Arany János 1817. március 2-án született, Nagyszalontán. Szülei Arany György és Megyeri Sára. Apja földdel és kis házzal bíró földműves volt. A család súlyos tüdőbajjal volt megáldva, a nyolc gyerek közül csupán kettő maradt életben (János és Sára). Érzékeny, félénk, visszahúzódó gyermek volt. Iskoláit 1823 és 1833 között végezte Nagyszalontán (segédtanítói állás), majd ezt követően Debrecenben. Ezután Kisújszálláson egy évig segédtanító volt. Tanulmányait 1835 tavaszán fejezte be Debrecenben, de érettségivel nem rendelkezett, viszont rengeteget olvasott (leginkább római alkotóktól). 1836 februárjában színésznek állt. Ez alatt anyja meghalt, apja pedig megvakult. Ezek hatására a bűntudattól vezérelve felhagyott a színészettel. 1836 ősze és 1839 januárja közt korrektor (rektorhelyettes) Szalontán (magyar és latin grammatika), 1839 elején lemondott róla. 1840 tavaszán másodjegyző lett. Ez biztosította a családalapítás lehetőségét, 1840-ben meg is házasodott. Feleségét az irodalomtörténeti könyvek Ercsey Julianna néven jegyzik (törvénytelen gyermek, és egy évvel idősebb Aranynál). Két gyermekük született: 1841-ben Juliska, 1844-ben László. 1844-től (Szilágyi István rektor unszolására) fordítgatott görög és angol (Shakespeare) drámákat. 1845. júliusa végén hozzá fogott Az elveszett alkotmány című vígeposz megírásához. Ezzel megnyerte a Kisfaludy Társaság 25 aranyos pályadíját. Igazi sikert, elismerést és Petőfi barátságát az 1846 nyarán írt Toldi hozta meg számára. 1847-ben ismét megnyerte a Kisfaludy Társaság pályadíját. Ebben az időben sok epikus művet írt: Rózsa és Ibolya, Szent László füve, Murány ostroma, valamint ekkor írta a Toldi estéje nagy részét is. Az 1848-as forradalom külső szemlélője volt egy ideig. Rövid ideig nemzetőr volt, majd BM-i fogalmazó lett Debrecenben és Pesten. Az orosz beözönlés után bujdosnia kellett. Elveszítette állását, Világos pedig még az anyagi összeomlást is jelentette. Fél évig Geszten, a Tisza családnál nevelősködött. 1851 őszén tanár lett a nagykőrösi főgimnáziumban. Egyre többet szenvedett a testi ill. lelki problémái miatt. 1860-ban Pestre költözött, ahol a Kisfaludy Társaság igazgatója lett. Bekapcsolódott a pesti irodalmi és politikai életbe (Csaba-trilógia első része: Buda halála). 1865-ben az MTA titkára lesz, 1870-ben főtitkára. 1863-ban meghalt Juliska, emiatt sokáig elhallgatott benne a költő. 1876-ban lemondott a főtitkárságról, az 1877-es boldog nyarat a Margit-szigeten töltötte. Ekkor írta titokban, nem a nyilvánosság elé szánt Őszikék (kapcsos könyv) verseit. 1879-ben befejezte a Toldi szerelmét. 1882. október 22-én halt meg Budapesten.
A ballada:
Verses kisepikai, nép- és műköltészeti műfaj. Az eseményeket, előzményeket, okokat nagyrészt drámai párbeszédekből és lírai monológokból ismerjük meg. Cselekménye sűrített, a lényeget emeli ki, gyakran egyetlen jelenetre összpontosít, másrészt mindent elhagy, ami a lényeg szempontjából nem nélkülözhetetlen. Így előadásmódja szaggatott; az időbeli kihagyások, a térbeli váltások, az elhallgatás egyaránt jellemzi. A műfaj lényeges vonása, hogy az embereket kiélezett lelkiállapotokban, lélektani szituációkban ábrázolja, gyakran a megzavart emberi lélek magatartását mutatja be. Legjellemzőbb témái a hűség és hűtlenség, féltékenység, házasságtörés, általában a szerelem problémái.
A ballada a ballare olasz szóból ered, jelentése: táncolni. Középkori műforma. A három műnemet egyesíti: líra (érzelmi szálak), epika (történeteket, eseményeket mond el), dráma (színpadra szánt mű, párbeszédes formában - dialógus).
Fajtái:
Egyszerű ballada: 4 versszakból áll, 1-3. versszak 8-10 soros, a 4. versszak 4-6 soros ajánlás, a rímek 3 félék lehetnek: AB AB BC BC …, refrén
Kettős ballada: 6 strófából áll, a strófák 8-10 sorosak, nincs ajánlás
Egyéb csoportosítások:
A szerkezet és történetmondás alapján
Románcos: latin nyelvterületen alakult ki, erős líraisággal átszőtt, többnyire egyenes vonalú cselekményvezetés.
Skót-székely típusú: tragikus eseményt dolgoz fel, kihagyásos szerkesztés, párbeszédes forma, térbeli és időbeli síkváltás.
Esztétikai minőség szerint
Vígballada
Tragikus ballada
Szerzőiség szerint
Népballada: A balladai homály és sűrítés feltehetőleg a népballadából ered, mely közismert történetet dolgoz fel, így a cselekmény minden fordulatára nem kellett kitérni. A népballadák gyakran vándormotívumokra épülnek: az emberáldozatot követelő épület, a megesett lány, a három árva fiú stb.
A műfaj Arany életművének legfontosabb pontjain jelenik meg. Okai:
Alkotáslélektani ok: Arany rejtőzködő alkat, személyiségét mintegy elrejtheti a ballada epikuma mögé.
Eszmetörténeti, kultúrtörténeti ok: Petőfi és Vörösmarty halála után fölvállalja az alkatától idegen, de erkölcsi szempontból kikerülhetetlen feladatot, a nemzeti költő szerepét. Balladáiban a nemzeti megmaradás, helytállás és hűség problémáit fogalmazza meg. A bukás után a műfaj lehetőséget teremt ezek áttételes, ám kihallható megfogalmazására.
Poétikatörténeti ok: A kortársi megítélés a balladákat tartotta az életmű csúcsának, de már a 19. század végén megfogalmazódott az a vélemény is, mely a balladákban a magyar líratörténet megkésettségét látta (lásd: Arany -- Baudelaire párhuzam). A Németh G. Béla-iskola erre hivatkozva helyezte a balladákat az életmű második vonulatába. A Babits-kutatás során azonban felmerült, hogy az Arany-balladák túllépnek a romantika ihlet-költészetén és én-líráján, a gondos szerkesztés, és a sokféle verselés objektív (tárgyias) lírára utal.
Arany balladaíró korszakai
1846-1850: Ebben a korszakban viszonylag kevés és igen különböző hangnemű balladát ír Arany. Ide sorolhatjuk a következő műveket: A varró leányok; A méh románca; Szőke Panni; Rákócziné; A honvéd özvegye.
1852-1857: A nagykőrösi évek tekinthetők a balladák a leggazdagabb forrásának. Pl.: Rozgonyiné; Török Bálint; V. László; Ágnes asszony; Bor vitéz; Szondi két apródja; stb.
1877: Ebben az évben születtek az Őszikék balladái. Pl.: Tengeri-hántás; Vörös Rébék; Tetemre hívás; Híd-avatás
A Walesi bárdok
E mű, Arany János egyik talán legismertebb, leghíresebb alkotása. Keletkezésének különös történelmi háttere volt. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kegyetlen leverése után következett hazánkban a Bach-korszak. Az ország vérben állt, a nép rettegett a megtorlástól és gyűlölte az osztrákokat. Nem bocsátotta meg Ferenc Józsefnek az aradi tizenhármat. 1957-ben az ifjú osztrák császár első ízben jött Magyarországra, és az ország legnagyobb költőjét, Arany Jánost kérték fel, hogy írjon egy dicsőítő verset az uralkodóhoz. A költőben még élt barátja, Petőfi Sándor emléke, aki a hazáért halt hősi halált, így visszautasította a felkérést. A zsarnok elnyomóhoz írt dicsőítő vers meggyalázta volna az elnyomás ellen küzdő barát emlékét. Helyette inkább megírta A walesi bárdokat, aminek elsődleges célja a nép elnyomás elleni lázadozásának ébrentartása és a csüggedők bátorítása volt.
A ballada valós eseményt dolgoz fel. I. Edvárd angol király 1277-ben leigázta Wales tartományt, ami addig önálló volt, őslakói a kelták irányították. A legenda szerint az uralkodó 500 népénekest kivégeztetett, mert nem voltak hajlandók a leigázó zsarnokot éltetni énekükkel. Szinte kísérteties a hasonlóság a XIII. századi események és az 1850-es évek magyarországi történései között.
A szigorú cenzúra és a zsarnok elnyomás idején csak képekben lehetett beszélni, hasonlatokkal lázadni. Az ember nem írhatta meg amit gondolt, a régi történelemből kellett ihletet merítenie, hogy társaival éreztethesse lázongását. Ám az önkényuralom idején mindenki megértette e ballada és más szerzők más műveinek időszerű mondanivalóját. Mindenki értette, hiszen mindenki ugyanazt érezte.
Edwárd király megszemléli új tartományát; arra kíváncsi, milyen gazdag zsákmánnyal kecsegtet a meghódított föld, s a térdre kényszerített nép hódol-e új uralkodójának. Kísérője hízelgő szavakkal nyugtatja; a föld jól terem és lakói engedelmesek. A király a helybeli főúr Montgomery várában száll meg, ott akarja magát ünnepeltetni a walesi urakkal. A dús lakomán Edwárd úgy érzi, hogy a walesi nemesek feszült hallgatása gyűlöletet rejt. Megalázó szavakkal szidalmazza őket, s egy walesi bárdot, azaz énekest hívat, hogy versben méltassa hódító tetteit. Az ősz bárd nem hajlandó dicséretet zengeni a hazáját leigázó királyról; szemébe vágja bűneit. Edwárd máglyára küldi, s egy másik énekest hívat. Ő is, a harmadik is vádolja a zsarnokot. A király elrendeli, hogy minden walesi énekest égessenek meg, aki nem teljesíti parancsát. A tartományban egyetlen bárd sincs, aki megalkuszik: ötszázan lelik halálukat a máglyán. A királynak azonban bűnhődnie kell. Hiába tér vissza Londonba, lelkiismerete elől nem menekülhet. Álmában rémlátomások gyötrik, hallani véli a meggyilkolt bárdok átok szavait. Hiába rendeli el, hogy zeneszóval harsogják túl hallucinációit, a vértanúk belülről, az uralkodó megbomlott lelkéből szólnak, elhallgattatni őket lehetetlen.
Három egységre bontható a költemény. Ismétlődő mondatok vezetik be az egyes részeket: "Edwárd király, angol király / Léptet fakó lován", illetve a harmadik rész elején: "Edwárd király angol király / Vágtat fakó lován". Ez a változat egyben fokozás is. A középső rész két további részre osztható: a Montgomery-i lakoma leírására és a három bárd jelenetére. Fordulatok, hirtelen hangulatváltások több helyen is jellemzik a balladát. Két csúcspontja van a műnek: a bárdok átka nyomán a király végzetes döntése, s a záró versszak, mely himnikusan zengi az erkölcsi igazság diadalát. Ismétlést több helyen is találunk a balladában: a mozgalmasan megjelenített lakomajelenetben olvasható "Vadat és halat, s mi jó falat / Szem szájnak ingere" sorok így hangzanak el Edwárd szájából, amikor a walesi urakat megalázza: "Vadat és halat, s mi az ég alatt / Szem szájnak kellemes, / Azt látok én: de ördög itt / Belül minden nemes."A beszédritmus itt érezhetően felgyorsul. A "Ti urak, ti urak" megszólítás háromszor is elhangzik, egyre fokozva a király gyalázkodó dühét, mely a "wales ebek "-től a "hitvány ebek" tajtékzásáig növekszik. A mű elején a "Földet, folyót, legelni jót, /Hegy-völgyet benne lelsz" szavakkal válaszol a király e kérdésére: Van-e ott folyó és földje jó?" Ugyanígy ismétlődik meg a "S a nép, az istenadta nép "-re vonatkozó kérdés. "Oly boldog rajta, Sir!"- mondja szintén áradozva a csatlós a brutálisan föltett kérdésre: "Oly boldog-e rajt, / Mint akarom, s mint a barom, / Melyet igába hajt?" A bárdok megszólalásában is megfigyelhetjük a nyomatékosító ismétlődéseket. Talán a legfinomabb megoldás, amikor a király az első bárd máglyára küldése után így szól: "Ha! Lágyabb ének kell nekünk!", s az ifjú bárdtól meg is kapja a lágyabb éneket, de abban sincs köszönete. Visszautalásszerű ismétlés, hogy a wales-i uraknak feltett kérdésre: "Ne éljen Eduárd?"- így felel a költő a mű vége felé: "De egy se bírta mondani / Hogy: éljen Eduárd!-". A"vértanúk dalá"-nak hallucinálása pedig erre a részletre utal vissza: "Ötszáz, bizony, dalolva ment / Lángsírba walesi bárd".
A szerkezet elbeszélő és párbeszédes elemekből áll. A versszakok kétharmadában a szereplők viszik a szót, egyharmadukban a költő beszél. Nyugodt és heves, részletező és szaggatott szakaszok váltakoznak a balladában, a cselekménytől, vagy a szereplők lelkiállapotától függően. A király szolgalelkű kísérőjének szavaival éles ellentétben áll az uralkodó megalázó kifakadása Montgomery várában. Más oldalról ugyancsak ellentétet érzünk, a wales-i nemesek gyáva hallgatása és a bárdok hősies, vakmerő viselkedése közt.
