Középiskola > Műelemzések > Tonio Kröger és Hans Hansen életszemlélete Thomas Mann Tonio Kröger című műve alapján

Az életfelfogás, életszemlélet az élet céljáról, az emberi kapcsolatokról, a társadalomról és a világról vallott nézetek összefoglaló neve. Az írók általában saját gondolataikat, nézeteiket, érzéseiket adják át műveik szereplőinek, és néha burkoltan fejezik ki mondanivalójukat.

Tonio Kröger esetében szerencsésnek mondhatjuk magunkat: a főhőst monológjaiból szinte kívül-belül megismerhetjük. Nem így Hans Hansent, akivel csak a mű elején és végén találkozunk, akkor is csak futólag. Ennek alapján elmondhatjuk, hogy a fő hangsúly Tonio jellemvilágára helyeződik. E kiegyensúlyozatlan helyzetben a két szereplő összehasonlítása mégis lehetséges, hiszen környezetükben rendkívül sok közös fedezhető fel. Hans és Tonio gazdag, megbecsült családból származik, ráadásul egyidősek. Így könnyebb követni és összehasonlítani életszemléletüket.

Hans Hansen világszemléletét csak sejteni lehet, hisz Thomas Mann csak gyermekként mutatja be, míg Toniót főképp felnőtt korából ismerjük (ez persze érthető, hiszen ő a főszereplő). Bár a mű végén még feltűnik Hans egy nővel az oldalán (aki nem más mint Ingeborg Holm, főhősünk egykori szerelme), de beszélni egyiküket sem halljuk.

Hans Hansen egy kisportolt testalkatú, úszni, lovagolni szerető kisfiú (mármint a mű elején), akit rengeteg ember állít meg az utcán. Tanárai is közvetlen hangnemben társalognak vele („Fiam”), hisz rá büszke lehet az egész város. Kitűnő tanuló, mindig sok ember veszi körül, akikkel jól érzi magát. Ez természetes, hisz az emberek többsége gyűlöli a magányt és ezért szereti a társaságot. Talán ez a társadalmi (iskolai) elismerés utáni vágy, a kivetettségtől való félelem az, ami annyira hajszolja, hogy képes érte feláldozni barátja jókedvét. Tudja, hogy mennyire rosszul esik Toniónak, ha Krögernek szólítják, társaságban mégis ezt teszi.

Hans azt az életet élte, amit a gazdag szülők elvártak gyermekeiktől. Kiemelkedett az átlagból mint sportoló és tanuló, és feltételezhető, hogy tovább vezette a „már emberöltők óta” a család tulajdonában lévő fatelepet. Ez csak feltételezés, bár nem valószínű, hogy szülővárosában maradva másba (új üzletbe) kezdett volna. Érdeklődési köre kimerül abban, amit a szülei ítélete és a kor elvárt tőle, igazából meg se próbált önmaga lenni. Elfogadta, amit az élet nyújtott neki, de nem voltak nagyra törő álmai, mint Toniónak. Hans Hansen élte az átlagember átlagéletét. Volt pénze, családja, tekintélye. És kell-e ennél több egy embernek?

E kérdésre Tonio Kröger figurája adja meg a választ: igenis léteznek olyan emberek, sőt kellenek olyan emberek, akiket nem elégít ki a semmi különöset nem nyújtó élet, és meg akarják azt változtatni.

Tonio Kröger Hans Hansen tökéletes ellentéteként jelenik meg a színen. Nem sportol semmit, nem jó tanuló, és ezért (bár ő is gazdag családból származik) nem kapja meg a társadalomtól mindazt a körülölelő szeretetet, amit Hans megkap és igényel. Toniót az élettől különcsége is elválasztotta: ő az egyetlen, aki ír, aki bármilyen alkotó, művészi akarattal, hajlammal bír. Már gyermekkorában (művészként) egy felsőbbrendű pontra helyezkedett, és onnan vizsgálta környezetét. Fájt neki, ha megbántották, de kegyesen mindig megbocsátott. Ő képviseli a magasabb rendű gondolkodót, a nagybetűs embert, aki jóakaratának következtében önmagát sanyargatja, emészti. Minduntalan elérhetetlen célokat kerget, fellegekben jár: Nem veszi észre az ügyetlen kislányt, aki szereti, mert bele van bolondulva Ingeborg Holmba. Örökösen elvágyódik valós énjétől, Hansra és Ingeborgra akar hasonlítani, de soha sincs hozzá elég ereje, hogy kitörjön önmagából. Ez az elvágyódás termékenyíti meg lelkét, ebből a képtelen helyzetből meríti mindazt az erőt, ami a művészethez, alkotáshoz szükséges – legalábbis ezt vallja Lizavétához írt levelében.

Tonio egyáltalán nem élt. Állandóan a művészek tekervényes, sanyargató útját járta, és ennek következtében egyszerűen lemaradt az életről: A társadalom szemében is csak egy szürke folt volt. Ez a tény leginkább a társasági (tánc) jeleneteknél érzékelhető: a való világban csetlik, botlik, mindenki csak kineveti, vagy (amint azt Jimmerthal tette) egyszerűen keresztülnéznek rajta. Ezen „bíztatásokra” lépett Tonio a tiltott ösvényre: ki akart szállni a nagy játékból, az életből, s bár nem ölte meg magát, a külvilág számára halott volt, hiszen saját személyiségét nem hagyta megöletni. Barátja, Hans elfogadta a világot úgy, ahogy van, míg Tonio megpróbált rajta változtatni.

Tulajdonképpen mindannyian egyszerre szeretnénk Hansok és Toniók lenni: szürkék és mégis színesek. Ahogy ez a műből kiderül, ez sajnos lehetetlen (pl. a versíró katona történetében). Véleményem szerint Thomas Mann helyesen ismerte fel a hétköznapi és művészvilág mai napig is meglevő ellentétét. A Tonio Kröger egy olyan alkotás, amely képes elmagyarázni a laikusnak is e kettős világ lényegét, és a novellán belül a legjobban a két kiemelt szereplő jelleme segíti ezt megértetni.