Ebben a műben az író a polgárság beteg mivoltát ábrázolja, a polgárok életének kilátástalanságával. A Varázshegy betegségregény. Egy tüdőszanatóriumban játszódik, ahol mindenki beteg, s nem is hisznek az egészséges ember létében, s ahol különféle alakok, különféle véleményekkel a reménytelenül beteg polgárságot példázzák. Itt az emberek megfeledkeznek az időről, de az idő nem feledkezik meg róluk. Jön az első világháború, és a regény sokféle befolyásnak kitett hősét, Hans Castorpot kiráncigálja az időtlenségből. A katonai behívóval végződik a céltalan vitákba torkolló időtlenség.
Egy egyszerű, huszonhárom éves fiatalember, egy átlagember, akit Hans Castorpnak hívnak, 1907-ben Hamburgból a Graubünden-kantonbeli Davos-Platzba, egy tüdőszanatóriumba utazik unokatestvéréhez látogatóba, több napra. Unokatestvére enyhe tüdőbajt kapott három hónappal ezelőtt, s most a szanatóriumba kezelik betegségét.
Sok minden meghökkenti hősünket a szanatóriumban, de hamar megszokja az új környezetet. Megismeri a lakókat, akik a világ minden tájáról érkeztek, s folyamatosan érkeznek, hogy itt gyógyíttathassák különböző súlyosságú betegségüket. Hans napirendje ugyanúgy alakul, mint fivéréé és a többi könnyebb állapotú betegé. Naponta többször étkeznek a szanatórium éttermében, amitől először kicsit tart Hans, de később megszokja ezt is. Az étteremben étkezvén felfigyel egy hölgyre, aki mindig becsapja maga mögött az ajtót. Sokat töpreng a ezen, végül felfedezi benne régi osztálytársát, akitől az iskolában egyszer ceruzát kért.
Sokat beszélget unokatestvérével és a bentlakókkal. Mindenkit kezd megismerni, de egyedül Settembrini úr nevét jegyzi meg a sok bemutatás során. Settembrini úr már a kezdetek óta azt tanácsolja Hansnak, hogy amint lehet, utazzon haza, s éljen normális életet, ne legyen itt a betegek között, mert még a végén ő is végleg itt marad.
Hans elutazása előtt megbetegszik, s a főorvos megállapítja, hogy a szanatóriumban kell maradnia, de most már betegként. Családja megérti, hogy később fog hazatérni, a gyakornoki állása is megvárja, és anyagilag is megengedheti magának, hogy itt kezeltesse magát.
Hosszú időn át a szanatóriumban marad, s úgy telnek napjai, ahogyan a többi betegé is. Az időről megfeledkeznek, s csak azt veszik észre, hogy már több hónapja a szanatórium betegei. Settembrini úr elbúcsúzik az unokatestvérektől, mikor megtudja, hogy állapotában már nem lesz számottevő javulás – elhagyja a szanatóriumot. Hans unokatestvére is egyre türelmetlenebb az idő múlásával, hiszen mihamarabb vissza szeretne térni alakulatához. Így saját felelősségre elhagyja az intézetet. Hans kikíséri őt a vasútállomásra. Folyamatosan tartják a kapcsolatot. Eleinte csupa jó hírt kap fivérétől, állapota azonban egyre rosszabbra fordul, s ismét visszatér a szanatóriumba.
A szanatórium lakói mindannyian megpróbálják valamivel elfoglalni magukat; néhányan az eszperantó nyelvet tanulják, többen bélyeggyűjtéssel foglalkoznak, páran szenvedélyesen pasziánszoznak. A szanatórium beszerez egy gramofont, és ettől kezdve a kártyajáték helyett ez lesz Hans Castrop új szenvedélye. A hangok elbűvölik, szinte szenvedéllyel veti rá magát a művészlemezekre. Kedvence lesz az Aida és a Carmen.
Unokatestvére rövid szenvedés után meghal. Hans már évek óta a szanatórium lakója, már ő maga sem tudja megmondani, hogy mióta. A külvilággal minden kapcsolata megszakad. Igazi betegsége az, hogy teljesen elidegenedett a világtól, tart tőle, elképzelhetetlennek tartja, hogy újra a síkföldön éljen, kitéve a világ minden fenyegetésének.
Hét éve van a szanatóriumban, mikor eldördül egy pisztolylövés, ami felrázza egész Európát. Meggyilkolják a Habsburg trónörököst, kitör az első világháború, s a mennydörgés zajai a szanatórium faláig is eljutnak. Hans csak ekkor tér vissza a síkföldre, ahonnan jött, hogy részt vehessen a háborúban.
