A vers a Szeszek c. kötetben jelent meg 1913-ban, s az úgynevezett „Annie-versek” sorába tartozik, tehát a költő Annie Playden iránt táplált szerelmének gyümölcse.
A mű legfőbb jellemzője a kötetlen versépítés: a sorok hosszának hullámzó váltakozása, a párrímekből felépülő rímképlet váratlan megtörése (a Legelget a tehén félsorral), a motívumok és képek közötti merész váltások és kapcsolódások teremtik meg a vers szokatlan, szürreális hangulatát.
Ezt a hangulatot a szabad versszerkezet mellett a központozás elhagyása is erősíti; a mű értelmezése így nehezebbé válik ugyan (mivel nincsenek segítségünkre például vesszők), viszont az egyéni értelmezés tágabb teret kaphat.
A mű leglényegesebb motívumai a szem, a méreg és a kék virág. Ezek mind jól ismert, hagyományos motívumok (ezt a szem és a méreg esetében nem szükséges indokolni, mivel rengeteg helyen jelennek meg a világirodalomban; a kék virág pedig – a kék madárral karöltve - a boldogság megszokott motívuma), viszont Apollinaire itt is alkalmaz egy lényeges újítást. Ezeket a jól ismert motívumokat szürreálisan, szokatlan képekben és asszociációkban kapcsolja össze (Pl. Mint szirmuk fodra kéklő s kék akár ez ősz itt / S szemedtől életem lassan megmérgeződik).
Habár szerelmes versként határozható meg a mű, a szerelem és a konkrét emlékek nem jelennek meg közvetlenül. Az emlékeket a külvilág eseményei idézik meg és vonják asszociációkba spontán módon, a szerelmi motívum pedig ezen töredékes emlékképek által idéződik fel. A vers melankóliáját, elégikus hangulatát a mű páratlan zeneisége, harmonikadal-szerű lebegése is tovább erősíti.
Végezetül tehát elmondhatjuk, hogy a kötetlen versépítés, a szürreális motívumkapcsolás, az emléktöredékek spontán megidéződése, a dallam hullámzása és a külvilág időtlen, elégikus és mégis idillien nyugalmas ábrázolása teszik ezt a verset – Apollinaire költői felfogásához híven - az újítási szándék és a hagyományőrzés egységének versévé, a modern szerelmi költészet kiemelkedő darabjává.
