Arcok > Történelmi arcok > Richard Milhous Nixon (1913 - 1994)

Yorba Linda-ban, Kalifornia államban született 1913. január 9-én. Az Amerikai Egyesült Államok 37. elnöke, aki a Watergate-botrány miatt lemondásra kényszerült. [1] [2] [3]

A Duke Egyetemen szerzett jogi diplomát; 1937 és 1942 között ügyvédként dolgozott, 1942 és 1946 között pedig a haditengerészetnél szolgált. 1948-tól az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottságnál dolgozott, majd Republikánus politikusként 1947 és 1950 között kongresszusi képviselő, később pedig 1950 és 1953 között szenátorként vállalt szerepet a közéletben. [1] [2]

A republikánus párt alelnökként (1953-1960) volt elnökjelölt az 1960. évi elnökválasztáson, amelyen mindössze 0,2%-al maradt alul John Fitzgerald Kennedyvel szemben. Az 1960-as években ismét ügyvédként dolgozott – jó nevű ügyvédi irodák üzlettársa volt. [1] [2] [3]

Hamarosan újra kiharcolta a republikánus elnökjelöltséget, így 1969-ben, majd 1973-ban is az Amerikai Egyesült Államok elnökévé választották. Nagy taktikusként tartották számon (gúnyneve Tricky Dicky volt). 1972-ben az amerikai elnökök közül elsőként látogatta meg a Szovjetuniót és Kínát. Ugyanebben az évben kötötte meg a Szovjetunióval a fegyverzetkorlátozásról szóló SALT-1 (Strategic Arms Limitation Talks - Tárgyalások a hadászati fegyverek korlátozásáról) szerződést. [1] [2] [3]

A Nixon-doktrínát Richard Nixon amerikai elnök 1969. július 25-én hirdette meg egy, az amerikai gyarmat Guam-on tartott sajtókonferencián. [2] [3]

Az Amerikai Egyesült Államok a kommunizmus ellen harcoló szövetségeseit addig pénzzel, hadianyaggal és katonákkal egyaránt támogatta, a doktrína kihirdetését követően azonban azoknak az országoknak, amelyek korábban részesültek gazdasági és katonai támogatásban, már maguknak kellett biztosítaniuk a megfelelő csapatlétszámot. [2] [3]

Bár az új irányvonal hátterében főként a vég nélkülinek látszó, tetemes anyagi és emberáldozatot követelő és – nem utolsósorban – belpolitikai viharokat okozó vietnámi háború állt, a megfogalmazott stratégia nem kizárólag Vietnámra vonatkozott. Nixon szintén ebben az időben kezdte el az iráni sah (király) felfegyverzését is. [2] [3]

1973-ban fegyverszünetet kötött Vietnámmal, ami gyakorlatilag a vietnámi háború végét jelentette. [1] [2] [3]

Az ún. Watergate-ügy egy egyszerű betörésnek indult, amelyet egy szemfüles biztonsági őr észlelt. Két év alatt viszont az amerikai politikai élet egyik legnagyobb botrányává dagadt, Nixonnak pedig mennie kellett. 1972. június 17-én öt férfit fogtak el, mert betörtek a Demokrata Párt washingtoni Watergate-épületben található választási irodájába. Mint utóbb kiderült, lehallgató-készülékeket akartak elhelyezni a rivális párt irodájában. [4]

A betörést egyből hírbe hozták Nixon amerikai elnökkel, hiszen az egyik letartóztatott, név szerint James McCord a CIA tagja volt és kapcsolatban állt az elnök Újraválasztási Bizottságával. Míg a demokraták politikai kémkedésről beszéltek, a republikánusok ezt tagadták, s a demokraták negatív kampányaként értékelték. Az elnök a botrány kirobbanása után minden erejével, többek között a CIA segítségével igyekezett az ügyben folytatott FBI nyomozást gátolni. [4]

A sok trükk ellenére a nyomozás során nyilvánvalóvá vált, hogy a betörés mögött az elnök Újraválasztási Hivatala és John Mitchell szövetségi főügyész állt, illetve az adatok szerint magának Nixon elnöknek is tudomása volt az ügyről. [4]

A tárgyalások 1973. januárjában kezdődtek, ahol a bíróság előtt először még csak az öt „betörő” felelt tettéért. Rövid időn belül azonban továbbgyűrűzött az eset, és több magas rangú politikus is belekeveredett a Watergate-ügybe, többek között John Dean, a Fehér Ház jogi tanácsadója és John Ehrlichman belügyi tanácsadó is. [3] [4]

1973-ban az amerikai média alig foglalkozott mással, mint ezzel a politikai botránnyal, ami Nixonnak igen komoly kellemetlenséget okozott. A republikánusok helyzetét pedig még inkább súlyosbította, hogy a kémkedés vádját alátámasztó hangfelvételek kerültek elő a Fehér Házból. [3] [4]

1974-ben Richard Nixon hatalma meggyengült, s a szenátusban is elveszítette támogatóit, így egy impeachment (visszahívási, vádemelési) eljárást követően 1974. augusztus 9-én lemondott az elnöki posztról. Utódja, a republikánus Gerald Ford rövid időn belül felmentette Nixont. [4]

1988-tól a Los Angeles Times és a Sunday Times kommentátora volt. [2]

Lemondása után többé nem került a hatalom közelébe, s a közélettől is távol tartotta magát. Haláláig azon fáradozott, hogy becsületét visszanyerhesse az amerikai állampolgárok szemében. [4]

1994. április 22-én halt meg saját otthonában, szívbaj következtében. [4]

Forrás:

[1] http://hu.wikipedia.org/wiki/Richard_Nixon
[2] http://hu.wikipedia.org/wiki/Nixon-doktr%C3%ADna
[3] http://hu.wikipedia.org/wiki/Watergate-botr%C3%A1ny
[4] http://www.geographic.hu/index.php?
[5] http://en.wikipedia.org/wiki/Richard_Nixon