Műelemzések

Kérlek válassz a lenyíló mezőből:
Magyar Beatrix - A boldogságtól a halálvágyig Csokonai Lilla-verseiben

Csokonai Vitéz Mihály költészetére nagy hatást gyakorolt Vajda Julianna iránt érzett szerelme. Élete legnagyobb szerelmével 1797 tavaszán ismerkedett meg, verseiben Lillának nevezi. Szerelmük alatt Lilla elfeledtette Csokonaival élete kudarcait, társadalmi kitaszítottságát. Amikor azonban 1798-ban Lilla más felesége lett, a magát addig víg poétának nevező Csokonai költészetében a rokokó játékos örömérzetét a kiábrándulás, a csalódás szomorúsága váltotta fel. Lilla elvesztése új irányt adott költészetének.

A költő a teljes reményvesztettség határán állt, amikor 1802-ben kötetbe rendezte szerelmes verseit. A kötetnek a Lilla címet adta. Ezen költeményeket úgy helyezte el, mintha Lillával való szerelmének történetét mesélnék el. A kötet nyitóverse, Az én poézisom természete egy fiatalkori verse, melyben arról vall, hogy költészetével a szép nemet akarja szórakoztatni, nem akar szomorú, elégikus hangulatú verseket írni. Ezzel szemben a kötet záróversében, A Reményhez című költeményében teljes reményvesztettségéről vall Csokonai.

A Lilla-verseket stílusuk és mondanivalójuk szerint két csoportba lehet besorolni.

Az egyik csoportba azok a szerelmes versek sorolhatók, melyekben Csokonai Lillával való szerelméről ír. Ezekre a költeményekre a rokokó életérzés a jellemző. A rokokó stílusú versek témája általában a szerelem. Jellemzőjük a miniatűr forma és a változatos ritmika alkalmazása. Ezekben a versekben mindig található antik utalás és sok metafora is. Ilyen Lilla-versek például A boldogság és a Tartózkodó kérelem is.

Csokonai A boldogság című versében a számára abszolút tökéletes boldogságot mutatja be. Megjeleníti Lillát és magát, amint egy kellemes nyári estén egy lugasban enyelegnek, csókolóznak, jól érzik magukat együtt. A vers hangulata tehát üde és kellemes, a költő szavain érezni boldogságát.

A Tartózkodó kérelem című versében is a szerelem kellemes örömérzetét olvashatjuk ki a sorokból. E költeményében azt láthatjuk, ahogy játékosan megkéri Júliát, hogy csókolja meg. A vers formai sajátossága a keresztrím alkalmazása és a kétféle ritmizálhatóság érdekessége. Az ilyen, többféle ritmussal rendelkező költeményeket szimultán verseknek nevezzük.

A Lilla-versek másik csoportjába azok a művei sorolhatók Csokonainak, melyekben Lilla elvesztése utáni szomorúságáról, keserűségéről, kitaszítottságáról ír. Ezen költeményeire a rousseau-i szentimentalizmus hatott. Ilyen a tanult Lilla-versek közül A tihanyi Ekhóhoz és A Reményhez is.

A tihanyi Ekhóhoz című vers elégikus hangnemű, szomorú, belenyugvást kifejező költemény. A vers szentimentális stílusú, de klasszicista vonásokat is tartalmaz. Csokonai egy szentimentalista szituációban jeleníti meg magát költeményében: egyedül, magányosan, lelki fájdalmaival magára hagyva üldögél a balatonfüredi parton, miközben a városban ünnepelnek, vigadoznak az emberek. A vers első két versszaka a boldog és boldogtalan emberek ellentétére épít. A költemény második szakaszában a természethez szól, ezen keresztül mutatja be embertársai érzéketlenségét. A költő úgy érzi, hogy nincsenek igazi, jó barátai, akik olyanok, mint ő, úgy gondolja, egyedül maradt az érzelmeivel. Lillát azonban nem hibáztatja azért, mert elhagyta. A vers harmadik, egyben befejező szakaszában arról vall, hogy szerinte az emberek csak a természetben, távol a társadalomtól válhatnak bölccsé. Magát Rousseau-hoz hasonlítja, hiszen ő is a természetben talált menedéket.

„S e szigetnek egy szögében,
Mint egy Russzó Ermenonvillében,
Ember és polgár leszek.
Ember és polgár leszek.”

A vers a költő jövőbe vetett bizonytalan hitével zárul.

A Lilla-kötet záróversében, A Reményhez című költeményben Csokonai teljes reményvesztettsége érződik. Ez egy számvető vers. Ilyet a költők akkor szoktak írni, amikor úgy érzik, hogy lezárult az életük, vagy már nagyon öregek, betegek. A számvető költeményekben a költők mérlegre teszik az életüket, összegzik a jó és a rossz élményeket. A vers hangulatisága és gondolatisága tragikus, azonban hangzása és megformálása a rokokó stílusra emlékeztet, tehát a költemény hangulata és hangzása ellentmond egymásnak. Csokonai tudatosan szerkesztette meg e versét: az első és a negyedik versszakban megszólítja a megszemélyesített természetet, a második és a harmadik versszakban pedig a virágzó és a sorvadó természetet mutatja be. Az első strófában a Reményt „égi tűneményként” definiálja, aki játszik a boldogtalan emberekkel, így vele is. A második versszak egy virágzó kertet mutat be, ami a költő boldog, szenvedésmentes fiatalkorát szimbolizálja. Itt a boldogság tetőzéseként Lilla szerelme jelentette számára. A harmadik versszakban azonban egy sorvadó, hervadó kertet láthatunk, ami a költő szenvedéssel teli életszakaszát szimbolizálja. A költő azt mondja, hogy ha Lilla vele maradt volna, nem panaszkodna, elfogadná a világot.

„Óh!csak Lillát hagytad volna
Csak magát nekem:
Most panaszra nem hajolna
Gyászos énekem.”

A befejező strófából kiderül, már nem hisz sorsa jobbra fordulásában, kívánja a halált. Elbúcsúzik mindattól, ami tartalmassá tette az életét: a szerelemtől, a költészetétől, az örömtől és a reménytől.

„Bájoló lágy trillák!
Tarka képzetek!
Kedv! Remények! Lillák!
Isten véletek!”

Tehát Csokonai költészetére és életére egyaránt hatással volt Lilla. Lillával való szerelmük alatt gyönyörű, könnyed verseket írt, melyeket a rokokó életérzése hatott át, Lilla elvesztése után pedig ugyanolyan gyönyörű, mégis hosszabb és komorabb, szomorú hangulatú költeményei születtek, melyeket már a Rousseau által leginkább képviselt szentimentalizmus hatott át.