Arcok > Magyar uralkodók > I. Ferenc (1792 - 1835)

I. Ferenc Ferenc Firenzében, a Toszkánai Nagyhercegség fővárosában, a Poggio Imperiale kastélyban született 1768. február 12-én. II. Ferenc néven német-római császár, cseh király, majd 1804-től I. Ferenc néven osztrák császár. [1]

Édesapja a Habsburg-Lotharingiai-házból való Lipót toszkánai nagyherceg, a későbbi II. Lipót, édesanyja pedig a Bourbon-házból való Mária Ludovika spanyol infánsnő volt. 16 gyermek közül Ferenc József Károly főherceg született másodikként. Ő volt a legidősebb fiú. [1]

1792-ben örökölte meg apjától az osztrák uralkodó főhercegi, majd a német-római császári címet. Ez utóbbi címét egészen 1806-ig birtokolta, amikor Napóleon kikényszeríttette lemondását. A magyar királyi trónust 1792. március 1-jén foglalta el, s 1792. június 6-án koronázták meg Budán. Cseh királlyá koronázása 1792. augusztus 9-én Prágában történt meg. [1]

Ferenc uralkodásának éveiben rendkívül fontos törvények születtek. Az 1792. évi VII. törvénycikk a magyar nyelv tanításáról szólt, miszerint az ország egész területén rendes tantárgy lett magyar. Az 1792. évi XI. törvénycikk Erdélyről, valamint a Magyarországot illető vármegyék és kerületek visszacsatolásáról és bekebelezéséről rendelkezett. Az 1792. évi IX. törvénycikk a határőrvidéki ezredek tisztjeinek választásáról, valamint a katonai akadémiákban való neveléséről rendelkezett. [1]

Külpolitikáját a franciák elleni háborúk határozták meg, mivel megkoronázása idején érkezett meg Bécsbe a francia hadüzenet. A franciák királyát rövidesen Marie Antoniettel, Ferenc király nagynénjével együtt vérpadra küldték, s a háború a királyi trónok elleni háborúvá változott. Magyarországon is összesküvést szőttek ellene: a magyar jakobinus mozgalom, melynek vezetője Martinovics Ignác lett, francia mintára kívánta a köztársaságot proklamálni. I. Ferencnek sikerült a lázadókat vérpadra küldenie. [2]

A francia forradalommal, majd Napóleonnal szemben azonban I. Ferenc tehetetlen maradt. Újra és újra háborúba bocsátkozott, de mindig vesztett, ami minden esetben a birodalom területének csökkenésével járt együtt. Annak érdekében, hogy birodalmát valamelyest stabilizálja, 1804-ben felvette az osztrák császári címet. Az újabb megrázkódtatást azonban így sem kerülhette el: 1805-ben az oroszokkal szövetkezve elvesztette a „Három császár csatáját” Austerlitztnél. Ezt követően 1806-ban Napóleon nyomására le kellett tennie a német-rónai császári koronát. [2]

Anglia anyagi támogatása ellenére elvesztette az 1809-es háborút is. Ebben vett részt utoljára tevőlegesen a magyar nemesség, köszönhetően a vesztes Győri csatának, illetve a pozsonyi békének. A korábbi Napóleon elleni háborúk során ugyanis a magyar országgyűlés több tízezer katonát és lovast bocsátott Ferenc császár rendelkezésére. A háborút követően – megmentendő a Habsburg-birodalmat – Ferenc császár saját lányát, Mária Lujzát adta nőül Napóleonhoz. Ezzel a lépéssel Ausztria másodrendű szereplővé lett ugyan Napóleon mögött, viszont sikerült megmenteni a birodalom egységét. [2]

Ferenc szerencséjére Napóleon oroszországi hadjárata balul sült el, így a lipcsei, majd a waterloo-i csatában sikerült térdre kényszeríteni Franciaországot. Az 1814 őszén megnyíló bécsi kongresszuson kétszáz állam és város képviselőit üdvözölhette. Ausztria ezen a kongresszuson Belgium kivételével minden területet visszakapott, amit a napóleoni háborúk során elvesztett, sőt még gyarapodott is. I. Ferenc osztrák császár, I. Sándor orosz cár és Frigyes Vilmos porosz király ekkor kötötte meg a népfelkelések elleni Szent Szövetséget. [2]

A francia háborúk gigászi összegeket emésztettek fel. ezért a kormány folyamatosan növelte a papírbankó-kibocsátást, ami a pénz rohamos elértéktelenedéséhez vezetett. Amikor I. Ferenc békét kötött Napóleonnal, és nem kellett külpolitikai bonyodalmaktól tartani, az udvar elhatározta a forgalomban lévő pénz értékének egyötödére történő leszállítását (devalváció). A nemesség elvesztette fölhalmozott készpénzének nagy részét – a hadihelyzet javulásnak indult, ezért a magyar rendekre nem kellett többé tekintettel lenni. I. Ferenc 1825-ig abszolutisztikus eszközökkel kormányzott. Az udvar 1816-ban újabb 60%-os devalvációt rendelt el, mely a nemesség vagyonának csökkenése mellett a szerény hazai pénztőkét ismételten megcsapolta. [3]

I. Ferenc első házasságát 1788. január 6-án kötötte Bécsben, feleségül véve Erzsébet Vilma württembergi hercegnőt. Egyetlen gyermekük született: Lujza Erzsébet (1790–1791). A szülés során az anya, majd rövidesen a kisleány is meghalt. I. Ferenc 1790. augusztus 19-én Bécsben ismét megházasodott; unokanővérét, Mária Terézia Karolina nápoly-szicíliai királyi hercegnőt vette el. E házasságból 11 gyermek született, de közülük csak 6 gyermek élte meg a felnőttkort. [1]

Harmadik házassága 1808. január 6-án köttetett; I. Ferenc egy másik unokanővérét, Habsburg-Estei Mária Ludovika Beatrix modenai hercegnőt vette feleségül. Mária betegsége miatt ebből a házasságból nem születtek gyermekek. Utolsó házasságkötése 1816. november 10-én Bécsben volt, ahol feleségül vette Sarolta Auguszta Karolina bajor királyi hercegnőt. Karolina Auguszta császárné túlélte férjét; az 1848–49-es forradalom és szabadságharc után Salzburgban élt. [1]

I. Ferenc uralkodásának utolsó tíz évében szakított abszolutisztikus kormányzati módszereivel, s 1825-ben újra összehívta a magyar rendi országgyűlést. A kor eszméitől, a liberalizmustól és a nacionalizmustól azonban továbbra is idegenkedett. Magyarországot sohasem érezte igazán magáénak, így titulusa Magyarországon a távolságtartást jelző Ferenc császár maradt. [2]

I. Ferenc Bécsben halt meg 1835. március 2-án. [1]

Forrás:

[1] http://hu.wikipedia.org/wiki/I._Ferenc_magyar_kir%C3%A1ly
[2] Officina Nova - Királyok Könyve
[3] Závodszky Géza – Történelem III.



Vissza