A költő a vágánsok mozgalmához tartozott, olyan értelmiségiek közé, akik bár magas végzettséggel rendelkeztek, bohém életet éltek. Villonnak 1456-ban egy bűncselekmény elkövetése miatt menekülnie kellett az igazságságszolgáltatás elől. Elhagyta Párizst, majd Blois-ban vendégeskedett Charles d'Orleans-nál. A költeményt az itt rendezett költői versenyre írta. Charles d'Orleans maga is lírikus volt, Villon költészetének ebben a korszakában érezhető volt, az idősebb kortárs hatása, a költő az élet legáltalánossabban vett érzelmére kérdez rá. Ám egyediségét híven tükrözik a paradoxonszerű szembeállítások.
"A patak partján halok meg szomjúságban,
fogam vacog és tűz ég testemen."
Központi gondolata az, hogy a költő számára nincs kiút a szerencsétlenségből. Külső személynek érzi magát, megfogalmazza azt a gondolatot, hogy bár kilátástalan a helyzete, ő még remél.
"Nem biztos, csak a kétes a szemnek,
s ami világos, mint a nap; titok;
hiszek a véletlennek; a hirtelennek."
Mesél száműzetéséről, hogy bár Franciaországban él, messze van szülővárosától.
"Hazám földjén is száműzött vagyok."
Balladaformában íródott. A szó provanszál eredetű, 3 versszakból áll, melyek 8-12 sorosak és egy 4-6 soros ajánlással végződik. A hosszabb szakaszokat refrén zárja le.
"Befogad és kitaszít a világ."
Eredetileg táncdal volt, de az írott mű megőrizte dalszerűségét. A vers egyes szám első személyben íródott, a költő leírja saját fizikai és lelki állapotát.
Szerkezete tematikailag 4 részre osztható. Az első versszakban letargikus hangulat uralkodik. Az ellentétek lefestik, hogy a költői én valaminek a hiányától szenved, amiért a fizikai szükségleteinek kielégítéséről gondoskodik.
A második részben a költő bizonytalansága jut kifejezésre, képtelen elviselni a kilátástalanságot. Reálisan látja helyzetét: egyedül van a világban csak magára számíthat. Örök vesztesnek kiáltja ki magát, akin már senki nem tud segíteni.
A harmadik részben életét végiggondolja, keserű megnyugvással mesél titkos vágyáról, a hőn áhított szeretetről, amire törekszik, ám ez keserves kínnal teli számára.
"Semmit sem bánok, s ami sosem kellett,
Kínnal mégis csak olyat hajszolok,
Csalánnal a szeretet szava ver meg."
Az ajánlást Orleans hercegéhez írja, bizonygatja, hogy a magas végzettség nem minden , nem ismeri el, hogy neki ez szolgáltatta az értelmi és társadalmi felemelkedést, hiszen ő a világ alaptörvényeit, a törvényeket és a szabályok alapján lévő korlátozásokat megtagadja.
Hasonlata meglehetősen letargikus, ám szenvedéllyel oktatja az olvasót. A mű hangvétele olykor reménykedő, néha határozott kijelentéseket tesz. A balladában található igék néhol lassúságot, elmélkedést, néhol dinamizmust csempésznek a műbe.
