Irodalom | Tanulmányok, esszék » Egy jelentős színházi irányzat bemutatása Bertold Brecht munkásságán keresztül, A nemzet napszámosai

11.a Ismertessen egy magyar, vagy egy XX századi európai rendező munkásságán keresztül egy jelentősebb színházi irányzatot, elképzelést! Bertold Brecht, a német drámaíró, költő, prózaíró, kritikus, színházi rendező 1898. február 10-én született Augsburgban Gazdag polgári családból származott, apja egy papírgyár főrészvényese és igazgatója volt, így fia számára biztosítani tudta a kitűnő nevelést. Brecht már gyerekkorában is szívesen verselt, első kötete tizenhat éves korában jelent meg. Okos, de nyughatatlan természet volt, hiszen a tanulás érdekelte, de az iskolai fegyelem korlátait már nem bírta elviselni. Miután sikerült átvészelnie a reálgimnáziumot, 1917-ben a müncheni orvosi egyetemen folytatta tanulmányait. A háború végén behívták katonának, s orvostanhallgatóként egy katonakorházban szolgált. Első drámáját - a Baalt - 1918-ban írta. A polgárpukkasztó műben az életörömöt és a szexualitás

ünnepelte. Egy évvel később kapcsolatba került a baloldallal, és belépett a Független Szociáldemokrata Pártba. Ebben az évben írta a Dobszó az éjszakában című szatirikus színművét a háborúból hazatért katonákról, mellyel jelentős sikert ért el. 1921-ben abbahagyta egyetemi tanulmányait, és Otto Falkenberg müncheni kamaraszínházánál lett dramaturg. Egy évvel később feleségül vette Marianne Zoff színésznőt, akitől később elvált, és 1928-ban Helen Weigell színésznővel házasodott össze, akivel élete végéig együtt élt. A világhírnevet az 1928-ban bemutatott Koldusopera című zenés dráma hozta meg számára, minek zenéjét Kurt Weill szerezte. Drámaelméleti munkái is egyre nagyobb jelentőséggel bírtak. Az epikus színházról szóló elméletében a nézőt a cselekmény részesévé kívánta tenni, s olyan színházat szándékozott létrehozni, mi epikus történéseket, közérdekű problémákat tárgyilagosan tár a

néző elé, s távolságot teremt a színpad és a néző között. Szerinte a színház elsődleges feladata a tanításban van. Drámáiban parabolák, közbeszólások, betétdalok és feliratos táblák figyelmeztették a nézőket, hogy ne érzelmeikkel, hanem józan értelmükkel vegyék tudomásul a darab eszmei mondanivalóját. 1927-ben egyre komolyabban kezdett érdeklődni a marxizmus iránt. A tőke elolvasása után még egy marxista szemináriumot is elvégzett. Kommunistának vallotta magát, és művészetét is a proletáriátus szolgálatába kívánta állítani. Miután 1933-ban Hitler hatalomra jutott, Dániába emigrált, hazájában pedig írásait és darabjait betiltották. Az emigrációban is folyamatosan írta antifasiszta drámáit, melyek közül a legkiemelkedőbb a Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban (1935-38), és az Állítsátok meg Arturo Uit (1941). 1939-ben Finnországban Hella Wuolijoki finn írónőnél vendégeskedett, majd

családjával együtt a Szovjetunión keresztül az Egyesült Államokba utazott, ahol Santa Monicában telepedett le. Megpróbált Hollywoodnak is dolgozni, de nem járt sikerrel Legjelentősebb drámáit azonban a háború ideje alatt írta. A Galilei élete (1939) című tandrámában a tudósok felelősségét vetette fel. A Kurázsi mama és gyermekei (1939) című, a 30 éves háború idején játszódó történelmi drámájában azt bizonyítja, hogy a háborúkon valójában senki nem nyerhet. A szecsuáni jólélek (1940) című drámájának hősnője, a segítőkész Sen Te egyszercsak vagyonhoz jut, kapitalista lesz, és rá kell jönnie, hogy ha jót akar, ahhoz akár kíméletlennek is kell lennie. Az anyaságért vetélkedő két asszony ősi történetét dolgozta fel A kaukázusi krétakör című drámájában, mely nem sokkal a háború vége előtt, 1945-ben készült el. Brechtet 1947-ben Amerika-ellenes tevékenységgel vádolták, ezért visszatért

Európába, feleségével előbb Zürichben töltöttek egy évet, majd 1949-ben az NDK-ban telepedtek le. 1949-ben Berlinben megalapította saját színházát, a Berliner Ensemble-t A színház igazgatása és rendezése minden idejét lekötötte, írni alig volt ideje. 1953ban a Pen Club elnöke lett 1956 augusztus 14-én halt meg Berlinben A Kurázsi mama és gyermekei A darabot 1939-ben, Zürichben mutatták be, s bár a cselekmény a harmincéves háború idején játszódik, nem okozott nehézséget a valódi mondanivaló kitalálása. A történet 12 év eseményeit tárja elénk ugyanennyi jelenetben. Ezek a jelenetek ugyan önállóan is megállják helyüket - bár terjedelmük és jellegük is eltérő -, a dráma mégis egy tételt fejt ki részletesen: a háború minden emberi érték romlását, pusztulását idézi elő. Az események mellett a sorsok is haladnak előre, a háború hátterében a személyes drámák (családok széthullása) bontakoznak ki. A háború

mindent elpusztít, ami egykor a civilizációt, a könyörületességet és a megértést jelentette. Az új értékrend új célja egyedül csak az életben maradás. A szereplőkben az író nem jellemeket, hanem magatartástípusokat mutat be. S azt, hogy csak úgy tud életben maradni, ha önzővé válik az ember. A központi figura Fierling Anna markotányosnő, kit mindenki csak Kurázsi mama néven ismer (kurázsi: bátorság merészség). A szerző szándéka szerint könyörtelen, hitvány jellem, akit semmi nem érdekel az üzleten kívül, ki még a háborúból is csak hasznot kíván húzni, s aki anyagi gyarapodása érdekében képes saját gyermekeit is feláldozni. Felfogását egy idézet jellemezi a legjobban: aki boldogulni akar annak "nyelni kell, nyelni kell, nincs más oltalom." Azért áll a háború szolgálatába, hogy el tudja tartani három gyermekét. Sokat tud a háborúról, csak a legfontosabbat nem tudja: az öldöklést, az embertelenséget

nem lehet büntetlenül szolgálni. A közönség mégis képes szívébe zárni Kurázsi mamát. Mert csodálni való életereje, hogy mindig képes mindent újra kezdeni. Három gyermeke van, három apától, egyetlen vagyona az echós szekere, ami a megélhetést biztosítja családja számára. Már az első jelenetben megjósolja gyermekei halálát, mégis mindent kockára tesz a pénzszerzés reményében. Legidősebb fiát szeretné megmenteni a katonasortól, de mégis belépteti a seregbe. Eilif parasztokat ölt meg, s amiért régebben megdicsérték, egy fordulattal később kivégezték. Még anyjától sem tudott elbúcsúzni, mert épp üzleti ügyeit intézte, így azt sem tudta, hogy fia meghalt. Stüsszi túl becsületes, ez okozza a vesztét. Anyja ugyan megmenthetné, de mikor fia holttestét elé viszik, azt is le kell tagadnia, hogy ismeri, így tisztességesen el sem temetheti. Bár Kurázsi mama tette elrettentő, mégis a józan megfontolás vezeti. Mert mi

is lenne a gyermekeivel, ha őt, a családfenntartót letartóztatnák? Lánya sorsában is felelős, hiszen akkor csúfítják el arcát, mikor anyja áruját védi. A lány némasága sokat elárul Brecht pozitív értékekről vallott felfogásáról. Kattrin reakciói azonban nagyon sokat elárulnak a háború kegyetlenségeiről, borzalmáról is. Mikor megtudja, hogy a katonák az éjszaka leple alatt be akarnak venni egy várost, felmászik egy kunyhó tetejére, és dobolni kezd. Nem fél a halálos fenyegetésektől sem, nem hagyja abba, végül lelövik, de a várost sikerül megmentenie. A brechti iróniára jellemző, hogy a város megmenekülése után is hallhatjuk az ágyúdörgést, a háború nem ért véget, Kattrin tette tehát hiábavaló volt. Kurázsi mamát a háború tette ilyenné. A darab nézése közben a befogadó fél rákényszerül arra, hogy végiggondolja: ő mit tenne ilyen helyzetben? Együtt lehet érezni a magára maradt anyával, hiszen az a

kisember látható benne, ki igazi vesztese a háborúnak. Sokat élt, sokat tapasztalt asszony látható a színen, ki többször is tolmácsolja a szerző gondolatait, s ki beszédében éleslátásáról tesz tanúbizonyságot. Az az ember, kinek a győzelemért és a vereségért is nagy árat kell fizetnie. Mikor lánya holttestét látja, összeroppan. Egyedül az tartja benne a lelket, hogy fiát még láthatja, hisz nem tudja róla, hogy már rég halott. Ezért magát fogja a kocsijába, és megint nekivág a kalmárkodásnak. 11.b A nemzet napszámosai Kántorné Engelhardt Anna (Nagyszeben, 1791–Marosvásárhely, 1854. febr 28): színésznő A német anyanyelvű, autodidakta Kántorné Engelhardt Anna pályáját 1809-ben kezdte. Férje Kándor Gerzson komikus volt. Vándorszínészként 1847-ig járta az országot A Pesti Magyar Színháznak, majd a Nemzeti Színháznak nem lett tagja: szerepköréből való kiöregedése egybeesett a romantika stílusváltásával.

Visszavonulása után arisztokraták támogatására szorult. 1851-ben, utolsó fellépésekor a marosvásárhelyi színház pénztárosa volt. A drámai hősnő szerepkörét töltötte be egész pályáján. A „síró-éneklő iskolá”-nak nevezett stílus legkiválóbb képviselője; játékát elmélyült szereptudás, nemes pátosz jellemezte. Szerepeit évtizedeken át megőrizte és csiszolta. Alakításairól külföldi utazók is elismeréssel írtak Jelentős részt vállalt Kisfaludy Károly színpadi sikereiben. FSz Gertrudis (Katona J: Bánk bán, az ősbem.-n is); KÁNTORNÉ ENGELHARDT ANNA Déryné Széppataki Róza (Jászberény, 1793. dec 24–Miskolc, 1872 szept 29): énekes-színésznő, drámafordító. 1810-ben Pesten lett színésznő 1813-ban feleségül ment Déry István színészhez. 1815–1847 között mint vándorszínész az egész országot bejárta 1822-ben sikerrel vendégszerepelt a pesti német színházban. 1837–38-ban a Pesti Magyar

Színház, 1846–47-ben a Nemzeti Színház tagja. 1847-ben visszavonult a színészettől 1869-ben segélyt kapott a Nemzeti Színház Radnótfáy-alapjából, ezért viszonzásul 1869–1872 között megírta emlékiratait. A vándorszínészet sokoldalú primadonnája volt, aki drámai előadásokon a naiva szerepkört játszotta, az operaszínpadokon elsősorban a szopránszólamokat énekelte. Több száz szerep volt repertoárján Déryné alakja a m. vándorszínészet jelképe FSz Melinda (Katona J: Bánk bán, az ősbemutatón); DÉRYNÉ SZÉPPATAKI RÓZA Megyeri Károly; Stand (Tótmegyer, 1799. jan 8–Pest, 1842 dec 12:): színész, drámafordító- és író Művésznevét szülőfaluja nevéből alkotta. A legismertebb vándoregyüttesekkel játszott országszerte 1837– 1842 között megszakításokkal a Pesti Magyar Színház, majd a Nemzeti Színház tagja. A m romantikus színészet nagy, ösztönös tehetsége volt, aki elsőként lépte át alkata szabta

komikusi szerepköre határait. Vígjátéki sikerei mellett hideg, intellektuális intrikusokat alakított (ő volt a Bánk bán ősbem.-ján az első Biberách Számos, csak vázlatosan megírt figurát is sikeresen alakított. Alakját Vörösmarty Mihály két epigrammában (1844), Petőfi Sándor A tintásüveg c. versében (1844) örökítette meg 12 német nyelvből készült drámafordításáról tudunk, közülük hat szövege ismert. Megyeri Károly Jászai Mari; Krippel (Ászár, 1850. febr 24–Bp, 1926 okt 5): színésznő, a legnagyobb magyar tragika Keserves gyermekkor után 1866-ban a Győrből Székesfehérvárra tartó Hubay Gusztáv társ.-a után szökött és kardalos lett. Rövid időn belül fellépett Bényei Istvánnál is, majd 1867-től 1869-ig Molnár György Budai Népszínházában játszott. Ekkor ismerkedett meg Kassai Vidorral, első férjével, akitől azonban csakhamar elvált. 1872-ben a Nemzeti Színház Laborfalvi Róza szerepkörére

szerződtette. Bemutatkozásul a Bánk bán Gertrudisát játszhatta el Nagy része volt a Paulay Ede nevével fémjelzett nemzeti színházi aranykor létrejöttében éppúgy, mint az 1892-es bécsi vendégjáték sikereiben. 1900 ápr-tól mégis egy évadot a Vígszínháznál töltött – 1901-ben azonban Beöthy László visszaszerződtette a Nemzetihez, melynek egyidejűleg örökös tagja lett. 1893–94-ben a SzAk-n drámai gyakorlatot tanított 1909-ben a Petőfi Társaság tiszteletbeli tagjává választották. 1919-ben elsőnek kapta meg a színészek között a Greguss-díjat. Veleszületett tehetségét állandó tanulással fejlesztette Nyelveket tanult és fordításokat is készített. Óriási hatású művész vált belőle, aki utolérhetetlen volt a tragikus szenvedély megszólaltatásában. Kiváló versmondó; leggyakrabban Petőfi Sándor műveit adta elő. Mintegy 300 szerepet játszott el, köztük húsz Shakespeare-hősnőt Nevéhez fűződik a Nemzeti

Színház görög klasszikus sorozatának több kiemelkedő alakítása. JÁSZAI MARI – Medea (Grillparzer) Blaha Lujza; Reindl (Rimaszombat, 1850. szept 8–Bp, 1926 jan 18): színésznő, népszínműénekes, „a nemzet csalogánya”. Színészcsaládban született 1864 közepétől a budai Népszínházban lépett fel. Innen került Szabadkára, hol megismerkedett első férjével, Blaha János karmesterrel, aki zenei továbbképzését biztosította. 1866-ban szerződött Debrecenbe. Itt indult karrierje, melynek első fontos állomásaként 1871-ben a Nemzeti Színház népszínmű-, operett- és operaénekesnek szerződtette. Ekkor már özvegy volt, de élete végéig viselte első férje nevét hálája jeléül. 1875-ben átszerződött az újonnan megnyílt pesti Népszínházhoz, melynek 1901-ig volt tagja. 1883-ban színházával együtt diadallal szerepelt a bécsi Theater an der Wienben. 1884-ben Feleky Miklós várszínházi társ.-ának volt a tagja Neve

összeforrt a népszínművel Szinte egyedülálló jelenség a színháztörténetben, hogy egy színésznő ennyire meghatározzon egy műfajt, ugyanakkor egyénisége akadályozója is legyen fejlődésének, mert később csak a közönség igényeit akarták kielégíteni a személyéhez kapcsolódó darabok népszerűsítésében. A népszínmű mellett vezető alakja lett a hazai operettművészetnek is. Tehetsége, muzikalitása, könnyed, természetes, érzelemgazdag játéka magával ragadta a közönséget. Kortársai dícsérték humorérzékét is A népdalok kedves, egyszerű előadása tette „a nemzet csalogányá”-vá. Nagy szerepe volt a polgárság magyarosodásában is. 1900-ban koronás aranykereszttel tüntették ki; 1901-ben a Nemzeti Színház örökös tagja lett. FSz Rózsi (Szigligeti E: Csikós); Julcsa (Szigligeti E.: Szökött katona); Siebel (Gounod: Faust); Hübscher Kata (Sardou: Szókimondó asszonyság); Játszott A tánc (1901) és A nagymama

(1916) c. korai m filmekben. BLAHA LUJZA – Jucika (Vidor P.: A vörös sapka)