Kertész Imre hírnevét az 1975-ben megjelent, 2002-ben Nobel-díjjal jutalmazott Sorstalanság c. regény alapozta meg Olvasói többsége is ezt tartja legjelentősebb művének.
A mű elkészülte után csak 2 évre rá jelent meg nyomtatással. A kiadói politika nem fogadta túlzott lelkesedéssel. Irodalomtörténeti értékelése is csak másfél évtized után indult meg.
A könyv fogadtatásának története tulajdonképpen a múlttal való egyesülés fokozatos átformálá-sáról is szól, és így jut el a politikai történetfilozófiai vitától a sajátos irodalmi történeti teljesítésig.
A sorstalanság tárgyát tekintve holokauszt regény, cselekménye könnyen kivonatolható.
Egy magyar zsidó kamasz fiú számol be deportálásának történetéről, sajátos tétován, szembetűnő körülményességgel. A megrendítő erejű történet történelmi vádirat a feledés ellen. Ez a tömör tartalmi összefoglalás azonban nem tükrözi a regény valódi értékeit, amit az irodalmi megformáltság ösz-szetettsége, amit elsősorban a sajátos helyzetű, stílusú nyelvű elbeszélő magszólaltatásával ér el Kertész Imre.
Műfaja értelmezése: Köznapi kalandregény műfaji jellegzetességei figyelhetők meg benne. Köznapi emberi sors ábrázolása, annak fordulópontjain válságmozzanatain keresztül. A hős átalakul: zsidóvá válás. Jellemző a cselekményben a véletlen. A köznapi kalandregény cselekménye úgy feje-ződik be, hogy a kalandok hőse (elbeszélője) Köves Gyuri hazatérése után áthidalhatatlan szakadékot érez korábbi és mostani élete között, és tapasztalatait sem képes közvetíteni az itthon-maradottaknak.
Önéletrajzi regény: önéletrajziságot sugallja, hogy az elbeszélő egyes szám első személyben beszél.
Nevelődési regény. A műfaj általános sajátossága, hogy a középpontban a főhős saját életútja, fejlődéstörténete áll, melyben az ifjúkorú ábrándozástól a felnőtt kor érett józanságáig jut el.
Ebben a regénytípusban a világ és az élet mint iskola szerepel, melyet mindenkinek ki kell járnia és mindenkire érvényes tapasztalatot ad, a kijózanodást. Ugyanakkor a hős együtt formálódik a világgal, sorsa a világ átalakulását tükrözi. Ez a műfaji jellegzetesség a sorstalanságban ironikusan jele-nik meg. A tanulás és az alkalmazkodás során a túlélést kellett megtanulnia. Ugyanúgy meg akart felelni a tábori életben, mint ahogy a normális életben.
A főhős egyéni sorsa révén bomlik ki előttünk a történelmi tapasztalat, a hazatérés után a folyamatot befejezettnek kell tekinteni, már nem lehet meg nem történté tenni.
Hogyan alakul át a személyisége?
Auschwitzba érkezésekor még szabad embernek érzi magát, a már ottlévőket látja fegyenceknek, raboknak, zsidóknak. Még imponál neki a tábor rendezettsége. A zsidósághoz és a magyarsághoz való viszonya a továbbiakban is kérdéses marad. Buchenwaldban pedig a magyarsága miatt éri meg-különböztetés. A hovatartozás problematikáját elhomályosítják a fiziológiás szükségletek, az éhség, fáradtság, gyengeség.
A főhős a saját nevét soha nem mondja vissza. Az elbeszélő a koncentrációs tábor világát gyermekien naiv távlatból mutatja be. A jelen idejű elbeszéléssel éri el az író, hogy az olvasó is fokozatosan tapasztalja meg azt a világot, és így semlegesíti az utólagos ideológiai megfontolásokat. (Nem érzékeli a veszélyt, imponál a rend, azt hiszi, hogy németországi munka egy értelmesebb életet hozhat, csak később döbben rá a végveszélyre).
A regény stílusának sajátosságát az adja, hogy megnyilatkozásából hiányzik az érzelmi indíttatás, távolságtartása azzal is magyarázható, hogy szülei válása, átmeneti intézeti neveltetése védekezést alakított ki személyiségében, az érzelmi kötődéssel szemben. Nem természetes a tartozás sem a családhoz, sem a közösségekhez. Ezzel az életúttal elveszik Gyuritól a döntés jogát, és a címül szolgáló sorstalanság lényegét ebben látja az író.
A főhőst a biztos halál tudatában váratlanul éri a csodaszerű megmenekülés, ugyanúgy váratlanul mint az elhurcolás. A legmegrendítőbb pillanat az, mikor szinte honvágyat érez a tábor szabályos rendje iránt. A legfőbb tapasztalat a megérkezés után az, hogy a visszatérők és az itthon maradottak között kölcsönös az értetlenség. Gyuri számára elfogadhatatlan a felejtés.
