Középiskola > Műelemzések > Móricz Zsigmond novellái és regényei

Hosszú és sikertelen próbálkozási időszak jellemzi Móricz (1879-1942) pályakezdését. Teológiai, jogi, bölcsészeti tanulmányokat folytat, ám egyiket sem fejezi be. Újságíró Debrecenben, hivatalnok Pesten, majd Az Újság című lap gyermekrovatának vezetője. A Kisfaludy Társaság megbízásából többször is folklórgyűjtő útra megy szülőföldjére, a Tiszahátra. Az 1908-ban a Nyugatban megjelent Hét krajcár című novellájával szinte berobban az irodalmi élet első vonalába. (A hagyomány szerint második kisfia koporsójánál írta meg a történetet.) A siker felszabadította Móriczban kortársaihoz képest merőben más, s hallatlanul gazdag élet- és élményanyagát, mely elsősorban a paraszti világból, a gyermekkori emlékekből, a gyűjtőutakon szerzett tapasztalatokból tevődik össze. Felszabadítólag hatott személyiségére és alkotómunkájára Ady költészete is, a magyar valóság merészen másfajta láttatása.

Parasztábrázolása a novellák tükrében:

Móricz parasztábrázolásának egyik újdonsága az irodalmi és kultúrtörténeti hagyománnyal való szakítás. A gondolkodástörténetben a görög Theokritosztól Vergilius Georgicáján és bukolikus költeményein keresztül az a felfogás élt, hogy a falu, a vidék a harmónia és emberi boldogság világa. Az újkorban Rousseau erősíti fel ezt az érzést. A magyar epikában Jókainál a paraszt anekdotikus zsánerfigura. Mikszáth két elbeszéléskötetének világa már bonyolultabb. Azt a pillanatot ábrázolja novelláiban, mikor a falu, a vidék természetes közösségébe betör a külvilág és a civilizáció; paraszthősei vagy küzdenek ez ellen, vagy behódolnak az új értékrendnek. A századforduló népszerű műfaja, a népszínmű még inkább felerősíti az egyoldalú faluképet: a falu a vidámság, a jókedv és a derű világa. Móricz másik újdonsága a paraszti világ struktúrájának bemutatása. Novelláiból, regényeiből (Sárarany) zárt, hierarchikus világ tárul elénk, ahol a nincstelen zsellért a néhány holdas paraszttól áthidalhatatlan szakadék választja el. A hierarchia egyik fokáról a másikra lépni szinte lehetetlen, vagy emberi erőt meghaladó feladat. Móricz ábrázolásában a falu – Ady szavával – a lelkek temetője, a kielégíthetetlen emberi vágyak színtere. Mivel a társadalmi és szociális mozgás ebben a struktúrában szinte lehetetlen, a vágyak, energiák és törekvések csak az ösztönök szintjén vezetődnek le. Móricz arra is rámutat, hogy a hagyománynak nemcsak értékőrző és megtartóereje van, hanem fogva is tartja a parasztságot, lehetetlenné teszi a felemelkedést, a többre vágyást. Móricz újfajta élményéhez megtalálja az adekvát stílust és emberképet, a naturalizmust. A biológiailag és szociológiai szempontból egyaránt determinált hősök ösztönélete kerül előtérbe, elsősorban a szexualitás. S mindez a stílusirányzat fotografikus és fonografikus hűségével ábrázolódik.

Az 1909-ben megjelent Tragédia című novella címe műfajt, illetve esztétikai minőséget jelent. A klasszikus tragédiában a köznapi mértéket meghaladó hős küzd a köznapi mértéket meghaladó értékekért, mely értékek a tragédiában általános emberi értékként mutatkoznak. Móricz novellájában a cél elérésének nekifeszülő akarat a tragédiák hőseit idézi, ezzel áll szemben az elérendő cél groteszk kisszerűsége, Kis János ki akarja enni a nagygazda Sarudyt a vagyonából. Kis Jánosnak még a vágyai sem lépik túl az ösztönélet szintjét, bukása és halála éppoly kisszerű és észrevétlen, mint élete. Az éhség, melyet nem csupán biológiai–élettani szempontból értelmezhetünk, hanem jelképesen is, a korai Móricz-novellák egyik jellegzetes motívuma (Egyszer jóllakni).

Az 1916-os Szegényemberek című novellában a paraszti nyomor ábrázolása a háború embertelenségének bemutatásával párosul. A névtelen katona 26 hónapos frontszolgálat után 28 napos szabadságra jön haza. Megpróbálja a lehetetlent, ennyi idő alatt előteremteni családjának a tél átvészeléséhez szükséges pénzt. Ám hamar felismeri, hogy erre képtelen. A Vargáéknál elkövetett kettős gyilkosság nem csupán és nem elsősorban a szociális nyomor következménye, hanem a háború tudatromboló hatásáé. A novella hőse nem tud eligazodni a szabad és a tilos, erkölcsös és erkölcstelen összekeveredett értékrendjében. Móricz emlékképekben idézi fel a háború borzalmait, s nyílt utalást is tesz a vétkesekre: “nem a muszka van a túlsó parton, a túlsó parton a gazdagok vannak”. A szentimentális és naturalista elemek váltakozása jelzi a főhős lelki–érzelmi gazdagságát, de a tudatban végbement pusztulást is.

A Barbárok (1931.) Móricz egyik legkiérleltebb művészi teljesítménye. Balladás hangon, népmesei motívumokat is felhasználva, tragédiát idéző szerkesztéssel mesél el egy epizódot a rideg pásztorok életéből. Az első rész, az első szerkezeti egység Bodri juhász meg a kisfia megölése, a második rész a fekete asszony igazságkeresése, a harmadik rész az igazságszolgáltatás. A mű két központi helyén a címben, illetve a novella utolsó mondatában hangzik el a kulcsszó, barbárok. Móricz egy animisztikus, totemisztikus hitben élő, civilizáción kívüli világot mutat be, ahol a hagyományos erkölcsi kategóriák érvénytelenek. Veres juhászék világa nem erkölcstelen világ, mert az feltételezi a kanonizált erkölcsi normákat, azok ismeretét, hanem erkölcs nélküli. A vizsgálóbíró tényszerű és indulat nélküli kijelentése ennek regisztrálása. Ha van a műnek társadalomkritikája, akkor az arra vonatkozik, hogy létezhet a XX. század ’30-as éveiben olyan része a magyar valóságnak, melyet nem érintett meg a civilizáció.

A dzsentri ábrázolása Móricz regényeiben

A 17. századi Bethlen Gábor példája is erősíthette Móriczban azt az elképzelést, hogy a régi „történelmi osztály" egyes tehetséges, jobbra hivatott embereitől lehet esetleg várni az ország felvirágzását. A 20-as évek alkotásaiban az író csaknem egy évtizedre visszatért Mikszáth Kálmán jellegzetes témájához, a dzsentrihez, de már egészen más megvilágításban. Az ő főhősei nem afféle úri svihákok, mint Katánghy Menyhért vagy Noszty Feri, hanem átlagon felüli, kiemelkedő képességű emberek, akikben nagy, előremutató tervek lobognak. Ezért is keserűbb, lesújtóbb a kiábrándulás: a nagy akarások semmivé foszlanak, az elszánások, tervek rendre zátonyra futnak, a legjobbak sorsa is a bukás. - A Móricz korabeli dzsentri nem azonos már azzal a társadalmi réteggel, melyről Mikszáth írásai szólnak. A 20. századi dzsentri fogalma sokkal szélesebb kategória: a birtokot szerzett; hivatalnoktól, a földeket vásárló idegen származású nagypolgártól a fölemelkedő nagygazdáig s az apadt birtokú régi földesúrig sok mindenki beletartozik.

Az ún. dzsentriregények a történelmi osztályból való fokozatos kiábrándulás egy-egy állomásai: bennük az író saját kora ország vezetésének visszásságait, korruptságát, morális züllöttségét mutatta be.

Az Úri murit (1927) még nem a dzsentri „eltemetésének" szándékával írta, vonzó színeket is felvillantott a romlásban.

Következő regényeiben az író már egyre kevésbé látta tragédiának a dzsentri sorsát. A Rokonok (1932) a teljes kiábrándulás, a teljes illúzióvesztés regénye.

Móricz: Úri Muri

Ez a mű is bekapcsolódik a polgárosodás témakörébe. Eddig az volt a kérdés, hogy a dzsentri képes-e fölzárkózni a polgárosodáshoz (a válasz: nem). Most mikor a polgárosodás elakadt az a kérdés, hogy ki lesz képes kihúzni a "szekeret a kátyuból". A regényben kétféle embertípus kerül bemutatásra, az egyik Zoltán, aki reformálni akar, és a többiek ösztönlények (főleg Csörgheő Csuli). A regény minden téren bemutatja köztük a különbséget. A Csuli-félékben nincsen elfojtás, korlátlanul élik ki ösztöneiket, állatiasak, ők képviselik a magyar karaktert (Móricz itt negatívnak mutatja). Szemben velük Zoltán, aki tele van elfojtással, ebből adódnak konfliktusai. A Csuli-félék egészségesek (ez itt negatív). A szerelemmel nincsenek gondjaik, a tenyeres talpas menyecskéket szeretik, akik "nem sokat karatyolnak, inkább kamatyolnak". Zoltán szerelmi élete nem problémamentes. Az ő felesége úri asszony, akinek szerelem kell. Zoltán is vágyik a szerelem nélküli szexre és a Csuli-féle életre. Ez ambivalens a jellemében. Életében két asszony van: Eszter és Rozika. Eszter, aki tökéletesnek akarja látni a férjét, akivel Zoltánnak harcolnia kell (ki akarja sajátítani Zoltánt). Számára Rozika erotikája undorító, mert neki nem jut belőle. Eszter egy fagyos nő, de egyben áldozat is, mivel Zoltán megcsalja őt.

Rozika világa nagyon összetett. Egyfelől parasztos (származása miatt), másfelől úri nő (emiatt szökött el). Gyermekiessége (Zoltán bácsi) szemben áll démoni csábító mivoltával (már kisiskolás korában csábított). Zoltán lotyónak nevezi, mert szerelmi partnereit nem a pénz miatt válogatja, neki mindegy, hogy ki az, mindenkivel kapcsolatot létesít. (Nanához hasonló). Zoltán és Rozi találkozása naturalista alapjelenet. Ez lesz Zoltán hanyatlásának oka, de Roziból merít erőt a reformok elkezdéséhez. Rozinak a végén, mint a dzsentriknél a kártya jelenik meg, Zoltán odaadja utolsó kölcsönkért 100 Ft-ját.

Reformerként jelenik még meg a műben Lekencey, aki viszont csak elméleti ember. Zoltán a gyakorlatban is megvalósít, gabonamező helyett kertje van. Reformgondolata a vasút hollétéről szóló vitában is megjelenik. Ő gondol a jövőre, fiára, kapitalista gondolkodásmód. Csuli a feudális gondolkodásmódot képviseli.

A harmadik reformer a zsidó ügyvéd. Itt a zsidóság úgy jelenik meg, mint lehetőség, amit a magyarság is választhat.

A másik zsidó, Wagnerka nevetséges, helyzete a kisváros lehetőségeit tükrözi, nem lehet kibontakozni. Ráadásul őt zsidósága miatt is támadások érik. Magyarországra a kedélyes antiszemitizmus volt jellemző. Zsidók befogadásának kérdése merül fel. A mű végén Zoltán átlátja a magyar helyzet kilátástalanságát, öngyilkos lesz és felgyújtja a tanyát. Tisztítótűz, minden rossz elég, katarzis. Rozika nyelvén a tűz a szenvedély, ez előreutalás, ezáltal végzetessé teszi. Szimbolikusan Zoltán terveit a szerelmi tűz emésztette fel.

Az író Zoltán gondolatait átképzeléses előadásban mutatja be. Így az olvasó jobban együttérez. Móricz a paraszti témát szimbolikusan mutatja be, a társadalom problémáival lélektani úton foglalkozik.