Antropológia | Kulturális antropológia » Baranyi Károly - A boldogság lényege és természete

www.baranyihu 2010. november 17 META-FIZIKA (Antropológia) Antropológia 6. A boldogság lényege és természete A személyes boldogság vágya mozgatja az emberi cselekvést. Minden ember célja, hogy boldog legyen, a boldogság azonban hiányzik, mintha inkább a siralom völgyében élnénk. Gondoljunk csak arra, hogy amikor az embereket hogylétük felől kérdezzük, csak panaszokat hallunk. Nagyon kevés ember mondja azt, hogy „jól vagyok, boldog vagyok” A boldogtalanságot hitelesen lehet indokolni, például betegséggel, halállal, szűkölködéssel, egyedülléttel, szegénységgel, kiszolgáltatottsággal, nyomasztó gondokkal. Az ember értelmezéséhez vezető első lépés tehát az, hogy a boldogságról helyes képet alakítsunk ki Az emberi személy (az individuális ember) megértésének kulcsa a boldogság. [Ha valakit – súlyos lelki sérülése miatt – hidegen hagyna a saját boldogsága, annak semmit sem mondhatnánk az örömhírről,

megváltásról, üdvösségről. Semmit sem tudnánk kezdeni azzal az emberrel, akit saját boldogsága nem érdekelne, bár ilyen emberrel még nem találkoztunk. Ezt világosan kell látni, hiszen Jézus Krisztus evangéliuma örömhír, Isten Országában nem lesz szenvedés, fájdalom, ellenben örök boldogság. Ez az üdvösség, amely az ember perspektívája, reményének tárgya Isten Fia megváltó szenvedésével és feltámadásával a Mennyországot (és nem a Nirvánát, a Seol-t vagy a Hedés-t nyitotta meg előttünk). Az ember a földön is boldogságra vágyik, ezért imádkozik a keresztény ember is az Istenhez, kéri a szentek közbenjárását. Jórészt ebben áll a törzsi ember istenekkel ősi időkben kialakult viszonya is.] A boldogság nem pszichológiai fogalom. Természetesen lélektani vonatkozása is van, amint társadalmi, szociológiai is A boldogság a létre és a létezésre vonatkozó –, tehát filozófiai, ontológiai – fogalom.1 A

boldogság a görög filozófia szerint az ember számára a legmagasabb végcél és a legfőbb jó, az ember életének értelmét alkotja. Különböző véleményeket fogalmaztak meg, arról, hogy a boldogság vajon a gyönyör, a javak birtoklása vagy az erények gyakorlásában áll-e. A boldogság legfontosabb meghatározását Arisztotelész adta, amikor azt állítja, hogy a boldogság lényege a szellem természet szerinti, saját teleológiáját beteljesítő működésében, az igazság megismerésében áll (eudimonoia).2 A boldogság fogalmának kialakulásához jelentős mértékben hozzájárult a Kinyilatkoztatás, és a szentírási szövegek értelmezés. A tisztán látáshoz sokat tanultunk az evangélium tanításának hiteles követőitől, például Assisi Szent Ferenctől és a keresztény filozófia angyali tudósaitól, főként Aquinói Szent Tamástól. A boldogság fogalmát nem a filozófia alakította ki, hanem a lényegre figyelő élet.3 A

boldogság a lét teljességének bírása. Minden szellemi létező célja a lét teljességének birtoklása, a boldogság. Nyilvánvaló, hogy csak az Abszolút Szellem, az Isten lehet teljesen, hiánytalanul boldog Elfogadhatjuk Heidegger megkülönböztetését a létezőkről és a Létről, és elgondolhatjuk, hogy a világon minden anyagi és szellemi létező a lét teljességére, létezésének nevekedésére „törekszik”. Ez a törekvés mind anyag, mind szellem esetén érvényesül, Az anyag lét birtokba vételére irányuló törekvése mint növekedés megy végbe, azonos az anyagi világ és a biológiai fajok evolúciójával. A folyamat az időben bontakozik ki, és birtokba veszi a rendelkezésre álló teret. Az Ősrobbanás differenciálatlan anyagának gyors fejlődésével kezdődött, az elemi részecskék, atomok megjelenésével folytatódott, majd a csillagok kohóiban a lehetséges elemek létrejöttén keresztül a bolygók létrejöttéhez

vezetett. Aztán megjelent a legegyszerűbb élet, növekedett, gazdagodott, egyre színesebb fejlettebb formákat öltött. Végül 150 ezer évvel ezelőtt az élő anyag alkalmas volt arra, hogy befogadja a szellemet, és a Világban megjelent az ember, az a különös lény, amely anyag és szellem vonásaival egyszerre rendelkezik. Az ember Istentől kapott feladata pedig az, hogy erőfeszítésével elősegítse a szellem növekedését, vagyis 1 A boldogság átélését örömnek nevezhetjük W. Brugger Filozófiai Lexikon, Szent István Társulat, 2005 3 A személy fogalma is a keresztény tanítást értelmező – elsősorban a Szentháromságról szóló tanokról folytatott – évszázados vitákban kristályosodott ki. A görög filozófia nem vetette fel a kérdést vagy nem tudott mit kezdeni vele, amint a buddhizmus is azt állítja a személyről, hogy illúzió, és az Abszolútum sem személyes 2 1 www.baranyihu 2010. november 17 META-FIZIKA

(Antropológia) a Világot szellemivé tegye. Ez a kép megfelel annak a víziónak, amelyet a francia jezsuita Teilhard de Chardin az Emberi jelenség című művében felvázolt. Isten teremtett bennünket, a léttel együtt megkaptuk a boldogság szikráját is. A létezés feletti örvendezés a végtelen boldogság ízét adja4 De a vágyainkban megjelenő boldogság sem esik úgy véletlenül az ember ölébe, a boldogságot, vagyis a (növekvő, kiteljesedő) létet is Istentől kapjuk. Az ember boldogságának első és legfontosabb feltétele az Isten ajándékozó szeretete. Van azonban egy további szükséges feltétel. Még Isten sem teheti meg, hogy az embert akarata ellenére vagy akarata nélkül boldoggá tegye Az ember boldog csak akkor lehet, ha az ember maga is akarja, vagyis ha szabadon dönt emellett. Világítsuk meg ezt az állítást egy példával Képzeljük el, hogy egy fiatalember szeme megakad egy leányon. Nagyon megtetszik neki, azonnal belé is

szeret Napnál is világosabb előtte, hogy boldog csak vele lehet. Megkeresi az alkalmat, hogy megszólítsa a hölgyet, szerelmet vall és megkéri a kezét. Feltárja a vágyait, előadja a terveit és elmondja, hogy szeretné feleségül venni, szeretne vele gyermekeket világra hozni és nevelni Mindez azonban nem elég Semmi sem lesz ebből, ha a leány nem tesz egyetlen kis gesztust. Legkevesebb annyit, hogy „igen”, azaz ámen Bőbeszédűbb is lehet, azt is mondhatná, hogy „örömmel hozzád megyek feleségül és soha el nem hagylak . ” Ez azonban szükséges, a fiú nem teheti meg, hogy akarata ellenére boldoggá tegye a leányt Mivel az ember a szellemi léttel is töredékesen rendelkezik, a boldogságot nem birtokolhatja maradéktalanul. Az ember számára a boldogság olyan, mint az íz a szájban, és mint meggyőződés az objektív és abszolút igazság létezése felől. A boldogság vágya artikulálatlan vágy, olyan, mint valamely láthatatlan

erő, amely érezhetően hat egy irányba, azonban megfogni nem lehet. Mint a nehézségi erő, amely a föld felé húz, azonban senki sem tudja pontosan mi is az, senki sem láta még, csak hatásaiból ismerjük. A boldogság vágya nehezen írható le szavakkal, nehezen artikulálható. Ezért a boldogságra vágyó ember nagyon könnyen és túl gyakran a tévedések csapdájába esik. A boldogságra szomjas ember boldogságát helytelen irányokban keresi, ezért véli megtalálni élvezetekben, fogyasztásban, gyönyörben, művészi élvezetekben, a tudományos eredményekben pénz vagy hatalom birtoklásában. A tapasztalat azt mutatja, hogy a dolgok birtoklása vagy más emberek felett megszerzett hatalom soha nem ad boldogságot, legfeljebb a boldogság rövid ideig tartó illúzióját. A boldogság kérdésében akkor látunk világosan, ha felismerjük, hogy a fogalmat paradoxonok sokasága bástyázza körül. A nyolc legfontosabbat a Szentírásból ismerjük: Mt

5,3-12 Az első követelmény szerint a boldogság feltétele a lelki szegénység Lelkileg szegény az az ember, aki nem függ a dolgoktól, nem függ attól, amivel rendelkezik, amit bírtokol. A lelkileg szegény ember tisztában van azzal, hogy az ember mértéke nem lehet az, amivel rendelkezik, és hogy több (sokkal több) annál, mint amit elért vagy elérhet az életben. A lelki szegénység az ember belső szabadságát jelenti A boldogság első és legfontosabb emberi feltétele az egzisztenciális szabadság. Az ember akkor lehet boldog, ha szabadon maga is akarja azt, amit Isten akar Ez a szabad döntés a hit (Baranyi Károly) 4 Ez az istenszeretet alapja. A létünket értéknek tekintjük, és létezésünk feletti öröm hálával tölt el Isten iránt, aki előbb szeretett minket, mint mi Őt. 2