Willy Brandt (1913 - 1992)

Willy Brandt 1913. december 18-án született Lübeckben, Németországban Herbert Ernst Karl Frahm néven. Édesanyja Martha Frahm eladónő, édesapja John Möller szociáldemokrata tanár, aki sosem ismerte fiát. Nagyapja nevelte fel, aki az SPD (Sozialdemokratische Partei Deutschlands - Német Szociáldemokrata Párt) tagja volt. [1]

1929-től aktívan részt vett az SAJ (Sozialistischen Arbeiter-Jugend - Szocialista Munkásifjúság) lübecki szervezetének munkájában. A lübecki parlamenti képviselő Julius Leber javaslatára 1930-ban felvették az SPD-be. [1]

1931-ben, a baloldali pártszakaszadás következtében létrejött az SPD-től balra álló szélsőbaloldali SAP (Sozialistischen Arbeiterpartei - Szocialista Munkáspárt), amiben ő lett a lübecki zsidósággal foglalkozó intézmény elnöke. [1]

1932-ben érettségizett, majd egy lübecki hajótársaság önkéntese lett. [1]

1933-ban a nemzetiszocialista üldözés miatt Dánián keresztül Norvégiába menekült – itt vette fel a Willy Brandt nevet. Egyetemi tanulmányait Oslóban kezdte meg történelem szakon. Egyetemi évei alatt újságíróként dolgozott, rendszeresen publikált. [1]

1936-ban az SAP megbízásából Berlinbe utazott, mint norvég diák, hogy újraszervezze az ottani SAP-t. 1937-ben politikai megfigyelőként és újságíróként Spanyolországba utazott, hogy a spanyol polgárháborúról tudósítson. [1] [2]

1941-ben összeházasodott a norvég Carlota Thorkildsen-nel; lányuk, Ninja már 1940-ben megszületett. Norvégia német megszállása után a semleges Svédország fővárosába, Stockholmba menekült, s ott élt a háború végéig. [1] [2]

1942-től 1945-ig az európai szociáldemokrata vezetőkkel megalakították a „Kis Internacionálét”.

1945 és 1946 között, mint skandináv újságíró tudósított a Németországban zajló nürnbergi perről. [1]

1948. július 1-jén megkapta a német állampolgárságot, és hivatalosan is felvette a Willy Brandt nevet. 1948-ban Berlinben újból az SDP tagja lett. Ugyanebben az évben elvált feleségétől, és elvette a norvég Ruth Hansen-t. Ebből a házasságból született három fia: Peter, Lars és Mathias. [1]

A Berlin blokád alatt szoros együttműködés alakult ki Brandt és a szociáldemokrata nyugat-berlini polgármester, Ernst Reuter között. [1]

1949 és 1957 között a német parlament tagja, 1955-től 1957-ig pedig a berlini képviselőház tagja volt. [1]

1957 és 1958 között a Szövetségi Tanács (a német parlament) elnöke. 1957. október 3-án Axel Springer befolyásos újságíró hathatós támogatásának is köszönhetően ő lett Nyugat-Berlin főpolgármestere (1966-ig). Polgármesterségének idején építették fel a berlini falat, megelőzendő a lakosság tömeges szökését a szabadabb és gazdagabb Nyugat-Berlinbe. A fal 1961. augusztus 13-án, egyetlen éjszaka alatt készült el. [1] [2]

1958-ban a berlini krízis (ekkor látták el élelemmel Nyugat-Berlint a berlini légihídon keresztül) kirobbanása után hirdette ki „a biztos győzelem a demokratikus szabadságért” elnevezésű politikai tételét, amivel a nyugati országok szimpátiáját is elnyerte. [1]

1961-től 1963-ig Egon Bahr-ral a berlini sajtó- és információs hivatal vezetője volt. Willy Brandt külpolitikájának vezérgondolata ekkor kezdett körvonalazódni, amit a „Kislépések a politikában”, illetve a „Változás közeledésen keresztül” című írásaiban fejtett ki. [1]

1964 és 1987 között pártelnök az SPD-ben. [1]

1965-től 1992-ig a német parlament tagja. 1961-ben szociáldemokrata jelöltként Konrad Adenauer CDU-s (Christlich Demokratische Union Deutschlands – Német Kereszténydemokrata Unió) kancellárral szemben, míg 1965-ben Ludwig Erhard szintén CDU-s politikussal szemben bukta el a parlamenti választásokat. Ennek ellenére kancellár-helyettes lett az 1966-ban megalakult CDU-SPD nagykoalíciós kormányban. [1]

1966 és 1969 között tárgyalt a német-francia egyezményről, és hozzásegítette Nagy-Britanniát az Európai gazdasági közösségbe való belépéshez. [1]

Az 1968-as prágai-tavasz után a varsói szerződés elismerésével Brandt lemondott az erőszakos vezetésről. [1]

1968. szeptember 3-án részt vett a Genfi konferencián, mint az atomfegyverkezést elutasító nagyhatalom képviselője, majd ugyanezen év november 6-án, az UNESCO (United Nations Educational, Scientific and Cultural Organization - Egyesült Nemzetek Szervezetének Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) konferenciáján vett részt. [1]

1969-ben, a választások után az SPD és a liberális FDP (Freie Demokratische Partei - Német Szabaddemokrata Párt) szociálliberális koalícióra lépett, s Willy Brandt lett a II. világháború utáni Németország első szociáldemokrata kancellárja. Helyettese (alkancellárja) és egyben külügyminisztere az FDP-s Walter Scheel lett. [1]

1970. március 19-én találkozott a kommunista NDK (Német Demokratikus Köztársaság) miniszteri tanácselnökével, Willy Stoph-val Erfurtban, majd május 21-én Kasselben, hogy arról egyeztessenek, hogyan normalizálhatnák a két részre szakadt Németország kapcsolatait. [1]

1970. augusztus 12-én aláírta a moszkvai-egyezményt, majd december 17-én a varsói szerződést is. December 10-én Béke-Nobeldíjat kapott. [1]

Brandt politikája ezzel szemben mélyen megosztotta az SPD-t. Többen is kiléptek az SPD parlamenti frakciójából, ami lehetőséget teremtett a CDU/CSU frakciószövetségnek (Christlich-Soziale Union in Bayern – Bajor Keresztényszociális Unió), hogy bizalmatlansági indítvány nyújtson be Brandt ellen (1972. április 24.). (A frakciószövetség a II. világháború óta áll fenn, aminek egyszerű oka az, hogy a CSU csak Bajorországban, míg a CDU az összes többi német tartományban jelen van). Meglepetésre azonban az indítvány nem ment át az Országgyűlésen. Mint utóbb kiderült, a kelet-német titkosrendőrség, „becenevén” a Stasi (Ministerium für Staatssicherheit) fizetett le néhány CDU-s politikust, hogy támogassa a kancellárt. Ennek ellenére Brandt elvesztette többségét a Bundestagban (a német parlament), így politikáját nem tudta tovább folytatni. [2]

Ami nem tetszett frakciójának, az annál jobban megnyerte a fiatal választók rokonszenvét, így pártja képes volt az 1973-as választások után hatalmon maradni, s jobb eredményt elérni, mint négy évvel korábban. [2]

1973. június 7-én, mint első német kancellár Izraelbe utazott. December 11-én pedig aláírta a prágai-szerződést. [1]

Ugyanebben az évben robbant ki a Guillaume-affér. Nyugat-német szervezetek tudomására jutott, hogy Brandt egyik közvetlen munkatársa, Günter Guillaume a kelet-német Stasi számára kémkedett. Bár Brandt-nak nem volt tudomása a dologról, 1974. május 7-én mégis lemondott kancellári tisztségéről. [2]

Lemondását követően, pár év kihagyás után, 1976 és 1992 között a szocialista internacionálé (SI) elnöke, majd 1979-től 1983-ig az első közvetlenül választott európai parlament tagja volt. [1]

1984-ben New Yorkban kapta meg a „harmadik világ” díjat. [1]

1985-ben Washingtonban megítélték számára az Albert Einstein békedíjat is. Moszkvában először találkozott a reformpolitikussal, Mihail Gorbacsovval. [1]

1989-ban írta meg emlékiratait, amelyben mérlegelte politikai tevékenységét. [1]

1990-ben egyik utolsó külföldi útja – Kuvait Irak általi lerohanása után – Bagdadba vezetett, hogy a foglyul ejtett nyugati állampolgárok szabadon bocsátásáról tárgyaljon.

1992. október 30-án halt meg rákban, a németországi Unkelben. Halála után Bonnból az újraegyesített német fővárosba, Berlinbe költőző SPD a politikus iránti tiszteletből róla nevezte el az új országos pártszékházát (Willy Brandt Ház). [1] [2]

Forrás:

[1] http://www.dhm.de/lemo/html/biografien/BrandtWilly/index.html
[2] http://en.wikipedia.org/wiki/Willy_Brandt



Vissza

Tanárajánló - kiemelt tanáraink

Szeretnél itt megjelenni? Tájékoztatónkat itt találod.