Gazdasági Ismeretek | Pénzügy » Bevezetés a pénzügyekbe

Bevezetés a pénzügyekbe A pénz kialakulásától, a modern pénzig A régmúlt időkben az önellátás volt jellemző, az emberek ritkán érintkeztek gazdasági értelemben a külvilággal, így nem is került napirendre a másokkal történő tranzakciók elszámolásának kérdése. Késöbb a termékek köre kibővült, már nme volt lehetséges kizárólag az önellátásra hagyatkozni. Ekkor még nem beszélhetünk pénzről: a tranzakciók egyszerű cserével, árucsere, barter keretében, „árut áruért” elv szerint történtek. A specializáció (munka megosztás), a kereskedelem, a piac és a pénz kéz a kézben haladnak. Az árutermelés bővülésével az egyszerű árucsere módszere nem elegendő, szükség lesz egy közös nevezőre, melyet a szereplők elfogadnak, és ügyleteik során használnak. Ez az árupénz (egyenértékes, haszonpénz). Koronként és földrajzi helyenként eltérő Ezt váltja fel késöbb a fémpénz. (Történelmileg az első az

arany) A pénz kialkakulásának oka a tulajdonságaiban rejlik: - nem romlandó - oszthatóság: korlátlanul osztható érték vesztés nélkül - kis mennyiségben is nagy értéket képviseljen - egyneműség: minden darabja azonos értéket képviseljen - esztétikailag kellemes Fontos szempont még, hogy a gazdasági szereplők mindegyike elfogadja. A pénz onnantól válik pénzzé, ha egy uralkodó meghatározza súlyát, pecsétjével hitelesíti finomságát. Ie VII században jelent meg először A főniciaiak terjesztik el Két féle fémpénz rendszer van Bimetallizmus: két fém (általában arany és ezüst) együtt szerepeltek pénzként. Addig működhetett zavartalanul ez arendszer, amíg az arany és ezüst egymához viszonyított értéke viszonylag stabil volt. Amikor jelentős változás következett be, akkor mindenki azzal fizetett, amelyiknek az értéke relatíve csökkent, a másik eltünt a forgalomból. Érvényesült a Grashamtörvény: „A rossz pénz

kiszorítja a jót” Az ellentmondás feloldására a másik fémpénz rendszer volt alkalmas. Monometallizmus: egyféle fém funkcionál pénzként, ez általában az arany. Anglia volt az első az erre való áttérésben-1798, Németország 1871, USA 1873, Osztrák-Magyar Monarchia 1892 (korona, ezt megelözően Ft) Bizonyos országokban megprobálták részlegesen fenntartani bimetallizmust, melynek lényege, hogy adott szinten rögzítették az ezüst és az arany értékarányát  1865-ben létrejön a latin pénzunió, e mesterséges rendszer nem maradt fenn, az I. Világháború kezdetekor gyakorlati jelentősége már nem volt. Áruk árösszege -------------------------Pénzforgási sebesség adott idő alatt hányszor fordul meg A pénzláb a pénz aranytartalma. A pénzláb nagysága teljesen szubjektív döntés eredménye, nem más mint az árak mércéje. A pénz funkciói: - értékmérés: az egyes termékek ára pénzen keresztül határozódik meg. - forgalmi

eszköz: az áruk forgalmában a tranzakciók a pénz segítségével bonyolódnak le - fizetési eszköz: a pénz és áru mozgása időben elválik - felhalmozási eszköz (kincsképzés): alkalmas arra, hogy felhalmozás eszköze legyen, ezért állandó igény, hogy stabil, ne csökkenő értékű legyen. - világpénz, nemzetközi pénz: az elöző négy világ viszonylatban Szokták még említeni az elszámolási egység funkciót (mindenki által elfogadott egység, és ebben az egységben kifejezve adják meg az árakat), és a halasztott fizetések eszköze funkciót (,mely a hitel ügyletek megjelenével válik fontossá). Ár: az áru hasznossága, értéke pénzben kifejezve. A következő fontos esemény a pénzhelyettesek megjelenése. Az arany mellett mesterséges (és aranyra bármikor átváltható) helyettesek jelentek meg, melyek aza arannyal párhuzamosan részt vettek a pénzügyi rendszer működésében. Célszerűnek tűnt bevezetni, mert az arany kopik,

szállítása kockázatos, így már évszázadokkal ezelött létrejöttek olyan letéti intézmények, melyek a náluk elhelyezett nemesfémről igazolást kiállítva lehetővé tették, hogy a forgalomban pénzhelyettesek jelenjenek meg (letéti jegyek). Ezt a feladatot sok esetben a korabeli aranyművesek látták el. Az ipari forradalmat követően az áruk, majd a szolgáltatások mennyiségének bővülésével, a tömegtermelés beindulásával a forgalom lebonyolításához szükséges pénzmennyiség is növekedett. Azonban a pénz (nemesfém) mennyisége nem növelhető korlátlanul Ez oda vezetett, hogy realatív pénz pénzhiány alakult ki, azaz a forgalom pénzigényéhez képest a pénzmennyiség (aranymennyiség) növekedése kisebb volt. Ezt csak egy ideig ellensúlyozhatta a pénz forgási sebességének növekedése. Az áruforgalom lebonyolítása korlátokban ütközött. Ennek következménye lett volna, hogy agazdaság szereplőinek csökken a profitja. Ezért

kereskedelmi váltót hoztak létre, mely rögzítette a két fél közötti hitelviszonyt (papírpénz  a pénz forgalmi eszköz funkciójából nő ki). A relatív pénzhiány okozta gondott csak abban az esetben oldják fel, ha a gazdaság más szereplőitől a váltó ellenében akár azonnal megvásárolhatja a számára szükséges termékeket. Itt felvetődik a bizalom és az adós fizetőképességének problematikája. A váltók esetében olyan személyek szavahihetőségéről, és fizetőképességéről kell véleményt alkotnunk, akikről csekély információnk van. A részleges információhhiány és a relatíve nagy számú fizetési probléma akadályozza a váltók használatát és elfogadását. A nagyobb biztonság és a papírok forgalomképessége miatt a fizetési ügyletek lebonyolításába bekapcsolódtak a létrejövő, tőkeerős bankok, ezek közreműködésével történt az ügyletek lebonyolítása. Egy idő után azonban a bankok már saját

magukra szoló követeléseket, lejárat nélküli bankárváltókat bocsátottak ki (bankjegy – hitelpénz  a pénz fizetési eszköz funkciójából nő ki). Az egyes bankjegyek elfogadottsága és elfogadási árfolyama is eltérő volt. Az állam színre lépett, hogy finanszírozási igényeit új módokon oldja meg. Az államnak fontos szerepe volt abban, hogy a sok féle pénzhelyettest felváltsa egy adott hivatalos, törvényes fizetési eszköz, melynek kibocsátása, mennyiségének szabályozása állami hatáskör. Az államok tevékenységére már a régmúlt időkben is dcjellemző volt, hogy kiadásaik meghaladták a bevételeiket. A gazdasági fejlődést korlátozta a pénzmennyiség szűkössége Az állami kincstárak papír anyagú pénzeket bocsátottak ki, melyek elfogadását hatalmuknál fogva kötelezően előírták. Ezek tehát hatalmi szóval létrehozott, kényszerárfolyammal ellátott pénzhelyettesek voltak, melyek pénzként

funkcionáltak.(klasszikus bankjegy hitel mechanizmus, aranyra beválthatóság) Mivel az államok költekezési hajlama erős, ezért a kibocsátott jegyek állománya dinamikusan növekedett, és a kibocsátások időről időre drámai inflációval, a papír anyagú pénzek elértéktelenedésével, a nemesfémek forgalomból való eltűnésével, pénzügyi válságokkal, a nemesfémekre történő átváltási lehetőség időleges felfüggesztésével, esetleg az átváltási arányok csökkentésével, azaz devalvációval jártak együtt. A currency-I iskola hívei szerint az összesített pénzmennyiség nem lehet nagyobb, mint a nemesfémek mennyisége, ha ennél több lenne, az inflációt idézne elő. Az 1844-ben Angliában elfogadott Peel-törvény, a currency-hívek álláspontja alapján próbálta szabályozni a pénzkibocsátást. Természetesen ez a szabályozás nem működött sokáig A banking-elmélet követői szerint nme baj, ha arany mennyiségét

meghaladóan bocsátanak ki pénzhelyetteseket, bár elismerték, hogy annak túlzott mértéke inflációt okozhat. Ez akkor következik be, ha kibocsátott pénz mögött nincs áru-, vagy szolgáltatásfedezet. Szerintük egyenesen káros, ha a pénzmennyiség szabályozását az arany mennyiségéhez próbálják igazítani. Végkövetkeztetés: aranyfedezet helyett árufedezet A pénzhelyettesek mennyisége folyamatosan nőtt, az aranyfedezet folyamatosan csökkent. Ha mindenki be akarta váltani pénzhelyettesét aranyra, kiderült, hogy ez nem megoldható. Ilyenkor azonnal fel kellet oldani a konverziós (átváltási) lehetőséget. Ez szép lassan a az arany demonetarizálásához vezetett1971. Dollár aranyértéke: 1 uncia arany (31,105 gr) = 35 dollár, 1 dollár = 0,8686 gr arany Az ókori keleti társadalmakra nem a pénzgazdálkodás volt jellemző. Ezen társadalamak szervező ereje nem a piac volt, hanem reciprocitás (kölcsönösség). Jellemző rájuk a

herarchizált felépítés, az állami újraelosztás, a redisztribúció. A modern pénz A modern pénz belső értékekkel nem bíró, mesterséges teremtett eszköz, melynek gazdaságba való bekerülése (teremtése), illeetve onnan történő kikerülése (megsemmisülése) csak a bankrendszer intézményeinek segítségével történhet. A modern pénz csak két szintű bankrendszer esetén működik jól. A modern bankrendszer szereplői: - központi bank - kereskedelmi bankok - (nem monetáris pénzintézetek: egyéb bankszerűen működő illetve nem bankjellegű társaságok.Pl: takarék- és jelzálogbankok, beefektetési bankok, biztosítók, nyugdíjalalpok) A kereskedelmi bankok feladata, hogy a pénzügyi közvetítés feladatában, a megtakarítók és a megtakarítások felhasználói közötti kapcsolat létrehozásában szerepet vállaljanak. Sok száz évvel ezelött a letéti intézmények 100%-os tartalékot képeztek. Annak felismerése, hogy a letétesek nem

egyszerre, hanem folyamatosan jelennek meg pénzükért, lehetővé tette a résztartalék elvén alapuló működést. Más jellegű intézmények jöttek létre: betéteket gyűjtő, azok után kamatot fizető és persze hiteleket nyújtó, azok után kamatot felszámító pénzintézetekről beszélhetünk. Így eljutottunk a betétgyűjtés (passzív bankügyletek)alapjaihoz. A bankok működésének fontos jellemzője, hogy saját tőkéjüket sokszorosan meghaladó idegen forrásokat gyűjtenek be. Ha a hitelek visszafizetése nem megy zökkenőmentesen felmerül a betétesek biztonságának problémája. A bankcsődök jelenlévő szereplői a pénzvilágnak. A központi szabályozás érvényre juttatásával a helyzet fokozatosam javult A betétesek biztonságát szolgáló, őket a banklcsőd esetén bizonyos összeghatárig kárpotló intézményes rendszert (betétbiztosítást) hoztak létre. (Először a USA-ban 1933, DIC; Magyarországon 1993-ban – OBA). Kezdetben

a fizetési forgalom lebonyolításával foglalkoztak a kialakuló banki szervezetek. A náluk elhelyezett növekvő nagyságú letétek lehetőséget jelentettek a hitelezési tevékenység (aktív bankügyletek) megkezdésére. Kezdetben csak rövid lejáratú, kis kockázatú ügyletekkel foglalkoztak. Minőségi változás az ipari forradalom hatására következett be A XIX. század elején megoldandó, fontos feladattá vált a tőkegyűjtés, melyben az átalakuló bankszféra aktív szerepet játszott. Két típusú bankrendszer van Az angol típusú bankrendszerben a bankok megtartották klasszikus tevékenységi körüket, míg az új, és kockázatosabb igényeknek megfelelő kínálatot külön intézmények biztosították. A vezérlő elv: a különböző típusú és kockázatú ügyletek elkülönüljenek. A német típusú bankrendszerben nem történt meg e szétválás. Az így létrejövő nagy tőkeerejű hitelbankok a tőkekoncentráció aktív

megvalósítójaként betölthették a modernizáció történelmi szerepét. Régebben a bankok fő bevétele a betéti- és hitelkamatok különbségéből (kamatmarzs) adódott, napjainkra egyre nagyobb arányt képviselnek a különböző szolgáltatások után felszámított jutalékok. A kereskedelmi bankok a betétformában létrejövő pénzállomány teremtői, mely úgy lehetséges, hogy több ügyfél számára vezetnek számlát, és tevékenységük a résztartalék elvére épül. A központi bank a bankok bankja. Kezdetben semmilyen felsőbb irányító szerv nem ellenőrizte a kereskedelmi bankok működését, ezért gyakoriak voltak bankcsődök . A bankrendszer csak akkor tudja ellátni feladatát, ha a gazdasági szereplők bíznak ezen intézményekben. A központ iszerepvállalás egy idő után e területen is megjelent, de mivel a kereskedelmi bankoknak nem állt érdekükbne egy nagyhatalmú felügyelő szerv megléte, csak lassan váltak általánosan

elfogadottá a szabályozással kapcsolatos teendők. A következő fontos lépés a jegybank-monopólium elfogadtatása volt. Ezzel a pénzmennyiség alakításában komoly fegyverhez jutottak a létrejövő központi bankok. Az első jegybank Angliában jött létre 1694-ben (Franciao.: 1817, Osztrák-Magyar Monarchia: 1871, MNB: 1924) A központi bankok létrejötte a pénzmennyiség hatékony szabályozásának alapjait teremtette meg. A központi banki feladatokat nme feltétlen utalják a a jegybank kizárólagos hatókörébe, néhány részterületet más központi szerv segítségével irányítanak (Pénzügyminisztérium, PSzÁF). E körbe a makroszintű, vagyis a gazdaság, illetve a pénzügyi rendszer egészére vonatkozó döntések meghozatala tartozik. Ez az intézményrendszer a központi monetáris hatóság. A központi bank fealadatai: - Pénzkibocsátás (emisszió): az adott gazdaság egészére érvényes hatókörrel bíró jegybankpénz kibocsátása a

központi monetáris hatóság jogosítványa, emellett a monetáris politika eszközeivel folyamatosan hatást gyakorol a gazdaság egészének pénzmennyiségére, a pénzügyi folyamatokra. - „Bankok bankja”, „végső mentsvár”: a jegybank egyik szerepe a pénzintézeti számlák vezetése, számukra likviditási szolgáltatás biztosítása. (likviditás: pénzzé tehetőségi fok; fizetőképesség) Ha a kereskedelmi bank azonnal esedékes kötelezettségei meghaladják a rövid lejáratú forrásokat, akkor átmenetileg jegybanki forráshoz juthat; itt jól működő bankoknak biztosított rövid lejáratú forrásról van szó. • - - A jegybank csak jó fedezet mellett ad hitelt, nem veszteséges bankok támogatásáról van szó • A jegybank minden jó hitelbiztosítékot elfogad, a kereskedelmi bank megfelelő fedezet nyújtása mellett pénzhez jut • A jegybank relatíve magas kamatot számít fel e hitelek után , ezt csak végszükség esetén éri meg

felvenmni, így a kereskedelmi bankokat ösztönzi, hogy likviditásukat szakszerűen alakítsák • A jegybank működési elveit nyilvánosságra hozza a gazdasági szereplők számára, így a pánikszerű reakciók zöme elkerülhető Állam bankja: a jegybank egyik szerepe a központi költségvetésen keresztül az államháztartással finanszírozási kapcsolat fentartása. A központi bankok nem állhatnak közvetlen finanszírozási kapcsolatban a költségvetéssel és a költségvetés pénzigényét piaci módon kell megoldani Árfolyam-politika kialakítása, devizatartalékok menedzselése: a jegybank feladata, az árfolyam-politikai döntések meghozatala, at árfolyam- politikával kapcsolatos esetleges devizapiaci intervenciós (beavatkozási) kötelezettség végrehajtása. Minden ország rendelkezik tartalékokkal, melyek a fizetőképesség biztosítását szolgálják. A központi tartalékok nagyságának, illetve az abban szereplő eszközök meghatározása a

központi monetáris hatóság feladata. Ma az arany részaránya elenyésző. A devizatartalék könnyen pénzzé tehető, biztonságos értékpapírok formájában van. A készpénz az összesített pénzmennyiségnek csak egy kis hányadát jelenti, a pénzforgalom nagy része számlapénz formájában bonyolódik, amely banki könyvelési tételként jelenik meg. A készpénz és a számlapénz gyakorlati szerepe ugyanaz, megjelenési formájukban különböznek. Sehol nem olyan fejlett a pénzügyi rendszer, hogy a pénzforgalom kizárólag számlajóváírásokkal lebonyolítható lenne. Minnél fejlettebb egy gatdaság pénzügyi rendszere, annál kiterjedtebb a készpénzkímélő fizetési módok alkalamazása. Beszélhetünk jegybankpénzről és kereskedelmi banki pénzről. Más a hatókörük A kereskedelmi bankpénz a pénzintézet pénzteremtése révén, számlapénz formájában jön létre, és csak az adott ügyfélkörörn belül érvényes. A benkjegy teremtés

önmagában nem pénzmennyiséget növelő lépés. A jegybakpénzt nevezik nagy erejű pénznek, vagy monetáris bázisnak A pénz bankkal szembeni követelés. A pénz tehát bankpasszíva, mégpedig olyan bankpasszíva, mely betöltheti a pénzfunkciókat. (A világpénz funkciót csak konvertibilis pénz tölti be; a Ft 2001 nyarától konvertibilis) M1-tranzakciós pénz: tulajdonosa azonnal rendelkezhet vele, azonnal képes betölteni a pénzfunkciókat; készpénz, látraszoló betét M2- kvázipénz: lekötött betétek M3 : lekötött betétek + értékpapírok M4 : lekötött betétek + értékpapírok + állampapírok A pénz teremtésének két fő módja van: - hitelnyújtás - külföldi deviza vétele (a bank által) Hitelnyújtáskor a bank a követelést hitelszámlán jeleníti meg, ekkor kereskedelmi bankpénz születik. A pénz megsemmisülése a hitel visszafizetésével történik A valuta készpénzt jelent , a deviza pedig valutára szoló követelés. A

pénzteremtés a pénzintézet devizavásárlásával történik. A valuta birtoklása a valutát kibocsájtó ország gazdáságával, annak áru- és szolgáltatás mennyiségével szembeni követelésre jogosít. Ilyenkor a pénz megsemmisülése a deviza eladásakor történik. A kereskedelmi bankok a betétformában létrejövő pénzállomány teremtői és ha egységnyi pénz a bankrendszerbe kerül, az ott különös módon megtöbbszöröződik. Ez a multiplikátor-hatás. A központi bank kötelező tartalékrátát határoz meg. Ez azt jelenti, hogy a pénzintézetek betétállományu adott százalékát kötelezően jegybankpénzben tartalékolják. A multiplikátor azt mutatja meg, hogy egységnyi jegybankpénz a bankrendszer egészében hányszoros pénzteremtést tesz lehetővé. Értéke (elméletileg): a tartalékráta reciproka A valóságban a multiplikátor értéke kisebb lehet, amennyiben a kereskedelmi bankok a kötelező tartalékrátánál nagyobb

tartalékot képeznek, vagy ha fizetéseknél készpénzkiszivárgás történik. A modern pénzügyi rendszerben a bankok mindent megtesznek, hogy a készpénz lehetőségét minimálisra csökkentsék. A készpénzkímélő fizetési módok igyekeznek e negatív hatást megakadályozni. Monetáris és Fiskális politika Modern gazdaságokban a fő teendő a gazdasági növekedés, munkanélküliség, infláció, fizetési mérleg, belső költségvetési egyenleg lehetőség szerinti optimális megvalósítása. Valószínű, hogy ha ezen gazdasági célok bármelyikénél kedvező változást érünk el, valamely másik (vagy akár több) tényező értéke számunkra kedvezőtlen módon alakulhat. (Nagymérvű gazdasági növekedés idején, speciális feltételek mellett találhatunk kivételeket.) Mindig el kell dönteni, hogy az éppen aktuális gazdaságpolitika elvárásai és sikeres megvalósítása mely pontokon igényel pozitív irányú változást, és számot kell

vetni a más területeken jelentkező esteleges feszültségekkel is. Ennek eszközeit és módját nevezzük pénzügyi politikának A monetáris politika A monetáris politika a pénzkínálat szabályozását, és ezzel antiinflációs politika folytatását tűzi ki célul. Mivel az üzleti bankok is képesek pénzteremtésre, nem elég a csak a jegybank pénzteremtési tevékenységét szabályozni. A pénz kínálata nem más, mint a monetáris bázis és a multplikátor szorzata: MS = m x MB Ahol : MS = pénzkínálat (money supply) m = multiplikátor MB = monetáris bázis A monetáris politikának a multplikátor és/vagy a monetáris bázis értékére kell hatást gyakorolnia. A szabályozási módok két nagy csoportja: direkt és indirekt eszközök A direkt eszközök lényege, hogy a központi monetáris hatóság közvetlenül a szabályozandó tényező értékét határozza meg. Napjainkban szerepük nme túl nagy, mert nem alkalmas a „finomszabályozásra”. Jól

működő piacgazdaságokban általában az indirekt eszközök alkalmazása kerül előtérbe. - A monetáris politika legfontosabb (indirekt) eszközei: Kötelező tartalék: Ennek lényege, hogy a kereskedelmi bankok betéteik adott százalékát kötelezően jegybank pénzben tartalékolják. Ha a tartalékrátát növelik, a pénzmennyiség csökken, míg ha a rátát csökkentik, a pénz mennyisége nő. A kötelező tartalék szintjének meghatározása hosszabb időszakokra szoló döntést jelent. Elöször az USA-ban vezették be Elsösorban a bankok likviditását szabályozza. Készpénz + jegybanki betét tartalékráta = ----------------------------------kereskedelmi bank összes betéte - Refinanszírozási politika: A refinanszírozás a „finanszírozás finanszírozása”, ebben az esetben a kereskedelmi bank pótlólagos forráshoz jut, mely hitelezési lehetőségeit növeli. Amennyiben a hitelkeretet növelik a pénzintézet hitelkihelyezési lehetősége

nagyobb lesz. Ha a refinanszírozási hitelkeretet csökkentik, akkor a kereskedelmi bank forrásoldala csökken. (A pénzintézet semlegesíteni tudja ezt a hatást, ha banközi piacon forráshoz jut.) - Rediszkont politika: Ez egy speciális refinanszírozás, mely a váltóformát öltött hitelekhez kapcsolódik. Napjainkban csekély szerepe van - Kamatpolitika: A refinanszírozási hitelek kamatlábának változtatásával indirekt módon a piaci szereplők pénzkeresletén keresztül kívánnak hatni a pénzmennyiség alakulására.Szándékolt hatás: ha a refinanszírozási hitel kamatát növelik, akkor a kerekedelmi bankok is növelik hiteleik kamatát, mely a gazdaság szereplőinek pénzkeresletét csökkentve a pénz mennyiség csökkenését eredményezi. A kamatláb csökkentése a gazdaság szereplőinek pénzkereslet-növekedésén keresztül a pénz mennyiségének növekedését eredményezi. A kamatlábak növekedésekor nem feltétlen csökken a hitelkereslet, mert

a vállalatok reakciója eltérhet a fentiektől: • a vállalati költségeken belül a a kamatköltség nem a legjelentősebb • esetleg áthárítható az üzleti partnerekre, vevőkre • ha a piaci várakozások kedvezőek, még magasabb kamatlába is elfogadhatónak ítélhetnek a vállalatok, amennyiben biztsítottnak látják a beruházások megtérülését A kamatok csökkenése sem feltétlen jár együtt a hitelkereslet növekedésével (, például kedvezőtlen piaci várakozások mellett). - Nyílt piaci műveletek: Ezek őshazája az USA. Ezekhez nagy mennyiségű állampapír szükséges, mert ezek adás-vételével alakítják a pénzmennyiséget. A nyíltpiaci műveletek segítségével a pénzmennyiség azonnali változtatására nyílik lehetőség. Egyik fajtája, amikor a jegybank egyszerűen eldja vagy megveszi az állampapírokat, de emellett él a visszavásárlási megállapodások (repók) lehetősége is. Ha megvásárolunk egy állami értékpapírt, az

ellenértékével csökken a forgalomban lévő pénzmennyiség; hitelt nyújtottunk az államnak. Ha az értékpapírt visszavásárolják tőlünk, aforgalomban lévő pénzmennyiség nő. Ezzel a költségvetés hiányának finanszírozását a központi bank valósítja meg. Három jellemzője van: Autonom annyiban, hogy alkalmazása kizárólag az éeintett ország központi monetáris hatóságának döntésétől függ. Rugalmas, mert naponta lehet változtatni a pénzmennyiséget a vételek, illetve eladások révén Közvetlen, mert hatása azonnal érvényesül, rögtön megtörténik a pénztömeg növekedése, vagy csökkenése A visszavásárlási megállapodások (repók) lényege, hogy a központi bank megvásárolja az állami értékpapírt, de rögtön megállapodnak arról, hogy a kereskedelmi bank adott időpontban a papírt visszavásárolja. A pénzintézet forráshoz jut, melynek kamatköltsége is van, ez a vételi és eladási árfolyam különbségében

jelenik meg. Ezáltal tud a központi bank hatást gyakorolni az üzlet bankokra, hiszen a repók feltételeinek megállapításával e forrás költségét határozza meg. Ha a repók kamatát növelik, - központi mon hatóságok várakozása szerint – a kereskedelmi bankok kevéssé élnek e lehetőséggel  a pénzmennyiség kordában tartható. Előnye, hogy csak rövid távra szóló forrást bitzosít a kereskedelmi bankok számára. - Erkölcsi ráhatás: ennek eszközével a jegybank a személyes megbeszélések, informális kapcsolatok révén próbál hatást elérni. Valutatanács A valutatanács működése azt jelenti, hogy a helyi fizetőeszkőz és a választott kkülföldi deviza átváltási arányát rögzítik, a helyi pénzmennyiség automatikusan változik, (amíg a rendszer működöképességével kapcsolatban nincsenek kételyek a befektetők részéről, elméletileg a kamatok is azonosak) Mikor használják: - ha az ország gazdasága rossz helyzetben

van, hiperinfláció dúl  a valutareformmal akarják garantálni, hogy a különböző helyi érdekcsoportok ne tudják fellazítani stabilizációs politika szigorú előírásait, vélhetőleg a gazd szereplőinek bizzalma is nő A pénzkereslet A tranzakciós pénzkereslet annyit jelent, hogy a különböző ügyletek lebonyolításához pénzre van szükségünk, s ugyanakkor nem lehet megvalósítani azt, hogy az éppen esedékes kiadásainkat az éppen aktuális bevételeinkből teljesítsük. Mivel a két tétel teljes megfeleltetése nem lehetséges, ezért pénzt kell tartanunk. Óvatossági pénzkereslet: Esetlegesen a jellemző bevételi-kiadási struktúra felbomlik. Hogy ennek a negatív hatásait kivédjük a pénztartási igényünk megnő óvatossági pénzkereslet formájában. A spekulációs pénzkereslet a reálkamat nagyságától függ. Alacsony reálkamat mellett magas, a nagyobb hozammal kecsegtető alternatív befektetési lehetőségek miatt; magas

reálkamat esetén alacsony a spekulációs pénzkereslet. Költségvetési (fiskális) politika A költségvetési politika általános célja a hosszú távú gazdasági növekedés biztosítása, mely sok összetevőből áll. Magában foglalja az infrastrukturális beruházásokat, az oktatás hatékonyságának javítását, a társadalmi stabilitás elősegítését, a szociálpolitikai döntéseket, az adópolitika meghatározását, stb. A gazdaságra jellemző ingadozásokat próbálja keretek közé szorítani, a fellendülés és mélypont vissza-visszatérő ciklusokat próbálja megzabolázni. Fellendülés esetén visszafogja a gazdaságot, visszaesésnél megpróbálja tompítani a kedvezőtlen események hatásait. Valamint a munkanélküliség szintjét próbálják ezen eszköz segítségével a lehető legkisebb szintre visszaszorítani. A tapasztalatok szerint a munkanélküliség és az infláció sok esetben nem tartható egyidejűleg alacsony szinten. Eszközei,

két fő csoport: adózás, közkiadások. Az 1929-1933-as világválság 1929 és 1933 között túltermelési válság söpört végig a világon. John Maynard Keynes Say-dogma: „Minden kínálat megteremti a saját maga keresletét.” – nem jött be Okok: - a munkabér kettős jellege - a tőzsdén lehetőség nyílt a hitel igénybevételével történő vásárlásra - az ezüst jelentős mértékben veszített az értékéből az aranyhoz képest Kitört a válság, eladatlan árukészletek hevernek a raktárakban, az árak csökennek, így próbálva vevőt találni a termékekre. Kisebbek a kereslet, csökkennek az árak, csökkentik a termelést. A munkások egy részére nincs szükség  a munkás nem kap bért, ezzel az összkereslet tovább csökken. A gazdasági problémák nem állnak meg az országhatároknál. Behozatali korlátozásokat, védővűmokat vezetnek be, kereskedelmi háborúk alakulhatnak ki. A beavatkozás mechanizmusa: Pótlólagos

vásárlóerőt kell juttatni a gazdaságba, de eközben figyelni kell arra, hogy az árumennyiség ne növekedjék. A világválság időszakától jellemző az állami beavatkozás, valamint az improduktív, ún. III szektor, a szolgáltatások téhódítása. Az államok vezetői némi hasznot is szeretnének a munkából. A beavatkozás eszközei Az automatikus eszközök lényege, hogy a modern gazdaságokban a hosszú évtizedek tapasztalataira épülő rendszer már bizonyos stabilizátorokkal rendelkezik, azaz egyes problémák külön beavatkozás nélkül megoldódnak. Ezek közé tartozik a munknélküli segély és a progresszív adózás rendszere. A munkanélküli segély lényege, hogy pótlólagos vásárlóerőt biztosítson. A progresszív adózás azt jelenti, hogy a jövedelmek sávosan adóznak, a magasabb jövedelmi szinthez magasabb adókulcs tarozik. Ha a gazdaság felfűtött állapotba kerül, akkor a pótlólagos jövedelmek nagyobb hányadát vonják el 

automatikusan a stabilizáció irányába történik az elmozdulás. Az ún. diszkrecionális eszközök eseti beavatkozásra használatosak Pl: közmunka, a különböző eseti kifizetések, adókulcsok változtatása. Nem célszerű rövid távú egyensúlyhiány esetén ezekhez az eszközökhöz nyúlni. A különböző eseti kifizetések, és jóléti kiadások hasonló elven működnek. Az adókulcsok változtatása is hosszú távon érezteti hatását. A monetaristák A monetarizmus Milton Friedman nevéhez kapcsolódik, a keynes-i nézetekkel ellentétes álláspontra helyezkednek. Szerintük a gazdaság hosszú távú növekedési pályája adott, azon érdemben változtatni nem lehet. Ha a pénzmennyiséget növelik, az végeredményben csak inflációt okoz, a gazdaság kibocsátása nem változik. A monetaristák szerint a gazdaság szereplőinek racionális, hosszú távú döntéseit elősegítendő a pénz mennyiségét évi adott százalékkal kell bővíteni.

Államháztartás, adók, vámok Több ezer évvel ezelött is szükség volt az államapparátus fenntartására, s ennek finanszírozásához forrásokat kellett keresni. Ez egyrészt az uralkodók birtokainak jövedelmeiből oldották meg, másrészt az adózással. Mikor az uralkodói birtokok szerepe és aránya csökkent, egyre inkább előtérbe került az állam által ellátott feladatok meghatározása, ennek finanszírozása, és ennek következményeként az adózás kérdése. A modern állam kialakulásával egyértelművé vált, több feladat miatt is elengedhetetlen az állami szerepvállalás. Az állam egyik fő feladata, hogy jogbiztonságot adjon, keretet adjon az állampolgárok tevékenységének. Olyan teendők végrehajtása vár rá, melyek valós közösségi célokat szolgálnak, ám megvalósításuk és finanszírozásuk nem az egyéni érdekeltség körébe tartoznak. Államháztartás A Magyar Köztársaság éves költségvetésében az alábbi fő

egységek szerepelnek: - központi költségvetés központi költségvetési szervek önkormányzatok elkülönített állami pénzalapok társadalombiztosítási alap Központi költségvetés A költségvetési bevételek az alábbiakból állnak: - adójellegű bevételek (adók, vámok, esetleg társadalombiztosítási járulék) - nem adójellegű bevételek (illetékek, bírságok) - állami tulajdonból származó jövedelmek A központi feladatok szétosztása különböző módokon történhet. Hazánkban a központi feladatvállalást kiegészíti a helyi, önkormányzati szinten végzett tevékenység. Az alsó szint finanszírozása kétféleképp történhet: központosított modell, ill. önkormányzati modell alapján A központosított modell lényege, hogy a felső szinten meghatározott, és leosztott feladatok egyszerű végrehajtására korlátozódik a helyi szint szerepe, s nem az ő feladatuk a szükséges erőforrások előteremtése sem. Ez kevéssé

alkalmazott a fejlett államokban Az önkormányzati modell jellemzője, hogy jónéhány teendő elvégzése a helyi döntéshozókra vár, és az ehhez szükséges erőforrásokat is ők teremtik elő. Fő típusai: - adók - állami támogatások - egyéb bevételek (pl: a helyi önkormányzat saját vállalkozásainak jövedelme, helyi szinten kibocsátott kötvények) Adókból kétféle van: helyi szinten kivetett adók, és központilag beszedett adók egy részének visszajuttatása. A legfőbb a személyi jövedelmekhez kapcsolódik, melynek beszedése történhet helyi adóztatással vagy a központi bevételek részbeni visszajuttatásával. Elkülönített állami pénzalapok Valamely pontosan meghatározott cél érdekében létrehoznak egy alapot, melynek feladata a végrehajtás. Ilyen cél lehet: halgazdálkodás, kereskedelem-fejlesztés, oktatás, stb Általában jelentő összegek felett rendelkeznek. Többségük fontos feladatot lát el, de a költségvetés

igen deficites helyzetében indokolt lehet az alapok szerepének csökkentése. Társadalombiztosítás A társadalombiztosítás egy elkülönülő pénzügyi alap, mely kisebb-nagyobb mértékben kapcsolódik az államháztartás egészéhez. Fő feladatai:: - nyugdíjak - egészségügyi ellátás - szociális jellegű kiadások finanszírozása Fő bevételei a munkáltatók és munkavállalók által fizetett járulékok, ill. a társadalombiztosítási vagyonból származó jövedelmek. Nagymérvű elvonás esetén a gazdasági szereplők tömegesen akarják elkerülni a járulékfizetési kötelezettséget, így nem valósul meg a tervezett bevételek realizálása. Komoly problémát jelent, hogy az elmúlt évtizedekben olyan (ún. felosztó-kirovó) rendszer alakult ki hazánkban, mely a folyó bevételekből fedezte a folyó kiadásokat, s nem történ vagyonfelhalmozás. A keresőképes lakosság száma – és vele befizetéseik – egyre kisebbek, míg a finanszírozandó

tételek egyre nagyobbak. Adózás Két fő elv: a haszonelv, a fizetőképesség elve. A haszonelv lényege, hogy a hozzájárulás mértéke akkor igazságos, ha az arányban áll a „fogyasztással”. Fő kérdésként merül fel a mérés problematikája A fizetőképesség elve szerint a hozzájárulás mértékét a jövedelmi és vagyoni helyzet függvényében kell meghatározni. Az indirekt adók olyan (árukra) kivetett adók, melyek kivetésekor és meghatározásakor nem veszik figyelembe az adózó egyéni körülményeit.(pl: a benzin árába épített fogyasztási adó) A direkt adók természetes személyekre vagy gazdálkodókra kivetett, azok egyéni körülményeitől függően változó közterhek (pl: SzJA) A legfontosabb adók: - jövedelemhez kapcsolódó - fogyasztáshoz, áruforgalomhoz kapcsolódó - vagyonhoz, tulajdonhoz kapcsolódó Jövedelemadók Legfőbb fajtái a személyi jövedelemadó, valamint a társasági nyereségadó. Először - 1891-ben –

Poroszországban vezették be a progresszív adózás rendszerét. Forgalmi, fogyasztási adók A következő pont, ahol adót lehet kivetni, mikor a jövedelmet fogyasztásra akarják költeni. Különösen akkor juthat – elvileg legalábbis – nagyobb szerephez az említett adó, ha a feketegazdaság, illetve az eltitkolt jövedelmek aránya magas. A fogyasztási adót bizonyos termékekre vetik ki, melyet az áru megvásárlásakor, az utolsó fázisban fizet meg a vevő. Logikája, hogy az egészségre ártalmas vagy luxuskategóriába tartozó termékek fogyasztását „büntetik”. A forgalmi adó nem csak egy-egy cikkhez kapcsolódik, hanem általános érvényű, az esetek többségében hatóköre majdnem minden termékre és szolgáltatásra kiterjed. Az adófizetés alapja szerint beszélhetünk bruttó és nettó adóról, az előbbi a teljes árbevételt, az utóbbi csak az adott termelési fázisban hozzáadott értéket veszi figyelembe. Megkülönböztethetünk

egy-, több, ill. összfázisú forgalmi adót Ez arra utal, hogy az áru útja során - míg eljut a végső felhasználóig – egy, több, illetve minden fázisban adóztatják-e a produktumot. Hazánkban is az értéknövekedési adót alkalmazzák, mely egy összfázisú nettó forgalmi adó. Az értéknövekedési adót (VAT) 1985-ban vezették be Franciaországban. Magyarországon a általános forgalmi adó nevet viseli. Általában nem egyetlen forgalmi adó kulcsot alkalmaznak, ennek oka az termékek és szolgáltatások preferálása, szociálpolitikai szempontok érvényesítése. Zsenialitása abban rejlik, hogy – elviekben – érdekeltté teszi a gazdaság szereplőit a korrekt számlázásban, mely a bevallott és befizetett társasági adó növekedését is eredményezi. Ennek feltétele, hogy mindenki ad és mindenki kér számlát a vásárolt terméről és szolgáltatásról. További pozitívuma, hogy a bruttó adónál tapasztalt halmozódás elkerülhető,

hiszen csak az értéknövekedést veszik figyelembe. Rejtett adó, a forgalmi adó nem lehet elkerülni – elvileg Hátrányai közé tartozik, hogy igen nagy adminisztrációs terhet ró a gazdaság szereplőire; aránytalanul sújtja az alacsonyabb jövedelműeket. Sokszor vetik a bevezetés ellen, hogy a VAT inflációgerjesztő hatású. A vizsgálatok ezt nem – vagy csak részben – támasztják alá Vagyonadók A vagyonhoz kapcsolódó adók már évszázadokkal ezelött megjelentek, és sokáig az adóbevételek gerincét alkották. Az elmúlt évtizedekben a vagyon egyre kevésbé ingatlanban, mint inkább pénzügyi eszközökben, értékpapírokban testesül meg. Ez utóbbiak nyomon követése viszont meglehetősen bonyolult, sőt néha lehetetlen feladat. A vagyonhoz, tulajdonhoz kapcsolódó adók mind a haszonelv, mind a fizetőképességi elv alapján megideológizálhatók. A haszonelv szerint a közszolgáltatások növelik az ingatlanok értékét, ezért az

ingatlannal rendelkezőknek szükségképp hozzá kell járulniuk a közkiadások finanszírozásához. A fizetőképességi elv szerint pedig a vagyon mint adóalap nagyon hatékony rendszer megalkotását teszi lehetővé. Különösen olyan államokban, ahol az egyéb adók kikerülése tömeges. Hazánkban időről-időre előkerül a vagyonadó kérdése, de mivel a végrehajtás nem egyszerű, bevezetése, nem történt még meg. Vámok, vámpolitika A hazai és a nemzetközi piac közötti kapcsolat egyik pénzügyi elemének tekinthető a vámok rendszere. Fontos jellemzője, hogy adott földrajzi területhez, illetve annak határához kötődik. A vámok funkciói: - fiskális - piacvédelmi - kereskedelem-politikai feladatok ellátása A fiskális szempont azt jelenti, hogy az állam jövedelemszerzési céllal veti be azt az eszközt. Amikor a hazai fogyasztásra szánt külföldi áru az országhatárhoz ér, a hatóság kisebbnagyobb vám kivetésével ad

felhatalmazást a behozatalra. Azt, hogy mekkora vámot vetnek ki az egyes termékekre, nemcsak a költségvetési bevételek maximalizálási szándékától vezérelve határozzák meg. Fontos szempontok, hogy az adott áru milyen súlyt képvisel a hazai piacon, milyen hazai termékek számára jelent konkurenciát, mennyire fontos a feldolgozó ipar számára. A piacvédelmi szerep azt jelenti, hogy a vámtételek meghatározása hatással van az import termékek árára, ezzel a hasonló hazai áruk piaci esélyei is befolyásolhatók. Ha valamely iparágat támogatni szeretnénk az olcsóbb árakkal rendelkező külpiaci szereplőkkel szemben, akkor a kivetett vámok emelésével az importtermék drágul, így az előny eltűnik, vagy mérséklődik. Hátrány lehet, hogy a mesterségesen védett termelők hatékonysága csekélyebb lesz, és elkényelmesedve végül már képtelenek lesznek versenyképes terméket előállítani. A vámok kereskedelem-politikai vonatkozásai a

gazdasági diplomácia területére vezetnek. Az egyes országok állandó „harcot” folytatnak a piacok megszerzéséért, s az államok közötti tárgyalások legfőbb kérdése a piacra jutás feltételeinek meghatározása. Ebben az alkufolyamatban nagy szerephez jutnak a vámok, illetve a nem vámjellegű akadályok (mennyiségi korlátozások, belső adók, exportszubvenciók, stb.) vonatkozásában tett kölcsönös engedmények. Az, hogy az egyezség melyik félnek kedvez, csak hosszabb idő elteltével derül ki. A középkori vámok Európában már a középkor kezdetén megjelentek a vámok, melyek jellemzői mások voltak, mint a modern vámoké. Ez az árutermelés megindulásával esik egy időbe A vámokat nem az egyes területi egységek határán vetették ki, hanem azon pontokon, melyeket a földrajzi körülmények miatt nem lehetett elkerülni. Gondot jelentett, hogy a vámok mértéke eseti, és szabályozatlan volt, ez kiszámíthatatlanná tett a

kereskedelmet. A XVII századig fő célja a bevételszerzés volt. Országokon belül sok helyen vetettek ki vámokat, ez nagymértékben akadályozta az árutermelés fejlődését, a tőkés termelési mód általánossá válását. Protekcionizmus és szabadkereskedelem A XVII. század közepétől beszélhetünk a merkantilizmus térnyeréséről, melynek vámpolitikája már nem a fiskális funkcióra helyezte a hangsúlyt. Fő célként az aktív külkereskedelmi mérleg igénye jelent meg, s az az elv, hogy egy ország gazdasága attól függ, mennyi nemesfémet sikerült felhalmozni. Az elérendő vél a lakosság adófizető képességének növelése. A merkantilizmus időszakában jutott először nagy szerephez a védővámokat alkalmazó protekcionista gazdaságpolitika., mely a hazai termelés – majdnem – minden áron védte a külpiaci szereplőktől, ugyanakkor a gazdaság megerősödése után új piacokat kívántak meghódítani. A XIX. Századra Anglia

elkezdi hirdetni a szabadkereskedelem elvét, melynek lényege, hogy lehetőség szerint le kell bontani minden adminisztratív korlátot, mely akadályozza a kereskedelmet. Az angol gazdaságban általánossá vált a tőkés termelési mód Mindeközben a feltörekvő hatalmak, az Egyesült Államok, Németország mindent megtesznek annak érdekében, hogy védjék gyenge iparukat. 1834-ben porosz vezetéssel létrehozzák a nacionalista, szabadkereskedelem-ellenes német vámszövetséget. Mikor a gyorsan fejlődő államok a századforduló tájékán eljutnak arra fejlettségi szintre, hogy új piacokra (új gyarmatokra I) lenne szükségük, már nincsenek „szabad” valamely érdekszférától független területek. Nem marad más hátra, mint az erőszakos újrafelosztás – a következmény a két világégés. Integráció és adminisztratív akadályok A nemzetközi kereskedelmet vámokkal és ún. nem vámjellegű akadályok alkalmazásával lehet korlátozni. A múlt

században már erősen szorgalmazott szabadkereskedelmi elvre építkezve egyes országok, illetve ország-csoportok megegyezéseket kötnek a kölcsönösen elfogadott vámpolitikáról. Ennek különböző szintjei lehetnek: - Vámunióról beszélünk, ha két vagy több ország megállapodást köt arról, hogy az egymás közötti forgalomban részben vagy teljes egészében megszüntetik a vámokat, illetve egyéb államokkal szemben egységes vámpolitikát alkalmaznak. - A szabadkereskedelmi övezetek annyiban különböznek a vámuniótól, hogy egyéb államokkal szemben nem alkalmaznak egységes vámpolitikát. Ezeken túl nemzetközi szerződések, és szervezetek is szabályozzák a kérdést. Legjelentősebb az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) Devizaárfolyamok és devizarendszerek A paritás egy elméleti érték, mely arra utal, hogy – elméletileg legalábbis – milyen szinten kellene a „reális árfolyamnak” elhelyezkedni. A

mindenkori árfolyam azonban ettől eltérhet, sőt az esetek többségében el is tér. A devizaárfolyam egy piaci érték, mely magában foglalja a keresleti-kínálati elemeket is, így különbözhet az elméletileg meghatározott aránytól. A vásárlóerő-paritás elve Egy adott ország pénze nem más, mint az adott gazdaság áru- és szolgáltatás-mennyiségére szóló követelés. Cassel, 1920: „ A külföldi valutáknak az értékelése ezért lényegében a két ország valutájának egymáshoz viszonyított vásárlóerejétől függ.” (A The Economist c. gazd hetilap Bic Mac indexe) A valóságban azonban ez nem érvényesül. Oka  Balassa - Samuelson hatás a következőt mondja: Válasszuk külön a nemzetközi külkereskedelembe kerülő (sör, chips, TV), illetve a külkereskedelembe nem kerülő (szolgáltatások) javakat. A külkereskedelembe kerülő javaknál általában csekély eltérést tapasztalunk a vásárlóerő-paritás elve alapján

számított árakhoz képest. Minél kevesebb adminisztratív korlátozás akadályozza az áruforgalmat, annál nagyobb esély van a vásárlóerő-paritás elvének gyakorlati érvényesülésére. A külkereskedelembe nem kerülő javaknál, szolgáltatásoknál más a helyzet. A BalassaSamuelson hatás szerint az egyes országok között a szolgáltatások területén kisebb a termelékenység-különbség, mint a kereskedelembe kerülő javak esetében. Az ipar területén óriási különbségek lehetnek abban, hogy két ország vállalatai, alkalmazottai milyen hatékonysággal tevékenykednek, a szolgáltatások területén jóval kisebb a mozgástér. Mivel egy kimagasló termelékenységű országban a bérek magasabbak, ugyanakkor a hasonló kvalitású munkaerő számára fizetett bér adott országon belül nem térhet el drámaian, ezért a szolgáltatások relatíve drágának tűnnek számunkra ezekben az országokban. A kamatparitás elve A kamatparitás elmélete

szerint a határidős devizaárfolyam az azonnali árfolyam és a két deviza kamatkülönbsége alapján vezethető le. Jelöljük a dollár kamatlábát rD-vel, a német márka kamatlábát rM-mel. Ha rendelkezünk egy dollárnyi összeggel, és ezt egy évre befektetjük, akkor az időszak végén 1 + rD nagyságú dollármennyiség lesz a birtokunkban. Ha viszont a meglévő 1 dollárunkat a jelenlegi árfolyamon (E0) márkára váltjuk és ezen márkaösszeget helyezzük el egy évre betétformában, vagy vásárolunk ilyen lejáratú hitelviszonyt jelentő értékpapírt, akkor az esztendő végén