I. Ferenc József (1848 - 1916)

I. Ferenc József Ferenc József Bécsben született 1830. augusztus 18-án, Habsburg-Lotharingiai Ferenc Károly főherceg és Zsófia főhercegné, bajor hercegnő fiaként. Osztrák főherceg, 1848-tól haláláig osztrák császár és cseh király, 1867-től magyar király, Erzsébet császárné és királyné férje. 68 éven át uralkodott. [1]

Ferenc József a család első gyermekeként született. A felnőttkort három testvére élte meg: Ferdinánd Miksa főherceg, a későbbi I. Miksa mexikói császár (1832–1867), Károly Lajos főherceg (1833–1896), Ferenc Ferdinánd későbbi trónörökös apja és Lajos Viktor főherceg (1842–1919). [1]

A politikailag rendkívül aktív Zsófia főhercegnő minden erejével azon igyekezett, hogy legidősebb fiát uralkodóvá nevelje. Szellemi mentora, Rauscher, a későbbi bécsi bíboros érsek jelentős szerepet játszott Ferenc József világképének kialakításában, mely egész életében az egyház és a katonaság kettős pillérén nyugodott, s melyből a tudomány és a művészet iránti érdeklődés kimaradt. Kiválasztottságának tudata már fiatal korában elszigetelte az emberektől, sőt még három öccsétől is. [2]

V. Ferdinánd leköszönése (és Ferenc Károly trónöröklési jogáról való lemondása) után 1848. december 2-án lépett trónra Olmützben, ahová a császári család a forradalom elől menekült. Ez az uralkodóváltás a monarchikus elvek megerősítését és a reakció korszakának kezdetét jelentették. A magyarok nem ismerték el az új királyt. [2]

A magyar politikai elit a kialakította a polgári átalakulás programját, amelynek vér nélküli és törvényes megvalósítását az Európán végigsöprő forradalmi hullám tette lehetővé 1848 tavaszán. A márciusi bécsi és pesti forradalmi események hatására az udvar engedett: kinevezte az első felelős magyar kormányt Batthyány Lajos vezetésével, április 11-én pedig az uralkodó szentesítette az országgyűlésen elfogadott 31 törvénycikket, amelyek lebontották a régi rendi struktúrát, s megalapozták az új, polgári Magyarországot. A 48-as törvénykönyv megszüntette a jobbágyságot, kimondta a közteherviselést, a törvény előtti egyenlőséget és a sajtószabadságot, biztosította a keresztény vallások egyenjogúságát és létrehozta a népképviseleten alapuló törvényhozást. [3]

Az áprilisi törvények azonban nem intézkedtek a nemzeti kisebbségek jogairól, s nem rendezték egyértelműen Magyarország és a birodalom viszonyát sem. E megoldatlan kérdések körül 1848 nyarától egyre szélesedő fegyveres konfliktus robbant ki. A néhány hónap alatt megszervezett honvédsereg 1849 tavaszán csaknem az ország egész területét megtisztította az ellenségtől. A sikerek nyomán április 14-én az országgyűlés Debrecenben kimondta a Habsburg–Lotaringiai-ház trónfosztását, s kormányzó elnökké választotta Kossuth Lajost. Az új uralkodó, Ferenc József az orosz cártól kért segítséget; az 1849 nyarán a kimerült honvédsereg nem bírt az újjászervezett osztrák és a több irányból benyomuló orosz seregek túlerejével. A szabadságharc tehát sikertelen volt, de a polgári forradalom elérte célját, mert annak gazdasági és társadalmi vívmányai túlélték az önvédelmi harc bukását. [3]

1851. évi "szilveszteri pátenssel" Ferenc József miniszterelnöke, Schwarzenberg (és a száműzetéséből visszatért Metternich herceg) tanácsára az uralkodó visszatért az abszolutizmushoz, de még az 1849-es alkotmányt is visszavonta, melyet ő maga bocsátott ki. Ezekben az időkben a fiatal császár és anyja – aki továbbra is jelentős politikai hatalommal bírt – rendkívül népszerűtlenné vált. Erről tanúskodik az a merénylet is, amikor a magyar Libényi János késsel támadt a császárra. [2]

Schwarzenberg halála után (1852) a tapasztalatlan császár egymaga vette át a kormányzást, aminek szerencsétlen következményeként Ausztria a krími háborúban (1853-56) politikailag teljesen elszigetelődött. Az 1855-ös konkordátum fontos jogokat biztosított az egyháznak az iskolaügy és a házassági bíráskodás területén, ami a szabadgondolkodás elveinek ellentmondott. Az ellenőrzést szerteágazó rendőri hálózat biztosította. A rátermett pénzügyminiszter, Bruck, gazdasági reformokat vezetett be. Az oktatásügyi miniszter, Thun-Hohenstein sikeresen megreformálta az iskolarendszert. Ferenc József parancsára lebontatták a bécsi városfalat, és megépítették a körutat, a Ringet. [2]

Ferenc József 1854. április 24-én vette feleségül unokatestvérét, Erzsébetet (Sissy-t), Ludovika bajor királylány és II. Miksa bajor herceg lányát. Házasságukból négy gyermek született: Zsófia, Gizella, Rudolf és Mária Valéria. Házasságuk nem volt boldog. [2]

1859-ben a franciákkal szövetséges Szardínia elleni háború kirobbanásának okozója elsősorban Ferenc József határtalan uralkodói önbizalma volt. A háború Magentánál és Solferinónál megsemmisítő vereséggel ért véget, s Lombardia elvesztését vonta maga után. Ezek az események szükségessé tették a neoabszolutizmus szigorának enyhítését (1860. októberi diploma, 1861. februári pátens). [2]

A poroszok elleni háború 1866-ban Königgrätznél Ausztria megszégyenítő vereségével végződött; szertefoszlott minden remény, mely egy osztrák vezetés alatt álló "Nagy Németország" megteremtésére vonatkozott. E háború következtében 1871-ben megteremtődött a "kisnémet" (porosz) megoldás lehetősége a Német Császárságban. Ausztriának ki kellett válnia Németországból, ami végzetes következményekkel járt az ott élő osztrákokra nézve. [2]

Az olasz hadszíntéren 1866-ban Lissa és Custozza mellett sikerült kivívni a győzelmet, ennek azonban semmilyen következménye sem lett, mert Ferenc József már a háború előtt lemondott Velencéről, amely így az új olasz királyság részévé vált. E vereség után szükségessé vált az állam átalakítása: a belügyekben további liberalizálódásra került sor (1867. Alaptörvény) és lehetővé vált a magyarokkal való kiegyezés. [2]

A kiegyezés előélete a Világosi-fegyverletétel utáni időkre nyúlt vissza. A vesztes szabadságharcot követően az osztrák-magyar viszonyt a rákényszerítés és a megtorlás jellemezte, mind Haynau rémuralma (1849–1851), mind Alexander Bach birodalmi központosítása (1851–1859) idején. Az állami felügyelet és a cenzúra erős volt, a gazdaságban jelentős változás nem mutatkozott. A magyar nemesség Deák Ferenc, a “nemzet prókátora” vezetésével passzív rezisztenciát alkalmazott a császárral szemben. Akik így gondolkodtak (és ők voltak többségben), azok nem adóztak, közéleti, hivatali kötelességeiket nem teljesítették. (Ma polgári engedetlenségnek lehetne nevezni egy ilyen „tüntetést”.) [4]

Ferenc József látta, hogy a helyzet tarthatatlan, ezért menesztette Bachot és megpróbálta rendezni a viszonyokat. 1860-ban kiadta az ún. októberi diplomát, amely az országgyűlés visszaállítását helyezte kilátásba, majd 1861 februárjában az ún. februári pátenst, amely a tartományi gyűlések fölé egy birodalmi gyűlést rendelt. Ezeket az 1861-ben újonnan összeült magyar országgyűlés nem fogadta el, ezért Ferenc József átmeneti állapotot, más néven provizóriumot hirdetett, Schmerling vezetésével (1861–1865). Ez a helyzet már lazábbnak mutatkozott az előzőnél, így a magyar nemesség úgy érezte, hogy lépnie kell. Deák Ferenc a Pesti Naplóban közölte híressé vált „Húsvéti cikkét”, amelyben az uralkodónak üzente meg, hogy a nemesség a változást akar. Erre a császár leváltotta Schmerlinget, így megkezdődhettek a tárgyalások a két fél között. Eközben tört ki az osztrák-porosz háború, amelyet Ausztria elveszített, így ez is a kiegyezés felé mutatott. [4]

Az átrendeződés a birodalom duális átalakítását jelentette (a dualizmus kora); az osztrák császárság császári és királyi állammá vált (Osztrák - Magyar Monarchia), amelynek két fővárosa volt: Bécs és Budapest, s két önálló parlamenttel rendelkezett. Közös és független minisztériumok bonyolult rendszere alakult ki, többnyire eltérő belpolitikával, de közös külpolitikával, közös hadsereggel s az ezek fedezetéül szolgáló közös pénzüggyel. 1867. június 8-án koronázták Ferenc József császárt magyar királlyá. Ugyanezen a napon tették Erzsébet jobb válla fölé a Szent Koronát, amivel magyar királynévá koronázták. [2]

A kiegyezés nem biztosította teljesen Magyarország függetlenségét Ausztriától, de reális kompromisszumot jelentett. Lényegesebb pontjai:

- A miniszterelnököt a király nevezi ki (1867/XII. tc.)
- Az ország, önállóságot kap minden téren, 3 kérdéskört kivéve (külügy, hadügy, pénzügy)
- A hadsereg parancsnoka a mindenkori uralkodó, jelen esetben Ferenc József
- Az újoncmegajánlás a király feladata
- Vannak olyan ügyek, amelyekben együttes minisztériumokat állítanak fel, ilyen a külügy a hadügy és a pénzügy
- A két ország évente közös bizottságot hív össze közös ügyeik érdekében (egyik évben Bécsben, a másik évben Pesten)
- A kiadásokról kvóta alapján osztoznak, amelyet 10 évente újratárgyalnak (itt meghatározott 30%-70% arány) (1867/XIV.tc)
- Az országok között vám- és kereskedelmi szövetség jön létre (1867. évi XVI. tc.)
- Közös súly- és mértékrendszert vezetnek be
- Közös fizetőeszközt vezetnek be (korona)
- A posta- és a távírdaügyet szinkronizálják [4]

A magyar-osztrák viszony rendezése után sor került az országon belüli nemzetiségi kérdések rendezésére is.

- A horvátokkal is kiegyeztek, szabadon működhetett a szábor és önállóságot kapott a horvát kormány területén belül (1868/XXX. tc.)
- Az Eötvös József által javasolt nemzetiségi törvény:
» az alsó- és középfokú oktatást támogatta;
» a nyelvhasználatot biztosította ott, ahol megfelelő a nemzetiségek aránya;
» bizonyos mértékű autonómiát is biztosított. [4]

A dualizmus időszaka egybeesett a második ipari forradalommal, mely jótékony hatással volt a magyar gazdaságra. Mivel az ország gazdasági szerkezetében a tőkés vállalkozás vált uralkodóvá, már hatottak a világgazdaság jellegzetes mozgásai, túltermelési és hitelválságai. Az 1887-1898 közötti időszak a magyarországi tőkés gazdaság legjelentősebb föllendülési szakasza volt. A beruházások összege, a bankok tőkeállománya 10 év alatt megháromszorozódott. A gyári nagyipar uralkodóvá válása, illetve a sűrű vasúthálózat kiépülése ezekre az évekre esik, s ekkorra jöttek létre a monopóliumok is. [5]

Magyarország végérvényesen kilépett az egy helyben topogó ipari forradalom előtti állapotban megrekedt országok közül, és közepesen fejlett agrár-ipari országgá vált. A fölzárkózás a világháborús katasztrófa miatt nem sikerült: rövid volt a rendelkezésre álló idő. [5]

A liberális kormányok időszakában (1867-79), melynek első kormányfője gróf Andrássy Gyula volt, új választási törvény született, de nem sikerült megoldani a cseh problémát (kiváltságok megtagadása). Kettős szövetséget kötöttek a Német Birodalommal 1879-ben. Ez 1882-ben Itália csatlakozásával hármas szövetséggé bővült, majd 1883-ban Románia is társult a titkos szövetséghez. A császár azon törekvését, hogy uralmát kiterjessze a Balkán-félszigetre, a liberálisok nem támogatták. [2]

Az utolsó húsz békeévben nem volt több stabil kormány. A súlyos nemzetiségi összecsapásokban a császár személye szimbolikus szerepet kapott, ő volt az összetartó kapocs. Politikailag hibás döntésekből okulva, családi tragédiák által megviselve (fivérét Miksát, mexikó császárát 1867-ben Mexikóban agyonlőtték, egyetlen fia, Rudolf pedig 1889. január 30-án Mayerlingben öngyilkos lett, s 1898. szeptember 10-én Genfben feleségét, Erzsébetet meggyilkolták), Ferenc József egyre inkább e szerep mögé bújt. [2]

Az agg császár továbbra is arra törekedett, hogy németországi és itáliai veszteségeiért a Balkánon kárpótolja magát. Ennek folyományaként megtörtént a 20 éve megszállt Bosznia és Hercegovina bekebelezése. A magyarellenes trónörökös Ferenc Ferdinánd hiába kísérelte meg meggyőzni egyre merevebben gondolkodó nagybátyját, hiába javasolta az állam föderációvá alakítását, Ferenc József szilárdan ragaszkodott a dualizmushoz attól tartva, hogy a belső harcoktól megrendült birodalom az első reformkísérletnél szétesik. [2]

1914. június 28-án egy szerb terrorista Szarajevóban meggyilkolta Ferenc Ferdinánd osztrák–magyar trónörököst és feleségét. Egy hónap múlva a Monarchia hadat üzent Szerbiának, majd augusztus elején az európai nagyhatalmak sorra beléptek a háborúba. A szemben álló felek egyfelől a központi hatalmak: az Osztrák–Magyar Monarchia és Németország, hozzájuk csatlakozott később Törökország és Bulgária; másfelől az antant hatalmak: Franciaország, Nagy-Britannia, Oroszország, s az ő oldalukon léptek hadba a Monarchia egykori szövetségesei: 1915-ben Olaszország, 1916-ban Románia. Hamarosan kiderült, hogy a Monarchia hadserege nincs megfelelően felkészülve: még Szerbiával sem bír, s igénybe kell vennie a németek támogatását. Ugyancsak német segítséggel tudta kiszorítani az 1914–15-ben az országba benyomuló oroszokat, majd 1916-ban az Erdélybe betörő románokat is, akik országát ezután sikerült teljes mértékben megszállni és békére kényszeríteni. [6]

Ezen harci események közepette érte utol Ferenc Józsefet a halál Bécsben, 1916. november 21-én. [1]

Ferenc József jelmondata: Viribus unitis (Egyesült erővel). [2]

Forrás:

[1] http://hu.wikipedia.org/wiki/Ferenc_J%C3%B3zsef
[2] http://www.freeweb.hu/giren/sisi/ferencj.htm
[3] http://www.enc.hu/1enciklopedia/fogalmi/torttud_magy/1848-49.htm
[4] http://hu.wikipedia.org/wiki/Kiegyez%C3%A9s
[5] Závodszky Géza – Történelem III.
[6] http://www.enc.hu/1enciklopedia/fogalmi/torttud_magy/mo_Ivh.htm



Vissza

Tanárajánló - kiemelt tanáraink

Szeretnél itt megjelenni? Tájékoztatónkat itt találod.