Arcok > Magyar uralkodók > I. József (1705 - 1711)

I. József I. József Bécsben született 1678. július 26-án, I. Lipót király és Pfalz-Neuburgi Eleonóra legidősebb fiaként. Salm herceg és Rummel pap nevelte fel. [1]

1687. december 9-én a kilencéves Józsefet Széchenyi György esztergomi érsek magyar királlyá koronázta. 1690-ben lett római király. [1]

1699-ben feleségül vette Braunschweigi Vilma Amália hercegnőt, akitől két leánygyermeke született: Mária Jozefa és Mária Amália főhercegnők. A Pragmatica Sanctio (e néven valamely nagy fontosságú államügynek végleges, a távoli jövőre kiható elintézését értették, mely azután mintegy megváltoztathatatlannak tekintetett) az ő trónöröklési jogaikat is biztosította. [1] [2]

József a spanyol örökösödési háború kitörése után nagy rajongással csatlakozott a háborút kedvelő franciaellenes csoporthoz, melynek legkiválóbb embere Savoyai Jenő herceg volt. 1702-ben már mint hadvezér vett részt Landau ostrománál. [1]

1705. május 5-én, I. Lipót király halála után József került a trónra. I. József változtatni kívánt mind a katonai, mind a polgári rendszeren; s szabályozni kívánta a német birodalom ügyeit is. 1706-ban megfosztotta címüktől a birodalom ellenségeivel szövetkező bajor és kölni fejedelmeket, mindez azonban az uratlanná vált Bajorország Ausztriához való csatolása, illetve a többi állam ellenállása miatt csak fél sikert hozott. Nem sokkal több eredményt hozott az a törekvése sem, hogy a német birodalmi gyűlés és a birodalmi törvényszék zűrzavaros működése rendeződjön. A római Szentszékkel szemben azonban több szerencséje volt, mivel a franciabarát IX. Kelemen pápával kitört viszályban (1706-1709) érvényesíteni tudta császári jogait. [1]

1701-ben Anglia, Hollandia (a tengeri hatalmak) és Lipót megegyeztek, hogy a spanyol trón vonatkozásában Károlyt fogják támogatni. Károly nem volt trónörökös az osztrák Habsburgoknál, ezért Anglia és Hollandia is elfogadta személyét. Megindult a háború, melynek harcai Spanyolország, Spanyol-Németalföld, a Német-római Birodalom és Észak-Itália földjén folytak. Savoyai Jenő betört Itáliába, s a harcok megindultak a Rajna mentén is. Az angolok Portugáliában szálltak partra, majd megegyeztek a portugálokkal, akik szintén a tengeri hatalmak mellé álltak. [3]

A fordulat 1704-ben következett be, Savoyai Jenő és John Churchill ugyanis súlyos vereséget mért a bajor és a francia hadseregre. 1706-ban Ramilliesnél a franciák ismét vereséget szenvedtek az angoloktól, Észak-Itáliát pedig Savoyai Jenő foglalta el a Habsburgok számára. Mivel XIV. Lajos francia király lemondott Észak-Itáliáról, 1707-ben a pápa kénytelen volt József testvérét, III. Károlyt mint Nápoly királyát elismerni. Az 1709-es osztrák-angol malplaquet-i győzelem után a franciákat Párizsig szorították vissza. [1] [3]

Ezzel párhuzamosan folyt Magyarországon II. Rákóczi Ferenc felkelése is, amely a magyar nemesség háttérbe szorítása, s a megemelt adóterhek ellenében tört ki. A felkelést XIV. Lajos francia király pénzzel is támogatta. 1703-ban az elégedetlen parasztok, a szélnek eresztett végvári ka¬tonák, valamint Thököly bujdosó kurucai a Tiszaháton felkeltek a Habsburg kormányzat ellen, s mozgalmuk vezetésére hazahívták a Lengyelországba me¬nekült II. Rákóczi Ferencet is. “Cum Deo pro patria et libertate – Istennel a hazáért és a szabadságért”, állt a felkelők zászlaján. [4]

A felkelőkhöz egyre nagyobb számban csatla¬koztak nemesek, sőt arisztokraták is. A kuruc sereg az első években – midőn a császári erők zöme a spanyol örökösödési háborúban volt lekötve – sike¬reket aratott, s ellenőrzése alá vonta az ország területének nagy részét. A felkelők 1705-ben Szécsénybe összehívott országgyűlésén rendi szövetséget, úgynevezett konföderációt hoztak létre, Rákóczit pedig vezérlő fejedelemmé választották. [4]

1707-ben az ónodi országgyűlés kimondta a Habsburg-ház trón¬fosztását. A kuruc sereg zömét a bujdosókból, parasztokból összeverődött, kiképzetlen, rosszul felszerelt irreguláris csapatok alkották, amelyek időn¬ként bravúros rajtaütéseket hajtottak végre, de gyakorlatilag egyetlen na¬gyobb ütközetet sem tudtak megnyerni. Rákóczi 1703-ban a harcoló jobbá¬gyokat és családtagjaikat felmentette a földesúri szolgáltatások alól, majd 1708-ban a mindvégig kitartóknak a végleges hajdúszabadságot is megígérte, ezt viszont a nemesek, akiket az adózásra is rászorított, rossz néven vették. E társadalmi ellentétek bomlasztották a kuruc sereget, amely 1708-ban Tren¬csénnél, 1710-ben pedig Romhánynál szenvedett súlyos vereséget [4]

József seregeinek élére 1710. szeptemberben gróf Pálffy János horvát bán állt, aki a békepárti volt. [1]

I. József amnesztiát (kegyelmet) szándékozott adni, s megígérte a vallásszabadság és az alkotmány helyreállítását, a sérelmek orvoslását. A reménytelen¬né vált küzdelmet 1711-ben a Pálffy János királyi tábornok és Károlyi Sándor kuruc generális által megkötött szatmári béke zárta le Rákóczi akaratának ellenére, az egybegyűlt rendek beleegyezésével. I. József ígéretet tett az alkotmány visszaállítására, a vallásszabadság biztosítására és az országgyűlés mihamarabbi összehívására, illetve amnesztiát adott a szabadságharcban résztvevőknek, s egyúttal intézkedett a magyarokat sértő intézmények és méltóságok eltörléséről. Az ellenállás és a szabad királyválasztás jogát nem állították vissza, s külön magyar hadsereget sem hoztak létre. A jobbágyi sérelmeket nem rendezték, mindazonáltal a szatmári béke hatására Magyarország megmaradt rendi dualizmusban a királlyal, azaz megőrizhette viszonylagos függetlenségét. József ezt már nem érte meg. [1] [4]

1711. április 17-én Bécsben, himlőben meghalt I. József, aki korához képest felvilágosult és emberséges uralkodó volt. Visszaszorította a jezsuiták befolyását és könnyíteni igyekezett a jobbágyok sorsán. [1]

Mivel Józsefnek nem volt fia, a választófejedelmek öccsét, Károlyt választották császárrá (VI. Károly néven). Ez nem felelt meg a Habsburg Birodalommal szembenálló szövetségeseknek, akik mindeddig biztosítottnak látták, hogy a keleti és a nyugati Habsburg-területek továbbra is különválasztva maradnak. Károly a császárkoronázásra, német földre utazott Spanyolországból, s közben a harcoló felek béketárgyalásokba kezdtek (Utrecht, 1712). [1] [3]

Az utrechti béke (1713) értelmében Anjou Fülöp lett a spanyol király (V. Fülöp néven), megkapta a tengerentúli birtokokat is, de azzal a kikötéssel, hogy a spanyol és a francia Bourbonok birtokait soha nem szabad egyesíteni. Cserébe átengedték Angliának az amerikai gyarmatok egy részét és Gibraltárt, a rabszolga-kereskedelem monopóliumát. Az európai spanyol birtokok, azaz Spanyol-Németalföld, Nápoly, Milánó, Livorno, Szardínia és közel fél Itália VI. Károlynak jutott. Savoyai birtokba vette Szicíliát. Franciaország megtarthatta Strasbourgot és Elzászt, tehát nem kellett visszavonulniuk a Rajnától az 1648 előtti határok mögé. E békében ismerték el a brandenburgi választófejedelem királyi rangját is (a későbbi Porosz Királyság előzménye). [3]

Az utrechti béke csak Franciaország és a tengeri hatalmak között köttetett. Károly eleinte visszautasította a békekötést, de végül 1714-ben Rastattban ő is csatlakozott hozzá. [3]

Forrás:

[1] http://hu.wikipedia.org/wiki/I._J%C3%B3zsef
[2] http://hu.wikipedia.org/wiki/Pragmatica_Sanctio
[3] http://hu.wikipedia.org/wiki/Spanyol_örökösödési_háború
[4] http://www.enc.hu/1enciklopedia/fogalmi/torttud_magy/rakoczi-szabadsagharc.htm



Vissza