Biológia | Középiskola » Biológia tételek, 2001

Alapadatok

Év, oldalszám:2001, 22 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:1317

Feltöltve:2004. június 03.

Méret:111 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!


Tartalmi kivonat

Biológia tételek 2001 01 - Környezet és tűrőképesség Az élővilág egyedei nem egyenletesen oszlanak el a földön, hanem élőhelyeiken kisebb-nagyobb csoportosulásokba tömörülve találhatók. A legegyszerűbb közösségben azonos fajú egyedek élnek együtt. Ezt populációnak nevezzük Az ebben élő egyedek egymás között szaporodnak, így a populáció fennmarad. Természetes körülmények között a különböző fajok populációi egymással szoros kapcsolatban, társulásban élnek. A társulást alkotó populációk együttélése nem véletlen csoportosulás. Az egyes populációk csak meghatározott környezeti feltételek között képes fennmaradni. Így választódnak ki Ilyen társulás hazánkban a bükkös erdő, amelyben bükk mellett, erre az erdőtípusra jellemző többi növényfaj és állatfaj populációit is megtaláljuk. A földrajzi övekre jellemző éghajlatot együttesen alakítják ki a Föld felszínére jutó napenergia mennyisége, a

sugárzást felfogó felszín sajátosságai, és a helyi hatásokat módosító lég- és tengeráramlások. A társulások az éghajlati övekhez igazodva övezetesen rendeződik el. Ez a zonalitás A társulások zonálisan elhelyezkedő, egész kontinensekre kiterjedő nagy egységei a biomok. Az élővilág szerveződésének ezt az egész földi életet átfogó, legmagasabb szintjét bioszférának nevezzük. Az élőlények meghatározható felépítésű és működésű közösségeket alkotnak. Ezek egymásra épülő szerveződési szintek a populáció, a társulás, a biom ill. a bioszféra Ezeket az egyed feletti szerveződési szintnek nevezzük. Az élőlények közösségei egy adott földrajzi térben, az élőhelyen élnek. Az illető közösséget számos hatás érheti, például a hőmérséklet ingadozása, a változó fény- és talajviszonyok, vagy a környező élővilág összetételének megváltozása. Ezek a hatások természetesen eltérő módon

érintik a különböző fajok közösségeit. Az élőlények közösségeire az élőhelyen ható tényezők összességét környezetnek nevezzük. A környezeti tényezők jellemző tulajdonsága a folytonos változás A mi földrajzi övünkbe például a levegő hőmérséklete napkelettől kora délutánig növekszik, azután folyamatosan csökkenve közvetlenül napkelte után éri el a legalacsonyabb értékét. Az év folyamán is állandó változást tapasztalunk, január a leghidegebb és július a legmelegebb hónap. A környezeti tényezők térbeli változásai is jól észlelhetők A forró öv tájara a nagyon magas hőmérséklet a jellemző addig a sarok felé haladva a hőmérséklet egyre csökken. Hasonló jelenség figyelhető meg a hegyvidékek különböző magassági szintjein. Egy adott faj populációja hogyan tud a változó környezethez alkalmazkodni ill. hogyan reagál a környezeti változásokhoz azt a tűrőképessége mutatja meg. A különböző

fajok populációi azonos tényezőkre, más és más tűrőképességet mutatnak. Az optimum tartomány az egyedek leggyakoribb előfordulása jelzi. Vannak fajok, amelyek a környezeti tényezők értékeinek megváltozását tág határok között is elviselik. Ezek a tágtűrésű fajok (pl vándorpatkány) Más fajok viszont csupán kismértékű ingadozást viselik el. Ezek a szűktűrésű fajok (pl: a korall) 02 - A fény, mint környezeti tényező A bioszféra számára egyedüli energiaforrás a Nap sugárzása, amely különböző hullámhosszúságú sugarak formájában éri el a Földet. Ennek fele fénysugárzás, és kisebb része pedig hősugárzás. A földfelszínre jutó fény közvetlen fényből és visszavert szórt fényből áll. A közvetlen fényben sok a hosszúhullámú sugárzás, amelynek erőteljes a melegítő hatása. A szórt fény viszont több olyan energiát tartalmaz, amely a fotoszintézisre kedvezőbb hatású. Egy adott terület

fényviszonyait a közvetlen és a szórt fény aránya, a megvilágítás erőssége és a megvilágítás időtartama jellemzi. Ez változik A földrajzi szélesség szerint. Az egyenlítő vidékén merőlegesen érik a felszínt, a sarkvidékek körül kis hajlásszögben. A földrajzi szélesség szerint változik a nappalok és az éjjelek hosszúsága is A bioszféra fényviszonyai a földfelszínen függőleges irányban is változhatnak. A 2000 méternél magasabb hegységekben a vékonyabb levegőréteg a napsugarak 75%-át átengedi. Ez az élővilág szempontjából a maximum körüli határértéket jelenti. A tengerszinten ez az érték 50%-ra csökken és a tengerek mélye felé haladva néhány száz méter után az összes fénysugár elnyelődik. A fényviszonyok azonos földrajzi területen is többfélék lehetnek Ennek oka a terület felhősödési mértéke, a domborzati viszonyok és a területet borító növényzet mennyisége. Az élőlények

fénytűrőképessége alapvetően különböző az autotróf és a heterotróf szervezetek esetében. A fotoszintetizáló növények számára a fény alapvető energiaforrás A fénykedvelő növényeknek sok napfény szükséges. A fény- és árnyéktűrő növényeknek a virágzáshoz szükséges. Az árnyéktűrő növényeknek káros a teljes megvilágítás A heterotróf gombák nem igénylik a fényt. Az állatokra a fény hatása viselkedésükben és elterjedésükben nyilvánul meg. Megkülönböztetünk nappal, szürkületkör és éjjel aktív állatokat Vannak viszont olyan állatok melyek egész életüket a sötétségben élik le. 04 - A hőmérséklet, mint környezeti tényező A bioszférában a hőmérsékleti viszonyok a Nap sugárzásától, földfelszín és a légkör sajátosságaitól függ. A nap felmelegíti a földfelszínt, a felszín a közvetlenül felette elhelyezkedő levegőréteget melegíti. A meleglevegő felfelé áramlik és helyébe

felülről hideg levegő kerül. A földfelszín hőkisugárzása is a levegőbe jut, de annak vízgőz-, valamint széndioxid tartalma elnyeli azt, hőenergiáját visszatartva a légkörben. Ez az üvegházhatás mely emeli a légkör átlaghőmérsékletét, és csökkenti a hőmérsékleti ingadozások szélsőségeit. A különböző területek hőmérsékleti viszonyait több tényező is befolyásolja Az egyenlítőtől a sarkok felé haladva évi átlaghőmérséklet egyre csökken. Hasonlóan változik a földfelszínen függőleges irányban is. A hegységekben fölfelé, a tengerszinttől lefelé haladva tapasztalhatunk csökkenő átlaghőmérsékletet. Ezekre a domborzati viszonyok módosító tényezőként hatnak. (pl: a hegy déli lejtőjén meleg van, míg az északi lejtőn összegyűlt hideg levegő miatt hidegebb van) Az élőlények hőtűrő képessége az élővilágot két nagy csoportra osztja. A tág hőtűrő képességűek (pl.: mohák, zuzmók, bálnák),

és a szűk hőtűrő képességűek ezek a vagy hideget vagy meleget kedvelő élőlények. 04 - A levegő hatása az élőlényekre A levegő, kémiai és fizikai tulajdonságaival hat az élőlények életfolyamataira, elterjedésére, társulásbeli viselkedésére. A kémiai tulajdonságára jellemző összetétele Nitrogén 78%. Oxigén 21% a maradék 1% pedig vízgőz, szén-dioxid, hidrogén, nemesgázok és más különböző szennyezőanyagok. Mivel a nitrogénből és oxigénből bőven van ezért ez nem korlátozza az élőlények életlehetőségét. A légkör szén-dioxid készlete alapvetően befolyásolja a bioszférában a fotoszintézis folyamatát. Ha a szén-dioxid tartalom 0,03% alá esik akkor csökken a fotoszintézis, viszont a szén-dioxid tartam növekedésével a fotoszintézis gyorsan nő eleinte, majd lassul a folyamat és végül egy bizonyos szinten folytatódik tovább. A szén-dioxid koncentrációját a fény is befolyásolja, mivel a

fényerőség növekedésével nő a szén-dioxid koncentrációja is. A szén-dioxid mennyisége a fotoszintézis hatására csökken, de pótlását a talajban lakó baktériumok és gombák elvégzik. Szén-dioxid a növények és állatok légzésekor is keletkezik. A levegő szennyező anyagai közül a legelterjedtebb a légkör kén-dioxid tartalma. Ez főleg a kéntartalmú anyagok elégetésekor kerül a levegőbe és ahol találkozik a levegő vízgőz tartalmával és kénsavat alkotva csapadék formájában lejut a földre. A savas eső hátráltatja a növények fejlődését. A levegő fizikai tulajdonságai közül a legfontosabb a légáramlás. A szél ugyanis fokozza a párolgást és elősegíti a növények elterjedését, beporzását. A szél mechanikai hatása viharok alkalmával károsítja a fákat. A szél hatása az állatok közül leginkább a repülő állatokat érinti. Ezen állatok energia forrásként használják 05 - A víz hatása az

élőlényekre A víz igen fontos környezeti tényező. Nemcsak nélkülönözhetetlen, hanem jelentősen befolyásolja a fajok elterjedését. A növények vízellátása három folyamattól függ Az első a víz felvétele a környezetből, a második a víz szállítása növényben, a harmadik a víz leadása párologtatása. A vízháztartás szempontjából megkülönböztetünk változó és állandó vízállapotú növényeket. A változó vízállapotú növények vízháztartása függ a környezet vízviszonyaitól. Az ide tartozó növények a kiszáradástűrők (pl.: zuzmók, moszatok és néhány mohafaj) Az állandó vízállapotú növények egyenletes vízháztartásúak a környezet ingadozó víztartalma mellett is (pl.: harasztok, nyitvatermők, zárvatermők) Ezek a növények milyen mértékben vannak kitéve a nagyobb vízveszteségnek, az az élőhely adottságaitól is függ. A szárazföldi növények vízellátása elsősorban a levegő és a talaj

nedvességtartalmától függ. Ezt befolyásolja a földrajzi fekvés, a csapadék mennyisége, a légmozgás és a területet borító növényzet is. A víz az állatok szempontjából is fontos környezeti tényező, a kedvező hőmérséklettel együtt elterjedésük lényeges feltétele. A különböző állatfajok tűrőképessége jelentősen eltérhet a vízveszteség szempontjából. Az emlősök már szervezetük víztartamának 15-20% nak elvesztésénél jelentős zavarokkal küszködnek, míg a gerinctelen állatok nagyobb vízveszteséget akár 60% is elviselnek. Az állatok egy része kifejezetten vízi környezetben él Néhányan pedig kifejezetten szárazságtűrő faj, ezek az anyagcsere folyamataikban keletkező víz egy részét képesek raktározni, majd később felhasználni. 06 - A talaj A talaj kialakulása a földkéreg felszíni rétegében történik. A földkéreg felszíni kőzetei csak hosszú fizikai, kémiai és biológiai folyamatok során

alakulnak talajjá. A fizikai aprózódást a napi hőmérséklet ingadozása ill. a kőzetrepedésekbe beszivárgott víz feszítő ereje okozza. A törmelék nagy felületen érintkezik a környező levegővel és vízzel E közegben játszódik le a kőzetek kémiai mállása. Az így keletkezett agyagos kőzettörmelék csak akkor válik termőképes talajjá, ha biológiai mállás hatására megkezdődik a humuszképződés. Az elpusztult állatok maradványai a talajban elbomlanak Egy részük sötét színű szerves anyagokká alakul, ezek összessége a humusz. A talaj lakó élőlények táplálkozása mozgása összekeveri a talajt, így különböző minőségű talajrészecskék alakulnak ki. Kémiai tulajdonságait elsősorban a talajrészecskék határozzák meg, nagyságuk 1-500 nanométeres és ezeket kolloidoknak nevezzük. Tulajdonságuk, hogy kis tömegéhez képest nagy felületen jön létre és nagy mennyiségű anyagot tud gyenge kölcsönhatással megkötni. A

kolloidok vízmolekulákat vagy oldott ionokat kötnek meg. A kolloidok továbbá negatív töltésű részecskék, ezért kationokat kötnek meg (pl.: Ca+, Na+, K+, H+,) Talaj kémhatása a felsőbb rétegekben savas tartományú. A kémiai tulajdonságok, közé tartozik a talaj tápanyagtartalma, amely gyorsan változik felhalmozódással, és ráhordással gyarapszik, míg a csapadék kimosó hatásával és a növények erőteljes táplálkozásával csökken. Fizikai tulajdonságai közül a legjelentősebb tényező a talaj szerkezete. Ez a talajrészecskék nagyságát azok elhelyezkedését ill. azok összekapcsolódásának mértékét a részecskék közötti hézagokban a levegő és a víz mennyiségét jelenti. A talajlevegő összetételét jelentősen befolyásolja a mikroszervezetek ill. a gyökérzet légzése A talaj szerves összetevőihez a benne lakó élőlények is hozzátartoznak, de a talajban élő állatoknak is alkalmazkodniuk kell környezeti

tényezőihez. A talaj hőmérséklete befolyásolja az állatok függőleges irányú mozgását (pl.: cserebogarak lárváinak évszakos vándorlása) 07 - Az anyagforgalom Földünkön az összes anyag mennyisége több milliárd év alatt lényegesen nem változott meg. Az élővilág hosszú evolúciós folyamata során számtalanszor felhasználta már ugyan azt az anyagot. A bioszférában az anyag állandó körforgást végez miközben különböző változásokon megy át, és különböző formát vesz fel. Az élőlényekbe került kémiai elemek egész sor szervezeten haladnak át, amíg visszajutnak a külvilágba, majd újabb élőlények használják fel, folytatva az anyag körforgását. A bioszféra élő és élettelen alkotói között anyagforgalom játszódik le. A szén körforgásában a levegő és a víz szén-dioxid tartalma jelenti az élőlényeknek a szénforrást. Az autotróf élőlények ebből alakítják át a fotoszintézis folyamatában a

szerves anyagokat. A keletkezett szerves anyagok, közvetlenül vagy közvetve jutnak a heterotróf élőlények szervezetébe. Az élőlények a szén egy részét a légzéskór felvett oxigén segítségével elégeti. Az elpusztult élőlényekben is sok a szénvegyület, amit a lebontó szervezetek használnak fel, majd szén-dioxid formájában visszajuttatják a légkörbe. Ez a folyamat igen lassú. A nitrogén körforgásában a legnagyobb mennyiséget a levegő tartalmazza, és a növények többsége képtelen közvetlenül felhasználni. Ezt csak a talajban lakó nitrogénkötő baktérium fajok képesek elvégezni. A nitrogén megkötéséből ammónia ammóniumvegyületekké, ill. a nitrifikáló baktérium hatására nitrátokká alakul át Ezek már vízben oldható és a növények számára is felvehető táplálék. A nitrifikáló baktériumok az ammóniumvegyületek egy részét nitritekké, majd nitrátokká alakítják át. A fel nem használt nitrátokat a

baktériumok visszaalakítják nitritekké, majd molekuláris nitrogénné, amely visszajut a levegőbe. A víz körforgásához a fő víztömeget az óceánok és tengerek adják. Innen származik az édesvíz is. A nap melege hatására a víz elpárolog, majd felhők képződnek, amelyek csapadék formájában egy része az óceánba, míg másik része a szárazföldre esik. A szárazföldről mint elfolyó víz visszajut a tengerekbe, részben beszivárog a talajba. A beszivárgott víz jelentős részét a növények veszik fel. A növények a felvett víz egy részét a leveleken keresztül párologtatás útján a légkörbe juttatják. A lehullott csapadéknak csak 1%-a épül be a bioszféra élővilágába. A foszfor körforgása során a víz a foszfátokat is kioldja a kőzetekből. A növények a foszfort a szervetlen vegyületek vizes oldataiból veszik fel. Az állatok a növényi táplálékkal jutnak hozzá. Az elpusztult élőlényekből pedig a baktériumok

szabadítják fel a foszfor tartalmú szervetlen vegyületeket. A talajból kimosott foszfor az édesvizeken keresztül a tengerekbe kerül. A tengerek halaiba jutva a ragadozó madarak közvetítésével újra kikerül a szárazföldre guano formájában. 08 - Az energiaáramlás Az élő és az élettelen alkotók között a közvetlen táplálkozási kapcsolatot csak az autotróf élőlények képesek megvalósítani. Az autotróf élőlények túlnyomó többségét a fotoszintetizáló zöld növények alkotják, ezért Földünkön ők a bioszféra szerves anyagainak legfontosabb termelői. Jelentőségük alapvető, mivel a heterotróf élőlények táplálkozása a termelők által készített szerves anyagokból indul ki. Ezen táplálkozók a heterotróf fogyasztók A növényevő állatpopulációk közvetlenül a termelőket fogyasztják. Ők az elsődleges fogyasztók Ezekkel táplálkoznak a ragadozók populációi, a másodlagos fogyasztók. A kisebb termetű

ragadozó álatokkal a nagy termetű csúcsragadozók táplálkoznak. Ők a harmadlagos fogyasztók Az élőlények populációi közül olyan is van, amely az elpusztult szerves anyagokkal táplálkozik, ezek a lebontók. A gombák és baktériumok a saját szervezetükbe építik be a szerves anyagokat, melyeket lebontva ásványi anyagokká alakítanak. A termelők, a fogyasztók, és a lebontók táplálékláncokat alkotnak. Ebben a folyamatban az anyagforgalom zárt körfolyamat (Az anyag nem vész el csak átalakul.) A körforgás fenntartásához nélkülönözhetetlen egy állandó energiaforrás. Ez NAP A fényenergia a termelői szint zöld növényeire hat melynek csak 1%-át hasznosítják. A termelőkben felhalmozódott energiakészlet jelentős része az életfolyamatok során elhasználódik, ill. maradványok formájában a lebontó szervezetekhez jut A fenn maradó energia pedig a tápláléklánc fogyasztói szintjére kerül. Ők a táplálékban veszik fel az

energiát A termelők, a fogyasztók és a lebontók élettevékenysége során hő is felszabadul. Az anyagforgalom és az energiaáramlás egymással szoros összefüggésben zajlik le. A táplálékláncba ugyanaz az energia csak egyszer lép be, majd szintről szintre haladva végleg eltávozik belőle. Ez mindig átáramló, egyirányú folyamat A bioszféra bizonyos hányada állandó körfolyamatot végez. A termelők egyben energiahordozók is A bioszférában végbemenő szerves anyag termelő folyamatot biológiai produkciónak nevezzük. A fotoszintézis utján történő szerves anyag előállítást elsődleges produkciónak, míg a heterotróf fogyasztó és lebontó szervezetek szervesanyag-termelő folyamatait másodlagos produkciónak nevezzük. Egy adott élőhelyen, adott időpontban az ott található élőlények összes tömege a biomassza. Ez nagy mennyiségű energiát tárol, mely kilójoule-ban megadható 09 - A tenger élővilága Földünk felszínének

71%-át tengerek és óceánok formájában összefüggő vízburok borítja. Élővilága vízszintes és függőleges irányban egyaránt zonális elrendeződést mutat. Az egyes övezeteknek megfelelően a tenger környezeti tényezői is változnak. A tengerek fényviszonyait mélysége befolyásolja, maximális behatolás 300-400 méter. Ahogyan csökken a fény egyre gyérebb a fotoszintézist folytató tengeri növényzet és ez természetesen az állatvilág elterjedésére is kihat. A tenger hőmérsékleti viszonyai a szárazföldnél jóval egységesebb képet mutat. A leghidegebb –2 Celsius (sós víz fagyás pontja –4 Celsius fok), míg a legmelegebb +30 Celsius fok hőmérséklet jellemző. Vannak olyan tengerrészek, ahol az évi hőingás még az 1 Celsius fokot sem éri el. Ez az állapot a szűktűrésű fajoknak kedvez Ezért a hideg és a meleg tengerek élővilága jelentősen különbözik. A tenger tápanyagtartalma mégis a döntő környezeti tényező. A

növények számára szükséges ásványi anyagok egy része nincs meg a tengervízben, hanem pótlódik a szárazföldről. A növényi és állati maradványok a tengerfenékre hullik és így hosszabb időre kilépnek az állandó anyagforgalomból, hiányukat a tengerbe ömlő édesvizek ásványi anyagtartalma pótolja. A partközeli vizektől a nyílt tenger felé haladva a vízmélység alakulásával változik a tenger élővilága is. Ezért megkülönböztetünk partközeli, nyílttengeri és mélytengeri élőhelyeket. A partközeli vizek élővilága átlagosan 200 méter mély kontinens talapzatáig terjed. Itt rendkívül változatos, fajokban gazdag élővilágot találhatunk. Ennek fő okai, hogy ezekre a területekre torkollnak a szárazföld folyói, nagy mennyiségű szervetlen és szerves tápanyagot hozva magukkal. Az itt élő élőlények nem kerülnek a mélytengeri rétegekbe, hanem visszajutnak az anyagforgalomba. A tápanyagban dús vízben a 200 méteres

mélységbe még a napfény is lehatol, optimális környezetet teremtve ezzel a termelőknek és fogyasztóknak. A sekély vizek homokos, iszapos fenéken egyszikű virágos növény, és különböző hínárfélék gyökereznek. Egyes tengeri füvek hatalmas kiterjedésű területen alkotnak zöld gyepszőnyeget. A növényevők közt apró csigák és rákok találhatók valamint növényevő halak. A ragadozókat a tengerfenéken a csalánozó virágállatok és a tüskésbőrű tengeri csillagok képviselik. A partközeli vizek ragadozószintjéhez a tengerparti madarak és a part mentén élő tengeri emlősök sorolhatók. A lebontó élőlények a szivacsok, féregfajok, csigák, kagylók és a zsákállatok de még a baktériumok is melyek a szerves anyagokat szervetlenné bontják le. A nyílttengeri vizek élővilága a partoktól távolabb eső tenger felső 200 méteres vízrétegét foglalja magába. Itt minden élet alapja az egysejtű moszatok és apró állatok

lebegő tömege Ezek a planktonok. A planktonok egy liter vízbe a százezres nagyságrendet is elérhetik és így a tengerek színét zöldesszürkére festik. Ahol kevés a plankton ott víz színe kék A nyílt tengerek termelői elsősorban a plankton egysejtű növényeit jelentik. Néhány nagyobb méretű tengeri moszat is megtalálható több 100 km2-es kiterjedésű moszaterdőt alkotva. Az egyes moszatok a felszíni vizek 30-40 m-es mélységéig található, ezt fogyasztják a planktonok óriási mennyiségű apró rákfajai. Legnagyobb fogyasztói a bálnák A mélytengerek élővilága: A több ezer méteres mélységben teljes a sötétség, egyenletesen alacsony a hőmérséklet, és rendkívül nagy az élőlényekre ható víznyomás. Itt már hiányzik a termelői szint a fogyasztók és a lebontók csak arra alapozhatják életüket amely a felső rétegből hullik alá. A mélytenger fenekét az elpusztult planktonok mész és kovavázas hulladékai vastagon

beborítják sok millió km2-es területen. Az aljzatban mélytengeri szivacsok csalánozók, tüskésbőrűek és különleges alakú mélytengeri halak élnek, melyek legtöbbje különböző világítószervekkel is rendelkeznek. 10 - A TRÓPUSI ŐSERDŐK VILÁGA A trópusi őserdők az Egyenlítő mentén helyezkednek el. Környezeti tényezői nagyon kedvezőek a dús növényzet és az erre épülő állatvilág kialakulására. Területén egyenletesen meleg hőmérséklet uralkodik egész évben. Az évi középhőmérséklet 25-27 Celsius fok, míg a hőingás mértéke nem haladja meg az 1 Celsius fokot sem. Az évi csapadék mennyiség 15005000 mm között mozog A nagy páratartalom teszi lehetővé a termelő növények biológiai produkcióját. Az őserdő növényei állandóan lombosak, örökzöldek Ennek köszönhetően folyamatos virágzást és termésbeérést tapasztalhatunk. A növények magasságától függően több szintet különböztetünk meg. A felső

lombkoronaszintet az erdőből kiemelkedő 50-60 méter magasra növő óriásfák alkotják és nem képeznek összefüggő lombtakarót. Az alattuk növő 20-30 méter magas fák alkotják a középső lombkoronaszintet, melyek már összefüggő lombtakarót alkotnak. Ezek alatt egy harmadik szint is kialakult a 10-15 méter magas fiatal fák csoportja mely szint nem egy-két, hanem több száz fiatal fa fajból áll. Ez a harmadik szint is zárt lombkoranaszinttel rendelkezik, így az alattuk elhelyezkedő cserje szintnek már kevés és az az alatt lévő gyepszintnek szinte már alig jut napfény. Az itt élő növények már természetesen árnyéktűrők Új növények jelennek meg a lombkorona szinteken, a fánlakó növények, melyek a fák törzsének mélyedéseiben összegyűlő korhadékra, szerves törmelékre telepednek, ennek tápanyagát és az itt meggyűlő vizet használják életműködéseikhez. Egy-egy óriásfán akár 3040 fánlakó növényfaj is

előfordulhat Ezen növények zöld felülete az élőhelyként szolgáló növény lombkorona méretét is meghaladhatja. Az őserdő minden szintjén megtalálható mohák jelentősége a vízraktározásban és az állandó nedvességellátásban van. Az esőerdők gazdag növényvilágára épül a fogyasztók változatos állatvilága. Az elsődleges fogyasztók főleg a lombkoronaszinten élnek. Főbb képviselőik a majmok, valamint a rendkívül színes madár- és rovarvilág. A másodlagos és harmadlagos fogyasztók a hüllők és a macskafélék közül kerül ki. Az esőerdők hatalmas mennyiségű hulladék szerves anyaga a talaj felszínére kerülve rendkívül gyorsan lebomlik. A lebontó élőlények – rovarok, gombák, baktériumok – tevékenységét a meleg, az állandó esőzések nagymértékben elősegítik. A gyors lebontás miatt nincs idő a humuszképződésre, így termőrétege igen sekély és csekély a tápanyagtartalma. 11 - A szavannák

élővilága Az egyenlítő éghajlati területétől északabbra és délebbre a szavanna éghajlat alakult ki. Az Egyenlítőtől távolodva a környezeti tényezők megváltozása, elsősorban a csapadékmennyiség csökkenése, átalakítja az élővilág megjelenési képét is. Az évi középhőmérséklet megegyezik az egyenlítői éghajlatéval. Nagy eltérés, hogy egy száraz és egy csapadékos évszak váltja egymást. A csapadékos időszakban a hőingás 1 Celsius fok körül van, míg a száraz évszakban ez lehet akár 10-15 Celsius fok is. Az évi csapadék mennyiség 250-1500 mm között ingadozik. Az őserdőkkel határos területeken a trópusi lombhullató erdők helyezkednek el Ezek jóval alacsonyabb és jóval kevesebb fa faj alkotja. Ahol a száraz évszak már hosszabb az esősnél, nem alakul ki zárt erdőség. Bőséges fény jut a talajra is, ezért a magas pázsitfűfélékből álló gyepszint az uralkodó, rajta sűrűbb vagy ritkább fás

csoportokkal. A csapadékosabb helyeken az erdős szavannát, a szárazabb területeken a füves szavannát találhatjuk. Fogyasztói között rengeteg növényevő faj található A nagytestű növényevőket a nagytestű ragadozók ejtik el. A szerves anyagok lebontó folyamataiban, a hulladék eltakarításában a dögevő emlősök és madarak is segítenek. A talajban felgyülemlő szerves hulladékot a talaj gomba- és baktériumfajai lebontva ásványi tápanyagokká, humusszá alakítják. 12 - A szubtrópusi területek élővilága A trópusi és a szubtrópusi területek közötti határon alakultak ki a zonális sivatagok. Az évi középhőmérséklet 20 Celsius fok felett van és a hőingás mértéke nagy. A délutáni trópusi forróságot hajnali fagyok követik. A csapadék az évi 250 mm-t sem éri el és előfordul, hogy évek múlnak el csapadék nélkül. Nincs összefüggő növénytakaró, ezek a növények szárazságtűrők. A sivatagi élethez csak

néhány igénytelen állatfaj tudott alkalmazkodni A szubtrópusi öv sivataghoz közelebb eső területein a hosszú szárazság miatt olyan növények fejlődtek ki melyek alacsony párologtatásúak. Ezek a keménylombú erdők Aljnövényzetét örökzöld cserjék alkotják. A keménylombú erdők állatvilágát főleg a mérsékelt övből idelátogató fajok alkotják. A szubtrópusok monszun éghajlatú területein az esős időszak a meleg nyári hónapokkal esik egybe. Itt a babérlombú erdők dús növényzetű zónája található Főleg örökzöld babérfélék, tölgyfajok alkotják az erdőket, aljnövényzete a harasztok és a mohák csoportjából kerül ki. 13 - A füves puszták élővilága A füves puszták zónája a mérsékelt övben, a kontinensek belsejében helyezkednek el. A környezeti tényezők közül a csapadéknak van elsődleges szerepe. Az évi 200-500 mm-es csapadék miatt nem tud kialakulni fás növényzet, ezért lágyszárú

összefüggő növényzet borítja. A nyár aránylag meleg, a tél viszont hideg A növényzetnek két nyugalmi idejük van Ezekhez a viszonyokhoz az egyszikű pázsitfüvek és a hagymás, gumós növények alkalmazkodtak a legjobban. A termelő növényzet a csapadék mennyiségétől és a talaj minőségétől függően változnak. A kevés csapadékos helyeken törpe füves puszták, a csapadékosabb területeken magasfüvű puszták alakultak ki. Az elpusztuló növények bőséges szerves anyaggal jó minőségű humuszos talajt hoznak létre. A talaj vastagsága eléri az 1 méteres vastagságot is. A füves puszták átmenetét az erdők felé az erdőspuszta képviseli A táj képét a park jellegű tölgyesek határozzák meg. Fogyasztóik a nagytestű növényevők (pl: bölények, vadlovak). 14 - A lomberdők élővilága A mérsékelt öv nedvesebb területein található az összefüggő növénytakarót alkotó lomberdők zónája. A környezeti tényezők közül

az 500 mm-t meghaladó csapadéknak nagy jelentőssége van. A hőmérséklet minimuma a fagypont alatt van, és a legmelegebb hónap középhőmérséklete 10 Celsius fok felett van, és nagy a hőingás. A szerves anyag nagy részét a fás növények termelik. A téli nyugalmi állapotnak a tavaszi felmelegedés vet véget A lomberdőket a trópusi esőerdőkkel szemben egyetlen faj (bükk) fafaj alkotja. A lomberdők szintjeinek száma is kevesebb és alacsonyabb is. A felső lombkoronaszint 20-30 m között van. Alattuk a kistermetű vagy fiatal fák alkotják az alsó lombkorona szintet A cserjeszintet az alacsony növésű fás szárú növények alkotják. A gyepszint lágyszárú növényekből áll Fogyasztóik a növényevő emlősök (pl.: szarvasok, őzek),ragadozóik (róka, vadmacska, menyétfélék). Gazdag a lomberdők madárvilága Ezen madarak egy része télen elköltözik, de tavasszal visszatérnek ide. A lomberdők éghajlata kedvező a szerves vegyületek lassú

lebontásához. A lebontásban résztvevő férgek, gombák, és baktérium fajok humuszban és ásványi anyagokban gazdag talajt hoznak létre. 15 - A tűlevelű erdők élővilága A mérsékelt öv hideg területein az északi féltekét körülölelő zónaként helyezkednek el a tűlevelű erdők. A környezeti tényezőt a hőmérséklet határozza meg Az évnek háromnegyed részét a hideg téli időjárás jellemzi. Az évi középhőmérséklet értéke 0 Celsius fok, a leghidegebb hónap középhőmérséklete –50 Celsius fok körül a legmelegebb hónap középhőmérséklete +20 Celsius fok körül mozog. Rövid a nyár és a tavasz, ősz csak néhány hétig tart. Az évi hőingás itt a legnagyobb A csapadék éves mennyisége kevés, de az alacsony hőmérséklet miatt ez nem párolog el. Észak felé haladva a lomberdőket kiszorítják a tűlevelű erdők fái. Eleinte elegyet alkotnak majd északabbra haladva teljesen eltűnnek a lomberdőkre jellemző fák a

nyír kivételével, és fenyőkkel hatalmas tajgaerdőket alkotnak. A tajgaerdőkből hiányzik a cserjeszint sőt a gyepszint is, e helyett dús mohaszint található melynek vastagsága elérheti a fél métert is. Jellemző fogyasztóik a növényevők (szarvasok, nyulak, rágcsálok és a madarak). Ragadozói (nyérc, coboly, farkas, hiúz) és a mindenevői a különböző medvefajok. A tajga lebontó folyamatai csak lassan mennek végbe a rendkívüli hidegben. Sok helyütt jellemző a tőzegesedés, a talaj szinte az egész év folyamán fagyott 16 - A sarkvidék élővilága A környezeti tényezők közül a hőmérséklet átlaga 0 és –10 Celsius fok között van. Erre az éghajlatra a hideg és a nagyon hosszú tél és a hűvös 2-3 hónapos nyár a jellemző. A csapadék 200-400 mm között hó formájában van jelen. Ez az éghajlat jellemző a tundrára Ennél mostohább körülmények vannak az északi és déli sarkvidék területein. Az évi

átlaghőmérséklet –30 Celsius fok körül van. Tundra növényzete ritkás, szórványos faállományú erdők alkotják. Fái fenyő és a nyír, aljnövényzete a törpe cserjék és lágyszárú növények. Északabbra haladva a fák és a törpe cserjék is elmaradnak, és csak virágtalan növények borítják a talajt (pl.: mohák, zuzmók,) Állatvilágára jellemző a kevés faj, de nagy egyed szám. A növényevők a rénszarvas, a rágcsálók (hörcsögök, lemmingek) A ragadozók a farkas, a róka és a bagoly. Állandóan fagyos területeken a növényeket csak néhány moszatfaj képviseli. Az állatok jó része tengerlakó csak szaporodás idejére jönnek a szárazföldre. (fókák, pingvinek) 17 - A hegyvidékek élővilága A hegyvidékek emelkedő szintjén az élővilág függőleges irányú övezetessége figyelhető meg. A magassággal változik az éghajlat elsősorban a hőmérséklet A 100 méterenként átlag 0,5 Celsius fokos hőmérséklet –

csökkenés hatással van az élővilág kialakulására. A trópusi hegységekben felfelé haladva hasonló a növényzet mint az Egyenlítőtől a sarkok felé haladva. A hegy lábánál a trópusi esőerdőket 1000 méter felett váltják fel a hegyi esőerdők, melyeknek koronaszintjük egységes. A 2000 méter felett a lombhullató és tűlevelű elegyes erdők váltják fel. A 4000 méter közelében az alhavasi törpecserjés, majd a hóhatár előtt a zsombékszerű, pázsitfűfélék és a párnás növésű kétszikűek az uralkodó növények. A mérsékelt övi hegységekben az alacsonyabb területek lombhullató tölgyeseit és bükköseit a tűlevelű fenyőerdők követik. A 2000 méter feletti szinten a tundrához hasonló növényzet alakult ki. A 3000 méter felett az állandó havas területek birodalma 18 - Az élővilág és a környezet védelme Az élővilág évmilliárdos fejlődése során állandóan alkalmazkodott a változó földi viszonyokhoz. Az

ember megjelenése eleinte aránylag kis területen változtatta meg ezt a folyamatot. Az elmúlt száz esztendőben azonban robbanásszerűen, olyan rövid pillanatszerű változást jelentett, hogy az élővilág nem képes ehhez elég gyorsan és károsodás nélkül alkalmazkodni. Az élővilágot károsító hatások egyre nagyobb méreteket öltenek, és már a bioszféra szintjén is észlelhetőek. Megmutatkozik a levegő és a vizek szennyezettségének növekedésében, a termőtalajok pusztulásában vagy a biomokban található fajok számának csökkenésében. A levegőszennyeződés eleinte csak a szennyező forrás környékén ipartelepeken, nagyvárosokban elsősorban az emberre gyakorolt hatásként volt jelen. Ma már egyre nagyobb területeket érint. A legsúlyosabb levegőszennyeződést a légkör növekvő kén-dioxid tartalma okozza. A kén-dioxid a légkörbe jutva az esőcseppekkel kénsavat alkotva jut a Földre és ott gátolja az élővilág

fejlődését, és a növényekbe jutva gátolja a fotoszintézis folyamatát. A vizek szennyeződése olyan következményekkel jár, hogy csökken vagy megszűnik a bennük zajló élettevékenység. A vizek biológiai minőségének romlását a biológiailag aktív méreganyagok okozzák (pl.: a háztartási mosószerek, növény védőszerek), ezek felhalmozódása mérgezést okoz a különböző fogyasztási szinteken. A természetes vizekben a szerves anyagok lassan lebomlanak, a bomlásterméket pedig tápanyagként újra felhasználja a vízinövényzet. Ehhez az öntisztulási folyamathoz a vízben lévő oxigénre is szükség van A tápanyagokban gazdag, úgynevezett eutróf vízben ugyan is erőteljesen megnő a szerves anyag termelése. Az elhalt élőlények hulladéka az aljzatra kerül, ahol a lebontó élőlények ez idő után már nem képesek a megnövekedett mennyiség feldolgozására, és rothadási folyamatok indulnak be ami oxigén elvonással jár és

elszaporodnak a heterotróf táplálkozású mikroszervezetek, amelyek oxigént használnak légzésükhöz. Az élővíz elöregedik és a víz az eutrófizálódás folyamatában lassan feltöltődik iszappal, majd mocsaras, lápos területté alakul át. A talajszennyeződés és a talajpusztulás A talajpusztulást a szél és a víz állandó hatása idézi elő. Ezt az emberi beavatkozás jelentős mértékben befolyásolja. Ez elsősorban a növényzettel ritkábban borított területeket érinti (pl: a fakitermelések helyszínén és a természetes gyepek feltörésének helyszínén). A talajpusztulást a helytelen műtrágyázás váltja ki. A talajszennyezés egyet jelent a talajban lakó baktériumok, gyűrűsférgek, ízeltlábúak és más élőlények pusztulásával. Az élővilág védelme egyre sürgetőbb feladattá válik. Előtérbe került a nagyobb összefüggő területek természetes élőlényközösségeinek egységes védelme. A biomokra jellemző

közösségeket napjainkban nemzeti parkok formájában helyezik védelme alá. Itt a természetes folyamatok az emberi beavatkozás nélkül mehet végbe. 19 - Populációk és társulások A populációk szerkezete: Az azonos fajhoz tartozó, a faj folytonosságát fenntartó szaporodásközösséget, populációnak nevezzük. A populáció szerkezeti felépítése 4 részre osztható. - Egyedszám: egy adott területen élő, egy fajhoz tartozó egyedek összeszámolásából kapjuk meg a populáció abszolút nagyságát. (Ez a szám nem alkalmas az összehasonlításra) - Sűrűség: Az élőhelyek méretei és környezeti tényezői is eltérőek lehetnek. Ezért célszerűbb az egyedszámot területi vagy térfogati egységre megadni. Ez már nem az abszolút nagyságot jelenti, hanem azt, hogy egységnyi területen ill. térfogatban hány egyedet találunk. - Térbeli eloszlás: Az élőlények mindig a legoptimálisabb életfeltételekkel rendelkező területeken

csoportosulnak. - Koreloszlás: A természetes populációkban együtt élnek a különböző korosztályok képviselői. A populációk változásai: A populációk egyedszáma az idő múlásával folyamatosan változik. Ezt a születések és a halálozások száma is befolyásolja. Az élőlények szaporodását környezetük adottságai is behatárolják, és ezt reális szaporodóképességnek nevezzük. A populációk növekedését az egyedszám meghatározott idő alatti változásával fejezhetjük ki. Az egyedszám változási sebessége a születések és a halálozások különbségével azonos A fiatal koreloszlású populációban az egyedszám növekedés felgyorsul, de a populációk fenntartásához szükséges anyagok mennyisége korlátozott. Ezért idővel tehát csökkenti a populáció növekedésének ütemét, kimeríti az anyagi forrásait, miközben nő a halálozások aránya. A populáció egyedszáma többnyire egy stabil érték körül ingadozik A

populáció növekedését jelentősen befolyásoló tényező még a populáció életkora és termékenységi ideje és az egyedek vándorlása. A csupa fiatal egyedekből álló populáció az ivarérett kor eléréséig nem szaporodóképes. A tisztán idős egyedeket tartalmazó populáció pedig esetenként a kihalás felé tart. A természetben csak kevés egyed éri el az életkor végső határát. Az ivarérettséget elért egyedek termékenysége is fajok szerint változik. Vannak, amelyek halálukig termékenyek, (pl.: bükkfa) és vannak amelyek bizonyos életkor után csökkenő, illetve teljesen megszűnő termékenység (pl.: ember) A vándorlások egy populáció egyedszámát elsősorban növelheti, de csökkentheti is azt. A növények is vándorolhatnak a szél és a víz útján. A populációk kölcsönhatásai: Egy adott területen különböző fajok populációi élhetnek együtt. Ezek kisebb-nagyobb mértékben befolyásolhatják egymás működését. Ez

lehet közvetlen (ragadozó, zsákmányállat), És közvetett (bükkpopuláció amely az alsóbb szinten élő növények fény és hőmérsékleti viszonyait változtatja meg.) Megkülönböztetünk előnyös hatást (+), hátrányos hatást (-), és semleges hatást (0). Előnyös (+,+) hatás: Az együttélést mint kölcsönhatást szimbiózisnak nevezzük. A pillangós virágú növények nitrogénkötő baktériumokkal alkotnak szimbiózist. A baktériumok behatolnak a gyökérszövetbe, ahol gyökérgümőt képeznek. Ebben élve megkötik a talajlevegő nitrogéntartalmát és az ebből keletkező ammónia már a növény számára is felvehető. A magasabbrendű nővény (egyes fenyő és tölgyfajok) gyökerével gombák élnek együtt. Az állatvilágban például a termeszek belében, cellulózbontó ostoros egysejtűek élnek. Vagy a gomba termesztő hangyák, ahol a hangyák táplálék miatt termesztik a gombát, de a gombának ez segít az elterjedésben.

Hátrányos (-,-) hatás: Ez a másik alapvető kölcsönhatás a populációk között. Ilyen esetben a populációk egymás közötti versenynek vannak kitéve az előnyösebb élettér megszerzéséért. Ilyen jelenség az esőerdőkben a liánok és a fánlakó növények a lombkorona szint minél magasabb pontjának elérése. A kölcsönhatások közül megkülönböztetünk még élősködő (+,-) kapcsolatot, ahol az egyik faj populációja élősködő, amely a gazda faj populációjából táplálkozik. Az élősködés a gazdaszervezet károsodásával jár, többnyire anélkül, hogy elpusztulna. Ez a kölcsönhatás csak a parazitának előnyös. Ilyen parazita pl a peronoszpóra, ill a horgasfejű galandféreg A táplálkozási kapcsolatok kölcsönhatása a zsákmányszerzés (+,-) is. Az állatok nagyobb részét a növényevők képezik. Vannak olyan állatok melyek növényt és állatot egyaránt fogyasztanak ezek a mindenevők. A társulások szerkezete: A

társulás meghatározott területen élő, különböző fajokhoz tartozó növények és állatok populációinak közössége. A növénypopulációk növénytársulást, míg az állatpopulációk állattársulást alkotnak. Egy táj jellegét a növénytársulások határozzák meg A biomok növénytársulásokból épülnek fel. Egyesek rendkívül egyszerű felépítésűek, mint a sivatagi biom társulásai, de vannak viszont rendkívül összetettek, mint a biomok erdőalkotó közösségei. A társulás szerkezetét megbolygató minden külső beavatkozásra, a társulás elsősorban sokféleségének megváltozásával válaszol. Ilyenkor általában a csökkenés irányába mutat, ami elszegényesedéséhez vezet. A társulást alkotó populációk függőleges elrendeződésé a térben, kialakítja a társulásra jellemző szintezettséget. Ez a növénypopulációk magasságából, egyes növény- és állatpopulációk más-más környezeti igényéből ered. A legtöbb

szint az erdők társulásaiban van. A növényekhez hasonlóan az állatok, a gombák és a különböző mikroorganizmusok populációi is igényeinek és kapcsolatainak megfelelő szintekben rendeződnek. A szintezettség a fényért való versengés eredményeként jön létre a populációk vízszintesen is rendeződnek, ezzel a társulás mintázatát hozzák létre. A társulások változásai: A társulások szerkezete is folyamatosan változik. Ezek lehetnek periodikusan visszatérők, vagy egyszeri előrehaladó folyamatok. A periodikusan megismétlődő (aszpektus), ilyenkor a társulás Szerkezete alapvetően nem változik meg. Ilyen például a lomberdők évszakonkénti változása Hasonlóan lehet követni az egyes állattársulások időbeli változásait is (pl.: a tó környéki madártelepeken) Az egyszeri előrehaladó változások következtében az illető társulás elveszti eredeti jellegét, és helyette fokozatosan más összetételű társulás alakul ki.

Ezt szukcessziónak nevezzük (pl.: egy tó feltöltődése) A feltöltődés után a tó egykori helyét lassan felváltja a bokorfüzes és a ligeterdő. Ehhez tartozik az állatok ki- és bevándorlása Lassan kialakul egy pionír társulás. Az idő múlásával a populációk közötti érintkezés szorosabb lesz A szukcesszió sorozatos társulásai addig váltják egymást, amíg ki nem alakul a zárótársulás. A hazai fás társulások: Magyarország a lomberdők zónájába tartozik, kivétel az Alföld. Az emberi tájátalakítás előtt Magyarország kb. 85%-át erdő fedte, ma ez alig éri el a 20%-ot A hazai fás társulások közül a legnagyobb területet a klímazonális (kialakulásukban az adott terület hőmérsékleti és csapadék mennyiségi tényezők játszottak szerepet) erdők foglalják el. Ezek élőhelyükön mindig zárótársulást jelentenek, legelterjedtebb típusa a cseres-tölgyes erdő. Két faj alkotja a lombkoronaszintet, a csertölgy és a

kocsánytalan tölgy. Cserjeszintjük jól fejlett, gyepszintjük virágzó fajokban gazdag. 400-600 méteres magasságban vannak a gyertyános-tölgyes erdők. Lombkoronaszint kétszintes, tölgy a felső szintet, míg a gyertyán az alsó szintet alkotja A cserjeszint fejletlen 600 méternél magasabb területeken találhatók a bükkös erdők. Zárt lombkoronaszintet alkot ezért a cserje szint csak az újulatból áll. A fenyvesek kis kiterjedésűek, aljnövényzetük mohák, zuzmók és gombák. A ligeterdő társulások a folyók, vízfolyások parti területein alakultak ki. Jellemző fái fűz és nyár. A láperdők társulásai a lefolyástalan, talajvizes területek erdői, fái az éger és a nyír. Az alapkőzet által befolyásolt társulások jellemző típusai a homoki erdők. A buckatetők száraz meleg lejtőin a nyíltabb homoki tölgyesek, míg a magasabb vízszintű homokterületen a zárt homoki tölgyesek alakultak ki. A sziklás talaj hatására alakult ki a

molyhos-tölgyes erdők, rendkívül gazdag cserjeszinttel, virágos növényekkel. A törmelékes, sziklás lejtők erdői a hársas-kőrises társulások, és ezek főleg a talajpusztulást gátolják meg. Állatvilág: Elsődleges fogyasztók az emlősök, a rovarok és a madarak. Nagyvadak a szarvas, az őz, a dámvad és a vaddisznó. A másodlagos fogyasztók az énekesmadarak közül kerülnek ki Ragadozók róka, borz, vadmacska és a nyuszt. Harmadlagos fogyasztók a ragadozó madarak Lebontói a férgek, rovarok és a puhatestűek. Hazai fátlan társulások: A hazai fátlan társulások ősi klímazonális területeit az ember, mezőgazdasági területekké alakította. - Homoki gyepeket: Az alapkőzet sajátosságai alakították ki. A homoki gyepek élőhelyein jól tanulmányozható a kopár területek beerdősülésének folyamata. - - Szikes társulásokat: a talajviszonyok alakították ki. Az erős párolgás miatt túlsúlyba jut a nátriumionok mennyisége. A

magas só tartalmat csak a félsivatagi növények képesek elviselni. A szikeseknek két alapvető típusa ismert, a száraz és a nedves szikes A szikesek növénye az orvosi székfű vagy a kamilla. Sziklagyepek: kialakulását az alapkőzet befolyásolja. Ezek a hazai középhegységek pionír társulásai. Lejtősztyepprétek: az alapkőzet hatását már mérsékli az aránylag vastag humuszban gazdag talajréteg. Virágzó fajokban gazdag társulások találhatók itt Láprétek: A lefolyástalan, az egykori láperdők helyén találhatók. Jellemzőjük, hogy az elpusztuló növényzetből a levegőtlen talajban tőzeg képződik. Nagy területeket borítanak be a lombosmohák. Mocsárrétek: a friss vízellátású, nyáron kiszáradó területeken alakultak ki. Fontos szerepük van a takarmányozás szempontjából. Uralkodó pázsitfüvek: fehértippan, réti csenkesz. Magassásos: az árterek időszakosan vízzel borított területein alakultak ki. Nádasok: 1-2 méter

magas vízben gyökerező, fotoszintetizáló magasan a víz fölé emelkedő növényzet. Szerepe jelentős a part felől a vízbe kerülő szennyező anyagok megszűrésében. Vízi növényzet: társulásait is a fátlan társulások közé soroljuk. Állatvilága: Jellemző, hogy két csoportra osztható, a szárazföldi és a vízi állatok csoportjára. Szárazföldi állatok: - elsődleges fogyasztók: pocok, ürge, hörcsög, mezei nyúl, fácán, fogoly, túzok - másodlagos fogyasztók: ragadozó és rovarevő emlősök, madarak - harmadlagos fogyasztók: ragadozó madarak - lebontók: baktériumok, gombák, rovarok - Vízi társulások: - elsődleges fogyasztók: planktonok - másodlagos fogyasztók: kis álatokkal táplálkozó halak, ill. madarak - harmadlagos fogyasztók: ragadozó halak és madarak - lebontók: baktériumok, egysejtűek, férgek, puhatestűek. -