Középiskola > Műelemzések > Berzsenyi Dániel két korszak határán

Bevezetés költészetébe:

- Berzsenyi szellemi magánya, a nemesi életforma mögé kényszerült lélek elszigeteltsége váltja ki az elégikus hangnem szólamait.

- Alapélménye az elmúlás, a boldogság elvesztése.

- A költő rezignáltan (beletörődően), lemondóan veszi tudomásul, hogy ideáljai alulmaradnak a valósággal szemben.

- Műveiben a klasszicizmus és a romantika stílusjegyei egyaránt megtalálhatók. Ezen két korszak határán élt és alkotott. A „niklai remete” a felvilágosodás betetőzője és a romantika előkésztője, a legnagyobb magyar klasszicista költő. Berzsenyi a „magyar Horatius”, mert a nagy költő elveit követi: sztoicizmus (belenyugvás), művészi tökéletességre törekvés, bölcs mértékletesség (aurea mediocritas). Műfajai és versformái is ezt bizonyítják: szapphói-/ alkaioszi-strófa (időmértékes verselés), óda: carmen követése. Berzsenyi a várakozás költője, megértésre és lelki társra vár. Tele van feloldhatatlan ellentmondásokkal: a klasszicista fegyelmet jelentő forma páncélja alatt forrongó indulat munkál. Két stílusirányzat egyszerre él költeményeiben: versmértékei és formái klasszikusak, nyelvbeli kifejezése romantikus. Három fő műfajban alkotott: óda, elégia, episztola.

Közelítő tél című versében eltér a klasszicista hagyományoktól: a kép és a gondolat határai összemosódnak, bonyolultabb időszerkezetet alkalmaz. A személyes lét lehetetlenné válását, kiüresedését, a mulandóságot negatív festéssel, a képszerűség eszközeivel fejezi ki. A tagadott idillből kibontakozik az őszi táj képe. Ez a leírás lelki tájat jelenít meg.
1-3. vsz: látvány – az elmúlás természetből vett képei
4. vsz.: filozófiai sík: általánosítás – „minden csak jelenés”.
5-6. vsz.: a lét mulandósága a lírai énre vonatkoztatva jelenik meg (egyes szám első személy), az emberi sors tragikumát, fájdalmát írja le.

A magyarokhoz (I.) (Romlásnak indult…)
Korszakfordító jelentőségű: a magyar patrióta (hazafi) líra kiemelkedő darabja, amely először állítja szembe a dicső múltat és a sivár jelent. Rokon verse a Himnusz. Berzsenyi ostorozó hazaszeretetével javító szándékkal bírálja a magyarságot bűneiért (Ady, Kölcsey).

A magyarokhoz (I.) zaklatott menetű óda, ellentéteket egymásnak feszítő alkotás. Témája a nemzet jövőjéért érzett aggodalom, melyet nagyfokú reménytelenség hevít. A költeményt a költő történelmi folyamatokkal illusztrálja. Forrása Horatius: A rómaiakhoz című carmenje. Az elkorcsosult római nép ostorozása-párhuzam az erkölcstévesztett magyarsággal.

Címe ódára utal, hiszen megszólítás. Látszólag a magyar nemzet a megszólított, de Berzsenyi idejében a nemzet fogalmába nem értődik bele a nép. Ezért a megszólított a magyar nemesség (a nemzet talpköve, támasza). A vers kulcsszava a tiszta erkölcs, amely a költő jelenében veszni látszik. Ez okozza a sivár jelen és dicső múlt szembeállítását, vagyis ez a kompozíció alapja.

Az első versszak a honfoglalással indul. Itt jelenik meg először a vers alapja. Sűrítetten szembesíti az idősíkokat (érték- és időszembesítés). A második egység (2-3.vsz.) a múlt és jelen szembeállítása: a magyar történelmi múlt szép volt és erős, ám korántsem idilli. Buda vára a nemzet létének megjelenítője. A következő három strófában újra és újra a múlt bizonyító tényeit tárja fel a költő. Itt jelennek meg az európai mitológiából, történelemből is ismerős alakok. A negyedik egységben (7-10.vsz.) található a költemény kulcsszava: az erkölcs. Itt olvashatunk a jelen sivárságáról és a Berzsenyi-korabeli magyar nép helyzetéről, melyért az erkölcsök elvesztése a felelős. Ez a magyarság bűne. A jelen bűneinek a felsorolása következik: a magyar népet a nemzeti öntudat hiányával jellemzi, és gyarmatvároshoz hasonlítja azt. Fellelhető ebben a részben egy részletesen kibontott hasonlat: a lassú halált, az észrevétlen pusztulást kívánja érzékeltetni, ennek okai pedig a következők: a hagyományok megvetése, az anyanyelv elhagyása, az idegenmajmolás. A 11-12. versszak megint a dicső múlt megjelenítése európai távlatból Attila, Árpád és Hunyadi által. Az utolsó két strófában egy igen szembetűnő hangváltás következik be: az eddig jellemző ódai hangot elégikus hang, filozofikus tartalom váltja fel: játékszerek vagyunk csupán a változó sors kerekében (történelmi körforgás). Itt teljesedik ki a költő mélységes pesszimizmusa.

A mű képi rétege a romantikus stílust képviseli. Szóhasználata igényes, emelkedett, patetikus, szavai energikusak, jelentésfelidézők. Megszólítás, felkiáltás; nagyítás, túlzás (vérzivatar); ellentét: dicső múlt-sivár jelen jellemzi. Metaforája: tölgy-metafora. A tölgy a magyarság, melyet a jelen pusztít el. Verselése időmértékes, alkaioszi-strófa: az első három sor jambusokból, a negyedik sor pedig daktilusból vagy trocheusból áll.

Fő gondolata: a hajdani tiszta erkölcs továbbvitele az egyetlen út a nemzethalál elkerüléséhez. Az alkotó és a megszólított viszonyát általában E/2. vagy E/3. személyű fogalmazásmód jellemzi (lélekfékezés, higgadtság), de T/1. személyű igealak is lehet: vállalja a sorsközösséget a nemzettel.

Az ódára jellemző lemondó pesszimizmus majd A magyarokhoz (II.) című költemény a jövőbe vetett szilárd, optimista hitébe vált át.

A magyarokhoz (II.) (Forr a világ)
Történelmi háttere a napóleoni háborúk Európát megingató hatása. 1807-ben keletkezett agitatív óda: azzal a céllal, hogy a magyarság helyt tudjon állni a napóleoni háborúban. (1936-ban Kodály kórusműve a fasizmus veszélyére figyelmeztet, ez egyetemes veszélyérzet.) A vers azonban minden korra érvényes erkölcsi ítéletet fogalmaz meg. Szerkezete harmonikusabb, mint az előzőé, és összesen hat versszak. Kompozíciója az agitatív ódának megfelelő felszólító mondat köré építkezik.

Az első egység (1-3. versszak) uralkodó érzelme a rémület. A legdöntőbb élmény az, hogy az eddig örökkévalónak hitt világ és rendje összeomlott: államhatárok, törvények, szokások napról napra megváltozhatnak, semmiben sincs állandóság. Ebből a megrendítő élményből most nem a kétségbeesés és a reményvesztett pesszimizmus fakad, hanem éppen ellenkezőleg - nemzetünk, hazánk talán nem fog elpusztulni.

Képi rétege romantikus stílusú. Mozgalmasság, dinamizmus (igék, igenevek), nagyítás, túlzás (forr a világ, ordítson orkán, ezer veszély) jellemzi. Metaforák is színesítik a képi megformáltságot: világ = tenger, nemzet = hajó. A vers tere kitágul: földrajzi nevek különböző kontinensekről-az egész világ veszélyben van. A mű ideje is kitágul: múlt és jövő. A múltba tágulást az antikizálódás (görög, latin kifejezések) mutatja. A jövőbe tágulás lehetőség a veszélyérzet elmúlására: „Nem sokaság…” kapcsolat A magyarokhoz (I.) ódával: a tiszta erkölcs nemzeteket tud felemelni, az egyetemes fenyegetettséget elhárítani. Klasszicista vonásai: időmértékes verselés (alkaioszi-strófa), a hajó metafora Alkaiosztól származik és Horatius is kedveli.