Földrajz | Középiskola » Földrajzi felfedezések hatása Európában

Alapadatok

Év, oldalszám:2008, 4 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:51

Feltöltve:2010. július 06.

Méret:64 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!

Tartalmi kivonat

Földrajzi felfedezések hatása Európában Amerika felfedezése (1492) és a gazdasági- társadalmi- politikai életbe kapcsolódása következtében világméretűvé lett az európai kereskedelem és piac. A XIV. századi gazdasági és népesedési megtorpanás után, a XV Században közepétől lassú fejlődés indult meg. Egységes, nagy államok alakulnak Fejlődik az ipar és a mezőgazdaság, ismét növekedni kezd a népesség. Az erősen iparosodó és Európa keleti felénél jóval sűrűbben lakkot NyugatEurópa már nem tudta elég élelemmel ellátni népességét. Ezért mind több mezőgazdasági terméket importált, és tömegesen szállította oda iparcikkeket, elsősorban posztót. A kereskedelem fő útvonala tehát lassanként a nyugat- európai országokba irányuló kereskedelem lett. Ezt elsősorban az atlanti part menti hajózás bonyolította le. A növekvő és kiszélesedő kereskedelmi forgalom szomjazta a lebonyolításhoz szükséges pénzt,

illetőleg nemesfémet. Konstantinápoly elfoglalása (1453) után a török hatalom ellenőrizte és lefölözte a földközi- tengeri kereskedelem hasznát. A távol- keleti országok mesés kincseiről szóló legendák új utak keresésére ösztönözték az Atlanti- óceán partjain fekvő országok hajósait. Az olasz hajózás több évszázados tapasztalataira is támaszkodva kialakították a világ akkor legtökéletesebb hajótípusát, a hosszú tengeri utazásokra is alkalmas caravellát. Az araboktól átvett iránytű lehetővé tette az észak- déli irányú tájékozódást. A XIII- XIV. században tett utazások tanulságaként bővültek a földrajzi ismeretek is. Igen jelentős volt, hogy a tudományban ekkorra fogadta el a tudósok egy része Ptolemaiosz ókori görög tudós elméletét, aki arra a következtetésre jutott, hogy a Föld gömb alakú. Toscanelli firenzei csillagász a XV Században rajzolt térképén Indiát Európától nyugatra, az Atlanti-

óceán túlsó partján ábrázolta. Tengerész Henrik herceg Portugália legdélnyugatibb részén tengerésziskolát alapított. Expedíciót expedíció után küldött Afrika atlanti partjainak felkutatására, arany- és rabszolgaszerzés reményében. A portugál hajósok fokozatosan haladtak előre Afrika nyugati partjain. Áthaladtak az Egyenlítőn (1471). Majd Bartolomeo Diaz elérte Afrika déli csúcsát (1487). A reményt beváltó hajós Vasco da Gama volt: 1498-ban Afrikát körülhajózva elérte India nyugati partjait. A portugálok fegyverrel igázták le az indiai fejedelmeket. Kereskedelmi támaszpontokat létesítettek India partjain és Délkelet- Ázsia más részein. A fűszereket a bennszülöttektől potom áron szerezték be, gyakran egyszerűen kirabolták őket. Egyes szigeteken a lakosságot is kiirtották vagy rabszolgává, tették. Az Újvilág felfedezése azonban a spanyol hajókon induló Kolumbusz Kristóf nevéhez fűződik. Spanyolország a

XV. Század végén lett egységes állammá Kasztíliai Izabella királynő férjhez ment Ferdinánd aragóniai trónörököshöz. Házasságukkal (1479ben) a két legnagyobb pireneusi állam egyesült 1492 elején azután befejeződött az arabok által elfoglalt pireneusi területek visszahódításának nyolc évszázados folyamata is. Spanyolország az akkori Európa legjobban szervezett állama lett A spanyol uralkodópár bízta meg Kolumbusz Kristófot, hogy nyugatnak indulva, a remélt rövidebb úton jusson el Indiába. Kolumbusz 1492. augusztus 3-án indult el három hajóval, és október 12-én reggel lépett partra Guanahani szigetén, abban a hitben, hogy Indiában van. Kolumbusz első útja még nem ígérkezett üzletnek, noha Sevillába érkezése valóságos diadalmenetté nőtt. Második útjára viszont (1493-1496) már 17 nagy hajón, 1500 főnyi legénység kísérte Kolumbuszt. Marhákat, öszvéreket, lovakat, juhokat, szőlővesszőt vittek A harmadik út

eredményez (1498-1500) pedig – arany, ezüst, drágakövek, növényi és ásványi anyagok, olcsó munkaerő – beláthatatlan lehetőségeket, későbbi gigantikus hasznit sejtettek. Negyedik, utolsó hajóútján (1502-1504) iszonyú viszontagságok közepette fedezte föl Kolumbusz a panamai partvidéket. Kolumbusz admirális kegyvesztetté vált, bizalmatlanság, gyanakvás vette körül. Amikor magányosan meghalt (1506. május 10), nem maradt utána semmi A történelem furcsa fintora, hogy az Újvilágot a firenzei Medici- bankház megbízottjáról nevezték el. Amerigo Vespucci 1499-1507 között csakugyan több újvilági hajóúton vett részt. Az ő beszámolóiból ismerte meg Európa az új földrészt. A kor utolsó „nagy utazója”, Fernando Magellán öt hajóból álló flottája 1519 augusztusában indult el Sivellából, illetve (szeptember 20-án) Sanlucar kikötőjéből, hogy megkerülje a Földet. Magellánnak a királyi meghatalmazásra spanyol földön

is jó ideig kellett várnia. Végül öt hajójával mégis elindulhatott. A cél: megtalálni a közvetlen vízi utat – az olcsóbb szállítás lehetőségét – a fűszertermelő keleti szigetek és Európa között. A tengerésztárs szemtanú, Antonio Pigafetta végig naplót vezetett a gyötrelmes út minden mozzanatáról. Mennyi kudarc, viszontagság előzte meg a földteke túlsó felén, Dél-Amerika keleti partjain keresett átjáró kapujának felfedezését (1520. október) Az átjáró megtalálása után a másik nagy pillanat a karaván életében a maláj nyelvterület: a Fűszer-szigetek elérése (1521. március) Már csak három hajóval, mert egy hajótörést szenvedett, egy pedig az átjáró keresésekor szökött vissza. S nem telt el újabb hónap, rászakadt az expedícióra Magellán váratlan halála: egy ellenálló szigetre vezetett büntető akció közben sebet kapott, majd elesett (1521. április végén) Holtestét sem sikerült

visszaszerezni. A büszke flottából egy hajónak és 18 embernek adatott meg, hogy 1522 szeptemberében visszaérkezhettek Sanlucar biztonságos révébe. A hajó parancsnokának újsütetű nemesi címerén majd egy földgömb rajza díszeleg, a büszke körirattal: „Elsőként jártál körül engem”. A megismert, majd fokozatosan meghódított Újvilág történelmi idővel mérve fiatalnak számít az óvilág három kontinenséhez képest. Ismereteink szerint mintegy 35 ezer éve vándoroltak Észak-Amerikába az első vadásztörzsek Ázsiából. A világtengerek vízszintje akkoriban még alacsony volt, ezért a szárazföldi kapcsolat állott fenn Szibériába és Alaszka között. A mexikói fennsíkon az aztékok, a középső Andok magasán és völgyeiben az inkák hoztak létre virágzó indián kultúrát. Az elveszett magnak akár több százszorosát adó kukoricatermés nagy népsűrűséget, nagy városok létrejöttét tette lehetővé. Az aztékok fővárosán

is ámultak az idegenek: nyílegyenes főútvonalai szélesek voltak, mellettük csónakokkal járható vízi út vezetett. A vizeken formás fahidak, a hegyoldalban vízművek, a városba vezető hatalmas kőtöltések egyikében embertörzs vastagságú vízvezeték. A bennszülöttek eleinte szívesen fogadták a nemegyszer isteni eredetűnek hitt hódítókat. Mikor azonban világossá vált, hogy kincseikre törnek, fegyverrel fordultak szembe a rablókkal. Íjas, fadárdás, tollpajzsos harcosok tíz- és százezrei hullottak el a „tüzes vesszők” golyóitól. A pénzszegény Európában megindult a nemesfémek áradata. Amerika igazi kincsei mégis azok a növények, amelyek a következő századokban terjedtek el kontinensünkön is: a kukorica, a dohány, a burgonya, a paprika, a paradicsom, a napraforgó, az ananász. A tök, a gyapot Amerikából származik a kinin, a kaucsuk, a kakaó és a vanília is. Az indiánokat a bányákban, illetve a cukornád-, a gyapot-

és a dohányültetvényeken dolgoztatták. A rabszolgák szállítása az atlanti forgalom jelentős tétele lett