Arcok > Történelmi arcok > Nicolae Ceauşescu (1918 - 1989)

1918. január 26-án született Romániában, egy Scorniceşti nevű falucskában. Ceauşescu tizenegy évesen Románia fővárosába, Bukarestbe ment, s cipőkészítő tanonc lett.

1932-ben csatlakozott az illegális Romániai Kommunista Párthoz. 1933-ban letartóztatták, mert egy kommunista sztrájk élére állt. 1934-ben újra letartóztatták, mert aláírásokat gyűjtött a munkások körében, s a kommunizmust propagálta. 1936-tól 1938-ig újra börtönbe került, mivel különböző antifasiszta tevékenységekkel vádolták. [1] [2]

1939-ben szabadult a börtönből. Ebben az évben ismerkedett meg Elena Petrescuval, aki a későbbiekben nagy szerepet játszott politikai aktivitásában, karrierjében; 1946-ban vette feleségül. [1] [2]

1940-ben megint börtönbe került a nácibarát Antonescu-rezsim elleni harca miatt. 1943-ban átszállították a Târgu Jiu táborba, ahol cellatársa Románia következő vezetője (1952-1965) volt, Gheorghe Gheorghiu-Dej, akinek személyében Ceauşescu támogatóra lelt. [2]

A második világháború után megszökött a börtönből, majd a Kommunista Ifjúsági Szövetség titkára lett. [1]

1947-ben, amikor a kommunisták átvették a hatalmat Romániában, mezőgazdasági miniszterhelyettesi pozíciót vállalt, illetve 1950-től 1954-ig a honvédelmi miniszterhelyettesi tisztséget mondhatta magáénak. Gheorghiu-Dej alatt a politikai bizottság tagja, a központi bizottság titkára volt. [1] [2]

1952-ben új alkotmánya lett az országnak, melyet a Szovjetunió azzal a kikötéssel hagyott jóvá, hogy a székelyföldi magyarság számára autonóm tartományt hoznak létre. Ennek köszönhetően jött létre a Magyar Autonóm Tartomány (később Maros-Magyar Autonóm Tartomány) Székelyföldön, mely fennállásig (1968) biztosított a magyarság (székelység) számára szélesebb önrendelkezési jogokat. [3] [4]

Ceauşescu független, nacionalista politikájával nagy népszerűséget szerzett, s hamarosan a párthierarchia második embere lett. Az 1960-as években felmondta a román részvételt a Varsói Szerződés katonai szövetségében. [1]

1965-ben Gheorghiu-Dej meghalt, így Ceauşescu a kommunista párt titkára, majd főtitkára lehetett. 1967-től az Államtanács elnökévé, államfővé is megválasztották. Elutasítóan lépett fel az 1968-as csehszlovákiai invázióval szemben, mivel az szerinte csak a Varsói Szerződés katonai szövetségének vereségével végződhetett. Emiatt Moszkva egyre inkább rossz szemmel nézte Ceauşescu Keleti Blokkon belüli függetlenedési politikáját. [1] [2]

Külföldi népszerűségét egyrészt az ország államadóssága visszatörlesztésének, másrészt pedig annak köszönhette, hogy a szocialista országok közül egyedül Románia küldött sportolókat a Szovjetunió által bojkottált 1984-es los angelesi olimpiára. [1]

Mindezek mellett saját népe körében hatalmas gyűlölet övezte. Megtiltotta a fogamzásgátlók használatát, hogy népét újra „naggyá” tehesse. Ennek eredményeképpen megnőtt az árvaházi gyermekek száma, és rohamosan terjedt az AIDS Romániában. [1]

1988. április 29-én Ceauşescu bejelentette, hogy az ezredfordulóig végrehajtják az ún. település-szisztemalizálási tervet. Ez a „szisztemalizálás” (rombolás) nem csak a falvakat, hanem az erdélyi városokat, illetve a magyarlakta településeket is érintette. 1988. június 27-én Budapesten, a Hősök terén 40-50 ezren tiltakoztak a tervezett falurombolás ellen. Másnap válaszként Bukarest – egyoldalú döntésként – bezárta a kolozsvári magyar konzulátust. Végül 1988. augusztus 28-án Aradon találkozott Grósz Károly és Ceauşescu, de a több mint 8 órás találkozó semmilyen eredményt nem hozott. [1]

Ceauşescu hatalmas építkezésekbe kezdett a román fővárosban, noha országa a csőd szélén állt. Az ország népe éhezett, Ceauşescu mégis márványpalotát építtetett magának. [1]

Bukarestben még a mai napig érződik a diktátor építészeti stílusa, bár az utóbbi években komoly beruházások indultak a város korszerűsítésére. [1]

1989-ben az egész országra kiterjedő lázadás robbant ki. December 16-án, Temesváron a román titkosrendőrség, a Securitate emberei kivonultak, hogy Tőkés László Nagyváradi (napjainkban Királyhágómelléki) református püspököt rendszerellenes beszédei miatt egy szilágysági faluba deportálják. Egyházának tagjai – számos román anyanyelvű szimpatizánssal – azonban körbeállták a lelkészi hivatalt, majd kivonultak Temesvár központi terére, az Opera térre. Ekkor a tiltakozás már tömeges méreteket öltött, a deportálás elleni megmozdulás pedig átalakult a kommunista rezsim és Ceauşescu elleni tüntetéssé. A helyi pártvezetés elrendelte, hogy a katonák lőjenek a tömegbe, ezt azonban a tisztek megtagadták, és átálltak a tömeg oldalára.

A diktátor válaszul december 21-én nagy tömeggyűlést szervezett a fővárosban saját támogatására. Az elnöki palota erkélyéről szónokolt, amikor a többszázezres tömeg váratlanul a diktatúrája elleni tüntetéssé változtatta az eseményt. A katonaság nagyon gyorsan átállt (bizonyos nézetek szerint jól előkészített puccs történt), majd a tömeg elfoglalta a televízió épületét. Ceauşescunak ugyancsak népszerűtlen feleségével együtt helikopteren kellett menekülnie, azonban légtérzárat rendeltek el, ezért le kellett szállniuk. A román nép ellen elkövetett bűneikért és a nemzetgazdaság tönkretételéért halálra ítélték, és még aznap, 1989. december 25-én kivégezték őket. [1]

Kivégzésükről videofelvétel is készült, de mivel a kivégzés pillanata, és az utána következő percek hiányoznak a felvételről, mindez később sok legenda tárgya lett. [1]

A holttesteket álnéven temették el egy bukaresti temetőben, nehogy megcsonkítsák őket. Ma már valódi nevük szerepel a sírkövön. [1]

Forrás:

[1] http://en.wikipedia.org/wiki/Nicolae_Ceau%C5%9Fescu
[2] http://hu.wikipedia.org/wiki/Nicolae_Ceau%C5%9Fescu
[3] http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_Auton%C3%B3m_Tartom%C3%A1ny
[4] http://hu.wikipedia.org/wiki/Maros-Magyar_Auton%C3%B3m_Tartom%C3%A1ny