Középiskola > Műelemzések > Petőfi Sándor Az ítélet című versének elemzése

A mű 1847 áprilisában keletkezett, kevesebb, mint egy évvel az 1848 - 49-es forradalom és szabadságharc előtt. Petőfi harmadik pályaszakaszát jól jellemzi ez a költemény.

A vers műfaja forradalmi látomásvers, a sorok rímtelen hexameterek. A mű szerkezetileg három egységre tagolható.

Az első egység (s a vers) a költemény egyetlen kérdő mondatával indul. A szerkezeti rész allegorikus, végigvonul rajta a világtörténelmet vérfolyammal azonosító metafora. A folyam "ködbevesző szikláibul a hajdannak" ered, senki nem emlékszik rá, hogy hogyan kezdődött a békétlenség. A vérfolyam a jelenben is folyik - írja a költő, s nem is lesz vége egyhamar. "Vértengerbe szakad majd a vér hosszu folyója." A költő előrevetíti, sejteti e vészt a természeti fogalmakat használó első részben, amely a hetedik sorig tart.

A második egységben megjelenik a költőideál újszerűsége, a költő-próféta ("Rettenetes napokat látok közeledni."). A jelenlegi béke leírására Petőfi igen érzékletes természeti képeket használ: "Ez csak ama sírcsend, amely villámnak utána / A földrendítő mennydörgést szokta előzni." A földrendítő egy egyedi szóösszetétel, a költő ezzel is érzékelteti a mennydörgés nagyságát. A következő sorokban a jövendőhöz szól a költő egyes szám második személyben. A költői képek egyeztetésével tökéletes a hatás: a fátyol is hangsúlyozza azt a sejtelmességet, amely később kimondva jelenik meg: "meggyujtván a sejtés tündéri tüzét", a képet egy alliteráció is erősíti. A következő sorban újabb betűrímmel találkozunk; majd Petőfi a jövőt egy kontraszttal jellemzi, ami érzelmi ambivalenciát tükröz az elkövetkező történésekkel szemben: "Fátyolon átlátok, s attól, ami ott van alatta, / Borzadok, iszonyodom, s egyszersmind kedvre derűlök / És örülök szilajan". Az ezt követő sorokban a háború istenét említi a költő, aki "páncélját s kardját markába szorítván" hívja végső, mindent eldöntő csatára a világ népeit. Ez a kép mitologikus, a háború istene a görög mitológiában Árész (a római mitológiában Mars), akinek attribútumai a kard és a pajzs. A végső csata után két nemzet fog elkülönülni, ezek nem származás, hanem erkölcsi érték alapján fognak összetevődni: "A jók s a gonoszak." Az eddig mindig vesztes jó akkor győzni fog, de a végső győzelem ára a vértenger. Az egyszavas mondat ("Mindegy.") törést jelent a vers menetében a többsoros mondatok után, ez váltást, változást érzékeltet, s egyben a második egység szerkezeti határa is.

A harmadik egység némileg ellentétet alkot a második egységgel, hiszen itt biblikus képekkel találkozhatunk a második egység mitologikus képeivel szemben. A harmadik rész (utolsó négy és fél sor) az apokalipszis képeit tárja elénk: "Ez lesz az ítélet, s ez után kezdődik az élet, / Az örök üdvesség." A költő megfogalmazza: nem kell a békéért a mennybe mennünk, hanem maga a menny fog a földre szállni, tehát igen bizakodó a vers zárása.

Ez a költemény jól példázza Petőfi Sándor világnézetét, a teleologikus történelemszemléletet, miszerint az emberiség az általános boldogság felé halad, és ennek eléréséhez az eszközünk az egyéni és nemzeti szabadság.