Michinomiya Hirohitó (1901 - 1989)

Michinomiya Hirohitó 1926-tól haláláig japán császár. Ő uralkodott a japán császárok közül a legtovább. Rendeletei jelentős változásokat hoztak az ország társadalmában. [1] [4]

Eredeti nevén Michinomiya Hirohitó, 1901. április 29-én született Tokió városában, az Aoyama-palotában Josihito koronaherceg és Szadako koronahercegnő első fiaként. [1] [4]

Tanulmányait a Gakusuin Főnemesi Iskolában kezdte (1908-1914), majd a Trónörökösi Intézetben tanult (1914-1921). Fiatal korában a tenger élővilága iránt érdeklődött, s később számos könyvet is írt a témáról. [1] [4]

1921-től utazásai során járt Nagy-Britanniában, Franciaországban, Olaszországban, a Vatikánban, Hollandiában és Belgiumban is. Ő volt az első koronaherceg, aki elhagyta a Japánt. Visszatérése után nem sokkal apja elmebetegség miatt visszavonult, így Hirohitó régensherceg lehetett. [1] [4]

1924. január 26-án feleségül vette távoli unokatestvérét, Nagako hercegnőt. E házasságból 7 gyermeke született: Teru (1925), Hisza (1927), Taka (1929), és Jori hercegnő (1931), Akihitó koronaherceg (1933), Hitacsi herceg (1935), és Szuga hercegnő (1939). [4]

1926. december 25-én, apja halála után lépett trónra, Japán 124. császáraként. Ettől kezdve számították a Shóva korszakot, a „Felvilágosult béke” időszakát, egészen 1989-ben bekövetkezett haláláig. Hosszú idő után ő volt az első olyan uralkodó, akinek a biológiai anyja az előző császár felesége volt. [1] [2] [4]

Bár Hirohitó címe szerint császár volt, a politikára nem gyakorolt nagy befolyást. Sokkal inkább a tengerbiológia érdekelte, mintsem az államügyek. A tradíció szerint a kabinetüléseken jelen volt, de nem szólalhatott fel. Uralkodása alatt fokozódott a baloldal elleni terror, mely egyúttal a demokratizálódás ellen is irányult. [1] [2] [3]

1928-ban a Tanaka-kormány szétzúzta a baloldali szervezeteket, elősegítve ezzel a jobboldal fasizálódását. A korszak elején az ipar még dinamikusan fejlődött, a világgazdasági válság azonban rövidesen felborította az egyensúlyt, s ez elsősorban a totalitárius irányzatoknak és a katonai csoportosulásoknak kedvezett. 1931 és a II. világháború között Hirohitó részt vett Japán terjeszkedő, gyarmatosító terveinek kidolgozásában, hiszen hódító politikával akart kilábalni a Japánt sújtó válságból. Hamarosan el is foglalta a Kínához tartozó Mandzsúriát. [1] [2]

1933-ban az ország kilépett a Népszövetségből, 1936-ban pedig megkötötte az antikomintern paktumot Németországgal. [2]

1937-ben az ismét fenyegető válság hatására megerősödött az ellenzék, amit a kormány úgy szeretett volna ellensúlyozni, hogy háborút kezdeményez Kínával. [2]
A háború kitörése után Hirohitó mindvégig a fővárosban maradt, és nem szólt bele a katonai ügyekbe, mégis az ő nevében adták ki az összes parancsot. Rossz megérzései voltak az Egyesült Államok ellen folytatott háborúval kapcsolatban, s ellenezte a Németországgal és Olaszországgal kötött szövetséget is. [1] [3]

1940-ben feloszlatták a politikai pártokat, megalakult az Egységes Nemzeti Párt, így már nem maradt olyan erő, amely ellenezte volna a német-olasz-japán uniót. 1941-ben Japán megtámadta az USA, Hawaii tagállamában található Pearl Harbor hadikikötőt, ami a csendes-óceáni háború kezdetét jelentette.

A japánok egymás után foglalták el a csendes-óceáni szigeteket (Guam, Wake-sziget, Salamon-szigetek, Bismarck-szigetek, stb.), s ezzel egyidejűleg megtámadták az európai szövetségesek távol-keleti gyarmatait is. Megszállták többek között Indokínát, Burmát és megközelítették az indiai határt is. Elfoglalták a malajziai brit gyarmatot, Hongkongot, illetve Új-Guineát. A legfontosabb és a tenger felől bevehetetlennek tartott Szingapúrt, a malajziai dzsungelen napok alatt áthatolva a szárazföld felől vették be.

Már az ausztrál partokat fenyegették, amikor a Korall-tengeri csatában (1942. május 4-8.) – amelyben mindkét részről több repülőgép-hordozó vett részt – a szövetségeseknek, de elsősorban az amerikai flottának sikerült megakasztaniuk az előrenyomulást. 1942. június 3-6-án a Midway-szigetek melletti csatában végül az amerikai flotta (Spruance és Fletcher tengernagyok vezetésével) megsemmisítő vereséget mért a Midway elfoglalására induló japán hajórajra. 1943-ban az Aleut-szigeteki csata során az amerikaiak visszafoglalták a japánok által 1942-ben megszállt két szigetet, Attut és Kiskát, majd 1944-ben Guam és Okinawa elfoglalása után megkezdődött a japán szigetek szisztematikus bombázása. [2] [5]

1945. májusában Németország letette a fegyvert, majd a két atombomba ledobása (Hirosima: augusztus 6., Nagaszaki: augusztus 9.), valamint a Szovjetunió hadba lépése és a Kvantung hadsereg kudarca után Japán megadta magát: elfogadta a potsdami nyilatkozatot. [2]

1945-ben, amikor Japán veresége szinte elkerülhetetlen volt, és az ország vezetői megoszlottak abban a tekintetben, hogy adják-e meg magukat, vagy a végsőkig folytassák a japán szigetek védelmét, Hirohitó a békepártiak oldalára állt. Nagy szerepe volt abban, hogy a japánok a megadás mellett döntöttek. [1] [2] [3]

1945. augusztus 15-én megtörte a császári hallgatás szabályát, és országszerte közvetített rádióbeszédben jelentette be, hogy Japán elfogadja a szövetségesek feltételeit, és leteszi a fegyvert. Ennek következtében Japán elveszítette összes gyarmatát, s erőteljesen korlátozták haderejét is. Második történelmi jelentőségű rádióbeszédében (1946) Hirohitó megtagadta azt a hagyományos elvet, miszerint a japán császárok státusza isteni jellegű. [1]

Sokan tartották a második világháború alatt Hirohitót Ázsia Hitlerjének (Kínában, Tajvanon, Koreában és Délkelet-Ázsiában), bár Japán háborús tevékenységének igazi irányítója Hideki Tódzsó hadügyminiszter volt. [4]

A háború után bíróság elé akarták állítani, de a megszálló amerikai erők parancsnoka, MacArthur tábornok elismerte, hogy a gazdasági és politikai válság után Japánban a helyzet megszilárdulása ez esetben lehetetlenné válna. 1946-ban végleg szakított az "isteni uralkodót" alapul vevő szellemiséggel, így 1947-ben országa alkotmányos monarchiává válhatott. [2] [3]

1952-ben Japán visszanyerte országa hivatalos szuverenitását a 47 nemzet által aláírt San Franciscói békeszerződés révén. Az 1956-ban lett az ENSZ tagja. [2]

1965 és 1978 között Japán rendezte viszonyát a közeli ázsiai országokkal: 1965-ben Koreával, 1972-ben Kínával és Mongóliával, 1973-ban pedig Vietnammal kötött kölcsönösen előnyös szerződést, illetve 1978-ban a Kínai Népköztársasággal írta alá a béke- és barátsági szerződést. A Szovjetunióval (a mai Oroszországgal) a Kurill-szigetek körüli vita (a négy legdélebbi szigetet Japán meg akarta tartani) akadályozta a békeszerződés megkötését, amelyet mind a mai napig nem írtak alá. [2]

1971-ben Hirohito ismét szakított egy hagyománnyal, amikor – első japán uralkodóként – külföldre, Európába utazott. 1975-ben hivatalos látogatást tett az Egyesült Államokban is. [1]

A mai Japán erős szerepét és helyét a második világháború után kialakult új világgazdaságában (amely az USA és EU után a világ harmadik legerősebb gazdasága napjainkban), kultúrájában nagy mértékben köszönheti felvilágosult császárának.
Minderre bizonyíték az 1964. évi Tokiói Nyári, az 1972. évi Szapporói Téli Olimpiai Játékok, az Oszakai Expo 70 és az Óceán 75 világkiállítás, valamint a hét legfejlettebb ipari ország vezetői (1979. és 1986. évi) tokiói tanácskozásának megrendezése. Többek között ezek az események tanúsítják az ország széles körű politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatait. [1]

1989. január 19-én, 62 évnyi uralkodás után elhunyt Hirohitó császár, akit fia, Akihitó követett a császári trónon. [2]

Forrás:

[1] http://www.terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/hirohito.html
[2] http://dsa.animehq.hu/Japan/t_kapitalizmus_5.htm
[3] http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/who/hirohito.html
[4] http://hu.wikipedia.org/wiki/Hirohito
[5] http://hu.wikipedia.org/wiki/II._vil%C3%A1gh%C3%A1bor%C3%BA



Vissza

Tanárajánló - kiemelt tanáraink

Szeretnél itt megjelenni? Tájékoztatónkat itt találod.