Arcok > Történelmi arcok > Vlagyimir Iljics Lenin (1870 - 1924)

Vlagyimir Iljics Lenin 1870. április 22-én született a cári Oroszországban, Szimbirszk városában. Apja Ilja Nyikolajevics Uljanov kormányhű tisztviselő, anyja Marija Alekszandrovna Blank. Családja liberális felfogású volt, ami kevert etnikai és vallási örökséggel párosult. Apai nagyszülei révén kalmük felmenői voltak, míg anyai nagyanyja révén volgai-német örökséggel büszkélkedhetett. Kereszténységre áttért anyai nagyapjától lutheránus és zsidó neveltetést kapott. Lenint magát az orosz Ortodox Egyház szabályai szerint keresztelték meg. [1]

1886-ban agyvérzésben halt meg édesapja, 1887. májusában pedig idősebb bátyját, Alekszandr Uljanovot egy merényletben való részvétele miatt akasztották fel. [1]

1887-ben letartóztatták Lenint, majd elbocsátották a Kazanyi Egyetemről, mert részt vett egy diáktüntetésen. Magánúton tanult tovább, s 1891-ben kapott engedélyt arra, hogy ügyvédként praktizáljon. [1]

Ezt követően forradalmi tevékenységekbe kezdett, s a marxizmust tanulmányozta Pétervárott. 1895. december 7-én letartóztatták, és egy évig tartották fogva, majd Szibériába száműzték. [1]
1898. júliusában feleségül vette Nagyezsda Krupszkaja szocialista aktivistát. [1]

1899. áprilisában jelenttette meg könyvét, „A kapitalizmus fejlődése Oroszországban” címmel. [1]

1900-ban véget ért a száműzetése. Oroszországot és Európa más részeit is bejárta, s az Iszkra (Szikra) című folyóiratban publikált. Ekkor vette fel a Lenin nevet. [1]

Az 1900-as évek elejétől az Orosz Szociáldemokrata Párt tagja volt, 1903-tól pedig – a mensevikektől való elszakadás után – a bolsevik frakciót vezette. [1]

1903 után a bolsevikokat a jakobinusok utódainak tekintette, amiért Trockij és Akszelrod többször támadta őt. [1]

Az 1905-ös forradalom hírére Oroszországba utazott. A forradalom alapvető feltételeit már ekkor tisztán látta: a munkás- és parasztmozgalmak összekapcsolódása, a fegyveres felkelés, a szovjetek, mint a munkásönigazgatás intézményei, amelyek egy nemzetközi jellegű forradalomban öltenek testet. A forradalom tehát Oroszországban kezdődik, de a fejlettebb nyugati, kapitalista országok fejezik be. [1]

1906-ban beválasztották a párt elnökségbe. 1907-ben az orosz uralom alatt álló Finnországba menekült biztonsági okokból. Folytatta európai utazásait, hogy számos szocialista összejövetelen és akcióban vehessen részt. [1]

1912-ben részt vett a Prágai Pártkonferencián, majd a Zimmerwald konferencián is, 1915-ben. [1]

Lenin több ponton továbbfejlesztette, pontosította, illetve a gyakorlatba ültette a marxi elméletet. Fontosabb új eszméi e tekintetben:

- A kommunista pártnak döntő szerepe van a kommunizmushoz vezető út során. Az eredeti marxi állásponthoz képest, mely szerint a kapitalizmus megdöntése után a folyamatok maguktól mennek tovább a kommunista társadalom felé, Lenin úgy vélte, hogy a szubjektív emberi tényező igen fontos. Egy ideológiailag felvértezett kisebbség (a párt) képes arra, hogy elősegítse a kommunizmushoz vezető úton való elinduláshoz szükséges társadalmi változásokat.

- A kapitalizmus világméretű megdöntése, a világforradalom kezdőpontja nem a legfejlettebb kapitalista államokban kell, hogy megtörténjék, hanem éppen ellenkezőleg, a kapitalizmus leggyengébb pontjain, az iparilag kevésbé fejlett kapitalista államokban.

- A munkásosztály mellett a szegényparasztság is forradalmi osztály. Az iparilag fejletlenebb országokban a kis létszámú munkásosztályt a szegényparasztság egészíti ki, így elegendő méretű munkásosztály nélkül is létrejöhet a proletárdiktatúra.

- XX. század eleji imperializmus, mint a kapitalizmus utolsó lépcsőfokaként való felfogása.

Az első világháború idején jórészt Svájcban tartózkodott. A háborút imperialista küzdelemnek bélyegezte. [1]

A februári forradalmat követően, 1917. áprilisában hazatért. [1]

1917. november 8-án, a szovjetek összoroszországi kongresszusán Lenint a Népbiztosok Tanácsának elnökévé választotta az új kormány. Hihetetlen brutalitással kezdett neki a kommunista társadalom megalapozásának, s minden ellenállást le akart törni. [1]

Első intézkedése a földosztásról és a békéről szóló dekrétum kiadása volt, amivel jelentős bázist teremtett az új kormány számára. [1]

A Breszt-Litovszkban megkezdett tárgyalásokon felkínált német békefeltételek azonban a vártnál is keményebbek voltak, Lenin mégis amellett érvelt, hogy Oroszországnak azonnal békét kell kötnie, bármi áron. A tárgyalások kudarca után Németország inváziót kezdett, amely Oroszország nyugati részén tetemes területek elvesztésével járt. Oroszország végül aláírta a Breszt-Litovszki Békét, a korábbinál is előnytelenebb feltételek mellett, 1918. márciusában. Ezt követően Finnország kikiáltotta függetlenségét (december 6.), amelyet az Oroszországi Szovjetek Tanácsa december 18-án fogadott el. [1]

1918. januárjában, egy napi ülésezés után Lenin utasítására feloszlatták és megszüntették az alkotmányozó nemzetgyűlést. 1918. februárjától júniusáig fokozatosan államosították a bankokat és a nagyipart. [1]

1918. július 6-án a baloldali eszerek körülzárták a Kremlt, és ultimátumot intéztek Leninhez, a bolsevik párton kívüli baloldali erők legalizálása és a tanácsok demokratizálása érdekében. Lenin Sztálin és Zinovjev segítségével sikeresen mozgósította a Moszkva környékén állomásozó lett hadosztályt, amely szétverte a blokádot. Lenin másnap betiltotta a baloldali eszer pártot. [1]

1918. augusztus 30-án a baloldali eszerekkel kapcsolatban álló forradalmár, Fanny Kaplan több lövést adott le Leninre, aki súlyosan, életveszélyesen megsebesült. A merénylőt azonnal, tárgyalás nélkül kivégezték. Másnap elrendelték a "vörös terrort", s kitört a polgárháború Oroszországban. Politikai szervezetek, mozgalmak és támogatóik sokasága fogott fegyvert, hogy a szovjet kormányt támogassa, vagy megdöntse. [1]

Bár sok különböző frakció vett részt ebben a harcban, a két fő erő a kommunista Vörös Hadsereg és a monarchista Fehérek voltak. Külső országok, mint például Franciaország, Nagy-Britannia, az USA és Japán szintén beavatkoztak a Fehérek oldalán. Végül a Vörös Hadsereg győzedelmeskedett 1920 környékén, de kisebb erők ezután is folytatták ellenük a küzdelmet. [1]

A háború hosszú évei alatt sok áldozatot kellett hoznia Oroszországnak, így az ország nagy része romokban hevert. A húszas évek legelején épült ki az első nagy orosz kényszermunkatábor az Északi-tenger Szolovki-szigetén, ahol a cári rendszer visszaállításának hívei mellett mensevikek, alkotmányos demokraták és eszerek, valamint kuláknak bélyegzett módos gazdák raboskodtak. [1]

1921. márciusában Lenin a Hadikommunizmus tervét az Új Gazdasági Tervvel (NEP) váltotta fel, hogy újra felépítse az ipart és a mezőgazdaságot. Ugyanebben az évben verték le a kronstadti tengerészek felkelését is (Kronstadti felkelés), melynek egyik fő célja és jelszava volt a “szovjeteket bolsevikok nélkül”. [1]

1919 utolsó hónapjaiban a Fehérek elleni sikerek arról győzték meg Lenint, hogy a forradalmat nyugat felé kell kiterjeszteni, szükség esetén erővel is. Az újonnan megalakult Második Lengyel Köztársaság azokat a keleti területeket kezdte elfoglalni, amelyeket Oroszország a XVIII. század végén Lengyelország felosztásánál szerzett, ezért bolsevik erőkkel kellett szembenéznie – ez vezetett az 1919-es lengyel-szovjet háború kitöréséhez. [1]

A Bajor Tanácsköztársaság megalakulásával és a kommunista Szpartakusz-szövetség (Spartakusbund) felemelkedésével Lenin alkalmasnak látta az időt, hogy "Európát a vörös hadsereg bajonettjével próbára tegye", ezért a nyugati kommunista mozgalmakat fegyveresen is támogatni kezdte. Ebben az időben volt Magyarországon Tanácsköztársaság, amelynek vezetői szovjet segítséget vártak, azonban a Vörös Hadsereg veresége a lengyel-szovjet háborúban megvalósíthatatlanná tette e terveket. [1]

1922. májusában Leninnek agyvérzése volt. Részben megbénult a bal oldalán, így kormánybeli pozíciója megingott. Ugyanezen év decemberében következett be második agyvérzése, ami után már lemondott az aktív politikai életről. 1923. márciusában érte a harmadik agyvérzés, így többé már beszélni sem tudott. [1]

Első agyvérzése után Lenin még számos cikket jelentetett meg, amelyekben felvázolta a kormány jövőbeli irányelveit. Ezek közül a leghíresebb a Lenin Testamentuma című, amelyben kritizálta többek között a kommunista felsővezetést, vagyis Sztálint és Trockijt. Lenin szerint Sztálin kezébe "korlátlan hatalom került", ezért azt javasolta, hogy távolítsák el ebből a pozícióból. Lenin felesége megtalálta az írást a dolgozószobájában, majd felolvasta azt a központi bizottságban; a bizottság tagjai részben elfogadták a levél tartalmát, de nem fogadták meg Lenin tanácsait. Az írást az erős kritika miatt nem publikálták, hanem a KGB irattárában titkosították. [1]

Lenin 1924. január 24-én halt meg. Szifiliszről szóló pletykák keringtek, azonban a hivatalos jelentés egy negyedik agyvérzést állapított meg halála okaként. [1]

Szentpétervárt Leningrádra nevezték át a tiszteletére; a város Lenin nevét viselte egészen 1991-ig. [1]

Temetésén a Párizsi Kommün egy fennmaradt zászlajába göngyölték testék, mégpedig egy esemény emlékére, amely a "Proletárdiktatúra" első megnyilvánulása volt. A mai napig a moszkvai Lenin Mauzóleumban őrzik testét. [1]

Forrás:

[1] http://hu.wikipedia.org/wiki/Vlagyimir_Iljics_Lenin



Vissza