Irodalom | Középiskola » Madách Imre - Az ember tragédiája

Madách Imre - Az ember tragédiája Madách Imre 1859 februárja és 1860 márciusa között írta „Az ember tragédiáját”. A kéziratot elküldte Arany Jánosnak, aki néhány sor elolvasása után silány Faust-utánzatnak véve félretette. Később továbbolvasta és belátta, hogy ítélete elhamarkodott volt Megállapította, hogy a mű szerkezeti és gondolati felépítése hibátlan, de úgy vélte, verselése és nyelvezet helyenként javításra szorul. Arany javaslatot tett arra, hogy a mű megjelenjen a Kisfaludy Társaság kiadásában, és felajánlotta közben járását, ill. feltüntette módosítási javaslatait Madách elfogadta Arany segítségét, szövegszerű javaslatait többnyire méltányolta. Így „Az ember tragédiája” ebben a javított változatban került kiadásra. (1862 jan) Madách műve a romantikus világdrámák vagy emberiségköltemények sorába illeszkedő alkotás. Többek között Goethe „Faustjával”, valamint Vörösmarty

„Csongor és Tündéjével” tart szoros rokonságot. A műben a bibliai Teremtéstörténet, ill a Bűneset újraírása, valamint annak a lehetőségnek a kiaknázása, hogy az első emberpár, Ádám és Éva különféle szerepekben léphetnek elénk. A romantikus drámai költemények az ókori rítusokhoz, valamint a középkori drámahagyományhoz kapcsolódnak. Ezekben a darabokban az e világi szinten elhelyezkedő ember mellett a tapasztalaton túli szféra alakjai (Isten és a sátán) is megjelentek, és rendszerint az ember lelkéért folytattak küzdelmet. A középkori dráma világképe vallási meghatározottságú volt, a romantikus világdrámában a vallási meghatározottság helyére történelem-, lét- és/vagy erkölcsbecsületi meghatározottság lépett. Így a tragédia világát két, egymással hierarchikus viszonyban lévő világszint szervezi, ezért nevezhetjük Madách művét kétszintes drámának. A mű az emberi lét alapvető kérdéseire

keresi a választ. Arra, hogy határozható meg (meghatározható-e) az ember helye a világban, mi adhat létének célt és értelmet. Létezik-e szabad akarat, és ha igen, miben áll az embernek a döntési szabadsága? Választhat-e tetteivel bűn és erény között? Továbbá, meddig terjed szabadságának határa, és mi az, ami már nem tartozik az emberi illetékesség körébe? „Az ember tragédiája” egyszerre mutatja be a különböző műnemek jellemzőit. A mítosz elbeszélésrendjére utaló történetben az epikusság jelenlétére figyelhet fel az olvasó (a nyelviség, a szövegben megmutatkozó költőiség előtérbe kerülése). A mű egyes jelenetei csak lazán függnek össze, sem időben, sem térben nem kapcsolódnak közvetlenül, folyamatosan egymáshoz. A szerkezet egységét a központi helyzetbe állított drámai hős teremti meg. A szereplők nem drámai értelemben vett jellemek, hanem allegorikus alakok, 1-1 eszme, gondolat megtestesítői. Így

az Úr a ’főjó’, Lucifer a ’tagadás’, Ádám a ’küzdés’, Éva a ’szeretet’ megtestesülései. Ezek a jellemző vonások a líraiság és a filozofikusság (Kant) jelenlétére utal. Ezzel szemben a drámaiság sajátosságait őrzi a megjeleníthető cselekvéssor, amely dialógusokkal és monológokkal halad előre. A kevert műnemiség ilyen sajátosságait felmutató alkotásokat drámai költeményeknek nevezzük. A mű cselekménye két szálon bomlik ki. Az egyik cselekményszál az Úr és Lucifer vitájának történetét viszi színre, a másik Ádám férfivá érésének történetét. Az Úr és Lucifer vitája azonban csak a földi szférában dőlhet el, perükben Ádámot hívják „döntőbíróul”. Bár ebben a vonatkozásban Ádám szerepe alárendelt, eszköz jellegű, a „döntés” feladata felnőttet, férfit kíván. Így fonódik össze a két cselekményszál „Az ember tragédiája” 15 színre tagolódik. A felosztás

keretszíneket (1-3, 15) és álomszíneket (4-14.) különít el Az 1 és 2 keretszín helyszíne a tapasztalaton túli, normaadó szféra. Az álomszínek színtere a Föld (valójában Ádám tudata), ez a normakövető szint A földi Madách Imre – Az ember tragédiája 1 színek során kiterjed az űrre is (13.) A Madách által jelzett színfelosztás a helyszíneket tekintve valójában kevesebb 15nél, hiszen két szín ismétlődik. (Pálmafás vidék, Prága) Az ismétlődéseknek fontos szerepük van. A 3 és 15 szín Ádám álmát fogja közre, melyben Lucifer vezetésével végigéli az emberiség történelmét és saját léttörténetét. A 8 és 10 szín által közre fogott párizsi szín pedig Ádám saját Lucifer nélküli álma (álom az álomban). Lucifernek a londoni színben elhangzó első mondata azonban arra figyelmeztetheti a befogadót, hogy a lázadó főangyal ismerője Ádám saját álmának. A párizsi színt két aránnyal is kiemeli

Madách. Ha ugyanis a mű egészét tekintjük, épp az aranymetszés (2/3-1/3) szabályai szerinti helyen található. Ha viszont az álomszíneket veszzük figyelembe, akkor a felező pontban helyezkedik el. Arra hívhatja fel az olvasó figyelmét, hogy a párizsi színnek tartalmi szempontból is kiemelt szerepe van. Ez az egyetlen szín, melynek pozitív kicsengését a folytatódó prágai szín sem írja felül. Az időviszonyok is osztottak. A mennyekhez a végtelen idő tartozik A drámai cselekmény indulásának konkrét ideje a teremtés befejezésének mozzanata. Az emberpár létéhez mitikus idő kapcsolódik. A földi szférában viszont véges idő érvényesül, hiszen a Paradicsomban az első emberpár nem ehetett a halhatatlanság fájának gyümölcséből. Ádámnak szembe kell néznie létének múlandóságával, ebből fakadnak az életcéljára, értelmére, ill. a történelem fejlődésére vonatkozó kérdései. A mű szereplői közül az Úr, az angyalok

kara, a főangyalok, ill. a lázadó Lucifer is a normaadó szférához tartozik. Ádám és Éva pedig a földi, normakövető szint képviselői A normakövető szint szereplői csak az égi szférához, vagyis az Úrhoz és Luciferhez való viszonyukban jellemezhetők. Ádám a teremtés legnagyszerűbb eredménye (a teremtett anyag, amely képes az öntudatra). Ha Lucifer az Urat, ill a teremtést tagadja, ezt csak Ádámon keresztül teheti. Ádámnak Lucifer vezetésére bízva magát saját lábára kell állni, és tapasztalatot kell szerezni, mert csak így térhet vissza a hithez. Az álomszínek felépítése hasonló. A középpontban mindig egy Ádám által az előző színben megfogalmazott eszme megvalósult formája áll. A megvalósulás azonban Ádámot arra ébreszti rá, hogy az eszme a megvalósulás során elkorcsosul. Csalódik, ám csalódásait újabb eszme megfogalmazása követi. Lucifer rendszerint előre jelzi Ádám későbbi tapasztalatait,

kiábrándulásait. Ádám a konstantinápolyi színig tevékeny részese a színeknek, szerepekben lép elénk. A bizánci szín végén azonban megfogalmazza, hogy nem kíván többé cselekvő formálója lenni történelmének, és a szemlélődés magatartásába helyezkedik. A csalódások és a kiábrándulások nyomán 3 kísérletet tesz a világból való kivonulásra: az ifjú Ádám a kéjbe (Róma), az érett férfiú a tudományokba (Prága) menekül, az idős az űrjelenetben arra tesz kísérletet, hogy anyagbeli kötöttségétől megszabadulva a lélek tiszta állapotába (halálba) lépjen át. Az álomszínekből hiányzik az Úr, csak Éva homályos paradicsomi emlékei jelzi jelenlétét. Az Úr Lucifert is a teremtett világrészének, tehát neki alárendelt erőnek tekinti. Lucifer ugyanakkor az Úrral való egyenrangúságát, kiegészítően ellentétes voltát állítja, és önmagát a teremtésben részes erőnek tünteti fel. A 15 színből visszatekintve

úgy tűnik, Lucifer 1 színbeli állítása nem felel meg a valóságnak. Fontos mozzanat, hogy az Úr nem semmisíti meg a lázadó főangyalt, és ezzel elismeri a tagadásnak, mint az egyik normaképző elvnek a szerepét a világ működésében. Míg Ádám a férfi, a tudás, a tapasztalás, az értelem, addig Éva a nő, a sejtés, az érzelem. Ádám és Éva együtt az első emberpár. Éva nem részese, csak szereplője Ádám álmának Ő az, aki nem csak a 3. színben, de az álomszínekben is „emlékszik” a teljességet jelentő mennyre Ez azt jelenti, hogy mély, ösztönös kapcsolat fűzi az Úrhoz. Éva szerepe Ádám életében és álmában is kettős. Az álomban hol támasz, hol szerelmi kalandokba bonyolódó feleség, hol elcsábítható polgárlány. A jóhoz és a rosszhoz egyaránt kapcsolódó figurája a párizsi színben megkettőződve jelenik meg (márkinő és pórlány), a londoni szín haláltánc víziójának a végén Madách Imre – Az ember

tragédiája 2 viszont „glóriával” átlépi a „tátongó mélységet”. (E színben ismeri fel Ádám) Lénye kettősségét az is jelzi, hogy a 2. színben gyakorlatilag Lucifert segíti Ádám meggyőzésében, vagyis bűnre csábít. A 15 színben meghatározó szerepe van abban, hogy Ádám feladja önpusztító tervét és megtér az Úrhoz. Az áldott állapotának bejelentése az emberiség tényleges történetének kezdetét jelenti, vagyis beteljesíti a jövőt. A nő tehát a születés, az élet minisztériumát őrzi, ezért válthatja meg a férfit a haláltól és vezetheti vissza a hithez. Az Úrhoz való bensőséges viszonya azt is jelentheti, hogy maga a fogantatás az isteni kegyelem megnyilvánulása. A 3. és 15 szín hangsúlyos A 3 színben fogalmazza meg először Ádám a kérdéseit, itt még Luciferhez intézi őket. A 15 színben Ádám visszatér az Úrhoz, kérdéseit immár Teremtőjéhez intézi. E kérdésekre a zárlatban az Úr

nézőpontjából fogalmazódik válasz Mivel a 3. és a 15 szín tapasztalaton túli és az e világi szint érintkezési pontját jelöli, továbbá Ádám fizikailag (testben) álmodja végig az emberiségnek, Lucifer értelmezésén alapuló történetét, a tragédia a két világszint határán játszódik. Ádám a 15. színben intézi kérdéseit az Úrhoz Azért itt, a mű végén, mert eddigre tapasztalata és tudása alapján képessé válik a lét- és történelemfilozófiai kérdések pontos megfogalmazására. Ádám első kérdése a múlandóságra vonatkozik (érdemes-e küzdeni egész életen át?). A második az emberiség történelmének irányát, a fejlődéselvűség és a ciklikusság problémáját helyezi előtérbe (képes-e az emberiség a történelemben az isteni teremető gesztussal mérhető tökéletesség megközelítésére?). A harmadik kérdés arra vonatkozik, hogy a történelem formálásában mi a szerepe az egyénnek. Az Úr mindössze

küzdésre és bizakodásra szólítja fel az embert, és ezzel a választ a tudás helyett a hit világába helyezi. Úgy véli, ha az ember tudná a választ, nem küzdene, nem lenne értelme szenvednie. Madách végül nem létkérdésekre és történelembölcseleti irányokra helyezte a hangsúlyt, hanem az ember etikai döntését helyezte a középpontba. Ádám negyedik kérdése önmagára vonatkozik (honnan tudja majd, hogy mit kell tennie?) Az angyali kórus arról biztosítja Ádámot, hogy szabadon választhat. Ugyanakkor az etikus cselekvésnek a belső erkölcsi törvényből (lelkiismeret) kell fakadnia, tekintet nélkül jutalmára, akár e világban, akár a másikon. Mint minden irodalmi alkotásnak, „Az ember tragédiájának” is annyiféle olvasata lehetséges, ahányan és ahányszor elolvasták e remekművet. Az irodalomtudósaink is számtalanszor kísérelték meg értelmezését. A fenti értelmezés csupán csak egy lehetséges olvasat a sok közül.

Vannak olyan megközelítések, melyek úgy vélik, hogy Hegel filozófiai rendszere szintén jelentős hatás gyakorolt Madách művére. Hegeli filozófia: az ellentétek nyomán valósul meg a fejlődés a világban, s maga a történelem szakaszosan fejlődik, minden szakaszhoz 1-1 eszmény tartozik. Ideális esetben az emberek célokat tűznek ki maguk elé, és ezeket el is érik. Szerintük az álomszínek a szabadságeszme különféle megvalósulási lehetőségeit járják körül. E szerint Ádám mindig megfogalmazója egy eszmének, majd mikor egy eszme megvalósul, önértékének ellentétébe csap át. Ekkor Ádám csalódik, kiábrándul, majd tapasztalatait is felhasználva új eszét fogalmaz. (Az egyre összetettebb eszmék a párizsi színig fejlődni látszanak, majd hanyatlani kezdenek.) Egyesek szerint a tézis – antitézis – szintézis az Úr és Lucifer viszonylatában is felismerhető. Így a teremtés előtti állapot értelmezhető tézisként, melyre a

teremtés antitézise válaszol. A teremtés luciferi tagadásának gesztusa pedig az ember és Isten kapcsolatát újra alkotó szintézishez vezet. Az Úr és az ember kapcsolatában tézisnek tekinthető az Úr teremtő gesztusa. Antitézisnek az ember lázadása Szintézisnek pedig a 15 színbeli kiegyenlítődés az Úr és az ember viszonyában. E szerint Ádám visszatalál a hithez, de megtartja viszonylagos önállóságát. Madách Imre – Az ember tragédiája 3