Középiskola > Műelemzések > Groteszk látásmód Örkény István egy szabadon választott elbeszélésében vagy drámájában

Örkény István közkedvelt egyperces novelláinak egyik darabja a Ballada a költészet hatalmáról. Örkény valamennyi egypercesét jellemzi a groteszk látásmód. Maga az író fogalmazza meg bevezetőnek szánt Arról, hogy mi a groteszk című elbeszélésében a groteszk mint esztétikai minőség mibenlétét. A groteszk egy olyan állapotot jelenít meg, melynek mind a gondolati, mind pedig a képi világára jellemző, hogy minden másképp, vagy inkább fordítva történik, mint a valóságban. "Íme a világ fejtetőre állt"- írja Örkény.

A Ballada a költészet hatalmáról című elbeszélésében is ez a látásmód érvényesül. Kiderül, hogy akár egy közhasználatban lévő telefonnak is lehet lelkivilága. Hasonló vágyak és érzelmek fűthetik, mint a valóságban az embereket. Bár, ha a novellában egy telefon ilyen mértékben megérinthető érzelmileg, nincs kizárva, hogy az emberek erre nem képesek. Ez a látszólagos ellentmondás végigkíséri az egész elbeszélést, és növeli a groteszk hatást.

A cím megválasztása Örkény esetében roppant nagy jelentőséggel bír, mivel magába sűríti az elbeszélés mondanivalóját, és az értelmezés szempontjából is könnyíti az eligazodást. Nem megszokott dolog az irodalomban, hogy mindennapi tárgyakról ballada szülessen. Ha mégis ballada írásához fog az ember, ahhoz fennkölt címre van szüksége. Nem írhatja az például, hogy Ballada egy érzékeny telefonról. Ez, bár meghökkenést keltene, egyértelműbbé tenné a várható tartalmat. Örkény az elbeszélésben felhasználja a ballada néhány lényeges kritériumát. Egyértelműen fogalmaz, mégsem túl részletesen. Összesűríti a mondanivalóját, ahogy az egy balladánál illetve egypercesnél szokásos. Bízik az olvasó fantáziájában. Csak sejtet, homályosan utal dolgokra. A balladaiságon kívül, érezhető egy kis meseszerűség is, főként egyes mondatszerkezetek esetében. Örkény természetesen áthangolja ezeket, így Az Óperenciás-tengeren innen... kezdetű mondat helyett analóg módon azt írja, hogy a "A városon kívül, a Hűvösvölgy utolsó házain is túl,...".

Az egész történet valószerűtlen. Pont ebben rejlik az a hatás, amitől a mű groteszkké válik. A címet olvasva mindenesetre nem gondolnánk, hogy egy telefon lelkivilágába kapunk betekintést.

A történet teljesíti a groteszk látásmód azon elvárását, mely szerint egyszerre kell nevettetnie, és ugyanakkor "sírásra" késztetnie. Mosolyt vált ki, hogy egy telefon megszemélyesítést nyer. Egy mindennapi tárgy, amely az emberek számára csak eszköz, tevékenységük rendszeres kiszolgálója, képes bebizonyítani, hogy neki is van lelke. (Talán csak neki van érző lelke) Elszántságával, határozottságával képes rá, hogy ellenálljon az emberek legyőzhetetlennek hitt hatalmának, erejének; csupa emberi tulajdonsággal ruházódik fel. Részletes leírást kapunk belső világáról. Az emberek bemutatása annál felszínesebbnek tűnik. Ez azonban csak látszólagos, ugyanis az éles kontrasztnak köszönthetően a leglényegesebb jellemvonásokra ismerhetünk rá. Akár Örkény az emberekről, a társadalmunkról alkotott maró kritikájának is felfoghatjuk a hiányos és mégis kimerítő jellemzést. A telefon képes a legfinomabb érzések, hangulatok vételére, míg az emberek csak élnek bele a világba. Nem képes megérinteni őket a költészet hatalma. Jönnek, mennek, csapkodnak, és racionális magyarázatokat keresnek a képtelenségre, a megmagyarázhatatlanra. ("Egyesek tudni vélték, hogy magas feszültségű áram van az ajtóban…")

Bár az író természetesen kezeli az eseményeket, az elbeszélés egy pontján azonban mégis szinte észrevétlenül kiszól, megőrizve az emberek közé tartozását. "...minálunk semmin sem csodálkoznak, legfeljebb azon, ami természetes." Maga Örkény fogalmazza meg itt a groteszk látásmód lényegét, amely egész elbeszélését áthatja.
A mosoly mellett ugyanakkor a meghatódás érzését is átélheti az ember. Gyönyört keltő, hogy miket képes átérezni egy telefon. Úgy tűnik gazdagabb a lelkivilága, mint az őt kihasználó embereké. Így miután az a bizonyos négy sor elhangzik a költő szájából - a telefon kagylójában-, melyről csak feltételezhetjük, hogy mit jelenthetett, a telefon meghatódottságában, esetleges szerelemvágyának fellángolásában megmakacsolja magát, visszavág a használatára méltatlan embereknek. Bezárkózik, mint ilyen helyzetben egy valóságos ember. Nem engedi magához a termetes hölgyet és a komoly urat sem.

Nyilván korábban is fültanúja volt már hasonló megrázó beszélgetéseknek, de az nem volt költészet. Viselkedése bizonyíték a költészet hatalmára, ami még egy telefont is képessé tesz rá, hogy mélyen érezzen. Csak az ember képtelen rá? Lényegében nevetséges ez a felállás, és közben elszomorító is. Ilyenek lennénk mi emberek? Örkény a groteszk látásmód segítségével csempészi be súlyos és korántsem kacagtató véleményét az elbeszélés sorai közé. Tulajdonképpen nem is a költészet hatalmáról van szó, inkább az érzelmek átélhetőségének képességéről, amihez a költészet csak eszköz. Erre utalhat az is, hogy a költőt, a verssorokat viszonylag hamar "elfelejti" az író, csak érzésként, hangulatként maradnak meg egy telefon lelkivilágában. A legvégén Örkény újra említést tesz azokról a bizonyos verssorokról , nyomatékosítva ezáltal jelentőségüket.

A novella olvasásakor banalitások sorával találjuk magunkat szembe. A költészet hatására egy telefon életre kel, ellenáll az embereknek, elsétál, felhajt egy kupica rumot, feltűnés nélkül besétál egy könyvesboltba, de lehet, hogy az nem is ő, valakivel csak összetévesztik; szemezni kezd, futólag szerelmes lesz; és ki tudja, még miket csinál. Az olvasó fantáziájára van bízva a továbbgondolás. Egy józan ember számára egy emberként, sőt férfiként mozgó telefonfülke némi megrökönyödést legalább okoz. Nem így a groteszk világban élő emberek számára. A helyszínek valóságosak, a körülmények viszont képtelenek.

Minden apró részletnek jelentősége van. Még az időjárási viszonyok, a táj leírása sem elhanyagolható. Egy napsütéses délután például az érzelmek telítődését csak tovább fokozza.

A valószerűtlenségek leírása után ki, lélegzetvételnyi szünet következik, majd egy ismét normálisnak tűnő állapot, táj leírásával folytatja Örkény. Virágos rét, napsütés, kiránduló emberek, minden nagyon harmonikus, de van egy szokatlan elem: a telefon. A mű, ballada lévén nem árulja el, hogyan kerül oda. Ott van és kész. Használhatatlan, de akinek elbúgja azt a négy sort, az nem kéri többet vissza az aprópénzét. Ennél ugyanis valószínűleg jóval többet ér, amit kap cserébe. Ez ismét csak feltételezés. Örkény nem ír egyértelműen a későbbi történésekről. Talán mégis képes az embereket is megragadni a költészet hatalma, a líraiságból fakadó valószerűtlen érzelmek? Örkény nem válaszol erre a kérdésre, nyitva hagyja. Ítélje meg mindenki saját érzésvilága szerint.

Míg a telefon lenézi az embereket, Örkény csak gúnyolódik, ironizál az emberi gondolkodás banalitásán, ostobaságán, az emberi érzelmek kiüresedésén. Örkény groteszk látásmódja emeli érzelmileg olyan síkra a novellát, amely megkönnyíti az értelmezését és a befogadását, és elmélyíti az általa nyerhető tapasztalások lényegét. Nem hangzatos felszólalásokkal, hanem a humor és az emberiesség eszközével gyakorol hatást a lelkekre, készteti gondolkodásra a valódi embert.