|
1931. március 2-án született Privolnoye-ben, a Szovjetunióban. 1955-ben jogi egyetemet végzett, de szakmájában nem dolgozott egy napot sem, hanem inkább a politikai életet választotta. [1] [2]
1955-től 1962-ig Sztavropolban a Komszomol első titkára volt, 1970-ben pedig a Sztavropol-vidéki pártbizottság első titkárává nevezték ki. [1]
Gorbacsovot 1978-ban, Moszkvában a Központi Bizottság titkárává választották; mezőgazdasági ügyekkel foglalkozott. Országos viszonylatban nem sikerült akkora sikereket elérnie az agrárpolitika terén, mint Sztavropolban sőt, az 1978-1983 közötti időszak agrárpolitikáját súlyos válság jellemezte. [1]
A fentiek ellenére Gorbacsov pályája folyamatosan felfelé ívelt. Bekerült a Politikai Bizottságba, ahol Szuszlov és Jurij Andropov (magyarországi szovjet nagykövet az 1956-os forradalom idején) lettek a fő támogatói. Amikor Andropov főtitkár lett, Gorbacsovot tekintette lehetséges utódjának – arra számított, hogy Gorbacsovot mint fiatal politikust alkalmassá teheti arra, hogy folytassa az általa megkezdett utat. [1]
1985. március 11-én választották meg az SZKP (Szovjetunió Kommunista Pártja) főtitkárává, amely tisztség viselése alatt hatalmas mértékű változások mentek végbe mind a Szovjetunióban, mind annak nemzetközi kapcsolataiban. [1]
Amikor Gorbacsov a párt főtitkára lett, a 60-as évek fiatal pártértelmiségeivel vette körül magát, mint például J. Ligacsov vagy Borisz Jelcin. A glasznoszty (nyíltság), a peresztrojka (átalakítás) és az uszkorenyije (gyorsítás) hármas jelszavával láttak neki a reformokhoz. [1]
1988-ban, a pártválasztások idején 89 ezer pártvezetőt cseréltek le, majd ugyanebben az évben a XIX. pártkonferencián szétválasztották a párt és a tanácsok szerepkörét. [1]
1989-ben a népi küldöttek évi kongresszusán Gorbacsovot a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnökévé választották. [1]
1989. decemberében találkozott idősebb George Bush amerikai elnökkel Máltán, ahol közösen megegyeztek abban, hogy „a fegyverkezési versenynek, a bizalmatlanságnak, a pszichológiai és ideológiai párharcnak egyszer és mindenkorra vége kell, hogy legyen.” [1]
1990. márciusában a Szovjetunió népi küldötteinek III. rendkívüli kongresszusán Gorbacsovot választották a Szovjetunió elnökévé, s létrehozták az államfői tisztséget is. Ezáltal Gorbacsov papíron nagyobb hatalommal rendelkezett, mint Sztálin vagy Brezsnyev, a gyakorlatban azonban kevésbé tudta használni ezt a hatalmat. [1]
1990-ben kiszorította a Bizottságból a brezsnyevi politikával szimpatizálókat, s a Politikai Bizottság helyett egyre nagyobb szerepet tulajdonított az Elnöki Tanácsnak, melyben Jakovlev és Sevardnadze játszottak döntő szerepet. [1]
A központi hatalom kivételével – melyet sikeresen kezében tartott – a helyi szintű vezetés egyre inkább kicsúszott a kezéből, a megindult önállósodási folyamatok következtében. [1]
1990-ben a balti államok ki is nyilvánították függetlenségüket, az országok élére pedig a korábbi pártklientúra tagjai álltak. Az USA 1991-ben ismerte el az önálló Észtországot, Lettországot és Litvániát. [1]
1990-ben az Oroszországi Kommunista Párt Jelcin és Popov vezetésével kivált a Szovjetunió Kommunista Pártjából, az Orosz Föderáció népi küldötteinek kongresszusa pedig elfogadta Oroszország Függetlenségi Nyilatkozatát. [1]
Az Oroszországi Szovjet Szocialista Köztársaság legfelsőbb Tanácsa elnökévé Jelcint választották, így Moszkvában két hatalmi centrum jött létre: a szovjet és az orosz. Képviselői, Gorbacsov és Jelcin között egyre inkább mélyült az ellentét, ami később nyílt szakítást eredményezett. [1]
Gorbacsov nem tudta tisztázni a puccsistákkal való kapcsolatát, ezért elveszítette a nép támogatását, Jelcin azonban egyre nagyobb befolyásra tett szert. [1]
1991. augusztus 24-én Gorbacsov visszatért Moszkvába, hogy lemondjon pártfőtitkári tisztségéről. 1991. november 6-án Jelcin elnöki rendelettel tiltotta be a Szovjetunió Kommunista pártját, amelynek vagyonát elkobozták. Új kormány jött létre, amelynek tagjai mind demokraták voltak. [1]
1991. december 8-án Jelcin megegyezett az ukrán és a belorusz elnökkel, hogy a Szovjetuniót felszámoltnak tekintik, s létrehozzák helyette a Független Államok Közösségét (FÁK). Gorbacsov december 8-át követően egyeztető tárgyalásokat folytatott Jelcinnel – sikertelenül, így 1991. december 25-én lemondott szövetségi elnöki tisztségéről. [1]
Az elkövetkező 10 évben több országban megfordult, ahol a hidegháború enyhítésében játszott szerepéért neves egyetemek – mint az ottawai Carleton University, valamint a Durham University – doktori címben részesítették. [2]
2001-ben megalapította az Oroszországi Szociáldemokrata Pártot, amelynek 2004-ig volt az elnöke. Ekkor párttársai eltávolították az elnöki székből, mivel nem értettek egyet az általa képviselt politikával.
2004-ben Borisz Jelcinnel együtt keményen kritizálta Valagyimir Putyin orosz elnök erőszakos csecsenföldi politikáját, mely Csecsenföld autonómiához való jogának erőteljes korlátozására irányult.
2008-ban bejelentette, hogy visszatér az orosz politikába, Alekszandr Lebegyev volt KGB-tiszttel együtt, az Oroszországi Független Demokrata Párt színeiben.
Hosszan tartó betegség után, életének 92. évében halt meg Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó vezetője.
Forrás:
[1] http://www.sulinet.hu/tori/szakkor/szunincs/szuszunt.htm
[2] http://en.wikipedia.org/wiki/Mikhail_Gorbachev
|
