatóságilag szabályozott termékek és szolgáltatások ára, emellett emelkedtek a fogyasztáshoz kapcsolt adók. Mindezeknek köszönhetően a relatív árak jelentős változásokon mentek át, ami az 1990-es évek első

felében az infláció egyik legfontosabb forrása volt. Mindazonáltal 1989 és 1995 között a magyar gazdaság fő motívuma a tulajdonosi szerkezetváltás, a piaci mechanizmusok széleskörűvé válása és az ezt kísérő GDPcsökkenésnek megfékezése volt. A kérdéses évtized második felében már nem az árak, hanem a piaci körülményekhez lassabban alkalmazkodó bérek relatív változása kapott nagyobb hangsúlyt az infláció alakulásában. Az 1995-ben bevezetett Bokros csomag – melynek egyik fő célja az ország belső és külső egyensúlyának helyreállítása volt, ami a költségvetési és a fizetési mérleg deficit csökkentését igényelte – a szükséges stabilizációs intézkedések mellett megteremtette a jövőbeli dezinflációs politika alapjait. A 90-es évek második felében az árfolyam vált az 65 http://www.doksihu inflációs szint egyik legfontosabb horgonyává. Az előre bejelentett csúszó leértékelés rendszere nagyban

hozzájárult a monetáris politika hitelességéhez is, ami szintén pozitív hatással volt az infláció legyőzése érdekében indított folyamatra. Ami az elmúlt egy évtized inflációs tapasztalatait illeti, az általam készített regressziós modell tanulságai szerint ebben az időszakban már a piacgazdaságokban megszokott tényezők alakították az inflációt. A bérinfláció, a szabályozott árak, az euró árfolyama, de leginkább a reálkamat, a gazdasági teljesítménynek a hosszú távú egyensúlyától való eltérése és az inflációs várakozások igen jól magyarázzák az infláció 1995 utáni alakulását. A reálkamat inflációs hatására igen jó bizonyíték az utolsó 2-3 év restriktív kamatpolitikája, és a hozzá köthető dezinflációs sikerek. Ugyanakkor a múltbeli tapasztalatokra építő inflációs várakozások alkotják az elmúlt 10 év aránylag magas inflációjának a legfontosabb okát, és azoknak köszönhető a

dezinflációs folyamat időbeli elnyúlása is. A modell alapján láthatjuk, hogy a monetáris politika irányítóinak számos körülményt és tényezőt kell figyelembe venniük ahhoz, hogy az árstabilitás fenntartásának célját meg tudják valósítani, ráadásul mindezt úgy érjék el, hogy közben a gazdaság növekedését ne gátolják, inkább segítsék. A vártnál hosszabb lezajlása ellenére, összességében elmondható, hogy a magyar gazdaság sikeresen vette a rendszerváltással, valamint a gazdasági stabilizációval és dezinflációval együttjáró akadályokat. Mindazonáltal az ország további kihívások előtt áll, melyek között fontos szerepet játszik az infláció kezelése, és ehhez kapcsolódóan az eurózónához való csatlakozás. 66 http://www.doksihu Irodalomjegyzék 1. Begg, David, Disinflation in Central and Eastern Europe: The Experience to Date (Dezinfláció Közép- és Kelet-Európában: Tapasztalatok a mai napig), in

Cottarelli, Carlo and Szapáry, György, eds., Moderate Inflation: The Experience of Transition Economies (Mérsékelt infláció: A rendszerváltó gazdaságok tapasztalatai). Washington D.C: International Monetary Fund and National Bank of Hungary, 1998 p. 102-126 2. Belka, Marek, Lessons from Polish Transition, Seminar: Lessons and Challenges in Transition, Conference Hall of the Czech National Bank, 22 September 2000 (A lengyel rendszerváltás tanulságai, Szeminárium a rendszerváltás tanulságairól és kihívásairól a Cseh Nemzeti Bank konferencia termében, 2000. szeptember 22) http://www.cnbcz/pdf/mmf belkapdf, 2005 03 30 12:00 3. Blanchard, Olivier, Optimal Speed of Disinflation: Hungary (A dezinfláció optimális sebessége: Magyarország), in Cottarelli, Carlo and Szapáry, György, eds., Moderate Inflation: The Experience of Transition Economies (Mérsékelt infláció: A rendszerváltó gazdaságok tapasztalatai). Washington DC: International Monetary Fund

and National Bank of Hungary, 1998. p 132-146 4. Cottarelli, Carlo, Comment (Kommentár), in Cottarelli, Carlo and Szapáry, György, eds, Moderate Inflation: The Experience of Transition Economies (Mérsékelt infláció: A rendszerváltó gazdaságok tapasztalatai). Washington DC: International Monetary Fund and National Bank of Hungary, 1998. p 171-175 5. Cottarelli, Carlo and Szapáry György, Introduction and Summary (Bevezetés és Összefoglalás), in Cottarelli, Carlo and Szapáry, György, eds., Moderate Inflation: The Experience of Transition Economies (Mérsékelt infláció: A rendszerváltó gazdaságok tapasztalatai). Washington DC: International Monetary Fund and National Bank of Hungary, 1998. p 1-10 6. Cukierman, Alex, Comment (Kommentár) in Cottarelli, Carlo and Szapáry, György, eds, Moderate Inflation: The Experience of Transition Economies (Mérsékelt infláció: A rendszerváltó gazdaságok tapasztalatai). Washington DC: International Monetary Fund and

National Bank of Hungary, 1998. p 147-149 7. Erdős Tibor, Infláció: különös tekintettel az 1990-es évek magyar gazdaságára Budapest: Akadémia Kiadó, 1998. 67 http://www.doksihu 8. Erdős Tibor, Könyvismertetés (Kornai, János, The socialist system: The political economy of communism című könyvéről), in Közgazdasági Szemle: A Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Bizottságának folyóirata 40. 1993 6 - p 554-566 9. Erős Gyula Dr, Árszínvonal, árfolyam, infláció Budapest: Erős Gyula Alapítvány, 1998 10. Friedman, Milton és Friedman, Rose, Választhatsz szabadon Florida-Budapest: Akadémia Kiadó és MET Publishing Corp., 1998 11. Friedman, Milton, Infláció, munkanélküliség, monetarizmus; Válogatott tanulmányok Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1986. 12. Gomulka, Stanislaw, Comment (Kommentár), in Cottarelli, Carlo and Szapáry, György, eds., Moderate Inflation: The Experience of Transition Economies (Mérsékelt

infláció: A rendszerváltó gazdaságok tapasztalatai). Washington DC: International Monetary Fund and National Bank of Hungary, 1998. p 127-131 13. Kornai, János, The socialist system: The political economy of communism (A szocialista rendszer: a kommunizmus politikai gazdasága), Oxford: Clarendon Press, 1992. 14. Kutan, Ali M and Brada, Josef C, The Evolution of Monetary Policy in Transition Economies (A monetáris politika fejlődése a rendszerváltó gazdaságokban). http://www.zeide/download/zei wp/B99-19pdf, 2005 03 30 12:20 15. Mishkin, Frederic S, Structural Issues for Successful Inflation Targeting in Transition Countries (A sikeres inflációs célkövetés strukturális kérdései a rendszerváltó gazdaságokban). http://www.nbppl/Konferencje/Falenty2002/pdf en/mishkinpdf, 2004. 1004 13:01 16. Pujol, Thierry and Griffiths, Mark, Moderate Inflation in Poland: A Real Story (Mérsékelt infláció Lengyelországban: egy igaz történet), in Cottarelli, Carlo and

Szapáry, György, eds., Moderate Inflation: The Experience of Transition Economies (Mérsékelt infláció: A rendszerváltó gazdaságok tapasztalatai). Washington DC: International Monetary Fund and National Bank of Hungary, 1998. p 197-229 17. Rosu, Ioanid, Post-Socialist Transition: A Comparison Between Romania and Poland (Poszt-szocialista átalakulás: Románia és Lengyelország összehasonlítása), gsbwww.uchicagoedu/fac/ioanidrosu/research/notes/kornaipdf, 2005 03 22 13:55 18. Simon András, Gazdaságpolitikáról mindenkinek: Infláció http://www.mnbhu/Engineaspx?page=mnbhu egyebkiadvanyok hu&ContentID=0, 2005.0119 15:05 19. Surányi, György and Vincze, János, Inflation in Hungary, 1990-97 (Infláció Magyarországon, 1990-97), in Cottarelli, Carlo and Szapáry, György, eds., Moderate 68 http://www.doksihu Inflation: The Experience of Transition Economies (Mérsékelt infláció: A rendszerváltó gazdaságok tapasztalatai). Washington DC: International

Monetary Fund and National Bank of Hungary, 1998. p 150-170 20. http://portalkshhu 21. wwwimforg 22. wwwmnbhu 23. wwwoecdorg 24. wwwp-mhu 69 http://www.doksihu Függelék 7. táblázat 38 Negyedéves magyar adatok 1995-2004: infláció, reál GDP eltérése egyensúlyi állapotától, reálkamat, bérinfláció, euró árfolyam, szabályozott árak, inflációs várakozások (százalékpontban) Q1 1995 Q2 1995 Q3 1995 Q4 1995 Q1 1996 Q2 1996 Q3 1996 Q4 1996 Q1 1997 Q2 1997 Q3 1997 Q4 1997 Q1 1998 Q2 1998 Q3 1998 Q4 1998 Q1 1999 Q2 1999 Q3 1999 Q4 1999 Q1 2000 Q2 2000 Q3 2000 Q4 2000 Q1 2001 Q2 2001 Q3 2001 Q4 2001 Q1 2002 Q2 2002 Q3 2002 Q4 2002 Q1 2003 Q2 2003 Q3 2003 Q4 2003 Q1 2004 Q2 2004 Q3 2004 Q4 2004 INFLÁCIÓ 27.62 31.18 29 28.49 25.76 23.8 22.34 19.96 19.04 18.81 18.1 18.52 16.44 14.23 12.55 10.31 9.27 9.09 10.89 11.19 9.58 9.13 10.32 10.08 10.46 10.49 7.96 6.82 5.88 4.93 4.7 5 4.89 4.48 4.9 5.84 6.78 7.53 6.67 5.62 RGDP GAP 4.29 1.99 0.53 -1.79 0.84 -1.29 -2.51 -2.73

-0.84 -0.56 -0.93 -1.56 -0.5 0.26 0.36 -0.93 -1.29 -0.49 0.47 0.8 1.1 1.06 0.98 0.98 1.22 1.11 0.84 0.26 0.33 0.26 0.55 0.14 -0.84 -1.16 -0.47 -0.13 -0.63 -0.98 -0.75 . EURO SZABÁLYOZOTT INFLÁCIÓ REÁLKAMAT BÉRINFLÁCIÓ ÁRFOLYAM ÁRAK LAG -0.65 19.39 24.12 34.77 21.31 -3.18 19.24 36.09 39.48 27.62 -1 19.6 31.38 40.19 31.18 -0.49 20.49 30.1 44.49 29 1.58 21.44 26.48 26.27 28.49 2.45 22.39 15.09 31.12 25.76 2.83 22.66 15.09 29.28 23.8 3.04 21.77 14.87 24.95 22.34 3.2 21.98 11.26 29.49 19.96 2.7 21.37 10.95 20.97 19.04 2.82 20.67 9.02 22.93 18.81 1.98 20.45 10.19 26.52 18.1 3.73 19.03 12.34 18.48 18.52 5.14 17.97 13.01 16.68 16.44 5.8 17.08 15.76 15.77 14.23 7.51 16.45 15.35 13.61 12.55 7.07 15.69 11.16 14.59 10.31 6.76 15.68 6.93 15.37 9.27 4.61 15.63 2.84 19.29 9.09 4 14.9 -0.34 17.39 10.89 3.39 15.04 1.75 10.79 11.19 1.9 14.65 3.34 9.32 9.58 0.68 14.16 3.18 6.57 9.13 0.92 14.29 3.26 7.59 10.32 0.54 15.18 3.77 7.63 10.08 0.51 14.56 -0.61 8.42 10.46 3.2 14.44 -3.49 9.03 10.49

3.61 14.27 -4.78 8.97 7.96 3.03 13.24 -8.15 7.3 6.82 3.79 13.24 -5.64 7.23 5.88 4.76 12.71 -2.7 3.34 4.93 4.19 11.35 -4.82 3.12 4.7 1.95 8.8 -0.18 3.68 5 2.48 8.6 3.26 3.84 4.89 4.6 8.99 5.92 7.3 4.48 4.77 9.19 8.61 7.8 4.9 5.7 11.5 6.84 11.68 5.84 4.17 8.74 0.5 10.13 6.78 4.59 8.65 -4.21 7.71 7.53 4.71 8.45 -5.35 7.33 6.67 A táblázatban szereplő adatok a következő internetes oldalakról származnak: www.mnbhu, statisztika, statisztikai adatok idősorok, forint leértékelések 1990-2003, és a forint helyzete az intervenciós sávban, 2005.0321 1055 http://portal.kshhu/pls/ksh/docs/hun/jpublichtml (Országos adatok - év - Foglalkoztatottság, keresetek - A teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi bruttó átlagkeresetének alakulása a versenyszférában), 2005.0326 13:10 OECD Quarterly National Accounts, http://cs4hq.oecdorg/oecd/eng/TableViewer/wdsview/downloadasp, 2005.0321 16:10 38 70 http://www.doksihu Melléklet 8. táblázat Lengyel GDP, infláció és

munkanélküliségi adatok 1989-2000 (százalékban) 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 Reál GDP Fogyasztói árindex Munkanélküliség 0,2 -11,6 -7,0 2,6 3,8 5,2 7,0 6,0 6,8 4,8 4,1 4,0 251,1 585,8 70,3 43,0 35,3 32,2 27,8 19,9 14,9 11,8 7,3 10,1 0,1 6,3 11,8 13,6 16,4 16,0 14,9 13,2 8,6 10,4 13,0 15,0 Forrás: Rosu, Ioanid, Post-Socialist Transition: A Comparison Between Romania and Poland, gsbwww.uchicagoedu/fac/ioanidrosu/research/notes/kornaipdf, 2005 03 22 13:55. 71