Jozef Pilsudski (1867 - 1935)

Jozef Pilsudski 1867. december 5-én, a cári Oroszország (ma Litvánia) részét képező Vilnó (Vilnius) közelében fekvő Zulowban született. Itt is kezdte meg tanulmányait, amit 1888-ban fejezett be, mivel Oroszország belsejébe száműzték egy oroszellenes mozgalom szervezése miatt. 5 év múlva tért vissza és idejét nem fecsérelve belépett a Lengyel Szocialista Párt vilnói alapszervezetébe, ahol a szociáldemokrácia eszméit vallotta magáénak. Fő célkitűzése az volt, hogy Lengyelország függetlenségét visszaállítsa, mégpedig a polgári lengyel állam megteremtésével egyidejűleg. [1]

1893-tól Piłsudski lett a Lengyel Szocialista Párt egyik vezetője, így 1894 és 1900 között a párt Rabotnik (Munkás) című napilapját szerkeszthette, majd 1895-től a központi munkásbizottságának lett a tagja, ahol Mieczysław és Wiktor néven írt. Írásaiban az önálló Lengyelország helyreállítását szorgalmazta, s úgy vélte, ezt akár radikális eszközök alkalmazásával is támogatni kell. [1]

Gyakran illegális körülmények között élt, sokat bujkált, de a cári rendőrség 1900-ban elfogta, és börtönbe záratta; innen 1901-ben megszökött és Galíciába menekült, ami akkoriban az Osztrák-Magyar Monarchia fennhatósága alá tartozott. [1]

1904-ben, a japán–orosz háború kitörésekor Tokióba utazott; látogatásának célja a japán rokonszenv megszerzése volt az oroszokkal szemben, de nem járt sikerrel. [1]

Az 1905-ös oroszországi forradalom hónapjaiban Piłsudski helyesen mérte fel a helyzetet és távol tartotta pártját Oroszországtól, félve az esetleges orosz megtorlástól. [1]

A sokszínű elveket valló lengyel pártok és csoportosulások sikeresen megegyeztek egy dologban: a lengyel államiság helyreállításának egyetlen esélye a központi hatalmak és az antant várható összecsapása, amely a lengyelségre súlyos terheket és áldozatokat ró majd, de a győztes – bármelyikük lesz is – a végén helyreállíthatja a lengyel függetlenséget. A kérdés csak az volt: ki mellé kell állni a nagy háborúban? [1]

E harcra fegyveresen is fel kellett készülni, ezért Piłsudski megalapította a Harci Szövetséget (1905), ami további lövészegyletek létrejöttét inspirálta. Ezekben szabályos katonai kiképzés folyt, felkészülendő a jövő feladataira, vagyis a függetlenségi háborúra. Piłsudski hamarosan létrehozta az Aktív Harci Szövetséget (1908), ami tiszti iskolákat állított fel a lengyel ifjúság számára.
Piłsudski és az osztrák vezérkara megegyezett, hogy az egyletek által kiképzett lengyel csapatok egy orosz–osztrák háború esetén bevethetők. Az új lengyel állam megalakításának érdekében megalakult – Piłsudski kezdeményezésére – a Szövetkezett Függetlenségi Pártok Ideiglenes Bizottsága (1912, Bécs), amelyben részt vett az összes galíciai lengyel párt is. Bécs mindaddig támogatta a lengyel függetlenségi mozgalmakat, amíg olyan lengyel állam megalakításáról volt szó, ami Galíciából kiindulva a Monarchia jogara alatt kívánta egyesíteni az összes lengyel területet. [1]

Amikor 1914-ben Oroszország és a Monarchia között megkezdődött a háború, Piłsudski lövészosztagai az osztrák–magyar hadsereg oldalán léptek be a háborúba, az 1912. évi megegyezés értelmében. [1]

1914. augusztus 3-án az oroszok megszállták Varsót. Ugyanebben az évben Piłsudskit tábornoki rangra emelték az újonnan megalakított Nemzeti kormány tagjai, a hadsereget pedig Lengyel Légió névre keresztelték. Piłsudski makacsságának köszönhetően 1914 őszén a monarchia hadserege nélkül, a Lengyel Légió önálló erőként vett részt a harcokban. [1]

A fronton harcoló országok váltakozó hadiszerencséjének függvényében Bécs, Berlin és Moszkva különböző mértékben mutatkozott hajlandónak a lengyel függetlenség megadására. A számos ötlet egyike volt Bécs részéről, hogy a dualista államot a felszabadított lengyel területekkel kiegészülő Galíciával osztrák–magyar–lengyel trialista szövetséggé formálják.

1916. november 15-én Berlin és Bécs közösen deklarálta egy félig autonóm lengyel állam megalakulását, amelyet az oroszoktól elfoglalt területekből alakítottak ki, de határainak megállapítását és még több vitás kérdés megoldását későbbre halasztották. E lengyel állam örökletes monarchia volt (de az uralkodó személyében még nem egyeztek meg), szoros szövetségben a központi hatalmakkal. Élére Ideiglenes Államtanács került, amelyben a katonai ügyek irányítását Piłsudskira bízták. Mindez a valóságban a hadügyminiszteri és a főparancsnoki feladatkör egyesítését jelentette. [1]

Pilsudski 1917 tavaszán arra szólította fel az ideiglenes lengyel állam katonáit, hogy tagadják meg a németek előtti esküt, mert ezzel formailag is elismernék a német főparancsnokság fennhatóságát. Tiltakozásának nyomatékot adva Pilsudski kilépett az Ideiglenes Államtanácsból, amiért a németek letartóztatták, és Magdeburgba küldték, ahol a háború végéig raboskodott. Piłsudski kilépése az Ideiglenes Államtanácsból egyúttal a központi hatalmakkal való együttműködés, az általuk képviselt lengyelpolitika megtagadását is jelentette. [1]

A lengyel államiság visszaállításáért folyó küzdelem megoldásának kulcsa az antanthatalmak kezében került. 1917. augusztusában megalakult a Lengyel Nemzeti Bizottság Párizsban, amelynek nem titkolt szándéka volt a különböző országok mindazon politikusainak összeszedése, akik a lengyel függetlenséget támogatták. A leendő lengyel állam államformáját köztársaságként jelölték meg, határait az 1772 (Lengyelország első felosztásának dátuma a három nagyhatalom, a Habsburg birodalom, Poroszország és Oroszország között) előtti helyzetnek megfelelően szerették volna meghúzni. [1]

A németek 1918. november 9-én kiengedték Piłsudskit a börtönből, így a frissen szabadon bocsátott tábornok a nemrégiben felállított lengyel hadsereg élére állt (november 11.), majd élükön bevonult a lengyel fővárosba, Varsóba. Még aznap megkapta a régenstanácstól a hadsereg feletti teljhatalmat. [1]

November 23-án Pilsudski az ideiglenes köztársasági elnöki címet is megszerezte, így az összeülő szejm vezetésével elindíthatta a lengyel állam újjászületését. [1]

1919. januárjában Piłsudski a hadsereg főparancsnoka és a Moczarewski-kormány hadügyminisztere lett, majd a lengyel szejm a miniszterelnöki tisztségre is őt jelölte. [1]

1919. január 18-án megkezdődtek a párizsi béketárgyalások, ahol a lengyel küldöttség a már előzőleg megbeszélt 1772-es határok visszaállítását kérte. [1]

1919. június 28-án aláírták a békeszerződést Lengyelországgal, ami rendezte az ország északi, déli és nyugati határait. A keleti határok tekintetében viszont nem hozott döntést, aminek egyenes következménye lett, hogy újabb harcok kezdődtek. 1920-ban kirobbant a lengyel–szovjet háború, melynek során a szovjet hadsereg egészen Varsóig jutott. Eközben a lengyel hadsereg bevonult Ukrajnába (Pilsudski vezetésével), illetve elfoglalta Vilnót, az önállóvá vált litván állam fővárosát is. [1]

1921. március 18-án a lettországi Rigában kötötték meg a békét: a szovjet–lengyel határ vonalát a Zbrucs folyó vonalán jelölték ki. [1]

1922-ben Pilsudskinak többször felajánlották a köztársasági elnöki posztot, de mindannyiszor nemet mondott. A marsall a hadsereg főfelügyelőjeként működött, s a politikai élettől látszólag visszavonulva a lengyel hadsereg újjászervezésén dolgozott. [1]

1923-ban megpróbálta függetleníteni a hadsereget a kormánytól, mert hitte, hogy egy sokkal jobb rendszert hozhat így létre. A kormány válaszul háttérbe szorította (1925), majd felülvizsgálta szerepét a hadseregben. [1]

Az ellentétek fokozódtak a kormány és a Pilsudskihoz hű ezredek között. 1926. május 11-én Piłsudski megindult Varsó ellen, hogy kisebb harcok után a kormányt és az államfőt lemondásra kényszeríthesse. Az ország első embere egy rövid ideig a marsall lett (később ő lett a miniszterelnök is). [1]

Ebben az időszakban Pilsudskinak és híveinek köszönhetően gyors ütemben fejlődött Lengyelország ipara és mezőgazdasága – ez volt a Pilsudski nevével fémjelzett szanálási program. [1]

Az 1930. évi választásokon a Kormányt Támogató Pártonkívüliek Blokkja győzött. Pilsudski 1932-ben az oroszokkal, 1934-ben pedig a németekkel írt alá megnemtámadási szerződést.
1935-ben bevezették az úgynevezett Áprilisi Alkotmányt a marsall javaslatára, amely a parlament és a szenátus hatalmát volt hivatott csökkenteni, s egyben megerősítette a köztársasági elnök befolyását, továbbá nagyobb mozgásteret adott a kormánynak is. [1]

1935. május 12-én Varsóban halt meg a lengyel állam újjáteremtője, a függetlenségi harc legendás vezetője, akit sokan bíráltak, de politikájának helyességét senki sem vonta kétségbe. Ezt bizonyítja az is, hogy a későbbi kormányok az általa elindított politikát követték. [1]

Halála után a személyét még nagyobb tisztelet övezi. Sokan tartották életében nacionalistának, diktatúrára törőnek, de végül mindenki elismerte igaz hazafiságát, hazaszeretetét és államteremtő tevékenységének helyességét.

A krakkói királyi kriptában helyezték örök nyugalomra. [1]

Forrás:

[1] http://www.valosagonline.hu/index.php?oldal=cikk&cazon=590&lap=0



Vissza

Tanárajánló - kiemelt tanáraink

Szeretnél itt megjelenni? Tájékoztatónkat itt találod.