Irodalom | Tanulmányok, esszék » Kosztolányi Dezső élete, Boldog, szomorú dal, Halotti beszéd, Hajnali részegség, Édes Anna című műveinek elemzése

Alapadatok

Év, oldalszám:2006, 9 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:593

Feltöltve:2010. február 27.

Méret:95 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

11110 Yflesh 2011. március 06.
  Ez nagyon jól ki van dolgozva

Tartalmi kivonat

Kosztolányi Dezső élete,Boldog,szomorú dal, Halotti beszéd, Hajnali részegség, Édes Anna c. műveinek elemzése 1. Kosztolányi Dezső életének legfontosabb jellemzői: a) Pályája, életútja:  Született: 1885. március 29,Szabadka  Édesapja: Kosztolányi Árpád- gimnáziumi tanár, később igazgató  Édesanyja: Brenner Euláli  Iskolái:  Tíz éves koráig betegeskedett, asztma gyötörte, ezért otthon végezte tanulmányait Kosztolányi Ágoston (nagyapja) tanításával  Gimnáziumi tanulmányait Szabadkán kezdte, magántanulóként fejezte be Irodalmi érdeklődésé kialakult gimnáziumi évei alatt  1903 – bölcsészhallgató Budapesten (magyar-német szak), Négyesyszemináriumára is járt Babitscsal és Juhász Gyulával  újságírás: Bácskai Hírlap, Szeged és Vidéke  1904-ben a bécsi egyetemen filozófiai előadásokat hallgatott Egyetemi tanulmányait nem fejezte be  1906-Budapesti Napló versrovatának vezetője

 1907- Négy fal között megjelenése Ady bírálata Kosztolányi új kötetéről  1908 - Boszorkányos esték novellás kötet  A freudi pszichológia hatása, szélsőséges élethelyzetek  1908-a Nyugat munkatársa  1908-1910 – között sokat utazott, Európa országaival ismerkedett meg  1910 - A szegény kisgyermek panaszai– ciklus Mint aki a sínek közé esett, Mostan színes tintákról., A rút varangyot  Szereplíra, gyermekkori emlékek rapszodikus egymásutánja, rezignált mélabú; impresszionizmus, szecesszió, expresszionizmus hatása  1912 - Kártya – ciklus  Témái: a modern nagyvárosi élet, az egyén  1912 – Mágia - kötete Kösöntyű  1913: házasságot kötött Harmos Ilona színésznővel  1914-től: első vh. rettegéssel töltötte el, lesújtotta felmentés a katonai szolgálat alól szívpanaszai miatt  1914 - Lánc lánc eszterlánc  1915 – Megszületik Ádám nevű fia  a

háború alatt (a nehezebb megélhetés miatt is) bámulatos munkabírással dolgozott  1915 – Öcsém  1916 - Bűbájosok  1916 – Mák  1918 - Káin  1919-bírálat Ady költészetéről a Toll c. folyóiratban, válság  1919-től az Új Nemzedék c. napilap munkatársa, támadások  1920 - Kenyér és bor Boldog, szomorú dal                    1921 – a Pesti Hírlap munkatársai közé lépett 1922 - Nero, a véres költő 1924 – A bús férfi panaszai a húszas évek legzseniálisabb alkotásai a regények 1924 – Pacsirta 1925 - Aranysárkány  A lélek homályos mélyeinek feltárása, lélekelemzés, a pszichoanalízis hatása (Freud, Ferenczi) 1926 – Édes Anna A regények írása idején észrevehető átalakulás kezdődött el Kosztolányi művészetében, elsősorban lírájában 1928 - Meztelenül  Új témák: a védtelen, kiszolgáltatott emberek lelki

reflexei, csalódásai. Formai egyszerűsödés, szabad versek 1930 - Zsivajgó természet 1925-33 – Esti Kornél 1933-ban jelentkeztek betegségének első tünetei (ínydaganat) 1934-ben végezték el első műtét, a seb azonban nem gyógyult meg, fájdalmai növekedtek Összesen kilenc műtéten esett át, hangját ideiglenesen elvesztette, s végül mesterségesen táplálták 1935 – Számadás  Tartalmi elmélyülés, formai érettség, drámaiság: a halálközelségben megfogalmazott gondolatok az élet szépségéről, értékeiről, az emberi méltóságról 1935-ben megismerkedett Radákovich Máriával, kései szerelmével, élete utolsó ajándéka 1936 - Tengerszem – elbeszélő költemény 1936-ban egészségi állapota gyorsan rosszabbodott 1936. november 3 halála b) Kötetei, művei csoportosítása:  Lírai kötetei, művei:  Négy fal között (1907)  A szegény kisgyermek panaszai (1910) – ciklus Mint aki a sínek közé esett, Mostan

színes tintákról., A rút varangyot  Szereplíra, gyermekkori emlékek rapszodikus egymásutánja, rezignált mélabú; impresszionizmus, szecesszió, expresszionizmus hatása  Kártya (1912) – ciklus  Témái: a modern nagyvárosi élet, az egyén  Mágia (1912) Kösöntyű  Bánat, halálkultusz, dekadencia  Lánc lánc eszterlánc (1914) Tinta (1916) – rajzok  Mák (1916)  Kenyér és bor (1920) Boldog, szomorú dal  A bús férfi panaszai (1924)  Meztelenül (1928)  Új témák: a védtelen, kiszolgáltatott emberek lelki reflexei, csalódásai. Formai egyszerűsödés, szabad versek  Zsivajgó természet (1930)  Számadás (1935) Számadás, Ilona, Vörös hervadás, Őszi reggeli, Negyven pillanatkép, Marcus Aurelius, A vad kovács, Halotti beszéd Hajnali részegség  Tartalmi elmélyülés, formai érettség, drámaiság: a halálközelségben megfogalmazott gondolatok az élet szépségéről,

értékeiről, az emberi méltóságról Epikus művei, kötetei:  Boszorkányos esték (1908) novellás kötet  A freudi pszichológia hatása, szélsőséges élethelyzetek  Öcsém (1915) Bűbájosok (1916)  Káin (1918)  Nero, a véres költő (1922)  Pacsirta (1924)  Aranysárkány (1925)  A lélek homályos mélyeinek feltárása, lélekelemzés, a pszichoanalízis hatása (Freud, Ferenczi)  Édes Anna (1926)  Esti Kornél-novellák (1925-1933)  Tengerszem (1936) – elbeszélő Költemény 2. Néhány Kosztolányi mű elemzése:  Kenyér és bor Boldog, szomorú dal  A kenyér és bor kötetében jelent meg 1920-ban  Kosztolányi pályája középső szakaszában írta meg pályaszakaszának legkiemelkedőbb teljesítménye  Létösszegző vers: számba veszi, hogy mi az amit megkapott, elért az életében  Címe: különös, ellentmondásos  Utal a vers tartalmának ellentmondásosságára  A hiány, a

megoldatlanság érzetét kelti bennünk  Szerkezeti felépítése: 1. szerkezeti egység: Leltárszerűen katalogizálja elért javait: Európai, illetve a magyar kultúra hagyományos bőségszimbólumai (karácsonyi-újévi ünnepkörhöz kapcsolódó mák és dió, kenyér és bor) Berzsenyi Osztályrészem című költeményének elemeire utal       2. szerkezeti egység: Számba veszi a javak készletét és kifejezi hiányérzetét  a két rész között ellentétes viszony van Rímelése: ironikus hatást kelt Pl.: Feleségem-eleségem, jó takaróm – jót-akaróm, kincs – nincs Ritmusa: időmértékes verselésű  Jókedvet, könnyed vidámságot sejtet Az elért sikerek felsorolása elégedettséget fejez ki  „van” szó ismétlésével juttatja kifejezésre De! a második részben kifejezi hiányérzetét „kincs - nincs” „kincs”: a költő nem határozza, meg pontos tartalmát  ő se tudja, hogy mi az, ami

hiányzik az életéből, csak érzi, hogy valami hiányzik a mű végkicsengése: a költő mérlege negatívan zárul, mivel nincs meg az, amire vágyott; a teljesebb, gazdagabb léte Hasonló mű: Berzsenyi- Osztályrészem (számvetés) Nyilvánvalóvá válhat számunkra az utalás szerepe, gondolati párhuzama: az elfordulás az ifjúkori vágyaktól, a megállapodottság higgadt nyugalmának és lelki békéjének igénye, valamint az ehhez társuló, gyötrő hiányérzete  Számadás Halotti beszéd  A Számadás kötetében jelent meg 1935-ben  A költő ezen korszakában keletkezett még:a Hajnali részegség, a Marcus Aurelius, a Szeptemberi áhítat, az Ének a semmiről című művei  Címe: az első szövegemlékünket, a Halotti beszéd és könyörgés című művet idézi De! Itt a közös emberi sors helyett, az ember egyszeriségét, egyediségét és megismételhetetlenségét állítja  Központi témája: Minden ember halandó Minden

ember egyedi példány Minden emberi élet egyszeri, megismételhetetlen  A halott élő alakját apró, jelentéktelen, hétköznapi mozaikokból rakja össze  Az idő végtelenségére és az ezzel szemben megnyilvánuló végtelenségére utal: „nagy időn”, „jövőben”  „soha”  Az ellentét – a konkrét és az általános szembeállítása - az elhunyt életének bemutatásában is megnyilvánul  A költemény alapmotívuma: „bármikor – bárhol – bárki” gondolata  Hiányzik a konkrét idő  Hiányzik a konkrét helyszín  nem tudjuk meg, hogy az akit temetnek férfi volt-e vagy nő, fiatal volt-e vagy öreg  A költő az ember megismételhetetlen és egyedi voltát a „Nem élt belőle több és most sem él, s mint fán se nő egyforma két levél” hasonlattal érzékelteti  A kincstár- metafora az élet értékét hangsúlyozza  ez a fogalom a Boldog, szomorú dal befejező részéhez kapcsolódik, mivel itt

választ kapunk arra, hogy mi az a kincs, amire vágyott  A verszáró része: „hol volt, hol nem volt” mesei fordulatot alkalmazza De! Itt az elhunyt személyét általánossá teszi, kiterjeszti a többi emberre is  minden ember halandó Hajnali részegség  A Számadás című kötetében jelent meg 1935-ben  Címe: részegség rácsodálkozás Oka: felfedezés  Ritmusa: időmértékes verselésű  Rímelése: rendszertelenül váltják egymást a páros, a kereszt-, az ölelkező és bokorrímek  izgatottságot sugall a rímelése és a ritmusa is  Beszédhelyzete: egy képzeletbeli bizalmas baráthoz való odafordulás intim beszédhelyzetben ez indítja meg a töprengő gondolkodás folyamatát  Szerkezeti felépítése: 1. szerkezeti egység:  Kiábrándító leírás  Az álmatlanság gyötörte elbeszélő figyelme önmagáról a többi emberre terelődik Taszító, kiüresedett létet, az emberek szánandó sorsát látja

 Kiszolgáltatottságot, elgépiesedést, ürességet sugall 2. szerkezeti egység:  Megváltozik a szemlélődés iránya a „de” kötőszót követően  a földivel szemben az égire siklik a tekintet  Megkezdődik az ámulat  A hétköznapi, szürke, kiábrándító léttel szembekerül az égi, ünnepi létezés misztikus szépsége  A felnőtt átlép a gyermekkor védett s a végső kérdésekre még nem gondoló biztonságba  a gyermek lesz a lírai narrátor  A látomás középpontjában egy farsangi bál-éj vége, a vendégek hazafelé készülődése kerül, a házigazda elbúcsúzik a bál vendégeitől 3. szerkezeti egység:  A költeménygondolkodó hőse visszahull a felnőttség sivár világába  Az új élmény szemszögéből kudarcnak, értelmetlennek, kisiklásnak érzi lenti, robotoló életét  Szomorúan állapítja meg, hogy csak most, a halál közelében küzdött ki magának azt a felismerést, hogy maga a létezés

csodálatos, s az életnek mégiscsak van értelme 4. szerkezeti egység:  Ismét a bizalmas barátjához fordul  Meggyónja ellentmondó érzéseit, lelki megrendültségét  A vallomásban egyszerre van jelen az önfeledt boldogság és a közeli elmúlás tragikus boldogtalansága  Egymásba fonódik a racionálisan gondolkodó felnőtt magatartása a csodákban hívő gyermek ámulatával: a vers lírai hőse önmagát a korábbi látomás vendégei közé sorolja, s őt is elbúcsúztatja az a „házigazda”, az az ismeretlen Úr, akinek eddig a vendégszeretetét élvezte  Megtalálja a kincset, amelyet a Boldog, szomorú dalban nem talált  a kincs maga az élet  Logikai rendszerei:  Térbeliség: szoba utca  égbolt  Ellentét: zárt tér: szoba  végtelenség: égbolt Nappal  éjszaka Köznapi élet  csoda Édes Anna I. Kosztolányi az epikus író: 1.Novelláskötetei: Boszorkányos esték, Bolondok, Beteg lelkek,

Mécs, Esti Kornél (1925-1933) 2. Regényei: a) Nero, a véres költő (1922) b) Pacsirta (1924) c) Aranysárkány (1925) d) Édes Anna (1926) 3. Regényeinek általános jellemzői: a) mélylélektani érdeklődés (Sigmund Freud, Ferenczi Sándor), a figyelem középpontjában a lélek tudattalan tartalmai, b) a tudattalan feltárására is alkalmas elbeszélői hang, c) a nézőpontok rögzítet lensége, a külső és a belső nézőpontok váltogatása, d) gyakran az olvasóra háruló értelmezés és értékelés. II. Édes Anna: 1. A regény keretes szerkezete, a keret szerepe és értelmezése: a) az idő körvonalai b) viszonylagosság, a cselekvés és a szándék összhangjának relatív értelmezése, értékelése 2. A cselekmény ideje és tere a) Anna sorsa és az adott történelmi helyzet (időszakhoz kötött és kötetlen volta) b) Zárt tér, egy bérház, ill. azon belül egy lakás, - a külső történések jelzésszerű elbeszélése 3. A mű szereplői,

csoportosításuk társadalmi rangjuk szerint a) a cselédek alaptípusai b) Anna és a többi cseléd 4. Édes Anna alakja a) a címszereplő megjelenésének késleltetése, feszültségkeltés, a várakozás növelése b) Anna külső megjelenése c) Anna személyiségjegyeinek bemutatása – gondolatok helyett érzetek – a történések tudatos megfogalmazása helyett ösztönmozgások – artikulált beszéd helyett cselekedetek d) Anna viszonya – a múlthoz és a jelenhez – Vizyékhez – Vizyék baráti társaságához – cselédtársaihoz – Patikárius Jancsihoz e) A környezet viszonya Annához f) A „tökéletes cseléd” – munka, automataszerű működés – a konfliktusok hiánya g) A lázálomban felbukkanó tudattalan világ szimbólumai 5. A gyilkossághoz vezető tudattalan út fokozatai a) árvasága, magánya b) megaláztatásai, amelyeket ő maga sem fogalmaz meg tudatosan (csomagja, piskóta, gesztenye, sikertelen férjhez menési kísérlete,

csók stb.) c) mellőzöttség az eddig kialakított „birodalmában” (az estély) 6. A gyilkosságot követő értetlenség a) az olvasóban b) Anna környezetében c) Moviszter, a humánum képviselője, az író értékszemléletének kifejezője 7. Az író vallomása saját művének szándékáról: „Nincsen szociális következtetés, csak emberség van, csak jóság van, csak egyéni szeretet van” 8. A regény mottójának (Circumdederunt me) értelmezése a külső és belső események ismeretében: Katolikus temetései ének kezdete, könyörgés az elhunyt lelkéért (azaz Anna lelkéért szóló könyörgés), a keresztény irgalom, mint feltétlen és egyedüli érték III. A Kosztolányi által teremtett magyar prózaírói hagyományok későbbi követői: Márai Sándor, Ottlik Géza, Esterházy Péter)  A szegény kisgyermek panaszai  Emlékeket elevenít fel  Az emlékeket 1-1 kis versben fogalmazza meg  A versek együttesen egy ciklust alkotnak

 A szereplíra sajátos megvalósulása jellemzi Mint aki a sínek közé esett  A versfüzér legelső darabja  megfogalmazza a versciklus témáját  Érzi a halál közeledését  az ember a halál közeledtében végigéli múltját  A halálfélelem metafora végigvonul az egész műn  Az visszaemlékezés pozitív és negatív tartalmú  Felnőttként máshogy éli át az eseményeket  átértékelődnek az események, mivel felnőttként már tapasztaltabb, mint gyerekkorában A rút varangyot véresen megöltük  Egy ambivalens érzés fogalmazódik meg a versben: gyilkosság  Erőfitogtatás  Az ölés kéjét éli át  Pszichoanalízis  fajfenntartó ösztön (szex)  Létfenntartó ösztön (erőszak, gyilkosság)  Felnőtt a békában  1 anyát lát, akinek porontyai vannak Gyerek a békában  1 csúnya, jelentéktelen állatot lát  Kettősség!  Csúnya béka de! Szépen kidolgozott a bőre 

Törpegyilkosság: kicsi gyerekbe megbújó gyilkos ösztön ebben fogalmazódik meg Mostan színes tintákról álmodom  A címsor önálló szavakba kerülve azt az illúziót kelti, mintha valami nagyon fontosat tartalmazna a közlés De! A gyermek nem magyaráz, csak kijelenti, hogy színes tintákról álmodik, s a legszebb a sárga  Felsorolja a színek árnyalatait, a tinták elképzelt színskáláját (a fekete kivételével)  A vágy nyugtalanságát, fölerősödését a sodró halmozások, a számneves túlzások és az „és” szó gyakorisága érzékelteti  A gyermek világa: érzelmekkel teli, értéktelített Felnőtt világa: szürke az életet szürkének színtelennek látja  Impresszionista vonások:  Szinesztézia  Pasztellszínek  Hasonló: Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem  Esti Kornél  a novellák különböző történetek, de mindegyik főszereplője Esti Kornél 18. fejezet  záró novella  témája: látszatra egy

mindennapi dologról van szóutazásról  Esti Kornél  Kosztolányi alteregója  Magáról szól  Alapmetafora: az élet nem más, mint egy utazás  Erre építi rá az egész elbeszélést  Felépítése: Várakozás  Felszállás (belekerülnek egy közösségbe)  Küzdelem (fölférjen, beljebb kerüljön) – az élet nem más, mint egy küzdelem, mindenki egy pozíciót akar elérni, ami a képességeinek megfelel  Emberi kapcsolatok részéve válik  Külső hang: „végállomás”  Kiszállás – amikor már beilleszkedik, jól érzi magát