Középiskola > Műelemzések > Petőfi Sándor politikai költészete

Petőfi Sándor a szabadság, szerelem és az életöröm költője. Költészetére a romantika jellemző, de annak szélsőségei nélkül. Közvetlenségével megteremtette a lírai realizmust. Az így létrehozott költészet teljesen megváltoztatta az irodalom arculatát, szemléletét, témáját, hangnemét és stílusát is.

Legfőbb esztétikai elve az egyszerűség, de ez tudatos művészi munka eredménye. Stílusának forrása a mindennapi beszélt nyelv és a népköltészet. Ilyen eszközök a verset indító természeti kép, a sorismétlés, a szerkezet egyszerűsége. Gyakran használ egymáshoz közel álló asszociációkat, kedvelte az ellentéteket is. Mondat fűzése egyszerű, a mindennapi beszélt nyelvet követi.

Elvetette a klasszicizmus elvontságát és választékosságát, kerülte a romantika bonyolultságát és nyelvi pompáját is. Stílusa a forradalom után gazdagodott, de annak kiteljesülése már nem történhetett meg. Petőfi megmutatta, hogy lehet egyszerűen, közérthetően, természetesen, de mégis költőien írni.

„Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem.
Szerelemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmemet.”

1846 márciusában a Tízek Társaságában sokat foglalkoztak a politikával. A világirodalom lázában égnek. A haza mellett az egész világ szabadságának ügye foglalkoztatta. Rengeteget olvasott, ismerte kora valamennyi eszmeáramlatát, az utópista szocialisták nézeteit, a francia forradalmak történetét. Nem tűrte a társadalmi egyenlőtlenséget, a zsarnokságot, a társadalmi korlátokat.

A radikális Rousseau nézeteit hatottak rá leginkább. Innen ered Petőfi szabadság, testvériség, egyenlőség kultusza. Az emberi cselekvés végcélja a boldogság elérése, s ennek eszköze a szabadság, melyet egy nagy háborúval vívhatnak ki. Ezt Az apostolban mondta ki.

1847-ben a forradalmi perspektíva költői programját megváltoztatta: „Ha a nép uralkodni fog a költészeten, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék.”
’46-tól felerősödött költészetében a politikai líra. Művészetében a pesszimizmust, a derűlátás, optimizmus váltotta fel, egészen a szabadszállási-képviselőválasztásig.

Politikai költészetében két nagy egységet különböztethetünk meg:
a. Látomásos
b. Forradalmi

A látomásos költészetében a forradalmat megelőző versek szerepelnek, ezekben látomásait, gondolatait fogalmazza meg. A Levél Várady Antalhoz című episztolájában jelenik meg a jövőt idéző vízió legelőször. A közeli jövőtől várja a világot megtisztító vérözönt. A vízözön-kép biblikus tartalma sugárzik át a vérözönre, s ez indokolja a vers vallásos jellegű lezárását.

Látomásversei közül az egyik legjelentősebb az Egy gondolat bánt engemet…. Zaklatott menetű rapszódia, melyben igéző várakozással idézi a jövendőt. Az elviselhetetlen gondolat a lassú elmúlás, melynek folyamatát a két hasonlat részletező kibontása érzékelteti.

Az akarat két felkiáltásban utasítja el ezt a halálnemet, s ezután két metafora fejezi ki a költő óhaját. A metaforikus képek azonban csak a lassú halálnak a vágybeli ellentétei, ezek sem a kívánt halál megjelenései, a költő számára ez is elfogadhatatlan.

A három pont és a gondolatjel a töprengés csendjét jelzi, a végleges döntést megelőző idő. Ezek után jelenik csak meg a cselekvő halál gondolata egy nagy szabású látomásban. Ez a látomás-szakasz egyetlen versmondat, mely rohan a megoldás felé. Ez a rész önmagában is egy nagyarányú fokozást valósít meg.

A feltételes mellékmondatokban tárul fel a már ismert vízió: a rabszolga népek a világszabadság jelszavát harsogva ütköznek meg a zsarnoksággal. Látási és hallási képzetek ismétlődése erősíti a nagy ütközet izgatott képeit: a piros szín az arcokon, az elharsogják igének az átható dörgése.

A világszabadság önálló verssorokba kiemelése erőteljes hangsúlyt ad a célkitűzésnek. A költemény egyes szám egyes személyben folytatódik, az eddigi vizuális elemek most hanghatásokkal egészülnek ki. A megjelenített ütközetben tudja csak elképzelni a megnyugtató halált. A halála szolgálat, a népet szolgálja, a hősi halál elvész a csatában a magasztosabb eszme árnyékában.

A jambusi sorok lejtését robogó anapesztusok veszik át. A változó hosszúságú sorok izgatott lüktetése jól idomul a szabadságharc lüktetéséhez. A költemény ismét lecsendesedik. Ünnepélyességgel engedi át magát a nagy temetési nap végső látomásának. Hisz abban, hogy az utókor megadja a végső tisztességet önfeláldozó hőseinek. A rapszódia a szent világszabadság jelszavának zengésével fejeződik be.

1848-tól forradalmi lázban égett, a március 15-ei események vezetője, kihirdették a 12 pontot, elszavalta több helyen a Nemzeti dalt, mely a nap szimbólumává is vált.

Az Európa csendes, újra csendes…című versét 1849 januárjában írta, ekkor Magyarország egyedül küzdött a függetlenségért mindenféle támogatás nélkül. Ez az év a legfontosabb verse, a jogos nemzeti büszkeséget összekapcsolja a világszabadság gondolatával. Nemzet és világ sorsa egy lesz.

A nemzet csak a szabad népek táborában lehet csak igazán szabad. A vers első részében elítéli Európa népeit, mert szabadságukat nem vívták ki és népünket is magára hagyták. Ennek a résznek a legfőbb művészi eszköze a szóismétlés és a hangutánzó szavak.

A következő részben a bizakodásnak és a nemzeti büszkeségnek ad hangot. A sötétség fény, lámpafény metafora használatával érzékelteti Magyarország magasztosságát.

A harmadik részben a megszemélyesített szabadsághoz szól, a magyar nép áldozatos kitartásával megérdemelné annak áldását.

A reménytelen helyzet ellenére is helytállásra buzdít. Az elbeszélő múlt használatával ünnepélyessé teszi a mű hangulatát. A befejezés hűségnyilatkozat a szabadsághoz. A helytállás nagyszerűségét és ennek felemelő távlatai felvillantja, bár nem bíztat.